Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. október 7.
Október 6-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székhelyén Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, amelynek keretében átadták a Magyar Művészetért Kuratórium (MMK) és a Herendi Porcelánmanufaktúra (HP) által felajánlott Bartók Béla-emlékdíjakat. A díjazott kolozsváriak a következők: Angi István, Bolyai Társaság, Egyed Emese, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, Guttmann Mihály, Kolozsvári Állami Magyar Opera, Kriza János Néprajzi Társaság, László Ferenc, Péntek János, Széki Református Egyházközség, Tánczos Vilmos és Terényi Ede. Gubcsi Lajos az 1956-ra emlékező, általa szerkesztett A szabadság népe című kötetet ismertette. Az emlékünnepség előadói a házigazdáktól Tánczos Vilmos legújabb könyvét, a Folklórszólamokont kapták produkciójuk jelképes viszonzásaként. /Ö.I.B.: Bartók-emlékünnepség és díjosztás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2006. október 11.
Genersich-díjat kapott a székelyudvarhelyi dr. Balla Árpád nyugalmazott osztályvezető és gyermekgyógyász főorvos, a Magyar Tudományos Akadémia testületi tagja. „Dr. Genersich az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöke volt, én pedig alelnöke és választmányi tagja, illetve mindkettőnknek számos publikációnk jelent meg a szakosztály lapjában, ezért is nagy öröm számomra ez a díj” – közölte a díjazott. /Máthé László Ferenc: Életműdíj dr. Balla Árpádnak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./
2006. október 19.
Buzás Pál művész-tanár Szórakaténusz című zongoradarab-gyűjteménye 2004-ben jelent meg az Arpeggione Kiadónál. Ebben néhány zeneművet adott közre erdélyi magyar zeneszerzők munkáiból. Nemrégiben megjelent Buzás Pál Szórakaténusz II. című zongoradarab-gyűjteménye, ezzel is bizonyítva, hogy létezik erdélyi zeneszerzés. Buzás Pál feltérképezi azt a zenekincset, amelyet az erdélyi magyar zeneszerzők hagytak ránk, vagy amelyet frissen alkotnak. Buzás Pál fellépésein is népszerűsíti ezeket zongoradarabokat. Az új kötet előszavában, mint minden Buzás-kottakiadványban, dr. László Ferenc muzikológus ajánlja az erdélyi szerzők műveit. /Kulcsár Gabriella: Szórakaténusz II. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./
2006. november 18.
Két román nyelvű kötetet mutattak be november 16-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, az esemény két nyelven zajlott, az érdeklődök között egyaránt jelen voltak románok és magyarok. Emilia Comisel – Francisc László: Constantin Brailoiu, partizan al etnomuzicologiei fara frontiere (Constantin Brailoiu, a határok nélküli etnomuzikológia partizánharcosa, Eikon Kiadó, Kolozsvár, 2006) című kötetét dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár ismertette. Emilia Comisel rengeteg levelet, dokumentumot gyűjtött össze, amelyeknek egy részét – főként a magyar vonatkozásúakat – dr. László Ferenc dolgozta fel a kötetben. Dr. Tánczos Vilmos, a Néprajz tanszék egyetemi docense ismertette Daniel Hrenciuc: Maghiarii in Bucovina 1774–1941 (Princeps Kiadó, Iasi, 2006) című munkáját. A szerző a bukovinai székelyek sorsát mutatta be, kezdve a madéfalvi mészárlással egészen az öt magyar bukovinai falu létrejöttéig. Tánczos Vilmos a bibliográfiából hiányolja a bővebb magyar nyelvű források tanulmányozását, viszont mintaszerűnek tartja, hogy a szerző fontos szerepet szánt könyvében a bukovinai magyar falvak és iskolák demográfiai bemutatásának. /Birtalan Ágota: Népzenével fűszerezett könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2006. december 14.
Két magyar alprefektust – Dézsi Zoltánt (Hargita) és Burkhárdt Árpádot (Maros) – mentett fel tisztségéből december 13-án a kormány. Dézsi helyét ideiglenesen Ladányi László, Székelyudvarhely korábbi alpolgármestere tölti be a versenyvizsga kiírásáig. Dézsi Zoltánnak más, fontosabb beosztást szán az RMDSZ, a leköszönő alprefektus várhatóan a Kis- és Középválalkozások Ügynökségének alelnöki tisztségét tölti majd be, amelyet a Konzervatív Párt (PC) kormányból való kilépése következtében kapott meg a Szövetség. Burkhárdt Árpád nyugdíjba vonul, helyettese Bárczi Győző István, Marosvásárhely jelenlegi alpolgármestere lesz, a versenyvizsga kiírásáig. /Menesztettek két magyar alprefektust. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ A kormány december 13-i ülésén elfogadta Ladányi László Zsolt alprefektusi kinevezését, aki Dézsi Zoltán visszalépése után tölti be ezt a tisztséget. Dézsi Zoltán nyugdíjba vonul. A 36 éves Ladányi László 2004-től Székelyudvarhely alpolgármestere. A Romániai Magyar Jogászok Egyesületének elnöke, illetve 2000-től az udvarhelyi RMDSZ elnöke. /Máthé László Ferenc: Ladányi László Zsolt alispán lett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 14./
2007. január 4.
Szász Jenő, aki tíz éve Székelyudvarhely polgármestere, értékelte az elmúlt évet. Fél éven át egyedül vezette a várost, a viszály miatt megszűnt a tanács. Ez nem ideális helyzet, hangsúlyozta, mert az egyedüllét felelősséget is jelent. Egy jó csapattal könnyebb. Tanulságos ez a tíz év, 1996–2000 között béke volt, és ezután következtek a viták, a nagypolitika beleszólt Udvarhely életébe. A tavalyi év eredménye volt a sportcsarnok felújítása, az Orbán Balázs-híd befejezése, a Művelődési Ház külső felújítása, megoldásnak tekinthető a Sziget utcai járóbeteg-rendelő tatarozása. Nagy eredmény 31 utca leaszfaltozása és a Puskás Ferenc-focipálya. A millenniumi emlékmű visszaállítása pénz kérdése, 30 millió forintba kerül. /Máthé László Ferenc: „2007 az építkezés éve lesz” = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./
2007. január 19.
László Ferenc népszerű volt, szerették hallgatni napi sportjegyzetét a kolozsvári rádió hullámhosszán. Most elköszönés nélkül megváltak tőle. Rádiós sportriporterként 1954-től szerepelt, kisebb-nagyobb megszakításokkal a kolozsvári rádió magyar műsorában. Tartott ez 2007. január 3-ig. Sportújságírói pályafutása még gazdagabb. 1950. november 1-től az Igazság sportújságírója 1989-ig, majd a Szabadságnál töltötte be ugyanezt a szerepet nyugdíjazásáig, 1990-ig. Az Igazságnál 1979-ben és 1984-ben Penna-díjat kapott, 2003-ban a kolozsvári rádió életműdíjjal tüntette ki. Karrierjének kiemelkedő mozzanata volt az 1991-es esztendő. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége sportújságírói és rádiós sportriporteri életműdíjként Budapesten, fényes ünnepség keretében, az Aranytoll kitüntetést adományozta számára. /Tatár Zoltán: Nem történt semmi... Fiatal kolléga váltja László Ferencet a Kolozsvári Rádióban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
2007. január 22.
Február 4-én időközi választás lesz Székelyudvarhelyen, újabb tanácsot kell felállítani. Meglepetést jelentett, hogy Borbáth István egykori RMDSZ-frakcióvezető függetlenként indul. Az RMDSZ képviselő-jelöltjeinek élén Ványolós István áll, őt követi dr. Hermann Gusztáv-Mihály. A Magyar Polgári Szövetség indulását nem engedélyezték, négy nap alatt 6. 800 aláírást gyűjtöttek. Az MPSZ-eseknek eszükbe jutott, hogy van további 54. 000 aláírásuk is, amely még 2004-ből, az akkori, számukra sikertelen választásokról maradt meg. A szignók viszont Bukarestben vannak, így az MPSZ jelöltállítását a választási iroda elutasította. /Máthé László Ferenc: Elutasított MPSZ, független Borbáth. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 22./
2007. március 9.
László Ferenc zenetörténész, a csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti igazgatója elmondta, kilenc ország kilencven előadóművésze huszonöt hangversenyt tart július 15–22-e között Csíkszeredában, a Régizene Fesztiválon. László Ferenc kolozsvári zenetörténész a nyolcvanas években rendszeres elemzője volt a rendezvénynek. Az 1980-ban alapított, 1986–90 között szünetelő fesztiválon az újraindítás óta először kérték fel őt művészeti vezetői tisztségre. A résztvevők közül László Ferenc kiemelte a Csíki Kamarazenekart. /Rostás-Péter Emese: Túl az undergroundon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./
2007. március 22.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 2007 szeptemberétől az eddigi közgazdász szak mellett egy új felsőoktatású képzést indít, a kommunikációs szakot, tájékoztatott Geréb László, a MÜTF székelyudvarhelyi tagozatának igazgatója. Az induló új szak a bolognai folyamat rendszerének megfelelően hároméves felsőfokú képzést biztosít, levelezési formában. A kommunikációs oktatás minőségét biztosítandó már felvették a kapcsolatot a New York-i Kommunikációs Akadémia képviselőivel, valamint a Budapesti Kommunikációs Főiskolával is. Szeptemberben lesz tízéves a tatabányai MÜTF székelyudvarhelyi tagozata. /Máthé László Ferenc: Kommunikációs képzést indít a MÜTF. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 22./
2007. május 9.
Bensőséges légkörben ünnepelték meg a Zeneakadémián dr. László Ferenc zeneakadémiai tanár, a romániai magyar zenei szakírás doyenje, neves Bartók- és Mozart-kutató hetvenedik születésnapját, aki 1991-től tanít a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Itt nyerte el az egyetemi tanári tisztséget, megvédte doktori disszertációját, s ugyanitt vált doktorátusi témavezetővé. Aurel Marc rektor kifejezte abbéli reményét, hogy László Ferenc professzor a Zeneakadémia konzulens professzora lesz. Így doktorandusai megnyugodhatnak: témavezetőjük továbbra is támogatja őket. /László Ferenc zenetudóst ünnepelték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
2007. május 11.
Gazdag életpályát tudhat magának dr. László V. Ferenc zenetörténész, aki a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Édesapja, László Dezső lelkész volt, nagyapja természetrajztudós és ősrégész, az ő apja varga. László Ferenc a Zeneakadémia elvégzése után a nagyszebeni filharmónia fuvolaművésze lett. Első tudományos dolgozata még harmadéves fuvola szakos hallgató korában jelent meg, 1957-ben. 1961 óta rendszeresen jelentek meg zenei publicisztikai írásai, zenetudományi és zenetörténeti kutatómunkát végzett, ez idővel kiszorította a gyakorlati zenélést. Pályája gerince a fúvós kamarazenei irodalom oktatása. 1970-ben Bukarestbe került, az ottani zeneművészeti főiskola kamarazene-tanszéke adjunktusának. Lakást azonban nem kapott, így huszonegy évig két városban élt: családjával Kolozsváron, munkahelye Bukarestben volt. Minden héten két éjszakát vonaton töltött, mivel annyi ideje nem volt, hogy nappal utazzon. Tanárként sem volt egyedül Bukarestben, ott volt Halmos György és Csire József. Dr. László V. Ferencnek a hazatérésért meg kellett küzdenie. Valahányszor rektorváltás volt a kolozsvári zeneakadémián, mindig jelentkezett. Sigismund Toduta rektor kijelentette, édesapja Nagy-Britannia kolozsvári kéme volt /!/, ezért jobb, ha nem Kolozsvárt él. Végül a rendszerváltás utáni első rektor, néhai Alexandru Farcas nem zárkózott el. A sikeres versenyvizsga után 1991-től újra Kolozsváron taníthatott, ahol mindig is szeretett volna. Dr. László V. Ferencet Bartók- és Mozart-kutatóként tartják számon. 1980-ban a Kriterionnál kiadott Tanulmányok és tanúságok alapozta meg Bartók-kutatói hírnevét. A Román Tudományos Akadémia 1980-as zenetudományi nagydíját Bartók-kötetéért neki ítélték. /Nagy-Hintós Diana: Két géniusz markában. Születésnapi beszélgetés László V. Ferenccel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./
2007. június 29.
Az elmúlt években Udvarhelyszék településein kisebb hotelek, motelek, panziók, kulcsos- vagy tájházak létesültek. A szolgáltatások minősége is fokozatosan javult és bővült. A információs csatornáknál talán a legfontosabb az internet, a legtöbb panzió, vendégfogadó a világhálón is ajánlja magát saját, illetve tematikus gyűjtőhonlapok segítségével. Emellett a vendéglátósok rendszeresen részt vesznek különböző kül- és belföldi kiállításokon, segítenek az információs irodák is, továbbá az ismerősök beszámolója. Aki sokszor jár ide, és megkedveli a tájat, házat, telket vesz magának, vagy vállalkozásba kezd. A magyarországi Novák Miklós barátaival panzióépítésbe kezdett Parajdon. Néhány internetes gyűjtőoldal: www.erdelyiszallasok.ro, www.szekelyszallas.net, www.erdelyivendeghazak.ro, www.erdelyiszallas.lap.hu, www.szekelyfoldiinfo.ro /Máthé László Ferenc: Ez egy jó év a faluturizmusban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 29./
2007. július 17.
Július 16-án, vasárnap a Csíki Játékszínben hivatalosan is megnyílt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A fesztivál művészeti igazgatója, dr. László Ferenc zenetörténész köszöntőjében kifejtette: a rendezvény olyan műsorokat tud bemutatni és olyan művészi erőket felsorakoztatni, amelyek összeurópai mértékkel is kiválóak. /Startolt a Régizene Fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./
2007. július 23.
Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Ittzés Mihály Kodály-kutató szerkesztésében, valamint a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány gondozásában létrejött vándorkiállítás a Csíki Székely Múzeumban is megtekinthető néhány napig. A csíkszeredai kiállítást dr. László Ferenc zenetörténész nyitotta meg. /Antal Ildikó: Önvizsgálatra késztető Kodály-kiállítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./
2007. augusztus 28.
Nemrég óriási dokumentumértékű hagyatékot bíztak a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumra. A marosvásárhelyi születésű, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését elnyert Marx József fotóművész szakmai munkásságának tárgyi maradványait – több tíz ezer negatívot, számos fotót és kiállítási katalógusok tömkelegét – örökölte meg az intézmény. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója is megrögzött fotós, jó barátságban volt Marx József fotóművésszel, aki munkásságának hatvan éve alatt, egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig, évente 20–30 nemzetközi kiállításon vett részt, és körülbelül 200 hazai, illetve külföldi oklevelet, kitüntetést nyert el. A húszas évektől kezdve mindent és mindenkit lefotózott Erdélyben, de nem csak ott. Riportképei, műemlék- és várképei, néprajzi témájú fotói, illetve színházi képei hatalmas dokumentumerővel bírnak. Erdély minden szegletét bejárta, megörökítette, lencsevégre kapva tájakat, embereket, népviseleteket, épületeket. Alkotásai számos folyóiratban és napilapban megjelentek, köztük a Sütő András főszerkesztette Új Életben, amely újság állandó fotóriportere volt. 1960 és 1985 között ő fényképezte a marosvásárhelyi és szatmári színház bemutatóit, illetve a sepsiszentgyörgyi színház számos előadásáról készít képeket. Marx József családja úgy döntött, hogy az udvarhelyi múzeum lesz a legjobb hely hagyatéka számára. /Máthé László Ferenc: Marx hagyatéka a múzeumban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 28./
2007. szeptember 3.
A kölcsönös tolerancia ma már nem elégséges. Ma arra van szükség, hogy érdeklődéssel forduljunk a másmilyen kultúrák felé – hangoztatta dr. László Ferenc muzikológus azon az előadássorozaton, amelyet a Kolozsvári Zsidó Hitközség Horea úti Deportáltak Templomában tartottak. A hitközség elnöke, prof. Kallós Miklós köszöntője után először dr. Gyémánt László tartotta meg előadását, az erdélyi zsidóság történetéről. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Egymás megismerésére van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./
2007. október 4.
Az elkövetkező egy hónapban Székelyudvarhely két szoborral és egy szoborkompozícióval lesz gazdagabb. Október 12-én a Móra Ferenc Általános Iskola névadójának szobrát leplezik le, amelyet Zavaczki Walter helyi szobrász készít. Október 28-án a Szentimre utcában Szent Imre herceg mellszobrát avatják fel, majd előreláthatóan november negyedikén (a korábbi dátum október 23-a volt) a városközpontban az Élet című – eredetileg árvízemlékműnek megálmodott, majd időközben ennél tágasabb értelmezést nyert – alkotásról hull le a lepel. A Móra Ferenc Általános Iskolánál az intézmény épülete előtti kis téren állítják fel névadójuk szobrát, jelezte Nagy József igazgató. Idén ünnepeljük Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóját, a megemlékezések szervezésére Magyarországon, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság alakult, amely eldöntötte, hogy minden, Szent Imre nevét viselő településen idén mellszobrot állítanak a hercegnek. A történelmi Magyarország huszonhárom települése vagy településrésze viseli a herceg nevét, tehát ennyi szobor kerül idén leleplezésre. Az emlékbizottság programja szerint az anyaországiak mellett öt erdélyi településen: Csíkszentimrén, Görgényszentimrén, Hegyközszentimrén, Nyárádszentimrén és a Székelyudvarhelybe beolvadt valamikori Szentimrefalván emlékünnepséget is tartanak. Ennek megfelelően május 27-én Görgényszentimrén, augusztus 12-én pedig Csíkszentimrén leplezték le a herceg mellszobrát. /Máthé László Ferenc: Újabb szoborhullám. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 4./
2007. október 13.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Sepsiszentgyörgyön élő ismert szobrászművész, számtalan köztéri szobra áll a tereken. Elmondta, hogy évek óta az Üregek című kisplasztikai sorozatán dolgozik. Ezek antropológiai jegyeket hordozó absztrakt alkotások. A cím kiüresedésre utal. Nemrég avatták Sepsiszentgyörgyön Arany János-szobrát, most László Ferenc, a nagy múzeumőr plakettje foglalkoztatja. Évtizedekig nem volt szabad magyar történelmi alakokról készült szobrokat közterekre kiállítani. Most lehet, be kell pótolni a hiányokat. Szomorú tény, hogy Sepsiszentgyörgynek nincs elég kiállítóterme. A képtár önmagában nem pótolhatja a hiányt. Műtermeket kell létrehozni, hogy a fiatalokat hazacsalogassák. Baász Imre bevallotta annak idején, azért jött ide, mert műtermet kapott, de ezért jött Hideg Margit, Koppándi és Tornai Endre is. Vargha Mihály /sz. Kézdivásárhely, 1961/ 1988-ban Iasi-ban diplomázott a Képzőművészeti Akadémia szobrászati szakán, számtalan csoportos és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Köztéri alkotásai Sepsiszentgyörgyön: In memoriam 1956 – térplasztika, kő, bronz, Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, Szent István, Csereyné Zathureczky Emília, Arany János, Kós Károly – bronz mellszobrok, Jókai Mór, Málik József, Puskás Tivadar, Bartók Béla, Berde Áron – bronz domborművek. Szárazajtán: Mártírok emlékműve – kő. Bereckben: Gábor Áron, egész alakos bronzszobor, Csernátonban: Zámbler János, monumentális kőportré. Kovásznán: Ignácz Rózsa, bronz mellszobor, Gazdáné Olosz Ella, bronz dombormű, Sepsiillyefalván: Szabó Dezső, bronz mellszobor, Royal Oak, Detroit (USA): Együttes Lény. In memoriam Baász Imre – faplasztikák. Nagyatád (Magyarország): Halmok – faplasztika. Hojer (Dánia): Apa és fia – festett fa. Morges (Svájc): Fej – kő. Ószandec (Lengyelország): Szent Kinga – fa. Buenos Aires (Argentína): Czetz János – fa. /Bogdán László: Mindig is a fa izgatott. Beszélgetés Vargha Mihállyal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./
2007. november 10.
Képviselőink ott lesznek-e a többi ország delegálta választottak között, vagy kimaradunk az Európa sorsáról tanácskozók nagy testületéből? A választás minden közösség életének felelősséget, józan mérlegelést igénylő pillanata. E felelősség első számú parancsa: élnünk kell a joggal, hogy szavazhatunk. Ami pedig a józan mérlegelést illeti: mindenki számoljon azzal, hogy a választás során esélyek változnak képviselői mandátummá vagy buknak el. Szavazzunk arra, hogy ott legyünk az Európai Parlamentben, hogy érvényesüljön véleményünk európai színekben is! Ezt a felhívást Ágoston Hugó, Csíky Boldizsár, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, László Ferenc, Szilágyi István és Uray Zoltán írta alá. /Választások előtt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./
2007. november 16.
Egy nappal a hivatalos kampánykezdés után látott napvilágot az a nyílt levél, amely akár a Magyar Tudományos Akadémia támogató nyilatkozata címet is viselhetné. A Temesvártól Brüsszelig című felhívás szinte minden második aláírója az MTA tagja. Az aláírók közt van még Csoóri Sándor, György Attila, Jókai Anna, Lohinszky Lóránd, Makovecz Imre, Neményi Ágnes, Péntek János és Szőcs Géza. A felhívás szerint „az erdélyi magyarok történelmi lehetőség előtt állnak”, ez a történelmi lehetőség pedig nem más, mint Tőkés László független jelölt bejuttatása az Európai Parlamentbe. Az érvek között említik azt, hogy a református püspök „világszerte ismert és megbecsült személyiség”, következésképp nála senki nem jeleníti meg hitelesebben Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját. A történelmi esély valóra váltása mellett szóló talán legerősebb érv, hogy Tőkés László már „alakított történelmet” 1989. decemberében – mutatnak rá az aláírók, akik egyúttal hangsúlyozzák, hogy a „nemzet iránti felelősség jegyében” állnak ki Tőkés László mellett, másfelől meggyőződésük, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének „európai parlamenti jelenlétével az erdélyi magyar összefogáshoz is közelebb kerülünk, amely nélkül a közösségi autonómiák közjogi kereteinek megteremtése elképzelhetetlen”. A Szabadság november 10-i számában megjelent nyilatkozat nem foglal állást egyik „fél” mellett sem. Az RMDSZ támogatása mellett szól, az abból derül ki, hogy nem „képviselőről”, hanem „képviselőkről” szól. Ágoston Hugó, Csíky Boldizsár, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, László Ferenc, Szilágyi István és Uray Zoltán felhívásában ez áll: „Még nem voltak a november 25-eihez fogható választások Romániában, nem voltak tehát a hazai magyarság történetében sem. Első ízben nyílik az erdélyi magyarságnak alkalma arra, hogy képviselőket válasszon az Európai Parlamentbe. Az eseménynek ezért nagy tétje van. Mindnyájunk számára kérdés: megfelelünk-e a pillanat követelményének? Élünk-e okosan a nekünk felkínált eséllyel? Képviselőink ott lesznek-e a többi ország delegálta választottak között, vagy kimaradunk az Európa sorsáról tanácskozók nagy testületéből?”A felhívás a „felelősség és józan mérlegelés” mellett azt hangsúlyozza: élnünk kell a joggal, hogy szavazhatunk. „Ami pedig a józan mérlegelést illeti: mindenki számoljon azzal, hogy a választás során esélyek változnak képviselői mandátummá vagy buknak el. Saját közös sikerünk vagy együttes kudarcunk között választunk. Szavazzunk arra, hogy ott legyünk az Európai Parlamentben, hogy érvényesüljön véleményünk európai színekben is!” – áll a felhívásban. Van egy újságírói kezdeményezés is. A Transindex internetes portál akciójához eddig 360-an csatlakoztak. Eszerint a november 25-i európai parlamenti választásokon, a kialakult belpolitikai helyzetben kérdésessé vált, hogy lesz-e a romániai magyaroknak képviselete az EP-ben. A tét – a felhívás szerint – „nem korlátozódik arra, hogy a napi politikai játékban ki kerekedik felül, mert az itt élők mindennapos egyéni boldogulására, sőt hosszú távú közösségi céljaik elérésére is új távlatokat nyithat a hathatós romániai magyar EP-képviselet – még hogyha ez nem is univerzális csodafegyver. Sokan lehetnek csalódottak azért, mert nem jött létre az egységes magyar EP-lista, ezért távolmaradásukat fontolgatják. Mások tanácstalanok, nem tudnak, nem akarnak választani a jelöltek között. Jó vagy rossz, hogy így alakult, egy biztos: már nem lehet kibúvó az sem, hogy nincs, akik közül választani. November 25-e a romániai magyarok politikai erejének, józanságának, tervezni tudásának tesztje is. (...) Felelős vagy magadért, felelős vagy azokért, akik fontosak számodra!” A felhívás a felelosvagy. transindex. ro címen olvasható és írható alá. /”Történelmi esélyek” harca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2007. november 30.
Székelyudvarhely egyik legfájóbb pontja még mindig a Cserehát, ahol a hatalmas épületben immáron tíz éve a fogyatékos gyerekek helyett román görög katolikus apácák élnek. A történetnek nincs vége: december 5-én újabb tárgyalásra kerül sor. Hegyi Sándor református tiszteletes szerint, aki idén tizedik alkalommal szervez Csereháti Napokat, kemény átjátszás történt, Szász Jenő polgármester szerint az épület még mindig eszköz a román nacionalisták kezében. Székelyudvarhely önkormányzata 1993-ban bérbe adott az akkor még lakatlan Csereháton a svájci Basel Hilft segélyezésekkel foglalkozó alapítványnak egy jókora területet, melyre a környékbeli fogyatékos gyerekeknek kisegítő iskola építését tervezték. Ferenczy Ferenc, a város akkori polgármestere 1994-ben találkozott Cyrill Bürgellel, a Basel Hilft képviselőjével, aki a Szeplőtelen Szív Kongregáció, vagyis egy görög katolikus apácarend nővérének társaságában érkezett. Tíz nap múlva levelet kapott a polgármester, amelyben Bürgel közölte: nem fogyatékos otthon, hanem a kongregáció épülete lesz a csereháti ingatlan. A város és vezetése rádöbbent: tenni kell valamit, ha nem, elveszítik a csereháti épületet. Ferenczy számtalanszor Svájcba utazott, a városi tanács pedig arról döntött, hogy egyoldalúan felbontják a szerződést az alapítvánnyal. 1996-ban a csereháti ügy miatt Ferenczy elveszítette a választásokat, közben számos kormányváltás is történt, mindegyik a maga során igazított egyet a történeten, de végső megoldás nem született. A csereháti probléma 1997-ben, vagyis tíz évvel ezelőtt csúcsosodott. Májusban az apácák igyekeztek beköltözni az épületbe, az udvarhelyi tiltakozók viszont megakadályozták a jogtalan birtokbavételt. Azután 1997 decemberében, Remus Opris kormányfőtitkár látogatását kihasználva, kétnapos „ostrom” után, kilencedikén kommandósok segítségével bevették az épületet. Pert per követett, a városi tanács Csereháti Bizottságot alakított, Szász Jenő új polgármester pedig abban bízott, hogy a magyar-román csúcstárgyalások eredményhez vezetnek. Az Udvarhelyi Híradó 2000. május 23-án „Miénk lesz a csereháti iskola” címmel azt írta, hogy Szász Jenőt Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára arról biztosította, hogy megvan az udvarhelyiek számára a visszavásárláshoz szükséges pénzösszeg. Szász utólag úgy érvelt, ha 2002-ben a Fidesz nyeri a választásokat, akkor a pénzt is megkapják. Ezután a csereháti ügy javarészt a tárgyalótermekben folytatódott. Udvarhelyt Eckstein-Kovács Péter, Hajdú Gábor és Kincses Előd ügyvédek képviselték a különböző perekben. Elmondta, még mindig az a per van folyamatban, amelyet Eckstein-Kovács Péter kezdett el, majd miután kisebbségi miniszter lett, ő vette át. Ebben a székelyudvarhelyi tanács megtámadta a koncessziós szerződést, amit az Aris Industrie-val kötött, és megtámadta az ajándékozási szerződést is. Jelenleg sincs a hatalmas épület teljesen belakva. Mindössze tizenegy apáca tevékenykedik benne, többek között egy óvodát működtetnek. Az épületben a román Marin Preda Líceum bentlakása is helyet kapott. Hegyi Sándor református lelkész azt fájlalja, hogy az udvarhelyiek közömbösek lettek a közügyek iránt, így a csereháti eseményeket is lassan elfelejtik. /Máthé László Ferenc: Tíz éve költöztek be az apácák a Cserehátra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 30./
2007. december 28.
Újabb csereháti peren van túl a város. A sok közül ez az a jogi eljárás, amelynek elején a székelyudvarhelyi tanács megtámadta az Aris Industrie-val kötött koncessziós szerződést, illetve kifogásolta az ajándékozási szerződést, amellyel a kongregációnak ajándékozták az épületet. Kincses Előd ügyvéd elmondta, azon kell gondolkodni, honnan tudják majd előteremteni a kártalanításhoz szükséges összeget. /Máthé László Ferenc: Cserehát: honnan lesz pénz? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 28./
2008. január 31.
A Bolyai Tudományegyetem aulájában ötven évvel ezelőtt, 1958. január 14-én megrendezett fiatal szerzők estjére emlékeznek január 31-én a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22.). A Forrás forrásánál címmel László Ferenc zenetörténész tart előadást, bevezetőt mond Kántor Lajos. Az egykori ifjú szerzők közül Jancsik Pál és Lászlóffy Csaba olvas fel verseiből, a zenészeket, előadóművészeket Barabás Kásler Magda és Barabás Béla képviseli. Az est második részében a mai huszonéves pályakezdőket, László Szabolcsot, Papp-Zakor Ilkát, Váradi Nagy Pált és Visky Zsoltot mutatja be Balázs Imre József. /Fiatal szerzők estje 1958–2008. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2008. február 1.
Küsmöd falu első írásos említése a 14. századból való. Székelyuvarhelytől 56, Székelykeresztúrtól 24 kilométerre, Etéd községközponton túl, a megyehatár közelében fekszik Küsmöd, a 190 házszámot számláló kis település. Az elmúlt száz évben lakosainak száma folyamatosan csökkent: 1910-ben 718, 1992-ben 430, 2000-ben 360, 2007-ben pedig 260 lelket számlált. Küsmöd-pataka átszeli a falucskát. Elekes Mihály, a falu tanácsosa a mindenes, nincs falufelelősük. A felső tagozatosok Etédre járnak, egy korszerű iskolabusszal. A falunak már a 14. században állt mai temploma, amely később református lett. A szentély kazettás mennyezete 1714-ből való, fa harangtornya pedig 1747-ből. A településről egyetlen könyv íródott, Piroska József tollából, 2005-ben jelent meg, Küsmöd évszázadai – a nyolcszáz éves székelyföldi falu rövid történelmi monográfiája címmel. /Máthé László Ferenc: A kis mód, mely már nem felel meg. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./
2008. február 11.
Hargita megyének 326. 347 lakosa van. Csíkszeredában 42. 085-en, Székelyudvarhelyen 36. 426-an, Gyergyószentmiklóson 19. 750-en, Maroshévízen pedig 15. 926-an laknak. A megyében 126. 000 személy alkalmazott, vagyis ennyi dolgozó fizet biztosítást. Továbbá van 11. 800 munkanélküli, 62. 500 tanuló és 75. 000 nyugdíjas, vagyis összesen 313. 640 személyt biztosít a pénztár. Hargita megyében 149 családorvosi és 190 szakrendelő működik. A megyében 3. 515 élve születésre 2. 639 abortusz, illetve 3. 696 elhalálozás jutott. /Máthé László Ferenc: A megye és egészsége. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 11./
2008. március 10.
A legtöbb, magyarok lakta megyében az „ajánlott” 10 százalékot sem éri el a magyarok számaránya a rendőrség kötelékében. Hargita megye 873-as létszámú rendőrállományának 12,6%-át magyar anyanyelvű alkalmazottak teszik ki. Összesen 110 magyar alkalmazottjuk van, tájékoztatott Filip Gheorghe, a rendőrség megyei sajtófelelőse, hozzátéve, hogy még legalább ennyire tehető azok száma, akik vegyes családok gyerekei. Szerinte így akár 300-ra is tehető a magyarul beszélő rendőrök száma a megyében. A 2002-es népszámlálás szerint Hargita megyének 326. 222 lakosa van, ennek 84,6%-a, vagyis 276. 038 személy magyar anyanyelvű. Legjobb esetben is közel 1. 000 lakosra jut egy magyarul beszélő rendőr. Ha pedig nem a 300-as, hanem a 100-as magyar rendőrlétszámot vesszük alapul, akkor sokkal rosszabb a helyzet, hisz akkor 2. 760 magyar lakosra jut egy magyar rendőr. A legnagyobb rang, amelyet egy magyar anyanyelvű rendőr a magáénak tudhat Hargita megyében, az a főfelügyelői. Ilyen pozícióban van például a székelyudvarhelyi rendőrségnél Jére Ferenc. /Máthé László Ferenc: Közel háromezrünkre jut egy magyar rendőr. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 10./
2008. március 21.
Magas állami díjakat adott át március 20-án Kolozsváron a magyar főkonzulátuson Cseh Áron főkonzul: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta négy személy március 15-e alkalmából. Gergely István szobrászművész, dr. László Ferenc zenetörténész, egyetemi tanár, Csíky András és Bogdán Zsolt Jászai-díjas színművészek különböző művészeti ágak kimagasló és kiváló képviselői, alkotásuk az összmagyar kultúra és művészet számára is maradandó értéket teremt – hangsúlyozta a főkonzul. Gergely István nem érhette meg a kitüntetés átadását. Az oklevélen ez áll: „A Magyar Köztársaság elnöke Gergely István szobrászművésznek, az erdélyi magyar történelem és művelődéstörténet jeles személyiségeinek szobrászati alkotásokban és plakettekben való, magas művészeti színvonalú megjelenítéséért, a magyar történelmi kulturális érték, és a népi művészeti hagyományok ötvözésével sajátos formavilágot teremtő életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. László Ferenc oklevelén ez áll: „A Magyar Köztársaság elnöke dr. László Ferenc zenetörténésznek, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott egyetemi tanárának, a magyar, a román, és az egyetemes zeneművészet és zenetudomány szolgálatában végzett munkássága, művészi és tudományos életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. Csíky András következett: „Csíky András Jászai Mari-díjas színművésznek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának, a magyar és az egyetemes színházművészetben egyaránt maradandót alkotó, öt évtizedes művészi pályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. Végül Bogdán Zsolt: „Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművésznek, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom. ” /Köllő Katalin: Magyar állami díjakat adtak át. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2008. március 22.
László Ferenc pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje és szilárd keresztény hite határozta meg. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett oklevele szerint fuvolaművészként kezdte a tevékenységét, és több romániai városban, illetve kelet-európai országban hangversenyezett. Néhány év múltán azonban a kamarazene-tanári hivatást választotta. Előbb Kolozsváron a Zenei Líceumban tanított, majd a Bukaresti Zeneakadémián, vállalva a heti rendszerességgel tett utazások fáradalmait, s végül, 1991-től a Kolozsvári Zeneakadémián. Az egyetemen az adjunktusi beosztástól a professzoriig ért el. Kolozsváron tanszék- és doktorátusvezető tanárrá nevezték ki. Jelenleg ugyanitt konzulens professzor. Zenetudósként főleg zenetörténeti kérdésekkel foglalkozott. Több mint húsz könyvének java részét Bartóknak szentelte. Zenetudományi művek mellett konferenciákon tartott előadásokat, de jelentős publicisztikai munkássága is. Éveken át szerkesztette A Hét című lap zenei oldalát. Románul és németül ugyanolyan tökéletességgel, gazdag szókinccsel, magas irodalmi színvonalon beszél és ír, mint magyarul. A Romániai Mozart Társaságnak tíz évig elnöke volt. /Almási István: László Ferenc laudációja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2008. június 3.
László V. Ferenc nevéről vallott írásában. Keresztlevele szerint László Ferenc Áron. Születési bizonyítványában Francisc az első keresztneve. A személyazonosságiba is ez került be. Felerősödött benne, hogy beilleszkedjen a román tudományos és sajtóéletbe, hogy Francisc László-ként is legyen valaki. Románul is jelentek meg Bartókról könyvei. Nemcsak a Korunkban, a budapesti Muzsikában és Magyar Zenében, olykor a kecskeméti Forrásban közöl tanulmányokat, hanem a bukaresti Muzicában is, nemcsak a Szabadságba ír publicisztikákat, hanem a Tribunába is. Így három szerzői neve is van. Amit magyarul (és japánul) közölt, annak aláírása László Ferenc, amit az indoeurópai nyelveken (németül, angolul és franciául), azok alatt természetesen az ő szórendjükhöz (és a Magyar Tudományos Akadémia gyakorlatához) igazodó Ferenc László áll, románul pedig Francisc László. Negyedik szerzői nevét, a László V. Ferencet azért használja a Szabadságban meg-megjelenő cikkei alatt, mert amikor jelentkezett a közírásban, névrokona, László Ferenc sportújságíró már rég és sokat közölt a lapelődben, az Igazságban. Mint kezdőnek, meg kellett különböztetnie nevét az övétől. László V. Ferenc amikor megházasodott, szász feleségével úgy döntöttek, hogy kölcsönösen felveszik egymás családnevét. Így útlevele szerint Laszlo-Herbert Francisc-Aron (ékeztetek nélkül az „á”-n és az „ó”-n, mert a hatóságok számítógépe nem ismeri a magyar betűsort). László V. Ferenc nem pironkodik a sok név miatt. Az olyan rugalmasabbakra is szükség van, akik közvetítenek, vallja. /László V. Ferenc: Hogy hívnak? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./