Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
László F. Csaba
4 tétel
2004. december 17.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz identitászavarban szenved, szögezte le László F. Csaba a kormányfőhöz írt nyílt levelében. Abban az egyben hasonlít Gyurcsány Ferenc nagy elődjére, Nagy Imrére, hogy mindketten a határon túlról jövő veszély ellen "kampányoltak". Amíg 56-ban ez valós ellenséget, idegen hadat jelentett, ami ellen tényleg harcolni kellett, Gyurcsány saját fantáziájának szüleményével – egy virtuális magyar "invázióval"– hadakozott. Gyurcsány Ferenc eredményesebb volt elődjénél, győzött. A felelősen gondolkozás hogyan egyeztethető össze a 800 ezer letelepedővel való felelőtlen riogatással? Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy a népszavazás eredménytelensége a jövő győzelmét jelenti a múlt felett. „Ön kortesbeszédeivel mélyen megalázott minket, a határon túli nemzetrész tagjait, mert haszonleső koldusokként kezelt, akik a magyar adófizetők pénzére törünk.” – írta László F. Csaba. /László F. Csaba: Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 14.
Elhunyt Andor László kivételes műszaki tehetség. Ha lehetősége lett volna műszaki főiskolát végezni, talán Kolozsvár legjobb mérnökévé válik. Munkásként a szakma azon kiválóságaihoz tartozott, akiknél a gyakorlati ismeretek hihetetlen mértékű kreativitással párosultak. Az Unirea gépgyár műszaki állományának egyik alappillére volt. A mérnökök gyakran fordultak hozzá gyakorlati tanácsért, ötletekért. És mindig volt elképzelése, megoldása. Egy ilyen ember váratlan távozása mindig megrendítő. /László F. Csaba: Egy ezermester halálára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2011. június 17.
Kezdődik a kisvárdai seregszemle
Pénteken kezdődik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak előadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, akárcsak az előző években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezői választották ki az idei évad előadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A művészeti vezető kifejtette: a fesztivált elsősorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó előadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok című darabjának a próbái elkezdődtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetővé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következő évadot.
A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfő délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Művészetek Házában. Az előadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden művésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott előadása látható a Művészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezőpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két előadását mutatja be Kisvárdán. Az első napon, az ünnepi megnyitót követően William Shakespeare Ahogy tetszik című közismert vígjátékát adják elő, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik című bábelőadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében.
A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló című egyéni előadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerző Guppi című drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre.
A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót című előadásaikat játszották, Budapesten a Liliom című előadással, Kecskeméten a Csókos asszony című produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito című produkcióval hívták meg őket. A kisvárdai program első nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-előadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt előadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézőtéren játszanak.
Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés műsorok, koncertek, utcaszínház, népművészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 25.
Két fejezet Kolozsvár ipartörténetéből
A 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya két nagy múltú nehézipari gyárral kapcsolatos, kiállítással egybekötött előadást rendezett. Mindkét esemény házigazdája Bitay Enikő EME-főtitkár volt.
A Kolozsvár ipartörténete sorozat ötödik láncszemeként az Unirea gépgyár történetét László F. Csaba volt alkalmazott elevenítette fel. Az eseményen több tucat egykori kollégája jelent meg az EME-székházban, akik közös élményeiket osztották meg egymással és az érdeklődőkkel.
Ennél többen emlékeztek a Tehnofrig hűtőipari gépgyárra, közös összejövetelükön a Sapientia EMTE új épületében. Bitay Enikő két előadásában az EME ipartörténeti adattárát ismertette, illetve a gyár egykori közkedvelt főmérnökének, Jenei Dezsőnek a portréját elevenítette fel, aki annak idején nagy szerepet játszott a műszaki oktatásban és az iparfejlesztésben, szívügyének tekintve a magyar műszaki oktatást. A találkozón levetítettek egy, az RTV által készített dokumentumfilmet (Jegenyék a Nádas partján – arcképvázlatok egy gépgyárból; írta, rendezte és fényképezte Fischer István), valamint egy portréfilmet interjúkkal, a gyár volt főmérnökéről. A filmek és a kiállított fényképek nyomán sok régi emlék, kollektív élmény elevenedett meg az egykori alkalmazottak soraiban.
Szabadság (Kolozsvár)