Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
László Dávid
1 tétel
1999. március 17.
Cegőtelke lakóinak és a környékről ideérkezőknek felejthetetlen ünnepet jelentett az idei márc. 15-e. A falu két 1848-as mártírjának a helyi Cserhalom Művelődési Egyesület által emlékhellyé kiépített sírja előtt róhatták le kegyeletüket. A szabadságharcnak ez a két hőse nem a csatában esett el, hanem őrhelyén, magyarságát védve. Az egyik Nemes György gazdatiszt, a románok megölték, a másik László Dávid református lelkész, akit a románok egy kerítéshez kötöztek és addig lőttek messziről, mint egy céltáblát, amíg meghalt. Az emlékünnepen igét hirdetett Bustya Dezső lelkész, többen mondtak beszédet, köztük volt Verestóy Attila szenátor, Szabó Károly szenátor és Tonk Sándor történész. Az ünnepségen szép számban megjelentek Beszterce-Naszód megye magyar közösségei, így a megyei RMDSZ, az EMKE, a Beszterce Művelődési Alapítvány képviselői is. /Guther M. Ilona. Egy emlékhellyel gazdagabban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./