Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
László Beáta Lídia
3 tétel
2015. január 28.
Játéktér
Lapbemutató ma délután
Érdekesnek ígérkező színházi- irodalmi estnek ad otthont ma délután a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. A Nyomda utcai épület konferenciatermében a Játéktér című erdélyi színházi folyóirat legújabb, 2014. téli lapszámának vásárhelyi bemutatójára kerül sor ma, január 28-án, szerdán délután fél hat órától. Mint azt a bemutató szervezői tudatják, a folyóirat szerkesztői közül Ungvári-Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea, valamint a lap munkatársai várják az érdeklődőket a bemutató helyszínén egy, a színházra való reflektálás szépségeiről és buktatóiról szóló kötetlen beszélgetésre. Az említett lapszám kapcsán szó esik majd a színház kiterjesztési lehetőségeiről: a színházi nevelésről, a pszichodrámáról, illetve az alkalmazott színház egyéb formáiról.
A Játéktér című, nyomtatott formában és internetes honlapként egyaránt megjelenő erdélyi magyar színházi folyóiratot 2012-ben alapította Sebestyén Rita és Kötő József. Jelenlegi főszerkesztője Varga Anikó (kritika, dráma), szerkesztői: Sebestyén Rita (Határátlépések – világszínházi sorozat), Ungvári-Zrínyi Ildikó (tanulmány, esszé, interjú), Zsigmond Andrea (recenzió), segédszerkesztő: László Beáta Lídia, intern: Bíró Árpád Levente, Kiss Tamás, Makkai Csilla, fordítás: Albert Mária. A folyóirat színvonalas, írott és képanyagban egyaránt gazdag honlapja a www.jatekter.ro című oldalon tekinthető meg, itt olvashatók a különböző rovatokban (többek között: Kritika, recenzió; Interjú; Próbanapló; Egyképernyős; Színházak hírei; Esszé, tanulmány; Fesztiválok; Lapszám) megtalálható publikációk, valamint az archív anyagok egyaránt.
A ma esti lapbemutatót úgy tervezték a szervezők, hogy aki szeretne, héttől elérhessen az Ariel színház Antosa című felnőttelőadására is.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 31.
Vásárhelyi Játéktér
Az alkalmazott színházról
Alkalmazott színház – avagy színházi nevelés, színházpedagógia, playback-színház, csecsemőszínház, tantermi színház, lakásszínház. Alkalmazott színház – ez a tematikája a Játéktér címet viselő erdélyi magyar színházi folyóirat legutóbbi számának, amelyet szerda este Marosvásárhelyen is bemutattak. A Játéktér 2014. téli lapszámának beszélgetésekben gazdag, különleges és érdekes ismertetőjére az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház konferenciatermében termében került sor, telt házas közönség előtt.
A résztvevőket a folyóirat szerkesztői nevében Ungvári Zrínyi Ildikó, a lap tanulmány-, esszé- és interjúrovatának szerkesztője üdvözölte, és elmondta: a szóban forgó lapszámban olyan írások is olvashatók, amelyek a magyarországi színházi fórumokon nem feltétlenül kapnak helyet. A tematika az alkalmazott színház, illetve annak vetületei, valamint a fentebb felsorolt műfajok. A téli lapszámról, a folyóirat múltjáról, a jövőbeli tervekről, a szerkesztőség munkájáról, a lap online felületéről Ungvári Zrínyi Ildikó, valamint szerkesztőtársai, Zsigmond Andrea könyvrecenziókért felelős szerkesztő és László Beáta Lídia segédszerkesztő beszélt. Mint elmondták, szerkesztőség szinte összes tagja teatrológia szakot végzett, a folyóirat honlapja pedig 2012 őszén jött létre. A nyomtatott verzió megjelenését követően, kis késéssel kerülnek föl rá a cikkek – a színház efemer jellege miatt elsőként a kritikák, hogy lépést tarthassanak az előadásokkal. Azokat az írásokat is feltöltik, amelyek a nyomtatott lapszámban nem jelennek meg, e munkát elsősorban a szerkesztőség fiatal tagjai végzik. A Hamlet.ro megszűnése után a Játéktér folytatja a munkát, partnerük a Transindex.ro, amely átveszi az anyagok nagy részét.
Ami a téli lapszám anyagát illeti, az érdeklődők többek között interjút olvashatnak Barabás Olga rendezővel a csecsemőszínházról, beszélgetést Pálffy Tibor Hobó színművésszel, illetve Gergely László pszichopedagógussal a pszichodrámáról és annak színházi vonatkozásairól; Prezsmer Boglárka arról írt tanulmányt, hogy Erdélyben miért nincs színházi nevelés; Kocsis Tünde a bibliodrámáról értekezik, Szijártó Zsolt pedig arról a Rimini Protokoll című produkcióról írt tanulmányt, amelyben összemosódik a rendező, a dramaturg, a színművész szerepköre, és mindnyájan aktorokká válnak. Mint elhangzott, a Játéktér igyekszik egy olyan színházi nyelvet kialakítani, amellyel a mai előadások elemezhetőek, Szijártó pedig élen jár ebben, noha nem is színházi szakember, hanem színházat szerető antropológus. A lap másik céljaként a színházi emberek közötti kapcsolatteremtés megteremtését, illetve e kapcsolatteremtés fontosságát hangsúlyozták a szerkesztők, akik a korábbi lapszámok tartalmát is ismertették (ezek anyagai a www.jatekter.ro című honlapon megtalálhatók – a szerk.) és bevallották, néha olyan területekre is elmerészkednek, amelyeken nem érzik kimondottan otthon magukat, de szeretnek úttörő jellegű témákat felvetni, megtárgyalni, problémafelvetőek lenni. Olyan szerzőket is szívesen megszólaltatnak, akik nem feltétlenül színházi emberek, de tevékenységük során kapcsolatba kerülnek a színházzal, a színjátszással. Ami a terveket illeti, a továbbiakban megjelenő lapszámok a következő kérdésköröket boncolgatják: a test köré csoportosuló tematikák, nők a színházban, színészmesterség-dramaturgia- teatrológia. A szerkesztőség nyitott bármilyen javaslatra, mint elhangzott, várják színművészek, rendezők írásait.
A lapszámbemutatót beszélgetés, számos felszólalás is színesítette. A szervezők kérésére a közönség sorai között ülő Bonczidai Dezső bábszínész mesélt a csecsemőszínházról, amely kísérleti színházi forma, kötetlen előadás, leginkább olyan, mint egy játszóház, amelynek keretében igencsak szabadnak érezhetik magukat a gyerekek és a színészek egyaránt. Az Ariel Színház már a 28. ilyen jellegű előadásánál tart, a gyerekek nagyon szeretik, hamar megszokják a kialakított teret, és mindenre a felfedezés örömével reagálnak. Ugyancsak a közönség sorai között ült Lazsádi Csilla, a BBTE marosvásárhelyi, Pszichológia és Neveléstudományok Karának óraadó tanára, aki egy olyan, színházi szakemberek és pszichoterapeuták által angol nyelven szerzett, rituális színházról szóló könyvről írt recenziót, amely az alkalmazott színháznak nagyon sok példáját mutatja meg. Mindezzel kapcsolatosan elmondta, a cél a színház, a pedagógia és a pszichológia közelítése, hiszen a drámapedagógia és a pszichodráma egyaránt terápiás folyamat: az egyiknél a megírt drámák, mítoszok szereplőinek segítségével jutnak el önmagukhoz, a másiknál pedig egymás életét játsszák el a résztvevők. Mindez a kifejezési eszközöket, lehetőségeket is bővíti, hiszen sok gyerek csak azért marad önmagába zártan, mert nem értjük a nyelvet, amelyen kommunikálni lehetne vele. És a gyerekek nagyon érzik a dráma nyelvét – hallottuk az igencsak érdekes szerda esti lapszámbemutatón. A folyóirat Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesboltban kapható, illetve a www.jatekter.ro címen megrendelhető.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 15.
Alkotók és befogadók között (pulzArt)
Ez a negyedévente megjelenő színházi periodika azzal a céllal jött létre, hogy közös platformon lehetőséget kínáljon a megmutatkozásra az erdélyi színházaknak, színházkritikának, mindenfajta színházi kezdeményezésnek – mondta Zsigmond Andrea, a Játéktér folyóirat könyvrecenzió rovatának szerkesztője a pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon vasárnap délben tartott lapbemutatón. Mint kifejtette, sok színházra érzékeny ember van Erdélyben, a szerkesztők pedig örömmel veszik, ha közülük bárki megkeresi őket mondanivalójával.
A színház büféjében tartott Játéktér-lapbemutató első felében a szerkesztők – Zsigmond Andrea mellett László Beáta Lídia, az interjú rovat, valamint Adorjáni Panna, a Határátlépések és a Talált kép rovat szerkesztője – röviden ismertették a folyóirat, valamint az általuk vezetett sorozatok sajátosságait, céljait, szerkesztési elveit. A bemutatkozás során elmondták, minden lapszámot próbálnak tematizálni, és ezen belül a teljesség igénye nélkül tárgyalnak bizonyos előadásokról, társulatokról, szólítanak meg alkotókat. Mivel igyekeznek minél szélesebb olvasóréteghez eljutni, arra törekednek, hogy a megszokott színvonalat tartva vizuálisabbá, könnyedebbé, olvashatóbbá tegyék a folyóiratot, adott esetben akár a képzőművészet vagy a szépirodalom bevonásával is. Mint mondták, még csak három- éves a Játéktér, most tanul járni, és úgy érzik, állandó nyitottság szükséges ahhoz, hogy messzire eljuthasson.
Az első hozzászóló a gyermekszínházról szóló írásokat vagy éppenséggel az állandó rovatot hiányolta a Játéktérből, mely gondolat nyomán mások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, előbb csak a gyermekszínház, gyermekszínházi képzés, és az erről szóló kritikaírás kérdéskörét tárgyalva, majd áttérve az őszi és nyári, testszínházról szóló lapszámok vélt hiányosságaira és az általános kritikaírás problémáira, miszerint a kritikusokat általában a színházak szokták meghívni, vendégül látni és megbízni, így ők az illető társulatok produkciói iránt általában elnézőbbek, mint lenniük kellene. Később még több irányba elmozdult a beszélgetés, egyre több nézőpont fogalmazódott meg a kritikaírásról, a jó és rossz bírálatról, arról, hogyan lehetne az átlagos nézőt közelebb hozni a színházhoz, esetleg előre felkészíteni egy-egy előadás befogadására, és hogy ennek az egykor szertartásjellegű művészetnek nem az eredményorientációról vagy ítélkezésről kellene szólnia. Mint elhangzott, a Játéktér általában olyan kritikákat közöl, amelyek új hangot ütnek meg, vagy amelyek jó előadásokról szólnak, nem a negatív dolgok felmutatására törekszik, inkább értékeket próbál keresni. Ezenkívül támogat, és igyekszik részt venni különböző szakmai eszmecseréken, közönségtalálkozókon, és színházi táborokat is szervezne, hisz éppen azt tekinti legfőbb céljának, hogy segítse a kommunikációt színházi alkotók és befogadók között.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)