Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Laspra i Roig, Daniel
7 tétel
2013. augusztus 6.
EMI-tábor az autonómia jegyében
Szerdán nyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja, az EMI-tábor a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre fekvő borzonti Dorka Panzióban. A kilencedik rendezvény a szervezők szándéka szerint még hangsúlyosabban kíván közéleti fórummá válni, így a tábor zárónapját, augusztus 11-ét – a Székely Nemzeti Tanáccsal társszervezésben – az autonómiának szentelik. A katalán függetlenségi törekvésekről Marc Gafarot katalán képviselő tart előadást, az autonómia gazdasági vetületeiről Philipp Erschbaurner dél-tiroli, Daniel Laspra katalóniai, valamint Molnár Judit erdélyi meghívott beszél, délután pedig az erdélyi autonómia kerül górcső alá, különös tekintettel a polgári kezdeményezésekre: előadást tart Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Miren Martiarena, a nemzeti régiók védelmére indított európai kezdeményezés polgári bizottságának baszk tagja, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Az idén is lesznek a különböző tematikus sátrak (ifjúsági és művészsátor, kézműves sátor, Keskeny út sátor), a legkisebb táborozók pedig a Gyereksátorban tölthetik el hasznosan az idejüket. Csép Sándor emlékének adózva a róla elnevezett sátorban népesedési kérdések kerülnek terítékre, de nem maradnak el a délutáni borkóstolók, és a nap végén a Kis-színpadon is különleges produkciók szórakoztatják a táborozókat. Esténként a nagy színpad előtt magyar élőzenére bulizhatnak a látogatók, lesz Kárpátia- és Az Ismerős Arcok-koncert, fellép az Edda Művek, az Ossian, a Depresszió és a Dalriada. Néhány év kihagyás után újra az EMI-tábor színpadára lép a Romantikus Erőszak, az erdélyi magyar zenét a Transylmania és a Knock Out képviseli, a fesztivál zárónapján a Hooligans zenekar koncertezik. (Bővebben a www.emitabor.hu/erdely honlapon.)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 12.
Autonómia: készen kell lennünk a kedvező pillanatra
Az „Autonómia-nap” nevet kapta az EMI-tábor zárónapja. Új eszköz jutott a kisebbségi törekvések, az autonómiáért küzdők kezébe, amely közel vihet a célhoz. Ez az európai polgári kezdeményezés.
Ha elbuknak, akkor is hasznosak az autonómiáért, a kisebbségi jogokért indított európai polgári kezdeményezések – hangzott el az EMI-tábor záró kerekasztal-előadásán. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Hörcsik Richárd Fidesz-képviselő, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Miren Martiarena baszk képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ismertették meglátásaikat a polgári kezdeményezések lehetőségeiről.
A hallgatók megtudhatták, széthúzásnak tűnik ugyan, hogy az EMNP, az SZNT, valamint az RMDSZ is polgári kezdeményezéseket nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyekben a kisebbségi jogok elérését remélik, de ebben az esetben nem hátrány a három különböző kezdeményezés, hanem kiegészítik egymást.
Az EMNP kezdeményezése a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szól.
Az SZNT kezdeményezése sajátos jogállást biztosítana azoknak a régióknak, amelyekben egy őshonos nemzeti kisebbség többséget alkot, és amelyeket az őket körül vevő régióktól megkülönböztető nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok jellemeznek.
Az RMDSZ, közösen a számos európai szervezetet tömörítő FUEN-nel, egy „Minority SafePack” kisebbségvédelmi csomagot szeretne bejegyeztetni, amely egy sor intézkedést, jogi aktust javasol az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása és védelme érdekében. A kezdeményezések bejegyeztetése nem egyszerű, hiszen az Európai Bizottság csak azokkal foglalkozik érdemben, amelyek uniós hatáskörhöz tartozhatnak. A kisebbségi ügyek azonban a tagállamok belügyei a jelenlegi uniós szabályozások szerint.
Éppen emiatt az SZNT kezdeményezését már vissza is utasították, de amint Izsák Balázs elnök elmondta, az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságánál támadják majd meg a bizottsági visszautasító döntést.
Jelzés arra, hogy a három kezdeményezés nem a széthúzást erősíti, az, hogy mindegyik erdélyi politikai szervezet felvállalta, amennyiben bármelyikük kezdeményezését bejegyzi az Európai Bizottság, azonnal melléje állnak és segítik. Ugyanis egymillió támogatás összegyűjtése is szükséges több tagállamból, ahhoz, hogy a kezdeményezésből valóban szabályozás-javaslat legyen.
Hörcsik Richárd kifejtette: az sem nagy baj, ha most ezek a kezdeményezések nem jutnak túl az Európai Bizottság szűrőjén. Fontos, hogy a foglalkozzanak a kisebbségi ügyekkel. Jövőre uniós választások lesznek, és nagy a valószínűsége annak, hogy újra kell majd tárgyalni a közösség működését meghatározó alapszerződéseket. Az új szerződések megfogalmazásakor eljön az alkalom, hogy megváltozzon az a tézis, miszerint a kisebbségi ügyek tagország-belügynek számítanak. Készülni kell, hogy amint eljön a kedvező pillanat, azonnal lépni lehessen.
Az „Autonómia-napon” már működő európai autonómiákkal is megismerkedhettek az EMI-tábor vendégei, amelyek példát jelenthetnek Székelyföldnek is.
A dél-tiroli Philipp Erschbaurner, a baszk Miren Martiarena, illetve a katalán Marc Gafarot és Daniel Laspra képviselők szavaiból kiderült: az autonómia felvirágzást hozott a viszonylag szegény régióknak, és további fejlődést a gazdagabb tartományoknak is.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2013. augusztus 14.
Használ a gazdaságnak az autonómia (EMI-tábor)
Az autonómia különböző kérdéseinek szánt utolsó napon az önrendelkezés gazdasági vetületeiről is szó esett. Az idei EMI-táborban az előadók, működő autonómiák szakemberei, politikusai egyértelműen és egyöntetűen előnyösnek tekintették azt, hogy egy autonóm régióban a gazdaságpolitikai döntések is közelebb kerülnek a polgárokhoz és a vállalkozókhoz. Ugyanakkor segít, hogy a gazdaságot a helyi erőforrások révén „táplálják”, legyen az természeti erőforrás vagy éppen adó. A helyi parlament pedig az autonóm tartomány gazdaságpolitikájának prioritásait figyelembe véve hozhatja meg döntéseit.
Daniel Laspra, a CADCI katalán vállalkozói szövetség titkára elégedetlenségének adott hangot, mert adóügyekben például az autonóm terület nem rendelkezik elegendő hatáskörrel, az adókat Madrid szedi be, igaz, jelentős mértékben visszaosztja. A függetlenségi törekvéseknek ez is jelentős pontja – szögezte le a szakember. Ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy egy sor gazdasági kérdésben Katalónia kormánya, illetve szakhivatalai döntenek, és arra biztatta a székelyföldi vállalkozókat, hogy minél több saját termékkel jelenjenek meg a piacon. Véleménye szerint a kiváló székely termékek exportja – irányuljon akár román vidékekre, vagy szerte Európába – a térség kulturális védjegye is. Ez egyáltalán nem gazdasági sovinizmus – érvelt a katalán szakember, aki kérdésre válaszolva elmesélte, a katalán pezsgő, a cava azután vált sikeressé Európában, miután a spanyol piacon egyfajta bojkottot hirdettek ellene.
Miren Martianera Baszkföld kezdetekkor kockázatos, ám annál eredményesebb adórendszerét ismertette dióhéjban. A Baszk Nemzeti Párt külügyi kabinetjének tagja elmondta, az autonóm hatóságok állapítják meg, szedik be az adókat, Madridnak fix öszszeget fizetnek be. Így gyakorlatilag az adópolitika egész működését ők határozzák meg, ezért például az autonóm területen belüli provinciákban különböző adószinteket tudtak meghatározni. Ez – bár kockázatos is, hiszen gyengébb teljesítmény esetén felborulhat az egyensúly – nemcsak a vállalkozóknak kedvező, nem csupán a gazdaság egészét határozza meg (a pénzügyi válság kevésbé érintette a baszk gazdaságot), hanem például környezetvédelmi szempontból is több jogosítványt biztosít. Philipp Erschbaurner, a Dél-tiroli Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara munkatársa kijelentette, az ottani modell bebizonyította, ha nincs autonómia, akkor fejlődés sincs. A leginkább mezőgazdaságból élő régió az egy főre eső nemzeti össztermék vonatkozásában az évi 25 ezer eurójával Európa élvonalába tartozik, de ezt csakis úgy tudták elérni, hogy az egyébként rendkívül nehéz éghajlati és domborzati körülmények között termelő ágazat jelentős támogatásban részesül. Mindezt azért is, hogy megőrizzék a természetes tájat, hiszen a másik jelentős bevételi forrás a turizmus, évente 30 millió vendégéjszakát regisztrálnak. Az export vonatkozásában a bor az elsődleges termékük, a megtermelt mennyiség kilencven százalékát szállítják külföldre. Az adórendszer itt is nagymértékben helyi hatáskör, az adók többségét az autonómia szakintézményei vetik ki és gyűjtik be, csak bizonyos adónemek tartoznak Rómához. A székelyföldi Arbor vállalkozói szövetség ügyvezetője szerint a gazdasági önrendelkezést sok értelemben a vállalkozók is meg tudják valósítani. Molnár Judit környezetvédelmi szakember ezért öt ajánlásba sűrítette mondandóját. Javasolta, hogy mindannyian (vállalkozók és fogyasztók) saját életünket éljük, legyünk ne a környezet, a média által diktált szokások, trendek rabjai, a magánvállalkozások legyenek közösségi beállítottságúak, tanuljuk meg, hogy a gazdaság építése a családban kezdődik, tudatosan élesszük fel és működtessük a közösségeket (például erős vállalkozói szövetségeket), és tanuljunk abból a tudásból, amit eleink ránk hagyományoztak (például a nyílföldeken való gazdálkodást, amikor évente cserélődött a kaszáló-legelő megművelője). Mindez azt feltételezi, hogy személyesen és a közösségben is belülről éljük meg az autonómiát – mondta az előadó.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 4.
Szatmári autonómiakonferencia: etnikai helyett gazdasági érvek kellenek
Csakis a románokkal összefogva, az etnikai vonatkozások helyett a gazdasági szempontokat hangsúlyozva érhető el a helyi autonómia – ez volt a konklúziója a Szatmári Híd Egyesület által Szatmárnémetiben szervezett autonómiakonferencia első, hétfői napjának.
A találkozóra katalán és román előadókat is meghívtak – előbbiek arról beszéltek, miként sikerült a katalán autonómiát kivívni, mindemellett tanácsokat is adtak az erdélyi önrendelkezési törekvések előre vitele érdekében. A házigazdák nevében Krakkó Rudolf, a Szatmári Híd Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, kifejtve, hogy sajnálja, ugyanakkor szégyelli is, hogy 23 évvel a diktatúra bukása után nemhogy autonómiánk nincsen, de még csak nem is beszélünk érdemben erről.
Pénz kell a népszerűsítéshez
Daniel Laspra katalán tartományi politikai szakértő, barcelonai üzletember arról tartott előadást, hogy a vállalkozók miként tudják segíteni az önrendelkezés ügyét. Elmondta: mindig a legjobb befektetésnek tartotta az autonómiatörekvések támogatását, úgy fogta fel, hogy ha a vállalkozását építi, a hazáját építi. Arra is kitért, hogy az autonómiamozgalomhoz pénz is szükséges volt, például a tartományt átszelő élőlánc résztvevőit szállítani, étkeztetni kellett, és nem került kis összegbe az agresszív médiakampányuk sem, mellyel végül a sorsdöntő fordulatot elő tudták idézni: a maguk oldalára sikerült állítaniuk a Katalóniában élő spanyolokat.
Elmondta, akkor értek el eredményeket, amikor nem a nemzeti érzelmeikről beszéltek, hanem arról, hogy a befizetett adójukat elnyeli Madrid – akárcsak az erdélyiekéit Bukarest – leszegényítve őket, akadályozva a régió fejlődését. Hozzátette: vállalkozóként megértette, nagyon fontos az, hogy a kormányzat közel legyen, mivel ily módon a döntéshozatalnál, a törvénykezésben sokkal inkább érvényesülnek a helyi érdekek.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Összefogás Katalóniáért Konvergenció Unió képviselője a katalánok és az erdélyi magyarok helyzetét, lehetőségeit elemezte, rámutatva a hasonlóságokra, illetve különbségekre. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az Európai Unió a régiók Európájában gondolkodik, ami igen kedvező az önrendelkezési törekvések szempontjából. Hozzátette viszont: a régiókat nem nemzetiségi alapon akarják kijelölni, hanem működő gazdasági egységeket szeretnének létrehozni.
„Értsék meg, önökről a román nacionalisták – és itt a mindenkori román kormányra gondolok – azt a képet festik mindenütt, hogy soviniszták, agresszívek és szektások, az önálló régiójukat pedig etnikai alapon akarják létrehozni – fejtette ki a katalán politikus. – Ez ellen a hatékony védelem pedig csakis az lehet, ha az erdélyi románokat sikerül megnyerniük ügyük támogatásához.”
Elmondta: meg kell értetnünk a románokkal, hogy az autonómia azt jelenti, hogy: az enyém, közel. Azt, hogy az önrendelkezés prosperitást, fejlődést hoz és sokkal demokratikusabb, mint a központosított kormányzat, mivel sokkal szélesebb társadalmi rétegeknek enged beleszólást a közügyekbe.
Erdély, a fejőstehén
Mircea Daian újságíró, a Demokratikus Erdély Liga alapítója arról beszélt, hogy nemcsak Erdélynek, de Románia többi régiójának – Moldvának, Olténiának, Dobrudzsának – is autonómiára van szüksége a fejlődéshez. Angela Tocila nagyváradi újságíró, politológus, blogger egy korábbi írását olvasta fel, melyet a székelyek nagy menetelése ihletett. Ebben kifejti, hogy románként mostohagyereknek érzi magát Erdélyben, mivel a kormányzat és az ország Kárpátokon túli régiói úgy tekintenek Erdélyre, mint egy fejőstehénre, ahol megtermelik azt a pénzt, melyet lenyúlhatnak, amiből magukat fenntarthatják.
Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács alelnöke rámutatott: a Partiumnak minden szempontból kedvezőbbek az esélyei az autonómia elérésére, mint Székelyföldnek, mindössze egy nagyon fontos tényező hiányzik: az erre irányuló akarat. Érvei között felsorolta például azt, hogy a Partium távol van a fővárostól, és olyan természetes határok választják el attól, mint a Kárpátok. Nyugat felé azonban csakis mesterséges a határ, mely egyre inkább légiesül.
Szilágyi szerint amennyiben az országhatár megszűnne, az olyan városok vonzáskörzete, mint Szatmárnémeti, átterjedne Magyarország keleti régióira, és ezáltal a települések hierarchiájában sokkal előkelőbb helyet foglalhatna el. Ehhez azonban az kell, hogy kétnyelvű város legyen.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen felmerült a kérdés: Erdélyben mi legyen az első lépés az autonómia kivívásának útján? Mindkét katalán meghívott szerint népszerűsítésre van szükség, az autonómia gondolatának elhintésére minél szélesebb körben, annak megértetésére, hogy ez nem magyar soviniszta törekvés, hanem a helyi érdekvédelem legjobb eszköze. Helyi szinten ebben a témában feltétlenül átfogó konszenzust, egységet kell teremteni, mert másképp nem megy, hangzott el.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2014. március 13.
Katalán és baszk vendégek Sepsiszentgyörgyön
Székelyföldi körútja során kedden Iker Merodio baszkföldi újságíró, Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője és Daniel Laspra i Roig, a CADCI vállalkozói szövetség titkára Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke kíséretében Sepsiszentgyörgyre látogatott.
A vendégek a város néhány nevezetességét járták körül, meglátogatták szerkesztőségünket, majd a Sepsi Rádió élő adásában a megélt autonómia gyakorlati kérdéseiről beszélgettek. A vendégek hétfőn részt vettek a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi postaréten a katalán és a baszk nép üzenetét tolmácsolták, útjuk során több erdélyi várost érintenek, illetve magyar szerkesztőségekbe látogatnak el. Céljuk az autonómia népszerűsítése, a kapcsolatépítés. (Ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2015. július 14.
Szólni szabad az autonómiáról
Semmilyen törvénytelenséget nem követ el az, aki az autonómiát népszerűsíti Romániában – állapította meg a szatmárnémeti bíróság abban a precedensértékű perben, melyet a szatmárnémeti Híd Egyesület elnöke, Krakkó Rudolf indított a helyi Gazeta de Nord-Vest napilap ellen alaptalan rágalmazás miatt.
A megyeszékhelyi egyesület vezetője 2013. december 2–3. között szervezett autonómiakonferenciát Szatmárnémetiben, melynek kapcsán a napilap egy meglehetősen ellenséges hangnemű cikket közölt Extremistul Krakkó iese din nou la rampă (A szélsőséges Krakkó ismét előtérbe lép) címmel, mely szerint „nem először fordul elő, hogy Krakkó nyilvános rendezvényeket szervez Szatmár megyében, melyre mindenféle gyanús személyeket hív meg, akik szabadon beszélhetnek revizionista és autonomista elméleteikről".
Az írás szerint gyanús, hogy a megyei hatóságokat nem zavarja, hogy „a szélsőséges magyarországi szervezetek által támogatott volt asztalos az orruk előtt szervez tanácskozást a Partium önrendelkezéséről". A Gazeta de Nord-Vest később további két, hasonló hangvételű írásban támadta az egyesület elnökét, többek közt azzal vádolva Krakkót, hogy szélsőséges tevékenysége miatt elhagyta a gyerekeit. Krakkó Rudolf ezt követően beperelte a lapot, a bíróság pedig helyt adott keresetének.
Bocsánatkérésre kötelezték a lapot
A jogerős döntés május végén született meg. A június 19-ei keltezésű bírói indoklás azt mondja ki, nem nevezhető szélsőségesnek az a személy, aki az önrendelkezést népszerűsíti, ezért semmilyen negatív jelzővel nem illethető, nem támadható egyetlen sajtóorgánum által sem, mivel rágalmazásnak minősül.
Az indoklás rámutat: az autonómia Európa más országaiban működő intézmény, ezért nem minősíthető szélsőséges jelenségnek. Az említett sajtóterméket a bíróság bocsánatkérésre kötelezte, mert „sorozatosan valótlanságot állított" az eseményről és a szervező személyéről, Krakkó Rudolfról.
„A bíróság indoklása egyértelműsíti, hogy a lap sorozatosan valótlanságot állított a rendezvényről – melyre egyébként tudósítót sem küldtek –, a személyemről és magáról az autonómia intézményéről. A cikkekkel engem akartak lejáratni, ugyanakkor a nyilvánosságot is félretájékoztatták – mondta el a Krónika érdeklődésére Krakkó Rudolf. – A bíróság ugyanakkor az általam bemutatott bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a napilap valótlanságokat állított a családi állapotomra vonatkozóan is."
Az RMDSZ-es Csehire hivatkoztak
Krakkó elmondta továbbá, a Gazeta de Nord-Vest azzal a nyilatkozattal próbálta alátámasztani támadásait, amit Csehi Árpád volt RMDSZ-es megyei tanácselnök adott az egyesület által 2010-ben Pusztadarócon szervezett Híd Fesztivál kapcsán.
„Csehi mindent elkövetett, hogy megakadályozza a rendezvényünket, és a román napilapnak azt mondta, semmiféle szélsőséges rendezvénynek nincs helye a megyében. Kijelentését azzal indokolta, hogy a rendezvényünkön a Jobbik elnöke, Vona Gábor is előadást tartott, tehát a fesztivál szerinte csakis szélsőséges lehetett" – magyarázta Krakkó. – Az eseménynek a pusztadaróci református egyházközség biztosított helyszínt. Egy évvel korábban Kökényesd akkori, RMDSZ-es vezetésű önkormányzata is támogatta a fesztivált, erről nyilatkozatot is közzétettek, melyet a perben is felhasználtuk, és a bíróság szerintem ezt is figyelembe vette".
A Híd Egyesület szervezte, két évvel ezelőtti autonómiakonferencián – melyről a Krónika is részletesen beszámolt – többek között Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Daniel Laspra katalán tartományi politikai szakértő, Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács alelnöke és Mircea Dăian újságíró, a Demokratikus Erdély Liga alapítója is előadást tartott.
A 2003-ban létrehozott egyesület a nemzettudat erősítését, az anyanyelvi oktatás bátorítását és támogatását tűzte ki célul, ugyanakkor a magyar közösségeket ért jogsérelmek orvoslását és a sérelmek nyilvános bemutatását, a történelmi egyházakkal való kapcsolattartást is feladatának tekinti. A Híd Egyesület többek között '56-os és Trianon-emlékműsort, illetve a keresztény magyar állam megalapítása évfordulóján is rendezvényt szervez.
A precedensértékűnek nevezhető sajtóper kapcsán Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, nem tud arról, hogy hasonló ügyben zajlott volna korábban bírósági eljárás. Emlékeztetett azonban, a székely zászló kitűzése kapcsán a bíróság korábban megállapította, hogy az reklámanyagnak minősül, nem székely szimbólum, ehhez képest Hargita és Kovászna megye nem használhatja hivatalos megyei szimbólumként a sárga-kék lobogót, mert ott románok is élnek.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro
2015. augusztus 9.
Döntött a román bíróság: nem szélsőséges az autonómia
Az autonómia nem revizionizmus és nem szélsőséges tevékenység, Európában több régióban is működik ez az önrendelkezési forma – állapította meg másodfokú, végleges döntésében a Szatmár megyei bíróság. A pert Krakkó Rudolf nyerte: a Híd Egyesület elnöke a civil küzdelem fontos lépcsőfokára jutott el.
A rendszerváltás óta először mondja ki egy végleges bírósági határozat azt, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követ el, aki Romániában az autonómiát népszerűsíti. A jogerős döntés a szatmárnémeti bíróságon született meg a szatmárnémeti Híd Egyesület elnökének, Krakkó Rudolfnak a beadványa nyomán. A szatmári civil szervezet vezetője a megyeszékhely román napilapját, a Gazeta de Nord-Vest című újság szerkesztőségét perelte be, miután a lap a 2013. december 2–3. között megszervezett autonómiakonferenciáról úgy számolt be, hogy az egy szélsőséges rendezvény a szélsőséges eszméket valló Krakkó Rudolf szervezésében.
Krakkó által az első fokon elveszített, majd a másodfokon megnyert per bírói indoklása szerint nem szélsőséges az a személy, aki az önrendelkezést népszerűsíti. „Az autonómia gondolata nem hasonlítható össze a revizionizmussal, a nemzeti szocializmussal, illetve bármilyen más szélsőséggel. Az autonómiát Európa több régiójában alkalmazzák.” A bírói végzés arra is kitér, hogy a Híd Egyesület által szervezett autonómiakonferencián a Jobbik elnökének, illetve egyik európai parlamenti képviselőjének a szereplése nem bélyegezhető a szélsőségesség vádjával. Az inkriminált újságcikk szerzőjének védelmében felhozott bizonyítékot – miszerint a Szatmár megyei RMDSZ korábbi elnöke, Csehi Árpád mind a Híd Egyesületet, mind a Jobbikot szélsőséges szervezetnek, illetve pártnak bélyegezte – a bíróság nem fogadta el bizonyító erejűnek. A román lapot bocsánatkérésre kötelezte, mert „sorozatosan valótlanságot állított” az eseményről és a szervező személyéről, Krakkó Rudolfról.
A két évvel ezelőtti autonómiakonferenciának különben jeles nyugat-európai és hazai vendégei is voltak többek között Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Daniel Laspra katalán tartományi politikai szakértő, Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács alelnöke és Mircea Dăian újságíró, a Demokratikus Erdély Liga alapítója személyében. Gazdag egyesületi lajstrom
A 2003 októberében hivatalosan bejegyzett civil kezdeményezés négy évig húzódó szatmárnémeti tanügyi botrány végkifejleteként, egy magyar óvoda megmentésére szerveződött szülői összefogás révén jött létre. „Az 1999-ben elkezdődött történet azzal fejeződött be, hogy a bezárásra szánt magyar óvodát komoly szülői összefogással sikerült megmentenünk, bebútoroznunk és felszerelnünk egy budapesti támogató segítségével. Ez volt a szatmári Híd Egyesület első komoly eredménye, még mielőtt jogi személyiséggel rendelkezett volna” – idézi fel az indulás körülményeit az egyesület elnöke, Krakkó Rudolf. Már az elején kiderült, hogy az RMDSZ egyes helyi vezetőiben nem találnak partnerre. Ellenséget láttak a szatmári magyar oktatás támogatására szerveződő civil kezdeményezésben, és elmérgesedett a viszony a két szervezet között. „Már a bejegyzésünket megpróbálták megakadályozni, de miután ez nem sikerült, a későbbi rendezvényeink kapcsán igyekeztek ellenünk hangolni a közvéleményt. Ez abban nyilvánult meg, hogy egy-egy tisztségviselőjük ellenségesen nyilatkozott rólunk a román sajtónak” – fogalmaz Krakkó. A megmentett magyar óvoda szülői bizottságából összeálló egyesületi alapítók eleve pártfüggetlen, civil szerveződés létrehozásáról döntöttek, és célként a magyarságtudat erősítését tűzték ki. A Híd Egyesület szervezett először Szatmár megyében Wass Albert- és Nyírő József- emlékműsort – felolvasást, színházturnét és emlékesteket –, Trianon-emlékműsort, államalapítási ünnepet, a magyar honvédség Szatmárnémetibe való bevonulásának emlékünnepét, illetve őstörténeti előadásokat. Az egyesület szervezte meg a Partium első nemzeti táborát, az erős politikai ellenszél, illetve a helyi támogatók hiánya azonban keresztülhúzta a folytatást. A 12 éves múltra visszatekintő egyesület számos rendezvény mellett szoborállítással is dicsekedhet: a Dél-Amerikába emigrált Zolcsák István ötvenhatos forradalmár emlékművét szülőfalujában, Lázáriban leplezték le: ma is ez a megye egyetlen 1956-os emlékműve, közterületen felállítva.
Az autonómia volt a szikra
A „trianonozó” egyesületet még úgy ahogy elviselte a helyi román sajtó, azonban a 2013-ban megszervezett autonómiakonferencia – ahol a Partiumban először – románok is nyíltan kiálltak az erdélyi önrendelkezés mellett, úgy tűnik, túl nagy falatnak bizonyult. A Gazeta de Nord-Vest olyan vehemenciával és olyan alpári stílusban támadta mind a konferenciát, mind az előadókat, mind a főszervezőt, hogy Krakkó Rudolf úgy gondolta, a rázúduló mocskolódást nem hagyhatja szó nélkül. Ugyanis mind a román, mind a magyar média az egyesület rendezvényeiről általában pozitív hangvételű vagy legalábbis tényszerű beszámolókat, tudósításokat közölt – a román napilap messze kilógott a sorból, ezért is döntött az egyesület elnöke a bírósági eljárás mellett. A román nyelvű autonómiaellenes sajtótámadások nyomán az eddigi rendezvények néhány támogatója is visszalépett, így az utolsó jelentősebb rendezvényük a tavaly októberi, 1956-os emlékműsor volt. Krakkó Rudolf abban reménykedik, hogy az idénre betervezett és szervezés alatt álló három rendezvényük mégis tető alá kerül. Keserű szájízzel állapítja meg, hogy politikai nyomásra a Szatmárnémeti Református Gimnáziummal is – akikkel évekig jó partneri kapcsolatban voltak –, véget kellett vetniük az eddigi együttműködésnek.
A bírósági eljárásról szólva, Krakkó elmondta: nem volt könnyű az ügyhöz védőügyvédet találni, de végül is Giczei Tünde fiatal ügyvédnő vállalta. Az elején a Híd Egyesület elnökének nem voltak illúziói a szatmári bírósággal kapcsolatban, hiszen már egy másik polgári perben is megjárta a hadak útját. Válóperében a bíróság kimondta ugyan, hogy a válásért mindkét fél hibás, ennek ellenére a volt feleség egyik tanújának a vallomására hivatkozva a bíró azzal korlátozta az apa három gyerekének láthatási, látogathatósági jogát, hogy szélsőséges nézeteket vall. A „szélsőséges nézetek” alátámasztására a bíró azt hozta fel elmarasztalásként Krakkó Rudolf terhére, hogy szobája falán „egy Nagy-Magyarország-térkép található”. Ilyen előzmények után az egyesület vezetőit nem lepte meg, hogy a bíróság első fokon kimondta: a román lap „szélsőségezése” nem rágalom. A másodfokú per lefolyása más bírói testület előtt korrektül és elfogulatlanul zajlott.
Látszott, hogy az ügy olyan román bírák elé került, akik nemcsak a helyi román napilapból hallottak az európai önrendelkezési törekvésekről. A mintegy másfél évig húzódó táblabírósági eljárás május végi döntése után egy hónapig kellett várni az indoklásra, de Krakkó szerint megérte, mert romániai viszonylatban is precedensértékű bírói döntés született. A civil szervezet elnöke pozitív fejleménynek tartja, hogy románok és magyarok pártállástól függetlenül egyaránt segítettek a perben tanúként vagy írásos nyilatkozat formájában. Krakkó külön köszönetet mondott Giczei Tünde ügyvédnőnek, Szatmári Elemér református lelkipásztornak, Angela Tocilă nagyváradi újságírónak, Simon Levente kökényesdi polgármesternek, Décsei Miklósnak, a szatmári zsidó hitközség elnökének, Mircea Daiának, a Demokratikus Erdély Liga alapítójának és Jánosi Anna szatmári portréfestőnek.
Egy bírósági döntés utóélete
„A Székelyföldről és a Partiumból egyaránt többen is felhívtak, hogy hasonló ügyben szeretnének pert indítani, vagy a már folyó székelyföldi önkormányzatok elleni perekben jól jönne ez a jogerős döntés. Ehhez kérték a segítségemet és tanácsomat. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy egy ilyen, precedensértékű bírósági határozatnak komoly súlya lehet az autonómiaharc terén, hiszen egy román bíróság jogerős ítéletben – közvetve ugyan – de rehabilitálja az autonómia gondolatát. Ezzel azt is jelzi, hogy semmiféle jogi következménye nem lehet annak, ha valaki kiáll az önrendelkezés ügye mellett. Ez semmilyen törvényt nem sért” – foglalja össze az erdélyi magyar autonómiatörekvések számára pozitív kicsengésű bírósági döntés eddigi utóéletét Krakkó Rudolf.
A precedensértékűnek nevezhető sajtóper kapcsán Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, nem tud arról, hogy hasonló ügyben zajlott volna korábban bírósági eljárás. Emlékeztetett azonban, a székely zászló kitűzése kapcsán a bíróság korábban megállapította, hogy az reklámanyagnak minősül, nem székely szimbólum, ehhez képest Hargita és Kovászna megye nem használhatja hivatalos megyei szimbólumként a sárga-kék lobogót, mert ott románok is élnek.
Makkay József
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma