Megrovásban részesülhetnek azok a Kolozs megyei szociáldemokrata (PSD) helyi tanácsosok, akik támogatták a Kossuth Lajos utcanevet. Remus Lapusan, a PSD kolozsvári szervezetének elnöke szerint az alakulat felkéri a helyi tanácsot, változtassa meg ezen döntését. Lapusan szerint Kossuth soha nem ismerte el a román nemzetet, sőt az 1848-as forradalom idején bizonyos háborús bűnöket is elkövetett a románság ellen. A PSD felkérte Emil Boc polgármestert, hogy ne teljesítse a tanács döntését, amíg nem javasolnak egy másik utcanevet a leendő Kossuth Lajos utca helyett. /Szociáldemokrata hisztéria a Kossuth utca miatt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 29./

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezete elégedetlen Boros János alpolgármester tevékenységével. Remus Lapusan, a városi szervezet elnöke elmondta: szerintük Boros, aki földosztó bizottság elnöke, nem végezte megfelelően tevékenységét. A kolozsvári és a megyeszékhely közelében levő településeken lakó gazdák nem vehették át földjüket annak ellenére, hogy végleges bírósági ítéletekkel rendelkeznek. Boros kifejtette: szerinte a szociáldemokraták kampány ízű támadást intéztek ellene, nem tudják pontosan, miért nem helyezték birtokba az erdőfeleki gazdákat. /K. O. : Boros lemondását kérik a szociáldemokraták. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári fiókja végső esetben helyi népszavazást javasol annak eldöntésére, hogy a műemlékeken elhelyezésre kerülő táblákon a román, angol és francia mellett legyen-e magyar és német nyelvű feliratozás is. Remus Lapusan, a párt kolozsvári fiókjának elnöke a magyar nyelvű feliratok ellen foglalt állást, mivel a város magyar lakosságának aránya 20% alatti, ugyanakkor Budapest műemlékein sem látott román nyelvű feliratokat. /Népszavazás a magyar nyelvű feliratokról? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Azé a tér, aki belakja…”
Ezt hallhattuk számtalanszor a Főtér esetében is. Ennek tükrében érdemes egy pillantást vetni a Mátyás-szoborcsoport újraavatására, illetve az azt követő sajtóvisszhangokra.
A nacionalista román politikusok és újságírók az esemény hangsúlyosan magyar jellegét kifogásolták, pontosabban, hogy kevés volt a román beszéd, a román zászló, ellenben volt sok magyar. A magyaroknak pedig egyik fő kifogása az volt, hogy miért nem a téren rendezték az ünnepi Ghymes koncertet. A két fő kifogást érdemes a címbeli mondás segítségével elemezni.
Román hiányérzetek
A románok esetében erre az eseményre vonatkoztatva ezúttal jogos volt a hiányérzet. Továbbvihetjük a gondolatot, hogy ez konkrétan abból is adódik, miszerint azé a történelmi személy, aki azt magáénak érzi. A románok számára ez az esemény nem volt esemény, Mátyás személyét nem érzik magukénak. Tulajdonképpen emiatt is volt magyar nemzeti ünnep jellege az egész rendezvénynek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szobrot a többségi lakosság a sajátjának is tekintheti olyanformán, mint Románia területén levő műalkotás, de a műalkotást ihlető Mátyást, vagyis a történelmi személyt és vezéreit nemigen van okuk magukénak érezni. Ezúttal azonban nem is a történelmi tények tisztázása a célom, megtették ezt a magyar történészek sokszor.
Mátyás románosítása, akárhogy is szépítjük, egy történelmi frusztráció eredménye, amely minden magyar pozitív történelmi személyt románosítani akar: ha már nem lehet tagadni fontosságát és történelmi nagyságát, hát akkor legyen román. Akárcsak Hunyadi János, Kinizsi, Bethlen, Dózsa és megannyi lefordított, románosított nevű erdélyi személyiség, akik összességükben Erdély magyar történelmének magyar jellegét is erősítik. A történészek átírhatják a Mátyás nevét, származását, ellenben attól még nem lesz népszerű a román tömegek körében. Amíg a román közbeszéd leragad annál, s csupán annyit tart fontosnak, hogy nagy király volt, meg ráadásul Magyarország királya – s állítják ők, hogy román létére –, addig azonban nem vonul be a román legendáriumba, nem lesz a népszerű mesék hőse, s így nem lesznek kíváncsiak a valós történelmi személyiség valós történelmi tettére sem. Addig bizonyítani és tudni is csak azt kell, netán illik és érdemes, hogy román volt, s esetleg azt is, hogy egy csatában azért mégis megverték a románok. Pontosabban a moldovaiak, mert a román szó akkor még nem létezett. Ami szintén nem fedi a valóságot (a Szabadság oldalain is megjelent nemrég egy ezt bizonyító cikk, amelyben korabeli pontos adatokat dolgozott fel egy történész). Jellemző módon, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilatkozatában a helyi szervezet elnöke, Remus Lăpuşan városi tanácsos ezt a hülyeséget hirdető Iorga idézetes tábla hiányát kérte számon a restaurált szobron és fenyegetőzött, hogy amint hatalomra kerülnek, visszahelyezik a táblát.
Néhány frusztrált politikus még felemlegette a román jelleg hiányát, megpróbált politikai tőkét kovácsolni magának a soviniszta indulatokból, de még román publicisták, fórumozók egy része is azzal válaszolt, hogy ugyan ki akadályozta meg őket vagy a román tömegeket abban, hogy kivonuljanak román zászlókkal ünnepelni? Senki. Csak egyszerűen nem érzik magukénak Mátyást, a román történetírásra rátelepedett politikai propaganda ellenérzéseket tudott szülni, pozitív elfogadást nem. Ilyen egyszerű. A Demokrata Liberális Párt képviselőjét, Mircia Giurgiut is zavarta a sok magyar zászló és egyes fordítások hiánya, ezt utólag nyilatkozta. Legfeljebb azt tapasztalhatta ő is, amit egy átlagmagyar, ha bármelyik román ünnepre téved. Azzal a különbséggel, hogy a hivatalos román ünnepségeken egyáltalán nincs fordítás.
Szóval hiányérzetüket, frusztrációjukat illetően rossz helyen tapogatóznak a román nacionalisták: nem a román jelleg hiányával kellett volna bajlódniuk, hanem azt tudomásul venni, hogy Mátyás király hiányzik a román nemzeti panteonból, bármennyire is erőltetik románságát.
Magyar hiányérzetek: okok, pletykák
A magyarok, főleg a fiatalok azt kérték számon, hogy miért nem ünnepelhettek este is a Főtéren? Román együtteseknek szabad, magyaroknak nem? Minduntalan visszatérő, nem nyilvános kérdés volt, többek között a blog-szférában (például Kiss Olivér blogján– www.koliver.wordpress.com –, ahol több kommentárt is lehetett olvasni.)
A Főtér átrendezésekor többen hangoztatták, még magyarok is, hogy rock-koncertet nem szabad tartani a Főtéren. Tetszik, nem tetszik, a Főteret azóta már átalakították, a külalak megváltoztatásával pedig a tér funkciója is megváltozott: dísztérből, reprezentatív főtérből, korzóból, parkosított pihenőtérből régészeti bemutatóhely lett, télen korcsolyapálya, időnként zsibvásár, könyvvásár, de mindenek előtt városi rendezvények helyszíne lett. Ilyenformán hatványozottan érvényes az, amit a tér átalakítása mellett érvelők hangoztattak: a tér azé, aki „belakja”, megtölti tartalommal. Ha ebből kivonjuk magunkat, akkor az „olyan-amilyen” térről mi magunk mondunk le. Ezen változtatni egyhamar most már nem lehet, de még „belakhatjuk” a teret, rendezvények helyszíneként mi is használhatjuk, ha már ez lett egyik fő funkciója.
A Kolozsvári Magyar Napokon a Beatrice koncertet szintén száműzték a Főtérről, az Apáczai líceum fogadta be udvarára. Elzártsága miatt jóval kevesebben vettek részt rajta, mint amennyi nézőt-hallgatót vonzott volna főtéri rendezvényként. Nem lehet tudni, hogy a szoborcsoport újraavatása alkalmával miért nem koncertezhetett a Ghymes sem a Főtéren, hivatalos verzió nincs, az említett blogon is csak találgatások jelentek meg. Hivatalos magyarázat híján pletykák, gyanúsítgatások terjedtek. Feltételezem, hogy nem a román polgármester vagy más román személy akadályozta meg, hiszen akkor már régen megnevezték volna a bűnöst, lenne kire ujjal mutatni, és lehetne mártíroskodni. Két változat lehetséges: vagy szervezési hiba volt, vagy kishitűség illetve gyávaság. Első esetben az EMNT, második esetben az RMDSZ térfelén van a labda valakinél. Vagy a szervezők tévedtek a hivatalos eljárásban, későn vagy nem megfelelően adtak le kérvényt (tény, hogy a reklámozás is elég későn indult), vagy egy(es) magyar (valószínűleg választott), döntéshelyzetben levő vezető(k) kishitűségből nem merték felvállalni, engedélyezni, engedélyeztetni azt, hogy egy nagy méretű magyar koncertet tartsanak a Főtéren, és ezáltal belakjuk a teret, szabadon ünnepeljünk.
Netán lehet egy harmadik, bár kevésbé valószínű változat is, ami nem jelenik meg a Kiss Olivér blogján levő kommentek közt sem: korlátoltságból, tudatlanságból, stílusa miatt nem engedték, nem akarták, mert nem ismerték a Ghymest, népszerűsége alapján rock-zenekarra számítottak, netán nem merték maguk ellen hangolni azokat, akik így gondolkoznak az együttesről vagy elítélően vélekednek a koncert Főtéren tartásáról. Mert voltak, akik korábban a sajtóban is azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy rock-koncertnek nincs helye a Főtéren. A konzervatív, elsősorban az idősebb, s talán még befolyásos magyar generáció egy része valóban idegenkedik, irtózik e műfajtól. A Magyar Napokon egy rock-zenekarról volt szó, most meg egy enyhén rockos beütéseket is tartalmazó, de elsősorban magyar népzenén alapuló, egyedi hangzásvilágú együttesről volt szó. A tiltakozó réteg, generáció általában nem is megy el ezekre a koncertekre, ezért nem az ő véleményük kellene mérvadó legyen, nem eszerint kellene helyszínt választani egy koncertnek.
Amennyiben kishitűségből, a Noua Dreaptă vagy egyéb hőzöngőktől való félelmükben nem merték felvállalni helyszínként a Főteret elkényelmesedett döntéshozó(k), akkor az illető(k) gyakorlatilag már feladtá(k) a Főteret. Ebben az esetben már nem a képviselt közösség érdekeit képviseli(k) az illető döntéshozó(k).
Ünneplés, önünneplés, PR
Hiányoltam, hogy nemigen jelent meg kritika magyar oldalon a szoboravatás programjáról, tartalmáról: ez a március 15-i ünnepségekre emlékeztetett, és pont a hangulatbeli közös elem szúrta a szemet leginkább. Konkrétan az, hogy a politikusok önünneplésre rendezkedtek be. Emiatt sokan már egyre ritkábban, vagy egyáltalán nem mennek el az ilyen jellegű ünnepségekre: egy kis emelvényen valakik mondják a se vége, se hossza szövegüket, amit egy idő után a tömeg iszonyúan un. Ráadásul az egyszerű emberek világától nagyon távol állnak az elhangzó szövegek. Az ünnepünk abban merül ki, hogy érezzük, jelen vagyunk, mint közösség: tömeget tudunk felmutatni, netán a közösségi jelenlét megjelenítésének további szimbolikus elemeit is felmutatjuk (népviselet, zászlók), és rég nem látott, itthon maradt vagy az ünnepre idelátogató ismerősökkel találkozunk. Érezzük, hogy jelen vagyunk makró és mikró szinten, ami nem rossz, de ennél több is lehetne egy nemzeti ünnep. Egyesek szervezeteik jelenlétét is igyekeznek kihangsúlyozni zászlaikkal, mintha egyúttal szervezetek névsorolvasása is zajlana az ünnep idején. Ezt a zászló alatt gyülekezők egy része büszkén, identitás- és csoportmegtartó tényezőként élik meg, mások pedig (kívülállók számára inkább zavaró) marketingfogásként, PR-ként. Továbbá vannak olyanok is, akik közömbösek, „zászlóimmunisok”.
Több is lehetne egy nemzeti ünnep a jelenlét felemelő érzésénél. Az ünnepi műsorok tartalma szintén lehetne felemelő, vagy legalábbis ünnepet sugárzó (mint például a Ghymes koncert, vagy a sajnos későn és csak egyszeri alkalomra meghirdetett, Szabók bástyájánál tartott rendezvények, vagy a szintén rövid idejű kiállítás – amelyeket az EMNT által összefogott, irányított civilek szerveztek).
A hivatalos szoboravatás elején, akár a március 15-i rendezvényeken, megpróbálunk figyelni, majd a figyelem – a rossz hangosítás, majd a szövegek monotonitása miatt is – lankad, és a rég nem látott ismerősök kis csoportokba verődve csevegnek, miközben a szónokok egymásnak adják át a szót/mikrofont. Az életidegen szónoklatdömpingben elhangzó érdekes gondolatok is sokak számára elvesznek, mert alig figyelték a szövegeket. Mindez különösen akkor volt szembetűnő, amikor végre egy olyan esemény következett, amelynek valóban ott volt a helye, és amire tényleg kíváncsi volt a tömeg. A reneszánsz táncra gondolok, amit Mátyás korabeli zenére adtak elő korhű ruhákba öltözött nagyenyedi iskolások, és amire hirtelen felfigyeltek az emberek, sokan abbahagyták a halk csevegést és előbbre mentek, ágaskodtak, szorosabbra zárult az ünneplők gyűrűje, meghatványozódott az érdeklődés. Viszont sokan hiába ágaskodtak, nem láthattak semmit, mert színpad nem volt, amire a fiatal táncosok kiállhattak volna. Csak az első sorokban élvezhették a jelenetet, a hátsók csupán a zenét hallhatták. Hihetetlen, hogy egy ilyen eseményre, amelyre a két kormány és a helyi közigazgatás képviselői, a hazai magyar politikai elit hónapok óta készült, nem tudtak legalább egyméteres magas színpadot emeltetni. A csömört kiváltó politikai presztízsháború helyett hasznosabb lett volna egy kis színpadot bérelni, s a tömeg egy látvánnyal gazdagabb lett volna. Nyilván a szándék hiányzott, hisz bármelyik szónokló notabilitás akár a zsebéből is lazán kifizethette volna a színpad árát.
Ekkor vált világossá a presztízsháború tétje, illetve az önzetlenség, az őszinte ünnep hiánya. A főtéri eseményt szervező politikusok az önünneplésre, saját szónoklatukra rendezkedtek be, a tömegre csak mint a legitimitásukat visszaigazoló díszletre volt szükség. A Transindexen megjelent cikk is utal rá, hogy kissé PR, marketingeseménnyé degradálódott az esemény. RMDSZ-es zászlók hada volt, de a restaurátorokat például teljességgel mellőzték (egyetlen szónok, Szőcs Géza említette a szobor restaurátorának, Kolozsi Tibornak a nevét). Egy akkora emelvény volt csupán, amire a szónokoló notabilitások kiállhattak, az igazi látványra, amire a tömeg valóban kíváncsi volt, arra nem szántak színpadot. Sőt, még időt sem. Hiszen sokkal pergősebb, tartalmasabb lett volna a műsor, ha az arányok is fordítottak lettek volna: a táncosok (és Mátyás korának hangulatát megidéző egyéb helyszíni előadások) töltötték volna ki az avatóünnepség körülbelül 99 százalékát, míg a fennmaradó egy százalékot a szónoklatok.
HERÉDI ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár),

Visszahelyeznék a Funar-táblát a kolozsvári Mátyás-szoborra
A Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin alpolgármester azt tervezi, hogy a műemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következő, Mátyás királyra utaló szöveg található: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Visszahelyezné a kolozsvári önkormányzat a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül felhelyezett táblát – nyilatkozta a Ziua de Cluj román nyelvű napilapnak Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere. Kollégája, László Attila RMDSZ-es alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselő azonban a Krónikának egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az országos műemlékvédelmi bizottság engedélye szükséges.
László Attila lapunknak elmondta, gyakorlatilag nulla annak a valószínűsége, hogy Virgil Pop, a megyei műemlékvédelmi bizottság elnöke zöld utat adjon a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó táblának. A neves építész ugyanis korábban úgy nyilatkozott: olyan kiállítást tervez, ahol a hamis történelmi állításokat tartalmazó feliratú táblákkal mutatná be egy letűnt korszak butaságait, köztük a fent említett táblát is.
A Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin azt tervezi, hogy a műemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következő, Mátyás királyra utaló szöveg található: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A román napilap Remus Lăpuşan szociáldemokrata önkormányzati képviselőt is megszólaltatta, aki szerint a Iorga-idézet eltávolításával a Mátyás-szoborcsoportot a „hatóságok kizárólag magyar brandként kezelik”. A magyarellenes kijelentéseiről ismert tanácsos szerint az a tény, hogy a Fadrusz-alkotás restaurálása után nem helyezték vissza a táblát, „súlyosan sérti a városi tanács korábbi határozatát és a történelmet”.
Molnos Lajos RMDSZ-es önkormányzati képviselő ugyanakkor lapunknak elmondta: a táblavisszahelyezésének ötlete Gheorghe Funartól, a város korábbi, Nagy-Románia párti (PRM) polgármesterétől származik, aki személyre szóló levélben hívta fel valamennyi önkormányzati képviselő figyelmét – az RMDSZ képviselőit is beleértve – a magyarok „legújabb gaztettére”.
„Szerintem törekvés mindig lesz erre. Azok, akik szeretik meghamisítani a történelmet, arra fognak törekedni, hogy mindenhová oda nem illő táblákat helyezzenek el. Ez benne van a soviniszták politikájában” – nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos. Az önkormányzati képviselő hozzáfűzte: nem lepi meg, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a kezdeményezést, hiszen közelednek az önkormányzati választások, sőt a PDL-s alpolgármester hozzáállása se lepi meg, Radu Moisin ugyanis korábban a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) ifjúsági szervezetének elnöke volt. Molnos Lajos biztos benne, hogy nem állítják vissza a táblát, részben azért, mert már a kolozsvári románság sem vevő rá, részben pedig azért, mert a műemlék helyreállítását két kormány finanszírozta, így a kezdeményezéshez a magyar kormánynak is lesz egy-két szava.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szabályozzák a Szamost és a Békást a reptérnél
Közel 13 millió eurós befektetéssel szabályozzák a Kis-Szamosnak és két mellékfolyójának a kolozsvári repülőtér környéki szakaszát, ezáltal alakítva ki az árvízvédelmi rendszert. Erről Remus Lăpuşan, a Kolozs megyei Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyilatkozott tegnapi sajtóértekezletén.
A pártelnök elmondta: a munkálatok már elkezdődtek, és 2015 végére azokat be is kellene fejezni. A projekt részeként nemcsak a Kis-Szamoson dolgoznak, hanem a Békás és a Murători patakok medrét is szabályozzák, 4 kilométeres hosszúságban. Mellesleg a Szamoson is négy kilométeres szakaszon építik majd ki az árvízvédelmi rendszert.
Becslések szerint a munkálatok közvetlen haszonélvezője több mint 90 ezer környékbeli lakos. A befektetésnek köszönhetően közel 1800 lakóház és több mint 700 hektárnyi mezőgazdasági terület árvízvédelmét sikerül biztosítani. Szabadság (Kolozsvár)