Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lantos Tamás
4 tétel
1990. november 30.
"Nov. 24-én Kolozsváron a Magyar Színházban hatalmas tapsvihar fogadta Tom Lantos amerikai képviselő bejelentését: "lesz Bolyai Egyetem Kolozsváron!". A magyar közönséggel való találkozó után Tom Lantos sajtótájékoztatót tartott, ahol beszélt az előzőleg Iliescu elnökkel folytatott megbeszéléséről. Tom Lantos kifejtette a román elnöknek, hogy mire van szükség: a magyar kisebbség jogainak elismerése, magyar nyelvű egyetem létrehozása, amerikai és angol főkonzulátus megnyitása Kolozsváron, önálló magyar nyelvű iskolák, szabad magyar sajtó. Tom Lantos kitért arra is, ha egy újság magyar- vagy zsidóellenes uszítást folytat, akkor keményen fel kell lépnie az újság ellen. Tom Lantos szorgalmazta, hogy Iliescu találkozzon Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Iliescu megértően fogadta a javaslatot. Marius Tabacu megkérdezte a képviselőt, igaz-e, hogy Tőkés László amerikai fellépésének köszönhető az amerikai-román viszony megromlása, ugyanis a román közvélemény ezt így tudja. Tom Lantos válasza: "Tőkés László amerikai látogatása történelmi ünnepség volt, abból az alkalomból egy csodálatosan szép Kossuth-szobrot lepleztünk le az amerikai parlament egyik legszebb helyén. Tőkés akkor is, mint mindig, olyan gyönyörűen beszélt, hogy magyar származású amerikaiként hihetetlenül büszke voltam rá. Õ korunk egyik nagy embere." Ígéretet tett-e Iliescu a magyar egyetemre? hangzott a kérdés a sajtótájékoztatón. Az amerikai képviselő elmondta, hogy Iliescu nem tett konkrét ígéretet. Minden jót kíván "a Valóság olvasóinak Lantos Tamás" írta sajátkezűen, ahogy a lap közölte eredeti írását. /Adonyi Nagy Mária: Lantos Tamás képviselő úr szerint lesz Bolyai Egyetem Kolozsváron! = Valóság (Bukarest), nov. 30./"
2010. június 14.
Búcsúzunk Buzás Lászlótól
2010. június 9-én elhunyt Buzás László, a romániai kommunista-ellenes harc egyik meghatározó alakja. Buzás László 1942. június 29-én született a Hargita megyei Csicsóban. Miután Marosvásárhelyt mezőgazdasági gépészeti szakképesítést szerzett és érettségizett, 1979-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán végzett. Mint osztályvezető közgazdász, a Csíkszeredai Építkezési Vállalatnál, majd a Csíkszeredai Traktorgyárnál dolgozott. 1982. november 22-én elkezdődött meghurcoltatása, mely 1983. február 26-i letartóztatásával végződött. Azzal vádolták meg, hogy két „bűntársával” együtt – Borbély Ernő és Biró Katalin – merényletet készített elő Nicolae Ceauşescu román elnök, a Román Kommunista Párt főtitkára ellen. Több mint egy éves megfigyelés és meghurcolás után végül 1983-ban hat évre elítélték hazaárulás vádjával. Romániából kicsempészett információk szerint Buzást kegyetlenül megkínozták, körmeit több alkalommal is kitépték. „Államellenes tettei” kihatottak családjára is, ugyanis bátyját, Buzás Balázst arra hivatkozva mondatták le Csíkszereda polgármesteri tisztségéből, hogy László testvére „olyan dolgokról fantáziált, amelyek soha nem válnak valóra”.
Egy 1984-es kegyelmi rendelet büntetését harmadolta, minek következtében, négy év letöltése után, 1987. február 25-én szabadult. A Szekuritáté folytonos zaklatásai miatt 1989 végén Magyarországra települt át, majd 1990 márciusában visszatért Romániába, ahol megalapította a Romániai Magyar Kisgazdapártot, amelyet elnökként vezetett. A ’90-es években volt az RMDSZ Hargita megyei szervezetének elnöke, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának alapító tagja, Csíkszéki Szervezetének pedig elnöke volt. 2005-ben kiadott könyve, A Securitate karmai között világszerte ismertté tette őt.
Döntéshozók előtt a meghurcoltak ügye
A HHRF számos alkalommal felhívta az amerikai döntéshozók figyelmét az etnikai és politikai alapon meghurcolt baráti társaság helyzetére, ügyük éveken keresztül bekerült abba a tanúvallomásba, amelyet Alapítványunk a washingtoni Kongresszus előtt tett a Romániának megítélt legnagyobb vámkedvezmény megvonása érdekében. Szoros szövetségesünk, az azóta szintén elhunyt Lantos Tamás kongresszusi képviselő is több alkalommal tette szóvá Buzás fogva tartását. Egy 1984. február 20-i levelében arra szólította fel George P. Schutz amerikai külügyminisztert, hogy a soron következő Amerikai–Román Emberjogi Kerekasztal ülésén kérjen magyarázatot Borbély Ernő, Buzás László és Visky Árpád sepsiszentgyörgyi színész fogva tartásáért.
Emberi Jogi Kitüntetésben részesült
1990. november 24-én a Kolozsvári Magyar Színházban a HHRF Emberi Jogi Kitüntetésben részesítette Buzás Lászlót „a romániai magyarság önvédelmi küzdelmében szerzett érdemeiért, közösségéért való ragaszkodásáért, lelkiismeretes és kitartó szolgálatáért”. Buzás mellett a HHRF elismerését átvehette még Szőcs Géza költő, szenátor, az RMDSZ akkori főtitkára, sorstára Borbély Ernő RMDSZ-es képviselő és Páll Béla nyugalmazott matematika tanár. A kitüntetéseket a fentebb említett szövetségesünk, Lantos Tamás kongresszusi képviselő adta át „annak a négy embernek, akik felismertek egy történelmi pillanatot, a közösségükért és egy demokratikus folyamat megindításáért egyéni áldozatot hoztak”.
hhrf.org

2016. július 11.
Hámos László: fordulat állhat be a restitúció ügyében
Mint arról a Maszol is beszámolt, az első ízben megszervezett ReConnect Transylvania program keretében a napokbanErdélyben járt egy nagy csapat amerikai fiatal. Az öt éve zajló ReConnect Hungary programnak és idei erdélyi leágazásának célja megerősíteni a másod-, harmad- és negyedgenerációs amerikai magyar fiatalok magyarságtudatát. A fiatalokat elkísérte Hámos László, a programot megvalósító Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) elnöke is. Őt faggattuk az alapítvány megalakulásáról, annak céljairól.
Milyen céllal jött létre az alapítvány?
Immár negyven éve annak, hogy alapítványunkat létrehoztuk, 1976-ban. Olyan célból, hogy a Ceausescu-diktatúra növekvő nyomásával szemben ellenállást alakítsunk ki, mert akkoriban Ceausescuról dícshimnuszokat zengtek: az amerikai sajtó és a kormányzati körök is el voltak ájulva attól, hogy milyen különutas, nagyszerű szövetségesünk van Európa keleti térfelén.
Amikor elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy milyen - nem csak a magyarokat érintő - jogtipró intézkedéseket hoz ez a diktátor, és akkor tömegtüntetések, fizetett újsághirdetések útján ismertettük a valós helyzetet és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya – mint amerikait, engem ez mélyen sértett – támogatja ezt a diktatúrát. Amerikai magyarként engem az is sértett még, hogy az erdélyi magyar közösség ellen is intézkedéseket hozott. Ugyanakkor rendkívül felháborított, hogy kormányunk – a kommunista országok közül egyedüliként - a legnagyobb vámkedvezményt nyújtotta Romániának. Ez ellen én 25 egyéni tanúvallomást tettem a kongresszus különböző bizottságai előtt évről évre, dokumentálva. Ez volt akkoriban a HHRF munkájának egyik fő vetülete.
A másik az volt, hogy a Helsinki folyamatban, 11 különböző helsinki utókonferencián ismertettük és lobbiztunk amellett, hogy vegyék górcső alá a román állam jogtipró intézkedéseit és tegyenek valamit ellene. Végül 1987-ben az amerikai kormányzat felfüggesztette a Romániának nyújtott vámkedvezményt és így szélesebb nyilvánosságot is kapott a színfalak mögött végzett munkánk. A HHRF amerikai magyarok tömegeit tudta maga mögé állítani, akik egyénileg megkeresték megválasztott képviselőiket és meggyőzték őket, hogy az erdélyi magyarok ügyével foglalkozzanak. Így, lassan-lassan összegyűlt az a kritikus tömeg, amely elhatározta, hogy Ceasusecut ejteni kell.
Tiltakoztak a falurombolás ellen is. Hogyan?
Számos ilyen akciónk volt, hosszú lenne most felsorolni, de van már egy kötet, amely bemutatja ezt részleteiben. Akkor, 1988-ban 27 világvárosban rendeztünk ugyanazon a napon tömegtüntetéseket és tiltakozásokat a falurombolások ellen. Ez volt az egyik akció, amely nagyon nagy figyelmet kapott az Egyesült Államokban és világszerte is. Egy másik fontos momentum volt, hogy megjelent a Romániából disszidált Ion Mihai Pacepa titkosszolgálati tiszt könyve. Ebben nagyon részletesen leírta mindazokat, amiket mi addig is állítottunk és igazolta állításainkat az amerikai üzleti és külügyi érdekekkel szemben. Nagyon kemény küzdelem volt azokban az években.
Aztán jött Romániában a forradalom. Mi történt azután?
1989 után sikerült végre a panaszpolitika mellé pozitív irányú törekvéseket is tenni. Ilyen például a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása, amely részére az évek során több mint negyedmillió dollár értékű adományt – pénzt és felszereléseket – gyűjtöttünk.
Továbbra is foglalkozunk azzal, hogy Romániában van 2140 olyan egyházi ingatlan – iskolák, árvaházak, kórházak, stb. – amik mind-mind a civil társadalom alappillérei voltak Erdély-szerte, amiket a kommunizmus alatt egy tollvonással elkoboztak és a mai napig is csak töredékét juttatták vissza az illetékes tulajdonosokhoz. Ezzel kapcsolatban több mint egy évtizede folytatunk egy kemény küzdelmet, amelyet Lantos Tamás, most már elhunyt amerikai képviselő kezdeményezett, aki annak idején a kongresszus külügyi bizottságának volt az elnöke. Egy határozatot szavazott meg a Kongresszus, hogy ezeknek az ingatlanoknak a visszaszolgáltatását gyorsított ütemben kell végrehajtani. De nemhogy gyorsítottak volna az ütemen, hanem pont fordítva, lelassult a folyamat. Az elmúlt hetekben Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének sikerült Washingtonban a visszaesésekről tájékoztatni a kongresszust. Előtte az RMDSZ vezetősége, Kelemen Hunorral az élen, a kongresszusban és a külminisztériumban ismertette a fogyatékosságokat. És itt egy nagyon érdekes fordulat állt be: az amerikai kongresszus költségvetési bizottságának két vezető személyisége, a jobboldali Andy Harris (a Kongresszus egyetlen magyar származású tagja – szerk. megj.) és a nagyon baloldali Marcy Kaptur közösen adtott le egy olyan határozatot, – amit elfogadott az egész kongresszus, – hogy a külügyminisztérium költségvetéséhez kötik azt, hogy Romániában milyen mértékben zajlik, vagy nem, ezeknek a tulajdonoknak a visszaszolgáltatása. Ez a fejlemény meglepte a külügyminisztériumot is, hiszem most már saját érdeke, hogy tegyen is valamit a tényleges restitúcióért. Ennek nyomán, nem arrogánsan, nem erőszakos módon, hanem tájékoztatóan mutatta be Kató Béla a mai állapotokat. Nagyon remélem, nem kell újabb negyven évet várnunk, hogy ez be is következzen.
Gyakorlatilag ez mit jelent?
A teljes körű visszaszolgáltatását azoknak az ingatlanoknak, amelyek – sok helyen persze, már romos állapotban vannak – lehetővé tennék, hogy a történelmi magyar egyházak elláthassák hivatásukat.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Gyulafehérvári Batthyaneum kulcspéldái annak, hogy a román állam továbbra se akarja visszaadni az épületeket jogos tulajdonosoknak. A román állam mindenféle kitérő manőverekkel arra törekszik, hogy megakadályozza a visszaszolgáltatást. Washingtonban is jól ismert Markó Attila meghurcolása, akit börtönre ítéltek jogellenes módon, pont őt, aki a törvény betűjét tiszteletben tartotta és közreműködött az elkobzott Sepsiszentgyörgyi ingatlan visszaszolgáltatásához. Mi azért dolgozunk, hogy ezek a visszásságok megszűnjenek. A magántulajdonhoz való jog Amerikában szent és sérthetetlen, ezt a washingtoni döntéshozók feltételek nélkül támogatják.
Megpróbálnak tehát nyomást gyakorolni Romániára?
A washingtoni Külügyminisztérium az itteni nagykövetség útján személyes kapcsolatban áll a román miniszterelnökkel és olyan tárgyalás zajlik közöttük, amire én nem vagyok hivatott, hogy elmondjam, pontosan milyen. Ebben igenis kell előrehaladás, amennyiben az Egyesült Államok barátságát és stratégiai partnerségét továbbra is igényli Románia. Ha nem történnek meg a külügyminisztrium részéről ezek a lépések, akkor ott van a kongresszus, amely szorítja a külügyet. A kongresszus megválasztott képviselői, akkor is, ha halvány kötődésük sincs a konkrét témához, viszont szavazópolgáraik kérik tőlük, fel fognak lépni. A HHRF 40 éve ebből az alapfelvetésből kiindulva végzi munkáját.
maszol.ro

2017. május 17.
A rázós Európa
Mi szólunk hozzád, Európa! Kinek és melyik korban mennyire engedte és engedi a megélhetési politizálás a tényszerű fölsorakoztatást, az igazmondást? Kiskésekkel boncolgatják, jobbára csak érintgetik életterünk, megélhetési felületünk. Így, ahogy mondom: felület. Mert úgy haladunk, hogy lassan fél lábon fogjuk kerülgetni a Soros-ügynököket meg a derűs, vigyorgó beözönlőket. Történészek taglalják, boncolgatják, hogy Európa földrajzi fogalom-e vagy „csak” történelmi. Én azt mondom, ha így haladunk, nem lesz történelmi fogalom Európa, mert tilos lesz kimondani a nevét is. Nagyon nagy baj, hogy a földrajzi Európában már több helyen is égtek le iszlám templomok, imaházak. Hiszen ez ok is lehet. Ez is lehet ok a robbantgatásaikra, nemi erőszakra, gyilkolásokra. És a magunk földrajzi életteréről beszélünk ma még.
Fejtegetjük sokszor, hogy Európa kultúrájának alapja a keresztény hit. Sok-sok igazság van benne. Ám nem hiszek abban, hogy térdeket, fejeket hajtva, a beözönlő idegenek lábait keresztény szeretettel mosogatva megússzuk templomaink, házaink, palotáink és életünk, családunk lerontását. Hozzád szólok, Európa! Hiába magyarázzák iszlámfi idegenvezetők, hogy Európa sosem volt egységes.
No, ez igazán jellemző az emberi fajra mindenütt. De kérdezzük meg azt is, miért nem egységes Ázsia a saját nyomorúságában, az olajmilliárdosok uralma alatt? Nem, mert a dollár milliárdok megfizetik az életet, s meg a háborút is. Európánkat az ideiglenesség listájára tették a pénzhatalmi láthatatlan emberek. Noha Lantos Tamás zsidó származású gazdag amerikai Ceaușescu idején meglátogatta Romániát, és odavolt a jogegyenlőség láttán, könnyezett a nemzetiségi jogok bukaresti oltárain itt is, az amerikai sajtóban is – lám, mi kelt ki itt is, ott is a tojásokból! Hazabeszélek hazámból, Székelyföldről. Románia mérhetetlenül elmaradt a történelemben; alig van történelme. Ezért akár a mesében, be akart hozni mindent három nap alatt. El is jutott az Európai Unióig. De hogyan tovább?
És ez neked szól, áldott Európánk!
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)