Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lantos Mihály
2 tétel
2017. május 11.
Böjte Csaba lesz az Aranycsapat emlékévének fővédnöke
Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül. Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni". Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni". Böjte Csaba rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. „A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja" – tette hozzá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez". Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet. Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját. Lomnici Zoltán kitért az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is. Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. Hozzátette: a 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól. Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

2017. október 5.
Lépéselőny-kurzus Kovásznán
Tanulni tanulnak
Ma és holnap Lantos Mihály magyarországi tanulásmódszertan-oktató tart kurzust a diákoknak Lépéselőny címmel a kovásznai Városi Művelődési Házban, a kovásznai Lyukaskő Egyesület meghívására.
Kérdésünkre Szabó Levente tanár, a Lyukaskő Egyesület elnöke elmondta: ez a rendezvény lesz harmadik megmozdulásuk, hiszen ezt megelőzően kirándulást szerveztek a diákoknak, majd fotós, filmes, kézműves tanfolyamokat tartottak Csomakőrösön, most pedig ezzel a kétnapos kurzussal a diákok tanulási technikáját hivatottak fejleszteni.
A rendezvény 8-tól 15 óráig tart, és a 7–12. osztályos diákokat célozza meg, akiknek az érdeklődése felülmúlta a szervezők számításait, ugyanis mind az 50 hely betelt.
Szabó megjegyezte, az előadóval, aki a hatékony tanulási módszerek mellett villámolvasással is foglalkozik, egy éve vette fel a kapcsolatot, és mivel az egyesület célja többek közt egy gondolkodó, tenni akaró közösség mozgósítása és nevelése, így ideálisnak látták meghívni Kovásznára a szakembert.
A tanfolyam létrejöttét a kovásznai önkormányzat támogatja pályázat révén. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)