Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Langerné Victor Katalin
3 tétel
2014. március 17.
Tőkés László: egyedül az autonómia jelenthet megoldást
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi szervezete idén rendhagyó módon Szatmárnémetiben, a Kossuth-kertben tartotta az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről megemlékező központi ünnepségét.
Az ünnepi beszédek mellett gazdag kulturális programmal készültek a szervezők, ezeknek azonban csak egy része valósulhatott meg, mivel a Szatmár Megyei Múzeum vezetősége az utolsó pillanatban megtagadta a Múzeum épületében előzetesen kibérelt terem használatát, ahol a program szerint Birinyi József népzenész, a Hungaricum Szövetség elnöke hangszerbemutatójára került volna sor. A szervezők úgy döntöttek, hogy beperlik az intézményt, mely jelentős anyagi kárt okozott számukra.
Mindezen körülményektől eltekintve, méltóságteljes ünnepségen vehettek részt azok, akik a viharos időjárás ellenére eljöttek a Kossuth-kertbe.
Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei vezetője által moderált ünnepi megemlékezésen elsőként Arányi Andrea kolozsvári konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke üzenetét.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke felszólalását azzal kezdte, hogy miközben a régi idők dicsőséges harcait magasztaljuk, mi magunk visszatartjuk magunkat a küzdelem vállalásától. Nehezen tudjuk követni a kereszthalált vállaló Krisztus példáját, mint ahogy azoknak a hősöknek a példáját is, akik krisztusi módon életüket áldozták a szabadságért – mondta. Hozzátette: a közfigyelem napjainkban Székelyföldre, és a székelyek autonómiaküzdelmére szegeződik, de mindemellett Erdély nyugati hídfőállása, a Partium is több figyelmet érdemel, ezért döntött úgy, hogy a március 15-ét a Partiumban tölti.
A forradalom idején, a Magyarországon és az Európában élő népek szabadságigényéről szólva Tőkés László kifejtette: a népek tavaszán az egységes szabadságszellem hatott át mindenkit, úgy, ahogy 1989-ben is történt, amikor láncreakciószerűen minden nemzet – a balti országoktól a közép- és kelet-európai országokig terjedően – felkelt a zsarnokság ellen. Mindez azt igazolja, hogy az igazi szabadság összekapcsol, a hamis szabadság pedig elválaszt minket – mutatott rá.
„Különböző korokban különböző formát öltött a szabadságharc, de a lényeg ugyanaz. Abban az időben a jobbágyság eltörléséért és a Habsburg-uralom lerázásáért szálltak síkra, mi viszont 25 évvel ezelőtt a többségi kommunista uralom lerázásáért. Most a mi kisebbségi sorsunk jelenti a jobbágyságot, hiszen még mindig megkötözve akarnak tartani bennünket” – fogalmazott a volt temesvári lelkipásztor. Beszéde végén felhívta a figyelmet, hogy a jogfosztottságból akkor találja meg a kiutat az erdélyi magyarság, amikor eléri, hogy sorsáról saját maga döntsön. Ne hagyjuk, hogy olcsó jogokkal kifizessenek bennünket, miközben tudjuk, hogy egyedül az autonómia jelenthet megoldást – hangsúlyozta Tőkés László, aki szerint tovább kell haladnunk azon az úton, amelyiken negyedszázaddal ezelőtt elindultunk, és a szabadságharc mellett az igazságharcunkat is meg kell vívnunk.
A továbbiakban Langerné Victor Katalin, a budapesti Magyarság Háza igazgatója beszédében elmondta: március 15. szimbolikus történelmi eseményünk, amit akkor is megtartott a magyarság, amikor diktatúra volt. Huszadik századi történelmünk során is jelenvalóvá vált ’48 üzenete, hiszen az 1956-os forradalomban is március 15. a függetlenség és a magyar nép szabadságharcának jelképe volt – fogalmazott.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt Partiumért felelős alelnöke ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy bár egyénileg szabadnak mondhatjuk magunkat, de a nemzet egészét tekintve nem mondható el ugyanez. „Kisebbség vagyunk, a szó legrosszabb értelmében, és állandóan kérnünk, koldulnunk kell” – tette hozzá. Véleménye szerint ezt a módszert már negyed évszázada erőltetjük, és itt az ideje belátni, hogy nem vezet eredményre. Helyzetünkre csakis az autonómia jelenthet megoldást. „Bízzunk az erőnkben, ne hagyjuk, hogy az annyi éven át belénk sulykolt »mert mi kicsik vagyunk« politikája elfásítson. Merjünk újból nagyok lenni, nagyot álmodni, és főleg merjünk tenni álmunk megvalósulása érdekében” – zárta beszédét Zatykó Gyula.
A résztvevők a Kossuth-kertből átvonultak Kossuth Lajos emléksírjához, ahol az igei köszöntő után elhelyezték a kegyelet virágait az emléksíron.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),
2015. május 10.
A Kárpát-haza jövője érdekében
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) május 8-án Kecskeméten, a hirös város főiskolájának nagyelőadójában szervezte meg A Kárpát-haza jövője című konferenciát, amelyen a Kárpát-haza fejlesztési hálózatában regisztrált 376 szakértőből kétszázan vettek részt. Az egész nap zajló rendezvényen 21 értekezés hangzott el, amelyek a gazdasági, társadalmi, művelődési élet legkülönbözőbb területeit érintettek. Az esemény fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.
Az NSKI egyik bethlengábori jelmondata: Nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.
Még mielőtt az elhangzott előterjesztések lényegére térnénk, hadd mondjuk el, hogy a külhoni szakértők közül az erdélyiek és partiumiak vannak legtöbben – érthető módon, hisz itt található a külhoni magyarság legnagyobb arányban – összesen 91-en regisztráltak. Ehhez képest a felvidékiek 50, a kárpátaljaiak 34, a délvidékiek 42, a drávaszögiek 12, a muravidékiek 8 személlyel vannak jelen a magyarországi 139 szakértő mellett, akik mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, gazdaság- és vidékfejlesztési, energetikai és vízgazdálkodási, ipar- és vállalkozásfejlesztési, turizmus- és szolgáltatásfejlesztési, munkaerőpiaci, közszolgáltatási, egészségügyi, oktatási, ifjúsági együttműködési, sportfejlesztési, kulturális örökségvédelmi, egyházi és civil szervezeti ágazatokban működnek.
Kétéves tevékenysége alatt az NSKI általános megítélése jelentősen pozitív irányba tolódott el, a Kárpát-haza program támogatottsága jól láthatóan növekedett – állapítottuk meg az érdeklődés nagyságából ítélve, ám Szász Jenő elnök, egy konferencián kívüli beszélgetésben pontosított. Valóban sokat nőtt a programjaik elfogadottsága, elismertsége, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez egyöntetű. Sajnálatos módon vannak még – szerencsére egyre kevesebb számban – olyan politikai alakulatok, vagy személyek amelyek, illetve akik a 2004. december 5-ére emlékeztető módon viszonyulnak a nemzetegyesítés kérdésköréhez – mondotta. Az a tény viszont, hogy a mostani konferencián tíz államtitkár tartott előadást, mutatja a kormányzat pozitív hozzáállását, viszonyulását a nemzetegyesítési törekvésekhez.
Konferencianyitó köszöntőjében Szász Jenő elmondta, a jelenlegi kormányzat nem csak vállalja, de viseli is a felelősséget a külhoni magyarokért, s erre utal az is, hogy az elmúlt négy esztendő első (2010-es) törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló (XLV.) volt. Szembesülnünk kell azzal, hogy jelenleg – 25 évvel a rendszerváltozások után – a Kárpát-medencében nem 15, hanem 12,5 millió magyar él, s Kárpát-medencei viszonylatban el kell gondolkodnunk azon, hogy lehet-e az a tizenkét és félmillió ember a legnagyobb nemzeti közösség mozdonya. De meg kell értenünk azt is, hogy a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő, sem Angliában, sem Amerikában.
Lesz pénz...
... az itt felmutatott tervek megvalósítására, kezdte beszédét a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád, aki a nemzetegyesítési irányelvek költségvetési vonzatairól beszélt. Annál is inkább biztos ez, mondotta, mert a teljes költségvetésnek mintegy 1 százalékát teszik ki ezek a programok, 45 milliárd forintot, ami százalékos arányban ugyan kevésnek tűnhet, de az eddigi gyakorlatot ismerve jelentős összeg. A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, Hidvégi Balázs a Kárpát-medence egységes gazdasági térként való értelmezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi fogalomhasználat is alátámasztja, mennyire egységben gondolkodik a kormányzat ebben a kérdésben. „Most már nem azt mondjuk, hogy határon túli magyarok, hanem, hogy külhoni magyarok – ezzel is érzékeltetni akarván, hogy bennünket nem választanak el semmiféle határok” – mutatott rá, s megtoldotta még annyival, hogy 104 év után végre minden magyar állampolgár egyszerre szavazhatott.
Hibákból tanulni
Tudástranszfer és információs akciók, szakmai továbbképzések, bemutató üzemek tapasztalataihoz való hozzáférés, tájékoztatási szolgáltatások sokrétűbbé tétele, szakmai látogatások és cserekapcsolatok, szaktanácsadás és tanácsadók képzése folytán tud és akar a külhoni magyarság segítségére lenni a magyar kormányzat – emelte ki beszédében Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezt egészítette ki Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetségének (MAGOSZ) elnöke azzal, hogy legfontosabb erőforrás a szervezettség. „Legfontosabb kötelességünk, hogy a tudásban, szakmaiságban, szervezettségben szerzett tapasztalatainkat megosszuk azokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk. Ha nemzettársainkat a miáltalunk elkövetett hibákra is figyelmeztetjük, már az is nagy megtakarítást jelent számukra” – mondotta Jakab István. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – folytatta.
„Két napja indítottuk el a Határtalanul gazda című honlapot, amely interaktív felületével jelentős támogatást nyújt az anyaországi és a külhoni magyarok közötti párbeszédre, információcserére” – mondotta el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Hungarikumokból – elégtelen
A Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd elmondta, hogy jövő héten a kormány elé kerül a módosított hungarikum-törvény tervezete, amelynek célja számba venni azokat az értékeket, amelyek az illető közösségnek fontosak. Jelenleg Magyarországon 48 darab a hungarikumok száma, ebből 16 az agrár jellegű. A külhoni értékek elemei között 106-ot tartanak számon, ebből Erdélyben van a legkevesebb – csupán öt. A Vajdaságban 64-gyel, Horvátországban 19-cel, a Muravidéken, Kárpátalján és Felvidéken 6-6-tal számolnak. A hungarikum pedig nem országimázs, hanem nemzetmárka kell hogy legyen, jelentette ki az államtitkár-helyettes. Tény, hogy néhol nem könnyű a hungarikummá nyilvánítás rögös útjait eljárni, azonban érdemes erőfeszítéseket tenni érte, hiszen a helyi közösségek szélesebb körű ismertségét, közvetve pedig gazdasági előrehaladását szolgálhatják ezek a termékek. Ezt a folyamatot kívánja segíteni a szaktárca a jövőben.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár fontosnak nevezte a határon túli iskolák ellátását taneszközzel, tankönyvvel, valamint a pedagógusok továbbképzését.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor kiemelte: a határon túlról érkező magyar nemzetiségű betegek jelenleg is kapnak ellátást, „különböző technikákkal a magyar orvosok ezt többé-kevésbé megoldják”. Ezt az ellátást valamilyen módon legalizálni kellene, ehhez azonban kormányközi megállapodásokat kell kötni – tette hozzá. Mint mondta, a Kárpát-medencei egészségügyi hálózat a magyar kormány számára nyitott kapu.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési szintek előrehaladásával csökken a magyarok reprezentáltsága a felsőoktatásban az elszakított nemzetrészek oktatási hálózatában. Jól látható, hogy minél magasabb az oktatás szintje – egyetem, doktori, mesterképzés –, annál alacsonyabb az azokon részt vevő magyar nemzetiségiek száma. Ez részint az akkreditációk hiányának is betudható (lásd: marosvásárhelyi gyógyszerészképzés, szerk. megj.)
„A Kárpát-haza szélesebb tere a magyar életnek. A közös célok megvalósítását egységesen meg kell tudni szervezni. Készen állunk arra, hogy a nagy és közös fejlesztési célok érdekében tudásunkat és erőforrásainkat Kárpát-medencei szintű nemzetegyesítés szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Molnár György, az NSKI igazgatója záróelőadásában.
Előadásokat tartottak még: Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft pénzügyi és controlling vezetője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Balogh Csaba Sándor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2016. augusztus 3.
Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro