Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lancz Attila
3 tétel
2014. június 3.
Az RMDSZ és az MKP szoros együttműködést tervez az EP-ben
Az RMDSZ és a felvidéki Magyar Közösség Pártjának küldöttsége az európai parlamenti együttműködésről egyeztetett Brüsszelben. A keddi találkozón az MKP részéről Berényi József elnök, Csáky Pál megválasztott európai parlamenti képviselő és Lancz Attila nemzetközi titkár, míg az RMDSZ részéről pedig Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke vett részt.
Kiértékelve az EP-választások eredményét, elhangzott, hogy Felvidéken és Erdélyben is a mozgósítás egyik fontos eleme volt Kelemen Hunor szövetségi elnök és Berényi József elnök közös, szavazásra buzdító nyilatkozata. A megbeszélésen egyetértettek abban is, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az EP következő mandátumában is szoros együttműködésre van szükség a magyar közösségek európai képviselői között. A felek megállapították: „mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy a nemzeti ügyekben folytassuk az előző időszak eredményes munkáját, a Kárpát-medencei partnerség jegyében közösen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nemzeti közösségünk európai jogérvényesítése sikeres legyen”.
Az RMDSZ és az MKP ugyanakkor továbbra is szorosan együtt kíván működni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN), hiszen úgy vélik: a kisebbségi szolidaritás fenntartása a magyar közösségek érdekérvényesítését is erősíti. „A FUEN biztos szövetséges az erdélyi és felvidéki autonómiatörekvések támogatásában, az európai nyilvánosság előtti megismertetésben” – fogalmazott ennek kapcsán Vincze Loránt, a FUEN alelnöke.
Az RMDSZ és az MKP brüsszeli találkozójára az Európai Néppárt kétnapos Politikai Közgyűlése szolgáltatott alkalmat. Az EPP vezető testülete hétfő délutáni és kedd délelőtti ülésének legfontosabb napirendi pontja az európai választások eredményének értékelése volt. Az elemzésen elhangzott, hogy az Európai Néppárt nyertese az EP választásnak, de az előző időszakhoz képest 53 képviselővel kisebb frakcióval vág neki a következő mandátumnak. A vita során körvonalazódott vélemény szerint a populista és Európa-ellenes EP-képviselők számának gyarapodása aggasztó, ezért az EP-ben az EU jövőjében bízó politikai csoportok szoros együttműködésére van szükség. maszol.ro

2014. június 4.
Az RMDSZ és az MKP szoros együttműködést tervez az EP- ben
Az RMDSZ és a felvidéki Magyar Közösség Pártjának küldöttsége az európai parlamenti együttműködésről egyeztetett Brüsszelben. A keddi találkozón az MKP részéről Berényi József elnök, Csáky Pál megválasztott európai parlamenti képviselő és Lancz Attila nemzetközi titkár, míg az RMDSZ részéről Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők és Vincze Lóránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke vett részt.
Kiértékelve az EP-választások eredményét, elhangzott, hogy Felvidéken és Erdélyben is a mozgósítás egyik fontos eleme volt Kelemen Hunor szövetségi elnök és Berényi József elnök közös, szavazásra buzdító nyilatkozata. A megbeszélésen egyetértettek abban is, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az EP következő mandátumában is szoros együttműködésre van szükség a magyar közösségek európai képviselői között. A felek megállapították: "mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy a nemzeti ügyekben folytassuk az előző időszak eredményes munkáját, a Kárpát-medencei partnerség jegyében közösen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nemzeti közösségünk európai jogérvényesítése sikeres legyen".
Az RMDSZ és az MKP ugyanakkor továbbra is szorosan együtt kíván működni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN), hiszen úgy vélik: a kisebbségi szolidaritás fenntartása a magyar közösségek érdekérvényesítését is erősíti. "A FUEN biztos szövetséges az erdélyi és felvidéki autonómiatörekvések támogatásában, az európai nyilvánosság előtti megismertetésben" – fogalmazott ennek kapcsán Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke.
Az RMDSZ és az MKP brüsszeli találkozójára az Európai Néppárt kétnapos politikai közgyűlése szolgáltatott alkalmat. Az EPP vezető testülete hétfő délutáni és kedd délelőtti ülésének legfontosabb napirendi pontja az európai választások eredményének értékelése volt. Az elemzésen elhangzott, hogy az Európai Néppárt nyertese az EP választásnak, de az előző időszakhoz képest 53 képviselővel kisebb frakcióval vág neki a következő mandátumnak. A vita során körvonalazódott vélemény szerint a populista és Európa-ellenes EP-képviselők számának gyarapodása aggasztó, ezért az EP-ben az EU jövőjében bízó politikai csoportok szoros együttműködésére van szükség. Népújság (Marosvásárhely)

2016. február 22.
Konferencia az anyanyelvhasználatról: Ne csak a családban, hanem a közigazgatásban is magyarul!
Fontos, hogy ösztönözzük a külhoni magyarokat az anyanyelvhasználatra, arra, hogy ne csak a családban és otthonaikban beszéljenek magyarul, hanem a közigazgatásban és a hivatalos érintkezések során is – jelentette ki Kántor Zoltán. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) Kétnyelvűsítő küzdelmek a gyakorlatban és a digitális térben címmel rendezett konferenciát február 22-én, a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán.
Kántor Zoltán elmondta, a konferencia célja az volt, hogy képet adjanak azokról a jó kezdeményezésekről, amelyek hozzájárulnak az anyanyelvhasználat ösztönzéséhez. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint a szomszédos országok "nem túl bőkezűek" a nyelvi jogok biztosításában, s a nemzetiségi nyelvhasználók "egyfajta elbátortalanítására játszanak". Éppen ezért örömteli, hogy egyre több külhoni magyar fiatal gondolja úgy, nem elegendők azok a jogszabályok, melyeket számukra a többségi nemzet biztosít, s igyekeznek tudatosabbá tenni az embereket, és bátorítani őket a magyar nyelv használatára.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom tevékenységéről Orosz Örs és Kovács Balázs adott elő. Mint kiemelték, a magyar nyelv és identitás csak akkor őrizhető meg és adható tovább, ha a magyar nyelvhasználat a mindennapok részévé válik. "A nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik, a nyelvpolitika ennek az egyik legfőbb eszköze. Az állam nem teszi lehetővé, hogy éljünk nyelvi jogainkkal, ezért távlati céljaink között szerepel egy olyan környezet kialakítása, ahol a magyar nyelv a mindennapok szerves részévé váljon Dél-Szlovákiában" - mondta el Kovács Balázs. Orosz Örs pedig arról beszélt, azután, hogy a Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái felfedték kilétüket, csak tovább nőtt a népszerűségük. "Azzal, hogy kiléptünk az anonimitásból, most már egy valódi polgári engedetlenségi mozgalmat hirdethetünk" - tette hozzá.
A konferencián bemutatkozott az Igen, tessék! kezdeményezés, amely évekkel ezelőtt Kolozsvárról indult, ma azonban már Erdély-szerte jelen van. A mozgalom azokat a boltokat, szolgáltatói egységeket gyűjti össze és jelöli meg zöld színű matricáival, ahol anyanyelvüket használhatják az erdélyi magyarok. Talpas Botond, a mozgalom vezetője elmondta, céljuk az anyanyelvű kiszolgálás és tájékoztatás bátorítása a kereskedelmi életben és a nyilvános terekben. Az Igen, tessék tagjai gazdasági hálózatba gyűjtik azokat a cégeket, vállalkozókat, akik, a román mellett magyar nyelven is fogadják és kiszolgálják ügyfeleiket. Erre a célra egy internetes oldalt is létrehoztak, amely csak Kolozsváron több mint ötszáz olyan céget említ, amely felvállalja a magyar nyelvhasználatot - tette hozzá Bethlendi András, az Igen, tessék! munkatársa.
A konferencián egy egészen új kezdeményezésről, a felvidéki Velemjáró applikációról, valamint a hozzá kapcsolódó weblapról is szó esett. Az mobiltelefonos alkalmazást Horony Ákos és Lancz Attila mutatták be. Mint elhangzott, a Jurista polgári társulás által fejlesztett és működtetett alkalmazás segítségével bejelentést lehet tenni, ha valamelyik településen nem tartják be a magyar anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogainkat. A panaszokat a Velemjáró szakértői megvizsgálják és továbbítják az illetékes hivataloknak.
A Velemjáró elsődleges funkciói, azaz a nyelvhasználati bejelentés, a nyelvhasználati útmutató, valamint a fontosabb törvényszögek magyar nyelvű fordítása mobiltelefonos alkalmazással érhetők el. Vannak azonban olyan funkciók is, így a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazó "Ügyintézési útmutató" és a magyar települések legfontosabb adatait rögzítő "Településtár", amely a velemjaro.com internetes oldalon érhető el.
A fejlesztők elmondták, a Velemjáró egy olyan elektronikus zsebkönyvvé kíván válni, amely folyamatosan bővülő funkcióival és tartalmával hasznos segédeszköz lehet a mindennapokhoz. tiszanews.org.ua