Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lakó Péterfi Tünde
59 tétel
2013. december 5.
Lakó Péterfi Tünde nyílt levele Dorin Floreanak, Marosvásárhely jelenlegi polgármesterének
Polgármester úr! Lakó Péterfi Tünde vagyok, az a nő, akit ön hormonzavarosnak nevezett. Marosvásárhelyi polgár vagyok. Jómagam ugyan nem önre szavaztam, tehát az én akaratomon kívül foglalja el azt a széket, amely feljogosítja arra, hogy a városunkat vezesse, hogy a lehető legjobbat cselekedje annak érdekében, hogy fejlődjön, hogy a polgárok megelégedésére a lehető legnagyobb nyugalomban, békességben teljenek napjaink. Azt gondolom, többedmagammal, hogy ön erre a tisztségre méltatlan. Ön többszörösen megsértette a város lakóit, román és magyar anyanyelvűeket egyaránt, mi több, legutóbb a fogyatékkal élőket is! Kérdéssel és kéréssel fordulok önhöz. A kérdésem a következő: mint Marosvásárhely polgármestere, hogy engedheti meg magának azt a modort, amit tanúsít a város polgárai iránt? Mi jogosítja fel arra, hogy sértegessen embereket, nemzeteket? Ön a magyar gyerekeket, akik magyar iskolába járnak, fogyatékosoknak nevezte a sajtó előtt. Ezzel nem csak a magyarokat sértette meg, hanem a jóérzésű román polgárokat és a fogyatékkal élőket is. Mint azt ön is tudja, ez nem az első eset. Hol kiemelten egy-egy személyt sérteget, hol egész közösségeket.
Nekünk, marosvásárhelyi polgároknak jogunkban áll önt felelősségre vonni. A sértegetésekért, a város élő, egészséges fáinak a kivágásáért, a városkép rombolásáért, és azért mert a feladatát nem látja el kellőképpen, nem veszi figyelembe a polgárok elégedetlenségét, és amennyiben ezt szóvá merészeli tenni valaki, ön azonnal ellenőrizetlenül bántó hangnemet használ az illetővel szemben, mi több sértő jelzőkkel illeti őt.
A kérésem pedig a következő: Kérem vegye figyelembe, hogy kiderült: alkalmatlan a város vezetésére, vonja le a következtetéseket, és mondjon le, adja át a helyét egy olyan embernek, aki kellőképpen ellátja ezt a nehéz, de nemes feladatot. Ennek a levélnek az aláírói mind egyetértenek velem, és ezt ön nem hagyhatja figyelmen kívül!
Lakó Péterfi Tünde, marosvásárhelyi polgár
Levelemhez csatolom ifj. Ifj: Kovács Árpád makfalvi polgár levelét, kérésére:
Engedelmükkel, magamra vettem Florea úr „fogyatékos” jelzőjét, mert hát nem csak magyar vagyok hanem mozgássérült is (ezt a magyar mivoltomnak köszönhetem?). Sosem jutott volna eszembe, mint ahogy nem tartom magam fogyatékosnak se. Ha fogyatékosság magyarnak lenni, én azt nagyon szívesen vállalom. De szerintem inkább az utal fogyatékosságra, hogy egy polgármester ilyen kijelentést enged meg magának, és ezt mindkét minőségemben is. Az persze nem fogyatékosság, hogy kivágatunk minden fát Marosvásárhelyen, mondván hogy kell a hely. Ha paranoiás lennék azt gondolnám azért csinája, hogy semmi ne emlékeztessen Bernády városára. De én nem vagyok paranoiás. Nem úgy mint ö urasága. Ha megsértettem rója fel nekem!
ifj. Kovács Árpád, Makfalva
Lakó Péterfi Tünde személyesen fogja gyűjteni az aláírásokat a fenti levelére, holnap, december 6-án 16:00 órától a Városháza előtt, de itt is alá lehet írni:
http://erdely.ma/alairas.php?al_id=17
Erdély.ma
2013. december 5.
Florea-kijelentés miatt tiltakoznak
Az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor és az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke, Jakab István is tiltakozik egy Dorin Floreának tulajdonított, a magyarokat sértő kijelentés miatt.
A Népújság szerint szerdai sajtótájékoztatóján Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azt mondta, hogy „fogyatékosok lesznek a magyar tanulók”, ha nem vegyes tannyelvű iskolába járnak, és nem tanulnak meg jól románul beszélni. Brassai Zsombor csütörtöki blogbejegyzésében hangsúlyozta: „a magyarok nem attól tanulnak meg helyesen románul, ha olyan iskolákba járnak, amelyekben kultúrájukat, anyanyelvüket, történelmi tudatukat, tradícióikat csak fogcsikorgatva megtűrik. Nem. A magyarok akkor tanulnak meg helyesen románul, ha tiszteletben tartják anyanyelvük tekintélyét, s a román nyelvet idegen nyelvként, az idegen nyelv tanításának sajátos módszertanával tanítják meg nekik!”
Jakab István szerint Dorin Florea polgármester tettei és nyilatkozatai egyértelműen jelzik, hogy nem alkalmas és nem méltó Marosvásárhely vezetésére. „Az a polgármester, aki nem képes felfogni, mi történt Marosvásárhelyen 1990. március 20-án, aki nem vonja le a következtetést a Forgatag száműzéséből, aki nem tanul Lakó Péterfi Tünde megbüntetésének esetéből, aki nem látja be, hogy a székely zászló elleni jogtalan küzdelme milyen veszélyekkel jár, az a tűzzel játszik! Marosvásárhely lakói elzavarják azt a polgármestert, aki a város jövőjének ellensége” – fogalmaz közleményében Jakab.
Florea állítólagos kijelentései kapcsán Lakó Péterfi Tünde is nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben tiltakozik a városvezető sértő megjegyzése miatt. „Meddig tűrjük ezt szó nélkül? Mikor hozzuk végre tudomására, hogy ezt nem teheti? Azt hiszem, hogy a jóérzésű román ajkú városlakók is beláthatják, hogy szörnyű helyzetben van Marosvásárhely, mert egy olyan polgármester vezeti, aki még a szavait sem képes megválogatni, amikor a város lakosságához szól! Személy szerint én ezt nem tűrhetem szó nélkül. Tiltakozásképpen pénteken délután négy órától kiállok a városháza elé, egy neki címzett, de bárki által elolvasható levéllel. Fél ötig fogok ott állni, azután a levelet beadom a portásnak. Remélem nem csak elolvassa, de meg is szívleli majd a benne foglaltakat. Aki szeretne csatlakozni, megteheti” – hangoztatta Lakó Péterfi Tünde.
„A polgármester szavait rosszul értelmezték, hiszen ha mondta is azt, hogy a kizárólag magyar iskolában járó gyerekek fogyatékosok, akkor sem arra értette, hogy nincs kezük és lábuk, hogy sérültek, hanem, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek azáltal, hogy nem román társakkal együtt tanulnak. Hangfelvételünk a sajtótájékoztatóról nincs” – mondta Aurel Trif, a városháza sajtószóvivője.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2013. december 5.
EMNP: fogyatékosoknak nevezte a magyar gyerekeket Dorin Florea
Bocsánatkérésre szólította fel december 5-én, csütörtöki közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete Dorin Florea polgármestert, amiért szerdai sajtótájékoztatóján állítólag fogyatékosoknak, félszegeknek nevezte a magyar iskolákba járó diákokat. Az EMNP a diszkriminációllenes tanácsnál is panaszt tett.
A Néppárt az kifogásolja, hogy az elöljáró rosszindulatú nyilatkozatokkal illette a történelmi egyházakat a visszaszolgáltatott iskolai ingatlanok állapotával kapcsolatosan, „megfeledkezve arról, hogy a polgármesteri hivatal több éves nemtörődömsége és bérelmaradása következtében” nincs anyagi fedezet a javításokra.
„Az a polgármester, aki nem képes felfogni, mi történt Marosvásárhelyen 1990. március 20-án, aki nem vonja le a következtetést a Forgatag száműzéséből, aki nem tanul Lakó Péterfi Tünde megbüntetésének esetéből, aki nem látja be, hogy a Székely zászló elleni jogtalan küzdelme milyen veszélyekkel jár, az a tűzzel játszik!” – fogalmaz a közlemény.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivője szerint Dorin Florea nem használta a "fogyatékos" kifejezést a sajtótájékoztatón. Aurel Trif a maszol.ro-nak elmondta: az elöljáró arról beszélt, hogy a magyar diákok számára hátrányt (románul: handicap) jelent, ha magyar iskolába járnak, mert így nehezebben sajátítják el a román nyelvet, míg a kétnyelvű iskolákban ezt könnyebben megtehetik.
maszol/közlemény
2013. december 7.
Lakó Péterfi Tünde: elég volt a sértegetésből!
árakozással telt a péntek kora délután – mint a legtöbb gyerek számára – a marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde számára is: a polgármesteri hivatal előtt támogató aláírásokat gyűjtött ahhoz a nyílt levélhez, amelyben kéri a városvezetőt, hogy többet ne sértegesse sem őt, sem másokat.
A „Dorin Floreanak, Marosvásárhely jelenlegi polgármesterének” címzett nyílt levelet az interneten már több mint ezren aláírták, és pénteken 16 és 16.30 között a helyszínre is érkeztek fiatalok és idősek, lányok és fiúk, akik egyetértettek a benne foglaltakkal. Huszonnyolc aláírás gyűlt össze.
„Polgármester úr! Lakó Péterfi Tünde vagyok, az a nő, akit ön hormonzavarosnak nevezett. Marosvásárhelyi polgár vagyok. (…) Azt gondolom, többedmagammal, hogy ön erre a tisztségre méltatlan. Ön többszörösen megsértette a város lakóit, román és magyar anyanyelvűeket egyaránt, mi több, legutóbb a fogyatékkal élőket is! Kérdéssel és kéréssel fordulok önhöz. A kérdésem a következő: mint Marosvásárhely polgármestere, hogy engedheti meg magának azt a modort, amit tanúsít a város polgárai iránt? Mi jogosítja fel arra, hogy sértegessen embereket, nemzeteket? Ön a magyar gyerekeket, akik magyar iskolába járnak, fogyatékosoknak nevezte a sajtó előtt. Ezzel nem csak a magyarokat sértette meg, hanem a jóérzésű román polgárokat és a fogyatékkal élőket is. Mint azt ön is tudja, ez nem az első eset. Hol kiemelten egy-egy személyt sérteget, hol egész közösségeket” – áll a levélben, amelyben Lakó Péterfi Tünde – és minden aláíró – azt kéri a városvezetőtől, hogy „vegye figyelembe, hogy kiderült: alkalmatlan a város vezetésére, vonja le a következtetéseket, és mondjon le”.
Pénteken kora délután már Lakó Péterfi Tünde és kis csapatának a megérkezése előtt a helyszínen tartózkodott több helyi rendőr és csendőr, akik a fél órás aláírásgyűjtéses tiltakozás ideje alatt végig ott maradtak.
„Hétfőn délelőtt beadom az összegyűlt aláírásokkal együtt a levelet, iktató számot fogok kérni, hogy választ, igazi, érdembeli választ kapjunk” – mondta Lakó Péterfi Tünde
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2013. december 23.
Blogbejegyzésekből könyv
Az erdélyiség, erdélyi magyarság létkérdéséről újabb szempont látott napvilágot nyomtatásban. Lakó Péterfi Tünde legújabb könyvében az idei év marosvásárhelyi eseményeit summázza úgy, hogy közben minden erdélyi magyarnak üzenni szeretne. A szerzővel az Erdélyi magyarnak lenni című könyvének vasárnapi bemutatója előtt beszélgettünk.
„Azért Erdélyi magyarnak lenni, mert ez egyben kedvenc írásom címe is. Nemcsak az enyém, hanem sok olvasómé is” – válaszolta a szerző a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdésünkre. „Tulajdonképpen a könyv arról szól, hogy milyen erdélyi magyarnak lenni, mik a vágyaink, mivel küzdünk meg nap mint nap. De ugyanilyen jelkép értékűnek érzem a kiadvány borítóját is, amelyre egy, a marosvásárhelyi Vársétányról készült fotót választottam.”
Rekordidő alatt
A szerző saját költségén megjelentetett könyvéről kiderült, hogy a kiadványszerkesztéssel járó munka mindössze három napig tartott – ennyi idő kellett ahhoz, hogy Lakó Attila, a blogger fia, megszerkessze a borítót, és segítsen az írások kronológiai osztályozásában.
Az eredetileg a Vanegypercem nevű blogon közölt írások egyike sem a könyvben megjelen(tet)és szándékával született. „Ezekre a publicisztikai jellegű írásokra dokumentumként tekintek. Szinte időrendi sorrendben rögzítik azokat a – magyar közösség számára – fontos eseményeket, amelyek 2013-ban történtek a városban” – mondta el Lakó Péterfi Tünde. Kérdésünkre, hogy kinek írta a könyvet, a blogger hangsúlyozta, hogy írásai nem kizárólag a marosvásárhelyi közönségnek szólnak, legalább annyira az erdélyi magyarságnak is. „Ami Vásárhelyen történik, az Erdély-szerte zajlik kisebb-nagyobb mértékben. Hangsúlyozni szeretném, hogy az erdélyi összmagyarságnak fontos a város. Mindezt szépen bizonyította az egybanisok gyűjtése is – egész Erdély szurkolt nekünk, és segített. Talán megérezték annak a súlyát, hogy ha az ügy mellé állnak, Vásárhely megmarad.”
Szeretetet vár
Ez a legnehezebb kérdés – válaszolja Tünde, amikor megkérdezzük, mit üzen az olvasóinak. „Először is hadd köszönjem meg, hogy olvasnak. Azért döntöttem az írásaim könyvben való megjelentetése mellett, mert a könyvnek semmihez sem fogható varázsa, lelke van. Szívem-lelkem beleadtam minden egyes írásba, remélem, hogy az olvasóim is nagy szeretettel forgatják majd a könyvet.”
Tünde a második könyve megjelenését követően sem érzékel égbekiáltó változásokat magán vagy környezetén: maradok mindig, aki voltam – vallja. Vagy, ahogy az Erdélyi magyarnak lenni című írása végén fogalmaz: „És a jövőben, ha megkérdik: ki vagy, honnan jöttél, elmondhassam: magyar nő vagyok. Erdélyországból, Marosvásárhelyről.”
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2013. december 31.
Az egyik erdélyi blog: Lakó Péterfi Tünde az év erdélyi embere
A vhegy.com idén első ízben – remélhetőleg ezzel hagyományt teremtve – ítéli oda az Év Embere titulust, aminek első birtokosát az Úr 2013. évében nemcsak az erdélyi, hanem a nagyvilágban szétszórt magyarság is megismerhette köszönhetően a kétnyelvűségért, a szabad anyanyelvhasználatért és a kisebbségi jogok betartásáért folytatott elszánt küzdelmének.
Az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, a blogíró, az „egybanis asszony", a „visszaeső bűnöző", az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképe, a Marosvásárhelyen lakó Lakó Péterfi Tünde fáradhatatlan közéleti tevékenységével méltán érdemelte ki és veheti át szerkesztőségünk és olvasóink elismerését. (Kerekes Gyula)
Z. Nagy István: Tőről vágott
Lakó Péterfi Tündét a banis ügy kapcsán ismertem meg. Számomra szokatlan, de ugyanakkor megnyerő volt az a határozottság, amellyel – a sok negatív, eltántorító, vagy épp a kifizetés ellen kardoskodó vélemény dacára – belevágott a banigyűjtésbe, a kampányszervezésbe.
Tudta, hogy más esélye nincs igazát kivívni, hiszen a piaci kétnyelvű táblák szétosztása előtt már volt hasonló ügye: a vásárhelyi rendőrség megbírságolta ugyancsak tiltott szórólap-osztogatás ürügyén, a Kultúrpalota termeinek elnevezése kapcsán indított köztéri kampánya során.
Sokaknak az a véleménye Tündéről, hogy lámpással keresi a bajt, illetve feltűnési viszketegségben szenved. Nem igazán feszegetném most azt a kérdést, hogy konfliktus felvállalása nélkül lehet-e nemzetiségi jogokat kivívni, megvédeni manapság Marosvásárhelyen, illetve azokban a nagyvárosokban, ahol fényes történelmi múltunk ellenére számbelileg kisebbséggé váltunk, arról sem értekeznék, hogy akik nem szeretik ily módon keresni lámpással a bajt, vajon mit tettek az elmúlt 50 esztendőben a vásárhelyi magyarság megmaradása érdekében.
Azért nem, mert ez az esemény Tündéről, a civil összefogás sikereiről és az ünnepről szól, valamint Tünde azon emberi erényeiről, amelyről nem szólt a fáma: hogy egyedül nevelve gyerekét felvállalta a harcot egy több tízezres magyar közösség jövőjéért, hogy mialatt a banigyűjtés zajlott, elveszítette munkahelyét, hogy munkanélküliként nem elsősorban saját jövője, hanem az erdélyi magyar harcban ugyancsak áldozattá vált Kozsik József színművész sorsa aggasztja.
Azok közül, akik őt feltűnési viszketegséggel vádolják, sokan nem látják a vásárhelyi magyar megmaradásért folytatott, sokszor kilátástalannak tűnő harc konoksága mögött rejtőző emberi esendőséget, törékenységet, Tündének és társainak civil értékeit.
Számomra rendkívül megtisztelő, hogy könyvének ajánlóját követően Tündének, az Év Emberének méltatására is felkértek; nem tudom, ha a nemzetiségi szempontból egyelőre még kényelmes helyzetűnek mondható Székelyföldről hitelesen lehet méltatni a végeken számbeli kisebbségben harcoló civil amazon szerepébe bújt törékeny nőt, Lakó Péterfi Tündét, a 2013-as Év Emberét, a tőről vágott erdélyi magyart. vhegy.com
Erdély.ma
2014. január 3.
Illegális megemlékezések? – Megosztó rendezvények Petőfi születésnapján
Január elsején, Petőfi Sándor születésének 191. évfordulóján a hagyományokhoz híven az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület délben szervezett megemlékezést a költő marosvásárhelyi szobránál. Délután pedig a Lakó Péterfi Tünde köré csoportosuló, önmagukat Vásárhelyért Társaságnak titulálók tartottak rendezvényt, mint kiderült, mindkettőt engedély nélkül.
Az EMKE délelőtti rendezvényére közel 100-an gyűltek össze. Bevezetőként Kilyén Ilka színművész az EMKE nevében üdvözölte a megjelenteket, majd elmondta, a város 2000-ben állíttatta a szobrot, az EMKE 2001-től január elsején a költő születésnapjára emlékezik.
Az idén Sebestyén Spielmann Mihály történész olvasta fel rövid, a költőről szóló jegyzetét, amelyben többek között kifejtette: „Az új év ajándéka szlovák anyától és délszláv, szerb apától minden magyarnak, a világ-(irodalom)nak szánt ajándék. Az a kérdés, miként becsüljük, miként bánunk ezzel a különleges ajándékkal.
Élő-eleven-e, vagy a tankönyvekbe és megcsontosodott hagyományba ágyazott, múzeumok számára preparált irodalom Petőfi költészete? Úgy látom, mintha manapság maga a költészet lenne félárnyékban. Petőfi egy név, amely azonosságunk jele. Inkább jelszó, mint vers”.
Ezt követően Szöllösi Kata népdalénekes, diák Petőfi-vers alapú dalt énekelt, majd Hajlák Attila plébános mondott rövid beszédet és imát, amelynek végén a maga és minden vallásfelekezetű paptársa nevében kívánt boldog új esztendőt a jelenlevőknek és nem csak. A végén a Vártemplom Psalmus kórusa énekelt több közismert „Petőfi-dalt”. A zárást követően a megemlékezők spontánul elénekelték a magyar illetve a székely himnuszt.
Ahogy befejeződött a rendezvény, az addig gépkocsiban szemlélődő rendőrök a szervezőkhöz léptek, és az engedélyt kérték, illetve afelől érdeklődtek, hogy melyik szervezet készül még megemlékezésre. A beszélgetés nyomán kiderült, hogy bár már több mint egy évtizede az EMKE is kivonul a szobor elé, az idén nem jelentették be a rendezvényt, „hiszen eddig sohasem volt gond”. Kilyén Ilka elmondta, a főszervező Ábrám házaspár nincs a városban, ő vette át a szervezést, s biztos volt abban, hogy a szervezet Maros megyei vezetője „intézkedett”.
A délutáni összejövetellel kapcsolatban pedig kifejtette, az említett társaság tagjai valóban megkeresték őt, mivel nincsenek hivatalosan bejegyezve, hogy szervezzék együtt a rendezvényt. Tekintettel arra, hogy az EMKE hagyományosan a déli órákban rendezi a „születésnapot”, nem akarták megváltoztatni az időpontot, s mivel a társaság, azzal az indoklással, hogy sötétségre van szükségük, hiszen valójában egy színpadi előadásról van szó, ragaszkodott az estéhez. Miután az EMKE képviselője felajánlotta, hogy emlékezzenek meg közösen délelőtt, majd az irodalmi jellegű műsort tartsák meg teremben, a társaság egyik főszervezője azt válaszolta, nem bújhatnak el, mert „vissza akarják foglalni a teret”. Lapunknak azt mondták, hogy „beadták ugyan a kérvényt az engedélyre, de még nem jött válasz”...
Az esti műsorra mintegy 70 személy jött el, a sorokban láthattuk többek között Lakó Péterfi Tündét, de a Hatvannégy Vármegye, illetve a Jobbik (sz. m.: nem hivatalos) és az MPP megyei képviselőit is. Kozsik József mintegy 30 perces egyéni produkcióját követően, amelyben dalok és versek szerepeltek, gépzenei aláfestéssel hangzottak el a himnuszok, s bár a rendezvény ideje alatt a helyszínen cirkáltak a rendőrség és a helyi rendőrség járőrautói, ezúttal nem szálltak ki a járműből a hatóságok képviselői. Az esti előadás végén Kozsik József sajnálattal jegyezte meg, hogy „egyesek megosztják a magyarságot, mert nem engedték, hogy közös rendezvény legyen”. A replika azonnal jött a sorokból, mivel az EMKE délelőtti rendezvényét szervező Kilyén Ilka este is kijött, s azonnal válaszolt: nem ők a megosztók.
A két rendezvény nyomán a következtetést Fodor Imre volt polgármester vonta le, aki délelőtt is jelen volt, majd délután csak körülnézett: „Petőfi szobrát nem azért állíttattuk Marosvásárhelyen, hogy egy nap kétszer egy-egy maroknyi magyar emlékezzen!”
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,
2014. január 7.
Kik osztják meg a magyarságot?
Az idei január elsejei Petőfi-megemlékezésekkel kapcsolatos beszámolókra és véleménynyilvánításokra, valamint az esti előadáson nyilvánosan elhangzó megjegyzésre reagálva, miszerint „egyesek megosztják a magyarságot, mert nem engedték, hogy közös rendezvény legyen”, az alábbiakat közlöm:
1. Nevetséges és infantilis arra gondolni, hogy az EMKE, annak tisztségviselői „megosztanák a magyarságot”, hiszen a Petőfi-szobrot, előtte pedig a Teleki-házon a Petőfi-emléktáblát éppen azért állítottuk, hogy legyenek olyan emlékhelyeink Marosvásárhelyen, ahol a város lakossága Petőfi születésnapján, március 15-én, július végén és más alkalmakkor megemlékezhessen. Lehetőleg együtt. 2. Kezdetekkor az együttes ünneplés, az egyház–iskola–civil szféra hármasságán alapuló megemlékezés szellemében szerveztünk néhány március 15-i rendezvényt, majd csalódottságunk miatt kiléptünk a szervezők sorából. Éppen a megosztottság miatt. Sajnos, elképzeléseinkkel ellentétben, március tizenötödike sokszor a politikai kampányszereplésről, a koszorúzási sorrend körüli vitákról, Petőfi szellemiségével ellentétes versengésről és magamutogató hazafiságról szól. 3. A hagyományoknak megfelelően 13. esztendeje január elsején délben, fél egykor az EMKE Maros megyei szervezete ünnepséget tart a Petőfi-szobornál a költő születésére és szellemiségére emlékezve. Egyáltalán nem tartom tragikusnak, hogy az EMKE szokásos újévi Petőfi-ünnepségén száz-százötven személy szokott jelen lenni, akik sajátos élményt nyújtó lelki örömmel közösen Petőfi-dalokat énekelnek és boldog új évet kívánnak egymásnak.
4. A fiatalok távolmaradását sem tartom elítélendőnek, hiszen ilyenkor a szilveszteri mulatság fáradalmait pihenik Marosvásárhelyen vagy távol a várostól. A kérdést azonban fel kell tennem: miben nyújtott mennyiségileg és minőségileg többet és hogyan mozgatott meg több fiatalt az idei délutáni rendezvény? Hiszen szervezőinek ez volt a célja, ezért nem csatlakoztak a megszokott időpontban zajló megemlékezéshez.
5. Azt viszont szomorúnak tartom, így visszaemlékezve, hogy a Petőfi-szoborállítás évében, 2000 márciusában az EMKE által szervezett jótékonysági előadáson, amelyen Kozsik József színművész Petőfi-műsorát adta elő, a Kultúrpalota nagyterme kongott az ürességtől. Pedig nyilvánosan megadatott a lehetőség Marosvásárhely polgárainak, hogy eljöjjenek az előadásra, és adományaikkal segítsék a szoborállítást.
6. A megosztás kritikája éppen az önmagukat Vásárhelyért Társaságnak megnevezőknek szól, akik egy, már hagyományosan zajló rendezvény mellé a megszokottól más időpontban saját rendezvényt szántak, és ezáltal újító jó szándékuk inkább megosztó akarnokságba torkollott. Ráadásul a legelemibb szervezési alapelvet sem tartották be, hiszen a mai napig sem keresték a kapcsolatot a legilletékesebb személlyel, a Petőfi-szobrot állító és a Petőfi-ünnepségeket szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (és nem Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület – ahogyan ők megnevezik) Maros megyei elnökével.
7. Részemről csak köszönet illeti Kilyén Ilka színművésznőt, megyei EMKE-alelnököt, aki – az idei Petőfi-ünnepség megszervezésén túl – megteremtette a kapcsolatot Lakó Péterfi Tündével és társaival, és egyeztetni próbált. Sajnálatosak a kialakuló személyes nézetkülönbségek, de a sport nyelvén csak annyit mondhatok: a kesztyűt nem szabad felvenni, amikor a felek más-más „súlycsoportban” vannak.
8. Persze, bárkinek jogában áll megszervezni a maga rendezvényeit. Szavainak és önzetlen akaratának a hitelességét azonban a sikeres rendezvények és a mögöttük álló sok száz és sok ezer óra adja. Közösségünket mindenekelőtt áldozatot is ismerő tettekkel kell szolgálnunk. Ebben mindannyian egyetérthetünk.
9. Talán még azok is, akik – tisztelet a kivételnek – honlapokon olvasható színvonalon aluli hozzászólásaikkal szomorúvá tesznek. Vajon ők hányszor vettek részt például Petőfi-ünnepségen és vajon milyen szervezőmunka áll mögöttük?
10. Az idei ünnepségeken én sem vettem részt. Feleségemmel és öt gyermekem közül a három kiskorúval a hó birodalmába látogattunk, hogy közösségünk egészséges tagjaivá nevelődjenek. Megvallom, dilemma előtt álltam: családom igényeinek tegyek-e eleget, vagy közösségi feladatvállalásomnak. Úgy látom, jól választottam…
Prof. dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke 
EMKE-állásfoglalás
Népújság (Marosvásárhely),
2014. január 9.
Megoldódott a marosvásárhelyi piacok kétnyelvűsítése
A marosvásárhelyi piacigazgatóság a helyi RMDSZ-szervezet nyomására adott zöld utat a „piac-kétnyelvűsítésnek”. Valamennyi piacra eljutottak már a kétnyelvű árcédulák, a megkérdezett piaci árusok pedig támogatták és igényelték ezeket.
Pontot tettek a marosvásárhelyi piackétnyelvűsítési ügy végére – idézte az Erdélyi Magyar Televízió szerda esti híradóját a vasarhely.ro.„Következetes, kitartó munka alapján, a törvényt tiszeteletben tartva megnéztük a szabályokat, döntéseket és határozatokat hoztunk, majd megrendeltük az árcédulákat” – nyilatkozta a televíziónak Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Hangsúlyozta, a marosvásárhelyi piacigazgatóság a helyi RMDSZ-szervezet nyomására adott zöld utat a „piac-kétnyelvűsítésnek”. A vasarhely.ro-nak Peti András elmondta, minden marosvásárhelyi piacra eljutottak már a kétnyelvű árcédulák, a megkérdezett piaci árusok pedig támogatták és igényelték ezeket.
„Az árusok, románok és magyarok egyaránt, elismerték azt, hogy egy interkulturális városban, ahol románok és magyarok élnek együtt, pozitívan kell viszonyulni az ilyen kezdeményezésekhez” – fogalmazott Peti András, hangsúlyozva, az árcédulák kihelyezésével Vasile Filimon piacigazgató is egyetért, annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt még vehemensen támadta.
„Készítettem egy felmérést a piacokon és kiderült, hogy a piaci árusok igényt tartanak ezekre” - nyilatkozta az Erdély TV-nek Vasile Filimon. Hozzátette: ha az árusok korábban kérték volna, akkor korábban elkészítették volna ezeket. Állítása szerint az árusok többsége legfeljebb 20 árcédulát vásárolt.
Mint ismert, idén ősszel azzal hívta fel magára a figyelmet egy marosvásárhelyi hölgy, Lakó Péterfi Tünde, hogy kétnyelvű árcédulákat osztogatott az egyik marosvásárhelyi piacon. Az akciónak nagy visszhangja volt, a helyi rendőrség ugyanis megbírságolta a Vásárhely Társaság aktivistáját. A bírság kifizetésére erdélyi összefogás indult, kilószámra érkeztek az egy, öt és tízbanisok Marosvásárhelyre, Erdély minden szegletéből.
maszol/vasarhely.ro/erdely.tv,
2014. január 20.
Van igény a kétnyelvű árcímkékre
Szombat reggel valóban helyreállt a rend a Forradalom (volt November 7.) utcai piacon. Lakó Péterfi Tünde és segítőtársai az Itthon vagyunk csoporttól a törvényes előírásoknak minden szempontból megfelelő árcímkét osztottak ki az árusoknak. A címke a termék megnevezése mellett minden szükséges információt tartalmaz a termékről mind román, mind pedig magyar nyelven, szerepel az áru származási helye és az ár szó is. A támogatóik által összeadott banisokból megmaradt összegből nyomtatták a címkéket, és fóliázták mindkét oldalon, ami erősebbé és tartósabbá teszi őket. Amit a hivatalosságok osztottak ki, nem nyerte meg az árusok tetszését, mert könnyen gyűrődik, és azonnal felcsavarodik. A termelők szívesen fogadták el az új címkéket, s volt, aki rögtön feliratozta, és ki is tette, s mindössze ketten utasították vissza. Lakó Péterfi Tünde elmondta, hogy ezennel megszűnt az a hátrányos megkülönböztetés is, hogy a román nyelvű feliratokat ingyen kapták, a kétnyelvűekért pedig darabonként 70-80 banit kellett fizessenek az eladók. A szombati akcióval azt szerették volna bizonyítani, hogy igenis van igény a terméknévfeliratokra, ha azokat a körülményeknek megfelelő minőségben és ingyenesen osztják ki az eladóknak, akik kérték, hogy a kimaradt termékekre is készítsenek címkét. Az akciót ezúttal nem zavarta meg senki.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 5.
Erdélyi magyarnak lenni – könyvbemutató Csíkszeredában
Lakó Péterfi Tünde Erdélyi magyarnak lenni című könyvét szerdán este mutatták be Csíkszeredában a Három Székely Fogadóban. A szerzőt és a könyvet Z. Nagy István méltatta.
Lakó Péterfi Tünde az „egybanis asszony”-ként híresült el, aki az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, blogíró, és az elmúlt évben az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképévé vált nemcsak Marosvásárhelyen, hanem egész Székelyföldön. A vhegy.com portál az Év emberévé választotta.
Lakó Péterfi Tünde által fellobbantott szikra, összefogás, az általa képviselt civil magatartás jelenti az egyetlen esélyét a vásárhelyi magyar közösség megmaradásának. Éljünk egyperces esélyeinkkel, írjuk le, mondjuk ki, ami bánt, ami sért, amit nem találunk természetesnek. Mert rajtunk, civil polgárokon múlik, hogy élhetővé tudjuk-e varázsolni környezetünket” – hangsúlyozta a könyvet méltató Z. Nagy István. A könyv a Vanegypercem elnevezésű blogon közölt írásokból született, amelyek a 2013-as év marosvásárhelyi történéseit járják körül.
Lakó Péterfi Tünde két évtized távollét után tért vissza Marosvásárhelyre, ahol azt tapasztalta, hogy nemcsak kevesebb lett a magyar, de korlátozzák az anyanyelvhasználatukban őket. „Arra gondoltunk, hogy a piacon szinte mindenki megfordul, és ha ott látják, hogy minden két nyelven szerepel, akkor az egy idő után természetessé fog válni” – emelte ki a kötet szerzője. Megítélése szerint nem az ő személye fontos ez ügyben, hanem, hogy mindannyian összefogtunk és meg tudtuk mutatni, hogy összetartozunk. „Nem feltétlenül a nagy horderejű dolgokkal kell kezdeni a jogérvényesítést. El kell mondanunk, hogy itthon vagyunk, erdélyi magyarok vagyunk!” – összegzett Lakó Péterfi Tünde.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,
2014. február 18.
Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek
Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.
A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.
A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.
Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.
Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Polgári séta – azaz hol marad a polgári engedetlenség?
2014 március 10, Marosvásárhely. Megemlékeztünk, és sétáltunk, polgárokként. Olvassuk a becsléseket, persze egyet mond és ír a román sajtó, mást a magyar sajtó egy része és a szervezők. Nem vagyok jó saccoló, de azt tudom, hogy amikor a tömeg eleje elérte a Duducz sarkot ( Kossuth utca sarka ), a vége még a Postarét szélén volt. Igen, sokan voltunk, és volt lelkesedés is. Nem leszek népszerű a mostani írásommal… Fel fogom sorolni azt, ami már hetek óta bennem van. Amit gondolok a szervezésről és a a végén a kivitelezésről. Hangsúlyozom, hogy tudom: könnyebb kritizálni, mint megszervezni a dolgokat. Tudom, hogy a mai Romániában nem könnyű civilként tenni valamit. Amiért mégis elmondom a véleményem, az az a tény, hogy a mi autonómiánkról van szó. És egyáltalán nem mindegy mit és hogyan teszünk az ügy érdekében.
Úgy jártunk mint a mesebeli leány, akin volt is ruha, és nem is, lovon is ment meg gyalog is. Vonultunk is, meg nem is. A forgalmat végül mégis le kellett zárni. Az, hogy néha lelépett egy csoport, egy-egy ember az úttestre, várható volt, sőt, kikerülhetetlen. Mikor tömeg volt előtted, tömeg volt utánad, és már egy kisgyereket vagy idős embert löktél fel, akkor bizony inkább leléptél a járdáról. Nem és nem értem miért nem merték a szervezők felvállalni a polgári engedetlenséget? Miért engedtük meg újra, hogy beszorítsanak bennünket valahova, jelen esetben a járdára? Miről is van szó? Arról kérem szépen, hogy mi itt, ebben a városban és Erdély-szerte ITTHON VAGYUNK!!! És jogunkban áll felvonulni, jogunkban áll azt kérni, hogy miattunk állítsák le a forgalmat, mert mi tüntetünk, jogokat követelünk. Ezt akár mindennap megtehetnénk! Nem tesszük naponta, természetesen, de amikor ki szeretnénk nyilvánítani az akaratunkat, akkor ne kezeljenek másodrendű állampolgárként, és tiltások tömkelegét alkalmazzák ellenünk, akár törvénytelenül is, hanem tegyék a kötelességüket a hatóságok, és biztosítsák számunkra a rendet, állítsák le ha kell a forgalmat! Ha pedig törvénytelenül tiltanak, és mi ezt a tiltást figyelembe vesszük, mi magunk is szembeszegülünk a törvénnyel! Fejet hajtunk az igazságtalanság előtt! Meddig félünk még? Meddig toporgunk egy helyben? Mikor mondjuk végre ki, határozottan, bátran: Elég volt! Egy percig sem vitatom, hogy a törvényeket be kell tartani. De ez nem csak ránk érvényes! Vagy talán a magyar embereknek külön törvénye van ebben az országban? Amit csak mi kell betartsunk? Mert a történtek azt mutatják, hogy így van, akkor is, ha a józan eszünkkel tudjuk, ez nem lehet…
A tegnapi megemlékezésen Izsák Balázsnak volt egy kijelentése, ami kiváltotta azt, hogy kifütyülje a tömeg, és meg kellett ismételnie. A mondat így hangzott: „Meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben az RMDSZ politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába „Berecken és Kökösön át”, az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „ NEM! Személy szerint én nem azért meneteltem, hogy az RMDSZ kormányra jusson! És NEM! Nem szavazok bizalmat! Az a bizalom régen elveszett! Izsák úr haragosan, indulatosan próbálta elhallgattatni az elégedetlenkedőket. Pedig ő mondogatja, hogy haraggal, indulattal semmire nem megyünk! Ez nem volt szép. A mondat maga sem, hisz hidegrázós a gondolat, hogy a nagy menetelésen az RMDSZ útját egyengettük. Annak az RMDSZ-nek, amely egyértelműen nem állt ki mellettünk! A haragos mondatok sem voltak szépek. A jó példával elől kell járni! Régi közmondásunk jut eszembe: bort iszunk és vizet prédikálunk.
A harag valóban rossz tanácsadó. De a határozottságnak látszania, érződnie kell, akkor amikor ilyen fontos ügyben lépünk fel! Itt volt a lehetőség, és bár sok felemelő pillanatnak voltunk részesei, ez nem elég! Sajnálom, ha csalódást okoztam az írásommal, de ez az én véleményem, ez az amit éreztem, érzek. A polgári séta helyett, azt gondolom, itt lett volna az ideje a polgári engedetlenségnek. Amire ugyebár, pár hónapja ígéretet is kaptunk, hogy meg fog történni. Nem voltunk engedetlenek. Ennek ellenére tiszta szívemből remélem, hogy hatása van a tegnapi napnak, és végre figyelembe veszik a követeléseinket. Úgy legyen!
Lakó Péterfi Tünde
vanegypercem.com
Erdély.ma,
2014. március 21.
Székely lobogót állítana Székelyudvarhely központjába a Székely Tanács
Székely lobogó kitűzésére tett le kérést a székelyudvarhelyi Székely Tanács nevében Bíró Edith a városházán. A szervezet udvarhelyi elnöke elmondta, minden nagyobb székelyföldi városban ki van tűzve a székely zászló, ideje, hogy Udvarhelyen is legyen.
Március 13-án nyújtotta be az igénylést a Polgármesteri Hivatalban, amelyben a Székely Tanács vállalta, hogy amennyiben nem kapnak önkormányzati támogatást erre a célra, a Székely Tanács udvarhelyi szervezete felvállalja a lobogó kitűzésének költségeit.
Bíró Edith kihangsúlyozta: törvényes keretek között, engedélyekkel szeretnék a lobogót felhúzni a Márton Áron téren. Thamó Csaba, a Székely tanács udvarhelyszéki vezetője kifejtette, sikeresnek ítéli a március 10-i rendezvényt, becslése szerint körülbelül 25 ezer ember vett részt a marosvásárhelyi megemlékezésen, egységesen kifejezve a közös akaratot: Székelyföld területi autonómiájának követelését.
A március 10-ei események nyomán kirótt büntetések hatósági túlkapásnak minősülnek, és az alkotmányos jog megsértésének számít, ha a tömeg nem nyilváníthatja ki a véleményét- mondta Thamó Csaba.
A Székely Tanács udvarhelyszéki vezetői ugyanakkor azt is elmondták: csatlakoznak Lakó Pétrefi Tünde pénzgyűjtési akciójához, amelyet a bírságok kifizetéséért indított. A tervek szerint az Erdélyi Magyar Néppárt irodájában lesz egy erre a célra kihelyezett urna.
prima-radio.ro
Erdély.ma,
2014. április 11.
Az Itthon vagyunk Egyesület nyílt levele Marosvásárhely RMDSZ-frakciójának és Borbély Lászlónak
2014 április 10-én ünnepeltük dr. Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármesterének 150. születésnapját. Azaz ünnepeltük volna. Mint ahogy 2013-ban, a 100 éves Kultúrpalota tiszteletére szervezett rendezvénysorozat alkalmából, ezennel is „elfeledkeztek” a városépítőnkről!
„Nevéhez fűződik Marosvásárhely modern városközpontjának kialakítása, villany- és vízvezetékkel való ellátása, a közigazgatás újjászervezése, intézményhálózat létrehozása, középületek, gyárak (gázfejlesztő üzem, közüzemek épületei, téglagyárak korszerűsítése, közvágóhíd, kertészet és üvegházak) építése. Polgármestersége alatt épültek, mára már a város jelképévé vált Városházán és Közművelődési Palotán kívül többek között: öt elemi iskola, polgári iskola (ma műszaki egyetem), felsőkereskedelmi iskola (ma a műszaki egyetem másik épülete), leánygimnázium (ma Papiu Ilarian Főgimnázium), a közigazgatási tanfolyam épülete (ma Dimitrie Cantemir Egyetem), katonai alreál iskola (ma orvosi egyetem), kereskedelmi és iparkamara. Végrehajtják a Maros szabályozását: gátépítés, Műcsatorna és hidak építése, víztisztító üzem, víztárolók, szennyvíztelep. De ekkor épül a gyermekmenhely (ma TBC klinika), polgári sportlövölde (ma a somostetői vendéglő). Tervei között szerepelt egy vármegyeháza, színház, Képzőművészetek háza művészteleppel, iparművészeti iskola, kaszinó, TBC szanatórium a Somostetőn. „ (idézet a www.bernady.ro oldalról).
Igen, utánanéztünk, láttuk, hogy április 11-ére szervezett egy „házi” megemlékezést a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány, mondhatnánk sötétben, lekapcsolt villannyal, csak csendben, meghunyászkodva. Miért ez a némaság a születésnapon? Miért volt a nagy csend 2013-ban, amikor a Kultúrpalota 100. évfordulóját ünnepelte a város? Ha civil emberek időt, fáradtságot, pénzt nem kímélve, nem szervezik meg novemberben Orbán Márton „Bernády” című monodrámáját, pár jóérzésű, szintén civil polgár, adományának jóvoltából fizetve a Kultúrpalota nagytermének mindenkori díját, maradt volna akkor is a némaság! Így nem merült teljesen feledésbe, hogy kinek is lehetünk hálásak a Kultúrpalotáért.
Felháborítónak tartjuk, hogy bár létezik Marosvásárhelyen Bernády alapítvány, és ott ülnek a tanácsban az RMDSZ képviselői, a megyei tanács által megszavazott igencsak tekintélyes összegből (a Megyei Tanács által finanszírozásra kerülő kulturális programok teljes költségvetése 1 millió 790 ezer lej), melyet ezen célokra lehetne fordítani, képtelenek voltak elérni, hogy nevéhez méltóan emlékezhessünk Bernády Györgyre, a város magyarságának eme jelentős személyiségére, születésének 150. évfordulóján! Meddig mehet ez így tovább? Meddig engedik meg maguknak az RMDSZ tanácsosai, hogy semmibe vegyék a marosvásárhelyi magyarság jogait, hogy olyan mulasztásokat kövessenek el, mint ennek az évfordulónak méltó megünneplésének elmaradása? Mi szükséges ahhoz, hogy tegyék a dolgukat, ne hagyják elsorvadni a magyar kultúrát városunkban, ne hagyják eltűnni a magyarság érdemeit, az anyanyelv használatát? Mikor tudják végre félretenni a személyes érdekeket, és egyenes gerinccel kiállni azért amiért megválasztattak?
Folytatjuk a kérdések sorát. Miért van az, hogy mindegyre emlékeztetni kell tanácsosainkat, hogy létezik a magyar közösség városunkban, hogy alkotmányos jogaink vannak, hogy a város vezetősége nem kegyet gyakorol amikor ezeket megadja, de törvénytelenséget követ el, amennyiben korlátoznak bennünket a gyakorlásában? Mikor mondhatjuk ki végre, hogy értékes polgárai vagyunk a szülőföldünknek, hogy nem csak kötelességeink vannak, hanem jogaink is, melyekkel élhetünk? Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy a város közösségének fontos eseményeit magyarul is olvashassuk a plakátokon, molinókon, hogy ezen alkalmakkor teljes természetességgel mindkét nyelven felszólaljanak, megszólítsák a magyarságot is? Hiszen itthon vagyunk ebben a városban, itt születtünk, nem csak mi, hanem őseink is, akik közül az egyiknek éppen 2014 április 10-én volt a150. születésnapja, és aki nélkül egy kis vásáros hely lenne Marosvásárhely a mai napig! Ő doktor Bernády György, akiről a város és megye vezetősége nem képes méltóan megemlékezni, még akkor sem, ha a magyarság úgynevezett érdekképviseletének van a tanácsban a legnagyobb frakciója.
Lakó Péterfi Tünde, elnök
Itthon vagyunk Egyesület. Erdély.ma
2014. április 13.
Itthon vagyunk Emberi Jogvédő Egyesület – Bemutatkozás
2014. április 8-án a marosvásárhelyi bíróságon bejegyezték az Itthon Vagyunk Emberi Jogvédő Egyesületet, marosvásárhelyi székhellyel. Szeretnénk a nagyközönségnek bemutatkozni.
Rólunk: Egyesületünk független, pártsemleges. Mozgalomszerű, önkéntességen alapuló a tevékenységünk, melyet a magyar közösség érdekében fejtünk ki, elsősorban Marosvásárhelyen és környékén. Nem vagyunk profitorientáltak, minden anyagi többlet csakis az egyesület jövőbeni akcióira költhető, melyek a magyar közösség érdekében kerülnek megrendezésre.
Szervezet tevékenységei:
2013 októberében, magánszemélyekként kezdtük tevékenységünket, a marosvásárhelyi piacokon, ahol kétnyelvű termékfeliratokat osztogattunk. Azóta is dolgozunk ezen a téren, amiben egyelőre részeredményeket tudunk felmutatni. Idén szeretnénk megvalósítani a piacok teljes kétnyelvűsítését, hogy anyanyelvhasználatunk látható módon érvényesüljön a hétköznapokban.
Szervezetünk céljai:
Elsődleges célunk a magyar nyelv és kultúra megőrzése, a magyar közösségtudat, a magyar önazonosság-tudat erősítése ezen közösségen belül. Sajnálatos módon Erdélyben, azon belül is Marosvásárhelyen, a valós kétnyelvűség sok kívánnivalót hagy maga után, ezért egyesületünk céljai közt szerepel ezeket a hiányosságokat pótolni, illetve felhívni az illetékesek figyelmét azokra, és nyomást gyakorolni rájuk, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket az ügyben. További céljaink: elérni Romániában, Erdélyben a magyarság jogainak tiszteletben tartását, úgy a kultúra, mint az anyanyelv használatának terén, segítve ezzel a romániai magyarságot az identitásuk megőrzésében, ami véleményünk szerint csak gazdagítja az ország kultúráját.
Elérhetőségünk: itthonvagyunk.erdelyben@gmail.com
Lakó Péterfi Tünde, elnök. Erdély.ma
2014. július 3.
Megszületett az ítélet: nem hibázott Lakó Péterfi Tünde
A marosvásárhelyi bíróság csütörtökön közzétette a Lakó Péterfi Tünde ellen indított, „egybanis ügyként" ismert eljárás alapfokú ítéletét: felmentették. A jegyzőkönyvet semmisnek nyilvánították. Mint ismeretes Lakó Péterfi Tündére 2013. októberében 1500 lej bírságot róttak ki, amiért az Itthon vagyunk csoport tagjaival együtt kétnyelvű terméknév-táblákat osztogatott a marosvásárhelyi Novi 7 piacon.
A pénz összegyűjtésére egy átfogó aprópénzgyűjtő-akció indult, amelynek eredményeképpen majdnem 8500 lej gyűlt össze. A megbírságolt hölgy a büntetés összegének felét, azaz 750 lejt a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 48 órán belül befizette. Most a bíróság felszólítja a helyi rendőrséget, hogy a befizetett pénzösszeget fizesse vissza, illetve a perköltséget térítse meg.
Lakó Péterfi Tünde köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki az ország és nagyvilág minden részéről, szolidaritása jeléül, banikat küldött!
Erdély.ma
2014. július 18.
Lakó Péterfi Tünde továbbra is a kétnyelvűségért harcol
Nem sértett törvényt Lakó Péterfi Tünde, amikor tavaly októberben kétnyelvű árcédulákat osztogatott Marosvásárhelyen a November 7. lakótelepi piacon – mondta ki a marosvásárhelyi bíróság első fokú ítélete. A szabad és széleskörű magyar nyelvhasználatért küzdő marosvásárhelyi civil aktivistát – akit egyesek harcos amazonnak, mások feszültségkeltőnek tartanak – a fejleményekről kérdeztük.
– Miután megbírságolták 1500 lejre, a jegyzőkönyv átvételétől számított 48 órán belül pedig kifizette a büntetés felét – a közösségi akcióval összegyűjtött egy tonnányi aprópénzből –, pert indított az ügyben, amelyet most megnyert. Hogyan értékeli a bírósági döntést?
– Precedens értékűnek. Úgy gondolom, jogtalanul büntettek meg tavaly október 3-án. Azért fizettem be a büntetés összegét, mert egyrészt törvénytisztelő állampolgárnak tartom magam, másrészt összegyűltek a banik. A döntés bizonyítja, hogy nem szabad engednünk a hivataloknak, hogy visszaéljenek hatalmukkal. Ahogy ez az egész „büntetősdi” lejátszódott, az volt az érzésem, hogy meg is akarnak félemlíteni. Odajött hozzám a rendőr, mire én jogaimra hivatkozva kértem egy tolmácsot, hogy értsem, amit a hivatalos nyelven mond. Erre azt válaszolta, hogy nekem ebben az országban semmi jogom nincsen. Megmutattuk, hogy van jogunk, van jogom.
– Ha nem lesz fellebbezés, lezárul az ügy?
– Ha a rendőrség nem fellebbez harminc napon belül, akkor lezárult. De én azt gondolom, hogy fellebbezni fog. A bővebb határozatot egyébként még nem kaptam meg, egyelőre csak a bíróság honlapjára került fel a rövid határozat, ezt nyilvánossá is tettem.
– A befizetett összeget vissza kell kapnia. Mi lesz a pénzzel?
– A befizettet összeget és a perköltséget, 1000 lejt ítélt meg a bíróság. Tavaly az összes pénz az Itthon vagyunk Egyesület számlájára folyt be, a visszakapott pénz is oda kerül majd. Ezután is az akcióinkra költünk, szeretnénk befejezni a piaci tervünket úgy, hogy ez is példaértékű legyen: lássák, milyen, amikor kétnyelvű egy piac. Sokan azt mondják, hogy miért épp a piac. Azért, mert ott mindenki megfordul, mindenki láthatja, hogy milyen az igazi kétnyelvűség. Az összeg fennmaradó részét is a kétnyelvűségre szeretnénk fordítani. Nagyon sok ötletünk van, csak időnk nincs annyi, mindannyian szabadidőnkben tevékenykedünk.
– A kétnyelvű piacnál tartva: hogyan értelmezi a városvezetés hasonló kezdeményezését?
– Peti András alpolgármester ment ki személyesen januárban a piacra, gyártottak árcédulákat. Diszkriminatívnak tartom, mert a kétnyelvű táblákat 70 baniért árulta a városvezetés, míg az egynyelvűek ingyenesek. Nem tartom szép dolognak azt sem, ahogyan Peti András nyilatkozott: lám, így kell kétnyelvűsíteni a piacot, nem akciókkal, feszültségkeltéssel, hanem ahogy ők csinálták, zárt ajtók mögött. Én azt gondolom, hogy nem keltettünk feszültséget, nem ez volt a szándékunk, hanem hogy ne érezzük magunkat másodrendű állampolgárnak. Az utolsó bírósági tárgyaláson magam beszéltem a képviseletemben, nem az ügyvédem, s kértem, hogy beszélhessek az anyanyelvemen. A bírónő minden további nélkül azt mondta, hogy igen, a bíróság ért magyarul, személyesen fordított magyarról románra. Példaértékűnek tartom, és nagyon jó érzés volt, hogy végre nem másodrendű állampolgárként állok egy közintézményben Marosvásárhelyen.
– Egyesek mégis számon kérik, hogy miért nem beszélt románul...
– Teljesen félreért, aki azt gondolja, hogy nem beszélek románul. Beszélek románul és használom a hétköznapi életben a román nyelvet. Egy olyan intézményben, mint a bíróság az ember nem minden nap fordul meg – hacsak nem ez a munkája –, s ezért a hivatalos nyelvet, mivel nem anyanyelvünk, nem teljes mértékben értjük. Ez érvényes az orvossal való találkozásra is: az orvosi szaknyelvet sem értjük annyira. Használom a román nyelvet, sőt, mindig két nyelven köszönök, hogy „Bună ziua, jó napot kívánok!”. Attól függően ahogy válaszolnak, olyan nyelven folytatom. Felháborítónak tartom, mikor azt mondják, hogy beszéljek csak románul, mert Romániában vagyunk.
– Milyen célok körvonalazódnak most Marosvásárhelyen? Kétnyelvű utcanévtáblák, villámcsődület kapcsán lehetett találkozni a nevével.
– A villámcsődületet valóban én szerveztem, a kétnyelvű utcanévtábláknál csak segítőként voltam ott, illetve az ügy mellé álltunk az egyesületünkkel. A flashmob a városkép megváltoztatása ellen tiltakozott. Giccses kőpódiumot készítettek a vár mellé, hogy azon fotózkodhassanak, a Rákóczi-lépcsőt pedig befestették. Nem az a baj, hogy csak román motívumokkal, de ha van is benne magyar, nincs ott a helye egy olyan műemléki helyszínen. És nem mosható a festék, kipróbáltam. Úgy gondolom, hogy nagyon el akarják tüntetni a város magyar jellegét. Mi nem nagymagyarkodunk, hanem a múltat – akárki építette – akarjuk megbecsülni.
– A megnyert per bátrabbá tette önt?
– Nem hiszem, hogy változtatott bármin is, és nem kell különösebb bátorítás. Persze jól esik. Folytatom a munkát, bár bevallom, hogy időnként elfáradok, mert sok támadás és számonkérés ér. Úgy kérnek számon, mintha választott-fizetett politikus-tisztségviselő lennék, illetve az Itthon vagyunk Egyesület tagjai politikusok lennének. Egyikünk sem az, mindegyikünknek megvan a magánélete, szabadidőnkben dolgozunk – nem valami ellen, hanem valamiért harcolunk: magunkért és nemzetünkért.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. augusztus 7.
Mi, hol, mikor?
10. EMI-tábor
Gyergyószentmiklós közelében, Borzonton a Dorka Panzió és kemping területén zajló tábor mai programja: az Előadósátorban 10 órától Raffay Ernő történész, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, Borbély Zsolt Attila közíró, politológus, Délvidéki S. Attila történész (Délvidék), Fehér István tanár (Felvidék), Kovács Miklós, az Ungvári Megyei Tanács képviselője (Kárpátalja) tart előadást; 16 órától Berecz András mesél. A Keskeny út-sátorban 11 órától hangoló és áhítat, Bardócz Csaba lelkipásztor előadása a párkapcsolatok témakörben, Maldives-foglalkozás, filmnézés és beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, rajzoktatás, kiállítás, 13 órától Gyöngyösi János a Székely kártya készítéséről beszél, filmvetítés, nemezelés, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Kertész Zoltán (Etyek). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások, filmvetítés, 13 órától Makkai Béla történész, Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke, Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány elnöke, Bardócz Csaba, az Adj, király, katonát csoportos vetélkedő szervezője, Murányi Levente 1956-os elítélt, politikus, országgyűlési képviselő előadásai. Párhuzamosan naponta sport-, hagyományőrző és gyermekprogramok zajlanak a táborban. A kisszínpadon 18 órától TransylMania- és The Blast-koncert, a színpadon 20 órától az Attila Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, Nagy Feró és a Beatrice lép fel. Holnap: az Előadósátorban 10 órától Borbély Imre politikai elemző, Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Kincses Előd ügyvéd, Szabó László unitárius lelkész, Kis Júlia ügyvéd, Lakó Péterfi Tünde civil nyelvjogi aktivista, Landman Gábor nyelvjogi aktivista, Vincze Gábor történész, Kőszegi Zoltán dabasi polgármester, Szilágyi Zsolt, az EMN alelnökének előadása. A Keskeny út-sátorban 11 órától a hangoló és áhítat után Simon Kinga Katalin szociálpszichopedagógus és pszichoterapeuta tart előadást a boldogító emberi kapcsolatokról; gitárdélután és filmnézés, este beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, kiállítás, Ősz Zoltán festőművész előadása, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Miklós Csaba (Mór). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások; 12 órától előadást tart Szabó-Györke Zsombor, az Igen, tessék! mozgalom tájékoztatási felelőse, Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke, Opra Zsófia Szende, a CIVEK programvezetője, Biszak István székelykevei helytörténész, Rancz Károly, a pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület elnöke, László Gergely Pál, a bukovinai székelyek történetének kutatója, Kali István, a marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület elnöke, Simon Emőke projektvezető, Karácsony Lehel humánerőforrás-felelős, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója; 17 órától filmvetítés: Egyetlenem (rendező: Csép Sándor). A kisszínpadon 16 órától interaktív gyermekműsor Miklós Gyurival; 18 órától Black Roses Band-, majd Bagossy Brothers Company-koncert. A színpadon 20 órától a Hot Jazz Band, később a P. Mobil zenél.
Könyvbemutató A zabolai gróf Mikes- kastélyban pénteken 17 órától dr. Fejér Tamás bemutatja dr. Süli Attila hadtörténész Erdélyi arisztokrata sors a „csudák évében”. A gróf Mikes család tagjainak szerepe az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban című kötetét. Zenél a sepsibükszádi fúvószenekar. Házigazda: a gróf Mikes – Roy Chowdhury család.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 25.
Civil aktivisták szerint az erdélyi magyarság alig él a nyelvi jogaival
Civil aktivisták szerint az erdélyi magyarság alig él a Románia törvényei által is biztosított nyelvi jogaival. Landman Gábor, a European Language Right (Európai Nyelvi Jogok) nevű hollandiai alapítvány Erdélyben élő elnöke, és Lakó Péterfi Tünde marosvásárhelyi blogger és aktivista a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott pódiumbeszélgetésen szólt tapasztalatairól.
Landman Gábor szerint Erdélyben mintegy 1500 olyan települési önkormányzat létezik, amelyben magyarul is közzé kellene tenni az önkormányzati határozatokat, de ez csak az önkormányzatok töredékénél történik meg.
Szerinte megannyi magyar többségű, magyarok által vezetett település van, amely honlapján kizárólag román nyelvű szövegek olvashatók. Úgy vélte, Erdélyben egyelőre hiányzik az a civil tudat, mely kikényszeríthetné a magyar nyelv használatát a hivatalokban. Hozzátette, az erdélyi magyarok úgy gondolják, hogy a politikusok dolga síkra szállni a nyelvi jogok érvényesítéséért, holott ezért mindannyian tehetnének.
„A nyelvi jogokat érvényes törvények biztosítják, ezek alkalmazásához nincs szükség politikusokra. A betörőt is a politikus közbenjárása nélkül veszi őrizetbe a rendőrség" – jelentette ki a hollandiai aktivista. Az MTI kérdésére kijelentette, nem elsősorban a pénzen múlik, hogy az önkormányzatok nem élnek a kétnyelvűséggel. Szerinte egy három fordítóval és egy jogásszal működő iroda akár száz önkormányzat fordítási igényeit is kielégíthetné.
Lakó Péterfi Tünde csak részben osztotta Landman Gábor véleményét. Úgy vélte, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének mindent meg kellene tenni a jogok érvényesítése érdekében. Az aktivista – akinek a marosvásárhelyi megbírságolása páratlan szolidaritási hullámot váltott ki Erdélyben – azt sérelmezte, hogy az erdélyi magyar politikai elit a civilek felkarolása helyett hajlamos ellene irányuló támadásnak venni a nyelvi jogokért indított civil kezdeményezéseket, a számonkérést.
Lakó Péterfi Tünde nevetségesnek tartotta, hogy a 45 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselői csak tiltakozásból kezdtek fél éve magyarul beszélni az önkormányzati üléseken, és azóta ezzel is felhagytak. A román törvények értelmében azokon a településeken kell biztosítani a magyar nyelv használatát az intézményekben, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot.
MTI, Erdély.ma
2015. február 18.
Jogerős: vétett Lakó Péterfi Tünde a kétnyelvű árcédulák osztogatásakor
Nem kell kifizetnie a pénzbírságot, ám figyelmeztetésben részesítik Lakó Péterfi Tündét, amiért 2013 októberében az Itthon vagyunk egyesület tagjaival kétnyelvű árcédulákat osztogatott a marosvásárhelyi November 7. piacon – döntötte el a marosvásárhelyi bíróság.
A jogerős ítéletet a marosvásárhelyi civil aktivista ismertette kedd este a blogján. E szerint a már (aprópénzben) befizetett 750 lejes pénzbüntetést Lakó Péterfi Tünde visszakapja, ám figyelmeztetésben részesül tette miatt, és a perköltséget nem kell megtérítenie a közösségi rendőrségnek.
„Számomra ez az ítélet nem elfogadható, mert azt sugallja, hogy tudják, nem vétettem a törvény ellen, mégsem adhatnak nekem igazat a hatalommal szemben” – kommentálta a bíróság döntését Lakó Péterfi Tünde, hozzátéve, hogy az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul az ügyben.
Mint ismert, a civil aktivista az 1500 lejes bírság felét, azaz a 750 lejt befizette, a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 48 órán belül. Ám a tavaly júliusi, első fokon hozott ítélet szerint a bíróság kötelezi a helyi rendőrséget, hogy a befizetett pénzösszeget fizessék vissza, a perköltséget pedig térítsék meg. A bírságolási jegyzőkönyvet semmisnek nyilvánították. A közösségi rendőrség ezt az ítéletet megfellebbezte.
maszol.ro
2015. február 20.
Jogerős másodrang
Romániában büntetendő és büntethető az anyanyelvhasználat, illetve az anyanyelv használatához való jog melletti kiállás.
Ez a köveztetés vonható le abból, hogy a fellebbviteli bíróság jogerős ítéletében a pénzbírságot ugyan nem tartotta indokoltnak, de kihágás miatt figyelmeztetésben részesítette Lakó Péterfi Tündét, azt az aktivistát, aki másfél éve azzal próbálta a magyar nyelv használatára bátorítani a polgárokat, hogy kétnyelvű termékcímkéket osztogatott az egyik marosvásárhelyi piacon.
A bírósági ítélet azért is súlyos, mert „felülírja” az alapfokú döntést, amely az aktivistának adott igazat az őt érthetetlen indokból megbírságoló rendőrséggel szemben. És különösen aggasztó annak fényében, hogy ez már a második olyan, jogerős ítélet rövid időn belül, amely szögesen ellentétes az anyanyelvhasználat jogosságát elismerő, alapfokú bírói döntéssel, hiszen a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében is pontosan ez történt.
Kiolvasható a trend, miszerint a román állam intézményei mindent megtesznek annak érdekében, hogy az országban élő, 1,2 milliós magyar nemzeti közösség ne élhessen zavartalanul azzal a joggal, hogy szülőföldjén ugyanúgy használhassa a saját anyanyelvét, ahogy azt a román nemzetiségű polgárok megtehetik.
Ehhez most „kedvező” a nemzetközi hangulat is, hiszen a világ éppen az Ukrajnában zajló háborús helyzettel van elfoglalva. Ráadásul az ottani helyzet miatt a kisebbségekkel szembeni általános bizalmatlanságot – hiszen potenciálisan szeparatista törekvésekkel állhatnak elő, megzavarva ezzel a megmásíthatatlannak kikiáltott nemzetközi rendet – ürügyként felhasználva, illetve időnként akár szítva is próbálják megakadályozni a kisebbségi jogok érvényesülését, illetve bővítését.
Sőt ami még súlyosabb, a már meglévő jogokat is megpróbálják visszanyesni, gondoljunk csak a már visszakapott, de mondvacsinált ürüggyel újraállamosított Székely Mikó Kollégiumra.
Nem könnyű helyzet, de beletörődni nem lehet. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 6.
Az arrogáns hatalmi politizálás buldózerei (Magyar jogküzdelmek és a mártírok)
Már emlékezni sem lehet?
Ne legyünk restek százszor is megismételni: a módszeres betelepítés és magyar üldözés miatt Marosvásárhely román többségűvé vált. Ez nem természetes történelmi fejlődés eredményeképp alakult így. A kommunista diktatúra betelepítési politikájával, akárcsak Erdély más nagyvárosaiban, itt is arra törekedett, hogy felszámolja a város magyar jellegét, az etnikai arányokat megváltoztassa.
Az idegengyűlöletre heccelt bandák 1990 márciusában feldúlták a városközpontot. Ürügyként szolgált, hogy egy gyógyszertár épületére az akkor még magyar többségű városban felkerült a Gyógyszertár felirat. A gyűlöletkampányt valójában a február 10-ei gyertyás felvonulás, az anyanyelvű oktatásért, az anyanyelv használatának jogáért szervezett tüntetések váltották ki. A polgárháborús hangulatban megrongálták az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították. Bár a pogromnak öt magyar áldozata volt, mégis csak magyarok és romák kerültek börtönbe. Óvatos becsléssel 15 ezer magyar hagyta el a várost, melynek egyenes következménye, hogy a város élére a 2002-es választásokon román polgármester került. A szétrebbenni nem tudó Securitate háttérszervezése irányította az etnikai összecsapást, mára ugyanők jelentik be váratlanul: az anyanyelvén tanulni akaró magyar lakosság volt a vétkes. Az őshonos magyarság idősebb nemzedéke, amely gyermekkorában alig hallott román szót – a románok számaránya 1941-ben alig 3,9 százalék volt –, ma már az utcán is félve, halkan beszél magyarul. A kisebbségi sors traumái egyre nyilvánvalóbbak. Ne restelljük újólag is felemlíteni a jelentéktelennek nevezett példákat: 2013-ban pénzbírságot róttak ki a kétnyelvű terméktáblák kihelyezése miatt. Bár – hosszú törvényszéki procedúra után – 2015-ben megsemmisítették az ítéletet, de a kétnyelvűséget a Maros megyei törvényszék továbbra is kihágásnak minősítette, és figyelmeztetésben részesítette Lakó-Péterfi Tündét, amiért 2013-ban az Itthon Vagyunk Egyesület tagjai kétnyelvű terméknévtáblákat osztogattak a piacon. Más aprócska lomról, kétnyelvű feliratokról, zászlók háborújáról most ne is szóljunk. Dorin Florea polgármester megteheti, hogy a nemrég még székely-magyar többségű városban megalázza a magyar lakosságot. Nem engedélyezi a székelyek március 10-ei felvonulását, amely a mártírok emlékművétől indult volna, és a prefektúra előtt, Marosvásárhely főterén nagygyűléssel, petíció átadásával fejeződött volna be. A kezdeményezőket a „románok méltóságát” védő polgármester nemes őszinteséggel legazemberezi, mert a székely mártírokra való emlékezés jegyében tiltakozó felvonulást mernek tervezni a nemzeti elnyomás és a diszkrimináció ellen, s csodálkozik, hogy a szabad székely katonanemzet leszármazottai még mindig nem akarják elfogadni, felfogni, hogy ők szülőföldjükön megtűrtek, csak mert 1920-ban a forgandó nemzetközi politika és nemtörődömség miatt, a nemzeti önrendelkezés elvéből csúfot űzve a nagyhatalmak Romániának ajándékoztak egy túlnyomóan magyar-székely többségű régiót. Az Erdélyben berendezkedő román hatalom már az első pillanattól elvárja az alázatos viselkedést. A polgármesteri tiltás szerint emlékezni még lehet, tiltakozni nem. A legújabb rendőrségi nyilatkozat alapján azonban már emlékezni is tilos. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség vezetője szerint bűnvádi eljárás indulhat azok ellen, akik arra biztatnak, hogy a székelyek március 10-én minél többen vonuljanak a székely vértanúk emlékművéhez!
Kit érdekel a demokrácia?
S kit érdekel, hogy az idetelepítettek azzal szembesülnek, az őshonos székelység egyenlőséget, anyanyelv-használati jogot követel? Márpedig a röpke 1100 év, amikor e tájat többnyire csak székely-magyarok lakták, nem bizonyít egyebet, mint hogy a hajdani dák-római utódokat vissza kell románosítani – a történelmi igazságtétel szellemében –, mert Marosvásárhely (is) ősi román földön fekszik. A román nacionalistát érthető módon nem érdekli az olyan alapvető jog tiszteletben tartása, mint a véleménynyilvánítás, ha az sérti a román lakosság hamis történész-propagandisták és ceausiszta aktivisták formálta önérzetét, miszerint az ősi román földön jogos a román nyelv és a román politikai elit kizárólagos uralma! „ Nem igaz, hogy a székelyek őshonosak, mert a románok már a dákok korától itt élnek.” Néhány évvel korábban az egyik tévécsatornán hangzott el az a magasröptű kijelentés is, hogy a történelemoktatás nyelvének azért kell a románnak maradnia, mert ha nem, a magyar gyermekekkel elhitetik, hogy Traianus nem volt román. Horribile dictu, még elgondolni is szörnyű! Nos, a hispán generálisból lett császár, akinek katonái hispánok, talán még latinul is gyatrán beszélt, nemhogy románul.
Marosvásárhelyen semmi különös nem történik, csak folytatódik, ami a magyar és német városokban Erdély-szerte már korábban lezajlott. Miért tennének kivételt a székely-magyarok által bitorolt román földön, amelyet Székelyföldnek merészelnek nevezni? Rónai András jeles tudós – Teleki Pál munkatársa – Erdély etnikai összetételét vizsgálva megállapítja, hogy a Romániához csatolt erdélyi területeken 1910-ben a városok lakosságának 62 százaléka volt magyar, 16 százaléka német és 19 százaléka román. Milyen tűrhetetlen dolog az is, hogy 1910-ben az olyan román területen, mint Csík-, Háromszék és Udvarhely megye, a lakosságnak csupán 11,6 százaléka román nemzetiségű. Érthető, hogy miért volt oly erőszakosan sürgető e régiónak, az elmúlt években a székely nacionalisták által kitalált Székelyföldnek Romániához csatolása. Bocsánat, egyesítése!
Félretéve a keserű humort, minden Székelyföldön élő székely-magyarnak meg kell értenie, hogy a hajdani magyar városok és Marosvásárhely magyarságának sorsára juthatunk, ha a régiósítással számarányban (is) kisebbséggé válunk. Ez azt jelenti, hogy helyettünk mások döntenek még arról is, hogy emlékezhetünk-e mártírjainkra, felvonulhatunk-e őseink földjén, formálhatunk-e véleményt saját sorsunkkal kapcsolatban az elődeink alapította településeken.
De félretéve számháborút, mindennapi gyomorforgató történelmi görcsöket, nem élhetné-e a mindennapok kisembere is a maga hétköznapjait és ünnepeit, ha nem rondítanának bele óránként létküzdelmeibe a többségi politika hatalmi buldózerei?!
Kádár Gyul
2015. április 22.
A magyarokat hibáztatják (Marosvásárhelyi utcanevek)
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka szerint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) azzal a szándékkal helyezett ki kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen, hogy etnikumközi feszültségeket gerjesszen. A hatósági vezető ugyanakkor továbbra sem lát semmi kifogásolnivalót az elmúlt két napban foganatosított intézkedéseiben, sőt.
Valentin Bretfelean rendőrparancsnok tegnap sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a Cemo önkéntesei „a törvényre fittyet hányva helyeztek ki kétnyelvű utcanévtáblákat, azzal a szándékkal, hogy Marosvásárhelyen feszültséget gerjesszenek az etnikumok között”. A helyi rendőrség irányítója elmondta, hogy éppen március 20-án, a marosvásárhelyi véres román–magyar összecsapás 25. évfordulóján érték tetten az egyesület két önkéntesét, akikre ötezer lejes bírságot róttak ki. Bretfelean szerint az általa vezetett hatóság illetékesei megfelelően jártak el, mivel a törvény értelmében csakis a helyi hatóságok vagy az önkormányzat engedélyével rendelkező szervezetek helyezhetnek ki feliratokat. A Cemo nem helyhatóság, és nem is rendelkezik a helyhatóság engedélyével – állapította meg. Bretfelean elismételte továbbá azt a napokban már több rendben elhangzott kijelentést, mely szerint a városháza már a múlt év végén elkezdte a hivatalos kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, és négy utcára már ki is kerültek ezek a táblák. Az önkormányzati beosztása szerint igazgatói tisztséget viselő parancsnok tegnap megismételte az egy nappal korábban már feltett kérdését is, mely szerint „mi lenne, ha mától Marosvásárhely minden polgára vagy szervezete elkezdene engedély nélkül mindenféle táblákat kitenni ahová csak a kedve tartja?” Bretfelean nem mulasztotta el, hogy tájékoztasson: eddig mintegy negyven ingatlan tulajdonosának adtak 48 órás haladékot a törvénytelenül kihelyezett utcanévtábla eltávolítására, a felszólítási akció azonban folytatódik. Újból hangsúlyozta, hogy nem céljuk a bírságolás, csupán a törvényességet akarják visszaállítani. Külön megemlítette, hogy egyesek „nyomást próbálnak gyakorolni rá, hogy ne alkalmazza a törvényt”, de ő nem enged.
Szekusból rendőrré
Sajtóértesülések szerint az ötvenedik életévén túl lévő, jogász végzettségű Valentin Constantin Bretfelean elég színes múltat tud maga mögött, ráadásul a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjeként kimondottan élen jár és járt a magyarellenes megnyilvánulásokban. A Főtér.ro portál által összegyűjtött adatok szerint a parancsnok neve szerepel a Gazeta de Maramureş napilap hasábjain, az egykori szekusokat leleplező, több mint tíz évvel ezelőtt megjelent írásban. Eszerint Bretfelean 2001-ig a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Máramaros megyei osztályát vezette őrnagyi rangban, 1989 előtt pedig a Securitate tisztje volt. A lap szerint Bretfeleant súlyos szabályzatsértés miatt állították a SRI fegyelmi bizottsága elé, majd szankciók nélkül menesztették. Ezt követően lett a marosvásárhelyi helyi rendőrség helyettes ügyvezető igazgatója, majd vezetője. A Főtér ugyanakkor egy kisebb összesítőt is készített a parancsnok közelmúltbeli viselt dolgairól, Lakó-Péterfi Tünde civil aktivista elleni, másfél évvel ezelőtti bírságtól az EMNT-re a székely zászló használatáért kiszabott tetemes bírságokon keresztül egészen a március 10-ei, székely szabadság napjára tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltásában betöltött szerepéig.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 24.
Nemzetiségi túlkapások
Tiszta szerencse, hogy olyan hős hazafiaink akadnak, mint a marosvásárhelyi helyi rendőrség parancsnoka, Valentin Bretfelean, aki ott helyben oldja meg a kisebb-nagyobb nemzetiségi konfliktusokat, vagy Dan Tănasă, aki a távoli Spanyolországból követi figyelemmel a magyarok nemzetiségi túlkapásait, hogy a prefektusok, valamint a törvény szigorával sújtasson le ezekre.
Őket nemzeti hősöknek lehet nyilvánítani és ki kell tüntetni a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi-iskola igazgatónőjével egyetemben, aki szintén hősiesen küzd az iskola kétnyelvű táblájának napvilágra kerülése ellen. Marosvásárhelyen legutóbb Bretfelean arról számolt be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) kétnyelvű táblákat helyezett ki azzal a céllal, hogy feszültséget gerjesszen. A 1990-es ottani tragikus események is azzal kezdődtek, hogy egy patikára kiírták magyarul: Gyógyszertár. Az is tiszta felesleges volt, mert bár ott csak románul jelezte, hogy Farmacie, mégis mindenki tudta, hogy az biza gyógyszertár. Akkor meg minek kiírni magyarul is?  Ráadásul akkor még a marosvásárhelyiek több mint fele magyar volt, ma már csak negyvenöt százaléka. Abból a feliratból is milyen nagy cirkusz kerekedett! Most meg ez a Cemo nem egy, hanem 80 kétnyelvű táblát helyezett ki. Különben ezekkel a fordításokkal is állandóan baj van. Nagyváradon megpróbálták lefordítani az utcaneveket, és sokból szörnyszülött lett. A str. Lacul Roşut úgy fordították, hogy Vörös-tó utca a Gyilkos-tó helyett, vagy a str. Războieni-t Háborúzók utcájának keresztelték Székelykocsárd helyett.  A vásárhelyi rendőrfőnök beszámolt arról is, hogy a szülészeti parkban lakók bejelentették a 112-es sürgősségi számon: amennyiben a hatóságok nem lépnek közbe, meglincselik a két magyar férfit, akik éppen a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú táblát helyezték ki. A városban pánikhangulat uralg, mióta nekifogtak az ominózus kétnyelvű táblák felszerelésének – mondta a parancsnok. Még jó, hogy neki titkosszolgálati múltja van, és bizonyosan ilyen módszerekhez folyamodva szerzett be adatokat az ottani hangulatról. Elég humánusan járt el, mert csak 5–5 ezer lejre büntetett meg két táblaszerelőt. Mivel ezek az önkéntesek megbolygatták Marosvásárhely csendjét, akár le is lehetett volna tartóztatni őket csendháborításért. A telektulajdonosoknak meg, akik megengedték, hogy házuk falát beszennyezzék  a táblákkal, 50–70 ezer lejes büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem szerelik le. Ezt a parancsnok csendesen el tudja intézni, s nem kell a hodákiakat vagy libánfalviakat berendelniük rendet teremteni, mint 25 évvel ezelőtt.  
Mert rendnek pediglen lennie kell. Nem szerelhet bárki bárhová mindenféle reklámtáblát. A rend őre éberen őrzi. A marosvásárhelyi piacon másfél évvel ezelőtt, Lakó-Péterfi Tünde fogta magát, és szörnyű cselekedetet követett el. Olyan táblákat osztogatott, amelyekre magyarul is rá volt írva, hogy murok. Ez is teljességgel megengedhetetlen, hiszen a magyar nyelvű feliratok reklámszövegnek számítanak, és azt nem lehet csak úgy saját kezdeményezésre kibiggyeszteni. A magyar nyelvet reklámnyelvnek kell nyilvánítani, és betiltani, hogy ne lehessen az utcán használni, mert az sértheti egyesek fülét, és ha még sokáig dühöng a tolerancia, eljuthatunk oda, hogy valaki, kívülálló, aki két ember közti magyar beszélgetést hall, betelefonál a 112-re, hogy ha  a hatóság nem lép közbe, meglincseli a társalgókat.
Ugyanakkor például a kovásznai szívkórház elnevezését, amelyet kizárólag egy magyarról kereszteltek el, még egy román névvel akarják megtoldani, de ez ellen a magyarok felháborítóan tiltakoznak. Pedig a törvény úgy írja, hogy közintézményeken elöl a román, utána a magyar megnevezés a kötelező. Ráadásul mindez már csak azért is teljesen törvényes lenne, mert minden – még a minisztériumi engedély is – megvan rá.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 25.
Az EMNP is Bretfelean azonnali lemondását/lemondatását követeli
Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete átiratban fordult Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalához, amelyben a helyi rendőrség vezetőjének azonnali lemondását vagy lemondatását követeli.
A Jakab István elnök által aláírt beadvány indoklásában az áll, hogy a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség vezetője "sokadik alkalommal él vissza hatalmával, és nacionalista megfontolásból etnikai feszültséget szít Marosvásárhelyen.
Indokolatlanul durva és törvénytelen fellépései a következők voltak: Lakó Péterfi Tünde kétnyelvű piaci termékcédulák osztogatása miatti megbüntetése; a Skócia függetlenségét támogató villámcsődület résztvevőinek megbüntetése; az EMNT székházára kitűzött székely zászló miatt kirótt büntetés; a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését megengedő ingatlantulajdonosok megfenyegetése".
A beadványban felhívják Dorin Florea polgármester figyelmét, hogy a rendőrfőnök nem a megoldásokban érdekelt, hanem a félelemkeltésben és a parancsuralmi városvezetői mentalitás meghonosításában. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy "a helyi rendőrség alkalmazottai a helyi román, magyar és más nemzetiségű adófizető polgárok pénzéből azért vannak fizetve, hogy védelmezzék a város polgárait. Ezzel szemben Valentin Bretfelean sajátos jogértelmezésre hivatkozva rendszeresen a lakosság megfélemlítésére és provokálására használja a marosvásárhelyi helyi rendőrséget. Sajátos jogértelmezése minden alkalommal törvényszéki perek elvesztéséhez vezette a várost, perek, amelyeket szintén az adófizetők hozzájárulásából fizettek".
Ezért követelik Valentin Bretfelean azonnali lemondását vagy lemondatását a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség éléről.
Tiltakozó gyűlés a polgármesteri hivatal előtt
Egy másik beadványban a polgármesteri hivatal tudomására hozzák, hogy április 28-án 17 és 18 óra között az Erdélyi Magyar Néppárt tiltakozó gyűlést szervez a polgármesteri hivatal előtt a helyi rendőrség kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított túlkapásai ellen. Kérik továbbá a Iuliu Maniu utca forgalmának lezárását a tiltakozás idejére a Tusnád és a Városháza utca közötti szakaszon.
Ezt a beadványt is Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke látta el kézjegyével.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 19.
Per a nyelvi jogokért Nagyváradon is
Első lépésként Marosvásárhely, Szatmárnémeti és Nagyvárad polgármesteri hivatalát pereli be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt a Civil Elkötelezettség Mozgalom.
A nyelvi jogok biztosítását célzó „stratégiai” perek indítását jelentette be kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo). Szigeti Enikő, a Cemo elnöke elmondta, olyan állami intézmények beperelésére készülnek, amelyek nem alkalmazzák, vagy csak hiányosan, részlegesen alkalmazzák a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Hozzátette, a közigazgatás és az oktatás terén kívánnak olyan pereket indítani, amelyek végén szimbolikus erővel bíró ítéletek születhetnek.
Élnünk kell jogainkkal
Első lépésként a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelik be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. A felperesi keresetet két ügyvéd bevonásával csoportmunkában dolgozzák ki úgy, hogy kedvezőtlen romániai ítéletek esetén nemzetközi szinten lehessen folytatni a pereskedést. Szigeti Enikő fontosnak tartotta, hogy jól felépített stratégia szerint pereskedjenek, mert különben előfordulhat, hogy az ítélet a jogok beszűkítéséhez vezet.
A sajtótájékoztatón megszólaló Ambrus Izabella, a magyar himnusz sepsiszentgyörgyi elénekléséért kirótt bírság hatálytalanítását elérő ügyvéd elmondta: alig pár olyan ügyvéd dolgozik Romániában, aki kisebbségvédelmi ügyeket vállal. Hozzátette, kihívásnak tekinti a Cemo marosvásárhelyi pereinek a képviseletét. Menyhárt Gabriella ügyvéd – aki korábban Lakó Péterfy Tünde emberi jogi harcost képviselte a marosvásárhelyi pereiben – fontosnak tartotta, hogy a közösség éljen, próbáljon élni a nyelvi jogaival. A nagyváradi és szatmárnémeti pereket vállaló ügyvéd hozzátette, ennek hiányában a román állam arra a következtetésre juthat, hogy olyan jogok biztosításáról fogadott el törvényeket, amelyekre nincsen szükség, és visszavonja a jogokat.
Újságírói kérdésre Szigeti Enikő elmondta, Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után olyan településeken is pereket indítanak, ahol magyar polgármesterek mulasztják el a nyelvi jogok tiszteltben tartását. erdon.ro
2017. július 26.
Hová, meddig süllyedünk, magyarjaim?
Még mindig folyik, sőt, erősödik a magyar-magyar harc. Mi van itt emberek??? Mit akarunk elérni? Mit fogunk elérni? Ki és miért vezetett meg bennünket így? Tudom a választ, nyugalom… Költői a kérdés. Mióta vezethető a magyar az orránál fogva? Mióta öljük egymást, tudván tudva, hogy az uszítók röhögnek a markukba, s elveszejtésünk sikerrel fog járni, ha így folytatjuk? A hírek is gyilkosok, az alatta kialakuló „párbeszéd” is az. Egyetlen idegen sem kell közénk jöjjön, egyetlen egy sem! Azok ülnek a fotelben, hátradőlnek, és jó esetben szörnyülködnek, de többen vannak akik kárörvendenek azon, mint pusztítja magát belülről a magyarság. Az egyik védi a provokátort, a másik védi az erőszakot, az Anyaországból fröcsögnek a székelyekre, ismételten, sűrűbben lerománozva bennünket, a székely táposozik ismét.
Mindeközben Berlinben a „nagyasszony” szoknyája mögé menekülve, sunyi patkányok módjára, volt lmp-sek (szándékos a kisbetű!), állítólagos magyarok, Szabad Magyar Nagykövetségnek kiáltják ki magukat, s nyilvános harcot indítanak Magyarország ellen. Azt állítják, az itt élő magyarokat képviselik. Ideiglenesen bár, de itt élek, és én ezt kategorikusan visszautasítom, kikérem magamnak! Ezek nem a kormány, nem Orbán Viktor ellen harcolnak, ezek Magyarország ellen indultak meg!
Nem, nem vagyok sem Orbán-párti, sem más politikus-párti. Magyar-párti vagyok! Ez legyen világos! És nem tudom már nézni, mit művelünk saját magunkkal! Elviselhetetlen! A folyamat annyira beindult volna, hogy azoknak, akiknek ez érdeke, már a kisujjukat sem kell mozdítsák, mert megtesszük mi azt amire vágynak? Hát vakok, ostobák vagyunk mi? Hagyjuk már abba! Forduljunk már egymás fele, ne egymás ellen, s zárjuk már egy cseppet a sorainkat a külső ellenséggel szemben!
Mert különben ki tudja, meddig süllyedünk, magyarjaim… ki tudja? Lakó Péterfi Tünde / Erdély.ma
2017. augusztus 25.
Valami bűzlik Székelyföldön
Olvasom, hogy ölelés volt Sepsiszentgyörgyön. Ölelgetett boldog boldogtalant. Is. S amint a tudósítás tudtunkra adja: fiatal és idős is nyitott volt a dologra. Muszlimoknak, leszbikusoknak és skizofréneknek beöltözött fiatalokat ölelgettek (csak tudnám, hogy mibe öltözött a leszbikus és a skizofrén ... s hogy is kerül egy elmebetegség egy vallás és nemi elferdülés mellé ...).
Szép dolog a szeretet, kérem szépen, nagyon szép. Csak ne nyomnák le erőszakkal a torkunkon, hogy ez is az volt. S hogy ez a normális. De lenyomják. Igaz, akad, aki dalolva nyeli a galuskát, boldogan, hogy nyelheti. Acélból lehet a gyomra ... Mert józan ember ezt nem tudja megemészteni. Nem, nem vagyok idegengyűlölő. Nem, nem vagyok homofób (bár lassan azzá formálnak ...). Hiszem és vallom, hogy a család a legkisebb, de legerősebb közösség. A hagyományos apa, anya, gyerekek felállás az, ami előrébb viheti a társadalmat, jobban mondva, ami megmentheti a még menthetőt.
A gondom a Sepsiszentgyörgyön történtekkel a következő: diszkriminálnak engem és a hozzám hasonlóan gondolkodókat. El akarják hitetni velünk, hogy a hagyományos családmodell ideje lejárt. Immár snassz így gondolkodni, mert az „középkori". Kezdenek csodabogárként tekinteni arra, ami normális volt nemrég. Lehurrognak, ha nem akarjuk lenyelni a galuskát. Attól félek, nem is olyan sokára nem csupán lehurrognak, hanem egyenesen lekötöznek s erőszakkal nyomják majd le s vagy megemésszük vagy belehalunk. Mert a történések errefele mutatnak. Csak úgy megjegyezném, hogy a nagy római birodalom is ezért bukott meg. Ott sem volt már szent semmi, ott és akkor is a beteges viselkedést kezdték normálisnak beállítani, ott és akkor is növekedett a fertő. Csoda-e, hogy vége lett, elpusztult?! S csoda lesz, ha a mi szép új világunk is arra a sorsra jut? Nem, nem lesz csoda. Sajnos rohamléptekkel haladunk a szakadék felé. Az értékrendszer már teljesen felborult, álszeretetbe csomagolják a fertőt, szépen tálalják a bűzlő, romlott ideológiát, kicicomázva, rózsaszín cukorhabbal, hátha könnyebb lesz megetetni az istenadta néppel. Sajnos a nép jórésze bárgyún le is nyeli.
Hát itt tartunk. Immár Székelyföldre is begyűrűzött a szenny. Ez az, ami elkeserít. Hogy a székely híresen józan gondolkodást is fertőzik. Természetesen felkészültem arra, amit eme írásom megjelenése után a sok névtelen fotelhuszártól kapok. Őszintén mondom, nem érdekel. Az értékrendszerünk mellett ki kell állnunk, a bűzös mocsarat nagy ívben ki kell kerülnünk. Ez az egyetlen esélyünk.
Amíg még ki tudjuk kerülni. Amíg még nem löknek erőnek erejével bele ...
Lakó Péterfi Tünde / Erdély.ma