Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2002. június 3.
Nagyváradon a tanács RMDSZ frakciója tervezetet készített elő a városháza melletti Antonescu utca nevének megváltoztatására. A május 30-i tanácsülésen dühödten támadták pártszínüktől függetlenül a városatyák az RMDSZ-javaslatot. Kézről kézre adták az Antonescu-életrajzot, a több oldalas összeállításban a nagyváradi egyetem történésze, dr. Mihai D. Drecin ecsetelte a "nemzeti hős" tetteit. Egyes felszólalók szerint Antonescu háborús bűnössége és fasiszta mivolta nem bizonyított, a napokban e téma megvitatásáért összeül a Román Akadémia. Néhány tartózkodás mellett az egész tanács elutasította az RMDSZ javaslatát. Az Antonescu utca megmaradt. /Balla Tünde: Nemzeti össztűz Antonescuért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./
2002. június 4.
Talán az országban is egyedülálló határozatot hozott az élesdi tanács: írásba foglalták: akkor sem kerülnek le a település magyar feliratai, ha esetleg megváltozna, azaz húsz százalék alá csökkenne az élesdi magyarság aránya. A szomszédos Keszteg csatlakozni szeretne Élesd városához, de ezzel megbontaná a nemzetiségi egyensúlyt. A bihari prefektúra fogja elbírálni az élesdi határozat törvényességét, amelyet ugyanakkor üdvözölt s példaértékű, toleranciának nevezett a Bihar megyei tanács alelnöke, Kiss Sándor. /(Balla Tünde): Maradnak a magyar feliratok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2002. június 13.
Ma még az elemi oktatás sújtja a krónikus gyermekhiány Nagyváradon, ám pár év múlva felsőbb osztályokba is begyűrűzik - jelezte Pető Csilla nagyváradi szaktanfelügyelő. A Bihar megyei magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőnő szerint a nagyvárosok lakótelepein is erőteljesen a szórványosodás, Ősszel Nagyváradon 150-160 elsőssel kevesebb kezdi meg az iskolát, ezért 8 tanítónőnek megszűnik az állása. /(Balla Tünde): Figyelmeztet a tanfelügyelő. Krónikus gyerekhiány nagyvárosainkban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./
2002. június 13.
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye mellett működő Caritas-szervezet 1990. március 20-án alakult meg, székhelye is a püspökség szomszédságában, a Kanonok-soron van. Rajna József római katolikus plébános-igazgató igyekszik átláthatóbbá tenni tevékenységüket a sajtó irányában. A 2001-es esztendőbeli tevékenységüket egy füzet mutatta be. Az idősgondozás és egészségügyi program összekapcsolódik, mert poliklinikájukon általános orvosi rendeléstől számos szakorvosi konzultációkig sokmindent elvégeznek. Évente átlagban 16 ezer receptet állítanak ki. A Segítő Jobb Alapítvány olyan betegek külföldi, főleg magyarországi kezelését támogatja, akiknek itthon nem létezik gyógymód. Az idősgondozást részben a 40 férőhelyes Szent Márton Öregek Otthona végzi. A házi idős és beteggondozási programban tavaly havonta átlagosan 395 személyt gondoztak. Az egyházmegye területén hét beteggondozói központ működik. Nem felekezeti vagy nemzetiség-függő, hogy segítsenek valakin. Alapélelmiszerekből összeállított csomagokkal segítik a családokat, öregeket és más rászorultakat. A szegénykonyhán naponta 200 személyre főznek. Nagyobb beruházás lesz a szociális konyha felújítása, a szentjobbi szociális gyermekotthon megépülése. Folyamatos a cigánygyermekek megsegítése. Legfiatalabb a fogyatékos-gondozói programjuk. /Balla Tünde: Új tervek, de a régi munkát végzi a nagyváradi Caritas. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./
2002. június 25.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi püspöki palotájában június 22-én adták át először Magyarország határain túl a Magyar Örökség díjakat. Az ünnepi ceremónia díszvendége Mádl Dalma, a magyar köztársasági elnök felesége egyben a Vársáncban szervezett Családi Nap fővédnöke is volt. A bizottság évente 4 alkalommal ítéli oda a díjakat — 7-7 teljesítményért, amelyek társadalmi, tudományos, kulturális szempontból fontosak. Az idei második díjazáson magyar örökségnek találtatott Ady géniusza mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület és alapítója, gróf Mikó Imre, a Nagybányai Művésztelep az egyetemes magyar képzőművészetért végzett munkájáért, Illyés Kinga színművész az erdélyi kultúra megjelenítéséért, Beke György író munkássága a szórványsors megrajzolásában, Domokos Pál Péter a moldvai csángókért végzett munkájáért, valamint Andrásfalvy Bertalan néprajztudósi és közéleti tevékenységéért. Oklevelet vett át dr. Indig Ottó, a nagyváradi Ady Társaság elnöke, dr. Egyed Ákos professzor, az EME elnöke, Domokos Pál Péter leánya, Illyés Kinga, Beke György és Andrásfalvy Bertalan. A Családi napra az anyaországból is érkeztek vendégek a nagyváradi Pro Familia Alapítvány és a Magyarországért Alapítvány közös rendezvényére. /(Balla Tünde): Először a határon túl — Partiumban. Átadták a Magyar Örökség díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./
2002. június 26.
A Bihar megyei Erdőgyarakon megszűnik a magyar nyelv oktatása, ahol 800 magyar él. A gyaraki magyarság nem képes fenntartani a tagozatot, vagy inkább értelmét nem látja, hiszen V—VIII-ban több mint egy évtizede csak románul folyik az oktatás. A helyzet paradoxona, hogy az iskolaigazgató, Molnár Ferenc matematika tanár magyar, tehát nem a vezetés jó szándékán múlik a dolog. A következő tanévet az erdőgyaraki iskolában 21 elsős kisdiák kezdi el román tagozaton az óvodából érkező utánpótlás is két román tannyelvű csoportba jár, az anyanyelv tehát otthonra, a családok hétköznapjaiba szorul. /(Balla Tünde): Megszűnt a magyar oktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2002. július 3.
"Ottomány kicsi falu Bihar megye északi részén. Június 23-án emlékeztek az 1767. június 22-én a faluban született Szentjóbi Szabó Lászlóra. Iskolazászlót avattak és a tavalyi hivatalos névfelvétel után megtartották a tanintézet névadó ünnepét is, amelyre meghívták Budapestről a költő egyik oldalági leszármazottját, Szentjóbi Szabó Andor okleveles mérnököt, aki a költő emlékét ápolja, életútját kutatja. Szentjóbi Szabó László a magyar jakubinus mozgalom tagja lett, ezért 1795-ben halálra ítélték, s bár az ítéletet várfogságra változtatták még ugyanazon év október 10-én meghalt. Költeményes munkáit 1791-ben adták ki. A budapesti Pécsi L. Dániel tervezte az iskola zászlót. Az emlékezők először a templom oldalán 1995-ben felállított emléktáblához vonultak, majd a szomszédos utcába megkoszorúzták a hajdani Szentjóbi portán felállított emléktáblát. Szentjóbi Szabó Andor, a leszármazott, 1995-ben saját költségén emléktáblát helyezett el a templom falán. Tavaly jelent meg Ottomány monográfiája, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság gondozásában. /Balla Tünde: Szegény-gazdag világban Szentjóbi Szabó Lászlóra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./"
2002. július 6.
"A Bihar megyei Micske lakói hat esztendeje először szervezték meg az Észak-Bihari Falunapokat. Az ideit június utolsó hétvégéjén tartották. A református gyülekezet tartja fenn az 1989 után épült Timóteus ifjúsági és katekétikai központot. Holland és ír segítséggel a faluban gyermekotthont építenek. Nagyon sok falunap kell még, hogy összegyűjtsük ezer esztendős értékeinket - hangzott el a falunapon. Megfogyva bár, de törve nem, a magyarok a Kárpát-medencében eltöltött ezer esztendejének krónikája - ez a Kiss-Törék Ildikó és Varga Vilmos színművész házaspár műsorának címe. Micskén 1992 óta működik a Görböc népi táncegyüttes. Gavallér Lajos református tiszteletes Micskéről minden létező tudnivalót kiad füzetek formájában, már a harmadikat szerkesztette. /Balla Tünde: Észak Bihari Falunapok Micskén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./"
2002. július 9.
"A kolozsvári Teológiai Intézet, a Sulyok István Református Főiskola és a Partiumi Keresztyén Egyetem professzora, dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária ötven esztendős tanári és lelkészi szolgálatát ünnepelték júl. 7-én a nagyváradolaszi református templomban. Nagyvárad köztiszteletben álló professzorát sokan köszöntötték. Tőkés László püspök köszöntötte az ünnepeltet, tanártársai közül pedig dr. Tőkés István, a magyarországiak nevében dr. Pásztor János. A professzorasszony Ige és történelem, azaz a prófétai igehirdetés teológiája c. könyvét dr. Geréb Zsolt kolozsvári teológustanár méltatta. /(Balla Tünde): Ötvenéves jubileum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./"
2002. július 9.
"Nagyvárad kulturális-tudományos- társadalmi-művészeti folyóirata, a Várad második száma hamarosan kapható lesz. Szűcs László főszerkesztő közlése szerint a szám képzőművésze Szabados Árpád, a Budapesti Képzőművészeti Főiskola korábbi rektora. Interjút közöl majd a lap Sánta Attilával, az EMIL ügyvezető elnökével. Egy tanulmány a rogériusi magyar templombajárási szokások vizsgálatával foglalkozik. /(Balla Tünde): Nyomdában a második szám. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./"
2002. július 11.
"Bihar megyében 155 ezer magyar él az idei népszámlálás legfrissebb adatai szerint. Ez 26 ezerrel kevesebb, mint a korábbi, 1992-es számbavételkor volt. Bihar megyében 600 ezren élnek, 8000-rel kevesebben, mint tíz éve. 404 ezret számlált a román lakosság a korábbi 425 ezerrel szemben, fogyatkoztak a németek, másfélezerről alig több mint ezer személyre, és mintegy félezerrel vannak kevesebben a korábban 7700 főt számláló szlovákok. Egyedül a Bihar megyei cigányság gyarapodott, 21 ezerről 30 ezerre emelkedett a magukat romának vallók száma. /(Balla Tünde): Kevesebben 26 000-rel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./"
2002. július 25.
"Bihar megyében magyar tagozaton szakmát tanulni mindössze egyetlen iskolába, az Andrei Sagunába lehet jelentkezni, 20 helyre. Az Ady Endre Középiskolában /Nagyvárad/ 13 esti tagozatos hely maradt társadalomtudomány szakon. Tanuló hiány van a székelyhídi Petőfi Sándor Középiskolában, 48 betöltetlen helyük maradt, ebből 28 a magyar tagozaton. A nagyszalontai elméleti középiskolában 17 hely maradt. Ismét gondok vannak Váradon a művészeti iskolában meghirdetett magyar osztály beindításával, alig tízen szerepeltek jól a kizáró jellegű vizsgán, azonban csak akkor indulhat be az osztály, ha a 25 jelentkező meglesz a második fordulóban. /(Balla Tünde): Népszerűtlen szakiskolák és felkészítő a pótvizsgára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"Székelyhíd nagyközség saját jövedelméből a napokban az egyik elhanyagolt útra 700 méteren aszfaltréteg került. Most készül az új aszfaltozott járda is. A központbeli park rendezett, a turulmadaras emlékmű köré virágokat ültettek, ugyanígy a főtéri tömbházak mellé. A polgármester szerint befektetőket kell keresni, akik szívesen megtelepednének itt. A nagyközség és a hozzátartozó falvak az elmúlt tíz évben inkább csak vegetáltak. A tömbmagyar vidéken lassúbb volt a fejlődés. Régi probléma Székelyhídon, hogy rossz állapotban vannak az iskolaépületek. Világbanki támogatással egy teljesen új iskolaépület munkálata és egy régi iskolaépület teljes felújítása elkezdődött a tavasszal. Rendszerváltás után e vidékről igen nagy volt a kivándorlás, lévén Székelyhíd is a nyugati határszélen., mint az ország, sőt mint Bihar megye más településein. Augusztus végén szervezik meg Székelyhídon a nyolcadik Érmelléki Őszt. Ez alkalommal a milleniumi emlékművet is megkoszorúzzák, és átadják a csokalyi Fényes Elek emlékhelyet és Ady Endre tiszteletére emléktáblát avatnak. /Balla Tünde: Régi álom, új tervek Székelyhídon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 31.
"Megtörtént Nagyváradon Orsolya rend ingatlanainak hivatalos átadása. A város és a rend közti protokollumban leszögezik: legkevesebb 10 évig az épületben működhet az Ady Endre középiskola. A tulajdonos kötelezte magát, hogy a várostól az iskoláért kapott 99 millió lejes bérleti díjból, megkezdi az épület állagmegőrző munkálatait és a zárda teljes felújítását. A tárgyalásokon az egyház részéről Tempfli József római katolikus megyéspüspök, a város részéről Bíró Rozália alpolgármester, a megyei RMDSZ-szervezettől pedig Lakatos Péter elnök és Kiss Sándor nyújtott hathatós segítséget. /(Balla Tünde): Megszületett és aláírták az átadási protokollumot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./ "
2002. augusztus 8.
"Szalacs falut Zoloch néven már 1067-ben említik. A szalacsi falubejáratnál 1997. aug. 1-jén felállított lármafa évről évre minden augusztus elején lángra lobban, hogy jelezze: megfogyatkozott a magyar, de helyén marad és élni akar. A szalacsiak lármafájának szava a Székelyföldön is párra talált. Esztendők óta megszervezik a lármafa-találkozókat, amelyekre a szalacsiak is eljárnak. Június végén találkoztak a Kárpát-medencéből mindazok, akiknél kimutatható Szent László tudata, élő legendája, és esetleg freskója is megtalálható a településen. Idén Szalacs első díszpolgárait köszöntötték. Balaskó Nándor szobrászművészt posztumusz fogadta díszpolgárává a falu. A Szalacsi Falunapoknak elmaradhatatlan része a hagyományos római katolikus templombúcsú. /Balla Tünde: Szalacs község lármafája óva inti egész Erdélyt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./"
2002. augusztus 13.
"Biharon, a Nagyvárad közeli nagyközségben tartották aug. 8-11-e között a Földvári Ifjúsági Találkozót (FIT). Mintegy tízezres tömeg megfordult a színpadi produkciókon, a sportvetélkedőkön, s a vidám parkban. Hét éve a tíz bihari fiatal hozzákezdett az ifjúsági találkozó megszervezéséhez. Mára már nem csak a szomszédos falvak fiataljait vonzza Biharra a rendezvény, hanem a nagyváros ifjúságát is. /(Balla Tünde): Városian a bihari Földvári Ifjúsági Találkozón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./"
2002. augusztus 15.
"Aug. 10. és 15. között első ízben tartják Nagyváradon az I. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet, hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Temesvári Magyar Diákszervezet, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete. A rendezvénysorozatra nemcsak Erdélyből és Magyarországról, hanem Felvidékről, Kárpátaljáról és Vajdaságból is érkeztek fiatalok, mintegy 150-en. Tudományos előadásokat tartanak különböző témakörökben, mint közgazdaság, politológia, történelem, szociológia, kultúrtörténet és egyéb témák. Tőkés László református püspök, a rendezvénysorozat fővédnöke szerint a magyar nyelvű magánegyetemi hálózatnak akkor van értelme, ha a provincializmust meghaladva a legmagasabb szintű egyetemi oktatáshoz fölzárkózik, és fontos megteremteni a határokon átívelő magyar felsőoktatási rendszert. /(Balla Tünde): Nagyváradon az első Kárpát- medencei nyári egyetem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 21.
"Élesden 1997-ben megnyílt a Kajántó Mária Református Gyermekotthon, ahol 25 nehéz sorból érkezett gyermek nevelkedik. Rövid időn belül elkészül az új épületrész /német segélyszervezet tette lehetővé/, amely az otthonban nevelkedő 18 éven felüli fiataloké lesz. Külföldről gyakorta érkezik ruha, cipő, de bútor, szőnyeg is érkezett. /Balla Tünde: Védőszárny - ameddig szükséges. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"
2002. augusztus 28.
"Tőkés László püspök értékelte a nagygyűlés történéseit. Nagy eredmény, hogy 13 évvel a Kelet-Közép Európai változások után, a kisebbségi kérdés semmibevételének korszakát követően végre egy európai egyházi gyűlés foglalkozott a kisebbségek helyzetével. A püspök szerint a Református Világszövetség európai területi szervezete megtorpant, megijedt azoknak az ügyeknek a súlyától, amelyeket fölvállalt. Kerülték a kényes és súlyos kérdésekkel való szembenézést, például az egyházi ingatlanügyek kérdését. A püspök emlékeztetett: a debreceni világgyűlésen indítványozták, hogy a világ mintegy 75 milliós reformátusságát képviselő világgyűlés ítélje el a kommunizmust, de akkor ezt elmulasztották. Most nem voltak hajlandók elítélni a kommunizmust. A gyűlés úgy döntött, hogy nagyobb körültekintés szükséges egy ilyen megállapítás meghozatalához. Ezért ezt a kérdést elnapolták. A magyar református egyházak küldöttei által benyújtott indítvány hat pontját nem utasították el, hanem átutalták a most megválasztott európai területi bizottság hatáskörébe. A megelőző hét évvel ellentétben a kisebbségi magyar református képviselet a nullára csökkent, két többségi magyar képviselőt választottak a bizottságba. - A ReformátusVilágszövetségben is várat magára a "teljes rendszerváltozás": olyan főtitkára volt 2000-ig a világszövetségnek, Milan Opocensky, csehországi egyházi ember, aki a kommunizmus bűneit megbocsáthatónak tartotta. Megdöbbentő, hogy a dél-afrikai fajgyűlölet ellen oly következetességgel állást foglaló RVSZ a százmillió halálos áldozatot szedő és ki tudja hány százmillió üldöztetést szenvedő áldozat ellenére elnéző tud lenni a kommunista rendszerrel. Példát vehetnénk a zsidóságról, akik haló poraikban is igazságot követlenek a tömeggyilkosok esetében. /Balla Tünde: "Nem egy protestáns kiállásnak az attitűdje érvényesült". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./"
2002. szeptember 4.
"Tanévkezdés előtt még mindig kérdés, hogy fölkerülhet-e Nagyszalontán az általános iskola falára Arany János neve. A hajdúváros tanácsa az Arany János Művelődési Egyesület javaslatára elfogadta a tanintézet elnevezését a kultúrházéval egyetemben. Az elmúlt rendszerben Arany János nevét viselte a szalontai középiskola, de akkor senki sem bolygatta. Csak a kilencvenes években cserélték le a feliratot Elméleti Líceum-ra és azóta nem sikerült a régi nevét visszanyernie, az iskola vezetősége sem helyeselte ezt. A helybeliek abban bíztak, hogy akkor legalább az általános iskola megkaphatja a költő nevét. /(Balla Tünde): Lehet-e Arany iskola Nagyszalontán? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./ "
2002. szeptember 11.
"Aug. 30. és szept. 1. között zajló Érmelléki Őszön néprajzi kiállítás nyílt Székelyhídon. Dr. Kéri Gáspár, a gyűjtemény tulajdonosa és kiállítója előadást tartott a szalacsi, érkörtvélyesi, gálospetri, érszőlősi és biharfélegyházi asszonyok munkáiról. Hamarosan egy érmelléki tájház nyitja meg kapuit a kis faluban, Gálospetriben. Székelyhídon tíz érmelléki alkotót munkáit mutatta be a képzőművészeti tárlat. Este a kultúrházban néptáncgálára gyülekezett Székelyhíd népe. A bihardiószegi Szömörce, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a szalacsi Örökzöld asszonykórus, a margittai vegyeskar, illetve az érmihályfalvi és helyi férfikórus sikert aratott. Aug. 31-én a faluközpontban felépített emlékhelyen Fényes Elek, a magyar statisztika megalapítója, Csokaly nagy szülötte előtt tisztelgett a falu. A tavaly megalakult a Fényes Elek Társaság, elnöke, Cservid Levente az avatóünnepségen köszönetet mondott valamennyi támogatónak. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke ismertette Csokaly szülöttének életútját és az emlékhely kialakításának történetét. Székelyhídon, a Nedeczky családnál többször is megfordult Ady Endre. Sóki Béla tanár, Székelyhíd RMDSZ-elnöke a szept. 8-i emléktábla-avató ünnepségen kifejtette Ady- kutatásainak eredményét. Kerekes Terézia 1990 óta vezeti Székelyhíd, Bihar megye legnagyobb, 34 ezer kötetes községi könyvtárát, melynek 800 olvasója van. /Balla Tünde: Érmelléki Ősz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ "
2002. szeptember 17.
"Erdély legelső Kossuth szobrát állították vissza eredeti helyére szept. 15-én Bihardiószegen, a Kossuth emlékév alkalmából tartott erdélyi központi ünnepségen. Jelen voltak a román és magyar kormány képviselői, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, az RMDSZ országos és helyi vezetői és egyházi méltóságok. Az istentiszteleten Hegedűs Lóránt a Dunamelléki Református egyházkerület püspöke hirdetett igét. Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője emlékeztetett arra: a végeken emelt Kossuth szobrok legtöbbje nem maradt meg. Ledöntötték, nyomuk veszett, ezért különösképp öröm ez az ünnep egész Erdély számára. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a községháza faláról Széchenyi emléktábla hiányzik, emlékállítással tartoznak Bocskainak vagy például Mikes László csángókutatónak. - Az erdélyi magyarság legfontosabb cselekedete az elmúlt évtizedben a helyreállítás és visszavétel volt - hangsúlyozta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke. - Vissza kell vennünk múltunkat, hogy erre alapozva építhessük fel a közös jövőt - mondta. Szabó Vilmos a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kiemelte: Kossuth, Széchenyi és Deák tudta hogy csak egy nemzet van, mindhárman ezt a nemzetet akarták szolgálni. Azonos eszméket vallottak, de a gyakorlati megvalósítás módjáról másként vélekedtek ezért politikai ellenfelek voltak. De mindvégig tisztelték egymást, egymás becsületébe soha nem gázoltak, érvekkel érveket szegeztek szembe. A román kormány üdvözletét Ioan Opris a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium államtitkára adta át, hangsúlyozva, hogy a két nép méltán tiszteleghet közösen Kossuth Lajos emléke előtt. A bihardiószegi Kossuth szobrot, Gerenday Béla alkotását 1896-ban a millennium alkalmából emelték. A szobrot az első világháborút követően a református templomba menekítették, majd 1941 és 1946 között ismét visszakerült helyére. Ezután egészen 1990-ig a helybéliek rejtegették. Az eredeti helyére most harmadszor visszakerült szobrot a magyar történelmi egyházak főpapjai és a román ortodox egyház helyi plébánosa közösen áldotta meg. /Kossuth emlékév. Erdélyi központi ünnepség. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17., (Balla Tünde): Rendkívüli esemény részese volt Bihar és Erdély. Bihardiószegen újra áll Kossuth Lajos szobra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "
2002. szeptember 24.
"Nagyszalontán szept. 19-én Kossuth Lajosra emlékeztek. Az ünnepséget Kossuth Lajos egészalakos bronzszobra előtt a város önkormányzata az Arany János Művelődési Egyesülettel közösen szervezte. A sarkadi múzeum jóvoltából időszaki Kossuth Lajos emlékkiállítás nyílt, köszöntőt mondott Tódor Albert polgármester. A helyi magyar házban tudományos értekezések idézték meg Kossuth Lajos alakját. Az Arany János Művelődési Egyesület nevében Nagy György József elnök köszöntötte a hallgatóságot, dr. Egyed Ákos a politikusról, míg dr. Erdmann Gyula levéltáros a lapszerkesztő géniuszról beszélt. Dánielisz Endre helyi magyar tanár a Kossuth kultusz szalontai eredetét mutatta be. A szobornál zajló megemlékezésen a románság képviseletében egyik városi tanácsos méltatta Kossuthot, Tokay György képviselő beszélt a magyarságát a történelem viharaiban is megőrző személyiségről, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke pedig a magyar kormány támogatásáról biztosította a szalontaiakat és minden összesereglettet - a megmaradásban és az építkezésben. /(Balla Tünde): Nagyszalontán Kossuth Lajosra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Váratlanul, 58. születésnapja előtt pár nappal elhunyt Jankó Szép Sándor /Szilágyszeg, 1944. szept. 26. - Nagyvárad, 2002. szept. 21./ fizika szakos tanár, az Ady Endre Középiskola korábbi igazgatója. Volt városi tanácsos, jelölték a város polgármesterének, szerették, becsülték őt a városban. /(Balla Tünde): Jankó Szép Sándort búcsúztatja Várad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Jankó Szép Sándor 1996-ig a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja."
2002. szeptember 26.
"A nagyváradi egyetemen az idei tanévtől a Bihar megyei RMDSZ szorgalmazására indították el a tanító- és óvódapedagógusi főiskolai szakot. A rajzzal társított külön tanítói és óvodapedagógusi szakra összesen negyvenen nyertek felvételt, nemcsak Nagyváradról és Biharból, hanem a Székelyföldről is érkeztek jelentkezők - tájékoztatott Pető Csilla tanfelügyelő, a Bihar megyei RMDSZ oktatási bizottságának vezetője. A magyar iskolákban jelentős a létszámcsökkenés. A vidéki kis- és közepes iskolákban egyre gyakoribb az összevont oktatási forma, Nagyváradon a legtöbb iskolában képtelenek a párhuzamos magyar osztályok beindítására, három iskolában pedig nincs magyar első osztály, mert csak két-három jelentkező van. Nyolc tanítónak kellett ezért az állását felfüggeszteni. /(Balla Tünde): Beindult a váradi felsőfokú tanítóképzés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ "
2002. szeptember 30.
"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottsága a Bihar megyei Székelyhídra, szept. 21-re összehívta Erdély, Bánság és Partium minden olyan települését, amelyek turul madárral rendelkeznek. Az ismertség egyben védelmet is jelent - véli Dukrét Géza elnök. Ebből az alkalomból jelent meg a Partiumi Füzetek 20. jubileumi kötete is. Elsőként méri föl száz esztendő turul-termését egész Erdélyből, 40 település turulmadarának története bontakozik ki a leírásokból. Székelyhíd 2000-ben - elsőként Biharban -, helyreállította a régi obeliszket. A rendezvényre 25 település küldöttei érkeztek, többen egy-egy régiót képviselve. Borbély Gábor előadásában a turulmadár, az Árpádok totemállatának jelképkörét járta körbe. A különböző korszakokban emelt turulmadaras emlékműveket csoportosította Dukrét Géza tanulmánya. Ilyen emlékművet állítottak az 1896-as millenium emlékére, ezek közül való a dési, a bihari, a zilahi és székelyhídi (csak ez utóbbi áll ma is). Régiek és igen értékesek a fehéregyházi Petőfi emlékmű, a madéfalvi Siculicidium, az első- és második világháború közöttiek közül ritkaságnak számít a nagykárolyi Rákóczi emlékmű. Befejezésül a turulos települések képviselői, a Bihar, Biharszentjános, Székelyhíd, Zilah, Szilágybagos, Sárközújlak, Fehéregyháza, Korond, Kisgalambfalva és Csíkszentmárton turulmadarait kutatók és védelmezők foglalták össze gondolataikat. /Balla Tünde: Turulos települések találkozója az Érmelléken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./ "
2002. október 1.
"A Bihar megyei kistérségek létrehozásának szükségességéről szervezett kerekasztal-beszélgetést Nagyváradon az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Határmenti Vállalkozásfejlesztési Iroda. A résztvevők megismerkedhettek az Új Kézfogás Közalapítvány önkormányzati pályázataival. Hargita megyében a megyei tanács által kistérségfejlesztésbe befektetett 2 milliárd lej meghatszorozódott a megyébe befolyt pályázati pénzekből. A Sapard programból és számos EU pályázatból is azért esik ki Bihar megye, mert hiányoznak a közös tervek. /Balla Tünde: Miért nem lépnek a bihari települések? Közös akcióterv kidolgozásával előbbre jutna a megye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./ "
2002. október 4.
"Nagyszalontán a magyarországi támogatással felújított Magyar Házat október 5-én avatják fel. A délutáni ünnepség keretében Lovassy László sírjánál koszorúznak a városi köztemetőben, majd Budapest fejlődését bemutató vándorkiállítás nyílik a Magyar Házban. Az avatóünnepségre Budapest főpolgármesterét, Demszky Gábort díszvendégként várják, a színházterem átadásakor mond ünnepi beszédet Varga Gábor helyettes államtitkárral egyetemben. Ezután Amint élő kövek című műsorral emlékeznek meg az aradi vértanúkról. A házavató ünnepséget Tódor Albert, Nagyszalonta polgármestere az Arany János Művelődési Egyesülettel és az RMDSZ-szel közösen szervezi meg. /(Balla Tünde): Magyar Ház avató Nagyszalontán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2002. október 7.
"Milyen a romániai kisebbségi magyar keresztények élete? címmel rendezett ökumenikus konferenciát Fugyivásárhelyen a Studium Academicum Alapítvány. 2000. áprilisában hat református bihari lelkipásztor hozta létre az alapítványt, melynek célja az ökumenikus gondolatok fejlesztése és a kapcsolatok ápolása, továbbá az egyházon belüli felnőtt és laikus képzés. A Studium Academicum két év alatt az európai akadémiák és laikusképző központok tagjává vált, tájékoztatott Kállay László alapítótag, fugyivásárhelyi református lelkipásztor. A konferenciára különböző angliai, hollandiai, németországi, cseh és magyarországi felekezeteket képviselő lelkészek és laikusok érkeztek. Október 4-én dr. Csiha Kálmán, nyugalmazott erdélyi püspök értekezett a magyar felekezetek életéről a mai Romániában, Csernák Béla és Kiss Attila lelkipásztorok Magyarok a Kárpát-medecében címmel tartottak előadást. Kállay László Felekezeti és nemzeti együttélés Romániában címmel beszélt. A résztvevők a négy nap alatt ismerkedtek a helyi felekezetekkel és nagyváradi református gyülekezetekkel. A rendezvénysorozat okt. 6-án a váradhegyaljai ökumenikus istenházában kiértékelővel zárult. /(Balla Tünde): Milyen a romániai kisebbségi magyar keresztények élete? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./ Kállay László a Tőkés László püspökkel szembeforduló csoport vezetője."
2002. október 25.
"A nagyszalontaiak régi álma valósulhatott meg okt. 22-én: a nagy költő szülővárosában fölkerülhetett Arany János neve az I-VIII. osztályos általános iskola két épületének homlokzatára. A korábban is a költő nevét viselő iskola a rendszerváltáskor veszítette el e nevet, a tanintézet besorolásának változásával. Teodor Nes igazgató formaságokba kapaszkodva tagadta meg eddig a kész névtáblák kitételét. /(Balla Tünde): Arany nevét viseli a szalontai iskola. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./ "