Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lakatos Tamás
2 tétel
2011. szeptember 29.
200 éves a szentjobbi református templom
Bihar megye – A szentjobbi református egyházközségben tavaly volt első alkalommal Gyülekezeti Nap. A sok pozitív visszajelzés hatására úgy döntöttek, hogy minden évben meg fogják szervezni ezt az ünnepséget.
Az idén az emsti (Hollandia) és a szentpéterszegi (Magyarország) testvérgyülekezetek képviseleteivel tartatott meg a Gyülekezeti Nap, mely keretében hálát adott a gyülekezet a 200 éves templomért, és a 30 éve épült parókiáért. Az ünnepi istentiszteleten Rákosi Jenő érmelléki esperes, helybeli lelkipásztor hirdette Isten igéjét a Királyok könyvévől vett idézet alapján, mely bölcs Salamon templomszentelési imádságának egy részletét tartalmazza. Salamon hitvallást tesz az írgalmas és szövetséget megtartó Istenről, majd kéri az Urat, hogy a megépített templomba érkezők imádságát mindig hallgassa meg. Oltalmat, védettséget kér a hajlékra, és kegyelmet az Istenhez forduló emberre.
Segítenek, mikor lehet
A meghívott vendégek és a gyülekezet köszöntése után először Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kapott szót, aki beszédében hangsúlyozta: mindig segítenek, amikor lehetőségük van rá. Idén a Megyei Tanács és a községközpont Berettyócsohaly Polgármesteri Hivatalának támogatása által lehetőség nyílt arra, hogy a templom előtt és mellett új járda készüljön, és sor került a templombelső felujítására is. Az ünnepség az 1811-ben befejezett és felszentelt templom, majd az 1981-ben 52 munkanap alatt felépített emeletes lelkészi lakás történetének ismertetésével folytatódott. A hollandiai testvérgyülekezet erre az alkalomra egy orgonát ajándékozott a szentjobbi gyülekezetnek, melyet Thurzó Zoltán zongoraművész mutatott be, Tasnádi Ferenc és Tasnádiné László Melinda énekesek kíséretével. Lakatos Tamás szavalata után a gyülekezet harangszó mellett emlékezett azokra, akik az elmúlt Gyülekezeti Nap óta elhunytak.
Emléktáblát avattak
Ezután az emsti testvérgyülekezet képviselői köszöntötték a gyülekezetet a Zsoltárok 33,18 versével: “Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat”, majd a 12 fős csoport el is énekelte ezt a zsoltárt. A szentpéterszegiek nevében Tóth József lelkipásztor mondott köszöntő beszédet, majd egy szép vázával ajándékozták meg az ünneplő gyülekezetet. A templomi együttlét után a templom bejáratához elhelyezett emléktábla leleplezése és megáldása következett. Az ünnepség itt még nem ért véget, hiszen a közös ebéd elfogyasztása után az elmúlt 10 év eseményeiről készült fényképeket tekinthette meg a gyülekezet. Kellemes beszélgetésekkel és az együtt ünneplés örömével zárult a nap. erdon.ro
2014. május 5.
Könyvtárak vidéken
Van, ahol igazi közösségi térként működik, de olyan is, ahol lenne még tennivaló a felvirágoztatására: a vidéki könyvtárak látogatottságára voltunk kíváncsiak.
Nagyon jó olvasótábora van a csíkszentdomokosi könyvtárnak – mondta el Sándor Edit könyvtáros. A község könyvtárában 15 ezer kötet van, az állomány újszerű, naprakészen digitalizálva van. Többnyire iskolás gyerekek járnak kölcsönözni, de felnőtt olvasók is szép számmal látogatják.
„Igyekszem mindig a keresletet kielégíteni. Naprakészen vagyunk az újdonságokkal, a kortárs szerzőkkel, megtalálhatók a házi olvasmányok is. Nagyon szép a gyermekkönyv-állományunk, igyekszünk a gyerekekből felnevelni, kinevelni a jövő olvasóit. Lehet mondani, hogy igazi közösségi térként működünk” – számolt be a könyvtáros.
A könyvtár nyitva tartása is az olvasók igényéhez igazodik: 12 órától este 8 óráig látogatható, hogy az ingázó diákok és a munkába járó felnőttek is nyitva találhassák. A Biblionet programnak köszönhetően számítógép és internetelérhetőség is van, a könyvtáros elmondása szerint ezeket is sokan igénybe veszik. A domokosi könyvtárban ugyanakkor különböző rendezvényeket is tartanak, gyűjtéseket végeznek és külön honlapot is működtetnek.
Visszaköltöztetni az eredeti helyére
Néhány éve a polgármesteri hivatal egyik termében működik a könyvtár Csíkkarcfalván, bár a kultúrotthonban van a könyvek nagy része, de mivel nem lehetett ott kifűteni a termet, a működése is nehézkes volt. A községi könyvtárba inkább csak „gépezni” mennek be a gyerekek.
„Van négy számítógépe a könyvtárnak, amelyeket levittünk a tanács emeleti termébe, ugyanakkor levittünk körülbelül ötszáz könyvet is. Ha valakinek szüksége van olyan könyvre, amiről tudom, hogy megvan a könyvtárban, akkor felmegyünk és elvesszük. Van egy jól felszerelt iskolai könyvtár is a faluban, amit ott nem találnak meg, azt próbálják innen kikölcsönözni. A könyvtár közel tízezer kötettel rendelkezik, de nagyon elavult az állomány” – osztotta meg velünk Kozma Anna könyvtáros.
Elmondta, sajnos a gyerekkiadványok is nagyon rossz állapotban vannak, tavaly sikerült néhány új gyerekkönyvet vásárolni. A gyerekeken kívül, akik többnyire az iskolában kötelező olvasmányokat keresik, a nyugdíjasok járnak be a könyvtárba, ők a gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel kapcsolatos, vagy a világirodalom remekei, illetve Wass Albert könyvei után érdeklődnek. „A nyáron eldől, hogy tudunk-e a kultúrházban fűteni, mert ott van egy korszerű helyiség a könyvtárnak. Mindenképp az lenne a jó, ha visszaköltöztetnénk a könyvtárat a helyére” – véli a község könyvtárosa.
A könyvtárba csalogató internet
Amióta be van kötve az internet, látogatottabb a könyvtár, és ez magával hozza azt is, hogy aki bemegy internetezni, esetleg könyvet is kölcsönöz. A több mint tizenegyezer könyvvel rendelkező szépvízi könyvtárba többnyire iskolások járnak kölcsönözni. „Öt évben egyszer tudunk újítani a könyvállományon, mert nincs keret rá. Inkább a házi olvasmányokat keresik, vagy az idősebbek Wass Albert és Nyirő József könyveit” – tudtuk meg Becze Katalin községi könyvtárostól. Elmondta, minden évben húsvét előtt szervez tojásírást a könyvtárban, és a tervek között szerepel a közös meseolvasás is a gyerekek számára.
Visszatértek az olvasáshoz
Öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a kászonaltízi könyvtár a Biblionet programba, ebből kifolyólag modernizálódott a könyvtár, számítógépekkel szerelték fel és van internet-hozzáférési lehetőség is, amelynek köszönhetően megnőtt a könyvtárlátogatók száma.
„Nagyrészt gyerekek jönnek, lexikonokat, házi olvasmányokat keresnek, és van egy nyugdíjasokból álló csapat, ők minden héten egyszer-kétszer meglátogatják a könyvtárat. Nem lehet azt mondani, hogy nagy a látogatottság, de azt sem, hogy nem járnak” – fogalmazott Lakatos Tamás könyvtáros.
Pénz hiányában kevésbé tudják frissíteni a 13 ezres könyvállományt, a polgármesteri hivatal utal ki pénzt vásárlásra, valamint testvértelepülések szoktak adományozni könyveket. Van bővítés, de nem elegendő, többre volna igény – véli a könyvtáros. A könyvtár ugyanakkor számos rendezvénynek is otthont ad.
„Van igény a ponyvára, a szerelmes regényekre, a Coelho-könyvekre, visszatérnek a Rejtő- vagy Verne-könyvekhez, a klasszikus magyar irodalomból is olvasnak, nem csak a kötelezőt. Az emberek visszafordultak a könyvekhez. Volt egy nagy megállás, és most kezdtek az emberek újra könyvet kölcsönözni, olvasni, de a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek eleji könyvtárlátogatást nem tudjuk semmiképp visszahozni, mert akkor nem volt egyéb lehetőség, most a tévé, a számítógép elvonzza az embereket a könyvtől. Mások az igények is” – mutatott rá Lakatos Tamás.
Új tér, új lehetőségek
Egy évvel ezelőtt adták át a megújult könyvtári teret és kapcsolódott be a községi könyvtár a Biblionet programba Csíkszentgyörgyön. „Másak a körülmények, azóta nagyon megváltozott a látogatottság, nagyobb az érdeklődés. Főleg a tanulók járnak a kötelező házi olvasmányok miatt, de van középkorú és nyugdíjas olvasónk is” – újságolta örömmel Tamás Rozália könyvtáros.
A könyvtár könyvállománya 8500 példányból áll, tavaly a felújítás miatt nem sikerült új könyvet vásárolni, de idén van ígéret a tanács részéről, hogy erre is juttat. „Inkább azt szoktuk beszerezni, ami keresettebb, gyerekirodalmat, meséskönyveket, most már szakkönyveket is szoktak igényelni, főleg mezőgazdaságit. Próbálunk olyat vásárolni, ami szükséges és forgalomban van állandóan” – magyarázta a könyvtáros. A községi könyvtárból a kötelező olvasmányokon kívül Wass Albert-, Nyirő József-, Márai-könyveket, ugyanakkor történelemkönyveket, az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel kapcsolatos köteteket kölcsönöznek. „Más az élet egy éve, nagyon nagy a fordulat. Fontos volt beruházni, mert van igény a könyvtárra” – összegzett Tamás Rozália.
Péter Beáta. Székelyhon.ro