Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lakatos Róbert
4 tétel
2009. november 2.
Október 31-én zárult a budapesti Biennále fesztivál a világhírű hegedűvirtuóz Roby Lakatos koncertjével, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház UNITER-díjas Három nővér című előadásával A rendezvény kilenc komoly-, könnyű- és kortárs zenei koncertet, egy táncszínházi, hat színházi, egy opera és egy musicalelőadást, hét kiállítást, két irodalmi estet, valamint három könyvkiadói és négy történelmi kisvárosi bemutatkozást, továbbá egész napos filmes és gyermekprogramokat kínált. Kemény, zaklatott, de többé-kevésbé sikeres bő másfél hét áll mögöttünk – összegzett Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója. A rendezvények tízezres nézőszámot vonzottak, különösen sikeres volt a Kolozsvári Magyar Opera Álarcosbál című előadása. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Ezreket vonzott a pesti vendégség. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./
2014. november 13.
Mikor Csíkot meghallgattam...
Négyes minőségben találkoztam a közelmúltban a Csík zenekarral. Először televíziós műsorvezetőként, közel egy órán át társalogva a Csík három tagjával (Szabó Attila hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Makó Péter fúvós hangszerek). Másodszor mint koncertlátogató, néző-hallgató az október 15-i kolozsvári lemezbemutató fellépésükön. Harmadszor televíziós szerkesztő-riporterként beszámolót készítettem az említett koncertről. Negyedszer pedig mint lemezhallgató családtag, akinek felesége – a hallgatólagos beleegyezésemmel – két naponta legalább egyszer lejátszóba teszi és leforgatja a banda legfrissebb albumát. Talán már unhatnám is, de higgyék el, nem unom.
Nem unom, mert nem lehet. Emberként vidámak, sallangmentesek, kommunikatívak és nem utolsósorban céltudatos, alaposan felkészült, sokoldalú, nyitott gondolkodású zenészek. Ideális interjúalanyok, felüdülés volt velük műsort készíteni, általuk megtudni valamit a zenekar kulisszatitkaiból, mindennapjairól. Beszéltek a táncházhoz fűződő kapcsolatukról, arról, hogy a mai napig megmaradt a hiteles népzenéhez való vonzódásuk. De szóltak arról az időpontról is amikor eldöntötték: márpedig ők koncertzenekarként fogják meghatározni önmagukat, nyitnak mindenféle zenei irányzat felé, hagyják, hogy ami megihleti őket – klasszikus muzsika, könnyűzene, blues, dzsessz, költemény – nyomot hagyjon a repertoárjukban és valamilyen módon szolgálja a népzene népszerűsítését. Mert nincs lemezük, fellépésük vegytiszta folklór nélkül, és aki esetleg más alkalommal orrát fintorgatva fordulna ki az ajtón egy népzenei koncertről, esetükben ott marad, meghallgatja, élvezi ezt a muzsikát is. Mert igényes, értékes, ami lejön a színpadról, a korongról.
Amit szívedbe rejtesz – ez a címe a Csík zenekar 11. albumának. Olyan korong, amely az oly sokak által már ismert és kedvelt irányzatot folytatva tartalmaz „tiszta” népzenét: virtuóz, telt hangzású szászcsávási dallamokat, táncra csábító palatkai rendet vagy kelet-magyarországi új stílusú népdalcsokrot. Van benne bluesból, dzsesszből, kalotaszegi keservesből, hajnaliból, csárdásból és legényesből egybegyúrt egyveleg (Erzsébeti szvit...Kalotaszegről), szaxofonon megszólaltatott oláhos dallam (ahogy az Makó Péternek tetszik!), moldvai népzenével feltöltött Hobó Blues Band sláger (Mesél az erdő), alternatív rockmuzsika (Zár az égbolt). Tizenkettő van belőlük, tizenharmadiknak (sorszám nélkül, talán babonából) egy ráadás: Presser Gábor jól ismert szerzeménye, az Egyszer Rúzsa Magdi tolmácsolásában, a Csík zenekar kíséretével. Így is gyönyörű.
A sokszínű kavalkádból mégiscsak kiemelnék egy darabot, amelyről maguk a zenészek is bevallották: kissé kakukktojás eddigi pályafutásukban. Ezidáig ugyanis talán egyetlen alkalmuk kínálkozott külön a zenekar számára, idegen szerző által komponált darabot lemezre játszani. Nos, az új korong Adagio swingissimo című száma – Lakatos Róbert és Csík János szerzeménye – egy Bach-szólószonátából és kalotaszegi népzenéből ötvözött motívum- és dallamsorokból, barokk fugákra jellemző liánszerű egymásba fonódással tovahömpölygő, sodró erejű szerzemény. Magasba emel, majd a földre ránt, szárnyalásra késztet, hogy aztán lábdobogtatásra, lábcsavarintásra buzdítson.
Szívbe rejthető, szívbe zárható ez az új lemez, de csak hogy onnan bármikor elővehető legyen újbóli és újbóli meghallgatásra. Azt mondták – félig meddig hitvallásként –, az a zenekar célja, ne a hangszerük sírjon, hanem aki hallgatja. No de sírni, ugyebár, örömünkben is lehet...
Bardocz Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. augusztus 4.
Csángó Fesztivál
Több mint hatvan kulturális program, ezer résztvevő, köztük rengeteg fellépővel négy moldvai, három gyimesi és tizennégy erdélyi, valamint felvidéki és vajdasági hagyományőrző csoport is szerepel a ma Jászberényben kezdődő 25. jubileumi Csángó Fesztivál programjában.
Szűcs Gábor, a Csángó Fesztivál igazgatója, a Jászság Népi Együttes vezetője közölte: a rendezvénnyel a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet. Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a hazai fellépők mellett észak-ciprusi, török, bolgár, paraguayi és román együttesek vendégjátéka is színesíti.
Kedden az elmúlt 25 év fesztiváljainak képeiből nyílik fotókiállítás, a Zagyva Banda koncertje mellett Boka Gábor és társulata előadását is láthatják az érdeklődők. Szerdán a fesztivál zászlajának felvonása után a Folkmozi veszi kezdetét, amely szombatig a csángó kultúrát bemutató exkluzív filmvetítésekkel várja az érdeklődőket a helyi filmszínházban. Az este a külföldi táncegyüttesek Színes világ című gálaműsorával folytatódik. Csütörtökön Szalai György fotográfus kiállításának megnyitóját követően a Folk Error együttes lép színpadra, a Csík Zenekar esti koncertjén közreműködik Rúzsa Magdolna, Lakatos Róbert, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes. Pénteken a hazai fellépők mellett színpadra lépnek a moldvai és gyimesi hagyományőrzők is, majd a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő szereplőiből láthatnak válogatást, melyet a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsora követ. Az éjszaka folyamán a Jászság Népi Együttes székházában a Parno Graszt zenekar koncertjét is élvezhetik a látogatók. Szombaton a Táncforgatag színes kavalkádjában felvonulnak a fesztivál főszereplői, a gyimesi és a moldvai csángók. Az erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők többek közt olyan kistelepülésekről jönnek, mint Csíkszentdomokos, Méra, Szucság, Magyardombó, Györgyfalva, Melegföldvár, Ördöngősfüzes, Vajdaszentivány, Szilágysámson, Imreg és Kupuszina, akiket a csángó hagyományőrzőkkel együtt a Magyar Lélek című gálaműsorban lehet látni. A rendezvény egyik programeleme a szombati Kárpát-Haza Magyar Konferencia, témái többek között a hagyomány továbbélése, a gazdaság és a kultúra egymásra hatásának új dimenziói a 21. században. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben Papp Imre és Péterbencze Anikó ötlete alapján, a rendezvény Magyarországon egyedülállóként azóta is töretlenül őrzi és örökíti tovább a csángó magyarság hagyományait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 16.
Világzenei csűrfesztivál lesz a kalotaszegi Mérán
Július utolsó hétvégéjén világzenei fesztiválnak ad otthont a Cifra- Kalotaszeg egyik legszebb és legnagyobb települése, Méra. A Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő, 1300 lelkes falu három portáját alakítják ki fesztiválhelyszínnek, a hozzájuk tartozó csűrökkel, telkekkel, gyümölcsösökkel együtt. A csűrszínpadon pedig olyan, nemzetközileg elismert zenészek lépnek majd fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, Nikola Parov vagy az Esszencia, amelyet a Prima Primissima és Kossuth-díjas népi ének és hegedűművész Csík János, valamint a Fonogram-, Harmónia- és Pro Pátria díjas brácsa- és hegedűművész Lakatos Róbert alapított.
Méra fő kulturális színterén, a Szarka-udvaron tartottak sajtótájékoztatót a Méra World Music Fesztivál főszervezői. Ez az udvar lesz a fesztivál központja, mint ahogy éveken keresztül ez adott otthont a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak is, tudtuk meg Bethlendi Andrástól és Varga Zoltántól. A két főszervező évek óta érleli a gondolatot, hogy világzenei fesztivált hoznak létre Mérában. „A népzene és világzene a táncház-mozgalomnak köszönhetően nagyon jól pozicionált a Kárpát-medencében, olyannyira, hogy a WOMEX (World Music Expo) tavalyi kiadását Magyarországon tartották. Méra pedig regionális viszonylatban jár élen a népzenei hagyományok ápolása tekintetében: elég azt említenünk, hogy egész Kalotaszegen ebben a faluban tanulnak a legtöbben néptáncot – jelenleg több mint hetvenen”, mondta Bethlendi András.
A szervezők a névválasztást is megmagyarázták: magyar nyelvterületen még van különbség népzene és világzene (=népzenéből inspirálódó zene) között, számos nép szóhasználatában viszont már nincs. Ők pedig tudatosan szeretnének a rendezvénynek nemzetközi jelleget adni, ha nem is idén, de fokozatosan, a következő években.
A Méra World Music fesztivál július 29-én, pénteken kezdődik kalotaszegi zenésztalálkozóval, ez a napja még ingyenes a fesztiválnak. Szombaton és vasárnap a világzene sztárjai lépnek színpadra, ekkor elővételben 29 lejbe kerül a napijegy, 49 lejbe a kétnapos bérlet, gyerekeknek ingyenes a belépés. Aki a fesztivál kezdése után vásárol jegyet, annak már 39 lejbe fog kerülni a napi- és 59 lejbe a kétnapi belépő. Falubeliek kedvezményesen vehetnek részt a fesztiválon. A jegyek értékesítése július 1-jén kezdődik. Jegyeket a kalotaszegi falvakban és az Igen, tessék kolozsvári irodájában, valamint online a fesztivál facebook-oldalán és a biletmasteren lehet vásárolni.
A szervezők idén nem szándékoznak 1200 jegynél többet eladni, ugyanis ez az a nézőszám (hozzávéve még a gyermekeket, akik ingyen mehetnek be), amennyi a Szarka-udvaron, a csűrszínpad előtt még kényelmesen elfér. Idővel a fesztivál növekedésére számítanak, amellyel egyidőben – reményeik szerint – a faluturizmus is fellendül majd, de ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a Méra World Music „mindig csűrfesztivál marad, soha nem fogjuk Kolozsvárra költöztetni, de még a falu főterére sem.”
A résztvevők vonattal, busszal és autóval is kijuthatnak Mérára, a szálláslehetőséget pedig falubeliek biztosítják majd akár kiadó szobák formájában, akár úgy, hogy portáikon sátorhelyeket kínálnak fel a fesztiválozóknak.
Más fesztiválokon az elmúlt évek, hónapok divatos számai, a Méra World Music-on viszont az elmúlt évezred legnagyobb slágerei csendülnek majd fel – tették hozzá a szervezők, utalva arra, hogy a feldolgozott dallamok nagy része több évszázaddal ezelőtt született, és most a világzenében születik újjá.
T. Koós Imola
maszol.ro