Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. március 2.
Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, akit Tőkés László azzal vádol, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel, azt állítja: Tőkés „sárdobálásba kezdett, és igaztalan dolgokat állít” azokról, akik nem értenek egyet vele, majd kifejtette: tűzoltókapitány volt.
„1985-ig tűzoltókapitány voltam, és a tűzoltóság a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozott, mint ma is, és mint a legtöbb európai országban. Azt is jó tudni, hogy Tőkés László 2001 óta kezdte meg a lejáratási kampányt ellenem, amikor Szilágyi Zsolttal (Tőkés László brüsszeli irodájának kabinetfőnöke – szerk. megj.) szemben az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke lettem” – nyilatkozta Lakatos Péter.
„Miután Tőkés azzal vádolt, hogy együttműködtem a Securitátéval, a CNSAS-hoz fordultam, és a testület bizonyította, hogy szenvedő fél voltam. 1985-ben el kellett mennem a tűzoltóságtól, pedig két kisgyermekem volt, egy ötéves és egy kétéves, mivel a belügyi szervek nem bíztak meg bennem. A CNSAS által kiadott dossziémból kiderül még, hogy 1987 és 1988 között Iovan ezredes megfigyelt, lehallgatták telefonbeszélgetéseimet, és lehallgattak a munkahelyemen, így a CNSAS igazolást adott ki arról, hogy nem működtem együtt a volt titkosszolgálattal” – fejtette ki az RMDSZ-es képviselő.
Lakatos szerint Tőkés „egyre haragosabb amiatt, hogy egyre többen fedezik fel az 1989 utáni káros tevékenységét”. Arra a kérdésre, hogy miben áll a káros tevékenység, Lakatos azt mondta: „Felfedeztem, hogy Tőkés beavatkozott a Református Egyházon belüli választásokba”. Hozzátette: 2001-ig, amíg az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökévé választották, Szilágyi Zsolttal szemben, „jó kapcsolatban” volt Tőkéssel.
Fazakas László volt Bihar megyei RMDSZ-es képviselő – akit Tőkés szintén említett – visszavonult a közéletből.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 8.
Református lelkészek Tőkés besúgólistáján
Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztor, Csomay Árpád, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) generális direktora, valamint Mikló Ferenc nagyszalontai esperes is a Szekuritátéval együttműködő besúgóként szerepel a Tőkés László európai parlamenti képviselő által nyilvánosságra hozott dokumentumokban. A KREK leköszönt püspöke pénteken tett közzé újabb, az egyházat megfigyelő tartótisztek, besúgók és megfigyeltek nevét sorjázó „szégyenlistát”.
Veres-Kovács Attila neve korábban már szerepelt besúgóként Molnár János tavaly nyáron megjelent, Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetében, most azonban Tőkés László részletes kivonatot adott közre a Katona fedőnéven jelentő nagyvárad-olaszi lelkipásztor állambiztonsági dossziéjából.
Eszerint a tiszteletes hálózati dossziéját 1979. május 4-én nyitották meg és 1980. július 29-én zárták le, majd ettől a dátumtól 1991 augusztusáig egy másik aktában folytatták. Veres-Kovács Attila a Bihari Naplónak azt nyilatkozta: többévnyi zsarolás után valóban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, de sajnálatosnak tartja, hogy volt püspöke kikényszerített aláírásokkal próbálja bemocskolni lelkésztársait.
„Nem mentem magam ezzel, de bosszúállás, és leszámolás íze van ennek a hajszának, amit Tőkés László folytat néhány lelkész ellen, mert nem nézi meg a körülményeket, amelyben születtek ezek az aláírások. Az, hogy egy lelkész, aki püspök is volt, ilyen módon számoljon le, vagy álljon bosszút a kollégáin, ez embertelen” – idézte a Bihar megyei napilap Veres-Kovács Attilát.
A lelkipásztor hozzátette: szerinte valójában azért éppen az ő és a Csomay Árpád dossziéja került most nyilvánosságra, mert Tőkés második újraválasztásakor ők ketten próbáltak érvényt szerezni annak az 1990-ben született zsinati törvénynek, amely szerint egy püspököt csak egyszer lehet újraválasztani.
Csomay Árpád, a KREK generális direktora a Krónikának nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A dossziék szerint Ákos fedőnéven beszervezett főjegyző csupán annyit jegyzett meg: nem az a módja az ilyen ügyek tisztázásának, hogy a felek nyilatkozatháborúba bonyolódnak a sajtón keresztül.
A Tőkés által újonnan közzétett részletes listán Mikló Ferenc neve – Csomayhoz hasonlóan – besúgóként és megfigyeltként egyaránt megjelenik. A nagyszalontai esperes a Krónikának elmondta: harmadéves egyetemista volt, amikor megkörnyékezte a kommunista titkosszolgálat. „Aláírtam a beszervezési nyilatkozatot, mert megfenyegettek: azt mondták, kirúgnak a teológiáról. Nem volt más választásom” – jelentette ki a lelkész.
Elmondása szerint pontosan nyolc jelentést tett akkoriban, mindegyiket zsarolás eredményeképpen, az egyetem utolsó éveiben, illetve Nagyváradon, ahol segédlelkészként szolgált. Tamáshidán 1976-ban már parókus lelkész volt, és abbahagyta a jelentések küldését, majd amikor az ottani templom és a parókia mellé pékség épült, ő feljelentette az építtetőket, innentől kezdve őt is megfigyelés alá vonta az állambiztonsági szerv.
Egyébként Mikló tiszteletes szerint Tőkés László most azért hozta nyilvánosságra az ő nevét, mert közeleg a KREK általános, év végén tartandó tisztújítása, amelyen ismét indulni fog a püspöki tisztségért, és szerinte a volt egyházfő is tudja, hogy élvezi a kollégák bizalmát és támogatását. (Az egyházkerületben tavaly novemberben rendezett püspökválasztáson Mikló is megpályázta az egyházfői tisztséget, ám 14 szavazatával alulmaradt a 68 voksot begyűjtő Csűry Istvánnal szemben).
Hozzátette: a Szekuritáté adattárában tárolt, rá vonatkozó iratok a birtokában vannak, és Csendes László, az átvilágító bizottság nemrég lemondott elnöke írásban igazolta ártatlanságát. „Tőkés László részéről az lenne a tisztességes, ha nyilvánosságra hozná az általa írott, szekérderéknyi jelentést is” – jelentette ki Mikló Ferenc. A pénteki sajtótájékoztatón egyébként Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő kabinetfőnöke közölte: nincsenek konkrét bizonyítékai, amelyek azt támasztanák alá, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő együttműködött a Szekuritátéval, de úgy véli, a politikusnak morális felelőssége lenne felvállalni, hogy nem ő a megfelelő személy a tisztségre.
Tőkés korábban úgy vélekedett: mivel Lakatos a nyolcvanas évek közepéig a belügyminisztérium kötelékében, tűzoltótisztként szolgált Nagyváradon, vagyis szoros kapcsolatban állt az állambiztonsági szervvel, a politikusnak köze volt az elnyomó rendszerhez, ami ellentmond a Temesvári Kiáltvány nyolcadik pontjának, miszerint volt szekusok, pártaktivisták és pártvezetők 12 évig, azaz három mandátum idejéig nem tölthettek volna be közméltósági tisztségeket. Lakatos Péter akkor lapunknak úgy reagált: őt 1985-ben éppen magyarsága miatt tanácsolták el a tűzoltóságtól.
Nagy Orsolya
K ö z l e m é n y
Két előző alkalommal a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate azon tisztjeinek, illetve ún. tartótisztjeinek a neveit tettük közzé (99 + 37 = 136), akik a Romániai Református Egyház szolgáit, valamint a velük kapcsolatban álló személyeket követték és tartották megfigyelés alatt.
Az előbbi években azon egyházi személyeknek, illetve lelkészeknek a neveit hoztuk nyilvánosságra – és azonosítottuk fedőneveiket –, akik informátorként figyelték meg kollégáikat, és szolgáltattak adatokat róluk, illetve környezetükről.
Ez alkalommal a tartótisztek és a kezükön lévő ügynökök, valamint az általuk megfigyeltek névjegyzékét bocsátjuk a sajtó rendelkezésére – szám szerint 40 tételben –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás céljából és a Securitate kapcsolati rendszerének, annak természetének és működésének jobb láttatása érdekében.
A tisztek és – volt – kollaboránsaik neveit egyként titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke. A többnyire kényszerűségből együttműködésre vállalkozott, kiszolgáltatott személyek húsz év után is ezenképpen vállalnak cinkosságot egykori megnyomorítóikkal, és emezek „fogságában” maradva, velük együtt őrzik tovább a múlt titkait. – Ebben áll a cinkos áldozat szerepének anakronisztikus és tragikus volta.
Márpedig az egyház, illetve a társadalom megtisztulása s a közbizalom helyreállítása érdekében a titkot szükségszerűen meg kell törni, a múltat be kell vallani, a felelősséget meg kell állapítani. A bűnbánat és a bűnbocsánat, másfelől az igazság- és a jóvátétel útjára csak ilyenképpen léphetünk reá.
Nagyvárad, 2010. március 5.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Tőkés vádol, Lakatos hárít
Az EP-képviselő szerint meg kell törni a szekusok titkos szövetségét
Tőkés László európai parlamenti képviselő hétvégi sajtótájékoztatóján a Szekuritáté negyven tartótisztjének listáját osztotta ki a jelenlevő újságíróknak, levezetve a kezükön lévő ügynökök és az általuk megfigyeltek „kapcsolatrendszerét”.
„A tisztek és volt kollaboránsaik nevét ma is titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke” – mondta el a volt református püspök, aki szerint az egyház és a társadalom megtisztulása, a közbizalom helyreállítása ezen titok megtörésén múlik.
AZ EP-képviselő ismételten azzal vádolta Lakatos Péter RMDSZ-es képviselőt, hogy együttműködött a Szekuritátéval, ugyanis szerinte a Bihar megyei tűzoltóság parancsnokhelyetteseként nem térhetett ki a beszervezés elől. Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, az EMNT alelnöke szerint gyanújukat alátámasztja, hogy Lakatos Péter, Kiss Sándor és Szabó Ödön nem kezdeményeztek átvilágítást a Bihar megyei RMDSZ-ben.
„Tőkés László az egyházon belüli vélt vagy valós ellenfeleit akarja lejáratni, amihez nekem semmi közöm” – reagált az EP-képviselő felvetésére Lakatos Péter RMDSZ-es honatya. Szerinte a volt püspök már régebben megfogalmazott és tisztázott vádakat „melegített fel”. Lakatos elismerte ugyan, hogy 1985-ig tűzoltóként dolgozott, de távolról sem olyan magas beosztásban, ahogy azt Tőkés állítja.
„Sajnos nem voltam tűzoltóparancsnok (bár szerettem volna az lenni), ugyanis 1985 novemberében a legfelsőbb pártvezetés utasítására több magyarral együtt engem is eltávolítottak a tűzoltóságból. Tőkéstől eltérően rám nem »vigyázott« a Szekuritáté, így egyik napról a másikra állás nélkül maradtam” – replikázott Lakatos.
A bihari RMDSZ-es képviselő szerint akkor gyűlt meg a baja Tőkéssel, amikor 2001-ben Szilágyi Zsolttal szemben megnyerte a szövetség megyei elnöki tisztségét. Lakatos emlékeztetett: hogy 2001-ben rögtön kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) átvilágítását.
„Azóta még kétszer ellenőriztek, ugyanis 2004-ben és 2008-ban is mandátumhoz jutottam. Erre most folytatják az inszinuációt, megpróbálva nem figyelembe venni a tényeket, hogy engem eltávolítottak a tűzoltóságból, mert magyar voltam” – fogalmazott az Új Magyar Szónak Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő.
Totka László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. március 10.
Válasz Lakatos Péternek és elvtársainak
A Bihar-megyei RMDSZ választmánya, kiemelten Lakatos Péter parlamenti képviselő a hétvégén személyemmel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel foglalkozott. Lakatos Péter ezen felül még egy stílustalan és gyalázkodó förmedvényt is elküldött levél gyanánt a helyi újságoknak, amelyben a volt tűzoltótiszt önviktimizálásából már kihagyja az országos sajtóban korábban sokat hangoztatott „fájdalmát”, miszerint azért távolították volna el a nyolcvanas években a tűzoltóság kötelékéből, mert magyar volt – csak tudnám, honnan jöhettek erre rá, hiszen nehezen találunk olyan nagyváradi lakost, aki a nyolcvanas évekből emlékezne arra, hogy Lakatos Péter a nyilvánosság előtt megszólalt volna magyarul. Emiatt talán ő is túlzásnak gondolta „magyar mártíromságát”, mostani verziója szerint már „feljelentették”. Lesz belőle még rendszerkritikus ellenálló is, ha így folytatja.
Kiss Sándor, Bihar megye tanácsának alelnöke egyenesen „lenullázta” parlamenti tevékenységemet. Nem illő, hogy felsoroljam tizennégy évi munkám eredményeit, azt viszont megemlítem, hogy az eleddig Románia Parlamentje elé tárt autonómia-törvénykezdeményezések mindegyikén ott szerepel a nevem. Ők mintha nem törték volna magukat ez ügyben. Kivéve a kampányeseményeket – és erre ma már Magyarországon ki is alakítottak egy jó fogalmat: „szájkarate”.
Ilyen Szabó Ödön hétvégi „figyelmeztetése” is: „A kettős beszéddel csak azt lehet elérni, hogy megmaradnak a szobraink vagy lesznek kétnyelvű utcanévtábláink, de nem lesznek magyarok, akik elolvassák ezeket”. Apropó, kétnyelvű utcanévtáblák, ugyan hány éve is „csinálják”? Továbbá, ki a felelős azért, hogy Nagyváradon olyan – a város jövőjét meghatározó – „stratégiákat” fogadnak el, amelyekben a majd’ egyharmadnyi magyarságunk a „futottak még kisebbségek” kategóriájába tartozik, amint arra kollégám, Demeter Szilárd felhívta a figyelmet?
Lakatosék „tevékenységéről” ellenben a korrupcióellenes civil koalíció állított ki bizonyítványt. Az olvasók a magyar nyelvű sajtóból is értesülhettek róla, hogy 2004 óta tizenkét civil szervezet rendszeresen felállítja a bizonyíthatóan korrupt és nem a köz szolgálatára való politikusok „feketelistáját”, és hogy, hogy nem, a bihari politikusaink valamiért mindig előkelő helyet foglalnak el ezeken.
Nézzük csak: más bihariak mellett Biró Rozália váradi alpolgármester a 2007-es EP-választások alkalmából került szégyenpadra, Kiss Sándorról pedig 2008-ban közölték a tudnivalókat, ugyanekkor elvtársa, Lakatos Petru is felkerült a „feketelistára”. (Ellenőrizhető a www.romaniacurata.ro honlapon!)
Lakatos logikájával élve: a korrupt politikusok feketelistáján való szereplés és a gyors gazdagodás között ugyan lehetne összefüggéseket keresni (felemlegetve azt, hogy a 2009-es válságévben a volt tűzoltó cégeiből egymaga annyi osztalékot vett ki, mint a Festum Varadinum összköltségvetése – kétszer!) – de, s idézem a „magyarsága” miatt „meghurcolt” honatyát, „ezt a típusú eljárást én elítélem, nem élek vele”.
Mondhatná valaki persze, hogy a tizenkét civil szervezet szintén a magyarságuk miatt pécézte ki a bihari politikusainkat – bár az elmúlt évekből nem emlékszem olyan esetekre, hogy az érintettek bírósági úton bizonyították volna ártatlanságukat és „folttalanságukat”. Ugyanígy a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is a magyarságért végzett önzetlen tevékenységük miatt vette célkeresztbe egyiküket-másikukat? Továbbá szintén a nagyváradi magyarok életét „színesíti” a torzóvá épített (Ady Endre szülőfalujától elorzott) ún. „kulturális központ”, illetve a Léda-házat is a köz érdekében játszották át csekély 150 lejes bérleti díjért a Partium Alapítvány kezére?
A hétvégi bihari RMDSZ-ülésen Lakatos azt állította, hogy „ha ugyanis gyökeret kapnak ezek a vádaskodások, akkor megítélésében akár az is előfordulhat, hogy 2012-ben az RMDSZ kiszorul a romániai parlamentből.”
És ez a félelem valós. Nem azért, mert bárki lejáratná őket. Lejáratják ők saját magukat.
A legutóbbi választáson leadott magyar szavazatok is ezt mutatták.
És azért is, mert ahogyan szintén Lakatos állítja: „az a legnagyobb probléma, hogy a nyilatkozó úgy tekint a felnőtt bihari magyarokra, mintha azok nem emlékeznének dolgokra”.
Bizony, hogy emlékeznek.
2010. március 8., Nagyvárad
Szilágyi Zsolt
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. március 19.
Szabó József is támadja Szilágyit
Tőkés László táskahordozójának és tipikus megélhetési politikusnak nevezte Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnökét Szabó József, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Szabó elmondta, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke volt 2000-ben, amikor Szilágyi újabb parlamenti képviselői mandátumért szállt harcba. Az NMD kampányolt is akkor a fiatal, de már tapasztalt politikusnak, illetve egy megegyezést is kötött vele, amelyben pontról pontra leírják, hogyan segítik majd egymást a négyéves periódus alatt.
Szabó szerint azonban ez öszszesen fél évig működött, Szilágyi ugyanis elhallgatott dolgokat. „Becsapott minket akkor is, és most is becsap” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Mint mondta, emiatt jutottak oda, hogy 2001-ben a megyei szervezet tisztújításán a nagyváradi diákszövetség már nem Szilágyi Zsoltot, hanem Lakatos Pétert támogatta az elnöki székért folytatott versenyben, aki végül el is nyerte a tisztséget.
„Csodálkozom, hogy épp Szabó József áll az erdő felől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Szilágyi Zsolt.
Mint mondta, az említett szerződés megkötésétől fogva ő rendszeresen pénzzel támogatta az NMD-t, ám többszöri kérésére sem kapott erről semmilyen elismervényt. Ezután vette észre, hogy a diákszövetség az ellenlábasának kampányol az elnökválasztáson. Kijelentette: a lusztrációnak folytatódnia kell, és nem azoknak kellene közszerepet vállalniuk, akiknél korrupció gyanúja merülhet fel.
Szabó egyébként azt is kifogásolta, hogy Szilágyi szerinte alig mérhető tevékenységet fejtett ki 14 évi parlamenti munkája során. Az EMNT-alelnök szerint minden autonómia-törvénytervezeten rajta volt az aláírása, míg a mostani RMDSZ-es képviselők ezt nem mondhatják el magukról. A polémiát a megyei RMDSZ választmányi ülésén elhangzottak indították, ahol Lakatos Péter elnök támadta Szilágyit, amire utóbbi nyílt levélben reagált.
Nagy Orsolya. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó.
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat.
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket.
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel:
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek.
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.”
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez!
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta.
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben.
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15.
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

2010. március 28.
A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal.
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében:
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából.
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”.
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes.
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie.
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet.
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll).
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon.
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”.
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

Mondjon le a legfőbb ügyész!
A hét főbb belpolitikai témáiról mondott véleményt tegnapi sajtóértekezletén Lakatos Péter Bihar megyei képviselő. A hivatali visszaéléssel és megvesztegetéssel vádolt Cătălin Voicu szociáldemokrata szenátor letartóztatása kapcsán napvilágra került visszásságok közül az RMDSZ-es törvényhozó azt emelte ki, hogy a legfőbb ügyész az állami televízió csütörtöki főműsorában egy vitában elismerte, hogy próbálkozott ugyan, de nem tudja megakadályozni a nyilvánosságra nem tartozó információk „kiszivárgását” az ügyészségekről, a korrupciós ügyekben eljáró hatóságoktól. „Ha valaki nem képes ellátni a feladatát, akkor az a természetes, hogy lemond” – nyilatkozta a képviselő.
Ugyancsak lemondást vár a Román Hírszerző Szolgálat vezetőjétől, mert nem volt képes megtalálni a konkurens lehallgató csoportot. Az RHSZ igazgatója ugyanis tagadta, hogy ők készítettek volna hangfelvételeket Voicu telefonbeszélgetéseiről (amiknek az átirata kikerült a sajtóba). Ha nem a titkosszolgálat, akkor ki hallgatta le a vádlottat? Erre a kérdésre is választ vár a képviselő, akárcsak arra, hogy valóban „elintézett-e” pénzért kedvező bírósági ítéleteket a letartóztatott szocdem kiskirály, akiben Lakatos inkább a nagyotmondó Münchausen bárót véli felfedezni. Ha a vesztegetés valóban megtörtént, az súlyosan érinti a romániai igazságszolgáltatást – tette hozzá.
Az Egyesült Államoktól vásárolandó F–16-os vadászgépekről szóló legfőbb védelmi tanácsi határozatot illetően Lakatos haladásnak tekinti, hogy végre eljutott oda Románia, hogy az ügylethez kérik a törvényhozás jóváhagyását. A demokratikus lépést meg kellene toldani azzal is, hogy a parlament szakbizottságai (például a pénzügyi) megkapják a többi repülőgépgyártó ajánlatát, hogy összehasonlítsák, valóban az amerikai féllel kötendő üzlet lesz a legelőnyösebb. A képviselő javasolja továbbá, hogy az adásvételi szerződésbe foglalják bele az eladó kötelezettségét arra, hogy a vételár bizonyos százalékáért román termékeket vásároljon (offset-szerződés).
Lakatos Péter számon kérte továbbá a kormány tagjain, hogy nem egy nyelvet beszélnek. A képletes megrovás oka, hogy a pénzügyminiszter nyilvánosságra hozott bizonyos szakmákat, amelyeket gyakorló kisvállalkozásokat átalányadó befizetésére kötelezik, a kormányfő azonban nyilatkozatában tagadta, hogy ilyesmiről tudna. A sokat kritizált minimáladót eltörlő és az új átalányadót bevezető törvénymódosítást egyébként március végéig meg kellene jelentetni – emlékeztetett a képviselő.
Máté Zsófia. Forrás: Reggeli Újság (Arad)

2010. április 16.
Az átvilágítás része a rendszerváltásnak"
Nagyvárad – Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a rendszerváltozásnak része kell legyen az átvilágítás, mert ha nem vágjuk el a szálakat, akkor meghosszabítjuk a kommunizmus folytonosságát.
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, melynek fő témája a kommunista és a titkosszolgálati múlttal való szembenézés, illetve az ezek visszahúzó örökségétől való szabadulás volt. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a rendszerváltozásnak része kell legyen azátvilágítás, mert ha nem vágjuk el a kommunizmus és a demokrácia közötti szálakat, akkor meghosszabítjuk előbbinek folytonosságát. “Világos, hogy csakis akkor szakíthatunk a visszarendeződéssel, ha szembenézünk a múltunkkal”, fogalmazott. Arra emlékeztetett, hogy ennek tudatában az idén tovább folytatódott az egyházi átvilágítás, 2008-ban pedig az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS) igazolásának megfelelően szerinte összesen 16 református lelkészi személyről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a Szekuritatéval. Ugyanakkor további lelkészi személyek esetének megitélése függőben, illetve folyamatban van, tette hozzá.
Negatív propaganda
A volt püspök meglátásában az átvilágítás folytatása komoly ellenállásba ütközik, mert a legutóbbi leleplezések nyomán sokan éles ellentámadása lendültek, és “közvetlen módon vagy különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását”. Meggyőződése: bizonnyal feltételezhető, hogy a szekustisztek, illetve volt tartótisztek megnevesítése őket magukat, valamint egykori és jelenlegi (?) kollaboránsaikat is erőteljesen aktivizálta. Az EP-képviselő neveket is említett, szerinte Florin Budea és Laura Gal újságírók, Aurel Căprariu alezredes, Aurel Agache volt kézdivásárhelyi milicista fia és Gheorghe Rădulescu járnak élen a negatív propaganda-kampányban. Megítélésében a politikai és az egyházi oldalon is hasonló, őt lejárató megnyilatkozások, aknamunkák tapasztalhatóak, példaként név szerint említette Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőt, az “MPP-szócső” Polgári Élet című újságot, Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort, Visky István bihari lelkészértekezleti elnököt, Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztort és Balogh Béla volt kolozsvári tiszteletest.
Tőkés László ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy “sok rovott múltú református lelkész” telepedett át Magyaszországra, mint amilyen állításában Halász Alexandru volt temesvári, Kovács Imre volt paptamási és Fazakas László volt margittai lelkészek vagy a Bereschi és a Tudorache fedőnevek viselői. Ugyanilyen vonatkozásban említette Bartha Tibor ortopéd főorvost is, aki Budapestre költözött. “Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt jelentenek. Húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után, társadalmunk és nemzetünk erkölcsi-lelki megújulásának komoly előfeltétele a tisztulás”, vélekedett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. május 3.
Nagyvárad vendége volt Duray Miklós
Egy kisebbség saját erejét gyöngíti akkor, ha több pártra szakad – jelentette ki Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke szombaton Nagyváradon, a városháza dísztermében.
A politikussal Lakatos Péter parlamenti képviselő beszélgetett az Együtt Európában?! elnevezésű politikai fórumon. Duray Miklós felidézte a magyar–szlovák viszony elmúlt húsz évben történt változásait. Mint fogalmazott, jó kapcsolatot sosem ápolt egymással a két ország, de az, hogy az utóbbi évtizedben a helyzet még inkább megromlott, ez elsősorban a szlovák politikum számlájára írható.
Mint elmondta, a rendszerváltás óta 1998 és 2000 között volt jobb a helyzet, azelőtt ugyanis „a szlovák politikusokat nyomasztotta Antall József államférfiúi magatartása, Horn Gyulát pedig nem vették komolyan, és ezt gyakran értésére is adták, például amikor a két ország közötti alapszerződés aláírása előtt fél órán keresztül várakoztatták a folyosón”. Majd 2001-ben, amikor az Esztergom mellett a Dunán átívelő hidat felújították, az avatón történt egy mozzanat, amely Duray szerint mai napig rányomja bélyegét a két ország viszonyára: bár a két miniszterelnök közösen adta át a hidat a határ két oldalán, a híd szlovákiai végén, Párkánynál csak Orbán Viktort fogadta ovációval a tömeg, Mikuláš Dzurinda miniszterelnököt azonban meg sem tapsolták. Nagyjából egy éve riogatja a lakosságot a szlovák kormány azzal, hogy az eddigieknél is jobban megromlik majd a két ország viszonya, ha Magyarországon Orbán Viktor kerül hatalomra. Duray Miklós szerint azonban egy erős támogatottságú kormánnyal a másik fél is másként viselkedik.
A Felvidéken 1998-ban egyesültek a magyar pártok, és jött létre a mostani koalíció. Az idei parlamenti választásokon azonban egy hibrid, magyar–szlovák párt, a Most-Híd külön indul. Duray szerint újraegyesítésről csak akkor lehetne szó, ha kiderülne, valójában miért vált ki Bugár Béla alapító tagtársaival az MKP-ből. Duray leszögezte: egy kisebbség önmagát gyengíti, ha több pártra szakad, ezt ugyanis csak akkor teheti meg biztonságban, ha területi autonómiával rendelkezik. Ez a gondolat, mint elmondta, a legkevésbé sem antidemokratikus, sőt a demokrácia egyik alappillérét, a közösségi érdekérvényesítést szolgálja.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2010. május 26.
Mindenkit érinthet a nyugdíjcsökkentés
Annak ellenére, hogy az RMDSZ tegnap utolsó pillanatig amellett kardoskodott, hogy ne csökkenjenek a legkisebb nyugdíjak, egyre valószínűbb, hogy a kormány mai ülésén napirendre kerülő megszorítóintézkedés-csomagban valamennyi nyugdíjra egységesen vonatkozik majd a 15 százalékos csökkentés.
Traian Băsescu államfő tegnap a koalíciós partnerekkel folytatott konzultációsorozatot, találkozott valamennyi kormányon levő alakulat, illetve a nemzeti kisebbségek vezetőivel, képviselőivel, szenátoraival. Ezt követően ugyan voltak olyan híresztelések, amelyek szerint „megmenekülhetnek” a legalacsonyabb nyugdíjak, az államelnök környezetéből kiszivárgott információk szerint erre nincs esély. Később Băsescu kategorikusan leszögezte, nem módosulnak a megszorítások. Ezt hangsúlyozta nyilatkozatában egyébként Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter is.
„A nyugdíjak csökkentése nem lehet differenciált, ehhez ugyanis módosítani kellene a nyugdíjpont értékét” – szögezte le Vlădescu. Ezt megelőzően Mihai Şeitan munkaügyi miniszter találkozott a tiltakozó nyugdíjasok egy küldöttségével, amelynek vezetője szerint a tárcavezető azt ígérte: nem csökkennek az ezer lejnél alacsonyabb nyugdíjak. A miniszter ezt később cáfolta, mondván, hogy szó sincs az ezer lejnél alacsonyabb nyugdíjak érintetlenségéről, erről pedig nem volt szó a nyugdíjasokkal való találkozón. A konzultációt követően Markó Béla RMDSZ-elnök, a Boc-kormány miniszterelnök-helyettese úgy nyilatkozott, a szövetség képviselői azt kérték az államfőtől, hogy ne csökkenjen a minimálnyugdíj, illetve a legalacsonyabb nyugdíjak is maradhassanak a jelenlegi szinten.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Markó beismerte, hogy a találkozón nem került szóba a Nemzetközi Valutaalapnak küldendő, a megszorításokat tartalmazó szándéknyilatkozat módosítása. „A számokat illetően egyetértettünk, hogy ezeket nem lehet megváltoztatni, azaz 25 százalékkal csökkenteni kell a közalkalmazotti béreket, a nyugdíjak pedig 15 százalékkal lesznek alacsonyabbak. De ezeken a számadatokon belül úgy látjuk, hogy meg lehetne találni a megoldást arra, hogy a legkisebb nyugdíjak ne csökkenjenek – fogalmazott Markó. – A következtetés az volt, hogy a kormányban megpróbáljuk megtalálni a konkrét megoldást. Tehát nem az elnök úrnak kell jönnie a megoldással.” Az RMDSZ egyébként azt szeretné elérni, hogy a 600 lej alatti nyugdíjak ne csökkenjenek.
Hasonlóképpen derűlátóan nyilatkozott a Krónikának Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő is, aki szintén jelen volt a konzultáción. Mint mondta, nőtt az esély arra, hogy a legkisebb nyugdíjak ne csökkenjenek. A honatya a Krónikának elmondta: a Traian Băsescu elnökkel folytatott megbeszélésen konkrét adatokkal támasztotta alá az RMDSZ álláspontját, amely szerint a nyugdíjcsökkentéssel feleakkora összeget sem lehet megspórolni, mint amire az elnök számít. Mint részletezte, Băsescu azzal érvel a megszorító intézkedés mellett, hogy a nyugdíjak 15 százalékos karcsúsításával mintegy 90 millió eurót lehet évente megspórolni, ez az összeg azonban Lakatos szerint alig valamivel több mint 41 millió.
„Az intézkedés 2 millió kisnyugdíjast érintene. Ezt az összeget ki lehet gazdálkodni máshonnan is” – szögezte le a képviselő. Lakatos úgy véli, Băsescunak komolyan el kellene gondolkodnia a javaslaton, nem pedig presztízskérdést csinálnia abból, hogy kitart eredeti álláspontja mellett. Arra a kérdésünkre, miszerint mit tesz az RMDSZ, ha mégsem sikerül a kormányon belül érvényt szereznie akaratának, Lakatos csak annyit mondott, ennek kapcsán még nem döntöttek. „Semmilyen gazdasági válság vagy eladósodottság nem teszi megengedhetővé a 600 lejesnél kisebb nyugdíjak csökkentését” – fogalmazta meg tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
Amennyiben a kormányzati partnerek nem fogadják el az RMDSZ javaslatait, Biró szerint még a héten összehívják a Szövetség Állandó Tanácsát, hogy a további stratégiát elkészítsék. Szerinte azonban a kormányból való kilépés nem lenne jó megoldás. Borbély László környezetvédelmi miniszter eközben bejelentette, a kormány várhatóan már csütörtökön felelősséget vállal a parlament előtt a megszorításokat – egyebek mellett a 25 százalékos közalkalmazotti bércsökkentést, a 15 százalékos nyugdíj-, illetve szociálisjuttatás-csökkentést – tartalmazó törvénycsomagért. Mint ismeretes, az ellenzék bizalmatlansági indítványt dolgozott ki, amelynek megszavazása a kormány bukását jelentené.
Tegnap egyébként többtucatnyi nyugdíjas tüntetett Bukarestben a tervezett megszorítások ellen. A nyugdíjasok láncokkal felszerelkezve érkeztek a tüntetésre, és kilátásba helyezték, hogy a parlament bejáratához kötözik magukat.

2010. június 14.
Ma dől el a Boc-kormány sorsa
A parlament ma szavaz az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványról, amelynek megszavazása a Boc-kabinet másodszori bukását jelentheti, elutasítása esetén azonban a parlament által is automatikusan elfogadottnak tekinthetők a kabinet által javasolt drasztikus megszorító intézkedések. Az ellenzék azt követően nyújtott be bizalmatlansági indítványt az Emil Boc vezette kormány ellen, hogy az „felelősségvállalási” eljárás keretében terjesztette a parlament elé a vonatkozó jogszabály-tervezeteket. Miközben mindenki türelmetlenül várja a mai szavazás eredményét, a sajtóban folynak a találgatások arról, hogy a honatyák, és az általuk képviselt politikai alakulatok milyen álláspontot fognak tanúsítani a várhatóan titkos szavazás során.
Emil Boc miniszterelnök tegnap délután még egy utolsó egyeztetésre várta a demokrata-liberális párti képviselőket, akik többségének a meggyőződése, hogy az ellenzék kezdeményezése nem jár majd sikerrel. A kormány elsősorban a demokrata-liberális párti, az RMDSZ-es és a független honatyák támogatására számít, de bíznak a többi tizennyolc nemzeti kisebbség szavazatában is. Ennek ellenére azonban a Boc vezette kormányt még érhetik meglepetések, figyelembe véve, hogy egyes demokrata-liberális párti képviselők nyíltan a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást, mint például Daniel Oajdea, aki a hétvégén kijelentette: megszavazza a bizalmatlansági indítványt, s következésképpen már hétfőn kizárták a pártból.
A Boc-kabinet megbuktatásához az ellenzéknek legkevesebb 236 szavazatra van szüksége, az előzetes számítások szerint 22 voks hiányzik ahhoz, hogy a kezdeményezésnek érvényt lehessen szerezni. A szociáldemokraták és a liberálisok azonban nagyon eltökéltnek tűnnek: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn közölte, mindent megtesznek az indítvány elfogadása érdekében. Hasonlóképpen vélekedik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu is, aki tegnap bejelentette, hogy megszavazzák a PSD–PC indítványát. A PNL Kolozs megyei szervezete egyébként hétfőn közölte: az elmúlt napokban 40 ezer aláírást gyűjtött össze a megszorító intézkedések ellen.
Az RMDSZ kitart partnere mellett
Az RMDSZ kitart kormánykoalíciós partnere mellett, és a bizalmatlansági indítvány elutasítása mellett fog szavazni – jelentette be tegnap Markó Béla miniszterelnök-helyettes. „Az RMDSZ kormányalkotó tényező, így természetes, hogy nem szavazhatja meg az indítványt. Ez esetben ki kellene lépnie a kormányból, így jelen pillanatban nem tevődik fel a koalícióval szembeni szolidaritás hiánya” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) tegnapi ülését követően. Markó Béla elmondása szerint az RMDSZ parlamenti frakciói múlt héten megvitatták a kérdést, és úgy döntöttek, hogy az általuk javasolt módosításokkal támogatják a megszorító intézkedéseket.
A SZÁT tegnap elemezte a világgazdasági válság nyomán Romániában kialakult helyzetet, és többek között, megállapította: a nyilvánosságra hozott makrogazdasági mutatókból és előrejelzésekből kiderül, hogy a román gazdasági helyzet a vártnál kedvezőtlenebb. Mindezek következtében szükség volt a nemzetközi pénzügyi intézetekkel megkötött hitelszerződésekben igényelt közel 20 milliárd eurós kölcsönre, a Valutaalappal való megegyezés által megteremtett bizalmi tőkére, még akkor is, ha a további részletek folyósítását konkrét, a megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítéséhez és kitűzött rész célok eléréséhez kötik. Fontosnak tartják, hogy az RMDSZ javaslatára sikerült a minimálfizetések és minimálnyugdíjak szintjét megőrizni, és a megszorító intézkedéseket a 2010. december 31-i határidőhöz kötni, ugyanakkor számos fontos szociális támogatási forma nem csökken.
Továbbá a SZÁT elengedhetetlenül szükségesnek véli és szorgalmazza a reformok folytatását és felgyorsítását. Ennek érdekében felkérik az RMDSZ minisztereit, államtitkárait, valamint képviselőit és szenátorait, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a decentralizáció felgyorsítására és kiterjesztésére, a központi közigazgatás mélyreható átszervezésére, a dekoncentrált intézmények átalakítására és a megyei tanácsok hatáskörébe utalására, az új tanügyi törvény parlamenti elfogadására és gyakorlatba ültetésére, a szociális ellátórendszer teljes reformjára, valamint a korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetésére.
A SZÁT ugyanakkor felhívja a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. Továbbá indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa júniusi 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot.
„A nyugdíj magántulajdon”
„A nyugdíj az érintett személy magántulajdonát képezi. Eddig csak a nyugdíjak befagyasztására volt példa, arra nem, hogy csökkentették volna. Ha a parlament holnap (maszerk. megj.) megszavazza az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt, akkor elképzelhető, hogy az RMDSZ kikerül a kormányból. Amennyiben pedig az RMDSZ támogatná az ellenzék indítványát, akkor elveszíthetjük legmegbízhatóbb szavazóbázisunkat: az idősebb nemzedéket” – nyilatkozta a Szabadság körkérdésére Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, hozzáfűzve: a megszorító intézkedésekre vonatkozó egyeztetés a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) megkérdezése nélkül történt. Úgy vélte, ha a megszorító intézkedések elfogadása azzal a káros következménnyel jár, hogy elveszítjük legmegbízhatóbb szavazóbázisunkat, akkor számolnunk kell a személyi felelősség kérdésével, amely ez esetben az RMDSZ vezetőségéé.
RMDSZ: felelős politikai alakulat
„Nem lenne ildomos kibújni most, a kormányzási nehézségek közepette a felelősség alól. Tudatában vagyunk a megszorító intézkedések következményeinek. A kormánynak viszont az a feladata, hogy kivezesse az országot a gazdasági válságból. Ha a megszorító intézkedések az adóemelésre vonatkoztak volna, ez a fizetések és a nyugdíjak reálértékének csökkenéséhez vezet. Remélhetőleg ezeket az intézkedéseket év végéig fel lehet oldani. Ugyanakkor szükség van a közigazgatás hatékonyabbá tételére, illetve az ésszerű humánerőforrás-gazdálkodásra, ez pedig leépítésekhez vezethet” – vélekedett Olosz Gergely, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője. Mint fogalmazott, a megszorító intézkedések mellett a kormány feladata az, hogy a gazdaság élénkítésére vonatkozó intézkedéseket hozzon, amely a most felszabadult munkaerőt felszívja.
Lakatos Péter képviselő a kialakult helyzet kapcsán elmondta: a megszorító intézkedéseket az államelnök közölte a kormánykoalícióval és a sajtóval. Habár Băsescu azt mondta, hogy ezeket a megszorító intézkedéseket nem lehet módosítani, az RMDSZ-nek mégis sikerült elérnie, hogy a 350 lejes minimál nyugdíj és a 600 lejes minimálbér ne csökkenjen. Ezzel az intézkedéssel 1,1 millió nyugdíjas helyzetét sikerült megkönnyíteni, vélekedett a politikus. „Nem biztos, hogy az RMDSZ vállalhatja azt, hogy a lakosság 2011-ben is lefaragott nyugdíjat kapjon. Ez majd csak október 15-e táján derül ki, amikor be kell nyújtani a jövő évi költségvetési törvényt, amely a nyugdíjpont értékét is megszabja. A kormánykoalíció felelős alakulataként kevésbé elképzelhető, hogy az RMDSZ-es honatyák az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt megszavaznák” – összegzett.
Megoldás: az ÁFA emelése
Máté András RMDSZ-párti képviselő kifejtette: a tervezett megszorító intézkedések csomagjában foglaltatott módosításokkal nem ért egyet. – A nyugdíjakhoz egyáltalán nem nyúltam volna hozzá, és csupán az 1000 lejt meghaladó béreket csökkentettem volna – hangsúlyozta a politikus. Véleménye szerint megfelelő megoldás lett volna az általános forgalmi adó (ÁFA) 2–3 százalékkal való emelése, az RMDSZ-es honatya nem módosított volna azonban az élelmiszerekre kivetett illetéken. Máté Andrást az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán tanúsítandó álláspontját illetően is faggattuk. A képviselő óvatosan fogalmazott, kiemelte a szavazás titkos jellegét, s kijelentette, hogy erről egyelőre nem kíván nyilatkozni.
Segítenek-e a megszorító intézkedések?
Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-es képviselő közölte: nincs meggyőződve a népszerűtlen intézkedéscsomag szükségességéről. – Nem tudom, mennyire segítenek majd, mennyire javítanak az ország gazdasági helyzetén ezek – mondta a politikus. Románia gazdasági helyzete, az időszerű kérdések és problémák olyannyira bonyolultak, hogy lehetetlen néhány perc alatt leegyszerűsített válaszokat adni, válságkezelő megoldásokat megfogalmazni – válaszolt a képviselő. Pálfi Mózes Zoltán a bizalmatlansági indítvány elfogadására, avagy elutasítására irányuló álláspontját nem árulta el, hangsúlyozta a szavazás titkos mivoltát.
A gazdasági mutatók elemzéséből kiderült, hogy Románia rendkívül súlyos gazdasági helyzetben van – nyilatkozta lapunknak Kötő József RMDSZ-párti képviselő. Megpróbáltunk külföldi megoldásokat is figyelemmel követni, hiszen már Japánban, vagy Spanyolországban is jelentkezett a „görög szindróma” – folytatta a politikus. – A tapasztalat azt mutatja, hogy a közszféra átszervezése , az állami alkalmazottak számának csökkentése a sürgősségi intézkedések egyike, és ezt az utat a román kormánynak sem állt módjában elkerülni – magyarázta. Továbbá, nem egy közgazdász, és üzletember úgy vélekedik, hogy az ÁFA emelése a gazdaság stagnálását, sőt további romlását eredményezné – mondta a képviselő. Kötő József szerint ezek az intézkedések fájdalmas átmeneti- és kényszermegoldás részei, amelyek egyértelműen tragikus eredményekkel, így a társadalom széles rétegeinek elszegényedésével járhatnak. A válságot azonban kezelni kell, így a helyzet javítására szolgáló intézkedéseket előbb vagy utóbb gyakorlatba kell ültetni. – Már kezd szállóigévé válni, de az RMDSZ mindent megtett annak érdekében, hogy a kisnyugdíjakhoz és fizetésekhez ne nyúljanak, sajnos sikertelenül. Ennek ellentételeként kértük, hogy a válságkezelő intézkedések decemberben záruljanak le, ez a határidő bele is foglaltatott a kormány által összeállított csomagba – jelentette ki a képviselő. – Én mindenesetre szeretném meghallgatni a holnapi (maiszerk. megj.) szavazást megelőző vita érveit ahhoz, hogy szavazatomat leadhassam – válaszolt a politikus.
Alkotmányellenes a csökkentés
– Én alkotmányellesnek tartom a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését – nyilatkozta lapunknak Frunda György RMDSZ-es szenátor. A kormány felelősséggel tartozik azért, hogy aktív válságkezelő döntéseket hozzon. Nem elegendő a fizetések és a nyugdíjak csökkentése, a közszférában eszközölt leépítések, meg kellene növelni azoknak is a számát, akik mentesülnek az átalányadó fizetése alól – jelentette ki a politikus. – A bizalmatlansági indítványt nem fogom megszavazni – kaptunk egyenes választ kérdésünkre Frunda Györgytől. Döntésemnek kettős oka van: egyrészt, újabb, mélyebb politikai válság nem oldaná meg a gazdaságit, másrészt pedig, fenntartom azt a véleményt, ha a politikában valakivel partnerségre léptél, akkor azt tiszteld is – jelentette ki a szenátor.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. július 5.
Hová tűnt 320 millió forint
„Újramelegíti” az érmindszenti Ady-zarándokhely hét éve megrekedt ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. A Partiumi Írótábor zárónapján Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), a pénz azonban a magyarországi kormányváltás után az RMDSZ-közeli nagyváradi Mecénás Alapítványhoz jutott, amely nem a KREK eredeti céljai szerint használta fel.
L. Simon László jelezte: az általa vezetett intézmény az ügyet az elmúlt nyolc év korrupciógyanús ügyletei közé sorolja, és kivizsgálja, mi történt az Ady-zarándokhelyre szánt pénzzel.
Kormányváltás után helyszínváltás
A KREK a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a gazdasági minisztérium közötti megállapodás értelmében 2002 májusában 320 millió forintot nyert el az Egyházi Kulturális Alapból arra a célra, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten irodalmi zarándokhelyet és termálfürdős szállót építsen. Az alapkövet 2002 novemberében le is tették a Szatmár megyei faluban, az ügy azonban innentől kezdve holtpontra került. Decemberben már a Mecénás Alapítvány a Római Katolikus Püspökséggel közösen írt alá egy szerződést, amely nem érmindszenti, hanem nagyváradi projektről szólt, és amelyet Ady-központnak neveztek el. Tőkés többször kérte az ügy tisztázását az illetékes magyarországi minisztériumoktól – korábban elsősorban Kiss Elemér kancelláriaminisztertől –, még Tempfli József katolikus püspökhöz is levelet intézett, hogy támogatását kérje, de írt Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek, Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnökkel, az alapítvány elnökével személyesen is találkozott. Tőkés – aki tegnapi közleményében a Medgyessy-kormány „bihari klienseinek és cinkosainak” nevezte Kiss Sándor mellett Lakatos Péter volt megyei RMDSZ-elnököt, parlamenti képviselőt, Földes Bélát, a megyei RMDSZ volt ügyvezető elnökét, Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Mudura Sándor vállalkozót is – 2003 januárjában és februárjában Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Rockenbauer Zoltán országgyűlési képviselő segítségét kérte. Utóbbitól választ is kapott, amelyben a honatya kifejtette: „az MSZP–SZDSZ-kormány politikájának részét képezi az is, hogy a nagyváradi református és katolikus egyházat egymással szembefordítsa.”
A korrupciógyanús ügyek közé kerül az Ady-központ
Szabó Vilmos államtitkár 2003 júliusában levélben közölte Tőkéssel, hogy a döntést nem bírálja felül, az ügyet pedig a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti – idézi fel a történet főbb állomásait Tőkés László egy összefoglaló kronológiában. A Mecénás Alapítvány Ady-központja azóta föl is épült a nagyváradi városi strand közvetlen szomszédságában, mellette pedig a pályázatban szintén szereplő termálszállót kezdték el építeni, ez a munkálat azonban már jó ideje abbamaradt. A központban a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, a legutóbbi választmányi ülésre is ott került sor. Tőkésnek meggyőződése, hogy az épületek semmiképp nem kerülhettek 320 millió forintba.
A szombati sajtótájékoztatón L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke bejelentette: az általa vezetett intézmény olyan albizottságot alakított, amely az elmúlt két kormányzati ciklus alatt történt korrupciógyanús ügyeket vizsgálja ki, és ezek között tárgyalják az Ady-központ ügyét is. Ez az albizottság megfelelő hátteret teremt az olyan visszásságok kivizsgálásának, amelyek közé a 320 millió forint sorsa is tartozik – magyarázta az elnök.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és a Mecénás Alapítvány ügyvezető igazgatója tegnap a Krónika megkeresésére anynyit mondott: az alapítványnak semmiféle takargatnivalója nincs, sőt bármilyen vizsgálatnak örül. A befejezetlen termálhotel ügyét viszont nem kívánta kommentálni.
Az Erdély Tv ügyében nem vizsgálódnak
A találkozón Csép Sándor író, újságíró az Erdély Televízió ügyét is felemlegette, kérve, legyen ez is vizsgálat tárgya. Mint ismeretes, az önálló magyar tévécsatorna létrehozására is a magyar kormány biztosított pénzalapot, ez azonban az idők során egyre csökkent, végül itthon úgy valósult meg, hogy az egyik ötletgazda és alapítóként tevékenykedő Csépet mellőzték. L. Simon László azonban nem ígérte meg, hogy ennek kapcsán átfogó vizsgálatra kerülhet sor, hiszen ami történt, annak a legnagyobb része romániai probléma, nem pedig magyarországi. Jakobovits Miklós festőművész azt jegyezte meg, hogy a kulturális szféra legfőbb állami kitüntetése, a Kossuth-díj szinte csak az írókhoz jut, a szobrászokhoz és más képzőművészekhez nem, határon túli jelölt pedig eleve igen kevés van. A bizottsági elnök egyetértett a felvetéssel, és megígérte: a jövőben a Kossuth-díjat odaítélő bizottságban egy határon túli magyar is helyet kaphat. Krónika (Kolozsvár)

2010. július 6.
Körmére néznek a Mecénás Alapítványnak?
Úgy tűnik, nem merült feledésbe az az egykor nagy port kavart eset, amikor ezelőtt hét esztendővel a nagyváradi Mecénás Alapítvány rátette a kezét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által megpályázott summára, amelyből a pályázók Érmindszenten szándékoztak kialakítani egy, az Ady Endre nevét viselő és a költőóriás szellemi hagyatékát szolgáló központot.
A politikai suskusok rengetegéből annyi derült ki – és egyesek csak erre hajlandók emlékezni –, hogy a Bihar megyei RMDSZ-vezetők által gründolt Mecénás Alapítvány szerzett a magyar kormánytól 320 millió forintot egy kulturális központ létrehozására. A teljesebb igazság az, hogy ezt a pénzt a KREK által még 2001-ben elkészített „érmindszenti pályázat” nyerte el 2002 tavaszán az első Orbán-kormánytól, ám mire a pénz megérkezhetett volna a pályázókhoz, megtörtént a nem várt kormányváltás. Az újonnan felálló szocialista-szabaddemokrata kabinet pedig a magyar állami költségvetésből elkülönített összeget nem azoknak adta oda, akik elnyerték, hanem átjátszotta egy baráti csoportnak, amelyik „jelentkezett” érte. Ugyancsak Nagyváradról s ugyancsak építeni akart belőle. De ez már nem az egyházkerület volt és nem Érmindszentben gondolkodott...
Az első pályázatot MSZP-SZDSZ segédlettel „felülíró” második nyertes pályázat nyomán mindössze egy abbamaradt, omladozó építkezés és egy tornateremhez hasonló bálterem jött össze „Ady Endre Kulturális Központ” néven a nagyváradi Izabella (ma Codrilor) utca egyik félreeső telkén, a városi strand és belügyminisztérium üdülőtelepe között. Az évek során a Meggyessy-, majd a Gyurcsány-kormány már nem is firtatta a pályázat sorsát, ők a pénzt átadták váradi partnereiknek, emezek nyilván valamiképpen elszámolták, aztán lett belőle, ami lett. A további támogatás valami miatt elmaradt, így aztán egy tényleges, multifunkcionális, az Ady-kultuszt szolgáló kulturális és idegenforgalmi létesítmény se Váradon, se Mindszenten nem lett.
Idővel bebizonyosodott, hogy a 320 millió forintból felhúzott strand melletti hodály gyakorlatilag az RMDSZ Bihar megyei szervezetének afféle gyűlés- és báltermévé vált, amely az év nagy részében kihasználatlanul áll. A félbehagyott „termálszálló” mellett lapuló „Ady Endre Kulturális Központban” pártbulikat, lakodalmakat, babazsúrokat, divatbemutatókat stb. tartanak mindmái napig, s ezeknek vajmi kevés közük van a költői hagyaték vagy általában a magyar kultúra ápolásához. Mivel a több száz milliós „kulturális invesztíció” magyar közpénzekről szól, a második Orbán-kormány beiktatását követően úgy fest, ez a csontváz is kiesik abból a szekrényből, amelyben a határon túli magyar kultúra megsegítésére címzett, ám menetközben szőrén-szálán eltűnt, eltérített vagy látatlanban felélt támogatások titokzatos ügyei lapulnak.
A július 1–3. között megtartott VII. Partiumi Írótáborban ugyanis szombat délelőtt sajtótájékoztatót tartott L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, volt nagyváradi református püspök. Többek között az is elhangzott, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – amelynek Tőkés az alapító elnöke – szorgalmazza az érmindszenti Ady-zarándokhely ügyének haladéktalan kivizsgálását, valamint a pályázat eltérítésében részvevők felelősségének megállapítását. Vizsgálati támpontként az EMNT kérelmében a következő személyek érintettségét tüntették fel: Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, Kiss Elemér volt magyar kancellária-miniszter, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke, illetve a nagyváradi Mecénás Alapítvány alapító és vezetőségi tagjai: Mudura Alexandru nagyváradi nagyvállalkozó, Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, kuratóriumi elnök, Lakatos Péter parlamenti képviselő, a támogatási szerződés aláírója, Földes Béla, a Bihar megyei RMDSZ volt ügyvezető elnöke, kuratóriumi tag, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, alapítványi ügyvezető igazgató. A magyar kormányhoz eljutatott nyilatkozatban, szerepel az is, hogy a szocialista-liberális, magának többször egyházellenes megnyilvánulásokat megengedő egykori magyar kormánynak egyházi személyek bevonásával sikerült a hitelesség látszatát kölcsönöznie az elorzott projekt számára. Így például megemlítik, hogy 2002. december 10-én Fodor József római katolikus püspöki helynök, az RMDSZ akkori megyei tanácsosa aláírásával szentesítette a kétes hátterű beruházást.
L. Simon László a szombati sajtótájékoztatón elmondta, már a mai nap, azaz hétfőn javasolni fogja, hogy kezdjék el az Ady Endre Kulturális Központtal kapcsolatos pályázati visszásságok kiderítését. Lapunk kérdésére hozzáfűzte, a minél alaposabb kivizsgálás segíteni fog abban, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik esetleges spekulációik következtében nemcsak a magyar kormány pályázati pénzeire tették rá illetéktelenül a kezüket, de meggátolták, hogy a határon túli magyar irodalom és kultúra ápolásáért, megtartásáért valós, eredményes lépéseket tehessenek mások. Amennyiben bebizonyosodik a sikkasztás, úgy a korrupcióellenes hatóságokat is bevonják a vizsgálatokba. Tőkés László azt is elmondta, nem tettek le arról, hogy felépítsék a tervbe vett érmindszenti zarándokhelyet, s bíznak abban, hogy Ady hallhatatlan soraiból erőt merítve, igazzá és aktuálissá válnak a következő verssorok: „Most perc-emberkék dáridója tart, / De építésre készen a kövünk.”
Szőke Mária
Reggeli Újság. Erdély.ma

2010. július 12.
Élesen bírálta Frunda György az RMDSZ vezetőit
Pengeváltás alakult ki az RMDSZ miniparlamentjében, a Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) a gazdaságélénkítés mikéntjéről, miután Frunda György szenátor élesen bírálta a szövetség vezetőit amiatt, hogy mostanra halasztotta el a két héttel korábbanra meghirdetett küldöttgyűlést. Mint arról beszámoltunk, az ülésnek az RMDSZ gazdaságélénkítést célzó javaslatcsomagjáról kellett volna tárgyalnia két héttel ezelőtt, azonban az alkotmánybíróság éppen akkor utasította vissza a nyugdíjak csökkentését tartalmazó törvényt, a kormánytagoknak pedig sürgősen vissza kellett utazniuk Bukarestbe, hogy a koalíciós partnerekkel mielőbb megtalálják a módját annak, hogy ilyen körülmények között is tartani lehessen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen megállapított 6,8 százalékos költségvetési hiánycélt, ami egyben feltétele volt a soron következő IMF-hitel folyósításának is.
A Boc-kabinet – mint ismeretes – akkor határozott a hozzáadottérték- vagy általános forgalmi adó (áfa/TVA) 19 százalékról 24 százalékra történő emeléséről, amit július elsejétől hatályba is léptettek.
Frunda György egyébként nem vett részt a pénteki SZKT-n, mivel az Európai Tanács raportőreként éppen Oroszországban akadt dolga. Levelét Kelemen Kálmán szenátor olvasta fel. Ebben a Maros megyei szenátor keményen bírálta az RMDSZ vezetőségét, amiért két hete elnapolta az SZKT ülését. A szenátor úgy véli: mielőtt az RMDSZ-vezetőség döntött arról, hogy a megszorító intézkedések során fizetések és nyugdíjak csökkentésével vagy az áfa növelésével értenek-e egyet, éppenséggel az SZKT-val kellett volna konzultálnia, ahelyett hogy elhalasztotta volna annak értekezletét. Frunda ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben a szövetség egy sor rossz döntésbe ment bele, túl könnyelműen fogadja el a demokrata-liberálisok kezdeményezéseit, ezért igencsak csökkent a népszerűsége. Ugyanakkor az országban RMDSZ-es asszisztenciával gyakorlatilag egypártrendszer kezd kialakulni, vélekedett Frunda.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke azonban visszautasította a vádakat, mondván: éppenséggel azért volt szükség az SZKT elnapolására, mert életbevágóan fontos döntéseket kellett meghoznia a kormánynak aznap, amikor üléseznie kellett volna a szövetségi döntéshozó testületnek.
Nincs más kiút
A romániai belpolitikai helyzetet elemezve egyébként Markó rámutatott: azért vállalták, és vállalják továbbra is a kormányzásban való részvételt, mert úgy gondolják, most van lehetőség a társadalmi reform végrehajtására vagy legalább az elkezdésére. Ennek első jelentős lépéseként a kórházak decentralizációját említette. „Sok önkormányzati vezető azt állítja, ez nem más, nem több mint az, hogy azt a bizonyos valamit átdobtuk a kerítésen. Nos, még nagyon sok mindent át akarunk dobni a kerítésen” – fogalmazott Markó, arra utalva, hogy ha most komoly hátránynak is tűnik az önkormányzatok számára az, hogy át kell venniük az intézmények irányítását, ez hosszú távon igen hasznos lépés, hiszen ha már nem lesz kormányon az RMDSZ, a magyarlakta települések maguk dönthetnek a térségükben levő kórházak sorsásról, és ez az iskolákra is érvényes lesz, ha életbe lép az új tanügyi törvény. Markó szerint 1990 óta talán soha nem volt nehezebb kormányozni Romániában, mint most, de nincs más kiút, részt kell venni benne, hogy „Romániát ki lehessen húzni abból a kátyúból, amelyben bennragadt”, aminek pedig egyik „szánalmas következménye az, hogy 2004 óta mindössze 42 kilométernyi autópálya épült az országban”. Markó egyben felrótta az EMNT-nek, hogy az RMDSZ-t hevesen bírálja azzal a PDL-vel való együttműködés miatt, amellyel korábban ő maga is tárgyalt, és ugyanez vonatkozik Traian Băsescu államelnökre, akit főként az EMNT-sek támogattak az elnökválasztás alkalmával.
Szorosan együttműködnének a Fidesszel
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor a külpolitikai helyzetet is górcső alá vette. A szlovákiai választásokat követően kialakult új helyzetről szólva kifejtette: bár egy olyan politikai alakulat került kormányra a Híddal, amely etnikailag vegyes szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a továbbiakban nincs szükség a kimondottan etnikai jellegű érdekképviseletre. „Viszont világossá vált, hogy „a szlovákiai magyarok az eredménycentrikus és nem a konfrontatív politizálásra voksoltak. Ez is azt bizonyítja, hogy az eredményes politikát nem helyettesítheti semmi” – szögezte le Markó. Az anyaországi új politikai helyzettel kapcsolatban megjegyezte: „célunk szorosan együttműködni az új vezetőséggel, amelytől elvárjuk, hogy messzemenően támogassa szervezeti önállóságunkat.”
Gazdaságélénkítő program
Kisebb vitát szült az RMDSZ SZKT-n bemutatott gazdaságélénkítő javaslatcsomagja is. A dokumentumot egy 12 tagú bizottság dolgozta ki, amelyet Lakatos Péter Bihar megyei képviselő vezetett. Mátis Jenő képviselő éles hangnemben bírálta a vezetőséget, amiért az SZKT gazdasági szakbizottságának a tagjait nem vonták be a javaslatcsomag kidolgozásába, hanem kész tények elé állították őket. Antal Imre képviselő a felületes tünetkezelés helyett mélyreható elemzést sürgetett. Náznán Jenő képviselő, agrármérnök súlyos hibákra hívta fel a figyelmet: évekkel ezelőtt törvény útján tiltották meg azt, hogy a magángazdaságokból származó sertések kerüljenek forgalomba, emiatt csak Maros megyében 87 ezerrel csökkent a disznók száma, gazdák mentek tönkre, miközben a „hormonnal táplált uniós sertések” kerülnek a piacra. „Emiatt a hazai gabonapiac is befuccsolt. Most meg azt javasolja a szövetség, hogy vágóhidakat kell létesíteni” – méltatlankodott Náznán. Korodi Attila a mikrohitelek bankjának létrehozását szorgalmazta, Eckstein-Kovács Péter az uniós pályázatok lebonyolításának a felgyorsításáért, a diákhitel létesítéséért szállt síkra. Az SZKT-tagok közül többen azt szorgalmazták, hogy a vezetőség szervezzen olyan egész napos vitát, ahol bele lehet mélyülni a gazdasági gondok taglalásába. Mint kiderült, a javaslatok egy része akár be is kerülhet a javaslatcsomagba, amelyet az RMDSZ vezetősége két héten belül ismertetni kíván a koalíciós partnerrel is.
Az eredeti lista főként arra vonatkozik, hogy miként lehetne, kellene fellendíteni a kis- és középvállalkozásokat, az egyszemélyes és a családi vállalkozásokat, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az államháztartást. Az RMDSZ egyebek mellett azt javasolja, hogy legyen adómentes a befektetett nyereség, hogy a munkanélküliek, illetve végzős diákok alkalmazása esetén kedvezményes legyen az adóztatás. A vállalkozások beindítását ugyanakkor kedvezményes adózással ösztönöznék, 3 százalékra csökkentenék a mikrovállalkozások forgalmi adóját, és három hónapról hat hónapra növelnék az évente kiróható kényszerszabadságolások időtartamát. Az RMDSZ továbbá azt javasolja, hogy legyen áfamentes a lakóházak építése, tatarozása, felújítása, hogy az alkalmazottak számának a növelése esetén csökkenjen a társadalombiztosítási hozzájárulás összege, hogy 1200 lej fölött lépcsőzetesen csökkenjen a közalkalmazotti fizetések és nyugdíjak értéke, és hogy a munkanélküli-segélyt társadalmi, szociális tevékenységek végzése esetén folyósítsák a rászorulóknak. Az állami intézmények hatékonyságának növelése érdekében ugyanakkor javasolják az alkalmazott személyzet számának optimizálását és a hasonló feladatokat ellátó egységeknek összevonását.
Az SZKT a hét végén döntött arról is, hogy a szövetég 10. kongresszusát 2011. február 26-27.-n tartják meg, a megszervezésére pályázni lehet, a pályázatokat idén szeptember 10-ig lehet benyújtani az ügyvezető elnökségnek. Krónika (Kolozsvár)

2010. július 13.
"A politikus ne akarjon egyházi funkciót"
Tőkés László, az EP alelnöke elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az RMDSZ egyes képviselői, akiknek "súlyos konfliktusuk volt" a református egyházzal, most vezető funkciót szeretnének ebben.
Tőkés László volt református püspök hétfőn, nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, üdvözli, hogy a lusztrációs törvényt elfogadta a parlament, de ő és a református egyház több tagja aggasztónak találja, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a jogszabályt.
Felhívta a figyelmet, hogy a Királyhágómelléki Református Püspökség példamutatóan járt el a múlt átvilágításában, és ismét felidézte a kolozsvári Balogh Béla református lelkész ügyét, akit kizártak a papság soraiból.
Tőkés kiállt a mellett az elképzelése mellett, hogy a románoknak is tudniuk kell, kik voltak a szekuritáté besúgói. Ez utóbbi felvetés kapcsán néhány RMDSZ-es tisztségviselőre vonatkozóan fogalmazott meg bírálatot, akik az egyházi ranglétrán szeretnének előrébb kerülni.
"Lakatos Péter, Pető Csilla és Varga Attila képviselők, ez utóbbi Szatmárról, magas rangú egyházi pozíciókra pályáznának. Ez egy cseppet sem örvendetes, mert Lakatos Péternek például nagyon komoly konfliktusa volt egyházunkkal", mondotta Tőkés, aki utalt korábbi állításaira, miszerint Lakatos 1989 előtt a belügyminisztérium alkalmazottja volt. Népújság (Marosvásárhely)

Megszűnhet az egységes adókulcs, progresszív adórendszer jöhet
Noha végleges döntés egyelőre nem született, valószínűsíthető, hogy január elsejétől megszűnik a hat éve bevezetett 16 százalékos egységes adókulcs, helyét pedig a jövedelem nagyságán alapuló progresszív adózás veszi át. Az intézkedést Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter helyzete kilátásba. A Krónika által megszólaltatott politikusok, gazdasági elemzők többsége nem ellenzi az intézkedést. Az elemzők arra figyelmeztetnek: fennáll a fekete gazdaság növekedésének veszélye, a vállalkozók pedig gazdaságélénkítő intézkedéseket várnak.
A jövedelem progresszív adózását javasolja január elsejétől a jelenleg alkalmazott 16 százalékos egységes adókulcs helyett Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. A tárcavezető erről a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak nyilatkozott. Mint hangsúlyozta, ezt az intézkedést a nyugdíjak megadóztatásával és a hozzáadottérték-adó (áfa/TVA) 2-3 százalékos csökkentésével párhuzamosan kellene meghozni. A miniszter szerint a progresszív adórendszer januári bevezetése elengedhetetlen az ország működéséhez, mivel az egységes adókulcs nem képes fenntartani az állami költségvetést. Vlădescu – aki a Tăriceanu-kormány pénzügyminisztereként egyike volt az egységes adózás szorgalmazóinak – úgy látja, a különböző vizsgálatok azt mutatják, hogy a progresszív adó lehet a megfelelő megoldás a jelenlegi helyzetre.
„Az egységes adózás egy korszak volt, de most véget ért. Mindezt nem azért mondom, hogy politikai vitát gerjesszek” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Mint kifejtette, felvetésével nem az egységes adókulcsot szorgalmazó demokrata liberálisok ellen beszél, s nem is a progresszív adózást szorgalmazó szociáldemokraták pártját fogja. „Ez egy szigorúan szakmai opció, aminek alapját a minisztérium szakemberei által végzett elemzések képezik” – hangoztatta a szaktárcavezető. Ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy óriási gazdasági tévedés volt az áfaemelés. Mint elmondta, a szaktárca és a Román Nemzeti Bank (BNR) szakemberei most egy olyan projekten dolgoznak, amely lehetővé tenné az áfa 2-3 százalékos csökkentését, ami hozzájárulhatna a fogyasztás fellendüléséhez.
Meg nem erősített bejelentés
Emil Boc miniszterelnök keddi sajtónyilatkozatában azonban nem cáfolta, de nem is erősítette meg Vlădescu kijelentéseit, mindössze annyit mondott, megtiltja, hogy a továbbiakban a tárcavezetők olyan témákban nyilatkozzanak, amelyekről a kabinetben nem született végérvényes döntés. A kormányfő ugyanakkor rámutatott, hogy kormánya programjában vállalta, hogy védelmezi az egységes adókulcsot, illetve a 19 százalékos áfát. „Az áfát az alkotmánybíróság döntését követően kénytelenek voltunk emelni, de ez a kormány óriási erőfeszítéssel dolgozik azért, hogy megvédje azokat a dolgokat, amelyeket felvállalt. Az egységes adókulcs nem szemináriumi téma, hanem egy igen fontos politikai döntés, amit nem lehet egy sajtónyilatkozattal bedobni a köztudatba” – szögezte le Boc, aki szerint a kormány tagjainak egységes véleményt kell tolmácsolniuk.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes eközben úgy nyilatkozott, hogy ebben a kérdésben sem a kormánykoalícióban, sem az RMDSZ-ben nem született döntés. „Csak a saját véleményem mondhatom. Én komolyan megfontolnám a progresszív adózás bevezetését. Egyetértek ezzel az ötlettel, mivel főként a jelenlegi válsághelyzetben társadalmi szolidaritásra van szükségünk, azoknak az embereknek a szolidaritására, akik több pénzt halmoztak fel” – fogalmazott Markó, aki szerint meg kell vizsgálni, hogy gazdasági szempontból valóban hatékony döntés lenne-e a progresszív adóztatás.
Markó: elég a megszorításokból
Az RMDSZ álláspontja szerint a kormány már meghozta a költségvetési egyensúly megtartásához szükséges megszorító intézkedéseket, következésképpen a Szövetség nem fogad el további olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a nyugdíjak csökkenéséhez, vagy az adók további növeléséhez vezetnének – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Bár az elképzelhető, hogy 2011-ben újragondolják az erre vonatkozó gazdaságpolitika egyes elemeit, ebben az évben az a kormány feladata, hogy a lehető leghatékonyabban érvényesítse a már meghozott intézkedéseket, és erőteljes gazdaság-ösztönző intézkedéseket hozzon a gazdasági élet fellendítése érdekében. Az RMDSZ álláspontja az, hogy a megszorító intézkedéseknek csak akkor lesz hatásuk, ha ez idő alatt komoly gazdaságösztönző reformintézkedéseket foganatosít a kormány, és ha sikerül átszervezni a helyi és központi közigazgatást – szögezte le a szövetségi elnök, aki hozzátette: bár a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó kormánydöntés alkotmányellenesnek nyilvánítását követően a koalícióban felmerült a nyugdíjak megadóztatásának lehetősége, az RMDSZ elutasította ezt.
„Valóban szóba került az adótörvénykönyv ezirányú módosítása, de egyelőre ez csak mese” – válaszolta a Krónika kérdésére Lakatos Péter parlamenti képviselő. Megtudtuk: Traian Băsescu államfő valamennyi minisztert megkérte, még ne beszéljenek a progresszív adózás bevezetéséről. „Olyan esetekben, amikor alkotmányossági kérdések merülnek fel, megoldást kell keresni” – magyarázta Lakatos. Mint részletezte, ehhez hasonló intézkedés lett volna a nagy nyugdíjak megadóztatása is, de amikor a képviselők ezt a javaslatot tették az elnöknek, Băsescu hallani sem akart róla, később pedig kiderült, hogy a nyugdíjcsökkentés alkotmányellenes.
Romániában egyébként amúgy is csak papíron létezik egykulcsos adórendszer a Bihar megyei RMDSZ-es honatya szerint, sok ugyanis a kiskapu, emellett a különféle illetékek összeadódnak: a 16 százalékos profitadóra például az osztalékból még rá kell fizetni tíz százalékot, illetve a minimáladó sem 1 százalékos. „A kormány emellett számos szubvenciót számolt fel idén, de az még nem dőlt el, hogy a támogatások hogyan oszlanak majd meg. Összességében az a helyzet, hogy az adórendszer folt hátán folt, mégsem felel meg a mostani helyzetnek” – fogalmazott Lakatos, aki szerint az új adótörvénykönyv létrehozásához átfogó elemzésekre van szükség, mert nem elég bizonyos hiányosságokat pótolni, másokat pedig érintetlenül hagyni. „Mindennek pedig október 15-ig el kell dőlnie, hiszen ekkorra kell elkészülnie a jövő évi költségvetés-tervezetnek, és akkorra már világossá kell hogy váljon, miből áll össze a bevételi oldal” – sommázott Lakatos Péter.
Átlátható rendszert szorgalmaz László János
Nem tartja rossz ötletnek a progresszív adózás alapelvét László János székelyudvarhelyi üzletember, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági szakbizottságának elnöke sem. A vállalkozó szerint azonban Románia jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tovább bonyolítsa amúgy is bonyolult adórendszerét. „A beteg gazdaság gyógyításának három fokozata van – magyarázta László János. – Első lépésben az állami költségvetés kiadásait kell csökkenteni, ezután egyszerű és átlátható adórendszert kell kidolgozni, majd gazdaságélénkítő-csomagot gyakorlatba ültetni. Az első kettő nélkül a harmadik lépés sem működik.” László szerint a jelenlegi adórendszer is annyira bonyolult, hogy még az a vállalkozó sem fizeti be rendesen járulékait, aki különben tisztességesen akar adózni. „Nem tovább bonyolítani, hanem egyszerűsíteni kell a rendszert” – véli László János, aki szerint az áfaemelés elhibázott intézkedés volt, és a politikusok is rájöttek, hogy nem fenntartható.
Elemzői pro és kontra
Jó kezdeményezésnek tartja a progresszív adózást Ilie Şerbănescu. Az ismert gazdasági elemző kedden lapunk kérdésére leszögezte, az egységes adó kulcs semmit nem hozott Romániának. „A liberálisok azzal érveltek, hogy az egységes adókulcs munkahelyeket teremt, de 2004. és 2008. között a mintegy 140 ezer munkahelyből 125 ezret az állam hozott létre. Akkor lett volna értelme az egységes adókulcsnak, ha a magánszektorban jött volna létre ennyi munkahely” – mondta Şerbănescu. Az elemző szerint semmilyen kézzelfogható eredménye nem volt az egységes adókulcsnak. Kérdésünkre, hogy a progresszív adózás kiválthatja-e a közalkalmazottak bérének 25 százalékos csökkentését és az 5 százalékos áfaemelést, mint azt korábbi nyilatkozatában Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter állította, Şerbănescu leszögezte, a progresszív adódásból származó jövedelmek nem tudják pótolni a közalkalmazottak bérének csökkenéséből és az áfa emeléséből származó bevételeket. „Az egyetlen dolog, amit megtehetnek, hogy igazságosabbá teszik a nyugdíjak adózását, a jelenlegi egykulcsos adórendszerben ugyanis az ezer lejnél kisebb összeget kapó nyugdíjasok járnak a legrosszabbul. Progresszív adózás mellett nekik akár tíz százalékra is csökkenthetik az adót, és ez így is lenne méltányos” – összegzett a gazdasági elemző.
„Kapkodó, át nem gondolt bejelentések, intézkedések követik egymást, miközben a vállalkozói szféra a gazdaságélénkítő csomagot várja” – fejtette ki a Krónikának Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a progresszív adózás már nem ront a helyzeten, mert az ennél rosszabb már nem lehet. „Azonnali hatállyal meg kellene szüntetni az átalányadót, hiszen a kis- és közepes vállalkozók egy része bizonyos sávban 32 százalék átalányadót fizet, ami a 24 százalékos áfával tetézve 56 százalékos adóteher. Ennél többet adózni, már semmilyen adókulccsal nem lehet. Minden európai országban adócsökkentéssel próbálják serkenti a gazdaságot” – szögezte le Rosner, aki szerint aggasztó, hogy egyre több nagyvállalkozó fontolgatja, hogy átteszi székhelyét Ciprusra. A szakember ugyanakkor nehezményezi, hogy a kormány nem konzultál a gazdasági szféra képviselőivel. „Ha a fekete és a szürke gazdaság sávját 2 százalékkal csökkentenék, sokat javítana a költségvetési hiányon. Erre az európai országok bevált módszereket alkalmaznak. Például ha tudják, hogy a kenyér 40 százaléka feketén talál gazdára, biztosítani kell a lakosságnak, hogy a kenyérszámlái egy hányadát leírhassa a személyi jövedelemadójából. Ilyen esetben mindenki kérné a számlát a kenyérre, és fehéredne a gazdaság” – részletezte a szakember. Rosner szerint ugyanakkor nem lehet a pénzügyi törvényt állandóan változtatni, és amíg a kormány nem talál módszert a gazdaság élénkítésére, a problémák csak gyűlnek, mert az államkassza bevételei nem fognak növekedni.
„Csökkenteni fogja az adózási kedvet a progresszív adózás bevezetése, emellett a fekete- vagy szürkegazdaság erősödését is ennek számlájára írhatjuk majd” – vélekedik Pajzsos Csaba, a Partiumi Keresztény Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa. A közgazdász elmagyarázta: ha a nagyobb fizetésekre nagyobb adót kell majd fizetni, a munkaadók ezeket titkolják majd el a legszívesebben, a munkavállaló pedig kényszerhelyzetbe kerül: ha nincs más munkalehetősége, elfogadja, hogy a fizetésének egy kisebb részét kapja csak legálisan, a többit pedig feketén. Ez pedig a különböző szociális juttatások igénybevételekor üt majd vissza, hiszen mindegyik annál kisebb lesz, minél kevesebbet fizetett be az illető járulékként az államkasszába. Az eltitkolt jövedelmek és be nem fizetett adók miatt pedig természetesen az állam is bevételkiesésre számíthat. Az egykulcsos adórendszer 2006-os bevezetése Pajzsos Csaba szerint valamelyest megtisztította a román gazdaságot, megnövelte az adózási kedvet, ha azonban a progresszív adózás tér vissza, épp az ellenkező hatás mutatkozik majd meg.
Vlădescu: több mint 1,5 százalékkal csökkenhet a GDP
Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) több mint 1,5 százalékkal csökkenhet, nagyobb mértékben az eddig vártnál, a kormány megszorító intézkedései miatt – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. Mint beszámoltunk, korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stagnálni várta a román GDP-t az idei évre, de nem zárta ki azt sem, hogy 0,5 százalékos lesz a csökkenés. A pénzügyminisztérium június végén több mint egy százalékos GDP-csökkenéssel számolt. Az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakával összevetve. Tavaly egész évben 7,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék. Sebastian Vlădescu a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Románia 2013-ig meghosszabbítja az IMF-fel kötött hitelszerződését. Mint ismeretes, a 13,6 milliárd euró készenléti hitelt 2009 májusában hagyta jóvá az IMF két évre. Idén július elején az IMF igazgatótanácsa 913,2 millió euró újabb hitelrészlet folyósításáról döntött. Az azonnali átutalásról az után született döntés, hogy zöld fényt kapott a kormány új takarékossági csomagja. A július elején jóváhagyott összeggel az ország 10,7 milliárd eurót hívott már le a készenléti hitelkeretből.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka, Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

2010. július 14.
Mutassunk példát a múlttal való szembenézésben
Az átvilágítás „örökzöld” témájához is visszanyúlt Tőkés László EP-alelnök, az EMNT elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Amint elmondta, teszi ezt addig, „amíg tart a posztkommunista korszak”. A múlttal való szembenézés szemszögéből értékelte a közelmúlt eseményeit. Így örömét fejezte ki az átvilágítási törvény megszületésével kapcsolatban, és sajnálkozását is, hiszen „a múlt emberei elérték”, hogy az Alkotmánybíróság „elkaszálta” a gyakorlatba ültetést. Javaslatot tett ezzel kapcsolatban: az erdélyi magyar kistársadalmunkban önkéntesen kellene alkalmazni a törvényt. Már csak azért is, mert a magyarságnak élen kell járnia az átvilágításban. Ennek szellemében indítványozza az EMNT azt, hogy tartsa magára nézve kötelezőnek az RMDSZ is a lusztrációt, például választások előtt. Szólt arról is, hogy a szembenézés folyamatában mintát mutatott és mutat jelenleg is több erdélyi magyar egyház. Külön megemlítette az élenjárót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, amelynek majd két évtizeden át püspöke is volt. Amúgy beszámolt arról, hogy az egyházkerület átvilágító bizottsága a múlt héten kimondta hat személy múltját feldolgozva három lelkipásztorról, hogy együttműködött a Securitatéval.
Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. Az egykori kolozsvári lelkipásztor az átvilágítás könyvében, Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetében még a megfigyelőből lett megfigyeltként szerepel. Igaz, a szerző elgondolkodtatónak nevezte, hogy nagy meglepetésre Balogh a kolozsvári teológiai intézetben kapott ’89 őszén mesebeli állást, a főtitkári munkakört. A könyv megjelenése óta bizonyossá vált, hogy meg kellett szolgálnia ezt a „szerencsét”, azaz a továbbiakban együttműködött a kommunista diktatúra politikai rendőrségével. Tőkés László elmondta, hogy bár a dokumentumok hiányosak, kevéssé feltérképezettek, könnyen manipulálhatók, de a kutatást semmiképpen sem szabad abbahagyni.
A választások apropóján szólt a partiumi-bánsági egyházkerületben idén esedékes tisztújításról is. Szerinte határozottan elvárható lenne, hogy vezető RMDSZ-es politikusok ne avatkozzanak bele az egyházi folyamatba. Így például önmegtartóztatást javallt a főgondnoki tisztség kapcsán emlegetett Lakatos Péter és Pető Csilla parlamenti képviselőknek, valamint a szatmári Varga Attilának. Az államhatalom embereiként ne akarjanak vezető tisztségeket betölteni az egyházban – fogalmazott, majd hozzátette: „nem méltó konjunkturális üggyé degradálni az egyházi tisztségvállalást”. Aggodalommal tölti el az is, hogy egy esperes, aki a püspöki székért verseng, nem veszi komolyan az egyházi átvilágítást. Kérésünkre sem nevezte meg, hogy pontosan ki is ez az esperes, nem kívánva nyíltan kipellengérezni a remélhetőleg belátásra térő illetőt.
Megyeri Tamás Róbert. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. július 15.
Kiléphet a kormányból az RMDSZ
Amennyiben az RMDSZ javaslatait nem iktatják be a 2011-es költségvetésbe, és gazdaságélénkítő intézkedéseiket nem fogadják el, a szövetség visszavonulhat a kormányból — mondta tegnap a Realitatea FM-nek Lakatos Péter.
Az RMDSZ-es képviselő cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint a szövetségen belül a kormánykoalícióból való kilépést fontolgatják. Mint mondta, azért léptek be a koalícióba, hogy kormányozzanak, de ha válságkezelési javaslataikat nem veszik figyelembe, az október 15-ig beterjesztendő következő évi költségvetési törvény nem tartalmazza ezeket, akkor a Szövetségi Képviselők Tanácsának a visszavonulás lehetőségét is figyelembe kell vennie. Szerinte az RMDSZ-nek a kormányzati tevékenységgel szembeni elégedetlensége egyebek közt a gazdaságélénkítő intézkedések hiányából fakad.
Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is cáfolta, hogy a szövetség az ellenzékbe vonulást fontolgatná, jóllehet elismerte: akadnak, akik ezt a megoldást támogatnák. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilépést latolgat az RMDSZ?
Ismét az adott kormányból való esetleges kilépést is lebegteti az RMDSZ, de újra csak bizonyos feltételek nem teljesülése esetén döntene a távozásról. Közben zajlanak az átszervezések.
Lehetséges, hogy az RMDSZ kilép a kormányból, ha egyes tervezetei nem kerülnek be a 2011-es költségvetésbe. Erről Lakatos Péter parlamenti képviselőjük szólt. Hozzátette: jelen pillanatban nincs ilyen jellegű egyeztetés vagy nézeteltérés, úgy vélik, hogy vállalásuk van a kormányzó koalíció felé, amennyiben azonban a különböző gazdasági jellegű javaslataikat nem veszik figyelembe, és nem építik be a költségvetésbe, dönetniük kell. Lakatos szorgalmazta, hogy törvénynek megfelelően a büdzsé tervezetét október 15-ig nyújtsák be a parlamentnek. Amennyiben e tervezet nem tartalmazza majd az ő javaslataikat is, akkor szerinte az RMDSZ belső döntéshozó szervének, az SZKT-nak a jövő év elején esedékes ülésén tárgyalnia kell az esetleges kormányból való kilépésről is. Jelezte ugyanakkor, hogy amennyiben az ellenzék újabb bizalmatlansági indítvánnyal próbálná megbuktatni a jelenlegi kormányt, azt az RMDSZ nem támogatná. Mint ismeretes, annak idején Lakatos Péter a szervezet kormányra lépésének egyik ellenzője volt.
Népújság (Marosvásárhely) erdon.ro

A kormánypárti frakciók is feltételeket állítanak Bocnak
Ha a kormány nem valósítja meg mindazt, amit ígért, akkor nem tudjuk garantálni, hogy minden honatyánk az ősszel benyújtandó bizalmatlansági indítvány ellen szavaz – jelentette be Traian Igaş, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) szenátusi frakciójának vezetője. Elmondta továbbá, hogy a frakció és a kormány közötti egyezség értelmében a parlamenti csoport azzal a feltétellel támogatja a Boc-kabinetet, ha az gyors és hatékony lépéseket tesz az államapparátus csökkentése és a költségek racionalizálása érdekében.
„Mi betartottuk az egyezség ránk eső részét, most a minisztereken a sor, hogy végrehajtsák azt, amit nyilvánosan vállaltak” – fejtette ki Igaş. Hozzátette: ellenkező esetben megismétlődhet az, ami a májusi bizalmatlansági indítványkor történt. Mint ismeretes, akkor több PD-L-s honatya nyíltan megszavazta az ellenzékiek kezdeményezését.
Fekete András Levente, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint egyelőre nem vetődött fel „komolyan” a kormányból való kilépés lehetősége, bár több kollégája hasonló véleményt fogalmazott meg. A Mediafax hírügynökség azt követően kérte Fekete András Levente véleményét, hogy Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei képviselője attól tette függővé a kormányon maradást, hogy sikerül-e bevinni a 2011-es költségvetésbe a szövetség javaslatait, és alkalmazzák-e gazdaságélénkítési intézkedéseit.
„Jelenleg nem folynak tárgyalások a kilépésről. Mi azért léptünk be a kormánykoalícióba, hogy kormányozzunk, de ha a válságkezelési javaslatainkat nem veszik figyelembe, ha ezeket nem fogadják el, ha a költségvetési tervezet, amelyet október 15-ig be kell mutatni a parlamentnek, nem tartalmazza az általunk javasolt intézkedéseket, akkor a 2010-es utolsó negyedévi Szövetségi Képviselők Tanácsának figyelembe kell vennie ezt a lehetőséget is” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ-es képviselők támogatnának-e egy esetleges bizalmatlansági indítványt, amelyet az ellenzék kezdeményezne, Lakatos nemmel válaszolt. „Mi megpróbálunk minden intézkedést elfogadtatni a költségvetés parlamenti vitájáig. Ez lesz a koalíció szakítópróbája, nem a bizalmatlansági indítvány” – jelentette ki. Hozzátette: ha a 2011-es költségvetést nem támogatja a parlamenti többség, le kell cserélni a kormányt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. július 17.
A modorról és a stílusról
Tőkés László hétfői sajtótájékoztatóján több minden elhangzott, egyebek mellett a politikai hatalmat az erdélyi magyarság fölött gyakorló (vagy inkább gyakorolni szándékozó, de súlyos népszerűségvesztésen átmenő) RMDSZ ama törekvésére is utalt, hogy a saját embereit ejtőernyőzze be világi tisztségviselőkként a magyar történelmi egyházakba. Erről lapunk szerdán számolt be, és csak egyetlen mondatban. Mivel a volt püspök aggályoskodva meg is nevezett egyes „főgondnok-jelölteket”, Lakatos Péter parlamenti képviselő, akinek a neve is elhangzott és leíródott, érintettként még aznap eljuttatta szerkesztőségünkbe reagálását. A szövegben egyetlen mondatban utalt konkrétan az őt ért „gyanúra”, cáfolva, hogy egyházkerületi főgondnoki ambíciói lennének. Ezt mi csütörtökön le is közöltük, eleget téve a replika jogát érvényesítő képviselőnek. Hogy mégis visszatérünk a közleményére, annak „szubjektív” oka van: muszáj jeleznünk olvasóink (egyben politikusaink választói) felé, hogy valami nincs rendjén az elöljárói „emelkedett dialógussal”. Mert amíg Tőkés László – dehonesztáló jelzőktől és minősítésektől inkább tartózkodva – tárgyilagosságra törekvően próbálja szinten tartani a politikai diskurzust, addig Lakatos Péter fenntartások nélkül durvul és degradál. Amikor tárgyszerűen hivatkozik tényekre és kánonokra, akkor kifogástalanul érvel (pl. hogy miért nem lehetne ő főgondnok, illetve hogy kik lehetnek), amikor rámutat az egyházban használt kettős mércére (a jelenlegi főgondnok is RMDSZ-politikus, sőt parlamenti képviselő is volt, akkor fordítva miért ne lehetne?), akkor még mélységesen igaza is van. A sulykot akkor veti el, amikor így fogalmaz: Tőkés „a tőle megszokott, de az Európai Parlament alelnökéhez méltatlan, hazugsággal felérő csúsztatásokkal folytatta sárdobálását”. Meg akkor, amikor kioktat és rendreutasít: „Véleményem szerint Tőkés Lászlónak kellene önmegtartóztatást gyakorolnia, hogy ne hozzon szégyent RMDSZ színekben elnyert EP-alelnöki tisztségére.” De úgy, hogy közben maga is a csúsztatás eszközével él: a püspököt ugyanis nem az RMDSZ jelölte EP-alelnöknek, az RMDSZ csak menet közben kapaszkodott fel tapsikolva a Fidesz által elindított szekérre. Mint ahogy a tárgyilagosabb politikai elemzők egy része – és a romániai magyar választók nagy többsége – azzal is tisztában van, hogy az RMDSZ-nek ma nem lenne az EP-ben se Winklere, se Sógora, ha nem viszi oda be Tőkés szekere, amelyre szintén az utolsó pillanatban kapaszkodtak fel a nevezett érdemes romániai magyar politikusok. Nem tartozik közvetlenül ide, de külön cikket erről már nem fogunk írni: visszafoghatnák magukat kisebb-nagyobb kaliberű RMDSZ-es politikusaink akkor is, amikor Tőkés László magánéletére és jellemére tesznek undorító megjegyzéseket a román és a magyar sajtóban. Már csak azért is, mert a másik fél nem él ezzel az eszközzel. Pedig tehetné. Politikusaink magánéletéről, jelleméről, erkölcsi habitusáról, szociális érzékenységéről, keménységükről és gyengeségükről, ingereikről és hormonjaikról sokan tudnak sokat...
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. augusztus 24.
Erdélyben a Szent Korona
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten. Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten.
Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök.
A program a Hősök terén folytatódott, ahol 69 végzett hallgató tett katonai esküt. Schmitt Pál államfő a tisztek előtt mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és a, magyarok csak akkor lesznek ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, „nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban.”
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pápán, az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen azt mondta, megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke a Szent Jobb-körmenet előtt a budapesti Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig telt téren, a hagyományos augusztus 20-i szentmisén azt mondta, a társadalmi igazságosságra ma is tudatosan és elszánt szeretettel kell törekedni.
Az este kilenc órakor kezdődő tűzijátékra több százezren voltak kíváncsiak. Megkezdése előtt közös gyertyagyújtásra invitálták az embereket. A gyertyákat az erre az eseményre komponált Összefogás dalára sok ezren gyújtották meg. A gyertyákat napközben kétszáz forintért lehetett megvásárolni, és az ebből származó bevételt is az árvízkárosultak megsegítésére fordítják
Virágba borult Nagyvárad
Erdélyben a szokásos ünnepi műsorok, koszorúzások és kenyéráldás mellett számos település nagyszabású, többnapos rendezvénnyel ünnepelte augusztus 20-át. Nagybányán Ünnep címmel nyílt kiállítás hazai és külhoni magyar keresztény művészek képzőművészeti alkotásaiból.
Kolozsváron már csütörtökön kezdetét vette a 12. Szent István-napi Néptánc-találkozó. Háromszéken őrtüzek gyúltak: immár tradícióvá vált, hogy augusztus 20-án az egykori vármegye összes településén fellobban a láng, ezzel tisztelegve az államalapító emléke előtt.
Számos erdélyi község templomának Szent István a védőszentje, így a hivatalos megemlékezéseket hagyományos templomi búcsú is kiegészítette több helyen, például Csíkszentkirályon, illetve a Szent István ereklyéjéről elnevezett Szentjobbon. Utóbbi településen Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő a következő szavakkal buzdított a nemzeti összefogásra: „Változnak alkotmányok, államhatárok, de a nemzet kiállta az idők próbáját. Igazolvánnyal, vagy anélkül, magyar-, kettős- vagy Európai Uniós állampolgársággal vagy anélkül, mi ehhez a nemzethez tartozunk, amelynek csak egy örök érvényű jelzője van: magyar.”
Nagyváradon folytatódott szombaton a debreceni virágkarnevál: a több éve kialakult hagyománynak megfelelően az idén is átment néhány virágkocsi a határmenti városba, de most először lépte át az országhatárt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció. Az öt színpompás virágkocsi felvonult Nagyvárad néhány utcáján, majd a nap folyamán a Körös partján tekinthették meg az érdeklődők.
Magánemberként koszorúzott Sólyom
Felvidéken szintén különféle rendezvényekkel emlékeztek meg augusztus 20-ról. A komáromi Szent István szobor idei megkoszorúzása külön érdekessége a tavaly történt incidens fényében, hiszen éppen egy éve, hogy Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába az új Szent István szobor felavatására. Az államfői posztról nemrégiben leköszönt Sólyom László tegnap magánszemélyként vett részt az eseményen.
Hatályba lépett a kettős állampolgársági törvény
Augusztus 20-án lépett hatályba, de csak jövő év január 1-től alkalmazzák ténylegesen az új kettős állampolgársági törvényt Magyarországon. A törvény szerint kedvezményes honosításban részesül „az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja”, továbbá büntetlen előéletű, honosítása pedig nem jelent veszélyt Magyarország közbiztonságára és nemzetbiztonságára. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. szeptember 29.
A Sebes-Körös menti magyarság él, és élni akar
Az elmúlt hét végén újra hallatott magáról a Sebes-Körös menti magyarság. A térség több településén is voltak olyan jellegű rendezvények, melyek az ott – sajnos már szórványban – élő magyarság kiemelkedő eseményei közé sorolhatóak, függetlenül attól, hogy melyik településen zajlott.
Megadatott számomra – évek óta nem történt meg – , hogy 2010-ben négy olyanrendezvényen is részt vehessek, melyet az élesdi magyarság szervezett. Mindháromról beszámoltunk lapunk hasábjain, mint tesszük most a negyedikkel, melyre péntek délután került sor a helyi középiskola étkezdéjében. Kálmán G. Gabriella élesdi lakos – nyugodtan nevezhetjük helytörténésznek – népes közönség előtt mutatta be Élesdi séta…a múltban című képes történelmi CD-jét. Az esemény annyira megmozgatta a helybelieket, hogy az étkezde teljesen megtelt érdeklődőkkel, nagyon sokan voltak. Nemcsak helybeliek, hanem számos Sebes-Körös menti településről is érkeztek érdeklődők. A megjelenteket elsőként Ciavoiné Létai Andrea pedagógus köszöntötte, aki többek között elmondta: a most bemutatásra kerülő CD-t a helybeli lakosoknak köszönhetően sikerült megvalósítani, hiszen ők voltak azok, akik előszedték régi fényképalbumaikat, és felajánlották a szerzőnek.
Ezt követően Dénes István Lukács református lelkipásztor méltatta a kiadványt, aki történelmi elemzésen keresztül mutatta be azokat a változásokat, melyeket a Sebes-Körös menti város átélt az elmúlt mintegy 90 év alatt. „Míg 1900-ban Élesd lakosságának 54,6%-a református volt, 2002-ben 14,5 százaléka az. Ma Élesden hét személyből öt ortodox vallású. Amit tett Kalmár Gabriella, az a munka értékmentés volt, átmentése annak, ami volt, és ami soha nem lesz már úgy, vagy ami nem jön vissza abban a formában”, mondta többek között a lelkipásztor.
Könyv formában is
Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte mindazt, ami pénteken Élesden történt, majd arról beszélt, hogy ő mint fotós rendkívül nagyra tudja értékelni ezeket a sok-sok éve készült fényképeket. „Nagy öröm számomra, hogy Élesden élnek olyan emberek, akik ilyen maradandót tudnak alkotni, mint tette ezt Kalmár Gabriella”. A szerző, a CD kitalálója, Kalmár G. Gabriella hozzászólásában beszélt mindarról, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez a CD megjelenjen. Köszönetet mondott azoknak, akik felajánlották értékes fotóikat, és így elkészülhetett az album. Ezután vetítették le az albumot. Megható volt, ahogy a teremben a mögöttem ülők kommentálták a látottakat: „Látod, azon a képen a csíkos nyakkendőben az édesapám, az óvodásképen az első sorban a harmadik én vagyok. Nézéttek, a mindenki Bandi bácsija…”, több hasonló megjegyzés hangzott el a teremben. Atalálkozó végén a szerző kérdésünkre többek között ezt nyilatkozta: „Mi, akik itt élünk Élesden, meg akarjuk mutatni, hogy ebben a városban magyarok is élnek, akik tisztelik múltjukat, és jövőképük is van. A múltunkat nem lehet eltörölni, ezt mutatják be ezek a képek is, melyeket most egy CD-re mentettünk le. De remélhetőleg könyv formában is meg fog jelenni, mely 220 képet fog majd tartalmazni. A jelenlegi albumon 50 fotó van feldolgozva”. Az is kiderült a krónikás számára, hogy a kiadvány költségeit a szerző állta.
Mezőtelegden
Egy másik nagyszerű esemény – melyen már vasárnap délelőtt vehettünk részt – ugyancsak a Sebes-Körös mentén, Mezőtelegden történt. A helyi római katolikus templomban ünnepi szentmise zajlott abból az alkalomból, hogy a római katolikus egyházközségnek sikerült teljesen felújítania az egykor elkobzott katolikus iskola épületét. Aszentmisén Vilcsek Ferenc plébános üdvözölte a megjelenteket. A tisztelendő elmondta, hogy 2005-ben kapták vissza az épületet, már akkor elkezdték az épület felújítását, melyet mostanára sikerült teljesen felújítani. Megköszönte a támogatásokat, kiemelten azt, amit a Bihar Megyei Tanács nyújtott, a megyei RMDSZ hathatós támogatásával. Külön köszöntötte a szentmisén részt vevő Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Grim András alelnököt. A szentmise keretében dr. Kovács Zsolt tisztelendő mondott szentbeszédet.
Az egyházi szertartás után a jelenlévők – felekezeti megosztás nélkül – az iskolához vonultak, ahol Erdei Zsolt, a mezőtelegdi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke köszöntötte a csepergő eső ellenére nagy számban megjelent résztvevőket, majd Szabó Ödön és dr. Kovács Zsolt elvágták az avatószalagot. Az épület ezentúl a helyi magyarság szolgálatában fog állni, magyar közösségi ház szerepét fogja betölteni, hangzott el a teremben történt együttléten, ahol Szabó Ödön gratulált mindazoknak, akik hozzájárultak az épület felújításához. Tette mindezt Filip József, Mezőtelegd község alpolgármestere is, közben Szoboszlai Gáspár István református lelkipásztor irányításával három szavalatot is hallhattunk fiatal előadók részéről. Az esemény ünnepi ebéddel zárult, melyet a gyülekezeti teremben fogyaszthattunk el.
Pósalaka
Vasárnap délután Pósalakán töltöttünk el néhány órát a helybeliekkel, több környékbeli település, megyei magyar elöljáró, önkormányzati képviselő, református lelkész társaságában. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban mutatták be Grim András, Pál László és Varga Árpád Mezőtelki, Pósalaka és Pusztaújlak kistérségének monográfiáját. Az ünnepi istentisztelet keretében igét hirdetett Mikló Ferenc lelkipásztor, a Bihari Református Egyházmegye esperese. A könyvbemutatót megtisztelték jelenlétükkel Pető Csilla és Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselők, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, Grim András alelnök, valamint számos hivatalos személyiség. A monográfiát elsőként Visky István fugyivásárhelyi lelkipásztor méltatta, tette mindezt Kupán Árpád történész is. Üdvözölte az eseményt Lakatos Péter, Pető Csilla, Szabó Ödön és Grim András. Az istentisztelet keretében szolgált a Bihari Egyházmegye kórusa, valamint a helyi fiatalok. Az istentisztelet végén Pál László helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a jelenlévőknek, mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a kiadvány megjelenhessen. Külön köszönte meg Varga Árpád családjának – aki már elhunyt – a hozzájárulást, hogy az álatala összegyűjtött adatokat a kiadványban közölhessék. A bemutató végén a kötetet meg lehetett vásárolni, amit a jelen lévő szerzők dedikáltak. A bemutató szeretetvendégséggel zárult. Már késő este volt, amikor Szabó Ödönnel ügyvezető elnökkel elindultunk Nagyvárad felé. Rendkívül felemelő, bensőséges eseményeken vehettünk részt, ez volt mindkettőnk véleménye.

2010. október 2.
Bukarestben folytatódik a sztrádalobbi – Tőkésnek is üzent a szenátor
Emil Boc miniszterelnököt és Anca Boagiu szállításügyi tárcavezetőt is interpellálta Cornel Popa nemzeti liberális párti szenátor az észak-erdélyi autópálya továbbépítésének 2011-es finanszírozása, illetve a Biharpüspöki–Kolozsvár vasútvonal villamosítása ügyében. Amint arról lapunk is beszámolt, az ellenzéki politikus a múlt héten a sztráda részben már elkészült Bihar megyei szakaszát járta be a kivitelező Bechtel cég illetékeseinek kíséretében, és Berettyószéplakon több Szilágy, illetve Hajdú-Bihar megyei törvényhozóval és az érdekelt települések elöljáróival együtt közös nyilatkozatban állt ki az autópálya építésének folytatása mellett.
Popa szenátor legutóbbi sajtóértekezletén bejelentette, hogy hétfő délre a felsőház egyik üléstermébe invitálta megbeszélésre a Bihar, Szilágy, Kolozs, Maros és Brassó megyei törvényhozókat – a demokrata-liberálisok kivételével. Együttműködésükre számít abban, hogy a jövő évi büdzsé most készülő tervezetébe feltétlenül kerüljön bele a vasúti villamosítás és a sztrádaépítés költsége, mivel – a helyszíni tapasztalatok is bizonyítják – az államnak sokkal többe kerül, ha a félbehagyott munka tönkremegy.
Az NLP Bihar megyei szervezetének elnöke egyúttal Tőkés László európai parlamenti alelnöknek is üzent, mégpedig azt: ne felejtse el, hogy az etnikai konfliktusoktól mentes Biharban él, ne dobáljon petárdákat és füstbombákat, inkább álljon ki ő is az infrastrukturális fejlesztésekért lobbizók közé, hiszen belföldön és Brüsszelben egyaránt szót emelhet az ügy érdekében, sőt kötelessége is támogatókat szerezni a megye és az ország érdekeinek szolgálatában. Azt is megjegyezte, hogy Jean Calvin nevét nem kell lefordítani, amint ő sem Vasileként emlegette Tőkés Lászlót. A szenátor egyébként egyetért azzal, hogy a törvény meghatározta lakossági aránynak megfelelő településeken a kisebbségek nyelven is feliratozzanak, de hozzátette: a jövő felé kell tekinteni, nem a múltba.
Az RMDSZ Bihar megyei képviselői is hivatalosat a találkozóra. Lakatos Péter tegnap például elmondta, hogy ha ideje engedi, ott lesz, mert ő is azt szeretné, ha lenne pénz az autópályára. Emlékeztetett viszont arra, hogy mind a mai napig nem férhet hozzá a Bechtellel kötött kivitelezési szerződés összes mellékletéhez és záradékához. Szerinte államkötvények kibocsátásából lehetne pénzt szerezni a sztrádaépítésre.
Máté Zsófia, Reggeli Újság (Nagyvárad),

2010. október 5.
Merre tovább, RMDSZ?
Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.
Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.
Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.
Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.
Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek
Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.
Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”
Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket
A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.
A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.
Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.
Emellett a nagyváradi kongresszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.
Belső harcoktól tartanak
„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi összetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.
A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.
A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.
A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.
Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.
„Neki kell döntenie”
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.
A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.
„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.
Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.
Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.
Nélkülözhetetlen Markó?
„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.
Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.
Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.
Párbeszédre van szükség
„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.
„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.
Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.
Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.
Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.
Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.
Szerzők: Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár),

2010. december 2.
Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. december 10.
Tőkés köszönete: saját pártot alapít
Ütős lesz-e a pártütők pártja?
Adrian Popescu, Raluca Dumitriu, Gândul
Saját pártja megalapításával köszöni meg Tőkés László Markó Béláéknak a két évvel ezelőtti europarlamenti választásokon kapott támogatást. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Székelyudvarhelyen tartott közgyűlése az EMNT kétszázharminc területi küldöttjének részvételével elhatározta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását.
„Sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem teljesítette feladatát stratégiai céljaink, az önrendelkezés, a közösségi autonómiák, a magyar nyelvű állami egyetem elérése, és a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerése érdekében Erdélyben” – érvelt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, az új párt létrehozásának „imperatívusza” mellett. Noha hivatalosan nem nevesítették, Toró az EMNT elnökségi tagjaiból választott „kezdeményező csoporttal” együtt foglalkozik az eljövendő EMNP létrehozásával és bejegyeztetésével, legkésőbb a jövő év nyarán.
A maga során, Tőkés László – az EMNT újraválasztott elnöke – azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy „inkább Bukarestet képviselte a magyarok előtt, és nem a magyarokat Bukarestben”, és bejelentette, hogy jövendő pártja „az autonómiapolitika szószólója” lesz mind a romániai magyar választók előtt, mind a bukaresti hatóságok és a nemzetközi testületek előtt. Tőkés leszögezte, hogy a budapesti kormány támogatására támaszkodik, amely a határon túli magyarok honosításáról szóló törvény elfogadásával „immár nem a határok revíziójára, hanem a magyar nemzet határok fölötti egyesítésére törekszik”.
A „Tőkés-párt” létrehozása mellett a székelyudvarhelyi gyűlés részvevői elfogadtak egy határozatot, amelyben „felszólítják” a bukaresti hatóságokat, hogy változtassák meg Románia nemzeti ünnepét. Ezt azzal indokolják, hogy „a romániai magyaroknak, másfél millió állampolgárnak soha sem lesz okuk ünnepelni december elsején”. A dokumentum tulajdonképpen Tőkés László december l-jén Budapesten elhangzott nyilatkozatát teszi hivatalossá, miszerint Románia nemzeti napja „a gyász napja az ország minden magyarja számára”.
„Számunkra nem meglepetés, hogy Tőkés létrehozza ezt a pártot. Ez egy jól előkészített terv volt, és mindent előre lehetett látni” – nyilatkozta a Gândulnak Lakatos Péter. Az RMDSZ-képviselő elmondta, hogy „tizenöt éven át Tőkés László folyamatosan támadta az RMDSZ-t, azt állította róla, hogy pártként működik”. Tizenöt évi támadás után, látván, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szerette volna, úgy gondolta, alakít egy pártot, amelynek ő lesz a vezére. Megpróbálta az MPP-vel, de ez sem sikerült, mert Szász Jenőt választották elnöknek. Most, Orbán Viktor áldásával, sikerült neki. Mi számítottunk minderre, nem ér meglepetésként bennünket” – tette hozzá Lakatos.
A Tőkés László pártalapítási döntésével kapcsolatos kérdésre, valamint arra, hogy milyen esélyei vannak Tőkés pártjának az RMDSZ-szel és az MPP-vel szemben, Szász Jenő, az MPP elnöke, kijelentette: „Tőkés úr húsz évet késett. Ne feledjük, hogy Tőkés tagja az RMDSZ-nek és az RMDSZ európai parlamenti képviselője, tizenhárom éven át pedig az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és az egykori romániai magyar kommunisták, Verestóy, Frunda, Domokos Géza, Markó és a többiek szövetségese volt, akiket nagyon nagy mértékben segített abban, hogy hatalomra kerüljenek és húsz évig megőrizzék hatalmukat.
Ha pedig most egy másik pártot alapít magának – amelyet már el is nevezett, holott a gyerek még meg sem született! –, nos ez a lehető legvilágosabb minősítése az RMDSZ-nek. És nem hiszem, hogy bármi esélye is lehet, mert a romániai magyaroknak most más, mindenekelőtt gazdasági gondjaik vannak, politikai opciójuk pedig világos, vagy az RMDSZ kommunistáira szavaznak, vagy ránk, az MPP-re, amely az egyetlen jobboldali és valóban antikommunista párt.” (Fordította: K. B. A.) Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 11.
BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL
Mi történt az SZKT-n, ahol Markó bejelentette: nem indul újabb mandátumért?
Rég nem láttunk ennyi őszintén megilletődött embert az RMDSZ-ben. A trónkövetelők felálltak: ők Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor.
Az átlagosnál jóval nagyobb médiafigyelem, néhány megható pillanat és meglepően sok egybehangzó felszólalás jellemezte a szombati SZKT-t, melyen Markó Béla RMDSZ-elnök bejelentette: 18 év után nem kíván újabb mandátumért indulni a februárban megtartandó RMDSZ-tisztújításon. Az elnök régóta lebegteti visszavonulását, és korábban megígérte: a szombati SZKT-t világos választ ad arra a kérdésre, hogy indul-e vagy sem. A potenciális elnökjelöltek egy része szintén erre az SZKT-ra ígérte bejelentését arról, hogy indul-e az elnöki székért.
Éppen ezért Markó politikai tájékoztatója, valamint a beszéd végére várt bejelentése képezték az SZKT legfontosabb pillanatait. Az elnök beszéde kevésbé aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozott, mintha inkább a 18 év politikai tapasztalatának összegzése,
néhány tanulság megfogalmazása lett volna a cél.
Az utóbbi idők kormányzati döntéseivel – a közalkalmazottak fizetésének csökkentésével, a GYES átalakításával – és az azokról való belső vitákkal példázta az RMDSZ-en belül létező ideológiai sokszínűséget. Elmondta, bár kimutatható, hogy egyes RMDSZ-politikusok felvetései egyik vagy másik ideológia mentén lettek megfogalmazva, az RMDSZ-t nem az ideológiák tartják össze, hanem az, hogy miképpen lehet az országban a többséggel egyenlő, méltányos helyzetet teremteni a magyarság számára. Bárki akar ráhúzni egy ideológiát az RMDSZ-re, az valójában pártokká akarja szakítani a szervezetet – mondta, majd hozzátette: a kárpát-medencei magyarság pártalapítási kísérleteinek tanulsága az, hogy a magyarság mindenhol meggyengül, veszít befolyásából.
Az EMNT pártalapítási szándékára reagálva elmondta, nem örül annak, hogy egyes RMDSZ-es politikusok úgy nyilatkoztak: segítenék a párt bejegyzését.
Mindenkinek joga van pártot alapítani,
csakhogy ez nem jogi, hanem erkölcsi, politikai, távlati kérdés – fogalmazott. Ami a maga 18 éves mandátumát illeti, Markó visszaemlékezett, 1992-1993-ban, amikor megválasztották, az RMDSZ kettészakadni látszott, a táborok egyenlő arányban feszültek egymásnak. Éppen ezért egy olyan személyt kerestek az elnöki tisztség betöltésre, aki képes elfogadtatni magát a különféle táborokkal, és aki garantálni tudja, hogy az RMDSZ nem szakad szét.
"Az én szerepem nem ideológiai jellegű – egy vezető nem teheti meg, hogy jobb- vagy baloldali legyen" - mondta az elnök, és hozzátette, az RMDSZ története – bár személyeken múlik – nem személyes jellegű. Az SZKT-képviselők székeikből felállva, elérzékenyülve tapsolták Markó bejelentését, miszerint nem indul újabb mandátumért. Az elnök szemlátomást megkönnyebbülve ült le az első sorban levő helyére.
Szabó Ödön a Tulipán frakció nevében felszólalva azt emelte ki, hogy az RMDSZ el kell tudja mondani: nélkülük a GYES-t egy évre csökkentették volna, a kisnyugdíjasok egészségügyi biztosítási járulékot kellene fizessenek, sok minden rosszabb lenne. Az RMDSZ szerepe biztonsági övhöz hasonló: nem túl kényelmes, azonban ütközés esetén életet ment.
Tamás Sándor a Székelyföld frakció nevében arra a kérdésre próbált válaszolni, hogy milyen irányba kell tartson 20 év után az RMDSZ, továbbá milyen személy kell legyen az, aki a legmagasabb szinten képviseli azt?
A megyei tanácselnök szerint az utóbbi két évtized építkezését folytatni kell: cél a nemzeti identitás megerősítése, újratermelése, az önálló, teljes értékű erdélyi magyar társadalom kiépítése. Az erdélyi magyarság egy része a székelység: őket az utóbbi években sikerült megjeleníteni a nagypolitika színterén. Ha az elmúlt 20 év a nyelvi jogok kibővítésével telt el, a következő két évtized a régiókról fog szólni, nem csak Székelyföldön, hanem a Partiumban is. Bukarestben, Budapesten mindig lesznek fontosabb ügyek – kell legyen egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak: ez Székelyföld.
Lakatos Péter a Partium frakció képviselőjeként azt mondta,
Markó gondolkozhatna még egy mandátumon, hiszen szava van úgy külföldön, mint belföldön. A képviselő egy, Traian Basescuval folytatott vitát idézett fel a GYES-törvénnyel kapcsolatban, ahol az államelnök Markó érveit hallgatván végül beadta a derekát.
Kelemen Atilla, a Novum Forum frakció nevében elmondta, a jelenlegi súlyos helyzetben Markó Béla bejelentése még súlyosabbnak hat. A politikus szerint hiányozni fog az elnök higgadtsága, önmagát emésztő, de a jó útra mindig rátaláló stílusa. Kelemen szerint ugyanakkor az RMDSZ-ben van elég erő az utódlást megoldani, a már megkezdett, romániai és magyarországi pártoktól független utat továbbvinni.
Winkler Gyula, a Szórvány frakció nevében beszámolt arról, hogy Brüsszelben mennyire kevéssé hatékony a két felvidéki, MKP-színekben EP-képviselői mandátumot nyert politikus munkája úgy, hogy pártjuk már nincsen jelen a szlovákiai törvényhozásban.
Winkler szerint az RMDSZ alapszabályzatának az alakulása a kulcskérdés ebben a pillanatban: az erdélyi magyarság durván egyharmada szórványban, egyharmada vegyes vidéken, további egyharmada pedig tömbmagyarságban él. Amennyiben sikerül olyan irányban módosítani az alapszabályzatot, hogy az mindhárom kategória számára elfogadható legyen, akkor az RMDSZ a
továbbiakban sem lesz bukaresti vagy budapesti pártokhoz annektálható.
Eckstein-Kovács Péter az új párt alapításának kérdéséhez hozzászólva elmondta, nagy hiba megosztani az erdélyi magyar szavazókat: ha három párt küzd egymással, akkor igencsak kérdéses az 5%-os parlamenti küszöb elérése. Ugyanakkor szerinte az RMDSZ-nek be kell látnia, hogy versenyhelyzetben van, valamint, hogy az RMDSZ-nek is vannak hibái. A szabadelvű politikus szerint cél lenne visszahozni az RMDSZ-be azokat az embereket, akik fásultak, kiábrándultak a politikából. Ami a kormányzati részvételt illeti, Eckstein szerint egyértelmű, hogy az erdélyi magyarok azt várják el az RMDSZ-től, hogy kormányzati tényező legyen. A politikus szerint ugyanakkor a parlamenti küszöb átlépése a legfontosabb prioritás, ami minden mást felülír – és e tekintetben érdemes elgondolkozni a kormányzati szerepvállalás értelmén.
A politikus ezután bejelentette, indulna az RMDSZ-elnöki tisztségért, amennyiben úgy látja, támogatottsága van. „Az RMDSZ legfőbb értéke a gerincesség. Ezt szentül tovább viszem” – fogalmazott, hozzátéve,
Markó Bélának méltó helyet kell
találni a szervezetben. Korodi Attila szerint az elnökválasztás miatt az RMDSZ a következő 2-3 hónapban eddig nem tapasztalt izgalmak elé néz. Fontos az új elnök megválasztása, egy pragmatikus program, valamint egy egységet teremtő alapszabályzat elfogadása. Ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy a politikai ellenfelek ne használják ki ezt az időszakot – mondta.
Kelemen Hunor felszólalását azzal kezdte, hogy ez elmúlt egy év az RMDSZ történetének talán legnehezebb éve. A kormányzás nem azért nehéz, mert az RMDSZ nem tud kormányozni, hanem azért, mert a gazdasági válság miatt nagyon nehéz olyan döntéseket hozni, melyek a többség támogatását bírják. Az RMDSZ számára ebben az időszakban prioritás az elesettek, szegények védelmezése, hiszen tudni lehet, hogy az RMDSZ szavazóbázisának fele vidéken él, és nem gazdag.
Saját karrierjének állomásait vázolva Kelemen elmondta, 14 éve politizál az RMDSZ-ben. Végigjárta a szervezetben az összes lépcsőfokot, az utóbbi években pedig Markó Béla és Takács Csaba mellett az RMDSZ vezetőségének is tagja volt. Ennek a szakasznak a legfőbb tanulsága, hogy a jó döntések azok, amelyeket többen vitatnak meg – fogalmazott.
A kulturális miniszter ezt követően jelentette be, hogy megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét, amennyiben a területi szervezetek támogatják őt ebben: a következő hetekben e célból konzultálni fog ezekkel a szervezetekkel. Szerinte az RMDSZ az elmúlt húsz évben meghatározott értékeit úgy tudja megőrizni, ha
gyorsan cselekszik, de ugyanakkor megfontoltan dönt.
"A magyar emberek problémáira jó válaszokat kell adni, de ezt csak csapatban dolgozva lehetséges" így Kelemen, aki szerint most a társadalomszervezés élvez prioritást. A szövetség alapszabályzatának módosítása kapcsán úgy vélekedett, olyan változtatásokat kell a dokumentumon végrehajtani, amelyek révén az elnökség megerősödik, de ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy a megyei elnököket és a platformokat is hangsúlyosabban be lehessen vonni a szövetség vezetésébe.
Markó Béla az előtte szólók felvetéseire reagálva tisztázta: ugyan szeretné továbbra is az RMDSZ munkáját segíteni, a szervezetnek azonban más lesz az elnöke. Ő a rendelkezésére álló eszközökkel megpróbálja majd befolyásolni a döntéseket, azonban a végső döntés mindig az elnöké lesz. „Egyik nagy bűnöm, hogy osem engedtem, hogy mások diktáljanak” – jelentette ki.
S. Z.
Transindex.hu

2010. december 13.
Visszavonul Markó Béla (Eckstein és Kelemen a trónkövetelő)
"Nem kívánom jelöltetni magam újabb RMDSZ-elnöki mandátumra" — jelentette be a Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati marosvásárhelyi ülésén Markó Béla. Az érdekvédelmi szervezetet tizennyolc év óta vezető szövetségi elnök hangsúlyozta: a politikai életből nem kíván visszavonulni. Az SZKT ülésén egyébként Kelemen Hunor művelődési miniszter bejelentette, hogy a februári kongresszuson versenybe száll a szövetség elnöki tisztségéért, és megerősítette indulási szándékát Eckstein-Kovács Péter.
Édesanyám, mit segítsek?
A szokásosnál nagyobb érdeklődés övezte az RMDSZ miniparlamentjének szombati ülését: Markó Béla ugyanis erre a dátumra ígérte, hogy tisztázza, vállal-e újabb elnöki mandátumot. Láthatólag nem ez foglalkoztatta a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt tiltakozó több tucat szakszervezeti tagot: ők a kormány megszorító intézkedései ellen tüntettek, és követelték, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. Nem véletlen hát, hogy ezzel kezdte politikai beszámolóját Markó Béla, hangsúlyozva: bármikor készek tárgyalni az érdekvédelmi szervezetekkel, de politikai tanácskozás zajlik most, amelyen az RMDSZ-nek is fontos döntéseket kell hoznia. A szövetségen belül az elmúlt években felszínre került ideológiai nézetkülönbségeket, vitákat ecsetelte konkrét példákkal, hangsúlyozva: az RMDSZ-t nem az ideológia köti össze, hanem a magyar közösség identitásának erősítésére, jogainak bővítésére irányuló szándék. Szövetség voltunk, vagyunk, és a továbbiakban is szövetségként kell működnünk — szögezte le, majd a felvidéki, kárpátaljai helyzetet hozta fel annak alátámasztására, hogy miért nem jó, ha pártokra szakad egy kisebbség. Anélkül, hogy megnevezte volna, bírálta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, "pártalapítás kísértete járja be Erdélyt" — jegyezte meg gúnyosan, de nem úszták meg szárazon azok az RMDSZ-es politikusok sem — többnyire a háromszékiekre célzott —, akik az együttműködés lehetőségét villantották fel nyilatkozataikban. Egyes kollégák "lányos zavarukban" már-már azt mondják, nem is olyan rossz, ha új párt alakul — fűzte hozzá, az Édesanyám, mit segítsek, törjek cukrot, hozzak lisztet? gyermekvers sorait idézve a helyzet illusztrálására.
Vastaps, könnyek, testamentum
Az elmúlt húsz év tanulságait próbálta összegezni beszédében, hangsúlyozva: erénynek tekinti azt, amivel többen vádolják, hogy a szövetség mindenkivel szövetkezett. A maga mandátumáról szólva Markó felidézte: tizennyolc évvel ezelőtt két, nagyjából egyforma erőt képviselő tábor feszült egymásnak az RMDSZ-en belül, kettészakadni látszott a szövetség, ezért volt szükség olyan vezetőre, aki biztosítani tudta, hogy egységes marad a szövetség. Félelem, szorongás és remény élt benne, amikor átvette az RMDSZ irányítását — idézte fel a kezdeteket, majd bejelentette: nem kívánja jelöltetni magát újabb mandátumra az RMDSZ februári kongresszusán. Hangsúlyozta: büszke az elért eredményekre, az anyanyelvű oktatás kiterjesztésére, a nyelvi jogok bővítésére, a magán- és közösségi javak visszaszolgáltatására, az egységes politikai képviseletre, majd azt is leszögezte: nem kíván visszavonulni a politikai életből, tovább folytatja tevékenységét az RMDSZ-en belül, hiszen "ez az én szervezetem".
Hosszan, állva tapsolták az SZKT ülésének résztvevői Markó bejelentését, majd többnyire az általa felvetett témákat folytatták. Szabó Ödön bihari ügyvezető elnök ostorozta igen keményen Tőkést, Lakatos Péter partiumi képviselő arra biztatta, gondolja meg magát, és vállaljon újabb mandátumot, Tamás Sándor háromszéki elnök a Székelyföld kérdésének fontosságát hangsúlyozta, Winkler Gyula EP-képviselő a gazdasági helyzetről beszélt, Olosz Gergely képviselőházi frakcióvezető a hogyan továbbról értekezett, hangsúlyozva: az elnök személyénél fontosabb a csapat, Verestóy Attila szenátor arról szólt, hogy továbbra is meghatározó szerepet kell biztosítani Markónak. A várakozásoknak megfelelően Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsadó az SZKT plénuma előtt is bejelentette, megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét, amennyiben támogatottságot nyer. Felszólalásában maga is elítélte az EMNT pártalapítási kezdeményezését, hangsúlyozva: nem tesz jót a megosztottság, de elismerte: "megvan a magunk hibája is abban, hogy ide jutottunk". Meg kell nyitni az esernyőt, befogadni azokat, akik belefásultak, eltávolodtak a szövetségtől, és mérlegelni kell a kormányzati szerepvállalást is, hiszen az elsődleges célkitűzés a parlamenti képviselet, amennyiben előbbi ezt veszélyeztetné, akkor érdemes alaposan elgondolkodni a folytatáson — hangsúlyozta. Szerinte az RMDSZ legfőbb értéke a gerincesség, és ő ezt "szentül" továbbvinné. Utolsóként szólalt fel Kelemen Hunor, és — szintén a várakozásoknak megfelelően — bejelentette: a februári kongresszuson versenybe száll az elnöki mandátumért. "Sok egyeztetés után azt mondtam, hogy ez az a testület, ahol döntésemet bejelentem, nem a sajtón keresztül, nem közvetítőkön keresztül üzenem indulási szándékomat" — közölte, miután felidézte: tizennégy évvel ezelőtt jött az RMDSZ-be, lépésről lépésre tanult, és megtapasztalta, hogy jó döntéseket közösen, érveket felsorakoztatva, megvitatva lehet hozni. A változásokról szóló elképzeléseit ismertetve elmondta: az RMDSZ döntéshozó szerveit meg kell erősíteni, a területi elnököknek, önkormányzati vezetőknek, platformok képviselőinek ott kell lenniük a Szövetségi Állandó Tanácsban. "Erős, következetes, szavahihető és önálló RMDSZ-t akarok, amely képes önmagát megújítani, megváltoztatni. Olyan szövetségre van szükségünk, amely meghallgatja az embereket, odafigyel gondjaikra, problémáikra. Meggyőződésem, ha egy befogadó szövetség maradunk, a magyar közösség egységét is meg tudjuk őrizni" — fejtette ki. Ezt követően ismét Markó Béla emelkedett szólásra, Eckstein felvetésére reagálva leszögezte, hogy a parlamenti képviselet sem öncélú, hanem a kormányzás, a döntések befolyásolása a célja. Majd hozzáfűzte: amennyiben az oktatási törvényt nem tudják elfogadtatni, értelmetlenné válik a további kormányzati szerepvállalás. Azt is elmondta, nem kell neki helyet keresni a szövetségben, segíti majd a szervezetet, de a végső döntés az elnöké lesz. "Sohasem hagytam, hogy mások diktáljanak, ez egyik nagy bűnöm" — fogalmazott. Az utána felszólaló Takács Csaba megbízott ügyvezető elnök már nem is bírta visszatartani könnyeit. "Aki így tud beszélni, annak tiszta a lelkiismerete" — mondta Markó felszólalására utalva, majd átölelte a szövetségi elnököt.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)