Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lakatos Lehel
1 tétel
2015. augusztus 11.
Már tilos a latin nyelv is!
A krónikás – ha lenne szegődtetett – azt jegyezte volna fel erről az augusztusi napról, hogy a kánikula rendhagyó, dolgoznak ebben az iszonyú hőségben mindazok, akiknek van munkája és munkából élnek; a koldusok serege változatlan. A többi néma csend.
Igen, de a felszín szinte mindig csal. És a krónikások, akik egy nép nevében keresik a jelen igazságait, a mélységekben lelik az örvénylő összefüggéseket. A központban egyszerűen leintenek ismerős taxisofőrök, mondván, baj van, hallgassam meg.
– Ma itt járt egy ember. Végignézte a taxikat, magánzók vagyunk, saját kocsikon. Kérdeztük volna, mit kutat, ha ez a dolga. Akkor vágott valami szigorúbb pofát, és mondani kezdte, le kell venni a gépkocsik faráról, már akinek van, azt az ovális lapot, amelyen kék mezőben ott áll fehér betűkkel, hogy SIC. Mármint, hogy SZÉKELY, de latinul. Alatta sötét betűkkel szintén latinul, hogy TERRA SICULORUM. Mármint hogy SZÉKELYFÖLD. És fennebb az aranyos nap meg a fehér hold, a székelyek örök ismertetőjelei. A hold, az ezüst, olyan, mint az égen, este, hogy lásson a bujdosó székely.
– Honnan volt az az emlős? Már hogy honnan riasztották ide ezzel a paranccsal? – kérdeztem én, nem is földbe gyökerezve. Mert hasonló esetekben mindig úgy érzem, rúgni kellene, szabad lábakkal valakibe.
– Azt mondta, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalból – tájékoztat a létében és tisztességében sértett sofőr. – És azt is mondta, hogy a román utasokat zavarja az a féltenyérnyi lapocska. Hát most tessék megmondani, engem ne zavarjon az a márványtábla, ott, a városháza oldalán, amelyiken írja világ szégyenére, hogy ezen s ezen a napon szabadította fel városunkat 1944-ben a dicsőséges román hadsereg… Mármint Észak-Erdélyt, ahol mindig is magyarok voltunk, legutóbb akkor négy évig…
A sértettség jogos. Hiszen a saját kocsijával dolgozik a magánvállalkozó, fizeti keményen az adót, és egyszerűen nem tudja elképzelni, kinek vétett, kinek árt az a lapocska a kocsi farán.
Azt is kérdezik, kérdezhetjük magunk is, hogy a nyavalyába került ide a fogyasztóvédelem román szellemében az az ember, miféle fogyasztást gátol, zavar az a lap? Az a helyzet, hogy a magyart pusztító, soviniszta román hatalomnak kirendeltsége van minden dologban, ügyben, ami magyar, sőt, székely. Mondanám a körém gyűlt, néma sofőröknek, hogy hiszen a SIC latin nyelven azt is jelenti: így. És azt is, hogy minden latin, görög dokumentumban, mely ez ország lakóiról is tudósít, szerepel a SICULI, a székely népnév. De hát nem latin szemináriumon ülünk, hanem állunk a rettenetes hőségben, és keressük a fogyasztóvédelem szellemileg megcsökött embereit, akik betűket, zászlókat gyűjtenek, nehogy megriadjanak a román utasok...
Mondhatjuk azt is, SIC TRANSIT GLORIA MUNDI, azaz magyarul: Így múlik el a világi dicsőség; kétezer esztendős, figyelmeztető latin igazság ez is. Na de most bukaresti parancsra át kellene írni a latin krónikákat, mert szerepel a SIC, SICULORUM? Mit szól ehhez Tacitus, Suetonius odalenn az „ősi román földben”?
Bizony, ólomgolyó-mérgezésben múlott el a Ceaușescu, 1989 karácsonyán, de mi lesz a tavalyi, a mai román diktatúra dicső és dicstelen vége? Pontosan nem tudhatjuk még. De hogy ez a röhögvényes, szégyentelen magyarüldözés nem viszen jóra, azt már ma is sok román történész, demokrata politikus is tudja. Az is igaz, hogy néma, tétlen gyermeknek anyja se, mostohája se érti a szavát, szándékát.
Csendes nap, melyben ott sajog a megaláztatás. Ezek a sofőrök legalább megszólalnak Sepsiszentgyörgyön, aztán várakoznak, hátha kerül vezér is a tengernyi panaszáradatban, kormányos a jajongó evezősök elé! És ha a székely Lakatos Lehelek belenyugodnak, akkor álljanak csak be a Lăcătușok közé. Talpat nyalni, küszöbön térdelni sosem illett a székelymagyarsághoz. És hogy Európa szégyene lettünk az elnyomatásban, a nemzetpusztítás szenvedő alanyaivá levénk, az magyarázható vaskemény igazsággal az álságos kormányosok, vezérek kétrét görnyedésével. És ha mi meghalunk, meghal itt minden –, mondhatom az erdélyi nagy szülöttel, Érmindszent Ady Endréjével, bizonygatás nélkül.
Csak körül kell néznünk. Mert elnyomóink tudják, honnan s mit kell naponta letépni a magunkéban, földünkön. Így lesz végül a többi is néma csend, ha lesz egyáltalán sírunk, és abban nyugtunk e megmocskolt földön.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A krónikás – ha lenne szegődtetett – azt jegyezte volna fel erről az augusztusi napról, hogy a kánikula rendhagyó, dolgoznak ebben az iszonyú hőségben mindazok, akiknek van munkája és munkából élnek; a koldusok serege változatlan. A többi néma csend.
Igen, de a felszín szinte mindig csal. És a krónikások, akik egy nép nevében keresik a jelen igazságait, a mélységekben lelik az örvénylő összefüggéseket. A központban egyszerűen leintenek ismerős taxisofőrök, mondván, baj van, hallgassam meg.
– Ma itt járt egy ember. Végignézte a taxikat, magánzók vagyunk, saját kocsikon. Kérdeztük volna, mit kutat, ha ez a dolga. Akkor vágott valami szigorúbb pofát, és mondani kezdte, le kell venni a gépkocsik faráról, már akinek van, azt az ovális lapot, amelyen kék mezőben ott áll fehér betűkkel, hogy SIC. Mármint, hogy SZÉKELY, de latinul. Alatta sötét betűkkel szintén latinul, hogy TERRA SICULORUM. Mármint hogy SZÉKELYFÖLD. És fennebb az aranyos nap meg a fehér hold, a székelyek örök ismertetőjelei. A hold, az ezüst, olyan, mint az égen, este, hogy lásson a bujdosó székely.
– Honnan volt az az emlős? Már hogy honnan riasztották ide ezzel a paranccsal? – kérdeztem én, nem is földbe gyökerezve. Mert hasonló esetekben mindig úgy érzem, rúgni kellene, szabad lábakkal valakibe.
– Azt mondta, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalból – tájékoztat a létében és tisztességében sértett sofőr. – És azt is mondta, hogy a román utasokat zavarja az a féltenyérnyi lapocska. Hát most tessék megmondani, engem ne zavarjon az a márványtábla, ott, a városháza oldalán, amelyiken írja világ szégyenére, hogy ezen s ezen a napon szabadította fel városunkat 1944-ben a dicsőséges román hadsereg… Mármint Észak-Erdélyt, ahol mindig is magyarok voltunk, legutóbb akkor négy évig…
A sértettség jogos. Hiszen a saját kocsijával dolgozik a magánvállalkozó, fizeti keményen az adót, és egyszerűen nem tudja elképzelni, kinek vétett, kinek árt az a lapocska a kocsi farán.
Azt is kérdezik, kérdezhetjük magunk is, hogy a nyavalyába került ide a fogyasztóvédelem román szellemében az az ember, miféle fogyasztást gátol, zavar az a lap? Az a helyzet, hogy a magyart pusztító, soviniszta román hatalomnak kirendeltsége van minden dologban, ügyben, ami magyar, sőt, székely. Mondanám a körém gyűlt, néma sofőröknek, hogy hiszen a SIC latin nyelven azt is jelenti: így. És azt is, hogy minden latin, görög dokumentumban, mely ez ország lakóiról is tudósít, szerepel a SICULI, a székely népnév. De hát nem latin szemináriumon ülünk, hanem állunk a rettenetes hőségben, és keressük a fogyasztóvédelem szellemileg megcsökött embereit, akik betűket, zászlókat gyűjtenek, nehogy megriadjanak a román utasok...
Mondhatjuk azt is, SIC TRANSIT GLORIA MUNDI, azaz magyarul: Így múlik el a világi dicsőség; kétezer esztendős, figyelmeztető latin igazság ez is. Na de most bukaresti parancsra át kellene írni a latin krónikákat, mert szerepel a SIC, SICULORUM? Mit szól ehhez Tacitus, Suetonius odalenn az „ősi román földben”?
Bizony, ólomgolyó-mérgezésben múlott el a Ceaușescu, 1989 karácsonyán, de mi lesz a tavalyi, a mai román diktatúra dicső és dicstelen vége? Pontosan nem tudhatjuk még. De hogy ez a röhögvényes, szégyentelen magyarüldözés nem viszen jóra, azt már ma is sok román történész, demokrata politikus is tudja. Az is igaz, hogy néma, tétlen gyermeknek anyja se, mostohája se érti a szavát, szándékát.
Csendes nap, melyben ott sajog a megaláztatás. Ezek a sofőrök legalább megszólalnak Sepsiszentgyörgyön, aztán várakoznak, hátha kerül vezér is a tengernyi panaszáradatban, kormányos a jajongó evezősök elé! És ha a székely Lakatos Lehelek belenyugodnak, akkor álljanak csak be a Lăcătușok közé. Talpat nyalni, küszöbön térdelni sosem illett a székelymagyarsághoz. És hogy Európa szégyene lettünk az elnyomatásban, a nemzetpusztítás szenvedő alanyaivá levénk, az magyarázható vaskemény igazsággal az álságos kormányosok, vezérek kétrét görnyedésével. És ha mi meghalunk, meghal itt minden –, mondhatom az erdélyi nagy szülöttel, Érmindszent Ady Endréjével, bizonygatás nélkül.
Csak körül kell néznünk. Mert elnyomóink tudják, honnan s mit kell naponta letépni a magunkéban, földünkön. Így lesz végül a többi is néma csend, ha lesz egyáltalán sírunk, és abban nyugtunk e megmocskolt földön.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)