Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lakatos Krisztina
2 tétel
2016. október 10.
Monográfia a mai Szlovákia területén elhelyezett erdélyi menekültekről
Az első világháború egyik olyan eseménysorát tárja fel L. Juhász Ilona közelmúltban megjelent kötete, amely mára kihullott az emlékezetünkből. Száz évvel ezelőtt, miután az addig semleges Románia csapatai betörtek Erdélybe, tízezrek hagyták el otthonukat és menekültek Magyarország biztonságosabb régióiba, így a mai Szlovákia területére. Róluk szól az Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz...
A kötet alcíme: Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Persze nemcsak a menekültek, hanem a befogadó közösségek képe is kirajzolódik a komáromi Etnológiai Központ munkatársának könyvében, amely a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelent meg. L. Juhász Ilona egy forráscsoportot, a korabeli sajtó – pontosabban a mai Szlovákia területén megjelent magyar nyelvű lapok – beszámolóit áttekintve összegzi a menekültek körülményeit és a befogadók terheit.
A kötet első pillantásra egy történeti kutatás eredményének tűnik. Hol ér össze a néprajzzal?
Azt mondanám, történeti néprajzi jellegű kutatás volt. A néprajztudomány már régen nem az, amit a 19. században gondoltak róla. Európában sokféleképpen nevezik: történeti antropológiának, etnológiának, kultúrakutatásnak. A néprajztudomány is történeti jellegű kutatással foglalkozik, csak mélyebben beleás a társadalmi kapcsolatokba. Nem csak a száraz adatokra kíváncsi, hanem a részletekre is, a vizsgált események hatására a társadalom szövetére. De tény, hogy olykor nehéz határt vonni a tudományterületek között.
Az erdélyi menekültek történetének feltárása során kifejezetten a korabeli sajtóra, mindenekelőtt a regionális sajtóra támaszkodott. Mennyire kapunk részletes képet ebből a forrásból?
Eredetileg egy másik kutatás során figyeltem fel a sajtóban az 1916-os erdélyi menekültekre vonatkozó hírekre. Kíváncsi voltam, van-e a témának irodalma. Ezzel a kérdéssel nálunk senki sem foglalkozott: sem történészek, sem néprajzosok, sem szlovákok, sem magyarok. Adatközlőket ma már nem lehet megszólítani. Az első világháború centenáriuma felé közeledve Erdélyben és Magyarországon születtek munkák a tárgyban, de a mai Szlovákia területét ilyen vonatkozásban nem vizsgálták. Átnéztem az itt megjelent magyar nyelvű regionális lapokat, és kiderült, hogy nem volt olyan megye, ahova ne érkeztek volna menekültek. Legalább 22 ezer fővel kell számolnunk, de többen is lehettek. A korabeli sajtó pedig szinte minden mozzanatról beszámolt. Onnantól kezdve, hogy „Menekülnek erdélyi véreink!” egészen a visszautazásig. A Honti Lapok, az Eperjesi Lapok kifejezetten részletesen foglalkozott az eseményekkel, a gyűjtött adományokat is tételesen közölte. De más újságokból is érdekes mozzanatokra derült fény: előfordult, hogy a menekültek csomagjait fertőtlenítették, hogy orvosi vizsgálatnak vetették alá őket… Szóval: a sajtó mozaikkockáit összerakva kifejezetten komplex kép bontakozik ki a történésekről.
Csak a sajtóra támaszkodva van érezhető vakfoltja a történetnek?
A háború idején a sajtót erősen cenzúrázták, a konfliktusokról nem szívesen írtak. Találtam bizonyos utalásokat: Ipolyságon például előfordult, hogy a menekültek bedobálták az Ipolyba a kapott ételt, mert nem ízlett nekik, Komáromban a cipő minőségére panaszkodtak. Nagyon érdekelne az is, milyen emberi vagy családi kapcsolatok alakultak ki, de ezt száz év után nem lehet kideríteni, illetve egészen más jellegű kutatást igényelne. De vannak érdekes véletlenek. A könyv címlapján szerepel egy fotó, belül pedig egy születési anyakönyvi kivonat. Domus ösztöndíjjal kutattam Budapesten, az MTA vendégházában kaptam szállást. Szokás, hogy a kutatók összejönnek, és mindenki beszámol arról, mivel foglalkozik. Amikor felvázoltam a témámat, egy fiatal erdélyi hölgy elmesélte, hogy a dédszülei is a menekülthullámmal tartottak, így történhetett meg, hogy a nagyapja – a fotón látható csecsemő – Pozsonyban született.
Összességében mi a benyomása: a korabeli híradások, tudósítások mennyire voltak objektívek, vagy mennyire érezni a propagandacélokat, a hangulatkeltést? Milyen hangot ütött meg a sajtó az erdélyi menekültek ügyében?
Az első világháborús sajtó szeretett túlozni. A propagandára nagyon nagy hangsúlyt helyeztek, igyekeztek az érzelmekre is hatni. Kicsit rosszabbnak tüntették fel a helyzetet, mint amilyen volt. Azt írták például, hogy a menekültek mezítláb, egy szál ruhában indultak útnak, ami nem okvetlenül volt mindenkire igaz. A társadalmi összetételt tekintve igen tarka volt a kép: a gazdagabbak között akadtak, akik szállodába mentek, nem kellett róluk gondoskodni, a többieket viszont családoknál, kollégiumokban, a legkülönfélébb szállásokon kellett elhelyezni. Azoknak a falusiaknak pedig, akik a jószágot is magukkal hozták, megfelelő helyen, vidéken kellett lakhatást biztosítani, és az állatok takarmányozását is meg kellett oldani. Azt gondolom, a regionális lapok többé-kevésbé tárgyszerűen tájékoztattak, de például a Budapesten kiadott Az Est munkatársai elég szenzációhajhász módon írtak a menekültek fogadásáról. Például Érsekújvárban szívtelennek, közömbösnek tüntették fel a helyieket, azt írták, senki sem törődött a menekültekkel. Máshol felrótták, hogy a gyerekek napok óta nem kaptak tejet, hogy a családok napokig sínylődtek a vagonokban. Persze volt fejetlenség, de az is tény, hogy egyik napról a másikra egy hatalmas tömegről kellett gondoskodniuk a hivataloknak és a lakosságnak, ami nagy feladatot adott mindenkinek.
Mi lehet az oka, hogy ez a történet kiesett a köztudatból, nem része az élő emlékezetnek?
Az első és a második világháború kutatása és feldolgozása elsősorban hadtörténeti szempontból valósult meg. A néprajzkutatók között például régebben amolyan bennfentes tréfának számított, hogy ha terepen gyűjtöttek, és az adatközlő bácsi előjött Doberdóval meg Isonzóval, rögtön menekülőre fogták. A hátország hétköznapjai, a mikrotörténelem az utóbbi években vált érdekes kutatási területté. Az erdélyi menekülteken túl sok más első világháborús történetet sem tartunk számon. Mondok egy példát, a közelmúltban írtam is róla egy tanulmányt. Tanultuk annak idején, hogy József Attila egyszer nyaralhatott gyerekkorában, de a részletekről nem sokat tudunk. A Károly király gyermeknyaraltatási akcióról van szó. IV. Károly azért találta ki, hogy valahogy élelemhez jussanak a nagyvárosokban, elsősorban Bécsben élő gyerekek. Már a tervek sem voltak arányosak, végül Magyarországra 75 ezer osztrák gyerek került családokhoz, 8 ezer magyar gyerek pedig az „osztrák tengerpartra”, az Adriára utazhatott. Csak a margóra: ott végül a magyar kormánynak kellett lecsillapítania a kedélyeket, mert a helyiek felzúdultak, hogy nekik sem jut elég élelmiszer, nincs mivel még több éhes szájat betömniük… 1918 augusztusában vagyunk, amikor már nagy problémák voltak az ellátással. A sajtóban szépen megmutatkozik, mennyit változott a hátország hangulata 1916-hoz képest. A Szepesi Lapokban találtam egy írást, amelyben egy képviselő nagyon erélyesen tiltakozik az ellen, hogy osztrák gyerekek jöjjenek Magyarországra. Itt már, a háború vége felé határozottan felmerül a kérdés: a hadiözvegyek, a hadiárvák, a hadirokkantak, az erdélyi menekültek támogatása, a kárpáti falvak újjáépítése, az osztrák hadsereg ellátása után hány bőrt lehet még lehúzni a lakosságról?
Lakatos Krisztina ujszo.com/online
2017. december 11.
„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”
A címbeli idézet egy diák értékelése a szombaton Kolozsváron lezajlott Aranyfeszt országos diákvetélkedő döntőjéről, és nagyszerűen kifejezi az első alkalommal megrendezett program sikerét és népszerűségét. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezte a vetélkedőt az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya 7–8. osztályos diákoknak, és a több szakaszból álló verseny utolsó fordulójára, a résztvevő csapatok munkájának kiértékelésére került sor a hétvégén a Tranzit házban: délelőtt csoportos tevékenységet tartottak rajz- és irodalomoktatással, közös verseléssel, délután csapatokra osztva balladai jeleneteket kellett rögtönözniük, majd az Erdély kilenc megyéjéből érkezett 18 csapat bemutatkozó videóját vetítették le, ezt követte a nyertesek ismertetése, majd koncert zárta a jól sikerült rendezvényt.
Még októberben hirdette meg középiskolás diákoknak szánt vetélkedőjét az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya, és Arany János születésének 200. évfordulójára gondolták ki a feladatokat is, az újszerűségre és főleg a kreativitásra helyezve a hangsúlyt: például karikatúrát kellett rajzolniuk a nagy költő egy általuk kedvelt művéről vagy szereplőjéről, továbbá antológiát kellett készíteni kedvenc Arany János-művekből, szerelmesverset írni Arany-stílusban, és Arany nevében kellett levelet írniuk. Ezeket pontozva döntött a zsűri arról, hogy mindegyik megyéből melyik városi és vidéki iskola juthatott tovább, tehát vehetett részt a Kolozsváron megszervezett utolsó fordulón, amely szintén bővelkedett változatos és ugyanakkor szórakoztató tevékenységekben. Több mint 70 csapat jelentkezett a versenyre, és végül kilenc megyéből 18 csapat, több mint 80 diák és kísérő tanáruk jöhetett el Kolozsvárra a december 8–10-e közötti programokra.Szombaton a Tranzit házban workshopokkal kezdődött a csoportos foglalkozás: Márton Evelin írónő az írás folyamatában történő karakterépítésről mesélt, Balázs Imre József költő, író szintén az íráshoz kapcsolódóan „árult el” tippeket és trükköket, László Noémi költő a versek „megfoghatóságáról” mesélt, Kulcsár Árpád költő a sajtó- és irodalmi nyelv közötti kapcsolatról magyarázott, Könczey Elemér grafikus pedig népszerű bemutatót tartott karikatúrarajzolásból. Ezt követően a diákok megismerkedhettek Lupescu Katával, akivel László Noémi beszélgetett arról, hogy milyen 15 évesen írónak lenni, hogyan viszonyul ehhez a családja és környezete, miként éli meg saját történeteit, milyen a viszonya szereplőivel.Kiss Judit Ágnes magyarországi költőnő a délutáni foglalkozást vezette le nagyszerűen és ötletesen, mindenkit megnevettetve: a diákokat kilenc csapatra osztotta, és három balladából kellett röviden előadniuk, de mai, hétköznapi helyzetekbe képzelve. A walesi bárdokból, Szőke Panniból és az Ágnes asszonyból játszottak el jeleneteket a diákok rendkívül ötletesen, bátran, sok humorral, mindenki figyelemmel és élvezettel követte a másik előadását.Ezt követően került sor a résztvevő csapatok által elkészített bemutatkozó videók levetítésére, amelyek mindegyike úgyszintén tele volt ötletességgel, szójátékkal, humorral. Ezekben meséltek a diákok magukról, településükről, iskolájukról, az irodalomhoz való kötődésükről, Arany Jánosról, hobbijukról, elképzeléseikről. A részvételi okleveleket mindegyik résztvevőnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke adta át. A szervezők megkértek mindenkit, hogy röviden mondja el véleményét a vetélkedőről. A diákok rövid értékelése jól jellemezte az ilyen jellegű rendezvények lényegét és értelmét: tetszett mindenkinek a kreativitás, az egymással ismerkedés lehetősége, kiemelték a csapatmunka fontosságát, a feladatok érdekessége lekötötte őket. Érdemes idézni tőlük: „bearanyozta a mai napunkat az Aranyfeszt”, „végre egy olyan verseny, ahol magunkat adhattuk”, „minden perce aranyat ért”, „jó volt másképp, játékosan tanulni”. Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, az egyik legsikeresebb diákvetélkedőt szervezték meg a munkatársai, Újvári Dorottya és Molnár Bea. Az elmúlt hetek munkáját a szakmai zsűri részéről Kiss Judit Ágnes és Márton Evelin értékelte. A beküldött munkákkal összegyűjtött pontokkal, és a szombati közös tevékenységet is értékelve az első helyezett a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Tamás Tünde magyartanár, csapattagok: Erőss Nóra, Erőss Izabella, Deák Dorottya, Lakatos Krisztina, Balázs Bence). A nyertesek díja egy brüsszeli tanulmányút, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlott fel. A második díjazott a Küküllődombói Ádámosi Általános Iskola csapata (irányítótanár Fülöp Erika Anna, csapattagok: Tóth Gabriella, Miklós Renáta, Barabás Norbert, Bényi Erik Csongor), és hasonló pontszámmal a harmadik pedig a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Majláth Gabriella, csapattagok: Fazakas Csongor, Forró-Bathó Eszter-Anna, Henter Szende, Szabó Júlia Emese, Szász Szonia), ők az Idea könyvtér könyvcsomagját kapták.
Hegedüs Csillát a vetélkedő ötletéről, a sikeresség kulcsáról, valamint a folytatásról is kérdeztük. Szerinte a felnőttek sokszor nem mérik fel eléggé azt, hogy mennyire ötletesek és kreativak tudnak lenni a gyerekek, és ahhoz, hogy szeressék az irodalmat, tudjanak érdeklődni adott téma iránt, az is kell, hogy ne feltétlenül az iskolai tanterv szerint tanuljanak, ami merev, sokszor fantáziátlan. Meg kell engedni, hogy kedvük szerint értelmezzék az erdélyi magyar irodalmat. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy teljesen formabontó volt a verseny, nem kellett magolni, de sokat kellett keresni az interneten, utánaolvasni. Fontosnak tartotta azt is, hogy egyformán kezelték a nagyvárosból és kisebb településről jelentkezőket, ezt érezték a diákok is, hogy kíváncsiak rájuk. Jövőre is folytatják majd a versenyt, hasonló módon a városi és vidéki iskolák megszólításával, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt – a témát egyelőre nem árulják el, de lehet arra lesznek kíváncsiak, hogyan értelmezik a diákok a történelmünket. Szabadság (Kolozsvár)