Ahová visszatért Szent László király
Amióta 2006-ban feltárták a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomban a Szent László-freskókat, a látogatók három emlékfüzetnyit vallottak élményeikről. Amint kiragyogott a vakolat alól Szent László utolsó csatájának falképciklusa, a magyarországi Barlay Tamás ezt írta: „Ősi székely legenda, hogy Szent László visszatér, ha nagy a baj, megmenteni népét. Hát most visszatért… Hiszem, hogy azért, hogy megmentsen minket. Úgy legyen!”
Homoródkarácsonyfalva neve ma már egybefonódik azoknak a környékbeli településeknek, sőt Kárpát-medencei helységeknek a nevével, ahol ugyanannak a gyönyörű freskósorozat változatai fordulnak elő: Székelyderzzsel, Bögözzel, Csíkszentmihállyal, Gelencével. A homoródszentmártoni hasonló falképek ugyan elpusztultak, de Huszka József rajztanár 19. századi vázlatainak köszönhetően ismerjük azokat is. „Az 1068-as úz-besenyő betörést megfékező kerlési ütközet László hercegét tematizáló falképciklusok főleg a történelmi határőrvidék templomaiban terjedtek el” – olvasható eme műemlékeket bemutató honlapon.
A falképfeltárás szemléletet formált Karácsonyfalván: a helybélieknek meg kellett barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy fehér templomuk belső falai megszínesednek.
Az eddig utolsóként napvilágra hozott Szent László-freskósorozat megsokszorozta a közösség erejét és a támogatók adakozókedvét. Restaurálták a festett berendezési tárgyakat és a mennyezeti kazettákat, kutatóablakok sejtetik a padfestés egykori mintáit, és a szentély falán további freskók szelvényeit nyitották meg. „Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával – olvasható a Képes Krónika Szent László-legendájában. – Azt gondolta tehát Szent László herceg, hogy ez a váradi püspök leánya, és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagy hamar üldözőbe vette lova hátán, akit Szögnek nevezett. Midőn aztán lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova már nem iramodott gyorsabban, amannak lova se maradt vissza semmennyit sem, így mintegy kartávolság volt a lándzsa hegye és a kun háta között. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra, és mondá: Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd a földre! Az meg is tette. Midőn a földön hevert, Szent László herceg lándzsát akart belé vetni, hogy végezzen vele. A leány ekkor nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. (…) A szent herceg azután hosszasan küzdött a kunnal, majd elvágta inát, és megölte. De az a leány nem a püspök leánya volt.”
A 16. században fehérre meszelt templom külső falait díszítő falképeket Orbán Balázs említette először: „kívül a leomladozó vakolat alól régi fresco festvények nyomai tünedeznek elő”. A belső kifestésre utaló első nyomokat 1964-ben, a villamos áram bevezetésekor látta meg az akkori lelkész: a vésés nyomán színes mészdarabok potyogtak ki a falból. 1973-ban a templomjavításkor Lakatos Gyula helyi lelkész fel is hívta rá a szakemberek figyelmét. Benedek Enikő tiszteletes asszony érdekességként említette, hogy az első templomfüzetben még azt írták: hátha eljön az idő, amikor feltárják a freskókat.
Az Erdélyi falképek és festett faberendezések című felmérő program keretében 1998-ban nyitották a szakemberek az első szondát. 2005-ben derült ki, hogy „a szentély teljes felülete is festett, és a hajó északi falán több különböző kéztől és korból származó képszalag található”.
A feltárás 2006 áprilisában kezdődött el, a kutatás és konzerválás 2007 nyarán folytatódott. A Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány anyagi támogatásával a feltárást a Székesfehérváron élő Lángi József restaurátor végezte. Az eddig feltárt Anjou- és Zsigmond-kori falképek közül Jézus születésének jelenetét a 14. század első felére keltezik a szakemberek, ugyanannak a századnak a második felében festhették a Szent László-legendát, amely 11,6 m hosszúságban és 2 m szélességben az 1068. évi kerlési csatát ábrázolja. A háromkirályok hódolatát, illetve a Szent Ilona császárnőt ábrázoló freskó festésére „az 1496-ban történt toronyépítés idején kerülhetett sor” – írja Lángi József.
A királyi meghallgatási jelenet, majd az, amelyben a hadba vonulás előtt megáldja Lászlót a váradi püspök, valamint a legendából ismert csatajelenet hasonló az ezekkel rokonított freskókon ábrázoltakhoz. A legdinamikusabb jelenet, amint a menekülő lányrabló kun lován visszafordulva lövi ki a nyílvesszőt a sebezhetetlen Lászlóra. Az újabb jelentben az elrabolt lány László segítségére siet, és a király szekercéjével elvágja a kun lábát. Az utolsó előtti kép azt a pillanatot rögzíti, amikor László a megsebesített pogányt a hajánál fogva tartja, a megmentett leány pedig lesújt a kun nyakára a herceg kardjával. A zárójelenet azt ábrázolja, amint megpihennek a fa alatt.
Mesél a „ferde kép” – így emlegetik a karácsonyfalviak a falképciklust. Bár hasonló a többi Szent László-ciklushoz, több olyan elemet is tartalmaz, amelytől egyedi – tudtuk meg Benedek Mihály unitárius lelkésztől. A birkózási jelenetben Szent László nem harci, hanem más öltözéket visel: barna színű, bársony ruházattal máshol nem találkozunk. A pihenési jelentben a háttérben egy katona látható, a pihenő Szent László álmát őrzi. Karácsonyfalván hárman vannak ebben a jelenetben. Miután a látogató elmélázott Szent Lászlónak a kun vitézzel vívott harcán, kérdezhetjük: hogyan tudott megmaradni és napvilágra kerülni ilyen épségében a felbecsülhetetlen falkép? A soktényzős válasz szakmai részét a restaurátortól tudjuk: lemeszelés előtt nem vertek beléjük vakolatkötő réseket. Érdemes ellátogatni Karácsonyfalvára a Szent László-emlékévben. Ezer évet lép vissza a történelemben az, aki ennek a szent hajléknak a múltjára kíváncsi. Nem könyvekből olvashatja népünk évszázadainak krónikáját: mesél a gyönyörű műemlék templom minden szeglete, a lelkész házaspár és azok, akiknek szívügyük a falu jövője.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Enyészettől megmentett iratokból, idősek visszaemlékezéseiből falumonográfia
Amikor a székelyudvarhelyen működő Báró Hajna Unitárius Nőszövetség felvállalta Lakatos Gyula nyugalmazott unitárius lelkész kiadványának megjelentetését, még együtt álmodták meg a kötetet. Nyomdában van a Szemelgetés Recsenyéd történetéből című monográfia. Sajnos a szerző már csak fentről veheti azt számba.
A közel kétszáz oldalas, bőséges fényképanyagú kötet gazdag ismeretanyagot tartalmaz a falu múltjáról, a templom, az iskola, az udvarház történetéről, a családok sorsának alakulásáról, az elvándorlásról, lelkészek, elöljárók tevékenységéről, a népszokásokról – a mű egészében megelevenedik a régmúlt idők színes világa.
A recsenyédi születésű Lakatos Gyula lelkész felkutatta, összegyűjtötte az évek során magántulajdonba került, egykori eseményekről tanúskodó iratokat, és a falu idős embereivel való beszélgetései során rengeteg információhoz jutott a település régi arculatával kapcsolatosan.
A feledéstől, enyészettől megmentett iratok, történetek, idős emberek visszaemlékezései így idézik elő az olvasóban az összetartozást, erősítve azt. A kötet hiánypótló azok számára, akik kevésbé ismerik Recsenyéd történetét, avagy érdeklődnek a falu múltja iránt – legyenek helyiek, elszármazottak vagy látogatók.
Lakatos Gyula egykori nyugalmazott unitárius lelkész több mint egy évtizednyi kitartó munkájának szép eredményeként született meg a mű. A szerző vallomása szerint érezvén az idő szorítását tudta, hogy ennek a kutakodásnak neki kell fognia, mert ha nem is sok, de lesz, amit írni.
A szülőfalutól kapott értékek, a falu és közösség iránti megbecsülés és szeretet táplálta lelkesedését, tenni akarását, s úgy érezte, hogy a sok jóért cserébe maradandót kell alkotnia. A szerző jó humorérzéke megmutatkozik a monográfia kezdő soraiban, amelyben elénk tárja, hogyan is esett meg ama nevezetes recsenyédi kutya története...
A Báró Hajna Unitárius Nőszövetség célja, hogy segítsék a helyismereti kutatások eredményeinek terjesztését, és egy olyan múltra vonatkozó érdekességeket tartalmazó könyvet nyújtsanak az olvasóközönségnek, amely a honismereti oktatás kiegészítője lehet. A nőszövetség tagjai nagyon jól ismerték Lakatos Gyula lelkészi munkásságát, akit mindig foglalkoztatott a települések történetének megismerése, ezért szívesen vették szárnyaik alá a kiadvány létrejöttének megvalósulását. Édesapja tervei alapján a nyomdai előkészítés és a grafikai arculat a szerző lányának, Lakatos Gabriellának a munkája.
Életút
Lakatos Gyula 1933. április 4-én született a Szentmárton községhez tartozó Recsenyéden – tudtuk meg lányától, Littasi Csillától. Tanulmányait a helyi elemi iskolában kezdte, majd a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban folytatta, és az egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán végezte 1956-ban. A hívek kérésére Kiss Elek akkori püspök 1956. július 1-jén Székelykálba nevezte ki gyakorlóévre. Utána 1964. október 20-áig ott folytatta lelkészi tevékenységét. Házasságot kötött Komán Mária tanítónővel, és két leánygyermekkel áldotta meg az Isten. Az egyházközségben végzett szolgálata mellett a lelkészhiány miatt beszolgált Vadadba, Iszlóba és a hozzá tartozó két szórványegyházközségbe, Ilyébe és Járába. Tevékenységét az egyházközség szolgálatába állította, munkája legfőbb eredményének azt tartotta, hogy egy templomba járó gyülekezetet hagyott maga után. 1964. október 20-ától nyugdíjazásáig, harmincöt éven keresztül Homoródkarácsonyfalván szolgált. 2000. január 1-jén vonult nyugdíjba. Recsenyéden, a szülői házban töltötte nyugdíjas éveit. 2017 szeptemberében hunyt el. Molnár Melinda / Székelyhon.ro