Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Laczkó Emese Éva
1 tétel
2016. április 12.
Disputából az élen
A hét végén, április 8–10-én került megszervezésre Debrecenben a XXXIII. magyar országos és Kárpát-medencei disputavetélkedő, amelyen kilenc településről három korcsoportban, 34 csapatban 102 diák vett részt. A részt vevő debreceni, kecskeméti, pécsi, budapesti, miskolci, hajdúböszörményi, szarvasi és verőcei csapatok mellett Erdélyből egyedül a marosvásárhelyi disputázók képviselték a határon túli versenyzőket, két korosztályban. A legnagyobb, 3-as korosztályban (10-12. osztály) a Laczkó Emese Éva tanárnő által felkészített, többéves disputás gyakorlattal rendelkező csapat (Czyklon) diákjai a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból (Boni Zsuzsanna és Fazakas Pálma) és a Református Kollégiumból (Szabó Blanka) érkeztek. A dr. Tamási Zsolt által vezetett, az első korosztályban (4-6. osztály) induló két csapat közül a hatodikosok (Cirkuszi kapibarák) vegyes csapata képviselte a 7-es Számú Általános Iskolát (Szabó Zoltán és Nagy Szilárd), illetve a Római Katolikus Teológiai Líceumot (Jitianu Rosemarie). A Római Katolikus Teológiai Líceum ötödikes diákjaiból (György Katalin, Nagy Kincső és Tamási András) álló csapat (Anonymus) első alkalommal vett részt ilyen típusú tevékenységen. A vetélkedőre történő kiutazást hagyományosan a Communitas Alapítvány támogatta.
A tételmondatokat (harmadik korcsoportban: A nemi szerepek kora lejárt, az első két korcsoportban: A tankönyvek kora lejárt) az elődöntők három fordulójában állítani és tagadni is kellett minden csapatnak. A három fordulóból a Czyklon és a Cirkuszi kapibarákcsapat két győzelmet szerzett, az Anonymus csapat mindhárom mérkőzését megnyerte. A harmadik korcsoportban a két győzelem a nagy mezőny miatt nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz, viszont így is sikerült megszerezni a negyedik helyezést, illetve az egyéni pontszámok terén a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból Boni Zsuzsanna a második díjat vehette át. Az első korcsoportban a két előselejtezős győzelem segítségével a Cirkuszi kapibarák viszont bejuthatott a döntőbe, együtt a mindhárom alkalommal győzelmet szerző Anonymus csapattal. Ez tette lehetővé, hogy a többéves marosvásárhelyi disputázás történetében első alkalommal az országos és Kárpát-medencei döntőben mindkét csapat erdélyi, marosvásárhelyi volt. A kiegyensúlyozott vita eredményeként a három bíró közül egy az Anonymus, kettő pedig a Cirkuszi kapibarák javára döntött, így a dobogó első helyét a hatodikos, a második helyét az ötödikes csapat foglalhatta el. A csapathelyezéshez hasonló kiemelkedő eredményt sikerült az egyéni teljesítmények terén is elérni a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak. A hatodikos Jitianu Rosemarie az egyéni második s az ötödikes György Katalin az egyéni első díjat hozhatta haza.
Dr. Tamási Zsolt
Népújság (Marosvásárhely)