Két román kutató bírálja a Székelyföld története monográfiát
Bírálja két román kutató a Székelyföld története című monográfiát, amely idén nyáron jelent meg Székelyudvarhelyen. A román szakemberek úgy vélik, a mű kizárólag a magyar történetírás álláspontját közvetíti, teljesen figyelmen kívül hagyva a Kovászna és Hargita megyei románság térségbeli jelenlétét.
A sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătuşu levéltáros, illetve a kolozsvári Vasile Lechinţan történész által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény értelmében a háromnyelvű (magyar, román és angol) kötet szerzői szándékosan mellőzték a román nyelvű munkák felhasználását, a „gyér forrásanyagra” és „hiányos szakirodalomra” hivatkozva.
„Ezek az érvek egyenesen cinikusak, mivel a térség »többi« lakójáról rendelkezésre álló szakirodalom egyáltalán nem hiányos, sőt: igen gazdag. Nem a »gyér forrásanyag« és a »hiányos szakirodalom« az oka tehát annak, hogy felületes, eltorzított és a történelmi valóságnak nyilvánvalóan ellentmondó képet fest a kötet arról, milyen »nyomot hagytak« az egykori székely székek nem székely és nem magyar lakói e vidék történelmében. Nem nehéz kitalálni, hogy a szerzők olyan régióként kívánják ábrázolni Székelyföldet, amelyet kizárólag székelyek, illetve magyarok laknak, a románokkal való gazdasági, katonai, kulturális, nyelvi, közigazgatási stb. kötődésektől teljesen letisztított enklávéként akarják bemutatni” – áll a közleményben.
Ennek aláírói ugyanakkor hangsúlyozzák, az elmúlt 25 évben számos történeti munka jelent meg a székely székek román ajkú lakosságáról, többek között a Román Akadémia, a kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet gondozásában.
„Bármennyire is részletesen mutatja be a munka a térség székely és magyar lakosságának történelmét, az egykori székely székeken élt románság történetének objektív ismertetése nélkül a Székelyföld története című háromkötetes mű nem több egyszerű propagandaírásnál, amely akár veszélyes is lehet az ifjúságra nézve, amelyet megpróbál megszólítani. Ebben a formában semmiképpen sem tekinthető hiteles monográfiának, ahogyan azt a szerzők, a szerkesztők és a munka megrendelői állítják” – teszi hozzá a közlemény.
A Székelyföld története című háromkötetes, hozzávetőlegesen 2200 oldalt számláló monográfia a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiadásában jelent meg, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának anyagi támogatásával.
Székelyhon.ro

Etnikai tisztogatás?
Nem hazudtolta meg önmagát Ioan Lăcătușu, a Románok Kovászna, Hargita és Maros Megyei Civil Fórumának vezetőségi tagja a Román Akadémia által az ország nemzeti ünnepe alkalmából szervezett tudományos ülésszakon.
Felszólalásában ugyanis reményét fejezte ki, hogy két év múlva, a nagy egyesülés százéves évfordulóján „Románia a szívében levő nemzetiségi enklávék nélküli egységes államként fog megjelenni, mert ha az ország szíve beteg, az egész ország beteg lesz.” A tévedések elkerülése végett arra is rámutatott, hogy országa szívének az általa következetesen Délkelet-Erdélyként emlegetett Székelyföldet tekinti.
Üzenete egyértelmű, és szándéka nyilvánvaló: a székely-magyarok jelenléte beteggé teszi Romániát, ezért záros határidőn belül meg kell tisztítani tőlünk az országot. Nekünk, érintetteknek pedig nem árt, ha óhaját komolyan vesszük, mert megfogalmazásával Lăcătușu tulajdonképpen egy ellenünk jól megtervezett támadássorozat ideológiai alapjait rakta le. Ráadásul felső jóváhagyással, hiszen döbbenetes kijelentése az ország első számú tudományos intézetének az égisze alatt hangzott el, anélkül, hogy ellene bárki tiltakozott volna, vagy tőle legalább utólag elhatárolódott volna. Ugyanakkor ne feledjük, a történelem folyamán minden etnikai tisztogatás ilyen és hasonló indoklással vette kezdetét. Megvalósításának viszont többféle módja van, az elvándorlást kikényszerítő ellehetetlenítéstől, félelemkeltéstől és zaklatástól, az erőszakos beolvasztáson át, a fizikai megsemmisítésig.
Az életkörülményeink tudatos megnehezítésének és megélhetésünk bizonytalanná tételének már hosszú évtizedek óta szenvedő alanyai vagyunk, mint ahogy a hatalom visszaéléseinek és packázásának is, azonban még mindig létezünk. Éppen ezért hamarosan ellenségeink taktikaváltása várható, ami kétségtelenül a már rég emlegetett óriásrégiók létrehozásában fog megnyilvánulni – egyelőre. Ennek megakadályozására kell tehát a képviseletünknek felkészülnie, de mi magunknak is, mert egy ilyen méretű támadás kivédése csak egységes fellépéssel, vagyis a politikai küzdelem és polgári engedetlenség ötvözése által lehetséges.
Bedő Zoltán 
[Forrás: Székely Hírmondó] itthon.ma//szerintunk

El akarnak üldözni szülőföldünkről?
Nemrégiben Liviu Dragnea pártelnöknek címzett nyílt levél jelent meg a román sajtóban a Románok Kovászna, Hargita és Maros Megyei Civil Fórumának sajtóirodája aláírással. Az állítják, hogy harminchárom kulturális és civil szervezet nevében szólnak. Gondolom, akkor az elnökség nevében jelent volna meg az iromány, így sejtjük, hogy Ioan Lăcătuşu terméke. De nézzük inkább a tartalmat. A választásokon győztes Szociáldemokrata Párt elnöke irányába megfogalmazott hízelgés után rátérnek a lényegre: figyelmeztetik a politikust, nehogy bevonják az RMDSZ-t a kormányzásba. S következik a bicskanyitogató magyarázat!
Az 1989 óta eltelt években gyűjtött bizonyítékok alapján kijelentik, hogy a szövetség – mely nem jegyezte be magát pártként, ám több éven át a törvényeket kijátszva részt vesz a romániai politikai életben – egyetlen pillanatra sem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításának eszméjéről, a régi határok visszaállításáról, Erdély elszakításáról, amely az 1918 utáni magyar revizionizmus legfőbb célja. A levél szerint, amennyiben az RMDSZ visszatér a kormányzásba, egyetlen cél fogja vezérelni: hogy gyengítse a román állam alapjait, kivívjon újabb jogokat, melyeket a románok ellen kíván fordítani. A fórumosok arra kérik a pártelnököt, vegye figyelembe kérésüket, mert az erdélyi románok még mindig érzik azokat az átkokat, amelyek évszázadokon keresztül sújtották őket. Nem akarnak ismét „idegenekként élni saját országukban” – írják. A következő mondatot szó szerint idézzük: „Nem akarunk a »székely földön« élni, és hogy arra kötelezzenek bennünket, hogy megtanuljuk a magyar nyelvet!” Kérik Dragneát, tájékozódjék, mit ír a magyar sajtó: abban a románokat csupán „magyar vérrel beszennyezett, bocskort hordó holmi bocskorosoknak” tekintik. Ezeknek a kiadványoknak – melyek 1989 után ellenőrizetlenül jelennek meg Romániában – az oldalairól árad a méreg – áll a levélben. Ezekben a megyékben a románok óriási gondokkal küszködnek identitásuk megőrzésében. A Fórum sajtóirodája reményét fejezi ki, hogy ezek a gondok megoldódnak a következő szociáldemokrata kormányzás idején a nagy egyesülés 2018. december 1-jei centenáriumi megünnepléséig. Nézzük csak, miről is van szó! Jelezzük, nem kenyerünk az általánosítás, és annak ellenére, hogy úgy tüntetik fel, a levélben a teljes székelyföldi, sőt, az erdélyi románság nevében beszéltek, a továbbiakban, amikor többes számot használunk, csupán arra a néhány hangadóra szorítkozunk, akik valóban mérgezik a légkört itt, Székelyföldön – így, nagy betűvel! –, Erdélyben, egész Romániában, sőt, az országhatáron túl is.  Idegennek érzik magukat Székelyföldön? Nem csoda, hisz idegenként is viselkednek. De ennek vajon mi az oka? A Román Kommunista Párt propagandistájának ide helyezett moldvai származású nemzeti hőzöngő bizonyára nem érzi magát oly jól, mint a kétszer emlegetett 1989 előtt. Az volt az ő igazi világa! Azóta csak úton-útfélen jajgat, mert közben elindultunk a normalitás felé. Még hosszú az út, s néha kátyúba jutunk, de reméljük, egyszer csak célba érünk. A küllők közé állandóan akadályokat szúrnak látható és láthatatlan, csupán a háttérben megbújó ellenségek. Ide tartozik a Fórum mostani megmozdulása, vagy Ioan Lăcătuşu három héttel ezelőtti, a Román Akadémia által szervezett tudományos ülésszakon való hőbörgése. Akkor is reményét fejezte ki, hogy két év múlva „amikor a nagy egyesülés centenáriumát ünnepeljük (…), a szívében levő nemzetiségi enklávék nélküli egységes államként fog megjelenni Románia”.
Lapunkban és az általunk ismert sajtótermékekben nem jelentek meg magyar vérrel bemocskolt bocskorosokról szóló írások, de ők ilyesmit lebegtetnek. Vissza akarják vezettetni a cenzúrát? Csak azt közölhetnénk a lapokban, ami nekik tetszik, amit ők jóváhagynak? Visszasírják az 1989 előtti állapotokat, amikor nekik – ismétlem, csak néhányuknak! – sült a csülök Székelyföldön. Nem akarnak megtanulni magyarul. A nyelv nem fertőző betegség, hanem olyan eszköz, amivel könnyebben boldogulhat az ember, könnyebben beilleszkedhet, elfogadottabbá válhat, otthon érezheti magát. De nem ez a szándék, nem így akarják otthonossá tenni Székelyföldet, mert ők nem akarnak „székely földön” élni. Tetszik vagy sem, ezt a térséget évszázadok óta Székelyföldnek nevezik, megvannak a sajátosságai, ha úgy tetszik, enklávénak is nevezhetik, hiszen nyelvében, kultúrájában, vallásában, történelmi örökségében elkülönül a körülötte levő, a választások után mostanra vörösbe borult területtől. Ne akarjanak az elkövetkező két év alatt bennünket megsemmisíteni, elüldözni szülőföldünkről, őseink sírjai mellől, az nem fog sikerülni. Sajnos, az elkövetkező két évben, a centenáriumi rendezvényekig azoknak áll a zászló, akik gyakran és sokfelé ugatnak. Csak arról nem igyekeznek tudomást szerezni, hogy Gyulafehérváron azon a bizonyos december eleji napon arra is ígéretet tettek, hogy teljes egyenjogúságot biztosítanak az együtt élő nemzeti közösségeknek, nemzeti szabadságot, saját közigazgatást, anyanyelvű oktatást és igazságszolgáltatást ígértek.
Előbb az ígéreteket kellene valóra váltani, hogy ne legyen hiányos az ünneplésük!
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dan Tanasă: „Nem értem, mi hiányzik még a magyar közösségnek”
Azt állítja, nem a titkosszolgálatok és nem a román ortodox egyház fizeti, az autonómiát Románia ellenségének tekinti, a helyi román vezetőket pedig „szolgának” tartja Dan Tanasă. A magyar szimbólumok használata miatt perek sorozatát indító sepsiszentgyörgyi bloggert a Maszol arról kérdezte, hogy miként látja a székelyföldi magyar-román együttélést, a szimbólum- és nyelvhasználatot, valamint az autonómia kérdését. Az exkluzív interjú a székelyföldi román közösség hangadóit megszólító cikksorozatunk első része. 
Az alábbi interjú a választások előtt készült. Közlését azért halasztottuk el, mert időközben kiderült, hogy Dan Tanasă a Szövetségünk Románia nevű párt színeiben parlamenti mandátumra pályázik. Az interjú első kérdését utólag tettük fel a sepsiszentgyörgyi bloggernek. Cikksorozatunk következő részében a székelyföldi román közösség más hangadóit szólaltatjuk meg, majd a nyilatkozataikra reagáltatunk magyar politikusokat is.
- Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester korábban kijelentette,  Dan Tanasă nem mert Székelyföldön indulni a parlamenti választásokon, inkább Bukarestbe "menekült". A választási eredmények (a Szövetségünk Románia nem jutott mandátumhoz - szerk. megj.) ismeretében nem gondolja úgy, hogy már csak stratégiai szempontból is inkább Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna indulnia, ahol jobban ismeri tevékenységét a román közösség?
- Átbeszéltem ezt a kérdést a Szövetségünk Románia vezetőivel, és úgy határoztunk, hogy jobb eséllyel indulok Bukarestben. Az volt a fontos, hogy a székelyföldi román közösség egyetlen hiteles hangjaként mandátumhoz jussak. Ismertségem rég túllépte Hargita és Kovászna megye határait. A magyar közösség vezetőitől eltérően, akik a soviniszta diskurzusra alapozták a szavazatszerzésüket, én nem akarok semmit sem bizonyítani, és nincs is szükségem erre. Bebizonyítottam, hogy az elmúlt nyolc évben csak a törvények betartásán őrködtem, és ezt teszem majd a továbbiakban, a parlamenten kívülről is. Antal Árpád, Tamás Sándor vagy Kelemen Hunor azonnal eltűnnének a közételből, ha nem lennének RMDSZ-tagok vagy nem töltenének be köztisztséget. Ez velem nem történhet meg. Ami pedig a székelyföldi román közösséget illeti, figyelje meg, hogy kiket támadnak az RMDSZ vezetői és a magyar sajtó egy része a gyűlölködő románellenes propagandájukkal: Dan Tanasát és Ioan Lăcătușut, korábban pedig Maria Peligradot és Rodica Pârvant. Ők a román közösség vezetői. Ők azok, akik nyilvánosan hangot adnak a közösséget ért sérelmeknek.
- Székelyföld multietnikus térség, de az itt élő közösségek között nem létezik folyamatos, „intézményes”párbeszéd. Miközben magyarok és románok között van együttműködés a kultúra révén, a zenében, színházban, illetve a sportban, vannak közös ifjúsági projektek, születtek barátságok és vegyes házasságok, a két közösség vezetői nem folytatnak párbeszédet. Egyesek nyilatkozatai miatt a kívülállók úgy érzékelhetik, hogy konfliktus van a térségben magyarok és románok között. Mivel magyarázza az intézményes párbeszéd hiányát: nincs rá akarat, vagy nincsenek partnerek?
- Nyilvánvaló, hogy a két közösség között nincs párbeszéd, ami sajnálatos, mivel ugyanitt élünk, és ahelyett, hogy mindkét közösség egy irányba húzna, egyik azt mondja hejsz, a másik, hogy csá. Kovászna megyében 23 százalékos a román közösség, de sajnos nem vonják be a megye fejlesztését illető fontos döntésekbe. Nagyon őszinte leszek: azt érzem, hogy a magyar elit folyamatosan fricskázza a román közösséget, majd felrója neki, hogy nem vesz részt közös dolgokban. Nyilvánvaló, hogy két teljesen különböző meglátásnak kellene találkoznia: egyrészt létezik egy hatalmi pozíció, amelyben a magyar közösség mindent irányít adminisztratív és politikai szinten, másrészt van a román közösség, amely elszigetelődött. Úgy értékelem, hogy a párbeszédet annak a félnek kellene kezdeményeznie, amely hatalmi pozícióban van. Az elmúlt években a román közösség részéről több felhívás is megfogalmazódott a párbeszéd szükségességéről, de nyilvánvaló, hogy vannak témák, amikről tudunk tárgyalni, és van, amiről nem vagyunk hajlandóak beszélni. Például nem tárgyalunk az autonómia kérdéséről, de beszélhetnénk a sport, ifjúság, kultúra témákról.
„A román vezetők szolgaként viselkednek”
- Kik lehetnek a román közösség részéről azok a reprezentatív partnerek, akik egy asztalhoz ülhetnek a magyar közösség választott vezetőivel?
- Itt valóban van egy probléma, mert a magyar közösség megválasztott képviselői valódi vezetők, míg a román közösség választott képviselői szolgaként viselkednek.
- Ezt fejtse ki bővebben. Mit ért az alatt, hogy a választott román vezetők szolgaként viselkednek? 
- Szolgák, mert nem képviselik a román közösség érdekeit. Szolgák, mert amikor valami miatt fel kellene szólalni, ezt nem teszik meg, nem viselkednek vezetőként. Süketek és némák, nem kommunikálnak a közösségükkel, nem fogalmaznak meg üzeneteket, nem tudnak tömegeket összegyűjteni. Nyilvánvaló, hogy a román közösség valódi vezetői a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumában vannak, csakhogy ők nem választottak, ezért a magyar közösség nem tekint rájuk vezetőként. Egyértelmű a válaszom: a magyar közösség vezetői keressék a Románok Civil Fórumát, és az eldönti, hogy kivel, hol és milyen témákról lehet párbeszédet folytatni.
- Meglátásom szerint a párbeszédet az is akadályozza, hogy nem két fél van – magyarok és románok – hanem annál több: mérsékeltek és radikálisak, fiatalok és idősek, hívők és nem hívők …
- Ez így van, csak az a különbség, hogy a magyar közösségben többé-kevésbé mindenki ugyanannál az asztalnál ül. Az Erdélyi Magyar Ifjakat (EMI) a megyei tanács finanszírozza, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) legelöl vonul március 15-én, az MPP bejutó helyet kap az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin, mindenki ugyanaz a cél fele húz: az autonómiáért. Nálunk románoknál van tíz ember húsz féle hiúsággal, ezért nincs együttműködés köztünk.
- Ez a román közösség problémája, hogy nincsenek olyan vezetők, akik reprezentatívak és akiket elfogad az egész közösség?
- Így van, ez a problémánk, mert egy román ember, aki magyar cégtulajdonosná, vagy olyan közintézménynél dolgozik, ahol magyar az igazgató, soha nem fogja felvállalni a nyilvánosságot, mert létezik egy félelem, hogy a magyar munkaadója meglátja és elbocsátja.
- Van tudomása ilyen esetekről? 
- Nem tudok ilyen konkrét esetekről, de mi így érzékeljük, ezt beszéljük egymás között. És mivel kis közösség vagyunk, nincs vezetőnk, olyanok vagyunk, mint a juhcsorda, amelyet nincs ki irányítson. Szükségünk van egy olyan vezetőre, akit a teljes közösség, a civil szervezetek és politikai pártok is elfogadnak, és aki valódi vezetőként viselkedik.
- Zavarja, hogy a magyar közösség vezetői nem fogadják el partnerként a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának képviselőit, sőt a két közösség közeledésének akadályozóiként tekintenek rájuk, ezért inkább a román fiatalokkal, például Mădălin Guruianuval működnek együtt?
- Azért tekintették partnernek Mădălin Guruianut, mert kiszolgálta a magyar politikai és civil elit érdekeit. Mădălin kényelmes volt Antal Árpád és Tamás Sándor számára, de nem láttuk őt a románok érdekeit védelmezni. Ezért nem hívnak tárgyalásra engem, Ioan Lăcătusut vagy Maria Peligradot. Szerintem egyetlen oka van annak, hogy a magyar vezetők nem állnak szóba a román közösség képviselőivel: a sovinizmus. A román közösség ittlétéről egyáltalán nem vesznek tudomást, úgy írták ennek a térségnek a történelmét, hogy abban nem szerepel a román közösség, és a forradalom után sem vettek rólunk tudomást. Hiányzunk a rendezvényekről, például a Szent György Napokról, nem kaphatunk alpolgármesteri tisztséget, mert a magyar vezetők egyszerűen nem vesznek tudomást létezésünkről.
„… a románok is szeretnének szurkolni”
- Miért gondolja azt, hogy bármit tesz a magyar közösség, azt nem önmagáért, hanem a románok ellen teszi?
- Azért, mert ezt az üzenetet közvetítik, például azáltal, hogy valaki Sepsiszentgyörgy polgármestereként a főtéren szervez adventi ünnepséget, katolikusoknak és protestánsoknak, de ugyanez a polgármester nem szervez karácsonyi ünnepséget a többségében ortodox vallású románok számára. A magyar közösség úgy érezheti, hogy az általa megválasztott vezető mindent megtesz érte, holott a polgármesternek mindenkit kellene képviselnie. Az adventi ünnepség csak egy példa volt. Hogy tudok én reagálni egy ilyen esetre, azon túl, hogy felhívom a polgármester figyelmét, hogy ez románellenes, sovén cselekedet. Ha egy közösségben csak öt másféle ember van, és polgármesterként azt tartom magamról, hogy nem vagyok sovén, nem diszkriminálom, nem utálom a másokat, akkor megszólítom őket is.  
- Meglátása szerint melyek lehetnek azok a témák, amelyekről a két közösség vezetőinek tárgyalniuk kellene?
- Munkahelyek, életszínvonal emelkedése, közép- és hosszútávú tervek a térség gazdasági fejlesztése érdekében. Számomra elfogadhatatlan, hogy Albert Álmos – Isten nyugosztalja – azt mondja, hogy nem akarunk befektetőket, mert akkor jönnek ide emberek, akik zavarnak. Nem hiszem el, hogy a magyarok nem akarnak többet maguknak: egy parfümöt, nem akarnak vendéglőbe járni vagy Maldive szigeteken nyaralni. Nem hiszem, hogy a magyarok ezer lejes fizetésekért akarnak dolgozni. És természetesen mindezek után működjünk együtt más területeken is, például a sportban. Most viszont zavar az, hogy a város kosárlabda csapata (szerk. megj: Sepsi SIC) azt kommunikálja magáról, hogy a magyar közösség csapata. Nem róhatod fel a románoknak, hogy nem mennek szurkolni, tapsolni és énekelni a Sepsinek.
- Téved, hiszen a Sepsi SIC mérkőzéseire nagyon sok román ember is eljár, és mindenki együtt szurkol.
- Nézze, én kommunikáció szakon végeztem, és odafigyelek a nyilvános üzenetekre. Azt látom, hogy a csapat színei, üzenetei, a kommunikációjuk nyelve arról szól, hogy ez a csapat a magyar közösségé. Ugyanez történik Csíkszeredában is a hokicsapattal. Igazságtalan, mert a románok is szeretnének szurkolni és érezni ezt a fajta helyi büszkeséget. Lehet, hogy románok is kijárnak a meccsekre, de ők nem érzik igazán magukénak a csapatot. 
„Tamás Sándorról vagy Antal Árpádról a fasizmus jut eszembe”
- Beszéljünk a magyar közösség projektjeiről, igényeiről. A  magyar közösség képviselői több ízben felhívták a figyelmet, hogy nem teljesültek maradéktalanul az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt ígéretek, így a „teljes nemzeti szabadság”, vagy az, hogy „minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással” és a „magyarság önrendelkezési jogáról” szóló ígéretek.
- Ez történelem, ezért én történészekre bíznám, hogy elemezzék és értelmezzék. Azt azonban veszélyesnek tartom, hogy a magyar közösség vezetői sok esetben összekeverik a dolgokat, és olyan fogalmakat használnak, amelyek értelmezése történészek dolga lenne. Én ugyanakkor nem értem, pontosan mi nem teljesül abból, amit 1918-ban ígértek. Kértem Antal Árpádot és Tamás Sándort, magyarázzák el pontosan, mi nem teljesült, különben csak szlogenek és propaganda szintjén hivatkoznak a gyulafehérvári kiáltványra, annak érdekében, hogy a magyar választók mindig frusztráltak legyenek, mivel valami meg volt ígérve nekik és nem kapták meg. Nem értem, mi hiányzik még a magyar közösségnek. Megértem a magyarok frusztráltságát, és azt is, hogy a felnőttek megtanítják gyerekeiknek a történelmet, de nem tartom helyesnek, hogy a teljes közösséget a revizionizmus szellemében neveljék, mert ezáltal antagonista álláspontra helyezkedsz a másik közösséggel. Aki ma azt mondja, „Vesszen Trianon”, velem szemben helyezkedik el, hiszen Romániának mást jelentett a trianoni békeszerződés. Megértem a magyarok Trianon-traumáját, de egy dolog a magánvélemény, és más az, hogy a választott magyar vezetők, Tamás Sándor és Antal Árpád a román állam hivatalnokai, a román államtól kapják fizetésüket, ezért amellett, hogy a közösségük érdekeit szolgálják, tiszteletbe kell tartaniuk a romániai törvényeket, az alkotmányt. Ha pedig meggyőződéseik Románia és trianoni békeszerződés ellenesek, akkor mondjanak le köztisztségeikről, és tevékenykedjenek a civil vagy politikai szférában.
- Egészen pontosan mit ró fel a két önkormányzati vezetőnek? Mire alapozza, hogy nem tartják be a romániai törvényeket vagy nem tisztelik az ország alkotmányát?
- Amikor Tamás Sándor vagy Antal Árpád kinyitja a száját, nem tudom miért, de nekem mindig egy valami jut eszembe: a fasizmus. Ez a két személy a megvetést, utálatot, sovinizmust promoválja. Antal Árpád pedig egyetlen épelméjű ember számára se lehet partner a párbeszédre, miután azt az aberrált nyilatkozatot tette Koszovó kapcsán – erről van hangfelvétel is –, hogy jön a magyar fiatalság új-hulláma, s ha Románia nem ad autonómiát Kovászna és Hargita megyének, a románok a koszovói szerbek sorsára jutnak. Én szerettem volna, ha lett volna valaki a magyar közösségben, aki feláll, és azt mondja: Antal Árpád, kretén vagy, hogy mondhatsz ilyeneket? De ez nem történt meg. Ezek után miként vádolhatod a románokat, hogy nem akarnak szóba állni? Ráadásul folyamatosan újraválasztják polgármesternek. Olyan ez, mintha indítanék egy pékséget, és abban csak fehér kenyeret árusítanék. Az emberek ugyan vásárolnak, de az csak fehér kenyér, nincs más a kínálaton.
- Ha már a kenyeret említette: a román közbeszédben folyamatosan jelen van, hogy „Székelyföldön nem szolgálnak ki, ha románul kérsz kenyeret”. Tud olyanról, aki szembesült ilyen helyzettel?
- Lehet, hogy előfordult ilyen, de természetesen butaság, hiszen ha nem szolgálnak ki, elmész máshová. Ez egy olyan klisé, amely kárt okoz nem csak nekünk, románoknak, hanem az egész térségnek is.
„Túlzottan pozitívan diszkriminálják a magyarokat”
- A román vezetők azt mondják, Románia minden jogot megadott és kisebbségeknek, és e tekintetben modell értékű Európában. Egyesek szerint a szükségesnél is több joga van a magyar közösségnek. Van olyan megszerzett jog, amelyet túlzónak tart és megvonna a magyar közösségtől?
- Nevetséges hivatkozás Románia kisebbségi modelljéről és európai standardokról beszélni. Úgy gondolom Romániának nagyon jó törvénykezése van a kisebbségekre vonatkozóan, de nem értem mire gondolnak, amikor azt mondják: betartjuk az európai standardokat. Melyek ezek az európai standardok, és ki határozta meg azokat? Németország vagy Franciaország, ahol nincsenek kisebbségek? Görögország vagy Bulgária, amelyeknek területén vannak nemzeti kisebbségek, de nem ismerik el őket? Ha más országokban is olyan törvények vonatkoznának a kisebbségekre, mint Romániában, akkor Európa sokkal biztonságosabb lenne. Most nem gondolom azt, hogy Romániában a kisebbségeknek többletjogaik vannak, amiket meg kellene vonni tőlük. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyar közösséget megillető jogok túlzott pozitív diszkriminációt jelentenek és vannak törvénycikkelyek, amelyeket túlzónak tartok. Például az oktatási törvényben az áll, hogy azokban a tanintézményekben, amelyekben léteznek kisebbségi osztályok is, egyik igazgatónak ismernie kell az adott kisebbség nyelvét, ez legtöbb esetben a magyart jelenti. Ez alapján azt tartanám igazságosnak, hogy Sepsiszentgyörgyön, ahol 15 ezer román él, legyen egy román alpolgármester, vagy a megyei tanácsnál egy román alelnök. Azt is aberrációnak tartom, hogy az önkormányzatokban a kultúrára szánt pénzt etnikai alapon, 75 százalékban magyaroknak és 25 százalékban románoknak osztják el. 
- Nem gondolja, hogy ez a módszer éppen az önrendelkezés, az autonómia egyik megnyilvánulása, hiszen a háromszéki önkormányzat a román lakosság arányának megfelelő összeg szétosztását a román tanácstagokra bízza?
- Ezt diszkriminációnak nevezik, mert a kultúrára szánt pénzt etnikai alapon osztják szét, nem pedig a projektek életképessége alapján. Ahelyett, hogy a kisebb számú, magára hagyott román közösséget támogatnák nagyobb összegekkel, az erősebb magyar közösség kap több pénzt. Ugyanakkor hiányolom a valós multikulturális projekteket. 
„Nem a titkosszolgálatok fizetnek engem”
- Értesüléseink szerint az ön tevékenységét a Dan Voiculescu Alapítvány támogatja …
- Nem, ez

Így látnak bennünket ők – a székelyföldi román közösség hangadóit kérdeztük
Autonómia, szimbólumhasználat, etnikai párbeszéd – mind olyan fogalmak, amelyek meghatározták a rendszerváltás után a székelyföldi magyar politikusok diskurzusát. A térségben élő román közösség hangadóit faggattuk arról, hogy miként vélekednek ezekről a kérdésekről.
Portálunk Ioan Lăcătușut, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának elnökét, Sebastian Pârvut, a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális papját, Mădălin Guruianut, a Nemzeti Liberális Párt politikusát, Dumitru Manolăchescu újságírót és Sever Ioan Miu bloggert kérdezte a székelyföldi magyar és román közösség viszonyáról.
Mi okozza az intézményes párbeszéd hiányát?
Miközben a székelyföldi magyarok és románok között van együttműködés a kultúrában, sportban, ifjúsági kezdeményezésekben, születtek barátságok és vegyes házasságok, a két közösség vezetői nem folytatnak párbeszédet. Elsőként arról kérdeztük alanyaikat: mivel magyarázzák az intézményes dialógus hiányát?
Ioan Lăcătușu szerint a két közösség párhuzamos élete a rendszerváltás után, az iskolák, művelődési intézmények „etnikai alapú szétválasztásával” kezdődött el. „A románok és magyarok nem vesznek részt egymás kulturális, történelmi ünnepeiken. A magyaroknak megvan az az előnye, hogy többségük ismeri a román nyelvet. A románok közt viszont kevesen beszélnek magyarul, ezért nem is értesülhetnek egyes dolgokról. Így fordulhatott elő az a szerencsétlen eset, amikor a magyarok adventet ünnepelték december -én, és a románok azt hitték, hogy a nemzeti ünneppel szembeni ellenrendezvény zajlik” – magyarázta.
Ioan Lăcătusu - sepsiszentgyörgyi szociológus, levéltáros, a Kovászna megyei Állami Levéltár nyugalmazott igazgatója, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának igazgatója és a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának egyik vezetője. Ioan Lăcătusu az elmúlt évtizedekben számos könyvet és tanulmányt írt, amelyben a székelyföldi románság helyzetét vizsgálja. A Ioan Lăcătusu vezette sepsiszentgyörgyi központot az etnikumközi kapcsolatok monitorozása és a Székelyföldön élő románok identitásának megőrzése érdekében alapították.
Sebastian Pârvu szerint azért nincs párbeszéd, mert ha „megsértettél valakit, nem várhatod el, hogy könnyedén leüljön tárgyalni, és ez mindkét félre igaz”. Az ortodox pap úgy véli, a két közösségnek közös érdeke a térség fejlődése, a munkahelyek számának növelése, a megélhetés. Ezekhez az érdekekhez viszont szerinte hozzáadódnak más dolgok is, amelyekre „energiát pazarolnak”. Ilyen az autonómia kérdése is, amit a román közösség semmilyen körülmények között nem tud elfogadni. „A román közösség szerint a magyaroknak most is megvan minden olyan joga, ami az autonómiában is meglenne. A helyi közigazgatást a magyarok irányítják, ez a valóság, ami nem zavarhat senkit, hiszen a vezetőket demokratikusan választják. Vannak magyar iskolák, magyar oktatás, használhatják a magyar nyelvet az igazsgászolgáltatásban is” – részletezte.
Mădălin Guruianu – bevallása szerint – az elmúlt tíz évben folyamatosan azon dolgozott, hogy kiépítse a két közösséget összekötő kommunikációs hídat. Ez idő alatt azt tapasztalta, hogy a két közösség vezetőiben van egy természetes vonakodás a párbeszédtől, mert mindkét fél attól tart, hogy emiatt elveszíti szavazótáborát. „Pedig nem igaz, hogy összefogás projekttel nem lehetne választást nyerni, csak ezeket a szavazatokat nehéz megszerezni, mivel ez esetben kétnyelvű plakátokra van szükség, sokat kell két nyelven kommunikálni. Egy román párt számára ez kényes kérdés, mert ha elkezdene ebben gondolkodni a belső kemény magban lennének akik bírálnák, hogy miért kell magyar nyelven is kommunikálni” – fogalmazott a politikus. Szavai szerint ez történt a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetében is. „Csakhogy elég sokan voltunk, akik normalitást szerettünk volna, és úgy döntöttünk, nem vesszük figyelembe az ellenvéleményeket. Nálunk vannak ésszerű politikusok az Nemzeti Liberális Pártban és az RMDSZ-ben, és ésszerűtlenek a Szociáldemokrata Pártban és az MPP-ben. Az jelenti a gondot, hogy nehéz megértetni egy párt szavazóbázisának kemény magjával, hogy miért van szükség nyitásra a másik fél irányába” – magyarázta. Guruianu elmondta, Antal Árpádot például egy rendkívül nyitott (elméjű) politikusnak tartja, akivel jól együtt tudtak működni, mégis a választási kampányokban voltak kilengései. „Például amikor azt mondta, hogy ha nem szavaznak a választók RMDSZ-es jelöltre, akkor egy román kerül a parlamentbe” – tette hozzá.
Mădălin Guruianu kilóg a sorból. „Nekem nagy szerencsém volt azzal, hogy úgy kerültem Sepsiszentgyörgyre, hogy egy magyar lányba voltam szerelmes, és családja és barátai révén ismerkedtem meg a magyar közösséggel és igényeivel” – mondta Mădălin Guruianu. Hozzátette, ebben a különbözik azoktól a Székelyföldre költöző románoktól, akik nem kerülnek kapcsolatba a magyar közösséggel. A politikus szerint az lenne nagyon fontos, hogy a két közösség politikai és civil vezetői döntéseik meghozatalakor a másik fejével is tudnának gondolkodni. „Engem sokat segítettek az akadémiai vitaestek (debate), amelyeket diákoknak szerveztünk, és ezek révén megtanultam a másik fél fejével gondolkodni. Amikor liberális párti politikusként nyilatkoztam valamit, mindig meggondoltam, hogy erről vajon mi lesz a magyar barátom véleménye, szégyenkezik miattam, vagy büszke lesz rám. Ez nagyon fontos dolog, ha mindannyian így járnánk el, kevesebb lenne a kisiklás” – jelentette ki Guruianu.
Dumitru Manolachescu szerint az intézményes párbeszéd hiányát a két közösség vezetői, elsősorban a politikusok tartják fenn. „Tudomásom szerint az elmúlt két évtizedben nem voltak olyan találkozók, amelyek hozzájárultak volna a két nemzet közti békés együttéléshez. Az az érzésem, hogy mindkét oldal jobban megél a konfliktusokból” – jelentette ki.
Kik lehetnek a magyar közösség tárgyalópartnerei?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a magyar közösség vezetői nem fogadják el partnerként a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának képviselőit, sőt a két közösség közeledésének akadályozóiként tekintenek rájuk, ezért inkább a román fiatalokkal, például Mădălin Guruianuval működnek együtt.
Felvetésünkre érthető módon a legvehemensebben Ioan Lăcătușu reagált. „Mădălin Guruianunak sincs erkölcsi alapja, hogy reprezentatívabbnak tekintsék, mint bennünket, öregeket. Igazságtalanság, ahogyan ránk tekintenek, a fórumunkat 33 bíróságon bejegyzett civil szervezet alkotja. 2010-ben ezer képviselővel szerveztünk és román polgármesterek is elfogadják, akkor miért ne lehetnénk reprezentatívak?” – érvelt a románok fórumának elnöke. Lăcătușu szerint a magyar polgármestereknek joguk van megválogatni a partnereket a párbeszédhez, de mivel egyetlen román szervezet, párt se vitatja a fórum reprezentativitását, ha valóban párbeszédet akar, még ha nehéz is, le kell ülniük egy asztalhoz, mert biztos találnak kiindulási pontot. „Minden elismerésem, ahogy a magyar közösség megszervezte magát, és három forrásból szerez finanszírozást a nemzeti identitása megőrzéséhez, így kap pénzt Bukarestből nemzeti kisebbségi szervezetként, az állami költségvetésből és Budapestről is. Nem akarunk privilégiumokat, hanem azt szeretnénk, hogy esélyt kapjunk a projektjeink finanszírozására” – panaszkodott a szervezet elnöke.
Mădălin Guruianu szerint csak a demokratikusan megválasztott román vezetők lehetnek a partnerei a román-magyar párbeszédnek. „A Románok Civil Fóruma soha nem jelentkezett egyetlen választáson sem, habár felszólítottuk, hogy ha a román közösség képviselői szeretnének lenni méretkezzenek meg a választásokon. Én úgy gondolom a román közösség egy része és a magyar sajtó is téved akkor, ha a Románok Civil Fórumát tekinti hangadónak” – vélekedett. Szerinte ha valaki arra vagy kíváncsi, hogyan élnek a románok Székelyföldön, akkor a közösség legitim képviselőit kell megkérdeznie, mert ellenkező esetben olyan irreális, a valóságtól elrugaszkodott válaszokat kap, mint amiket Dan Tanasă szokott adni. „Az elmúlt 12 évet vizsgálva kiderül, hogy az a jelölt akit Dan Tanasă támogatott nevetségesen alacsony számú szavazatot – 100-200 voksot – szerzett, ami azt mutatja, hogy nem képviseli az az itt élő emberek véleményét, mégis a román sajtó őt tartja a Székelyföldi románok hangjának” – mondta a politikus. Guruianu emiatt is sajnálatosnak tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közösség vezetői a választások után visszautasították az alpolgármesteri tisztséget. „Itt nem Mădălin Guruiani személyéről volt szó, hanem arról, hogy együtt történelmet írhattunk volna azáltal, hogy erre a tisztségre egy jóindulatú román embert neveznek ki, aki az elmúlt években konkrét lépéseket tett a magyar-román viszony javítása érdekében” – jelentette ki.
Sebastian Pârvu szerint a román közösségnek is vannak vezetői, a probléma az, hogy nem sikerül kommunikálniuk a magyar vezetőkkel. „Nekem ortodox papként például nincs gondom a magyar lelkészekkel való kapcsolattartásban, rendszeresen találkozunk és tárgyalunk közös dolgainkról. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a Kovászna és Hargita megyei románoknak valóban vannak képviseleti gondjaik, hiszen ha tíz vezető öt pártlistán indul, nem várhatjuk el, hogy képviselőink legyenek a tanácsokban” – mondta Pârvu.
Sebastian Pârvu – a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális lelkésze, a Kovászna és Hargita megyei Ortodox püspökség kulturális tanácsadója, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fórumát alkotó Andrei Saguna Keresztény- Kulturális Liga elnöke, a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központ igazgatója. Sebastian Pârvu doktori dolgozatát a „volt székely székek román közösségének részvétele az 1848-as forradalomban” témában írta.
Dumitru Manolăchescu szerint teljesen természetes, hogy például Antal Árpád polgármester Mădălin Guruianut fogadja el tárgyalópartnerének, hiszen jól ismeri és „intézményesen” közelebb áll hozzá. „Nem fogok más személyeket nevesíteni, de közismert, hogy a román közösségnek is vannak még képviselői, akik nem konfliktusosak. A probléma a politikusokkal van, nem a civil társadalommal, amely már elkezdett együttműködni” – mondta az újságíró.
Sever Ioan Miu úgy véli: a Románok Civil Fóruma nem olyan radikális, mint amilyennek tűnik, de letagadhatatlan Mădălin Guruianu érdeme a két közösség egymáshoz való közeledésében. „Amennyire egy éves ittlétem alatt meg tudtam ismerni a román közösségünket, azt mondhatom, hogy jelenleg senki nincs, aki helyettesítené tudná őt” – jelentette ki a blogger.
Mi a román közösség legégetőbb problémája?
Alanyainkat arról is kérdeztük, hogy szerintük melyek lehetnek azok a témák, amelyekről a két közösség vezetőinek tárgyalniuk kellene, és mit tartanak a székelyföldi román közösség legégetőbb problémájának.
Ioan Lăcătușu szerint a térségben „az alsó szinteken” mindenki jól kijön egymással, léteznek jó szomszédságok, nincsenek viták, vannak vegyes házasságok, van párbeszéd. Gondot az okoz, hogy nincs olyan civil szervezet, amely egymás megismerését tűzte volna ki célul. „Ezen a téren a mi román szervezeteink sem tűnnek ki ezen a téren” – jegyezte meg. Szerinte a Kovászna Megyei Kulturális Központnak rengeteg kiadványa van a székelyek történelméről és hagyományairól, turisztikai látványosságairól, térképek a műemlékekről, de szinte semmi nem jelent meg a románokról, semmi a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeumáról, az első román iskoláról vagy az ortodox katedrálisról. „Tudom miként vélekednek ezekről, de léteznek, itt vannak, miért nem érdemlik meg, hogy megjelenjenek a kiadványokban?” – fogalmazott a románok fórumának elnöke.
Lăcătușu szerint a románok és a magyarok teljesen másként értelmezik a jelent és a múltat. Példaként a nemrég megjelent Székelyföld története című könyvet említette, amely szerinte úgy mutatja be a térséget, mint székelyek földjét, ahová a románok ki tudja honnan érkeztek, és nincsenek jogaik. „Kettős mércével mérnek, jövevényeknek néznek bennünket. Gyarmatosításnak tekintik, ha egy szebeni román költözik ide. Másként látjuk a 1918-at, 1940-et és más történelmi eseményeket. A forradalom után is bármit értünk el, intézményalapítás terén, azt erővel kellett kicsikarnunk, nem találtunk megértésre a magyar elit részéről” – panaszolta Lăcătușu, aki szerint senki nem akadályozza meg a magyarokat a nemzeti identitásuk megőrzésében.
Mădălin Guruianu szerint a térségben olyan témákat kellene kibeszélni és olyan kezdeményezéseket elindítani, amelyek mentén közös platformra helyezkedhet a két közösség. Ezek a nyilvános rendezvényeket azért tartja hasznosnak, mert ilyenkor valóban meg kell hallgatni a mások álláspontját, és azonnali választ kell adni rá. „Nagyon fontos lenne az empátiakészség és az, hogy mi itt helyben jól tudjuk kezelni a román-magyar viszonyt, és sok jó példát tudjunk felmutatni az együttműködésről. Most mindkét fél a másiktól várja a nyitást. Tényleg az a probléma, hogy ki teszi meg az első gesztust a másik irányába?” – fogalmazott a politikus. Magyarázata szerint a magyarok mindig Bukaresttől várják az első gesztust, a térségben élő románok pedig a polgármestertől vagy megyei tanács elnökétől, és sajnos egyik fontos szereplő se vállalja fel, hogy megtegye ezt a lépést.
Sebastian Pârvu a székelyföldi románok legnagyobb problémájának a demográfiai csökkenést nevezte. Kevés a gyermek, ürülnek ki az iskolák és templomok, a román fiatalok pedig a kilátástalanság miatt kivándorolnak a térségből – sorolta. „Ezt a jelenséget mi románok jobban érezzük, mint a magyarok, de a magyar közösség is ott lesz tíz év múlva, ahol mi ma tartunk” – vélekedett. Az ortodox pap az alulfinanszírozottságot is problémának tekinti. Szerint mindkét fél abban a tévhitben él, hogy a másik közösség tud más forrásból finanszírozást szerezni, és ezt kifogásként használják, hogy ne adjanak pénzt. „Például ha az egyháznak kérek, azt mondják, hogy nem adunk, mert kaptok Bukarestből, de fordítva is igaz, amikor azt mondják a magyaroknak, hogy úgyis kaptok pénzt Budapestről. Valójában azonban projektek életképessége alapján kellene megítélni egy egy kérést” – jelentette ki.
Pârvu problémának tartja a Székelyföld megnevezés használatát is. Ezzel szerinte az a gond, hogy a térségről készített népszerűsítő kiadványokban nem jelenik meg a román közösség, és azt sugalják, hogy mind a történelemben, mind a jelenben, ebben a térségben egyetlen közösség él. „Gond az, hogy ezeket a kiadványokat közpénzből finanszírozzák, és az lenne normális, ha ezekben helyt kapna a másik közösség is” – tette hozzá.
Dumitru Manolăchescu szerint a Kovászna megyei román közösségnek ugyanazok a problémái, mint a magyar közösségnek. A románok azt szeretnék, hogy saját országukban ne tekintsenek rájuk megtűrtként, és folyton ne emlegessék, hogy Székelyföld a magyaroké, és nem a kommunisták által Moldovából, Havasalföldről és Dobrudzsából behozott bevándorlóké. „A románok is otthon szeretnék érezni magukat Kovászna megyében, amely Románia része” – jegyezte meg.
„Ha azt kérdezné, hogy mi az én problémám románként, azt mondanám: nem szeretném többé a helyi közigazgatás mostohagyerekeként érezni magamat. Aláhúzom, hogy ezt románként mondom” – válaszolta kérdésünkre Sever Ioan Miu. Kijelentette: románként számára fontosak a nemzeti szimbólumai és ünnepei, ezért fáj neki az, ha Antal Árpád még január 24-én, Moldova és Havasalföld egyesülésének ünnepén sem lép a Mihai Viteazul szobor elé, ahol román politikusok és néhány magyar állami intézményvezető ünnepel. „Azt kérdezném a román és magyar elöljáróktól: vajon egy harmadik nemzetnek kell többséget alkotnia azért, hogy mi tiszteljük egymást?” – fogalmazott a blogger.
Van olyan jog, amit megvonna a magyar közösségtől?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a bukaresti döntéshozók szerint Románia minden jogot megadott és kisebbségeknek, és e tekintetben modell értékű Európában, ehhez képest az ország nem teljesíti maradéktalanul a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeket sem. Ugyanakkor vannak olyan román politikusok, akik szerint a szükségesnél is több joga van a magyar közösségnek.
Ioan Lăcătușu azt tartja túlzottnak, hogy a magyar közösségnek joga van eldönteni: kihelyez

Együttélés negatív spirálban (Antal Árpád polgármesterrel a sepsiszentgyörgyi magyar–román együttélésről)
Nem lehet tárgyalni, mégis tárgyalni kell a sepsiszentgyörgyi magyar–román együttélés problémáiról, tartja Antal Árpád. A város polgármesterével támadásokról, védekezésekről és a Guruianu-ügyről is beszélgettünk.
– Sepsiszentgyörgy elmúlt szűk évtizede szép megvalósításokat és elmaradásokat egyaránt hozott, a magyar–román együttélés ügye azonban nem tekinthető sikertörténetnek. Miért nem sikerült példaértékű modus vivendit kialakítani?
– Kezdjük onnan, hogy a 2008-as önkormányzati választási kampány során indult a Pentru Comunitate (A közösségért) elnevezésű román civil kezdeményezés, amelynek keretében fiatal román civilek vették fel a harcot a hagyományos román pártokkal és képviselőikkel. Ebből a csapatból került akkor a városi önkormányzatba független képviselőként Mădălin Guruianu. Olyan körülmények között, hogy a román pártok közös listát indítottak a választáson. Akkor ez jó alapnak tűnt a magyar–román együttélés előremozdításához. Az a típusú, nagyon szélsőséges, intoleráns, magyarellenes politikai képviselet ugyanis, amelyet a többi román képviselő felvállalt, nem foglalkoztatja az itt élő románság jelentős többségét. Megítélésem szerint a szentgyörgyi románok sokkal kisebb mértékben elégedettek a képviseletükkel, mint a szentgyörgyi magyarok. Őket elsősorban az érdekli, hogy a gyerekeiket tudják román óvodába, iskolába járatni, és erre Szentgyörgyön adottak a lehetőségek. Meg hogy javuljon az infrastruktúra, jobb körülmények között tudjanak közlekedni, legyenek munkahelyeik, hogy ne kelljen elmenniük a városból.
– A legutóbbi népszámlálás mégis román népességcsökkenést jelzett...
– Ne feledjük, hogy nagyon erős mágnesek működnek a közelünkben. Annak a román embernek, akit zavar a magyar környezet, mindössze 30 kilométerrel kell arrébb költöznie, de az ország 200 kilométerre fekvő fővárosa is közelinek számít, és roppant nagy a vonzereje. A magyarok esetében mindez azért nem működik hasonló hatásfokkal, mert számukra a város sokkal többet jelent puszta megélhetésnél. Az egyetemet végző román fiatalok jelentős hányada nem tér vissza Szentgyörgyre, és épp az a baj, hogy a helyi románság képviselői nem akarnak ezzel a helyzettel szembesülni, megoldásokat találni. Ők azt szeretnék elérni, hogy Sepsiszentgyörgy román többségű város legyen, mert úgy gondolják, akkor majd nem mennek el innen fiataljaik. Márpedig erre elég kevés esély kínálkozik.
– Mégis miért tűnt önmagában jó alapnak az előrelépéshez, hogy egy független román jelölt önkormányzati képviselői mandátumot nyert?
– Korábban parlamenti képviselőként az autonómia eszméjének egyik zászlóhordozója voltam, és úgy gondoltam, ezt önkormányzati vezetőként is folytatnom kell. Olyan eszközökkel is, mint például a kulturális autonómia érvényesítése, ami ugyebár arról szól, hogy ahol egy közösség kisebbségben van, jogosult dönteni az őt érintő kérdésekben. Ennek szellemében azt próbáltam megvalósítani, hogy mindenben, ami a román iskolákról, színházról, kulturális pályázatokról vagy a Pro Urbe díj odaítéléséről szól, elsődlegesen a négy román tanácsos alkosson véleményt. Ha négyük közül hárman valamire rábólintanak, akkor a magyar többségű testület sorakozzon fel a döntésük mellett. Ennek szellemében nem vétóztuk meg 2009-ben Buda Stela Pro Urbe díjra jelölését, holott erős ellenérzéseink voltak a javaslattal szemben. – A román közösség is gesztusértékűként kezelte ezt a döntést? – Nem érkezett különösebb reakció a részükről, természetesnek tartották, hogy ennek így kellett történnie. Semmiféle bizalomerősítő hatását nem tapasztaltuk, továbbra is gond maradt, hogy miért nem megyünk december elsejét ünnepelni. Mindig akadtak témák, problémák, amelyek elnyomták e döntésünk üzenettartalmát. A Mihai Viteazul tér rendezése is hasonlóan visszhangtalan és viszonzatlan maradt. Mégsem állíthatom, hogy a 2008–2011 közötti gesztusainkat a román közösség nem hálálta meg, hiszen a 2012-es választáson a szavazó románok 40 százaléka rám adta a voksát – négy román jelölt ellenében. Én ezt úgy fordítom le, hogy az emberek értékelték a gesztusokat, politikai képviseletük azonban nem. – Mégis akkoriban kezdődött el a máig tomboló harc az önkormányzatok és a prefektúra intézménye között. Vagy épp ezért?
– A harc onnan indult, hogy Codrin Munteanu prefektus olyan dolgokat kezdett feszegetni, amelyek korábban nem voltak a román–magyar helyi szintű viták részei. A székely zászlót 2008-ban tettük ki a polgármesteri hivatal homlokzatára, a magyar feliratokat, szimbólumainkat célzó nagyon rendszerezett, pontosan időzített prefektusi támadásözön viszont 2011-ben kezdődött. Mindez olyan szintre süllyesztette a magyar–román viszonyt, amelyben mi folyamatos védekezésre kényszerültünk, hiszen szerzett jogokat voltunk kénytelenek megvédeni. – A fiatal románoknak erre a folyamatra nem volt befolyásuk, vagy szándék sem rá?
– Ennek a civil közösségnek a két legmarkánsabb egyénisége időközben politikai pályára lépett: Mădălin Guruianu a liberális párt, Dan Manolăchescu pedig a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke lett. Felcsillant a remény, hogy általuk a két párt viszonyulása megváltozik. Sajnos, nem ez történt. Dan hamar bedobta a törülközőt, hagyta a politikát, Mădălin továbbvitte, de megyei szinten továbbra is a Szociáldemokrata Párt maradt a legerősebb. Minden visszaalakult a régi helyi politikai elit által vezetett társadalommá. A Ioan Lăcătușu körül formálódó székelyföldi románok civil fóruma – amely nem legitim közösség, hiszen soha nem méretkezett meg választáson –, az ortodox egyház igyekezett diktálni a román politikai döntéseket, elvárásokat fogalmaztak meg irányukba. És elsősorban a prefektusok ügyében váltak „királycsinálókká”.
– Nem segíthetett volna ebben a Guruianu-vonal erősítése? Az időnként megoldásként felmerülő változat, a román alpolgármester megválasztása?
– Amikor 2012-ben kétharmados többséggel győzött az RMDSZ, fel sem merült a kérdés, hogy a románok benyújtsák a számlát az alpolgármesterség tekintetében. Erre csak 2016-ben került sor, amikor az RMDSZ még nagyobbat nyert. Ez azonban Mădălin magánakciója volt, semmilyen egyeztetés nem előzte meg, sem alkudozás. Egy reggel arra ébredtem: Mădălin Guruianu polgármesteri tisztségre pályázik, hogy alpolgármester legyen. Ezt így fogalmazta meg kampányplakátjain is. Pillanatig sem állítom, hogy ne lehetne alpolgármester, sőt, ő lenne az első azon a listámon, hogy kivel dolgoznék együtt szívesen. Az a benyomásom azonban, hogy a kérése visszautasítására való hivatkozás nem volt egyéb, mint Szentgyörgyről való távozásának elegáns ürügye. Számomra kérdőjeles az ő titkosszolgálati beszervezésének története is. Az a sztori akkor lenne hiteles, ha a megkeresést követően kiáll a nyilvánosság elé, és jelzi a szándék tényét. Egy jogállamban persze nem szabadna előfordulnia, hogy egy titkosszolgálat politikust vagy közéleti civilt próbál beszervezni. A helyzetünket azonban jól érzékeltette, amikor egy korábbi román belügyminiszter megkérdezte tőlem: Árpi, hogy bírod Szentgyörgyön annyi szekus között?
– Mennyire tartja valósnak azokat a párhuzamokat, amelyeket magyarok és románok egyaránt lobogtatnak: magyar alpolgármester Brassóban, Kolozsváron, Aradon?
– Nagyon hamisak ezek a párhuzamok. Brassóban például nem azért lett magyar alpolgármester, mert gesztust akartak tenni az ottani magyarságnak, hanem azért, mert az RMDSZ nélkül nem jött volna ki az aktuális politikai matematika azok számára, akik többséget akartak alkotni a brassói önkormányzatban. Kolozsváron is hasonló volt a helyzet. Olyan is előfordul, hogy politikai befektetés gyanánt, de az emberi teljesítmény alapján is megtartják a magyar vezetőt, akkor is, ha már nincs szükség az RMDSZ szavazataira. Hasonló történt Aradon. De ezek mögött is többnyire politikai számítások húzódnak, legtöbb helyen a kétharmados többség biztosításához kell az a két-három szavazat.
– Szentgyörgyön nem beszélhetünk a politikai matek szükségességéről. Más szempontok képbe kerülhetnek? – Továbbra is tartom magam korábbi vállalásomhoz: abban a pillanatban, amint a rendőrség, csendőrség, tűzoltóság vezetésében és állományában is érvényesül a város magyarságának 75 százalékos aránya, indítványozni fogom román alpolgármester kinevezését. Addig azonban senki se várja el, hogy feladjuk ezeket a tisztségeket a magyarság egyetlen bástyáját jelentő önkormányzatokban. Hiszen ha a dekoncentrált intézmények élén fel is bukkannak magyarok, olyan még a kommunista időkben sem fordult elő, hogy a rendőrségnél legalább parancsnokhelyettesi szinten ne legyen magyar ember. Fontos elvi alapkérdés, hogy a választott tisztségek ne képezzék alku tárgyát, ennek ellenére el tudok képzelni román alpolgármestert Sepsiszentgyörgyön, ha teljesülnek az előbb felsorolt igényeink.
– Beszélhetünk erre irányuló próbálkozásokról?
– Beszélgetések, próbálkozások voltak. Amióta azonban a prefektúra 2011-ben elindította szökőárszerű támadását szimbólumaink és nyelvhasználatunk ellen, erre nincs valós lehetőség. Hogy lehet párbeszédet kezdeményezni azokkal, akik az erdélyi magyarság felszámolását célozzák? Mit lehet kezdeni például a románok civil fórumának legutóbbi nyilatkozatával, amely fölösleges luxusnak nevezi az egészségügyben a magyarnyelv-használatot? Mi a baj azzal, ha egy magyar gyermek vagy idős ember el tudja mondani a kórházban, hol fáj? Kinek a jogait, érdekeit sérti ez? Ki lesz ezzel kevesebb? Vagy mit kezdjünk a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében tett kijelentéssel, miszerint a magyar politikum élő pajzsként használja a gyermekeket?
– Merre vezethet az út tovább? Egyáltalán: van ilyen?
– Muszáj utakat, megoldásokat keresnünk. Épp a Pro Urbe kitüntetés kapcsán nemrég leültem az ortodox egyház és a román civil fórum képviselőivel, és azt ajánlottam, hogy öt magyar és öt román részvételével hozzunk létre egy kerekasztalt. Nem érdekel, ki lesz az az öt román, egyetlen kikötésem van: öt olyan ember legyen, aki képes végrehajtani, amiben megegyezünk. Nem konkrét végrehajtó hatalomra gondolok, mert formális hatalommal talán nem rendelkeznek, informálissal azonban annál inkább. Listázzuk mihamarabb a problémákat, mert meggyőződésem, hogy van legalább harminc olyan kérdés, amelyre két hét alatt választ találunk. Mert valahogyan ki kell törnünk ebből a negatív spirálból, amelyet egy sor paranoia táplál.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kuti János: Iskoláink sorsa 
A Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség átiratban fordult a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, amelyben kérte, hogy a Székely Mikó Kollégium Szabadság tér felé néző részében engedélyezze a Ștefan cel Mare şi Sfânt ortodox kollégium létrehozását.
A soros tanácsülésen a tanácstagok – kettő kivételével és egy tartózkodás mellett – az iskolaalapításra tett javaslatot elutasították. A döntés miatt a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület rögtön fellépett a magyarok által, a románok kárára elkövetett újabb jogtiprás ellen. Ők hősiesen és sikeresen küzdenek az emberi méltóság ellen elkövetett olyan súlyos visszaélések ellen, amelyek Romániában előfordulnak. Ilyen vérlázító törvénytelenség például a székely zászlók lobogtatása vagy olyan magyar feliratok, mint a községháza vagy városháza használata.  Az említett, tiltó tanácsi határozat ellen pert indított, kérve annak Moldva valamelyik városába való lebonyolítását, mert Szentgyörgyön nem biztosítható a bíróság pártatlansága.  A történtekről először a B1 televízió Banciu világa című adása számolt be, megemlítvén, hogy potyára büntették meg, amikor olyan kijelentéseket tett műsorában, hogy: „Erdély remekül nézne ki magyarok nélkül”, mert újfent bebizonyosodott, hogy „minden magyar a románság ellensége”. Még egy árva ortodox gimnázium megnyitását is képesek megakadályozni. A továbbiakban körülbelül ilyen hangnemben rendeztek vitaműsorokat az Antennák is. A Pro TV közölte, hogy ezentúl Sepsiszentgyörgyön is szervez válogatót a Tehetséges románok műsorára, hogy olyan kiválóságok, mint Radu Kis, (Chișu) ne kényszerüljenek elvándorolni saját hazájukból külföldre, a magyar televízió Virtuózok műsorába. A bukaresti (és más) napilapok tudósítókat küldtek ki Kovászna és Hargita megyébe, többen felháborodottan számoltak be arról, hogy sok üzletben magyarul, Io nopot! köszöntéssel fogadták őket, és csak azután szólaltak meg románul, miután ők Bună ziua!-val válaszoltak. De olyan bolt is akadt, ahol hiába kértek románul kenyeret, nem szolgálták ki őket arra hivatkozva, hogy elfogyott. Azt is nehezményezték, hogy egymás között magyarul beszéltek, bizonyosan, hogy ne értsék, és csak azután váltottak románra, mikor ők is megszólaltak. Észrevették azt is, hogy nagyon sok óvodás gyerek egyáltalán nem beszél románul, ami azt jelenti, hogy szüleik akarattal nem tanítják meg őket az ország nyelvére. 
Az országos napilap újólag közölte Ioan Lăcătușu hosszabb tanulmányát  A román oktatás akadályoztatása Erdélyben az évszázadok alatt címmel. 
Politikusok is megszólaltak az ügyben, és a példátlan esetet annak tudták be, hogy a magyarok azért engedhetik meg maguknak az ilyen galádságot, mert úgy néz ki, a hatalom kénytelen az UDMR-ét bevenni a kormányzásba, ami katasztrofális következményekkel járna a Kovászna, Hargita és Maros megyei románokra nézve. Kormányba lépésük után esetleg az történne, ami legutóbb Marosvásárhelyen is, ahol gyáván abbahagyták a kétnyelvű táblák leszedését. A külügyminisztérium is megszólalt az ügyben, Magyarországot téve felelőssé a történtekért. A külügy szerint a szentgyörgyi tanács döntése a magyar politikusok román néppel és történelmével szembeni következetes provokatív magatartásának következménye, ami befolyásolja a romániai magyarságot, és lovat is ad alája.
Az ellenzéki pártok egyöntetűen elítélték a történteket, és kezdeményezték az alkotmánybíróságon a nyelvhasználati és más, hibás kisebbségi jogokat szabályozó törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását és visszavonását. De volt olyan párt is amelyik – szokás szerint – követelte az RMDSZ törvényen kívül helyezését, mivel minden magyar udemerista, és minden udemerista irredenta horthysta és fasiszta. 
Elnökünk, Iohannis az amerikai elnökkel, Trumppal való találkozóján kijelentette, hogy Románia stabil és megbízható NATO-partnere Amerikának. Egyetlen destabilizáló tényező az országban a magyar kisebbség, amelynek európai normákon felüli jogokat biztosítanak, csak sajnos visszaél azzal, és ezáltal a többség jogait korlátozza. A prefektus beperelte a polgármesteri hivatalt, és kérte a határozat azonnali visszavonását. Közben a korrupcióellenes ügyészség hatalommal való visszaélés címén indított vizsgálatot a tanács és a polgármester ellen. Egy gyorsan ítélő bíróság a tanácsot korábbi határozata megsemmisítésére kötelezte, és a polgármestert tíz, a többi ellenszavazót öt-öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.  Így rövid időn belül megalakulhatott a sepsiszentgyörgyi ortodox gimnázium, bizonyítván, hogy a  bürokrácia ellenére nem is olyan nehéz nálunk iskolát alapítani. Az eddig leírt történet: fikció! Elgondoltam, mi történne, ha egy ortodox gimnázium megalakítását valaki akadályozná, vagy működését meg merné kérdőjelezni. Mindez arról jutott eszembe, ami Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziummal történik, ahol a szülők Ponciustól Pilátusig, a prefektustól a pápai nunciusig kilincselnek – hiába. Nem sikerül előbbre lépni, pedig az illetékesek mind, mind meg szeretnék oldani az iskola ügyét, és ennek érdekében mindenki tele van jóindulattal, prefektustól és polgármesteri hivataltól az oktatási minisztériumig és vissza. 
De ne feledjük: ahogy a pokol felé vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve, úgy a gimnázium megszüntetésének útja is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érdekes párhuzam: a magyar állam és a székelyek, illetve a román állam és a székelyföldi románok
A Kovászna és Hargita megyében élő román közösségek vezetői az utóbbi 25 évben egy bizonyos stratégiát követtek történelmük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk és ortodox vallásuk megőrzése érdekében, de több támogatásra van szükségük a román állam részéről – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányi Központ igazgatója.
Lăcătuşu felidézte, hogy a 25 évvel ezelőtt létesült Andrei Şaguna Kulturális-Keresztény Liga nagy mértékben hozzájárult a csíkszeredai székhelyű ortodox püspökség, a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma, a Grai românesc és Eurocarpatica kiadók megalapításához. Az igazgató szerint a jelenlegi társadalmi-gazdasági kontextusban a Kovászna és Hargita megyei románok új kihívásokkal néznek szembe, amelyekkel nem fognak tudni megbirkózni a román állam segítsége nélkül.
„25 év múltán a román nemzetiségű lakosság csökkenésével, a román nemzetiségű romántanárok hiányával, a román oktatás körüli gondokkal küszködünk (...), de a legnagyobb probléma az esélyegyenlőség hiánya a kulturális projektek finanszírozása tekintetében. Továbbra is diszkriminálnak bennünket, és hatalmas különbség van aközött, amit a magyar állam tesz ezekért a megyékért (Hargita és Kovászna megyéért – szerk. megj.), valamint aközött, amit a román állam tesz, jobban mondva nem tesz ezért a térségért” – mondta Ioan Lăcătuşu. „Nem lehet a végtelenségig diszkriminálni közel 100 ezer, Románia közepén élő románt, mert ez hosszú távú következményekkel járhat” – fogalmazott a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányi Központ igazgatója az Andrei Şaguna Kulturális-Keresztény Liga megalapításának 25. évfordulója alkalmából. Székelyhon.ro

Zavargások nélküli december elsejét
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén 30 000 lejes hozzájárulást hagytak jóvá Románia nemzeti ünnepe háromszéki központi rendezvényének megszervezésére, lebonyolítására. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a rendezvény tartalmáért a prefektus felel. Jelezte, mai napig nem határolódott el senki a tavalyi incidenstől, amikor az egyik szónok Ázsiába küldött bennünket, és elfogadhatatlan, hogy a Lăcătuşu „elvtárs” által idegen megyékből hozott fiatalok Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból!
A határozattervezet felvezetéseként az elnök elmondta, Románia nemzeti ünnepének anyagi hátterét évek óta Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a megyeháza állja, a tartalmat a prefektúra biztosítja. Idén partnerségi szerződést kötnek a prefektúrával és a lebonyolító szervezettel, az Ecou Ifjúsági Egyesülettel. A szervezőbizottság elnöke Sebastian Cucu prefektus. Ő felel a rendezvény tartalmáért.
Tamás Sándor közölte, elmondta neki félelmeit, és ígéretet kapott, hogy nem lesz incidens. Nagyon nincs rendben, hogy a tavaly történt szónoklattól tíz hónap alatt nem határolódott el senki. Elfogadhatatlan, hogy Lăcătuşu „elvtárs” egy évtizede idegen megyékből hoz fiatalokat, akiket a Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásában szállásolnak el, és akik Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból! Ilyen történik a prefektúra által szervezett, a román rendőrség és csendőrség által biztosított rendezvényen.
Tamás Sándor folytatta: két éve arról beszéltek, hogy Sepsiszentgyörgyön A román katona emlékműve melletti árbócon Románia lobogóját székely zászlóra cserélték. Miért nem derítették eddig ki, hogy ki követte el? – tette fel a szónoki kérdést. „Megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán megtörtént-e az eset, amikor állandó járőr biztosította a környéket” – mondotta Tamás Sándor. Arra sem adtak választ, ki hasította fel a román zászlót, amelyet 2013 januárjában a román fejedelemségek egyesülése alkalmából állítottak a park sarkára. Pedig nyolc kamera pásztázza a teret. Az akkori prefektus, Codrin Munteanu azt nyilatkozta, az elvi elkövetők Antal Árpád és Tamás Sándor. És minden alkalommal a román sajtó megbélyegzi a teljes magyar közsséget.
Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag védelmébe vette Ioan Lăcătuşu „urat”, jelezve: tavaly mellette volt, és hallotta, mindenkit arra kért, ne kiabáljanak. Tamás Sándor visszakérdezett: az utóbbi húsz évben? Továbbá hangoztatta, neki továbbra is elvtárs, aki 1989 előtt a Román Kommunista Párt megyei propagandatitkára volt, most meg Isten szolgájaként tetszeleg. Ez az ő magánügye, „ha azokat az ortodox papokat, akiket ’89 előtt feljelentett, nem zavarja”, annál jobban őt sem, de egy minimális kérelme van: ne adjon neki leckét demokráciából.
Pethő István, a Magyar Polgári Párt képviselője hozzászólásában azt mondta, ha már ünneplésről van szó, jelzi, hogy október 29-e Székelyföld autonómiájának napja, a Székely Nemzeti Tanács őrtűzgyújtásokat szervez aznap este fél hattól. Kérte, minél nagyobb számban vegyünk részt ezeken a rendezvényeken, az RMDSZ vezetőit meg arra, buzdítsák a szervezet tagságát a részvételre. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Hasznos olvasmány a nem létező székelyekről
Elég-e valamit tagadni ahhoz, hogy ne legyen? Szilágyi Aladár jegyzete.
Nagyot pukkant médiaszerte Răzvan Rotaru Botoşani megyei szocdem képviselő halálosan komolynak szánt tirádája, mellyel Biró Zsolt RMDSZ-es képviselőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének egy Facebook-bejegyzésével szállt vitába, a Katalónia, függetlenség/autonómia kérdés apropóján. Rotaru kerek-perec kijelentette: „Azt üzenem Biró Zsoltnak és kollégáinak, hogy Erdély azonos Romániával, és Románia azonos Erdéllyel. A székelyek nem léteznek, és Székelyföld sem létezik, pártom számára kizárólag Románia létezik, és az SZDP sosem támogatná valamely régió autonómiáját.” Az efféle ihletett kinyilatkoztatások immár banalitásszámba mennek, a román politikusok – pártszínezetüktől függetlenül – előszeretettel gyakorolják az efféle „ha tagadom a létezését, akkor nincs is” észjárást.
Ami ezt a szellemi mutatványt aktuálisan az átlagosnál pikánsabbá teszi az, hogy szinte napra, órára ezzel egyidőben, szinkronban a Rotaru-féle szöveg közkinccsé tételével, egy sepsiszentgyörgyi illetőségü román férfiú a képviselő állításának homlokegyenest ellentmondva bizonygatta, hogy… a székelyek pedig léteznek, nagyon is léteznek! Az illető történészt, egyetemi tanárt a Trinitas TV nagyszakállú, pocakján vastag aranykereszttel száguldó riportere szólaltatta meg a patriárkális televízió nézőinek épülésére. Dr. Ioan Lăcătuşu professzort, a Székelyföldön élő román kisebbség történelmének és jelenlegi kibírhatatlan helyzetének legavatottabb ismerőjeként mutatta be. Nem szándékozom feleleveníteni a nagytudományú interjúalany dákokkal kezdődő, a rómaiakkal folytatódó, a helybéli román kontinuitással végződő eszmefuttatását, csupán egyetlen mondatát ragadom ki a szövetéből:
„Istoria a cunoscut aici un moment deosebit aşezarea secuilor, după invazia secuiască din 1241.” Kétszer, háromszor is visszahallgattam a YouTube-on élvezhető beszélgetést, de minden alkalommal azt hallottam vissza, hogy „a történelem egy különleges mozzanata következett itt a székelyek betelepedése, az 1241-es székely invázió után.” Nem tudom, más hogy van vele, nekem fölöttébb gyanúsnak tűnik ez az 1241-es esztendő. Azonos az első tatárjárás évével. Ha hiszünk Lăcătuşu professzornak, és elfogadjuk Rotaru képviselő aktuális megállapítását is, akkor imígyen szintetizálhatjuk a kettejük gondolatait:
a nem létező székelyek betelepedése a nem létező székelyek 1241-es inváziója után következett be.
Megfogadtam: nem fogok dühöngeni, szörnyülködni sem ennyi baromság láttán-hallatán. Eszembe jutott, hogy éppen Lăcătuşu professzorék minden évben megtartják Marosfőn a maguk Nyári Egyetemét, ahol zavartalanul kitombolhatják nemzetféltő nacionalizmusokat. Nos, a táborlakóknak ajánlanék olvasmányul egy közel kétszáz esztendeje, 1818-ban Pesten Trattner János Tamás betűivel s költségével nyomtattatott gyűjteményes kötetet, mely A’ Nemes Székely Nemzetnek Constitucióji, privilegiumai és a’ Jószág’ leszállását tárgyazó némelly törvényes ítéletei, több hiteles Leveles-tárakból egybe-szedve cím alatt jelent meg. Nem kell a Marosfőn táborozó uraknak halálra rémülniük, a barokkosan cikornyás magyar cím ellenére a történeti törvénytár internetre került szövege latin nyelvű, ami – remélem – nem képez megértési akadályt számukra! A hat évszázad joganyagából egyetlen, a kötet 81. oldalától a 86. oldaláig terjedő passzusra hívnám fel a figyelmüket, mely az 1599. – Mihály vajda által a’ Székelyeknek régi szabadságainak meg erőssítése címet viseli: „Nos Michael Valachiae, Transalpinae Vajvoda, Sacreae Caesareae Regiaeque Majestatis Consiliarius, per Transylvaniam Locumtenens etc. etc.”
Figyelem! Oláhország és Havaselve vajdája tisztában volt azzal, hogy Erdélyben csak a helytartói titulus illeti meg, arról is „tudomása volt”, hogy a székelyek pedig léteznek… erport.ro

Az akadémia támogatja a székelyföldi románokat
A Román Akadémia szervezeti keretében folytatja munkáját a székelyföldi románok helyzetét kutató Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ. A központot vezető Ioan Lăcătuşu szociológus elmondta: az akadémia elnöki tanácsa a közelmúltban döntött az intézmény bekebelezéséről.
Lăcătuşu kifejtette, az integráció a román identitást ápoló központ újabb győzelme a Kovászna és Hargita megyére kiterjedő ortodox egyházmegye és a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma létrehozása után. Úgy vélte, ez az elmúlt évtizedekben végzett munkájuk elismerését jelenti, ugyanakkor újabb kutatásokra is serkenti a központ munkatársait. A szociológus szerint a központ folytatja a székelyföldi megyék demográfiájának a kutatását, és továbbra is néprajzi, szociológiai, gazdasági, történeti, valamint az együttélésre vonatkozó tanulmányokat készít.
A Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központnak 2000 óta fontos tevékenysége, hogy évről évre megszervezi a marosfői nyári szabadegyetemet, mely a székelyföldi és a Romániával szomszédos országokban élő román közösségek egyik legfontosabb fóruma. Ioan Lăcătuşu a kommunista diktatúra idején költözött Sepsiszentgyörgyre, ahol a város alpolgármestereként tevékenykedett. Több interjúban is a székelyföldi románok elvándorlásának, a régió elmagyarosodásának a veszélyeire figyelmeztetett, és azt a nézetét hangoztatta, hogy a régió demográfiai trendjeit csakis bukaresti kormányzati segítséggel lehet megfordítani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csúcsra törnek a centenáriumkor
Román emlékmű a Lakócán?
A jövő évi centenárium alkalmából a románok egységét jelképező emlékművet emeltetne több Kovászna és Hargita megyei román szervezet is Kovászna megye legmagasabb pontján, a Lakócán. Mint azt Ioan Lăcătuşu, a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta: az alkotás A nemzeti lét és a románság egységének emlékműve címet viselné, és felállításának ötlete a tavaly elhunyt Gheorghe Vrabie képzőművésztől származik, aki a Moldovai Köztársaság és Chişinău címerét is tervezte.
– Ennek az érzelmi jelentősége abban áll, hogy ez a csúcs köti össze Moldvát Erdéllyel és Havasalfölddel. A művész lánya, a Kisinyovban élő Georgeta Vrabie rendelkezésünkre bocsátotta apja indoklását azzal a kéréssel, ismertessük az illetékes intézményekkel, hogy ezt a projektet is foglalják bele az 1918. december 1-jei nagy egyesülés centenáriuma alkalmából előkészített programba – mondta Lăcătușu.
Szerinte a Lakócán helyet kapó emlékmű, a Bucsecs-hegység Caraiman-csúcsán lévő kereszthez hasonlóan, akár turisztikai látványossággá is válhat. Az igazgató hozzátette, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumához tartozó mindegyik szervezet felkarolta és támogatja a projektet.
Mivel több háromszéki önkormányzatnak van adminisztratív területe Lakócán, utánanéztünk, melyik háromszéki település polgármesteri hivatalát érintheti az akció.
– Kommandó községnek a településtől legmesszebb 9 kilométerig, a Ménes-bércig van területe, míg a Lakóca jóval messzebb esik. Így minket önkormányzatilag nem érint, ha ők a Lakócán szeretnének valamit – mondta Kocsis Béla kommandói polgármester.
Kovászna városnak is van területe a Lakócán, azonban egyelőre nem kaptak értesítést semmilyen építkezési tervről – tájékoztatott Rákosi Áron. A kovásznai városháza urbanisztikai osztályának vezetője hozzátette, hogy a Lakócán Vráncsa megyének is van területe.
A másik érintett Zabola község lenne. Fejér Levente polgármester elmondta: a Lakócán található meteorológiai állomás alatti terület Zabolához tartozik, azonban ők sem kaptak még semmiféle értesítést vagy kérést a szóban forgó emlékmű felállításáról.
– Ha az emlékművet netán önkormányzati területre tervezik, akkor hangsúlyozom: mi nem akarunk oda semmit építeni. És ha esetleg bérbe akarnák venni tőlünk, vagy meg akarnák vásárolni a területet, hogy majd arra építsenek, előre leszögezem: mi nem adunk el és bérbe sem adunk területet – tájékoztatott az elöljáró.
A terület „erkölcsi tulajdonosai”, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) vezetői szintén nem örvendnek a kezdeményezésnek.
– Egyáltalán nem tűnik szerencsés ötletnek. Messze van, nehezen megközelíthető (a medvékről most ne is beszéljünk), tehát turisztikai szempontból nincs semmi jelentősége. Egy ilyen emlékmű egyetlen célt szolgálhat: hogy újabb feszültséget keltsen az itt élő lakosság körében – fogalmazta meg Kovács Lehel egyetemi adjunktus, az EKE országos elnöke. Nagy Sz. Attila, Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)