Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lăcătuș, Petru Alin
2 tétel
2010. december 2.
Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. szeptember 21.
Kisebbségi kulturális Chartát írtak alá Kolozsváron
Kolozsvári művelődési intézmények vezetői gyűltek össze a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában hétfő délelőtt, hogy aláírják a sajtó és a civil szervezetek képviselőinek jelenlétében a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát. A magyarul, románul és angolul közzétett dokumentum aláírói a különböző nemzetiségek és kultúrák közötti hatékony párbeszéd megvalósítására kötelezik el magukat.
Elegünk van a kirakat-multikulturalizmusból – jelentette ki a találkozó célját felvezető Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki szerint a dokumentumban foglalt vállalások fő célja, hogy Kolozsváron mindenki egyformán otthon érezze magát, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A különböző etnikumai csoportok párhuzamosan, sokszor kommunikáció nélkül zajló kulturális megnyilvánulásait, „párhuzamos életeiket” szeretné termékeny kapcsolatba hozni a kezdeményezés, megteremtve köztük az átjárhatóságot, érthetőséget, hozzáférhetőséget biztosítva egymás kulturális életéhez.
Hegedüs Csilla hozzátette: az aláírók támogatják, hogy Kolozsvár nyerje el 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet, de csak akkor, ha ez a charta tiszteletben tartásával történik meg.
A dokumentumot a következők írták alá: Hegedüs Csilla kultúráért felelő RMDSZ ügyvezető alelnök, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kicses Kolozsvár Egyesület elnöke, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Mihai Măniuțiu, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Tonk Márton, a Sapientia – EMTE kolozsvári karának dékánja, Greta Elena, a Pata-réti romákkal foglalkozó Coasta Egyesület képviselője, Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Wilfried Schreiber, a Kolozsvári Német Fórum elnöke, Lăcătuș Petru Alin a Romániai Roma Fiatalok Civil Egyesületének képviseletében, Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány vezetője, Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, valamint házigazdaként (is) Lucian Năstasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. Hozzájuk bárki csatlakozhat, ezt már a helyszínen meg is tette néhány civil szervezet képviselője, például az Igen, tessék! mozgalmat képviselő Talpas Botond, a Musai-Muszáj mozgalmat képviselő Bethlendi András, valamint Rarița Zbranca, az alternatív művészeket tömörítő Ecsetgyár Föderáció vezetője. A chartát magánszemélyek, kulturális szervezetek és közintézmények számára is megnyitják aláírásra.
Amint a charta kidolgozói és első aláírói a dokumentumban leírták, tudatosítani kívánják, hogy Kolozsvár évszázadok óta a nyelvi, kulturális és vallási sokszínűség otthona. Kijelentették: nem elégszenek meg azzal, hogy a különböző etnikai közösségek kultúrateremtő tevékenysége egymással párhuzamosan, kölcsönös átjárások nélkül történjen. A charta kiemelt céljának azt tartották, hogy Kolozsvár közösségei között folyamatos párbeszéd alakuljon ki egymás megismerése, megértése, kulturális értékeinek a tisztelete érdekében.
Az alapelvek között a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formájának az elutasítását, a konfliktusok megelőzésének, elkerülésének a fontosságát, a bizalmatlanság, valamint a történelmi és kulturális előítéletek falainak a lebontását is megjelölték.
A charta cselekvési tervet is tartalmaz, melyben az aláírók vállalják többek között a kisebbségi közösségek kultúrájának a felkarolását, az interkulturális párbeszéd tereinek a létrehozását, valamint „a sokszínűséget fenyegetésként megélő szereplők közelítését azokhoz, akik ezt értékként, a társadalmi lét gazdagításaként élik meg".
Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, a charta kezdeményezője a sajtótájékoztató után elmondta, Kolozsvár kulturális fővárosi pályázatának az előkészítő csapatában végzett munka során érlelődött meg benne a charta elfogadásának a gondolata. Mint fogalmazott, a kulturális fővárosi pályázat csapata „nem apja, nem anyja, hanem csak rokona chartának". Az alapítványi vezető nem tartotta kétségesnek, hogy mind a kulturális fővárosi pályázatot előkészítő egyesület, mind pedig Kolozsvár polgármestere aláírja a dokumentumot.
maszol.ro