Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lacatus, Marius
1 tétel
2005. július 19.
Patarét a legnagyobb roma tanya Kolozsvár szélén. Az ott élők semmilyen igazolvánnyal nem rendelkeznek. Legújabban egy uniós programmal próbálnak segíteni a pataréti romák egészségügyi helyzetén. Kolozs megyében 41 helységről mondható el, hogy jelentősebb létszámú roma személy lakja, számuk 100 és 3 ezer között változik, magyarázta Marius Lacatus, a Kolozs Megyei Tanács roma képviselettel megbízott alkalmazottja. Nem rendelkeznek állandó munkahellyel, szakképzetlenek, egyáltalán nincs lakásuk. A vidéken lakók valamivel biztonságosabb gazdasági körülmények között élnek, hiszen hagyományos mesterségek gyakorlásából vagy erdei gyümölcsök gyűjtésével nagyjából állandó jövedelemre tehetnek szert. A Család Segítsége Alapítvány már 7–8 éve tevékenykedik a pataréti közösség megsegítéséért, a jelenleg is zajló Phare-program pedig az egészségügyi ellátást próbálja biztosítani. /(Ú. I.): Romák a város szélén, a megélhetés határán. Egészségügyi ellátásuk egy lépés életkörülményeik javítására. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./