Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
LaBute, Neil
2 tétel
2015. augusztus 26.
Szerdán rajtol a Forgatag
Új helyszínek és programok
Ma 18 órától a Kultúrpalotában ünnepélyesen is megkezdődik a harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata. Amint korábban hírül adtuk, a szervezők az idén is azon igyekeztek, hogy gazdag és változatos kulturális kínálattal álljanak a közönség elé. Sikerült néhány új helyszínt is bekapcsolni a Forgatagba, ami viszont sántít – bár nem a szervezők hibájából –, az a magyar–román párbeszéd, a nyitás, ami egyelőre csak szándék maradt.
A megnyitó előtti napon a Víkendtelepen levő Sportakadémia udvarán tartott sajtótájékoztatót a rendezvény két főszervezője, Soós Zoltán és Portik Vilmos, akik elsősorban az előző évek Forgatagától eltérő helyszínekre, eseményekre hívták fel a figyelmet. Kifejtették, az is újdonságnak számít, hogy a polgármesteri hivatal nyitott a rendezvény irányában, ezért kaphatták meg a Sportakadémia parkolóját, ahol a kerekasztal-beszélgetéseknek otthont adó sátor és a "borudvar", információs központ, valamint a kézművestermékek sátrai kapnak helyet. Új helyszín az Enescu utca is, ahol a megye művelődési intézményei (múzeum, Maros Művészegyüttes, Művészeti Egyetem) kínálja majd programjait. Érdekes helyszínként elsősorban fiataloknak szánják majd az Aranykakas udvarát, ahol a Kortárs tér "üzemel", itt valóban kortárs művészeti műhely működik majd, ahol a zenétől a képzőművészeti alkotásig minden helyet kap. Az is újdonság, hogy az idén a Forgatag kizárólag Marosvásárhely területén lesz, ami azt jelenti, hogy a színpadot is a város határain belül, vagyis azon a helyen állítják fel, ahol a tavaly a kézművesvásár volt.
A programmal kapcsolatosan a szervezők hangsúlyozták, hogy az idén a rendezvény díszvendége Baja – Marosvásárhely egyik testvértelepülése – lesz. A bajaiak nem csak a híres halászlevükkel ismertetnek meg, hanem elhozzák néptáncaikat is és sok más meglepetést is, hiszen mintegy 30-tagú küldöttségük látogat el hozzánk.
Az idei rendezvény újdonságai a kerekasztal- beszélgetések. Egyelőre három témában várják az érdeklődőket. Az első az interetnikus kapcsolatokról szól. Megtudtuk, hogy román részről a díszvendég Lucian Mândruta televíziós munkatárs visszamondta a részvételt, igaz, skype-on bekapcsolódik majd a beszélgetésbe. A szervezők azt is elárulták, több román szakértőt is felkértek, legyenek jelen, de csak ketten fogadták el a meghívást. A másik témakörben sikeres marosvásárhelyi magyar vállalkozók vitatják meg a város gazdaságfejlesztési lehetőségeit. Végül pedig vasárnapra várják a Bolíviában fogságot szenvedett Tóásó Elődöt és Lukács Csabát, a Magyar Nemzet újságíróját, akik a Tóásó-ügy hátteréről beszélnek majd.
Nem újdonság ugyan, de mindkét főszervező kiemelte, hogy az idén is lesznek városismertető séták. Nemcsak magyar, hanem román nyelven is. Ezek az előző években igen népszerűek voltak, így várják mindazokat, akik a város múltbeli arculatával is szeretnének a jelenben megismerkedni.
A Forgatag helyszínein meg lehet kapni azt a programfüzetet, amely idegenvezetője lehet majd mindazoknak, akik bekapcsolódnak a rendezvényekbe. A műsorfüzet hátoldalán levő szelvényt kitöltve a forgatagozók nyereménysorsoláson vehetnek részt. A sorsolás vasárnap 21 órakor lesz, a Neoton-koncert előtt. A szervezők megerősítették, eddig nincs változás az előzetesen összeállított programban. Bakikra is számítanak, de abban is reménykednek, hogy a marosvásárhelyiek jelenlétükkel igazolják majd, hogy a szépséghibák ellenére érdemes megszervezni a Forgatagot.
A szerdai nap kínálatából: 18 órától a Kultúrpalotában lesz az ünnepi megnyitó, amelyet Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Maros Művészegyüttes fellépése követ. Ezzel egy időben természetesen megnyitják az előcsarnokban Boros Tety karikaturista kiállítását, amely a művész 45 éves alkotói tevékenységét foglalja össze. 19 órától a Concordia szálloda előcsarnokában a Yorick Stúdió és a temesvári Csiky Gergely Színház nagy sikerű szállodaszínházi produkciója lesz látható, a Neil LaBute kortárs amerikai szerző Valami csajok színműve alapján írt Egyszeröt című darab. 21 órától a Teleki Téka udvarán az InFusion Trio looper zenekar lép fel, míg ugyanettől az időponttól várják a táncházasokat is a Jazz&Blues Clubba, ahol nem más húzza a talpalávalót, mint Pál István Szalonna és Bandája.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 28.
Csűrszínházi Napokat tartottak Mikházán
A budapesti Nemzeti Színház két előadása, a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciója, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadása, a Spectrum Színház bemutatója, valamint a Nagy Pál gyűjteményes kiállítás töltötte ki az idei Csűrszínházi Napokat a hétvégén Mikházán.
A Felső-Nyárád menti település megtelt élettel ezekben a napokban, a helyiek és a környékbeliek mellett sokan érkeztek Marosvásárhelyről, valamint számosan az elszármazottak közül. Valamennyi előadást telt házzal játszották, a megújult Széllyes Sándor Csűrszínház nézőtere is módosult: a hátsó sorokból jobban látják a nézők a színpadot az emelvénynek köszönhetően.
A nyárádremetei önkormányzat jóvoltából nemcsak a nézőtér és a színpad újult meg, de a Csűrszínház melletti tér is: kövezetet és gyepet kapott, a sörsátor és grillező előtti rész is új asztalokkal és padokkal, napernyőkkel megújulva kínál lehetőséget a látogatóknak az étkezésre, felfrissülésre.
Képzőművészet és színház
Idén a fesztivál helyszínén a Madaras Sándor marosvásárhelyi idegsebész gyűjteményéből származó Nagy Pál-grafikákból és -festményekből nyitottak kiállítást. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a néhai Nagy Pál fia nyitotta meg. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját a helyi művelődési házban tekinthették meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában, Harsányi Zsolt rendezésében.
Tamási Áron Vitéz lélek című művéből készült előadást hozott a budapesti Nemzeti Színház. A péntek esti háromfelvonásos előadás iránt nagy volt az érdeklődés, a szervezőknek pótszékeket is be kellett tenniük a nézőtérre. A Vidnyánszky Attila rendezte darabban olyan közismert és nagy népszerűségnek örvendő színészek is felléptek, mint Reviczky Gábor vagy Mécs Károly.
Psyché hét alakban
Szombaton a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkcióját, Neil LaBute Valami csajok, avagy egyszeröt című darabját B. Fülöp Erzsébet rendezésében a Reneszánsz panzióban láthatta a közönség. Este 9-től a Csűrszínházban Weöres Sándor Psychéjét adták elő Vidnyánszky Attila rendezésében. A két és fél órás, 18 éven felülieknek szánt előadás a budapesti Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház és a Kaposvári Egyetem közös produkciója a viharos életű költőnőről, a Weöres kitalálta Psychéről, akit hét színésznő személyesít meg a színpadon.
A Spectrum Színház az évad utolsó bemutatóját tartotta vasárnap Mikházán, Hedry Mária Tündér Míra című mesejátékát Török Viola rendezte. A produkciót a társulat ősztől tűzi műsorára marosvásárhelyi székhelyén.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)