Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kutszegi Csaba
2 tétel
2016. október 15.
Kísérletező formák, sokszínű tartalmak (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
A nyitónap hajnalig tartó táncházzal zárult, tegnap reggel mégis megtelt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér a szakmai kiértékelőn, és a tánctechnikai műhelygyakorlat is sokakat vonzott. Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozója első két napján a sepsiszentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi társulat mutatta be produkcióját, ma a csíkszeredai és a nagyváradi együttes lép színpadra, a rendezvény holnap a hagyományos gálaműsorral ér véget.
Nem verseny, még csak nem is olyan seregszemle, ahol bármilyen tekintetben rangsorolnák az együtteseket, mégis van egy bizonyos véleményező jellege a rendezvénynek, amelyen a szakemberekből álló zsűri értékeli az alkotók és az előadók munkáját,  jobb esetben ez a kettő egybefonódik. A zsűri tagjai – Kocsis Enikő koreográfus, táncpedagógus, Kutszegi Csaba tánckritikus, Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus, Nagy B. Sándor dramaturg, lapunk munkatársa, Sardar Tagirovsky színházi rendező, Simó Júlia ruhatervező-ruhakészítő és Szép Gyula zenei szakirányító, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója – arra törekszenek, építő kritikával segítsék az alkotókat és előadókat abban, hogy érthetőbb, az üzenetet tisztán megfogalmazó és megvalósító minőségi előadásokat hozzanak létre. Ha paródiát hirdetnek, az legyen patinás, magasztos, ne poénok zavaros egymásutánisága, jelenjenek meg jól felismerhető karakterek, a formai arányok feleljenek meg a szándékban megfogalmazott tartalomnak – foglalható össze a Maros Művészegyüttes  Könczei Árpád rendezte, Most múlik című előadásának véleményezése. A Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegzőjéről elhangzott: az előadás elérte célját, a szándék szerinti üzenet tiszta, az előadók maguk hordozzák azt, ami Erdély. A női kar kiváló, szuggesztív, a fiúk csapata is összefogott, a díszlet szervesen összefonódott az előadókkal, a produkció erőssége a zene, de a vetítés túlzsúfolttá teszi az előadást, amely amúgy is túl sűrű, néhol a kapcsolódási pontok követhetetlenek – fogalmaztak. Az első két előadásról az E(h)tűd című fesztiválújság is beszámol, a tegnap esti előadás szakmai kiértékelőjére visszatérünk. A szakszerű megállapítások egy része szolgálhat akár általános tanulságul is bárkinek, aki színpadi alkotó, illetve előadó, a hivatásos táncegyüttesek találkozójának rangját az őszintén megfogalmazott kritika is emeli. A látvány pedig, amelyet a társulatok a négy nap alatt nyújtanak, azt jelzi: a néptánc, a magyar táncművészet olyan anyanyelv és kifejezőeszköz, amely legbecsesebb értékeink közé tartozik.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 17.
Gálával ért véget a XIII. EHTET
Vasárnap gálával ért véget az október 12–15. között Nagyváradon megszervezett XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, az est folyamán mind az öt néptáncegyüttes fellépett a Szigligeti Színház szinpadán.
A gálát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncprodukciója nyitotta meg: a Hegyen innen, hegyen túl című előadásuk részletében a csíki székelyek és a gyimesi csángók néptánca kápráztatta el a közönséget. A két régió népviselete és egyben néptánca, népzenéje néhol egymással versenyezve, néhol egybecsengve vált egy egységes produkcióvá. Az előadást követően az együttes igazgatója, András Mihály vette át a Jankó Szép Noémi keramikus által készített emlékplakettet, illetve Tőkés Imola képzőművészeti alkotását, amelyet mindegyik együttes hazavihetett. Utóbbi annak a konstellációnak a részét képezte, ami a találkozó első napján megnyitott kiállításon is látható volt, a hajót ábrázoló alkotások mindegyik együtteshez személyesen szólnak.
Pásztor Sándor megyei tanácselnök záróbeszédében hangsúlyozta az egymáshoz való közeledés fontosságát, a hagyományok továbbadását, amelyekre a rendezvény lehetőséget is biztosított, továbbá többek között megköszönte azt, hogy a közönség jelenlétével támogatta az eseményt. A második fellépő együttes a Háromszék Táncegyüttes volt, ők a Nagysajói emlékek című táncelőadás részletét mutatták be, zenélt a Heveder zenekar. Előadásukat követően Deák Gyula Levente, a társulat igazgatója átvette az emlékplakettet és az ajándéktárgyakat.
Kutszegi Csaba tánckritikus értékelte a továbbiakban a rendezvény négy napját, kiemelve azt, hogy a rendezvény tanúbizonyság arra, hogy a néptánc keresi az új utakat is, kíváncsiak a másképp gondolkodók véleményére is.
Megújuló néptánc
Ugyanakkor hangot adott az együttesek vezetői közös véleményének: a néptánc jövője attól függ, hogy képes-e izgalmas, érdekes színházzá válnia. A tánckritikus megállapítása szerint a rendezvény alatt bemutatott előadások ezt a tendenciát követik. Külön kiemelte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gyermekprodukcióját, ami a szórakoztatás mellett el is gondolkoztat, ugyanakkor a nézőről is szól. Harmadik fellépőként a Nagyvárad Táncegyüttes lépett színpadra, a közönség az ő előadásukban először láthatta Liszt Ferenc Dans macabre művére alkotott táncszimfóniát. Az Udvarhely Néptáncműhely Gondolatok a régiekről előadásában gyimesi csángó néptáncot adott elő, Orendi István igazgató az előadást követően átvette az emlékplakettet és az ajándéktárgyakat.
A gálát a Maros Művészegyüttes mezőmadarasi táncokat bemutató előadása zárta, Barabási Attila Csaba átvette az emlékplakettet. A gála zárómomentumaként mind az öt néptáncegyüttes meghajolt a telt házas közönség előtt. Jövőre a néptánctalálkozót Marosvásárhelyen szervezik meg. János Piroska / erdon.ro