Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kuti Sándor
1 tétel
2016. július 26.
Közösséget átölelő Illés-napok (Illyefalva)
Tizenkilencedik alkalommal tartottak Illés-napokat Illyefalvan a hétvégén. Szombaton este a Bicebóca és a Ját(t)cint gyerekszínjátszó csoport adott elő egy-egy jelenetet, és fellépett az egyházi gyermekkórus a kultúrotthonban.
A hagyományos ökumenikus istentiszteletet vasárnap a római katolikus templomban tartották. Köszöntötték az aranylakodalmas és az ezüstlakodalmas házaspárt, akik a faluban fogadtak örök hűséget egymásnak 50, illetve 25 évvel ezelőtt. Szokás szerint az újszülötteket is felköszöntötték, tizenhárom család tizennégy gyermekét, akik az elmúlt évben születtek. Továbbá a település legidősebb lakóját, a 96 éves Kuti Sándort méltatta Fodor Imre polgármester, aki e gesztusokban azt tartja kiemelendőnek, hogy a legkisebbtől a legidősebbig képletesen átölelik a falut, mindenkinek szól a köszöntés, amelynek üzenete: figyelnek mindenkire, figyeljünk egymásra. Délután a futballpályán folytatódott a rendezvénysorozat. Az uzoni Atlantisz fúvószenekar fellépését gyerekfoglalkozások és játékok követték, aztán az óvodások és iskolások műsorát tekinthették meg hozzátartozók és falusfelek. Az este a felnőtteké és ifjaké volt, koncertek szórakoztatták a közösséget. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)