Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kuti Géza
4 tétel
2006. október 11.
Méltó helyre, Kolozsváron a Bocskai-szülőházba – azaz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előcsarnokába – került Dr. Berek Lajos ezredes, a magyarországi Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánjának legújabb Bocskai-szobra. A szobor létrejöttének támogatója vitéz Bánkuti Géza, az ’56-os Magyarok Világtanácsának elnöke volt. A szoboravatón többek közt jelen volt Dr. Egyed Ákos történész professzor, Kötő József EMKE-elnök, Geréb Zsolt, a Partiumi Egyetem rektora, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke és Cseh Áron főkonzul. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke beszédében kifejtette: kevés nemzetnek és kevés városnak adatik meg az a gazdagság, hogy ilyen kis területen két király szülőházával büszkélkedhessen. – Az évszázadok távlatából lemérhetjük, mit tett Bocskai a magyarság Kárpát-medencei egységéért – fogalmazott Szilágyi Pál, a Sapientia rektora. Berek Lajos elmondta, hogy Kolozsváron ez már a második Bocskai-szobra, az elsőt tavaly adományozta az Erdélyi Történeti Múzeumnak. /Nagy-Hintós Diana: Újabb Bocskai-szobor Kolozsvárott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2016. április 9.
EFIKOT Szatmárnémetiben: inspiráló előadók, kitűnő ötletek
Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben - ez a mottója a XV. Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók találkozójának, amelyet idén Szatmárnémetiben tartanak. Már a pénteki megnyitót követően egy igen inspiráló előadást hallgathattak meg a résztvevők: Lieb Mihály az Autonet sikerének a titkát is elárulta.
A Vasile Goldis Egyetem Kazinczy utcai épületében tartják az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóját (EFIKOT), amelyre egész Romániából érkeztek résztvevők. Elismert és már bizonyított előadók segítenek a fiataloknak igazi sikeres vállalkozókká válni, érdekes, hasznos, sokszor gyakorlatias előadásokkal. Markos Apollónia főszervezőtől megtudtuk: az EFIKOT karaván most járt először Szatmárnémetiben, az idei találkozó célja pedig, hogy bebizonyítsa a fiataloknak: itthon is lehet sikeresnek lenni, Romániában is lehet sikeres vállalkozást indítani és vezetni. A témát sok szempontból járják körül a meghívott előadók, kezdve a karrierépítéstől, az első lépésektől, a személyes pénzügyeken keresztül egészen az értékesítés titkaiig.
Pénteken tartották a megnyitót, amelyet követően a magyar kormány képviseletében Szilágyi Péter helyettes államtitkár a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve nevet viselő programról tartott előadást. Mint elmondta: a magyar kormány számára nem csak az fontos, hogy a külhoni magyar fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak, hanem az is, hogy sikeresek lehessenek szülőföldjükön. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei év második felében vagy a 2017-es évtől kezdődően Erdélyben is elérhetővé válik az a támogatási rendszer, melyen keresztül 3-6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is lehet kapni. Az egészhez nem kell más, mint egy jó ötlet és egy jó pénzügyi terv. Az anyagi támogatás azonban nem elég: a mentorálásra, tanácsadásra is nagy hangsúlyt fektetnek.
A folytatásban Lieb Mihály, a Szatmárnémeti központú Autonet Import kft. CEO-ja és résztulajdonosa tartott igen inspiráló előadást. Előbb bemutatta a cég koncepcióját és a cégcsoportot, amely számos országban van már jelen és a jövőben további terjeszkedésre készülnek. Elmondta: az üzleti életben az egyetlen állandó dolog a változás, ehhez kell alkalmazkodni. Napjainkban már nincsenek kicsi és nagy cégek, hanem gyorsak és lassúak. Gyorsnak kell lenni, azonnal reagálni a piac változásaira. Emellett pedig tanulni kell, folyamatosan. Fontos, hogy külföldön nyitott szemmel járjunk, szivacsként kell magunkba szívni a tudást és az újdonságokat. Figyelni kell a külföldön látott ötletekre is, de azokat tovább kell gondolni, a helyi viszonyoknak megfelelően alakítani, mert ebben az esetben nem működik a copy-paste.
Felhívta a fiatalok figyelmét a kimondott szó fontosságára, a jóhír kialakítására és megőrzésére, mert az új megrendeléseket, új üzleti kapcsolatokat eredményez. Lieb szerint fontos a konkurenciával szembeni tisztelet, korrekt hozzáállás, hiszen könnyen meglehet, hogy idővel a piaci ellenfelekből partnerek lehetnek. „Ha jót nem tudsz mondani, rosszat ne mondj. Ehhez tartsuk magunkat" - mondta. A vállalkozó felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen egy sikeres vállalkozó számára. Emellett tájékozottnak is kell lenni sok területen. S talán a legfontosabb: élvezzük, amit csinálunk, szívvel-lélekkel dolgozzunk és a legjobbra törekedjünk. Lieb Mihály elárulta az Autonet Import kft. sikerének is a titkát: „Tizenöt év kőkemény munka".
Az EFIKOT első napja Kuti Gézának a Z Generációról szóló előadásával zárult.
szatmar.ro
2016. október 26.
Befejezetlen beruházások
Az ország fejlődéséről tárgyaltak a hazai magyar közgazdászok 
Románia gazdasági fejlődésének kilátásait elemezték az ország magyar közgazdászai, valamint neves hazai és külföldi gazdasági szakemberek. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Bukarestben szervezte legnagyobb éves rendezvényét, a 25. Közgazdász Vándorgyűlést.
A találkozó első plenáris előadásában dr. Kerekes Kinga egyetemi docens rámutatott: manapság egyaránt nehéz munkaerőt és munkahelyet találni. A helyzetet rontja, hogy a munkaadók és a munkavállalók teljesen eltérő szempontból vizsgálják a kérdést. Barabás László, az Accenture solution architect managere rámutatott: a munkaadó csak kínál, de a munkavállaló választ. Kuti Géza szociológus arra figyelmeztetett, hogy a pénz önmagában nem motivál. A jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához sokkal inkább hozzájárul a játékos környezet vagy a rugalmas munkavégzés.
Átgondolatlan törvények, befejezetlen beruházások
„Románia a negyvenezer befejezetlen beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését”, mutatott rá Steven van Groningen. A Raiffeisen Bank Románia vezérigazgatója szerint az országnak megvannak az adottságai, hogy az uniós top 10-ben benne legyen, de ehhez elsősorban az infrastruktúra, a népességi- és humántőke, valamint a magán- és közszféra hatékonyságára kellene összpontosítania. 
Dumitru Ion, a Kompass&DoingBusiness.ro vezérigazgatója szerint Romániának akkor lesz valós gazdasági növekedése, ha annak számottevő részét a kis- és középvállalkozások biztosítják, de ez idén alig több mint 1 százalék. 
A Közgazdász Vándorgyűlésen szó esett az úgynevezett szociális vállalkozások fontosságáról és életképességéről. Somai József, az RMKT tiszteletbeli elnöke szerint az 1990 előtti erőltetett szövetkezetesítésnek máig érződik a negatív hatása, a társadalom nehezen fogadja be a közösségi szövetkezetek fogalmát. 
Német Dániel, az Ususty Fenntartható Innovációs ügynökség alapítója szerint arra kell rájöjjön mindenki, hogy egyetlen vállalkozásnak sincs értelme, ha nem teremt közösségi értéket. 
Románia erőssége a humán tőke, gyengéje a politikum és a bürokrácia  
A Romániában vállalkozó külföldieket megszólaltató angol nyelvű szekcióban a meghívottak egyetértettek abban, hogy Románia erőssége a humán tőke, mert az emberek rugalmasak, tanulékonyak és okosak. Problémát jelentenek viszont a törvényhozási hibák, a politikusok felelősségének hiánya, a hivatalok bürokráciája és össze nem hangoltsága. A külföldi befektetők szerint szakítani kellene a jelenlegi, hazugságokon alapuló eladással. A résztvevők gyakorlati tanácsokat is kaptak az online marketingről, így megtudhatták, hogy Romániában többen kattintanak a „leárazás” címszóra, mint Németországban, és hogy az eredményes hirdetésben kell legyen legalább egy szám, az első sor a termékről szóljon, az utolsó a cégről.
A 25. Közgazdász Vándorgyűlésen az RMKT Wesselényi Miklós díját Kató Béla erdélyi református püspöknek ítélték. Szécsi Kálmán, az RMKT tiszteletbeli elnöke laudációjában elmondta: Kató Béla elsők között mutatott példát, közösségi projektekbe irányította a támogatásokat, tehetséges fiatalokkal vette körül magát, létrehozta az illyefalvi LAM Alapítványt és a LAM Mikrohitel Rt.-t, és sok értéket adott hozzá a romániai magyarság gazdasági fejlődéséhez, célszerűen hasznosította a visszaszerzett egyházi ingatlanokat. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 30.
Tényleg felelős generáció vagyunk
Március 24–26. között zajlott az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója Székelyudvarhelyen. A legnagyobb magyar erdélyi fiatal közgazdász találkozón idén is közel 200 fiatal közgazdász vett rész.
A rendezvény témája idén a Kék és zöld gazdaság, avagy a felelős generáció volt, így az előadások is ebben a témakörben zajlottak. A nap folyamán a plenárisokon az előadók bevezették a témájukhoz kapcsolódó szekciókat, Rácz Attila az IT Plus klaszter víziójába avatta be az érdeklődőket, majd Vajda Lajos a zöld energiát mutatta be, Kuti Géza az adományozási szokásokról beszélt. Lehetséges az átmenet a hagyományos gazdálkodásból a kék-zöld gazdaságba – Kolumbán Gábor utolsó plenáris előadó témája igencsak nagy érdeklődésre tett szert.
A Lehetőségek az újrahasznosításban szekció keretén belül megtudhattuk, Fekete Bálint vállalkozónak köszönhetően, hogyan lehet újrahasznosítva kartonokból bútorokat előállítani, illetve hallhattunk Sebestyén Tihamér előadásán a bioenergiáról és Imets Zsolt által betekintést nyerhettünk az elektronikai hulladékok felhasználásába. A Vállalkozz korlátok nélkül szekcióban Jancsó István világított rá, hogy milyen a mozgáskorlátozottak helyzete a munkaerőpiacon, ezt kiegészítette Bodó Imre vállalkozó, a fogyatékos- és egészséges vállalkozók különböző nehézségeivel, valamint Molnár Attila pszichológustól megtudhattuk, hogy egy jó csapat az alapja a sikeres vállalkozásnak bármilyen területen.
Az Innováció szekcióban Bálint Ákos szisztematikus kreativitás-előadását Turcsán Tamás és Geréb Róbert előadók követték, ahol szó került az innovációs platformok illetve az ember és a vállalkozás kapcsolatáról. A CSR szekció keretén belül megtudhattuk Halmen Balázs előadásában, hogyan építsünk, közösséget a jótékonyság köré valamint Felméri Erzsébet és Szakács Paál István által betekinthettünk a jól nevelt intézmény és a székelyudvarhelyi inkubátorház hasznosságába is.
(EFIKOT-közlemény)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)