Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kurunczi Enikő
5 tétel
2013. október 3.
Magyar Pedagógusok Napja kevesebb résztvevővel, ám jó hangulatban
Arad – Ma már hagyományos, hogy az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat egyik napja a pedagógusoké legyen. Ez volt a tegnapi nap, pontosabban délután Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Páratlan év lévén az Aradi Magyar Pedagógusok Napján idén nem osztottak díjakat, de minden évben meghallgatják azokat a pedagógusokat, akik a nyár folyamán továbbképzőkön (Bolyai Nyári Akadémia, Apáczai Nyári Akadémia, Szabadkai Nyári Akadémia, magyarországi továbbképzők) vettek részt, ez nem volt másként idén sem.
Mielőtt azonban a pedagógusok beszámolói sorra kerültek, Kiss Anna, az Arad megyei RMPSZ titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Matekovits Mihálynak, az Arad megyei RMPSZ elnökének, aki „elárulta”, hogy idén a pedagógusoknak járó Ezüstgyopár-díjjal tüntetnek ki két Arad megyei magyar pedagógust. Cirják Izabella Márta tanítónőt és Szabó László magyar nyelv és irodalom tanárt a szovátai Teleki Oktatási Központban tüntetik ki október 12-én. Ugyanezen az eseményen Mákvirág-díjat is osztanak, 2013-ban a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja részesül ebben a kitüntetésben: Murvai Dávid (idén érettségizett diák), Gulyás Beatrix, Kovács Henrietta és Sisa Rihárd.
A Pedagógusok Napján idén kevesebben voltak, viszont kellemes, meghitt hangulatban zajlott a találkozó, melyen jelen volt Bognár Levente, Arad alpolgármestere, a megyei RMDSZ elnöke, Halász Ferenc, az RMPSZ országos alelnöke, Temes megye főtanfelügyelő helyettese, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő helyettese, valamint házigazdaként Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója.
Matekovits Mihály ismertette az elnökségben végbement újdonságokat, mely szerint Nagy Gizella nyugdíjaztatása után két új alelnök került az Arad megyei RMPSZ élére: Rogoz Marianna csikys tanárnő és Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató. A gazdasági teendőket ezen túl Viszhányó Aranka, pénztárosi teendőket Kurunczi Enikő látja el.
Bognár Levente kiemelte az anyanyelv fontosságát, a pedagógusok munkájának a szükségességét, és megköszönte a pedagógusok tevékenységét, mellyel biztosítják az Arad megyei magyarság jövőjét.
Halász Ferenc az országos elnökség nevében üdvözölte a jelenlévőket, majd a tanügyi reformról, oktatási stratégiáról beszélt röviden.
A pedagógusok beszámolóit Rogoz Marianna újdonsült alelnök vezette le, előtte azonban még Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes is szólt néhány biztató szót a pedagógusokhoz.
A családias hangulatban zajló esemény koccintással, sütizéssel folytatódott a pedagógusok körében.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2014. február 18.
„Sok mindenben tudunk a szakmának segíteni”
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) egy tevékenységét önállóan szervező és kifejtő, politikai csoportérdekeknek semmilyen formában alá nem rendelődő magyar szakmai szervezet, leginkább a háttérben tevékenykedik, és sok mindenben segít a szakmának.
Az országban minden olyan megyében van pedagógus szövetség, ahol magyar nyelvű oktatás folyik.
Arad megyében körülbelül 200 pedagógus tanít magyar gyerekeket – ebben benne vannak a román nyelv-, idegen nyelv-, valamint a testneveléstanárok is, akik nem magyar anyanyelvűek.
Az Arad Megyei Pedagógus Szövetségnek aktívan 180 tagja van, majdnem 100 százalékosan felöleli az Arad megyei magyar pedagógusokat. Köztük vannak olyanok is, akik magyar pedagógusok, de román iskolában tanítanak, mert a magyar tanintézményekben nem volt helyük, de ők is aktívan részt vesznek a magyar közéletben.
Az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke Matekovits Mihály, Szabó Attila és Rogoz Marianna alelnökök, Kiss Anna a titkári teendőket látja el, vezeti a könyvtárat, tanfolyamokat szervez stb. Kurunczi Enikő jelenlegi pénztáros, Cirjak Izabella Márta utódja – mondhatjuk, hogy a szervezetnél igazi csapatmunka folyik.
Matekovits Mihály elnököt arra kértük, ismertesse a szervezetet, tevékenységeit és terveit az idei tanévre.
– Arad megyében a tevékenység központja a pedagóguskönyvtár – köszönet érte az aradi minorita rendháznak, hogy termet biztosítanak ingyen és bérmentve. Itt tankönyvek, folyóiratok is, de zömében módszertani könyvek vannak, itt folyik a tankönyvszétosztás is. Megjegyzem, hogy ilyen központ, ahol a tankönyvek szétosztása zajlik, csak Arad megyében van. Nálunk nagyon sok falun élő I–IV. osztályos van, és amíg a tankönyv eljut hozzájuk – legalább öt láncon keresztül –, legtöbbször elvész, ezért sokkal egyszerűbb, ha így oldjuk meg ezt a problémát. Kiss Anna titkár nagyon nagy segítség, ő koordinálja ezt az akciót, de van még két kolléga: egyikük csak az I–IV. osztályosokkal, a másik csak az V–VIII. osztályosokkal foglalkozik. Vezetik a számítógépes nyilvántartást, és követik, hogy melyik évben kinek mennyi tankönyv kell. Ugyanúgy adjuk ki mi is a könyveket, mint a tanfelügyelőség: papírral, elismervénnyel stb. Úgy érezzük, hogy ez így nagyon jól működik.
Vannak országos tevékenységek, melyeken részt veszünk, ilyen például a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA), de elmegyünk a határon túlra is. Nyári továbbképzők működnek évek óta Szlovákiában és a Vajdaságban is. Az aradiak sokszor többen mennek vajdasági tanfolyamokra, mert az az igazság, hogy Aradról könnyebben megközelíthető Szabadka vagy Zente, mint mondjuk Csíkszereda vagy Szováta. Ezek mind nagyon jó tanfolyamok, feltételük azonban a pedagógus szövetségi tagság.
Vannak díjaink is: az Ezüstgyopár-díjat kétévente adjuk olyan pedagógusoknak, akik akár aktívak, akár nyugdíjasok, de van a hátuk mögött komoly szakmai tapasztalat.
Arad megyében az országból elsőként létesítettük a Márki Sándor-díjat és a Márki Sándor-életműdíjat, melyeket szintén kétévente osztunk ki. Ez utóbbit nyugdíjas pedagógusok, míg az előzőt aktív pedagógusok kapják.
A pedagógusok szövetség foglalkozik a gyermeklapok, valamint felnőtt szakmai lapok (Közoktatás– havi és Magiszter – kéthavi) terjesztésével is, éppen a tankönyvnél említett okok miatt. A könyvtárunkban van egy polcrendszer, mint a postán a postafiókok. Minden iskolának megvan a helye, mikor a lapok megérkeznek, Kiss Anna szétosztja azokat a megfelelő tanintézmények postafiókjába, majd az illetékesek értük mennek. Ez nagyon jól működik így.
Ezen kívül a Szülőföldön magyarul pályázatot négy éve ismét a pedagógus szövetség rendezi – de csak a pályázat terjesztését, pénzzel nem foglalkozunk.
Tevékenységeink között szerepel még a Szakmai Napok, ennek idén lesz a 16. kiadása, Arad és Kovászna megyei pedagógusok tapasztalatcseréje, találkozója.
Az Aradi Magyar Napok keretében évente megrendezzük a Pedagógus Napot, ekkor tartják kollégáink a beszámolókat továbbképzésekről, ezen a napon adjuk át a díjakat és bemutatjuk a pályakezdő fiatalokat.
– Az állandó tevékenységek mellett még számos tantárgyversenyt és egyéb képzést szokott szervezni az RMPSZ.
– Hogy csak az elmúlt tanévről beszéljek, rendeztünk Ágyán az Olosz Lajos Általános Iskolában egy 20 órás tanfolyamot, ez tulajdonképpen sajátos nevelési módszereket igénylő gyermekekkel való foglalkozás volt, a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa, Hasas Katalin vezette, és összesen 44 pedagógus vett részt rajta.
Egy másik nagy sikerű rendezvényünk a KETT-módszer óvodában és iskolában, ezt a székelyudvarhelyi Nagy Enikő, Kriszta nővér tartotta Pécskán 40 pedagógus részvételével.
Részt vettünk Nagyváradon egy megyeközi konferencián – Az előkészítő osztályok tapasztalatai 7 hónap után –, ahol Arad megyéből Kiss Anna tartott előadást.
Érdekes megemlíteni, hogy 2012 volt a Külhoni Magyar Óvodák éve, tavaly a Külhoni Magyar Kisiskolások éve, és idén a Határon túli nagyiskolások éve van. Mindenik rendezvény egy konferenciával végződik Szovátán, ahol 5–5 aradi magyar pedagógus vesz részt.
- Az állandó tevékenységeken kívül mik a szervezet idei tervei?
– Idén már volt egy eseményünk január 16–18. között az Erdőhegyi Általános Iskolában: Szövegértelmezés a közoktatás minden fokán – meghívott tanfolyamvezetők Porsche Éva és Zsigmond István voltak Csíkszeredából. Ezen a tanfolyamon összesen 46 résztvevő volt. Május 16–18-ra tervezünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban egy előadássorozatot pedagógusoknak (tanítók, tanárok, lelkészek) Szenvedélybetegségek megelőzése a közoktatásbancímmel. Erre már 35 jelentkező van, meghívott előadó dr. Csendes Éva pszichológus lesz Budapestről.
Januárban Horváth Tünde kitüntetése (Kölcsey-díj) alkalmából megalakult a pedagógus kórus 12 pedagógussal. A Kölcsey-díjátadó előtt egy hétig minden nap próbáltunk, aztán azt mondtuk, hogy miért ne csináljuk ezt máskor is? Terveink közt szerepel, hogy rendszeresíteni szeretnénk fellépéseinket, aztán, hogy életképes lesz-e vagy sem, az majd eldől.
Ugyancsak most van először, hogy az Educatio futball-kupán aradi pedagógusok is részt vesznek. Eddig csak székelyföldi csapatok vettek részt, de most, Szabó Attila simonyifalvi alelnökünk beszervezett 10 embert, akik el is utaztak Szovátára. Ezt csupán érdekességként említem, és azt is, hogy a kapus Mészáros Mónika.
– Miben tud segíteni az RMPSZ, ha pedagógushiány van?
– Az RMPSZ országos elnöksége és a minisztérium kötött egy egyezményt, melynek értelmében a minisztérium kikéri a magyar oktatásügyekben a pedagógusszövetség véleményét. Országosan csak két megyében működik ez, köztük Arad megyében is. Van egy szerződésünk a tanfelügyelőséggel, ennek értelmében bármikor magyar pedagógusokkal kapcsolatos probléma van, kikérik a véleményünk, és fordítva. Ennek alapján bármely iskolában bármilyen továbbképző tanfolyamot szervezhetünk, illetve, ha a tanfelügyelőség szervez magyar iskolák számára, akkor értesít bennünket. A pedagógus hiánypótlásban elég sokat tudunk segíteni úgy, hogy én is és Kiss Anna is rengeteg pedagógust ismerünk – legyen az aktív vagy nyugdíjas, vagy éppen olyan, aki valamilyen okból kifolyólag már nem vesz részt az oktatásban. Ezen kívül megpróbálunk segíteni a felkészülésben azoknak a pedagógusoknak, akik nem szaktantárgyat tanítanak, pl. fizika–kémia szakos kénytelen biológiát tanítani stb. Ugyanakkor rendszeresen foglalkozunk azokkal, akik magyar nyelvet tanítanak román iskolában. Ennyit tudunk jelen pillanatban segíteni, a nagy frissítésbe azért nem tudunk beleszólni, mert ez anyagi kérdés. Legyünk őszinték: a tanügyi bérek nemhogy nem vonzóak, egyenesen taszítóak, de ebbe mi nem tudunk beleszólni. A tapasztalat az, hogy a régebbi alkalmazottak, akik mar tizenvalahány évet lehúztak a tanügyben, azok már nem keresnek új pályát, ezekkel az emberekkel próbálunk dolgozni, újítani.
Takáts Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
2017. március 8.
Arad megyei kisnyelvészek és kismatematikusok
Minden díjat elhoztak
A megye nyolc iskolájából utaztak kisdiákok március elején Lakitelekre, hogy részt vegyenek a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete szervezésében sorra kerülő „Kismatematikus” és „Kisnyelvész” versenyen. A III. és IV. osztályosok számára rendezett megmérettetésnek a Lakitelek Népfőiskola ad otthont minden évben.
A döntőben a romániai kisdiákok mellett magyarországi és szerbiai diákok is részt vettek. Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Aron Cotruş Általános Iskola, a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, a Nagyiratosi Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Majláthfalvi Általános Iskola, valamint a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola diákjai képviselték – ismertette lapunkkal Vincze Német Julianna, az Aron Cotruş Általános Iskola tanítónője.
A kellemes, kétnapos „kiruccanás” első napján, a döntő előttin az Alma Mater Alapítvány jóvoltából a diákok meglátogathatták a szegedi Vadasparkot, majd a kirándulás után részt vettek a hivatalos megnyitón, aztán estig szórakoztató tevékenységeken vettek részt: játszóház, uszoda… stb.
A döntőre március 2-án reggel került sor, maga a megmérettetés 60 perc volt, aztán következett a díjkiosztó, ahol az aradi diákok valósággal taroltak – ahogy Vincze Német Julianna is fogalmazott.
A harmadik osztályosok közül a Kisnyelvész kategóriában 3. díjat kapott Horváth Hanna Orsolya kisiratosi diák, felkészítő tanítója Gulyás Gabriella Csilla. A harmadikosoknál maradva két Kismatematikus-díjat is elhoztak: 2. díjat kapott Almási Áron szintén kisiratosi diák, Gulyás Gabriella Csilla felkészítő pedagógus diákja, míg a 3. díjat Budacsek Tímea hozta el, ő a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, felkészítője pedig Cirják Izabella Márta tanítónő.
A negyedik osztályos Kisnyelvészeka dobogó mindhárom fokát elfoglalták: 1. díj Kis Eszter – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Tekeres Dénes – Simonyi Imre Általános Iskola, felkészítő pedagógus Péter Dalma, 3. díj Rudolf Barnabás – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
A negyedikes Kismatematikusokaz első és második díjat „seperték be”: 1. Timiş Marc – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Nyári Tamás – Csiky, Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
Gratulálunk a diákoknak, felkészítő pedagógusaiknak, és dicséretet érdemel mindenki, aki hozzájárult e nem mindennapi sikerhez!
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 23.
Csikys diákok egy Erasmus+ projekt nemzetközi zárórendezvényén
Június elején a Csiky Gergely Főgimnázium két XI. osztályos diákja, Kurunczi Enikő és Zsámbok Emese Budapesten képviselte az iskolát a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való jog Alapítvány közös, Karrier Program – Határokon túlcímű ERASMUS+ projekt záró rendezvényén.
Márciusban, az Iskola másként héten a pénzügyi gazdasági képzéssel párhuzamosan az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai háromnapos pályaválasztás és karriertréninget is tartottak a csikys diákoknak. Erről a tréningről kellett a budapesti OK Oktatási Központban beszámolni a két diáklánynak. Az eseményen részt vevő közel száz érdeklődő meggyőződhetett arról, mennyi munka és fejlesztési folyamat árán lett eredményes és egyben sikeres ez a projekt – írja beszámolójában Kurunczi Enikő, ami a Csiky Gergely Főgimnázium honlapján olvasható.
Dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője záró gondolatként így fogalmazott: „Bár nem volt lehetőségünk bemutatni az Erasmus+ program 30. születésnapi konferenciáján a Karrier Programunkat és módszertanát, az ott elhangzó előadások alapján azonban megerősítést kaptunk arra, hogy nagyon jó úton járunk, a gyerekeket és fiatalokat segítő, bizonyítottan hatékonyan működő programjaink hiánypótló jelleggel bírnak”.
Az esemény vendége volt prof. dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, aki egy érdekfeszítő és egyben szórakoztató előadást tartott arról, hogyan lehet felkészíteni a diákokat az előttük álló karrierválasztásra.
A rendezvény Gasztro Klubbal zárult, ahol a vendégek és vendéglátók a projekt keretén belül szerzett tapasztalataikról beszélgettek.
A karriertréningen résztvevő aradi diákok nevében köszönöm a sok-sok élményt, illetve a tapasztalatokat, melyekre néhány nap alatt szert tehettünk az alapítvány munkatársai segítségével Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 9.
Tanévnyitók Aradon
Szeptember 11-én benépesülnek a város utcái, diákok, szülők és pedagógusok igyekeznek majd a tanévnyitókra, ki-ki a maga tanintézményébe.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban reggel 8 órakor gyülekeznek a diákok az osztálytermekben. A legkisebbek, az előkészítő osztályosok a Tóth Árpád Teremben találkoznak Kurunczi Enikő tanító nénivel, majd 9 órakor mindenki kivonul az iskola udvarára, a tanévnyitó ünnepségre – tudtuk meg Tóthpál Renáta aligazgatótól.
A hagyományos ökumenikus istentisztelet 11 órakor kezdődik a belvárosi római katolikus plébániatemplomban.
Az Aurel Vlaicu Általános Iskolában és az Aron Cotruş Általános Iskolában hétfőn 9 órakor tartják a tanévnyitót.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)