Almási Béla öt éve ment el
Öt év… Mintha évtizede távozott volna közülünk.
A hiánya miatt érzi így az ember?
1986-ban jelent meg Magyar Krisztus című regényem, s jól éreztem, hogy egy darabig nem érdemes nekivágnom (Csabáról) az erdélyi határnak. Mert gyanítottam, tűvé teszik érte – és olvasóiért – bizonyos Szerv emberei (?) fél Arad megyét, s ez nekem sem ígért sok jót. Hogy 1989 végétől újra mehettem haza, Aradba-Csanádba (Kisiratosra és Aradra), hamar megtudhattam: valóban zaklattak nem egy aradit s kisiratosit a táj magyar parasztvilágának legutóbbi kétszáz évéből merítő regényem miatt.
Az 1980-as évek elején emlegette Almási Bélát, Kisiratos körorvosát Kurtucz Gergő öcsém (unokatestvéreim egyike, Béla egykori osztálytársa – nyugodjék békében ő is!), hogy szeretne velem beszélgetni. Ekkor, a ’90-es évek elején ismerkedtünk meg végre egymással. Hogy egész további életünkre szóló barátság legyen belőle – túl síron, akármin?
Hogy milyen ember volt, az aradiak nagyon jól tudják, nem kell nekik bemutatnom! Szerénysége, hon- s népszeretete, szorgalma, önfeláldozása, műveltsége és művészetszeretete, mély embersége, önzetlensége, megannyi áldozatvállalása és vállalkozása közismert. (Nálunk, Csonka-Magyarországon van megyei díszpolgárság is. Ha lenne Aradban, tisztelettel ajánlhatnám az Arad megyei illetékesek figyelmébe: Almási Béla nagyon megérdemelné! Megszolgálta… ezt a megtiszteltetést is.) De hogy mit jelentett e (zarándi–bihari–aradi–békési–csanádi) táj magyar világát megörökíteni igyekvő írónak – szerénységünknek – az ő barátsága, tán ideróható. Alakuló, lassan kész, Lönni vagy nem lönni című kisiratosi falurajzom odaadó munkatársa lett; segített, amiben csak lehetett. Tanulmányaimhoz szükséges adatok sokaságát nyújtotta, elvitt jó emlékezetű idős emberekhez, vagy más forrásra hívta föl a figyelmemet; ha nem tudom, hogy nála (Kürtösön, Kisiratoson) sosem vagyok hívatlan vendég, ritkábban fordulok meg errefelé, s biztos, hogy soványabb lenne a falurajzom.
Mellettem állna most is – például rendíthetetlen hitével, hogy érdemes. Érdemes dolgozni, küzdeni, hinni. Álmodni! Valami jobbat. (Ha a végén meg-megroggyanunk is… nyilván valamennyien.)
Dr. Almási Béla (1947–2009) e napon, május 15-én hunyta le végleg a szemét. Emlékét sokan őrizzük, munkáját… – ha szabad ezt mondani: – folytatjuk. Mert van mit továbbvinni. Máltai ház, tájház, gazdakör, önálló község, magyar érdekvédelem (…s mi minden még!) őrzi valamikori ittlétét.
Sarusi Mihály. Nyugati Jelen (Arad)