Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kun Attila
6 tétel
2016. március 30.
Az én táncomtól a mi táncunkig
A Nagyvárad Táncegyüttes nagyszabású előadás bemutatására készül, melyet hosszas háttérmunka készített elő.
A Stabat Mater című táncoratórium április 16-án kerül bemutatásra a Szigligeti Színházban, de részleteket már januárban is láthatott a közönség a készülő előadásból. A táncoratórium, mely a Közép Európa Táncszínházzal való együttműködésben készül, az egyik legismertebb középkori éneket, illetve Gionacchino Rossini ehhez írott azonos című zeneművét használja alapul –erre építi fel dramaturgiai ívét.
Az eltelt századok során sokakat érintett meg a Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmát megfogalmazó szöveg és Rossini négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra ehhez írott műve, mely most az Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép Európa Táncszínház művészei által táncban fogalmazódik újra. A téma aktualitása minden szempontból megkerülhetetlen, kapcsolódik a korhoz, és a körülményekhez melyben élünk. Aktualitását pedig mégjobban erősíti a periódus, melyben bemutatásra kerül.
Összefüggések
Történelmi határok, történelmi örökségek, kulturális örökségek és új utak, új találkozások keresésének összességéből formálódik az előadás – ezen újsütetű alkotói közösség egyöntetű válaszából, amelynek alapja a hit, a színház, a tánc és a humán értékek erejébe vetett hit. Hit az elszenvedett fájdalom feloldásában, a méltósággal viselt fájdalom feloldásában és nem utolsó sorban a tánc és a színház egyetemes erejében – fogalmaz az előadás rendező koreográfusa Kun Attila táncművész, aki 2013 óta a KET művészeti vezetője.
Az együttműködéshez hozzájárul, hogy a Közép Európa Táncszínház tagjai a kortárs tánc témakörében továbbképzéseket, workshopokat is tartottak a felkészülési periódusban. Horváth Adrienn Kortárs akrobatika, Mádi László pedig Az én táncom címmel tartott foglalkozásain ismét új tudással gazdagodhatott a táncosok mozgáskultúrája. A többes célt szolgáló képzések hozzájárultak a közös munka sikeréhez és a darab koreográfiáinak előkészítéséhez is.
Mindez azonban nem valósulhatott volna meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítsége nélkül, mely a határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére, kiemelt művészeti célok megvalósítására kiírt pályázatával támogatta a két együttes közötti együttműködést, a február és március hónapokban tartott továbbképzések és az áprilisban bemutatandó előadás megvalósulását.
Így lesz az „én táncomból” a „mi táncunk” a nagyváradiaké és mindenkié, aki majd részt vesz az előadáson. erdon.ro
2016. március 31.
Április a Szigligeti Színházban
Két bemutató, öt vendégjáték és egy fesztivál: színes programkínálat várja mindazokat, akik áprilisban ellátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színházba.
Április 6-10. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Holnap Után Fesztivál. Az eseménysorozat öt napja alatt fellép többek között Lázár Kati, Turek Miklós, Kőrösi Csaba, valamint a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Mária Rádió meghívására Érdi Tamás zongoraművész is.
A fesztivál keretében, április 9-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be a Szigligeti Társulat a Nemlaha György által szerkesztett Hol van az a nyár? című zenés játékot. Az előadás, amelynek főszereplője Molnár Júlia, Honthy Hanna operettprimadonna életének állít emléket.
Premier
A legkisebb színházbarátoknak szóló idei utolsó premierjére készül a Lilliput Társulat: április 16-án, 17 órától az Árkádia Bábszínház kistermében mutatják be a Lélek Sándor Tibor által rendezett Az égig érő fa című bábelőadást.
Április 16-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című koprodukciójára, amelyben Rossini zenéjére Kun Attila készít koreográfiát.
Április 19-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vendégszerepel a nagyteremben Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című komédiájával. Az előadást Bocsárdi László rendezte.
Április 20-án különleges vendégeket fogad a Szigligeti Színház: 19 órától a Szecsuán tartománybeli Chongqing Chuanju Operaház mutatja be Li Yaxian című tradicionális kínai vígoperáját, főszerepben a műfaj legnevesebb képviselőjével, Shen Tiemei többszörös díjazott művésznővel.
Április 27-én 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Baczó Tünde által koreografált Irenne című produkció mutatkozik be a Független Színházi Napok kezdeményezés keretében. erdon.ro
2016. április 11.
Közös táncoratóriumot ad elő a Közép-Európa Táncszínház és a Nagyvárad Táncegyüttes
„A táncoratórium azért különleges, mert abban két külön bolygó találkozik” – mondta Kun Attila, a Stabat Mater című nagyváradi előadás rendező-koreográfusa a bemutató előtti sajtótájékoztatón. Kun Attila, aki a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője egyben, úgy látja, hogy Gionacchino Rossini zenéjére „ígéretes, szép előadás kerekedik”. Arról, hogy a találkozás és a közös munka sikeres volt, meg is győződhettünk a hétfői sajtótájékoztató után, mikor bepillantást nyerhettünk az előadás próbájába.
A Stabat Mater bemutatója április 16-án, szombaton 19 órától lesz a Szigligeti Színház nagytermében, a közös munka azonban régebbre nyúlik vissza: januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és Kun Attilával dolgoztak már együtt, idézte fel Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója. A társulat vezetősége a Közép-Európa Táncszínházzal közösen nyújtotta be Kreatív Európa pályázatát, melynek elbírálása április végére várható. A Stabat Mater nagyváradi előadását egyébként a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
A darab keresztény eszmékre épül, az egyén és a közösség veszteségét és ennek feldolgozást mutatja be, fogalmazott a rendező. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nem egy kereszténységet védő előadást készítettek, hanem az áldozatot, a fájdalmat, egy emberi történetet mutatnak be.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Cristina Breteanu, aki a közel két éves együttműködés után a váradi táncegyüttes munkatársa lett. Elmondta, egyszerű kosztümökkel indít, és háromféle öltözéket viselnek majd a táncosok a darabban. A színskála Caravaggiót idézi, erős kontrasztok, a fények és árnyékok játéka jelenik meg a darabban.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2016. augusztus 28.
Albis-Érbogyoszló Községi Napok 2016
A községi napok programjai szombaton délután kezdődtek el Albison az iskolások sportvetélkedőivel. Igen sok jelentkezője volt az ügyességi versenyeknek, ahol zsákban futásban, kötélhúzásban, labdakezelésben és dinnyeevésben kellett jeleskedni.
Augusztus 27–28-án tartották meg az Albis-Érbogyoszló Községi Napokat. Immár hagyománya van annak, hogy a két magyar település közösen ünnepel, évente változó helyszínnel. Idén Albis adott otthont az ünnepségnek, melynek szervezője a helyi önkormányzat és RMDSZ-szervezet. Segítséget nyújtott az iskola is, főleg a fiataloknak szóló rendezvényeken.
Vetélkedők
A programsorozat szombaton délután kezdődött el az iskolások sportvetélkedőivel. Egyénileg és csapatokban is összemérték erejüket, tehetségüket a települések iskoláinak diákjai. A sportprogramok szervezője és levezetője Kun Attila tornatanár és Kun Tünde magyar nyelv és irodalomtanár volt. Igen sok jelentkezője volt az ügyességi versenyeknek, ahol zsákban futásban, kötélhúzásban, labdakezelésben és dinnyeevésben kellett jeleskedni.
Az ünnepélyes megnyitót 18 órára időzítették. Ekkor már igen szépszámú szórakozni vágyó gyűlt össze a szabadtéri színpad előterében. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Cseke Attila képviselő. Elsőként az újdonsült polgármester, Kócza István köszöntötte a falvak lakosait. Örömét fejezte ki, hogy a közös községi napot ilyen nagyszámú résztvevő tisztelte meg. Reményét fejezte ki, hogy jól válogatták össze a műsorokat, mindenki talál kedvére valót és jól fogja érezni magát a kétnapos ünnepségen. Cseke Attila szeretettel köszöntötte a két falu lakosságát, akik nagyon ügyesen oldották meg a községi napok szervezését. Ezen megmutathatják azokat az értékeket, melyekkel rendelkeznek és örömet szereznek egymásnak. Külön köszöntötte a gyerekeket, akik továbbviszik ezt a szép hagyományt. Képviselői minőségében megköszönte a lakosoknak az önkormányzati választáson való részvételt és a bizalmat, melyet az érdekvédelmi szervezetnek adtak. Befejezésül mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Eredményhirdetés
A megnyitó után került sor az ügyességi versenyek eredményhirdetésére és díjkiosztásokra. Eredmények: Zsákban futás: I. díj Varga Loretta, II. díj Nagy Róbert. Kötélhúzás: I. díj a következő csapat részére: Nagy Róbert, Fazekas Fruzsina, Borbély Valentina, Szima Kincső, Lórántka, Sárkány Milán. Dekaverseny: I. díj Sárkány Milán, II. díj Nagy Krisztián. Ügyességi játék labdával: I. díj Nagy Krisztián, II. díj Nagy Balázs. Dinnyeevés: I. díj Varga Sándor, II. Szentmiklósi Alex.
Ezt követően a bihari Gézengúzok léptek színre énekes/táncos műsorukkal. Igazi falunapra való összeállítást mutattak be, melyen a közönség nem fukarkodott a tapssal. Az esti műsorok az AmazonÁsz koncerttel kezdődtek, majd a magyarországi sztárvendégek (Dred&Doris, Dancs Annamari) vették át a hangulatfelelősi feladatot. Mindkét koncerten telt tér volt a szabadtéri színpad előtt. Műsoraik kiemelkedő sikert arattak. A jó hangulatú estet a szabadtéri diszkó zára, melyen szintén a jó hangulat volt a meghatározó. A késő éjszakáig tartó mulatságon az időjárás is a legjobb arcát mutatta. A vasárnapi eseményekre visszatérünk.
Szőke Ferenc
erdon.ro
2016. október 17.
A gyökerekből táplálkozva keresik a jövőt (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Mezőségi táncokkal nyitották Sepsiszentgyörgy főterén az erdélyi hivatásos táncegyüttesek a tizenkettedik alkalommal tartott találkozójukat, és szintén mezőségivel zárták a négynapos rendezvényt tegnap este a Tamási Áron Színházban tartott gálaműsoron, amelyre a szervezők meghívták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest is. A záróestén Kelemen Hunor fővédnök köszöntötte a rendezvényt, majd díjakat is osztottak, amelyek egy része a találkozón bemutatott produkciók alkotóinak, előadóinak szólt, az életműdíjat a kitüntetettek az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes munkájukért kapták.
A Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegző és a Maros Művészegyüttes Most múlik című produkciója után (amelyek szakmai értékelését szombati lapszámunkban ismertettük) az Udvarhely Néptáncműhely mutatta be az Orza Călin rendezte Üveghegy ösvénye című táncmisztériumot Kőrösi Csoma Sándor és a hegymászó Erőss Zsolt emlékére. A szakmai kiértékelésen néhány általánosan is hasznosítható megállapítás is elhangzott: egysíkú a mozgásdinamika, az elmondott szövegek segítik a megértést, de a szövegmondás minősége hullámzó, lehet kortárstánc-nyelven előadni, de az legyen míves, ellenpontozás nélkül fennáll a monotónia veszélye.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok! című előadásában a táncosok vallanak szóban és táncban a táncról, ezt a szakma képviselői abból a szempontból is értékelték, hogy az együttes tagjai kipróbálhatták alkotói képességüket, több tájegység eredeti táncaiból merítettek, ők készítették a koreográfiákat, amelyeket Gábos Endre rendezőként fűzött egymásutánba, tulajdonképpen ez volt a találkozó egyetlen néptáncműsora. A Nagyvárad Táncegyüttes Rossini zeneművére készített Stabat Mater című táncoratóriuma a néptánctól merőben elütő mozgásrendszerben, a kortárs balett nyelvén közvetítette a szenvedéstörténet mondanivalóját Kun Attila, a Közép-Európa Táncszínház koreográfusa rendezésében, a KET néhány táncművésze közreműködésével. A kiértékelő bizottság tagjai jó kísérletnek tartották, ami ellenben szerintük technikailag itt-ott sántít, ugyanakkor felvetették a kérdést: helye van-e a néptánctól teljesen elütő mozgásnyelvnek a hivatásos táncegyüttesek repertoárjában? Mások szerint az ilyen kilengések, próbálkozások gazdagítják a táncosok mozgáskultúráját. A négynapos találkozót tegnap kerekasztal-beszélgetésen értékelték az öt hivatásos együttes művészeti vezetői, igazgatói, az alkotók és társulatonként néhány táncos részvételével, amelyen kiderült: nincs egyetlen recept, ami alapján úgy lehetne megszervezni a vándorrendezvényt, hogy azzal mindenki elégedett legyen, egyesek szerint a Háromszék Táncegyüttes újítása, hogy kísérőprogramokat is kínált a vendégeknek, nagyon jó ötlet volt, mások úgy vélték, a szakmai beszélgetésektől vonták el az időt a helyi alakulatok produkciói. Többen hangsúlyozták: legnagyobb gond a képzéshiány, kitértek a szakmai kiértékelők hasznosságára, de megválaszolatlan kérdés maradt, hogy meddig lehet elmenni az új formai utak keresésében. Abban ellenben mindannyian egyetértettek: az öt erdélyi hivatásos táncegyüttesnek legfőbb célja, hogy minőségi előadásokat állítsanak színpadra, és évente egyszer találkozzanak, hogy közös dolgaikat megbeszélhessék.
Díjak A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága javaslata alapján adományozta a Kiemelkedő férfi táncos díjat Melles Endrének, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncművészének az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága díjai: 
Női tánckari nívódíj: sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért Zenei alkotói díj: Kelemen László és a Heveder zenekar – az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért
Énekes szóló díj: Erőss Judit, sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Énekesi díj: Kásler Magda, marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes – a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Hiteles viseleteiért díjban részesült a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Hagyományőrző alkotói munkáért díjat kapott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Képi világáért díjjal jutalmazták a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttest (Stabat Mater című előadás) Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely (Üveghegy ösvénye című előadás) Életműdíjak – a Romániai Magyar Néptánc Egyesület a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója alkalmából az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért díjazott négy hivatásos táncost: Domokos Zsuzsanna – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Füzesi Albert – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Tőkés Edit – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, Vajda Katalin – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 11.
Két vendégelőadás jön a táncműhelyhez
Kun Attila koreográfus két előadását is láthatja az udvarhelyi közönség október közepén, a Ki vagy te, kortárs tánc? és a Peregrinusok előadásokra már kaphatók a jegyek.
A Művelődési Ház stúdióterében október 18-án, szerdán 19 órakor látható a Közép-Európa Táncszínház produkciója, a Ki vagy te, kortárs tánc? című táncismereti előadás. Az előadásban részletek láthatók a Közép-Európa Táncszínház emblematikus előadásaiból – Horda, Tiszta föld, Tánc-Tér-Képek, Vándornaplók –, amelyeket narratív táncismereti részek kötnek össze.
A társulat tagjai a sokéves oktatói tudásukat, és a színházi nevelési programjaik során szerzett tapasztalataikat is felhasználták az előadás létrehozásakor. Előadják Jakab Zsanett, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Nagy Csaba Mátyás, Dunai Bettina, Kovács Péter, Kun Attila, Mádi László és Wéninger Dalma. A jegyek ára diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej, felnőtteknek 15 lej.
Másnap, október 19-én a Peregrinusok című előadást adja elő Horváth Adrienn, Hargitai Mariann, Jakab Zsanett, Mádi László, Kovács Péter, Dunai Bettina, Nagy Csaba Mátyás, Füzesi Csongor és Nyeste Adrienn, ez az előadás is 19 órától kezdődik és szintén Kun Attila a koreográfusa. A helyszín ezúttal a Művelődési Ház nagyterme lesz, a jegyek ára diákoknak, nyugdíjasoknak 15 lej, felnőtteknek 20 lej. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)