Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kulik, Markian
1 tétel
2009. február 4.
A hágai Nemzetközi Bíróság Románia javára döntött Románia és Ukrajna Kígyó-szigettel kapcsolatos vitájában, ezzel 40 éves nézeteltérés végére tett pontot. Az ítélet a vitatott kontinentális talapzat 12 000 négyzetkilométeres területéből 9700 négyzetkilométer fölött ismerte el Románia szuverén jogait. Ebben a térségben, az eddigi kutatások szerint mintegy 70 milliárd köbméter földgáz és 12 millió tonna kőolaj található. Ezzel Románia megszerezte az általa óhajtott terület közel 80 százalékát. Bukarest a döntést egyértelműen román sikernek könyveli el. Románia számára előnyösebb annál, mint amit tárgyalásos úton elérhetett volna Ukrajnával. Ukrajna bukaresti nagykövete, Markian Kulik azt javasolta a román félnek, hogy az eddigi vita tárgyát képező övezetet változtassák az együttműködés térségévé. Mint mondta, a térség energetikai tartalékai iránt ukrán cégek is érdeklődnek. /Bogdán Tibor: Románia nyert Hágában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./