Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kubatov Anikó
1 tétel
2014. december 16.
Magyar üzleti központ nyílt a kolozsvári főkonzulátuson
Külügyi attasé fogja tartani a kapcsolatot a kis- és középvállalkozókkal
A csíkszeredai után a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson is megnyitotta kapuit az az üzleti központ, amely a román–magyar és a magyar–magyar gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítését tűzte ki célul.
Kubatov Anikó főosztályvezető, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Külkereskedelmi Főosztályának vezetője elmondta: a szakminisztérium új külgazdasági stratégiájának megfelelően ezeket a központokat a kis- és középvállalkozások támogatása céljából hozzák létre, továbbá az eddigi 81-ről 134-re növelik a külügyi attasék számát. A kolozsvári üzleti központot is egy külügyi attasé vezeti, aki jövő év elején érkezik majd meg Kolozsvárra, de az iroda már mától fogadja az érdeklődőket. A külgazdasági attasé feladata nem csak a terepmunka lesz, hanem tartani fogja a kapcsolatot a helyi szakmai testületekkel, az üzleti élet szereplőivel, továbbá ismernie kell a befogadó ország kereskedelmi szabályozásait is.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)