Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kroes, Neelie
8 tétel
2011. január 13.
Tőkés László közleménye a magyarországi médiatörvény tárgyában
A nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén rárontottak saját országukra és nemzetükre.
2005. júliusában, a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábort záró, Magyarország jövőjéről szóló, messzehangzó beszédében Orbán Viktor – egyebek mellett – ezeket mondotta: „számos példáját láttuk a XX. században, amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére, és tulajdonképpen nem volt az másként 2004. december 5-én sem…”
A Nemzet régi-új miniszterelnökéből akkor – jelek szerint – „a próféta beszélt”. Ugyanis most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismétcsak rárontottak saját országukra és nemzetükre.
A hazai helyzet ismeretes – kár reá szót vesztegetni. A 2010 áprilisi választások tanúsága szerint odahaza teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt és össztüzet zúdítva az európai elnökséget alighogy átvett Magyarországra, Orbán Viktor néppárti miniszterelnökre és az általa vezetett nemzeti kormányra.
Az erdélyi magyarság szégyenére az összehangolt támadókampányból az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét. Az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak.
Tegnap, 2011. január 11-én Sajtószabadság Magyarországon címen, az Európai Parlament liberális frakciója rendkívüli közmeghallgatást tartott Brüsszelben, Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével. A sürgősséggel összehívott rendezvényhez olyan politikai közszereplők adták a nevüket, mint Guy Verhofstadt, a liberális parlamenti csoport elnöke és Neelie Kroes európai adatvédelmi biztos. Mivel a magyar liberálisok legutóbb kiestek az Európai Parlamentből, helyettük Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadságáért felelős volt tisztségviselője, valamint Majtényi László volt magyarországi parlamenti adatvédelmi biztos kaptak meghívást a nagy érdeklődés övezte alkalomra.
A másfél órás programot Konrád György író videoüzenete vezette be, akinek „A nagy trükk” című, német nyelvű írását is szétosztották a résztvevők között. A hírneves magyar író nem kevesebbet állított üzenetében, mint azt, hogy a kommunizmus bukása után lábra kapott „demokratúra” esete forog fenn Magyarországon, melyből egyenes út vezet a diktatúrába.
A közmeghallgatáson európai „közös értékeink” védelmében olyan nyílt levelet is köröztettek, melyet „a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek elleni küzdelemben részt vevők, illetve az ezt a harcot támogatók” nevében magyar részről – többekkel együtt – Demszky Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván, a volt posztkommunista magyar rezsim levitézlett harcosai írtak alá. Erdélyi részről Cs. Gyimesi Éva és Szilágyi Sándor csatlakoztak a kezdeményezőkhöz.
Mértékadó hozzászólásában Schöpflin György EP-képviselő határozottan visszautasította a Magyarország és a Fidesz-kormány diszkreditálására irányuló – újabb – kísérletet, valamint az ún. kettős mérce alkalmazását az Európai Unióban. Ennek vonatkozásában az őszödi hazugságbeszédet és a 2006-béli, budapesti karhatalmi terrort említette meg, melyek esetében az Európai Parlament annakidején nem tartotta szükségesnek a megszólalást. Kiegészítésképpen a Benes-dekrétumok vagy a szlovákiai államnyelvtörvény is sorolható, melyek szintén csak alig közelítették meg az Unió és az EP ingerküszöbét.
A liberális inkvizíciós kirakatrendezvényt követő román néppárti delegációs ülésnek ugyancsak a napirendjén szerepelt a magyar médiatörvény. Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére. Könnyű belátni – mondotta –, hogy itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén.
Azok, akik „diktatúrától” féltik a magyar közvéleményt, valójában a posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmát védelmezik – jelentette ki Tőkés László, és azt javasolta, hogy a román néppárti küldöttség az Európai Bizottság mértékadó szakvéleményétől tegye függővé saját álláspontjának a kialakítását.
A magyarországi médiatörvény egyre nagyobb hullámokat vető, parttalan vitájából világosan kitűnik, hogy a háttérben meghúzódó, lesújtó vereségükbe beletörődni mindmáig képtelen balliberális erők nemzetközi segédlettel próbálják lejáratni és megingatni a rendszerváltoztató Orbán-kormányt. Amint a Magyar Néppárti Képviselőcsoport – igen találóan – megállapítja, a politikai indíttatásból fakadó gyűlöletkampány ezáltal nem csupán a magyar soros elnökség munkáját próbálja ellehetetleníteni, hanem valójában „a megszületése óta a legnagyobb kihívással szembesülő Európai Uniónak is mérhetetlen károkat okoz”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett támogatásáról biztosítja a magyar kormányt, és határozottan kiáll Orbán Viktor miniszterelnök mellett, aki Lech Walesa és Václav Havel kortársaként a szovjet-orosz kommunizmus megdöntésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 13.
Brüsszel tárgyilagos elemzést ígér
(MTI) – Az Európai Bizottság gyorsan és határozottan el fogja végezni a magyar médiatörvény objektív, mélyreható elemzését abból a szempontból, hogy az megfelel-e az uniós jognak – közölte kedden Brüsszelben, a témában tartott európai parlamenti (EP-) közmeghallgatáson Neelie Kroes médiaügyi EU-biztos.
Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) EP-frakciója által szervezett rendezvényen Kroes elmondta: azért kért tájékoztatást a magyar hatóságoktól, mert a törvény felveti az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelvvel való összhang kérdését, valamint – általánosabb értelemben – a véleménynyilvánítás szabadságának és a médiapluralizmusnak a kérdését.
Guy Verhofstadt, az ALDE elnöke, volt belga miniszterelnök kiemelte, hogy a törvény nagyon tágan értelmezhető fogalmakat használva teszi lehetővé a bírságolást. Konrád György író videóüzenetében úgy vélekedett, hogy a magyarországi viszonyok a demokrácia és a diktatúra közötti vegyes állapotot mutatnak. Kétségbe vonta, hogy Magyarországon tavaly tavasszal "a szavazófülkékben lezajlott forradalom" lett volna, és a kormány azóta tanúsított magatartását puccsszerűnek minősítette.
Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadsággal foglalkozó volt megbízottja szerint a magyar médiatörvényre csak részben igaz, hogy minden eleme benne van más európai országok jogrendszerében is. "Ez nem cenzúratörvény, hanem dermesztő hatásában öncenzú-ratörvény" – fogalmazott Haraszti, aki szerint az Orbán-kormány visszaél választási győzelmével, aláássa a független intézményeket.
Az előadások után megnyitott vitában Schöpflin György fideszes EP-képviselő nevetségesnek minősítette a "putyinizálódás" vádját, és úgy vélekedett, hogy Európában kettős mérce érvényesül: a régi uniós tagokkal szemben elnézőbbek, mint az új demokráciákkal, és ez utóbbiak közt most éppen a magyarok vannak célkeresztben. Szerinte a magyarországi baloldal, amely tavaly vereséget szenvedett, most igyekszik hitelteleníteni a kormányzatot.
Az ülést vezető Renate Weber liberális EP- képviselő visszautasította a kettős mérce vádját, szerinte a média következetes magatartást tanúsít. Több liberális EP- képviselő hangsúlyozta, hogy a médiaszabadság ügye az európai alapértékek közé tartozik, és szorgalmazta, hogy az Európai Bizottság ennek szellemében lépjen fel.
Az EP magyar néppárti frakciója kifogásolta, hogy a magyar kormány ismételt hivatalos kérése ellenére sem vehetett részt méltó módon a vitában. Polner Gergely, a magyar EU-elnökség szóvivője újságíróknak elmondta, a szervezők csak azt engedték volna, hogy a magyar kormányzat képviselője a nézőtéren legyen jelen. Ez a magyar kormány szerint lehetetlenné tette azt, hogy kifejtse álláspontját – jelentette Kárpáti János, az MTI brüsszeli tudósítója. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 13.
Médiatörvényt véd Tőkés
Közleményben reagált Tőkés László, az Európai Parlament liberális frakciójának Sajtószabadság Magyarországon címen tartott brüsszeli közmeghallgatásán elhangzottakra. A Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével tartott beszélgetést – amelyet Guy Verhofstadt, az ALDE frakcióelnöke nyitott meg, és felszólalt Neelie Kroes, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnöke – Tőkés „liberális inkvizíciós kirakatrendezvény”-nek nevezte.
Az Európai Parlament alelnöke lapunkhoz is eljuttatott közleményében kijelentette: „most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismét rárontottak saját országukra és nemzetükre.”
A volt református püspök szerint a 2010. áprilisi választások tanúsága szerint a Magyarországon „teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt” és össztüzet zúdítva Orbán Viktorra, a kormányára és az országra.
Tőkés szerint az összehangolt támadókampányból „az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét”. A közlemény szerint „az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak”.
Az RMDSZ színeiben EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés kijelentette: a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterében a „posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmának védelmezői állnak”. „Itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén” – hangsúlyozza közleményében Tőkés László.
Közlemény
Az Új Magyar Szó visszautasítja Tőkés László európai parlamenti képviselő minősítgetéseit, és emlékezteti a képviselő urat a temesvári forradalom eszméjére. Akkor Tőkés László felemelte szavát a szabadság, az emberi jogok mellett, a vélemény kinyilvánításának hatalmi akadályoztatása ellen.
Emlékeztetjük arra, hogy akkor, amikor a román kommunista titkosszolgálat a temesvári magyar református gyülekezet papja elleni retorzióra készült, Tőkés László és családja életét a sajtószabadság mentette meg. Annak a magyarországi sajtónak a szabadsága, amelynek hatalmi korlátozása mellett politikai szövetségesei védelmében Tőkés László most állást foglal, jobb ügyhöz méltó buzgalommal.
Salamon Márton László, főszerkesztő. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 13.
Tőkés László „a balliberális tábort és lakájmédiáját” bírálja
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szerint a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők az új magyar médiatörvény ürügyén rárontottak saját országukra és nemzetükre. Tegnapi közleményében az erdélyi politikus emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor 2005 júliusában Tusnádfürdőn azt mondta: „számos példáját láttuk a 20. században, amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére.”
Tőkés szerint Orbánból „a próféta beszélt”. „Ugyanis most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, (2004) decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismét rárontottak saját országukra és nemzetükre.”
Az EP-alelnök szerint a Magyarországon „teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt és össztüzet zúdítva az európai elnökséget alighogy átvett Magyarországra, Orbán Viktor néppárti miniszterelnökre és az általa vezetett nemzeti kormányra”. Ebből a támadókampányból kiveszi a részét „az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is”.
„Az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja »szakmányban mocskolják« az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak” – olvasható a közleményben. Kitért arra, hogy kedden az EP liberális frakciója rendkívüli közmeghallgatást tartott Brüsszelben a magyarországi sajtószabadságról.
„A sürgősséggel összehívott rendezvényhez olyan politikai közszereplők adták a nevüket, mint Guy Verhofstadt, a liberális parlamenti csoport elnöke és Neelie Kroes európai adatvédelmi biztos” – fogalmazott Tőkés László. Szerinte a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén.” (Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója elutasítja a magyar kormánnyal szemben a médiatörvény miatt elhangzó, „politikailag motivált" vádakat – hangsúlyozta tegnap Joseph Daul, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú frakció francia vezetője.
A politikus utalt arra, hogy az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja azt, hogy a törvény összhangban van-e az uniós joggal. A néppárti képviselőcsoport bízik abban, hogy ha a médiatörvény egyes elemeit meg kell változtatni, azt Magyarország meg fogja tenni, miként azt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette.)
Krónika (Kolozsvár)
2011. január 26.
Szépítették Kroes levelét
A magyar kormány hivatalos álláspontjával ellentétben nem csak „technikai kifogásokat” emelt a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban Neelie Kroes – derül ki abból a magyar kormány akarata ellenére nyilvánosságra hozott levélből, melyet az EU-biztos Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek küldött.
Ellentmondásos a Neelie Kroes médiaügyi EU-biztos levelének tartalma és a magyar kormány által ismertetett változat – derül ki a hivatalos magyar nyilatkozatok és a hétfő este nyilvánosságra hozott levél összehasonlításából. Bár a szóban forgó levélből egyértelműen kiderül, hogy az EU-nak „komoly kételyei” vannak azt illetően, hogy a magyar médiatörvény megfelel-e az európai jogrendnek, a hétvégi nyilatkozataikban a kormány illetékesei azt hangsúlyozták, hogy Kroes technikai kérdésekre kér választ.
Az [origo]-nak nyilatkozó Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnap ennek ellenére kijelentette: továbbra is fenntartja, hogy „az uniós biztos levele az audiovizuális szabályozás intézkedéseiből kiindulva, azaz technikai értelemben vet fel kérdéseket a törvénnyel kapcsolatban”. Elmondta, a kormány azért nem ismertette a levél pontos tartalmát, mert nem akart a sajtón keresztül üzengetni az Európai Bizottságnak.
Neelie Kroes három olyan területet jelölt meg levélben, amelyben tisztázást vár a magyar médiatörvényt illetően a kormánytól. Az unió médiaügyi biztosa kifogásolja, hogy a magyar médiatörvény hatálya kiterjed más EU-tagállamokban letelepedett műsorszolgáltatókra, holott külföldi szolgáltatót csak az eredetországban lehet szabályozni. Nemtetszését fejezi ki azt illetően, hogy a törvény kiterjeszti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a lekérhető tartalmakra, tehát „akár egy egyszerű videó bloggerre is”, illetve hogy a médiaalkotmány a regisztrációs kötelezettséget kiterjeszti valamennyi online audiovizuális médiumra.
Az EU-biztos ugyanakkor levele bevezetőjében azt is hangsúlyozza, hogy a megjelölt pontok az elemzés eddigi szakaszában merültek fel, tehát elképzelhető, hogy további kérdéseik is lehetnek a médiatörvényről. „Amint minden egyes átültetési intézkedést elemeztünk, lehetséges, hogy további megjegyzésekkel jelentkezünk” – áll a levélben.
A nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a biztos úgy véli, hogy a médiatörvény egyes részei sérthetik az Unió által garantált alapvető véleménnyilvánítási és információáramlási jogokat. Hétfőn Jonathan Todd, Neelie Kroes szóvivője azt közölte, hogy az Európai Bizottság alapjogi szempontból is vizsgálja a magyar médiatörvényt. Ezzel ellentétben Kovács Zoltán tegnap azt nyilatkozta, hogy „a médiaügyi uniós biztos alapjogi szempontból nem vizsgálódhat, az ugyanis nem tartozik a hatáskörébe”. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 11.
Vita az Európai Parlamentben a magyar helyzetről, jogalkotásról
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 1.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kamu politika, kamu hamu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Áder próbája
Bednárik Imre, Népszabadság
A médiatörvény módosítása megerősíti a Népszabadság szerkesztőségének a lap 2011. január 3-i számában a címlapon, az Európai Unió összes hivatalos nyelvén közzétett álláspontját: az új médiaszabályozással Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. A mostani változtatás ellenére a jogszabály tartalma, elfogadásának nyilvánvalóan házszabályellenes volta, a fideszes politikusok által belecsempészett, majd csak részben visszavont „lex klubrádiós” módosító javaslatok, az emiatt kitört hazai és nemzetközi botrány, a tiltakozásra adott kioktató és pökhendi válaszok újra és újra alátámasztják akkori és azóta is megálló érveinket, amelyek szerint a médiatörvény minden hangzatos szava ellenére valójában a Fidesz–KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja: megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron elhallgattatásának. Noha Navracsics Tibor Brüsszelben négyszemközt – ami nyilvánosságra is került – megígérte Neelie Kroesnek, az unió illetékes biztosának, hogy elfogadja és a magyar gyakorlatba ülteti az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait, a kormány és a parlament semmibe vette ezeket. Nem fogadta be a tanács, a hazai és nemzetközi szervezetek által folyamatosan hangoztatott megoldási javaslatait, nem tisztelte a kérést, hogy változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján. A most módosított törvény továbbra is fenntartja a Fidesz egyoldalú és tartós hatalmát a médiarendszer irányításában azáltal, hogy a médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, és a Médiatanácsban továbbra is csak a Fidesz által jelölt személyek ülnek. A Fidesznek továbbra is az a célja, hogy korlátlanul felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassa a közszolgálati médiát, a nagy összegű bírságok – egyelőre csak elvi – lehetőségével sakkban tartsa a kormánnyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. (...) Az új köztársasági elnök kinevezése után azt ígérte, hogy ragaszkodni fog az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához. Áder János azt mondta, hogy ha száz kifogástalan törvényt kap az Országgyűléstől, mind a százat alá fogja írni, ha száz rosszat, hibásat, mind a százat visszaküldi. Ez a házszabályellenesen elfogadott médiatörvény továbbra sem felel meg a magyar alkotmánynak és az európai értékeknek. Elnök Úr! Hát tessék!
Üzemi veszteség
Friss Róbert, Népszabadság
Mi van? Nem tudjuk. Meghallgatásakor nem tudta Vajda Mihály filozófus, de az őt kérdező nyomozó sem. Álltak egymással szemben értetlenül. Kell lennie valaminek, ha a parancs egymással szembekényszerítette őket. Most már tudjuk, mi van. A több nagyon komoly filozófusra hányt politikai fekáliát finnyás feltakarítani, aki az ürülékkel dobálózott. A rendőrség a maga részéről ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a „filozófusüggyel” kapcsolatos összes eljárásban. A feljelentést még tavaly télen tette Budai Gyula ismeretlen tettesek ellen négy, összesen vagy félmilliárd forintos „elcsalt” pályázat ügyében. A jobboldali sajtó aztán pillanatok alatt lerántotta a leplet az ismeretlenekről, hajszát indított „egy bizonyos szellemi kör” tagjai ellen, akik „talicskában tolták haza a pénzt”. Az elszámoltatási kormánybiztos és a kormánypárti sajtó levegőt markolt. Ennyi. Megjegyezzük: mi már tavaly februárban úgy gondoltuk, hogy igaza van Pálinkás József Akadémia-elnöknek, aki a külföldi bírálatokra válaszoló nyílt levelében azt mondta: senki és semelyik tudományterület nem áll „üres támadások” alatt, és nincsenek „nyilvános számonkérések rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan vádak alapján... Az Akadémia és én magam teljes támogatást biztosítunk a filozófiai kutatásoknak, de a közpénzekkel a filozófusok is elszámoltathatóak.” Mi értjük ezt a finom álláspontot, s a legcsekélyebb mértékben sem értjük Heller Ágnest, aki most bocsánatkérést vár. Csak kiterjedt és az urak íróasztalától távoli etikai munkásságának tudjuk be, hogy a tisztesség számonkérése felmerülhet benne. Mi nem gondoljuk, hogy a jobboldali sajtónak, vagy akár Budai Gyulának, horribile dictu, magának az Akadémia elnökének újra ki kellene állnia a nyilvánosság elé. Mit mondhatnának? Hogy ez most nem sikerült, de majd legközelebb? (…) Amúgy el kell ismerni: az akció elérte célját. A hecc „ezek” ellen hangolta a könyvtáraktól távoli közvélemény nagy részét, amelynek még rémlik a többtucatnyi hírlapi beszámoló és eszmefuttatás hangulata, de amely a minapi pár soros rendőrségi közlemény tényeit alighanem észre sem veszi. Nyolcmillió polgár már a postást lesi, hogy megválaszolhassa a kormányfő legújabb, negyedik nemzeti konzultációs kérdőívét.
Űrgebőrbe varrva
Tóta W. Árpád, hvg.hu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Ez hozzánk méltóan romantikus vállalkozás, figyelembe véve, hogy az osztrákok bőrgyár és szemétégető, a románok meg egy aranybánya melléktermékeként követték el a szennyezést; mi viszont eleve csak azért csináljuk, hogy idegesítsük őket. Mennyivel elegánsabb ez az önérdekmentes genyózás! A ravaszságunkat évszázadok óta irigylő lúzer románok feldühödnek, hamuvadászatba kezdenek, és kábítószergyanú örvén próbálják elkobozni a cuccot. Ekkor már diplomáciára is szükség van, ezért odaküldjük a feketeöves vaddisznót, hadd lássák, hogy ez nem irodalmi és nem kegyeleti ügy, hanem igenis politikai. És nem adjuk fel, miért is tennénk? Előttük járunk három lépéssel. Lehetőségeink számosak. Például préselhetnénk a hamvakból tablettát, azt még könnyebb elrejteni. (...) Vagy kerítünk egy megfelelő űrtartalmú talpast, és mivel egyéb hasznát úgysem vesszük, megkérjük, hogy csempéssze át a cuccot. Odaát előveszi, és viheti suttyomban, lompos bőrtáskában a megemlékezésre. Nyirő József mégis jelen volt molekuláiban, és az nekünk – vudu vallásunk miatt – mindennél fontosabb. Túljártunk a buta románok eszén, szintet léptünk! Na ki győzött, he? Azok, akik meg akarták akadályozni a kegyeletet, vagy mi, akik mégis odavittük zacskóban? Van néhány rossz hírem, magyarok. Az egyik, hogy egy nyilast babusgatni, az mérgező ugyan, de nem termel aranyat. Már az elején olyan csatát választottunk, amivel legjobb esetben sem nyerünk semmit. A másik, hogy ilyen hajmeresztő módszerekkel csempészni szoktak ugyan más államok is, de ők nem emberi hamuval, hanem például plutóniummal teszik. (...) Mi ilyen győzelmekre pazaroljuk az erőinket és a pezsgőt. Jól megtanítottuk a románokat kesztyűbe dudálni. (...) Csak az maradt ki megint a látókörünkből, ami miatt mi ritkán nyerünk a román diplomácia ellen: a világ. Hogy vajon minek néz ki mindez Németországból, az Egyesült Államokból és mind a többi országból, ahol nem értik, mi az a kesztyűbe dudálás egyáltalán, és ahol nem tudunk leszólni a híradóba, hogy a náci vonalat hagyják ki a tudósításból. Uz Bencét nem látják, de nem is érdekli őket. Azt látják, hogy a magyar állam felsorakozik egy megrögzött náci mellé, és látványos erőfeszítéseket tesz érte. (...) A végén aztán kesereghet megint Kövér László, mint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után: nem ők találták ki ezt az egészet, csak muszáj volt beleállniuk. Hát nem, nem volt muszáj. Annyi eszük sincs, mint Horthynak: ő legalább a háború végére felfogta, hogy rossz úton jár. Ezek hatvan évvel utána sem értik. Nyirő József megpihenhet békében: ostobasága fennen ragyog. Új Magyar Szó (Bukarest)
2014. január 17.
Az EU, az RMDSZ és a magyar érdek
„Az alapvető kérdés nem az, hogy milyen módon értem meg a világot, hanem az, hogy milyen mélyen értem meg.” (Hermann Keyserling)
A 2013-as év a kérdőjelek, a változások és a jövőelképzelések éve volt. A szövetségkötések és a regionális gazdaságpolitikák szerepe megnőtt, s vele együtt térségünk geostratégiai jelentősége is. Amerika, Oroszország, Kína és Európa egyaránt szerepet játszik ma térségünkben, s ha ehhez hozzátesszük az országonként különbözőképpen jelentkező gazdasági válságot, igen színes képet kapunk.
Ami 2014-et illeti, az erdélyi magyarság három veszélynek van kitéve. Ezek: a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése, valamint a maradiságba rejtőzés. Perspektíva tekintetében mindhárom zsákutca. Közös vonásuk a közösségsorvasztás, az önkritikára való képtelenség és a pszeudoismeretekbe való zárkózás. Politikusaink és vezetőink olykor nehezen viselik, hogy mérlegre álljanak. Isten segítse őket, hogy az új esztendőben ezt megtegyék. És adjon bölcsességet az erdélyi magyarságnak, hogy ne üljön fel többé az ismerethiányát kihasználó látszatoknak.
Az EU problémája
2008 után a szabad és közös Európa szépreményű álma szétporladt. „Csalódást hozott az ideál, melybe annyi nép fektette bizalmát, s ezt az európai politika felelőseinek nincs bátorságuk bevallani” – mondta Ivan Krastev bolgár politológus. Ennek nyomán felerősödött az euroszkepticizmus, melyet a lényegi kérdéseket kerülő elitek és a velük összhangban menetelő véleményipar mesterkélt alternatívákkal igyekszik ellensúlyozni.
A mértékadó orgánumok szerint Európa bajaira a politikai unió az egyetlen megoldás. Ez a következtetésük viszont elfogultságra utal többek közt azért, mert nem veszik komolyan az alternatívákat, és a betegség okairól nem vagy legfennebb felületesen értekeznek. Osztjuk a „gyógypirulát”, de nem tudjuk, mitől szenved az entitás. Ez nonszensz, sőt veszélyes attitűd. Mégis ez a fajta mentalitás uralta 2013-ban az európai diskurzust.
A diagnózist nem pótolhatja végzettség, státus, bankszámla vagy hatalmi befolyás. Embereket meg lehet győzni velük, de betegséget aligha. Hiába ígéretes a csomagolás, helytálló diagnosztika nélkül csak erősödni fog a dekadencia. A kérdés inkább az, hogy miért nem értik ezt a trendlovagok? Nem hinném, hogy intelligenciahányadosuk akadályozza őket ebben. Lehet, hogy a karrierjüket féltik, vagy olyan érdekekhez ragaszkodnak, amely gyógyulás helyett uralkodni akar.
Murphy szerint mindenki addig kapaszkodik fel a ranglétrán, amíg eljut egy pozícióba, amelyhez már nem ért, és ott megmarad. Nos az EU fejlődése kétségtelenül elérte ezt a szintet. Ezt támasztja alá, hogy a felelősséget a brüsszeli bürokraták elutasítják. Olyankor sem hajlandók felelni a tetteikért, amikor súlyos dolgokról van szó. Magatartásukra jellemző Neelie Kroes digitális területért felelős biztos asszony viselkedése, aki egy koncepciós perre emlékeztető eljárásban meg akarta publikusan alázni Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest. Tette csak úgy házisárkány módra.
Minősíthetetlen magatartása felett az Európai Bizottság (EB) – szokott módon – szemet hunyt. Wilfried Martens, az Európai Néppárt volt elnöke azonban lemondásra szólította fel, de a hatalomittas Kroes elnézést sem kért, nemhogy lemondjon. Egy másik példa Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztosé, aki éveken át „nem látta” a pénzügyi tornádók közeledtét vészjelző adatsorokat, összevissza prognosztizált, és rossz gazdaságpolitikájával tetemes károk kialakulásához járult hozzá. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lemondásra szólította fel Rehnt, aki szokásos módon válaszolt: nem mond le, hanem továbbra is „függetlenül” végzi feladatát.
Vagy ott van a közismerten kettős mércével operáló Viviane Reding igazságügyi biztos, aki a zárt ajtós Bilderberg-tanácskozáson elmondta – utólag kiszűrődött – tervét, miszerint ha a 2014-es magyarországi választásokon a jelenlegi kormánypártok nyernek, akkor választási csalással fogják őket vádolni. De ne feledkezzünk meg Herman Van Rompuyról, az Európai Tanács elnökéről sem, aki globális fanatizmusától hajtva periodikusan félrebeszél, például hogy az euró stabilitást hozott. És a sor folytatható. Lemondás? Senki.
Brüsszel gordiuszi csomóját az önkényes bürokrata vezetés és a radikalizálódó baloldal jelenti. Ezért aki gyümölcsöző Európában érdekelt, annak a tagállamokra való mutogatás előtt a fejnél kellene kezdenie a takarítást. „Mi a pokolt gondolnak, kik maguk?” – kérdezte tőlük Nigel Farage brit EP-képviselő, aki szerint a bürokraták abbéli kétségbeesésükben, hogy megőrizzék álmukat, el akarják távolítani a demokrácia még meglévő nyomát is a rendszerből. Tegyük hozzá, hogy a rendszer ezt megengedi nekik. És ezt a betegséget ők úgy hívják, hogy demokrácia.
Dávid vagy Góliát Európája?
Ha egy esztelen hitelspirálba került vállalat éveken át félrevezető trükkökkel takargatja veszteségtermelő mechanizmusait, a kitudódás után a vezetésnek mennie kell. A befektetőket hidegen hagyná a régi vezetés perspektívákról és közös erőfeszítésekről szóló további hablatyolása. A 2013-as EU-t a kivizsgálatlan okok, új mesék és régi vezetés jellemzi. Ebben a felállásban a „még több Európát”, „a régiók Európáját”, „politikai uniót”, „Európai Egyesült Államokat” szlogengyűjtemény nem más, mint a „még több kontroll” megannyi formája, mely előremenekülést jelent egy álszent és érinthetetlen EB égisze alatt.
Pedig a felelősségvállalás minden időtálló konstrukció előfeltétele. Az EB felelősségének nyilvános megvitatása a gyógyulást szolgálná. Ahol viszont a hatalom megtartása és a kontroll kibővítése a fő cél, ott ez nem számít. Ilyen helyzetben csak emberidegen konstrukcióról beszélhetünk.
Dávid Európája viszont az élet Európája, mely idegen a szellemi részegségtől. A becsület és egyenesség Európája, mely a hitben megélt valóságról szól. Vele szemben áll a látszat bűvöletébe kapaszkodó önteltség Európája. Ez Góliáté, a struccpolitika hőséé, mely az öncélú hatalomnak ad még több erőt. Eszerint a fej büdösödhet, reformra csak a tagországok szorulnak. És bár a tagállamokban nem ritka, hogy a brüsszeli hibák töredékéért menesztik a minisztereket, a balliberális trendőrök által vezetett véleményiparnak eszébe sem jut az EU-bürokraták helyzetét megkérdőjelezni.
Inkább jobboldali szélsőségesekkel riogatnak, és a nemzetállamokat használják bűnbaknak. Emlékszünk, milyen vehemensen követelte ez a sajtó a plágiumváddal illetett német hadügyminiszter és Schmitt Pál magyar köztársasági elnök lemondását? És milyen halk szavú volt a nagyságrenddel többet plagizáló Victor Ponta román kormányfő esetében? A brüsszeli trend uralkodni akar, és kettős mércével operál. Nem érti, hogy a hatalomcentrált attitűd nem vezet jóra. Mert Góliát napjai meg vannak számlálva. Az agyoncsodált lúzer (vesztes) az idők mérlegén halott. Pihesúlyú senki volt, maradt és lesz. Aki rá fogad, az halottban reménykedik.
Magyar–román békés együttélés
És akkor most nézzünk szét egy kicsit a házunk tájékán. Kezdjük a hozzánk is begyűrűzött nemzetállam-problémával. Ez valójában álprobléma, és a diagnózispótló szlogenvilág részét képezi. Mi szüksége beteg kontinensünknek még több demagógiára? A nemzetállam elavultságáról papoló állítások tudományosan fenntarthatatlanok, a néppárti vonal lejáratásán fáradozó balliberális manipulációk megnyilvánulásai.
Ebben utaznak egyes RMDSZ-es politikusok is, tevékenyen részt vállalva a „mindegy milyen” hatalmi trend meghonosításában. Azt nem tudom, hogy a naivitás vagy a demagógia hitelesebbé tétele az oka, amiért egyenlőségjelet tesznek például a román sovinizmus és a nemzetállam közé. De az köztudott, hogy a korrektség a mesét meseként tünteti fel, nem valóságként. Akik nem ismerősek a kérdésben, a román valóság tapasztalatával a tarsolyukban könnyen elhiszik, hogy itt valami szélsőségesről, rosszról van szó.
Nem így van. A nemzetállam egy természetes keret, mely önmagában se nem rossz, se nem jó. Nem a keret a hibás a román sovinizmusért (1), hanem az abban utazó románok. Na persze a felelősségnek a rendszerre történő áthárítása pillanatnyilag kényelmes megoldást jelent az érintettek számára, de a struccpolitika ártalmas. Mert ha lemegy a nap, a strucc feneke megfázik. Pozitív példát jelent az a nép, mely ezt a természetes keretet a másság és az esélyegyenlőség tiszteletével (pl. az önrendelkezés elfogadása) tölti be. Ezt a közös célt szolgálná, ha százévnyi félretájékoztatás után román etnikumú polgártársaink korrekt információkhoz juthatnának a magyar kérdésben, elősegítendő a két nép békés, értékteremtő együttélését.
RMDSZ-problémák
Murphy szerint nem nagy dolog levinni a lovat a folyóhoz, de arra rávenni, hogy háton ússzék, már valami. Az RMDSZ kis lépések politkája erről szól: „mi majd rávesszük a lovat, hogy háton ússzék”. 24 év alatt ez a politika nem jött be. „Talán holnap…” Szerintem ehhez kevés a jószándék. Kellenek hozzá kötelek meg autósdaru is. És még mindig nem biztos, hogy a ló boldog lesz. Ezért hasznosabb lenne az energiákat praktikusabb stratégiába fektetni.
Fennállása óta az RMDSZ következetesen legitimizálta a román kisebbségpolitika korrektségét a nemzetközi porondon. Ugyanakkor alig tett valamit a médiateret domináló magyargyűlölet ellensúlyozása érdekében. A kerekasztal-beszélgetéseket sugárzó tévéműsorok tele voltak román politikusokkal, ám magyarba legfennebb teliholdkor ütköztünk. Arról nem is beszélve, hogy a 6,5 százalékot képező adófizető magyaroknak továbbra is 1,5 százaléknyi műsoridő (az is hétköznap délután) jut a román köztévében. Egy elszigetelt véleménytől eltekintve nem tudok olyanról, hogy a „minden a hatalom” filozófiájú (2) RMDSZ ezt a diszkriminációt valaha is felvetette volna.
A sajtóban hasonló a kép. Ezért volt feltűnő, hogy Orbán Viktor lejáratására ebben a vérszegény felállásban is került energia. Asztalos Csaba és Magyari L. Nándor ugyanis román nyelven írtak terjedelmes cikkeket a magyar miniszterelnök ellen (3) a budapesti balliberálisok eszköztárával operálva. Üres lózungokkal támadni Magyarország miniszterelnökét a „minden a hatalom” vonatkozásában, ez érthető.
Elvégre a gyűlöletkeltéssel, hamis videók gyártásával és a spekulatív szuperprofitot büdzsésegélyben részesítő balliberális Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-vonal is a Góliát-istenítő érdekcsaládhoz tartozik. Madarat tolláról, embert barátjáról. Akár Bukarestből, akár Brüsszelből füttyent Góliát, a bukaresti RMDSZ demokratikus haptákban ereszkedik fél térdre. Nem csoda, hogy a magyar nemzetért kiálló Dávidot az arrogáns nagyság csicskásai lenézik. „Aki nincs velünk, az nem számít.” Emlékszünk, mikor az RMDSZ főtitkára azt nyilatkozta a májusi kongresszuson, hogy azon mindenki részt vett, aki számít? Kontextus: a kongresszusra a többi erdélyi magyar párt nem kapott meghívót.
Mit kíván a magyar érdek?
Egy bölcs párt meghallja az idők változásra hívó szavát. Tisztában van vele, hogy a rövid távú veszteségeken túl csak nyerhet azáltal, ha önkritikát gyakorol, és az öndicsőítő Góliát magaslatairól szerényen az érvek talajára ereszkedik.
Ideje felébredni. Az erdélyi magyar szavazók létszámának folyamatos csökkenése mély kiábrándulást tükröz és ébredésért kiált. A bukaresti arrogancia nem érti az üzenetet, de az RMDSZ pozitív oldalát alkotó képviselők igen. Mert – elvileg legalábbis – a magyarok nem a morzsaosztogató Góliát kegyeit keresik, hanem Dávid testvéreiként szeretnének élni.
2013 végén az RMDSZ kapitális hibát vétett: a „fekete keddként” elhíresült parlamenti ülésen a frakció együtt szavazott az USL-lel a büntető törvényköny módosítása, a maffiarendszer támogatása mellett (4). Ezzel a parlamenti képviselők történelmi tettet hajtottak végre, rátéve a pontot az i-re. Bekerültek a negatív Ponta-spirálba, és elérték, hogy rájuk is úgy tekintsenek Brüsszelben, mint hiteltelen ágyasokra.
Milyen érdekérvényesítő koefficienssel rendelkezhet ezután egy ilyen vezetés? Hogyan érhetnek el valós eredményeket azok, akik önmagukat lejáratták, zsarolhatók, rossz stratégiát követnek, és a nemzetmegvető balliberális szemléletet promoválják?! Csak a nyaka véres – tartja a mondás. 24 év alatt az RMDSZ minden határt átlépett, mely a dâmboviţai mentalitástól elválasztotta. Személy szerint csak remélni tudom, hogy az erdélyi magyaroknak nem lesz több idejük holtvágány-filozófiákban reménykedni, és önsorvasztó hiábavalóságokat szolgálni. Élni akarunk, vagy Góliát morzsáiért könyörögni? Ez itt a kérdés (2014-ben), válasszatok!
Lőrinczi Lóránd
Jegyzetek:
1 Egy példa: Román világháború (Krónika, 2013. szept. 13.)
2 Részletek: Markó Béla, az EU és az igazság (Krónika, 2013. szept. 6.).
3 Részletek: Mi szükség volt erre? (Krónika, 2013. augusztus 9.)
4 A lépést az EU, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia is kőkeményen elítélte.
Krónika (Kolozsvár),