Krizbai Nemes Katalin, a nyárádmagyarósi lelkészné leesett a padlásról, tolószékbe került. Ezután énekelt a templomban, majd elfoglaltságot keresett magának. Elkezdte fonni, szőni a szalmát. Ült a tolószékben, úgy dolgozott. Annyira megszerette ezt a munkát, hogy gyógyulása után is folytatta. Balladák, népszokások alapján készít szalmából faliképeket, bibliai szimbólumokat. Az augusztus 19-20-i kortárs- és falutalálkozó alkalmából Nyárádmagyaróson állította ki munkáit. /Kilyén Attila: Krizbai Nemes Katalin világai. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./

A hagyományőrzés "végvárai"?
Krizbai Nemes Katalin, nyárádmagyarósi református tiszteletes asszony évtizedek óta népművészettel foglalkozik: csuhézott, szalmát font, varrt, szőtt, fát gravírozott. Termékei – jegyzetei alapján – 37 országba jutottak el. Több kiállítása is volt Marosvásárhelyen, a Nyárádmentén, szerte a világban. A kézügyességet – vallomása szerint – édesanyjától örökölte. Bandi Dezső irányította, okította. Házuk olyan, mint egy múzeum. Amikor Magyarósra kerültek, megpróbált az ismereteiből másoknak is átadni. Kevesen érdeklődnek. Pedig Magyaróson van hagyományos viselet. A 80 éves Csergezán Sándorné még varr eredeti székely ruhákat. Voltak jó tanoncai: Klinger Erzsébet, aki elköltözött az országból, Tőkés Réka, tőle még lehet tanulni. Egy nemzedéknyi távolságra állunk attól, hogy már csak a múzeumok termeit díszítse a sok szép kézimunka.
– Az iskolában a "műhelyórán" ma már számítógép-kezelést tanulnak, a kézimunka nem trendi. A tanárok nagy része ingázik, órák után nincs, aki foglalkozzon a gyerekekkel. A modern lakásokban nincs már igény a hagyományos népi dísztárgyakra – mondta Katalin asszony.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely)