Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kripp, Jakob
1 tétel
2014. december 29.
Magas elismerés post mortem dr. Bárányi Ildikónak
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)