Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Krecht Rudolf
3 tétel
2013. május 13.
Rangos vetélkedő
Kitörő örömmel vette át a legtöbb pontszámot szerzett iskolának járó díszes kupát szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceum lelkes és népes csapata. A kézdivásárhelyi középiskolában egy évig őrzik a trófeát, amelyet a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyén szereztek, s nevük felkerül a kupára. A vetélkedőt május 11-én, szombaton tartották a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, ahol kilenc megye 29 középiskolájának 250 diákja mérte össze tudását hat tantárgycsoportból. A második helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a harmadikon a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata végzett.
A vetélkedőt nyolc évvel ezelőtt erdélyi oktatók álmodták meg, kezdeményezték és tartják meg minden évben Marosvásárhely rangos középiskolájában. A szervezőknek sikerült hagyományt teremteni, ezt bizonyítja, hogy évről évre többen szállnak versenybe – mondta köszöntőjében a fővédnök, Markó Béla szenátor, aki szerint a vetélkedő lehetőséget teremt az erdélyi magyar szellemi hagyományok felmutatására. A helyszínen pedig a Bolyaiak példája azt igazolja, hogy akaraterővel lehet teljesítményt elérni, s a tudás birtokában a nagy igazságok is kétségbe vonhatók.
A Haller Béla tanár vezette nyitóünnepségen Szabó Csilla, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsosa, a tanfelügyelőség, a helyhatóságok képviselői, Bálint István iskolaigazgató és Oláh-Gál Róbert egyetemi tanár, a verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az ismert Bolyai-kutató elmondta, hogy Bolyai János tevékenységében van még feltárnivaló, s az eddig elvégezett munka folytatására biztatta a fiatalokat.
Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja – hangzott el az elnök biztatása a díjkiosztó ünnepségen, ahol a zsűrik képviselői értékelték a diákok teljesítményét és ismertették a legjobb helyezést elértek nevét, iskolájukat, felkészítő tanárukat. A díjkiosztást megelőzően minden részt vevő iskola diák és tanár képviselőjét a színpadra szólították, s emléklappal valamint egy kis csomaggal jutalmazták meg. A tantárgyverseny színvonalát jelzi, hogy az informatikavetélkedő nyertesei a Sapientia EMTE marosvásárhelyi műszaki karának bármely szakára felvételi nélkül beiratkozhatnak, a földrajz- és történelemvetélkedő nyerteseit pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem földrajz, kulturális turizmus, történelem, régészet, levéltárosi, művészettörténelem, nemzetközi turizmus szakán veszik fel a versenyen elért eredményük alapján. A zsűrik élén neves egyetemi tanárok álltak Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából.
A Nyárádi Erasmus Gyula növény- és állatbiológia vetélkedő eredményeit dr. Fodorpataki László, a BBTE docense értékelte, s az írásbeli feladatok megoldása mellett kiemelte az állatok viselkedését egyéni megfigyelés alapján bemutató dolgozatok színvonalát. Növény- és állatbiológiából az első helyen Bíró Enikő (tanár Fehér Katalin), a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja végzett. Madaras Barna bolyais diák (József Éva tanítványa) a második lett. Anatómia és élettanból Harsa I. Mihai-Iuliu (Székely Mikó Kollégium, tanár Csia Emese Kinga) kapta az első díjat. Nagy Zsuzsanna a Bolyaiból (József Éva diákja) a harmadik lett.
Nagy műgonddal, szépen kidolgozott tételeket bírált el a Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzverseny zsűrije – számolt be dr. Nagy Egon, a BBTE docense. Általános természetföldrajzból Gábor Ibolya (Márton Áron EL – tanár Gidó Mária) írta a legjobb dolgozatot, humánföldrajzból Kerekes Anna Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium – tanár Tar István).
A Kalkulusz országos informatikai tantárgyverseny programozói vetélkedőjét elemezve dr. Antal Margit, a Sapientia EMTE adjunktusa örömmel mondta, hogy a programozói szakon megkétszereződött a résztvevők száma. A legjobb eredményt Vass Péter (Nagykárolyi EL – Muszka Ágnes tanítványa) érte el. Az alkalmazói vetélkedőt Székely István (Salamon Ernő EL – tanár Csiki Zoltán) nyerte.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének mérlegét Láday Zoltán tanár foglalta össze. Az Üzleti tervek verseny élére a legjobb vállalkozói tervvel a Székely Mikó Kollégium két diákja, Krecht Rudolf és Szigeti Botond került (tanáruk Szabó Anna). Barabási Róbert Csaba és Szabó Tamás, a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont tanulói (tanár Dósa Zsolt) dicséretet kaptak. A társadalomtudományokból írt szakdolgozatok egyharmada kiváló minőségű volt – számolt be dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese, majd ismertette az első helyezettek nevét. Az élen Mihály Imola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákja (Erdei Ildikó tanítványa) végzett.
A Historia Nostra történelmi vetélkedő témája a magyarság (1699–1848 közötti) történelme volt. A díjazottak nevét dr. Rüsz Fogarasi Ildikó, a BBTE Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese jelentette be. A legjobb dolgozatot Dósa Helga, a marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója írta (tanár Benedek Zsolt). A bolyais Nemes Szilárd (tanár Hajdú Zoltán) dicséretet kapott.
A Fabinyi Rudolf kémiavetélkedő mérlegéről dr. Donáth Nagy Gabriella, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának adjunktusa számolt be, s az első helyezetteknek Zayzon Zsuzsanna, a Richter Gedeon Gyógyszergyár ajándékát is átadta. Általános és szervetlen kémiából Csomós Attila (Nagy Mózes EL, tanár Rozsnyai Árpád), szerves kémiából Léva Norbert (Nagy Mózes EL – Rozsnyai Árpád) vitte el az első díjat.
Nagyszerű vetélkedő volt, zárta az értékelések sorát a rendezvényt támogató oktatási minisztérium tanácsosa, Szabó Csilla, aki jövőre meglepetést helyezett kilátásba.
Befejezésként soroljuk fel, hogy kik működtek közre a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyének szervezésében: dr. Bálint István igazgató, Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia-, Hajdú Zoltán történelem- és Patek Enikő kémiatanár. A rendezvényt a szaktárca mellett a polgármesteri hivatal, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, a BBTE és a Richter Gedeon Románia támogatta.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 4.
A jövő Székelyföldjét álmodták meg
Az innováció jelentőségéről beszélgettek vállalkozók a Szent György Napok alatt. Az Észműves sátor vasárnapi meghívottjai azt hangsúlyozták, jövőbe tekintés nélkül nincs haladás, szükség van a folyamatos fejlődésre. Első ízben az intelligens ház elképzelését ismertették. Mint elhangzott, ez egy összefüggő rendszer, amelyben az ébresztőóra össze van kötve a kávéfőzővel, a hűtő a bevásárlókosárral – hogy a kifogyott tejet automatikusan pótolni tudjuk –, az autóban nincs sofőr stb. Pál Tibor vállalkozó elmondta, maga a központi fűtéssel ellátott ház is intelligensnek nevezhető részben, de ez kezdetleges még. Mint kifejtette, mindezt az internet világa fejlesztette tovább, mára megoldható, hogy egy ház fűtése, világítása, biztonsága egységesített vezérlésű legyen. Jelentheti ez azt is például, hogy egy érzékelővel megoldhatjuk: értesítsen minket a rendszer, ha távol vagyunk, és esetleg probléma van, nyitva maradt az ablak stb.
Ugyanakkor nem csak házakról, hanem irodákról, teljes épületekről is szó van – hívta fel a figyelmet Pál. Elmondta, a lakóházak esetén fontos tényező lehet az energiamegtakarítás, fél év, egy év alatt megtérülhetnek a befektetések. A biztonság szintén fontos tényező, és nem elsősorban egy eseteges betörésre kell gondolni, hanem tűzre vagy csőszakadásra. Az elmúlt időszakban olyan technológiák vártak elérhetővé, amelyekkel megvalósítható az intelligens ház – szögezte le a vállalkozó. Bokor Zoltán, a Multi Nr. vállalat alapítója arról beszélt, bár őket Sepsiszengyörgyön nyomdaként ismerik, valójában egy innovatív cég, nagy csapattal. Székelyföldön tipikus, hogy valaki valamit megnéz és lemásol, ez viszont őt mindig zavarta – mondta. „Azt szerettem, ha inkább engem másolnak. Három-négy évente kihozunk valami újat, és ez csodálatos” – fogalmazott. Ötlete mindenkinek van, az azonban egy másik lépés, hogy abból pénzt is csináljanak – ehhez szükséges a háttérbe egy nagy csapat.
Krecht Rudolf, a sepsiszentgyörgyi életmentő robot még iskolás megálmodója és elkészítője elmondta, az első gép, amit készített, tűzoltásra volt tervezve. A LifeBot, azaz a már készen álló életmentő robot ma már viszonylag könnyen elérhető, tíz éve azonban bizonyos anyagok beszerzése is nehézséget okozott volna a számára, a 3D-nyomtatóról pedig nem is hallottak. A LifeBotot olyan alkalmakra tervezte, amikor egy emberi élet megmentése veszélyes volna számunkra, így inkább robotot küldenénk be a terepre. Mint mondta, a kis gép adott esetben adrenalint tud fecskendezni a megmentendő ember karjába, és még gondosan fertőtlenít is. Folyamatosan méri, hogy mi történik körülötte, jelzi az irányítónak, hogyha feldőlt, ha füstöt érzékel. „Nem arra kell gondolni feltétlenül, hogy fognak-e repkedni az autók a jövőben, hanem arra, hogy mi lesz elérhető számunkra, mit ad nekünk nekünk az innováció” – fogalmazott hozzátéve, szerinte öt éven belül a robotika olyan hobbi lesz, mint a foci.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

2016. szeptember 13.
Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 15. Országos Találkozója
2016. szeptember 9-én tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 15. országos találkozóját az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában.
A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai Visegrádon. A rendezvény levezető elnöke dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója volt.
A rendezvényt dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, aki beszélt arról, hogy mi is az a kreatív tehetség: olyan fiatalok, akik rendkívüli dolgokat találnak ki, és ezt különleges módon valósítják meg. Kiemelte a tehetséggondozás fontosságát, hiszen egy tehetséges fiatal önmagában segítség nélkül nem képes a fejlődésre. Ezután szólt a nemzetközi versenyek fontosságáról és a MISZ által, ezen rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről. Külön kiemelte Udvardi Péter és Bálint Karola szereplését.
Elsőként Bálint Karola mutatkozott be, aki a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny III. díjazottja, a 2016. évi ISEF különdíjasa volt. Előadásából megismerhettük az általa kifejlesztett androidos alkalmazást, amellyel intelligens bevásárlólistát készíthetünk, ezzel megkönnyítve a vásárlást egy nagyobb áruházban.
Másodikként Krecht Rudolf, a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa mutatkozott be, aki érdekes előadást tartott az általa fejlesztett tűzoltó és életmentő robot fontosságáról, annak termékké formálásáról. Ennek a robotnak a célja, hogy szükség esetén orvosi ellátást is tudjon biztosítani a sebesülteknek.
Ezután Kapui Ákos, a 14. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjazottja, a Distinction alapítója következett. Visszaemlékezett az elmúlt 10 év sikereire és kudarcaira, kiemelte a munkája iránt érzett szeretetét. Azonban a legfontosabb, hogy jó környezetben, jó emberekkel dolgozhat együtt. Ahogy ő fogalmazott: „A csapatod a legfőbb terméked!”.
Végül Hild Imre, esetek a sikeres vállalkozók életéből” címmel. A fiatalokat rengeteg hasznos tanáccsal látta el a vállalkozásaik elindítása, életben tartása és sikeressé tétele érdekében. Kiemelte, hogy nem az ötlet a legfontosabb, hanem a megvalósítás, a végrehajtás.-a Startup Kultúra Közösség vezetője tartotta meg előadását „A célravezető vállalkozói szemlélet
A szakmai program után egy büfével egybekötött beszélgetés következett, majd az EGIS Tudományos és Technológiai Központ munkatársai lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek, hogy betekintést nyerhessenek a gyógyszerkészítés folyamatába: a fiatalok bejárhatták a kiállítást, használhatták a multimédiás eszközöket és játékos teszteket végezhettek el.
erdon.ro