Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Krecht Emese
4 tétel
2010. augusztus 21.
Kovács Sándor: összefogással megújulhat magyarságunk
Szent István ünnepe összefonódott a Kolozsvári Magyar Napokkal
Rengeteg gyermek- és ifjúsági program várta pénteken a fiatalságot a Kolozsvári Magyar Napokon, de a felnőtteknek is volt miben válogatniuk: például igen érdekes Házsongárdi sétán, majd városnézésen vehettek részt, ahol a neves idegenvezetők – helytörténészek, történészek – számos anekdotával, érdekességgel tették színesebbé a száraz tényeket, évszámokat. Délben a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek tánca fokozta a Főtér nyüzsgését, majd a nap ünnepélyessége folyamatosan fokozódott, hogy az egyházzenei hangversenyt követően a Szent István-napi ünnepi szentmisében csúcsosodjon. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? – tette fel a kérdést ünnepi prédikációjában Kovács Sándor főesperes, aki úgy vélte: összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek.
A Szent Mihály-templomban péntek délután 5 órakor kezdődő koncert elején Szilágyi Zsolt karnagy-énekes elmondta: a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus 38 éve alakult. 1982-ben a Vatikában fogadta őket II. János Pál pápa, aki magyarul buzdította szép és ájtatos énekre a kórust. Ezt követően tíz kórusművet adtak elő, ám ebből csak három darab volt magyar szerző alkotása. Szilágyi Zsolt nem csak a karnagyi teendőket látta el, hanem szólót is énekelt; orgonán közreműködött Krecht Emese.
Nem sokkal később már meg is kezdődött az ünnepi szentmise. „Szent István ünnepén az összetartozás érzésével kell imádkoznunk és reménykednünk Isten jóságában” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes a mise kezdetén, majd kifejtette: a magyarság azért maradt meg és alapított államot, mivel Szent István királyunk Jézus tanításának sziklájává emelte az országot. „Szent István ünnepe az önvizsgálat napja is. Most megkérdezhetjük: hol vagytok magyarok? Hol vagytok kolozsváriak? Titeket Szent István királyunk kíván látni” – hangzott a főesperesi intelem. „Szent István egyértelművé tette törvényeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és az állam rendjét tiszteletben kell tartani. Szent István arra tanította a magyar népet, hogy tisztelje a családi életet, s így maradt meg Magyarország Szent István halála után Európa jelentős államaként. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? Mert ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy csak ajkunkkal tiszteljük államalapító királyunkat. A hit akkor igazán értékes, ha az életformává válik, és ez áldozatvállalást is jelent! Sok család és fiatal úgy él, mintha Isten nem létezne, ez pedig az erkölcsi rend fölborulásához vezethet” – figyelmeztetett a főesperes, majd arra hívta fel a templomot alig megtöltő hívek figyelmét, hogy a reményt soha nem szabad elveszítenünk, és erre buzdít Szent István példája is. „Ünnneplésünk hamar elmúlik, szívleljük meg Szent István intelmeit, és imádkozzunk. Összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek” – összegzett Kovács Sándor főesperes.
A Potyó István karnagy által vezetett kórus fellépése után a főesperes közölte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok folytatódnak, a vasárnap déli, 11.30 órai szentmisén pedig részt vesznek a Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevői is. A szentmise a Himnusz eléneklésével zárult.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 5.
Az anyanyelvű oktatás szolgálatában
Mint annyi egyebet, a hazai magyar oktatást is új mércével mérjük 1989 óta, és ebben nagy szerepe van a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, amelynek ésszerű és ésszerűtlen, hasznos és haszontalan reformkísérletek között kellett végeznie tevékenységét – hangsúlyozta Henning László, a megyei tanács alelnöke tegnap az RMPSZ húsz évvel ezelőtti alakulása alkalmából tartott emlékülésen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahol 1991. december 14-én nyolcvannégy küldött jelenlétében hozták létre a magyar pedagógusok országos szakmai és érdekvédelmi szervezetét.
A húszéves évfordulót decemberben Csíkszeredában ünnepelte a szövetség, ott, ahol az országos elnökség működik a kezdetektől, a sepsiszentgyörgyi emlékülést, kissé késve, az alakulás helyszínére való tekintettel szervezte meg a szövetség háromszéki szervezete, amelynek elnöke, Péter Sándor az erdélyi magyar pedagógus emlékműve felállítására tett javaslatot, mert, amint mondta, ha van ismeretlen katona szobra, miért ne lehetne emlékművük az erdélyi magyar pedagógusoknak, akik a legtöbbet tettek és tesznek az anyanyelvűségért, az anyanyelvű oktatásért. Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója szerint az emlékülés jó alkalom a szövetség céljainak újraértelmezésére; Kiss Imre, az RMPSZ székelyföldi alelnöke az erdélyi magyar társadalom 1989 utáni önszerveződését emelte ki, amelynek egyik eredménye a pedagógusszövetség; Keresztély Irma főtanfelügyelő többek között az RMPSZ-nek a pedagógusok továbbképzésében betöltött szerepét hangsúlyozta. Dimény János erdővidéki RMPSZ-elnök a Kovászna megyei szervezet elmúlt húsz esztendejét szolgálatnak nevezte, és emlékeztetett a 90-es évek elejére, amikor az önálló magyar iskolák létrehozásáért harcolt a pedagógusszövetség, a későbbi gyertyás felvonulásokra a magyar nyelvű oktatás védelmében, a szakképzések időszakára, valamint méltatta Pál Ferenc és néhai Korodi Hajnalka háromszéki elnök, illetve a mindenkori széki elnökök tevékenységét. Antal Árpád polgármester üdvözlő levelét Sztakics Éva alpolgármester olvasta fel, hangsúlyozva, az oktatás a jövő egyik alapköve. Lászlófy Pál, a pedagógusszövetség tavaly visszavonult elnöke, aki közel húsz esztendeig irányította a szervezetet, arra kérte kollégáit, végezzék munkájukat alázattal és legjobb tudásuk szerint, mert ezzel használnak leginkább a közösségnek. Az emlékülés meghívottjaként Kodály Zoltán által gyűjtött és hangszerelt dalokat adott elő Sebestyén-Lázár Enikő és Szilágyi Zsolt énekművész, zongorán kísért Krecht Emese, az iskola új orgonáját Lőfi Gellért szólaltatta meg, verset mondott Incze Melinda tanár, és fellépett az iskola Péter Albert vezette tánckara. Az RMPSZ alakulására emlékeztető emléktáblát, amelyet Nemes Emil tanító faragott, a kazettás mennyezetű régi díszteremben helyezték el, ott, ahol a szövetség alakuló ülését tartották 1991 decemberében.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 5.
Sikert sikerre
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai ismét bebizonyították, hogy méltó helyük van az ország zenei életében. Brassóban tartották az Országos Kórusverseny Megyeközi Olimpiáját, ahol a Campanella gyermekkórusa lett az I. helyezett. A Lőfi Gellért karmester által vezetett kórus így továbbjutott az országos versenyre.
Hasonló sikereket értek el a művészetis diákok az Országos Hangszerolimpia megyeközi szakaszán, melyet szintén Brassóban rendeztek meg. A zongoristák közül a VII. osztályos Sinka Noémi I. díjas (felkészítő tanára Rápolti Irma), az ötödikes Vizi Gellért II. díjas (felkészítője Krecht Emese), a szintén ötödikes Sebestyén-Lázár Regina III. díjas (felkészítője Kőmíves-Bokor Zsuzsa).A hegedűsök közül a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Gimnázium ötödikes diákja, Furus Ábel I. helyezést ért (felkészítője Petraschovits Eszter); a művészetiben nyolcadikos Voiculescu Alexandra II. díjas (felkészítője Benedek Károly). Császár Katalin tanárnő fuvolistái közül a negyedikes Huszár Kincső, valamint a hatodikos Máthé Izabella I. díjasok, a negyedikes Karácsony Janka II. díjat kapott. A gitárosok közül a harmadikos Kakasi Zsuzsanna II. díjas (felkészítője Kakasi Zsolt), a klarinétosok közül az ötödikes Kádár Balázs I. díjas (felkészítője Gábor Szabolcs), a nyolcadikos Barcsa Norbert III. díjas (felkészítője Szántó Zsombor). A hetedikes Kádár Mihály a trombitások közül I. díjas (felkészítője Maksai József), a csellisták közül pedig a hetedikes Ferencz Tihamér ugyancsak I. díjas, felkészítője Lázár Zsombor). A nyolcadikos Ceryák István dobos diák szintén I. díjjal tért haza (felkészítője Kertész János). (babos)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 29.
A Canticorum Női Kar lép fel a Klasszikus zenét a Főtérre című Sepsiszentgyörgyi kezdeményezés részeként kedden, 19 órától.
A 35 tagú, többségében pedagógusokból álló Canticorum Női Kar három évvel ezelőtt alakult Dombora Anna zenetanárnő vezetésével. A kórust zongorán kíséri Krecht Emese zongora tanárnő. A kedd esti koncert műsorán Balázs Árpád, John Rutter, Leonard Bernstein, Budai Erika és Dés László művei, valamint gospelek, filmzenék és megzenésített versek szerepelnek. Repertoárjukban népdalfeldolgozások, egyházi jellegű művek, musical és filmzenék valamint gospelek egyaránt szerepelnek.
Mint ismeretes, a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít sorozat 2015 őszén indult útjára, civil és városi kezdeményezésre, már a főtér felújítási munkálatok alatt szerveztek koncerteket. A főtér átadását követően rendszeresítették a kulturális eseményeket, hetente tartanak szabadtéri, ingyenes koncerteket minden műfajban, valamint időközönként családi napokat is szerveznek. Az esemény szervezői ezúttal a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Klasszikus zenét a Főtérre kezdeményezés tagjai, a Kónya Ádám Művelődési Ház, illetve a Voces-Proart Kulturális Egyesület.
Székelyhon.ro