Marosvásárhely főterén áll a lenyűgöző Kultúrpalota. Maradandó élményt nyújt a Tükörterem és a Kisterem üvegablaka és bútorzata is. Az épületről hiányzik egy olyan márványtábla, mely ismertetné azoknak a szakembereknek a nevét, akik részt vettek a Kultúrpalota megalkotásában. Komor Marcell (1868–1944) és Jakab Dezső (1864–1932) műépítészek a tervezők. Komor Marcell tervezte meg a bolgár cár nyári palotáját, a szabadkai városházát és a zsinagógát, valamint a pozsonyi és a nagyváradi vigadó épületét is. Körösfői-Kriesch Aladár (1862–1920) festőművész dekorációja díszíti a Kultúrpalota homlokzatát és az előcsarnokot. Ő tervezte a Tükörterem üvegablakainak a képeit is, amit Nagy Sándor (1868–1910) festő- iparművésszel kiviteleztetett. Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő a palota üvegképeit, Sidló Ferenc (1882–1953) és Kollár Ede (1866–1980) a homlokzatán lévő domborműveket kivitelezte. A budapesti Grünwald testvérek és a Schiffer cég a palota felépítésében vállaltak jelentős szerepet. Szükséges lenne a főbejáratnál az utólag elhelyezett, politikai felhangokkal megfogalmazott táblákat újakkal felcserélni, melyek román és magyar nyelven hirdetnék, hogy a Kultúrpalota 1911–1913 között épült, dr. Bernády György polgármesterségének az idején, Marosvásárhely város lakosságának a támogatásával. /Fodor Sándor S.: Adósai vagyunk az igazságnak . = Népújság (Marosvásárhely), febr. 11./

A marosvásárhelyi Kultúrpalota egyik hatalmi parancsszóra eltávolított többalakos, nagyméretű bronzreliefje eredetileg a nagyterem bejárati ajtaja fölött pompázott, majd eltávolítása után sok évtizeden át lappangott a palota alagsorában. A Kőrösfői-Kriesch Aladár terve alapján Sidló Ferenc által megmintázott, zománcdíszítéses műkincs Ferenc József megkoronázását örökítette meg. A domborművet Pokorny Attila szobrászművész kitartó munkával restaurálta. Február 16-án a reliefet visszahelyezték eredeti helyére, az előcsarnok főfalára. /Visszakerült helyére a dombormű. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./

Sebestyén Kálmán Kőrösfői Riszeg alatt avagy Egy kalotaszegi település évszázadai című, sok évtizedes tudományos kutató-munkájának kézirata több mint tíz éve várt kiadásra, mígnem a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének vezetői tudomást szereztek róla. A monográfia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent az Akadémiai Kiadónál. Kőrösfő fafaragását, varrottasait a Gyarmathy család, Bartók és Kodály a népdalait, Edvi Illés Aladár és Körösfői Kriesch Aladár csodálatos népművészetét fedezte fel. A szerző, Sebestyén Kálmán 1977-ben dr. Ferenczi Istvánnal régészeti mentőásatásokat végzett. /Péntek László: Kőrösfői Riszeg alatt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

A világ unitárius és univerzalista közösségeit összefogó Unitárius és Univerzalista Nemzetközi Tanács szeptember eleji kolozsvári közgyűlésén elítélte a szlovák nyelvtörvényt, és kérte a vallásszabadság tordai kihirdetését ábrázoló festmény közszemlére tételét. A közgyűlésen tisztújításra is sor került, a világszervezet vezető testületébe titkárként az erdélyi Gyerő Dánielt választották. A jelenlévők értetlenül vették tudomásul, hogy a tordai múzeumban található Körösfői Kriesch Aladár által készített A vallásszabadság kihirdetése az 1568. évi tordai országgyűlésen című festmény tíz éve nem látható. /A világ unitáriusai kérik: állítsák ki a vallásszabadság Tordán őrzött festményét! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

Művészettörténeti konferencia a Magyar Tudomány Napján
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)

Kultúrpaloták mint a szecesszió összművészeti alkotásai
A megyei múzeum a címben megfogalmazott témával szervez kétnapos tanácskozást, amellyel a marosvásárhelyi Kultúrpalota felavatásának 100. évfordulója előtt tiszteleg. A nagyközönség számára is nyitott előadásokat ismert helyi és neves külföldi szakemberek tartják a kultúrpalotáról, annak alkotóiról és a hasonló vagy rokon épületekről.
A rendezvényről Oniga Erika (fotó) művészettörténészt, a megyei múzeum munkatársát, s az esemény alkalmából megjelent A marosvásárhelyi Kultúrpalota című kivételesen szép könyv szerzőjét kérdeztem.
– Az ötlet már a múlt évben felmerült, amikor a palotáról szóló könyv kiadásáról beszélgettünk Soós Zoltán igazgató úrral, majd az idén nyáron fogtunk hozzá a szervezéshez. Ekkor derült ki, hogy az épület mekkora varázserővel bír, hisz amint kiküldtem a meghívókat vagy a felhívást, talán már másnap elkezdtek érkezni a visszajelzések. Akiket szerettem volna Marosvásárhelyen látni, szinte mind részt vesznek, s aki egészségügyi okok miatt kénytelen távol maradni, elküldi az előadását, hogy bemutassuk.
Fő célunk az volt, hogy a Kultúrpalotát kutató művészettörténészeket és történészeket összegyűjtsük, s a százéves évfordulót együtt ünnepeljük meg. A másik érdekesség, hogy a Monarchián, a régi Magyarországon belül azok a városok, amelyek a századforduló idején épültek ki, Budapesthez sokkal közelebb vannak, mint Marosvásárhely. Akik a Kultúrpalotát kutatják, már nem fiatal emberek, s régebben kilenc-tíz órát kellett vonattal, autóbusszal utazniuk, ezért ritkábban látogattak el Marosvásárhelyre, holott itt található a szecesszió gyöngyszeme. Ez a tanácskozás lehetőséget teremt, hogy eljöjjenek Budapestről, Gödöllőről, Pécsről, Kecskemétről, Szabadkáról, Aradról, Kolozsvárról és Szovátáról. Nagyon várom a találkozást, jó lesz ezt a sok arcot együtt látni és egyszerre köszönteni.
A Kultúrpalota tervezésénél, művészeti dekorációjának az elkészítésénél dolgozó személyek unokái is visszajeleztek, hogy részt vesznek, köztük Székely Tamás, aki Komor Marcell unokája, s 89 éves, vállalta a bonyodalmas, hosszú utat Budapestről. Ő abban a budapesti házban nőtt fel, ahol Jakab Dezsőék és Komor Marcellék még együtt laktak, s személyes emlékeket őriz róluk. Munkásságukat Várallyai Réka dolgozta fel Székely Tamás biztatására. Nagy megtiszteltetés dr. Keserű Katalin művészettörténész jelenléte, aki Körösfői-Kriesch Aladár és a népművészet címmel tart előadást.
Az év végére kiderül, hogy egyedi kincs van a birtokunkban, mivel szinte nincs más ilyen többrendeltetésű épület, ami eredetileg is kultúrpalotának készült.
Az előadások pénteken kilenc órától délután hat óráig, szombaton kilenc órától 11 óráig hangzanak el. Pénteken 15–16 óra között vezetett séta lesz a Kultúrpalotában, szombaton 11–12.30 között a főtér jelentős szecessziós épületeinek a megtekintésére kerül sor.
A pénteki előadások: A marosvásárhelyi Kultúrpalota építéstörténete (Oniga Erika), A marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása (Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakember), Freskó-, mozaik- és üvegfestmény-vázlatok a marosvásárhelyi Kultúrpalotához (Őri Istvánné Nagy Cecília művészettörténész, szakmuzeológus, Gödöllő), A marosvásárhelyi Kultúrpalota freskóinak és üvegfestményeinek ikonográfiája (dr. Gellér Katalin művészettörténész, Budapest), Az Aradi Kultúrpalota és intézményei (Puskel Péter közíró, helytörténész, Arad), Szivárvány Kultúrpalota Kaposvár – egy késői összművészeti alkotás (Bálint Imre szerkesztő, Budapest), Kada Elek polgármester, a szecessziós Kecskemét és a Kultúrpalota terve (Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, Kecskemét), Komor Marcell és Jakab Dezső kecskeméti Iparos Otthona (Székely Gábor történész, művészettörténész, Kecskemét), Kultúrházak, kultúrpaloták az újkori Európában (Csortán Ferenc építészettörténész, Szováta), Stílusok és programok – a budapesti Zeneakadémia építés- és díszítéstörténetének kérdései (dr. Raffay Endre művészettörténész, tanszékvezető adjunktus, Pécs), A csíkszeredai Vigadó (Ladó Ágota magiszteri hallgató, Kolozsvár), A szabadkai városháza (Gordana P. Vujinovic építész, Szabadka), A debreceni Hajdú vármegyeháza: egy lappangó magyar szecessziós középület 1913-ból (Veress Dániel történész, Budapest).
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Vallásszabadság ünnepe Tordán és Kolozsváron
Ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a vallásszabadság napjáról tegnap a helyi unitárius közösségek Tordán és Kolozsváron.
A délelőtti tordai szószéki szolgálatot Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész végezte, Bálint Benczédi Ferenc püspök köszöntötte a résztvevőket. „Megtehetnénk-e azt, hogy ne emlékezzünk a tordai országgyűlés korában egyedülálló határozatáról? Megtehetnénk, de nem érdemes gyáván élni, és félve meghunyászkodni”, hangsúlyozta Nagy László. Felszólalt még Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvezető elnöke, Tudor Ştefănie helyi polgármester, Grezsa István magyar nemzetpolitikai államtitkár. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda. Ezt követően Körösfői-Kriesch Aladár Tordai országgyűlés című festményét tekintették meg a jelenlevők a helyi múzeumban. Délután a kolozsvári belvárosi unitárius templomban folytatódott a megemlékezés.
„Azért vagyunk ma itt ebben a templomban, hogy 447 év távlatából felidézzük azoknak az emlékét, akik bátrak voltak a tettben”, mondta délelőtti prédikációjában Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész, részleteket idézve Ady Endre A tűz csiholója című verséből: „Csak akkor születtek nagy dolgok,/ Ha bátrak voltak, akik mertek.../ Ez a világ nem testálódott/ Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:/ Legkülönb ember, aki bátor/ S csak egy különb van, aki bátrabb”. – Így idézzük fel Dávid Ferenc és János Zsigmond fejedelem szellemét és mindazokét, akiknek élete és munkája, kitartása és hűsége egy egyház születését, küzdelmét és sikereit eredményezte, hogy itt lehetünk mi a 21. században is, akik Dávid Ferenc követőinek, unitáriusoknak vallhatjuk magunkat – hangsúlyozta a lelkész.
Szabadság (Kolozsvár)

A vallásszabadságot Európában elsőként meghirdető tordai országgyűlésre emlékeztek az évfordulón
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A vallásszabadságot Európában elsőként meghirdető 1568-as tordai országgyűlésre emlékeztek az esemény évfordulóján szerdán Tordán.
Az erdélyi rendek egykori országgyűlésének otthont adó római katolikus templomtól pár száz méterre álló unitárius templomban tartott ünnepi istentiszteleten Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök fontosnak tartotta, hogy a történelmi csaták évfordulói mellett a szellem nagyságának az évfordulóit is megünnepeljük. Úgy vélte, fel kell mutatni a világnak azt az erdélyi szellemi teljesítményt, amely a vallásszabadság meghirdetésében megnyilvánult meg, és ma is példaértékű. "A szabadság csak akkor igazi, ha tisztelettel, a másik iránti szeretettel társul" - jelentette ki a püspök.
Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős magyar miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai krízisek, katasztrófák hátterében gyakorta áll a vallási türelmetlenség, a vallásszabadság hiánya vagy félreértelmezése. Megjegyezte: az emberi jogok 1948-ban elfogadott egyetemes nyilatkozatában kiemelt helyen szerepel a vallásszabadság tétele, melyet Erdélyben, Tordán iktattak elsőként törvénybe évszázadokkal korábban. "Vigyük tovább ezt az örökséget. Akinek ilyen gazdag múltja van, az tudja építeni a jövőt" - jelentette ki a miniszteri biztos.
Az ünnepi prédikációban Solymosi Alpár csíkszeredai lelkész a mai korszellemet bírálva említette meg, hogy az erdélyi rendek képviselői semmibe vették a 16. század vallási forrongások által jelemzett korszellemét, amikor kinyilvánították a vallásszabadságot.
A tordai évfordulós rendezvény több száz résztvevője az istentisztelet végén a városi múzeumba vonult, hogy megnézze Körösfői-Kriesch Aladár Tordai országgyűlés című festményét. Az évfordulós rendezvények szerdán délután Kolozsváron folytatódnak.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává nyilvánította. A reformáció legifjabb egyháza az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdődően számítja létét. MTI

Beszélgetés Soós Zoltánnal
Ahol érdemes lesz élni
Felkészült fiatal szakemberekből álló csapatával értékes, hangulatos rendezvényeket szervező intézménnyé alakította a megyei múzeumot. A munkája közben elsajátított kultúrmenedzseri tapasztalat birtokában Marosvásárhely polgármestereként szeretné bizonyítani, hogy képes a város átalakítására is. Soós Zoltán történész, archeológus, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az előválasztási szavazatok többségét megszerezve a magyar szervezetek közös jelöltjeként száll harcba a polgármesteri tisztségért.
A mai Marosvásárhelyt a Funar-korszak végi Kolozsvárhoz hasonlítja. "Van egy nagy lehetőségekkel rendelkező város, amelynek élén egy olyan személy áll, aki klientúrájával gátolja, leszorítja a fejlődést. Ideje kiszabadulni ebből a méltatlan helyzetből" – hangsúlyozza. Ötgyermekes apaként egy polgárbarát városról álmodik, ahol érdemes és kellemes élni. Ahonnan nem mennek el a fiatalok, mert tiszta a levegő, jól működik az oktatás, az egészségügy, a közszállítás, jó a közbiztonság és vannak munkahelyek. Elcsépelt szólamok ezek, vagy eddigi eredményei alapján elhihetjük Soós Zoltánnak, hogy valóban képes lesz az ígért változások beindítására? A megtett útról és elképzeléseiről a napokban beszélgettünk.
– Hogyan sikerült emberközelbe hozni a múzeumot, meghódítani a közönséget?
– Vannak, akik azt tartják, hogy a kultúra nem "profitképes", csak pénzt nyel el, ezért a hiánya nem jelent nagy problémát. Franciaország példájából kiindulva, ahol a nemzeti össztermékben a kultúra nagyobb szerepet játszik, mint például az elektronikai iparág, a fanyalgó vélekedéseknek az ellenkezőjét szerettem volna bizonyítani. Azon kívül, hogy költséges és befektetést igényel, mint minden, amiről azt szeretnénk, hogy működjön, a kultúra egy idő után képessé válik a jövedelemtermelésre, kellemes hangulatot teremt, megfogalmaz valami újat, és közben javítja az emberek közérzetét. Észre kell vennünk, hogy Európa egyre inkább felfedezi Erdély szépségeit. Marosvásárhelynek is vannak olyan adottságai, amelyekre építeni lehet. Ennek ellenére a helyzete, szerepe visszaesőben van, miközben a környező nagyvárosok, mint például Kolozsvár vagy Nagyszeben, óriásit léptek előre.
– Kultúrmenedzseri tevékenységéből mit tart a legsikeresebbnek?
– Szakképzetlen emberekből, tönkrement épületekből, ismeretlen állományokból álló intézményt vettem át. Ott ültünk egy kisebb kincsesláda tetején, hiszen a Kultúrpalota részben már a múzeum kezelésében volt, szép, értékes épületekkel rendelkeztünk a belvárosban, de ezek csak szürke foltokat jelentettek. Az adottságokat látva, egyrészt a leromlott épületállományt kellett helyrehozni, majd megtölteni tartalommal, hogy azok a helyek, amelyeket használunk, szépek, kellemesek, vonzóak legyenek. Ugyanakkor azt is világosan láttam, hogy sok évtizednyi butítás után egy jó kiállítással nem tudjuk bevonzani a közönséget. A Múzeumok éjszakája volt a fordulópont, ami évről évre gazdagabb, változatosabb lett, míg 2015-ben elértük a 20.000. látogatót. A megyei múzeumnak jó nevet szerezve bekerültünk egy olyan körbe, ahol értékesebb és jobb kiállításokat is megpályázhattunk. Románia ókori arany- és ezüstkincseinek a bemutatása látványos, gazdag és szemléletes anyag volt, több ezren tekintették meg. Időközben elkezdtük a kapcsolat kiépítését a budapesti Szépművészeti Múzeummal. Intézményünk számottevő gyűjteménye lehetővé teszi, hogy kölcsönözzünk és cserébe szép kiállítási anyagot kapjunk anélkül, hogy fizetni kellene érte. Kialakítottunk egy három kiállításból álló nemzetközi keretegyezményt; a napokban záruló metszetkiállítás után következik a Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteménye, ami elsősorban reneszánsz és barokk festészeti alkotásokból áll, és a Toulouse-Lautrec-anyagot is szeretnénk Marosvásárhelyre hozni. Májusban lesz egy kiállításunk Róth Miksa munkáiból, a következő évben a Kultúrpalota díszítését megálmodó Körösfői Kriesch Aladár alkotásait szeretnénk elhozni Marosvásárhelyre, 2017-ben egy nagy Thorma János-kiállításra készülünk. A beindult rendszerben folyamatosan érkeznek a felajánlások, amelyeknek helyt adunk, hogy a körforgásban maradjunk. A flexibilitást kellene megvalósítani a várospolitika tekintetében is. Marosvásárhely óriási hiányossága, hogy a városnak nincs átgondolt stratégiája sem gazdasági, sem kulturális, sem turisztikai, sem egyéb téren. Csak görgetjük előre az életet, egy-egy híresség koncertjével fűszerezve. Az összeget, amit erre a célra elköltenek, sokkal hasznosabb dolgokra lehetne fordítani. Kétségtelen, hogy kell egy-egy ilyen élmény, azt viszont hiányolom, hogy ezeknek az eseményeknek nincsen hozzáadott értéke, ami megmaradna a városnak. Párizs vagy Firenze nem attól lett annyira híres és gazdag, hogy töménytelen pénzt költött a kulturális rendezvényekre, hanem a saját gyűjteményeit, értékeit fejlesztette, ami a későbbiekben már önmagát reklámozza. Hasonlót érzek a múzeum esetében is. Míg kezdetben óriási erőket kellett fektetni abba, hogy becsalogassuk a marosvásárhelyieket, ma már létrejött egyfajta bizalmi kapcsolat, hogy amit a múzeum szervez, azok általában színvonalas kiállítások. A napokban zárul egy rendkívül izgalmas anyag, a Szamársziget szellemkatonái, és jön Székelyudvarhelyről az Anna, egy érdekes koncepció alapján szervezett néprajzi tárlat, majd készülünk a 400 éves királyi város történetét bemutató kiállításra a várban.
– A napokban tett panaszt a polgármesteri hivatal által kihelyezett, helyenként félrevezető adatokat tartalmazó, részben egynyelvű táblák miatt. Mikor lesz minden rendben a várban és a vár körül is?
– A terv szerint a munkák át vannak adva és a vár látogatható is.
– Ez nem annyira egyértelmű, ha a Vártemplom körüli övezetre gondolok, és a rosszindulatú gáncsoskodásra, amivel a templomba igyekvőket feltartóztatják a főkapunál.
– Maga a templom, mivel egyházi tulajdon, nem került be az uniós pályázatba, de a törvény értelmében a város támogathatná a felújítását. Ha sikerülne uniós pénzt nyerni, az még jobb lenne. A régészeti feltárásokkal kapcsolatosan, mivel azok az előre nem látott munkálatokhoz tartoznak, a kivitelezést illetően haladékot kapott a város és a múzeum. Sajnos, a hivatal még mindig bosszantja a marosvásárhelyieket, és egyes kapusok valóban nem engedik be a Vár sétány felől a templomba tartó idős embereket.
– Mikor nyílik meg az üvegkupola, mi lesz a kapubástya sorsa? Visszakapta-e a múzeum?
– Az üvegkupolát turisztikai információs központnak képzelték el, alagsorában illemhelyekkel, szolgálati helyiségekkel. Beüzemelését, működését a szakma, a látogatók fogják eldönteni.
A helyi tanács határozata értelmében a múzeum visszakapja a kapubástyát, amelyben a jövő évre tudjuk visszaépíteni a vár történetéről szóló kiállítást.
– A természetrajzi részleget nem lehetne-e egy másik helyszínen népszerűbbé tenni?
– Az épület, mint tudjuk, iparmúzeumnak készült, a terek is ennek megfelelőek, ezért nem kifejezetten alkalmasak a természetrajzi anyag elhelyezésére. Nem titkolt szándékunk, és az állatkert igazgatójával is beszéltünk erről, hogy a 70.000 darabot számláló szép gyűjteménynek új részleget kellene felépíteni az állatkert szomszédságában, ahol egy planetáriumot is be lehetne rendezni. Városvezetőként a Somostetőn egy hangsúlyos fejlesztést indítanék el, a szecessziós épített örökség mellett ugyanis az állatkert a másik olyan vonzereje a városnak, amit sokan látogatnak meg más megyékből is. Nagyon fontos lenne, hogy az orvosi egyetemtől egy új bekötő út épüljön az állatkertig, ami biztonsági szempontokat is szolgálna. Jelenleg a nagy terhelés miatt fennállhat a befulladás lehetősége, és az állatkert megközelíthetetlenné válik a mentő- és a tűzoltókocsik számára, ami hosszabb távon a fejlődést gátolja. Ha az új részleg megvalósulna, a megürülő épületben szeretnénk visszaállítani a népművészeti és iparmúzeumot. A főtéri néprajzi részleget patinásan szép, elegáns tereivel hosszabb távon egy modern galériának képzelnénk el.
– A város, amelynek az élére pályázik, sokkal nagyobb "múzeum", mint a megyei, amelyet vezet. Milyen meggondolás, elképzelés alapján vállalkozik a megmérettetésre?
– Meggyőződésem, hogy nagyon sokáig olyan személyek álltak a város élén, akik egy konjunktúra által kerültek oda. Megpróbáltak valamit, de nem látták át a város szerepét, nem volt egy olyan átfogó stratégiájuk, ami nemcsak arról szólt, hogy melyik utat aszfaltozzák le, hanem arról is, hogy milyennek akarják látni Marosvásárhelyt tíz vagy húsz év múlva, és ennek érdekében mit kellene tenni a költséges és értelmetlen dolgok helyett. Bernády Györgynek azért volt sikere, mert olyan dolgokat akart megvalósítani, amelyek maguktól adódtak. Fontosnak tartom az egyetemeket, az orvos- és gyógyszerészképzést, a gyógyszergyártó cégek jelenlétét, számukat kedvezményekkel még növelni lehetne, és érdemes a biotechnológia irányában is elmozdulni, mivel egy rendkívül nyereséges vállalkozás. Az "egészségipar" is fontos terület lehet, de hiába van a megyei orvosi ellátás előkelő szinten romániai viszonylatban, a nyugatabbra levő viszonyokat megismerve itthon egy nagy "leszakadást" kell tapasztalnunk, miközben megdöbbentő összegeket nyelnek el a kórházak.
– Tudom, hogy egy összetett távlati fejlesztési tervet nem lehet egy-két mondatban összefoglalni, mégis arra kérem, hogy említsen meg néhány célpontot!
– Jelenleg bele vagyunk fulladva a Bernády-korból maradt infrastruktúrába, ami meghatározza a város működését, mindennapjait. Új útvonalakat kellene megnyitni a Maros völgyén, ami uniós támogatással kivitelezhető. A jelenlegi polgármester óriási hibája és hiányossága, hogy a metropolisz-övezet adta lehetőségeket nem használta ki a város. A közös projektek hiánya miatt nincsenek terelőutak. Miközben zajlott a csörte, a cirkusz és záporoztak a demagóg magyarázatok, háttérbe szorult az a lehetőség is, hogy van egy olyan repülőterünk, ami Erdélyben egyedi adottságú, s fejlesztése rövid idő alatt komoly munkahelyteremtő eszköz lehetne, ha nem telepedett volna rá egy eltunyult államapparátus. Ha nem is teljes mértékben, de privatizálni kellene úgy, hogy egy kontroll-csomagot megtartson a megyei tanács. Körülbelül 400.000 utas fordult meg tavaly, ami az országban a negyedik helyre emelte. Minimális fejlesztésekkel, több járattal elérhetnénk a második, harmadik helyet is. Kolozsvár nagy hátránya, hogy nem tudják növelni a röptér felületét, nálunk sokkal jobbak a lehetőségek. Építő elképzelés hiányában egyik napról a másikra megyünk előre, igazi balkáni életművész stílusban.
– Pedig voltak látványos tervek, amelyek a lakosokhoz eljuttatott különböző kiadványokban is megjelentek…
– Azok sajnos az ötvenes évek elképzeléseit tükrözik.
– Megígérték a főtér forgalmának az elterelését is, ami hiú ábrándnak tűnik. Bár kétségtelen, hogy rendkívül költséges, nem lehetne-e a föld alá terelni a gépjárművek áthaladását?
– A városrendezési tervben szerepelni fog a főtéri forgalom föld alá vezetése, ami sokkal hamarabb megvalósítható, mint a terelőutak építése, ami sok kisajátítással jár. A közművezetékek bonyolítják ugyan a helyzetet, mert azok átszerelése nagyon nagy munka, a főtér viszont közterület, ezért hamarabb el lehetne kezdeni.
– Csak ne olyan legyen az eredménye, mint a múlt év végi hajrának!
– Az uniós támogatást olyan városoknak adták, ahol infrastruktúrára költhették a pénzt, mert volt már arra egy előzetes elképzelés. A helyenként hasznos útjavítás mellett a Bolyai tér műemlék aspektusában sajnos olyan kárt okoztak, amit nehéz lesz helyrehozni. Bár a teret is sétálóutcává lehetné alakítani, az uniós projektben való részvétel miatt öt éven át nem lehet hozzányúlni. A kerékpárutak kiépítését már három éve megszavazta a tanács, de a polgármester nem akarja végrehajtani.
– Anna, Gellért, Jázmin, Áron, Máté – aki öt gyermeket vállal manapság, annak a bátorsága nyilvánvaló, még akkor is, ha a gyermekneveléssel járó munka zöme az édesanyára, Soós Orsolyára hárul, aki angol-román szakos tanárként a női tudományokból mesterizett. Hogyan lehet a nagycsaládot összeegyeztetni a karrierépítéssel?
– A család lényege és központja a gyermek, nagy áldás és öröm is az életünkben, meghatározza a munkánk értelmét és mindig új erőt ad. Rengeteget tanulok a gyermekeimtől, akik nap mint nap rákényszerítenek a változásra. Ahogy nőnek, úgy kell alkalmazkodnunk, hiszen ők is folyton változnak. Nagy élmény megtapasztalni velük a világot, mivel új szemléletet hoznak. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba az óvodával, iskolával, és gyakorló szülőként jobban látom a hiányosságokat, problémákat. Bosszant például, hogy a jelenlegi városvezetés sok pénzt költ olyan dolgokra, ami várhatna még, és közben az iskolák bútorzata 30-40 éve nincs kicserélve. A szülői közösség tagjaként a gyermekeim osztálytermét felújítottuk, de véleményem szerint nem normális, hogy a szülők költségére valósuljanak meg ezek a javítások. A városnak van erre pénze, ezért adófizetőkként elvárnánk, hogy a költségek felosztása ésszerűbb legyen. Az idén erre is irányoztunk egy nagyobb összeget, de kifogásolható a pénz elköltésének a módja. Több baráti céget juttatnak előnyhöz, aminek az a következménye, hogy nem jó minőségű és mégis drága munkát végeznek. Ezen kell változtatni.
– Vásárhely korántsem tartozik a gyermekbarát települések közé. A központban ott van a tér, ahol egy tenyérnyi vonzó játszóhely sem várja a gyermekeket. Szülőként mi erről a véleménye?
– A mai várospolitika elhibázott iránya, hogy az autósoknak rendel alá mindent. A belvárosban nagyon érződik, hogy nincsenek olyan terek kitalálva, ahol gyermek és szülő kellemesen el tudna tölteni egy délutánt. Azt kellene elérni, hogy a kihasználatlan területek élhető, élvezhető helyszínekké alakuljanak. A Vár sétány is úgy újult meg, hogy kérésünk ellenére a játszóteret felszámolták, holott a tanulmányokban még szerepelt. A macskakővel borított nagy térnek legalább a felét át kellene alakítani egy igazi játszótérre. A lakónegyedekben kampánycéllal megújítják ugyan a játszóhelyeket, de három-négy év alatt tönkremennek. Ma, a civilizált világban egészen más felfogás szerint képzelik el, rendezik be a gyermekek szórakoztatását célzó tereket. Ebben a városban nagyobb játszmák folynak, s kevés jó ötlet valósul meg. Az élhetőséget számolják föl, s a fantáziátlan aszfalt és a rossz minőségű munkával lerakott "piskótakövek" veszik át a zöldövezet helyét.
Ha sikerül a magyar választók szavazatát megnyerni, a jelenlegi pazarlás, a rendkívül költséges, de gyenge minőségű beruházások helyett egy átgondolt és jól felépített városgazdálkodással élhető és jól menedzselt várossá alakítható Marosvásárhely. Ehhez 20-30 felkészült szakember szükséges, akik nagyobbrészt készen állnak erre a feladatra. Reménykedünk a választók bizalmában, hogy közösen értékeljük át Marosvásárhely jövőjét.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Január 13., a Vallásszabadság ünnepe
Világelsőként az Erdélyi Országgyűlés mondta ki
A Magyar Unitárius Egyház 2017. január 13-án, pénteken a vallásszabadság napján ünnepséget szervez Tordán és Kolozsváron.
A megemlékezés délelőtt 10.30 órakor istentisztelettel kezdődik Tordán. Az unitárius templomban tartandó ünnepi istentiszteleten a szószéki szolgálatot Csécs Márton torockói lelkész végzi. Az ünnepi köszöntőt Balog Zoltán, a magyarországi kormány emberi erőforrások minisztere tartja. Az ünnepi műsor keretében fellép a kolozsvári Flauto Dolce. A 2000-ben alakult régizene együttes a színes, soknemzetiségű Erdély 17-18. századi zenéjét bemutató műsorral lép fel korabeli hangszereken, Majó Zoltán művészeti vezető irányításával. Az ünnepi istentiszteletet követően sor kerül Körösfői-Kriesch Aladár Az 1568-iki tordai országgyűlés című festményének megtekintésére a tordai múzeumban.
Este 18 órától Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentisztelettel folytatódik a megemlékezés. A szószéki szolgálatot Mezei Csaba, Kolozsvár-Íriszi Unitárius Egyházközség lelkésze végzi. A köszöntések után fellép a Flauto Dolce együttes, valamint a János Zsigmond Unitárius KollégiumPéterffy Gyula kórusaErcsey-Ravasz Ferenc vezetésével. Az eseményt 19.30 órától állófogadás zárja.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinata tizenöt évvel ezelőtt január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává nyilvánította. Az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdődően számítja létét. Az erdélyi rendek 1568-ban törvénybe iktatták – a világon addig sehol nem ismert mértékben – a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot: „... a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint, és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van” – tájékoztatta lapunkat Márkó László, a Magyar Unitárius Egyház sajtóreferense.
Nyugati Jelen (Arad)

Szobrot kap Kolozsváron Dávid Ferenc
Az unitárius egyház is a reformáció 500. évfordulójának megünneplésére készül, nagyobb ünnepségsorozatra azonban 2018-ban, a vallásszabadságról szóló törvény 450. évfordulóján kerül sor. Bálint Benczédi Ferenc püspökkel az egyház előtt álló kihívásokról beszélgettünk.
– Az 1568-as tordai országgyűlésen meghirdetett vallásszabadság napjának ünnepsége felvonulással ért véget. Mit üzennek ezzel a helybélieknek?
– A templomi ünnepség Tordán amiatt egészült ki felvonulással, hogy a helybéliek figyelmét felhívjuk az esemény jelentőségére és történelmi fontosságára. Lassan ugyan, de változnak az idők. A Tordai Történelmi Múzeumot némiképp átrendezték, így az országgyűlésen a Dávid Ferencet ábrázoló Kőrösfői-Kriesch Aladár-festmény már nincs eldugva, végre jól látható helyre került. Csodálkoznak is eleget az alkalmazottak, hogy sok magyar vagy éppen tengerentúli vendég éppen ezt a képet keresi...
– A 449 évvel ezelőtt született határozat mégsem hozott békés évszázadokat az erdélyi unitáriusok számára. Mikor jött el ismét a nyugodt együttélés időszaka?
– Ha abból indulunk ki, hogy Dávid Ferenc korában Kolozsvár lakosságának nagyobb része unitárius volt, és nem egy erdélyi városban találtak menedékre a Lengyelországból elüldözött unitáriusok, Bethlen Gábor fejedelemsége alatt már akkorát fordult a kocka, hogy a háromszéki unitárius gyülekezeteket református püspökség felügyeletére bízták. Három évszázadon át az unitárius egyház lényegében még egyházalapító püspökéről sem tudott megemlékezni, mert mindig védekező álláspontra kellett helyezkednie. Megtűrtek, de elvették nyomdánkat, a rekatolizáció folyamán a kolozsvári főtéri templomot – templom nélkül maradt sok más gyülekezet is –, és fejünkre olvasták a szombatos mozgalmat. Csak a 19. század végén nyílt lehetőség arra, hogy az egyház megemlékezéseket, emlékünnepélyeket tartson, és beszélni lehessen a vallásszabadságot kimondó törvényről, amely egykoron mindenféle megtorlástól megvédte az unitárius közösségeket.
– Mennyire volt jótékony hatással az egyházra az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés?
– Igazából az 1867-es kiegyezéstől az első világháborúig tartott az az időszak, amikor végre levegőhöz juthatott az unitárius egyház. Ki tudta építeni a lelkészképzést, és föl tudta venni a kapcsolatot az angol és az amerikai unitáriusokkal. Az ott tanuló erdélyi papok hozták be a teológiába azt a fajta liberalizmust, amiről ma nagyon nehéz beszélgetni, mert a szónak már egészen más a kicsengése. A kiegyezés után az egyház szervezetileg és szerkezetileg is próbál megerősödni: a gyülekezetek, a presbitériumok, az egyházi iskolák, a folyóiratok kiépülésének és megerősödésének az időszaka ez.
– Mekkora szerep jutott az egyházi oktatás megerősödésének?
– Az unitárius egyháznak végig erős iskolája volt, amire a kiegyezés utáni időszakban már nagyobb hangsúllyal lehetett építkezni. Egyházi oktatásunk színvonalát mutatja, hogy amikor a 19. század második felében Kolozsváron megalakul az egyetem, a kollégium teljes tanári karát átveszik. Az unitárius iskolákban mindig nyitott szellemű tanítás folyt, gyorsan bevezették a természettudományok tanítását is. Alaptanításunk szerint meg kell tartani a tudás és a hit egyensúlyát. Manapság örvendünk annak, hogy a vallásoktatás visszakerült az iskolákba, de számomra nem mindegy, hogy a gyereknek mit és hogyan tanítunk. Dogmatikát vagy tényleg evangéliumot viszünk, hogy örvendjenek? Nem biztos, hogy egy 10 éves gyereknek Lázár föltámasztásáról kell beszélnünk ahelyett, hogy a számára sokkal könnyebben megérthető Irgalmas Szamaritánusról szólnánk.
– A 20. század eleje óta sok unitárius lelkipásztor megfordult az Egyesült Államokban. Többen idehaza, Erdélyben próbálták kamatoztatni tapasztalataikat, és a mezőgazdaság megújítására is kísérletet tettek, szövetkezeteket, gazdaegyleteket indítottak. Mi lett ezzel az örökséggel?
– A kommunista éra a sikeres szövetkezeti kezdeményezéseket leradírozta. Az 1948 utáni időszakban sok minden gyökeresen megváltozott. Gyülekezeteink egy része mára nagyon elöregedett és elszegényedett, éppen amiatt, mert a székely embert mindenéből kiforgatták. 27 év óta folyik a vita a magyar oktatásról, de a székely falusi emberrel senki nem foglalkozik. Kicsit túlzás, de azt kell mondanom, hogy az én nemzedékemmel kihal a földszeretet is. Ma már nincsenek mezőgazdasághoz értő emberek. Ezt kellene újratanítani. Vannak persze pozitív példák, de a sikeres gazdálkodást biztosító szövetkezésre az emberek hatalmas bizalmatlansága miatt látok kevés esélyt. Tudjuk, mi történt a kollektivizálással, és az is nyilvánvaló, hogy akik tömbháznegyedekben nőttek fel, nem térnek vissza gazdálkodni. Dédszüleim elmentek Amerikába, hazajöttek és földet vásároltak, jött a román világ, elvette tőlük. Később a nagyszülők mentek Pestre vagy Bukarestbe kőművesként dolgozni, és amikor hazajöttek, ismét földet vásároltak. A gazdálkodásban volt egy közös forgórendszer, és még ott is nagyon sok mindent közösen oldottak meg, ahol nem működött gazdaszövetkezet. 27 év óta ezt a hagyományt nem sikerült újjáéleszteni.
– Az egyházközségek által visszakapott földterületek tehát nem jelentenek akkora jövedelemforrást, mint régen.
– Egyházközségeink 50–70 százalékban kapták vissza egykori birtokaikat. Jó eset az, ha egy nagyobb vállalkozónak bérbe tudják adni, amiért gabonát vagy pénzt kapnak. Fehér hollóként az a lehetőség is adott, hogy maga a lelkész gazdálkodik, ennek viszont az a veszélye, hogy a pap és a gyülekezet között feszültség keletkezik, mert egyesek szerint „tollasodik” a lelkész. Sok helyen azonban ezek a területek műveletlenek. Régen a kolozsvári kollégiumnak 500 hektár birtoka volt, aminek a töredékét kaptuk vissza. Az erdőrészek annyira le vannak tarolva, hogy jó darabig semmiféle jövedelmünk nem származik belőle.
– Az unitárius egyház hogyan készül a reformáció ötszáz éves évfordulójának a megünneplésére?
– Erdélyben a protestáns egyházaknak jó a kapcsolata, rendszeresen találkozunk. A rendszerváltás után, amikor az erdélyi és a magyarországi unitárius egyház egyesült, igyekeztünk részt venni az ökumenikus imaheteken, jó kapcsolatot építettünk ki a magyarországi egyházakkal is. Amikor először hallottam a Reformáció Emlékbizottságról, arra gondoltam, hogy itt egy szép összefogás készül. A püspökökkel való beszélgetésből derült ki, hogy valójában nem lesz közös ünneplés, mindenki a maga egyházkerületében ünnepel, így aztán mi magunk is külön pályáztunk.
– Jövőre lesz 450 éves a vallásszabadságot kimondó tordai országgyűlés határozata. Ezt hogyan ünneplik?
– 2018 valóban mozgalmas esztendő lesz az unitárius egyház életében. Év elején teológiai konferenciával nyitunk erdélyi, bukaresti, magyarországi és amerikai teológusok részvételével. Ha addig elkészül, jövő júniusban szeretnénk felavatni Kolozsvár belvárosában a Vallásszabadság Házát. A volt püspöki rezidencia alapos restaurálási munkálatokon esik át, ez ma Kolozsvár második legrégebbi háza. A harmadik nagy tervünk Dávid Ferenc szobrának felállítása a kincses városban. Az 1900-as évek elején született ötletnek bő száz évet kellett várnia a megvalósításra. A helyi önkormányzattal két éve próbálkozunk eredménytelenül egy köztéri hely kijelöléséről: minden javaslatunkat elvetették, vagy nem tárgyaltak róla. Az az elképzelés is meghiúsult, hogy a főtéri római katolikus templom kertjébe állítsuk fel a szobrot. Végül maradunk saját portánkon: Dávid Ferenc szobra a kolozsvári belvárosi unitárius templom és a kollégium közötti nyitott térre kerül.
– Polémiát okozott az unitárius egyház kiállása a homoszexualitás mellett. A romániai történelmi egyházak közül egyedül önök nem írták alá Bukarestben az ezzel kapcsolatos, közös állásfoglalást. Ez mennyire osztja meg a híveket?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy az unitárius egyház nem mondta ki és nem is fogja kimondani az egyneműek házasságát, ez a köztudatba bevitt csúsztatás. A házasság, mint fogalom, a magyar alaptörvényben is rögzítve van férfi és nő között, de tudomásul kell vennünk, hogy ezen kívül vannak más kapcsolatok is. Mi tiszteletben tartjuk mindenki döntését, mert azt valljuk, hogy a Názáreti Jézus nem a kizárólagosságot hirdette. Nem hiszem, hogy a homoszexualitás körül kialakult vita ma a kereszténység legnagyobb problémája. Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ha egy családnak van egy púpos gyereke, azt nem dobja el, nem küldi gyehennára, de nem is helyezi a kirakatba.
– A rendszerváltás óta nagyon sok erdélyi unitárius lelkész tanult az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában. Mit lehet ezekből a tapasztalatokból ma Erdélyben alkalmazni?
– Az angol egyetemeken inkább a teológia terén tudnak elmélyülni, Amerika pedig a gyülekezetszervezés jó iskolája. Minden erdélyi unitárius gyülekezetnek van egy amerikai testvérgyülekezete, és ezeknek a kapcsolatoknak mintegy hetven százaléka ma is működik. A kinn tanultak hatására Erdély-szerte beindult egy erjedési folyamat az istentiszteletek mellett kiépülő különböző foglalkozások, gyülekezeti kapcsolatok révén. Az a jó, hogy az erdélyi embernek van egy veleszületett normális szűrőrendszere, így a külföldi példákból csak azt veszi át, amit maga számára jónak ítél.
– Az egyházak iránti általános érdektelenség, a kiürülő templomok jelensége, gondolom, az unitárius egyházat sem kíméli. Van-e erre gyógymód?
– Egyházi életünk lelkészcentrikus, ezért lényeges, hogy a lelkész szakmailag jól felkészült legyen. A teológiai oktatás ma már olyan szinten áll, hogy képesek vagyunk hiteles prédikátorokat képezni. Olyan lelkészre van szükség, aki nemcsak szépeket mond, hanem szépeket is tesz. Az elöregedett gyülekezetekben az a kérdés, hogy egy huszonéves fiatal lelkész meg tudja-e találni a hangot a gyülekezet idős tagjaival. Én abban látom a jövőt, ha újra tudjuk értelmezni kapcsolatainkat. Olyan alkalmakat kell teremteni, ahol az emberek le tudnak ülni beszélgetni, és megtalálják kérdéseikre a választ. A pap mindenre nem tud válaszolni, ezért szükséges az értelmiségiek beépítése. A jövő feladata, hogy tanárnak, mérnöknek és más értelmiséginek is feladatokat adjunk. Ezen az úton kell haladni gyülekezeteink újjátervezésében. Ebben a folyamatban fontos szerep vár a szociális háló kiépítésére. Kolozsvár esetében már kidolgoztunk egy olyan hálózatot, hogy utcánként – vallási hovatartozástól függetlenül – hány magyar lakik és kinek van szüksége segítségre? Ez a többi egyházakkal közösen sokkal hatékonyabb és eredményesebb lenne. Mai szórványosodó településeink magyarságán leginkább az egyházak összefogásával lehetne segíteni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)