Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Köntés György
2 tétel
2016. január 4.
Égig érő csodafa
Köntés György: Morfondírozásaim
Tanárköltő vagy költőtanár? Próbálom megfejteni, melyik kifejezés illik leginkább e kötet szerzőjének neve alá. Az első mellett döntök, mert inkább ez fejezi ki, gondolom, mindannak lényegét, amibe Köntés György belevágott, s lehet, ez az út, amelyre rátévedt, a továbbiakban mérhetetlenül kiszélesedik.
Előtte a pálya, mondhatnánk, ha kezdő költőről lenne szó, ám mögötte egy másik egész, immár befutott pálya, a pedagógusi, ennek bezártával, lezárulásával lépett rá egy olyan ösvényre, amely sok örömmel és elégtétellel szolgálhat számára. Milyen jó az, ha a pedagógusnak nyugdíjba vonulása után is marad még mondanivalója, s ha azt nem mondhatja el ezek után tanítványainak, hát elmondja ő mindenkinek, hadd hívjam segítségül a nagyot, a nagyobbat, elmondja ő sokkal feszesebben, választékosabban a költészet nyelvén.
Azt nem állíthatom a száztíz vers elolvasása után, hogy nagyszerű költő jelentkezett, de szépreményű kezdőnek sem nevezhetem, mert a csúcsig még sok minden hátravan, ám a kezdő lépéseken is már jócskán túljutott. A jó pár tucatnyi alkotás között akad néhány tiszta, ragyogó gyöngyszem, ezek mellett pedig jelen vannak az egyelőre ujjgyakorlatoknak felfogható kísérletezések. Tetszik, ahogy a közvetlen környezetünkhöz tartozó, a tőlünk karnyújtásnyira ágaskodó, elfekvő tárgyakat, jelenségeket rímekbe ágyazva felmutatja nekünk, hadd lássuk, mennyivel többet jelentenek számunkra, ha értő szemmel, megértéssel közelítünk hozzájuk.
Vannak gyönyörű szóképei, amelyek arról győznek meg, hogy a szerző jóval túljutott a botladozáson, s talán, ha sok-sok évvel ezelőtt tévedt volna a költészet mezsgyéjébe, ma hitelesebb, bőségesebb lenne a termés. Több írással, legfőképp eszközeivel visszacsatol sokat idézett költőinkhez, de vannak egészen eredeti, mélyebb továbbgondolásra késztető sorai is.
Az őrséget álló patakparti fűzfa, a lábait a patakban mosó rét, az ágakra akasztott gyülemlő gondolatok, a mesét mondó Olt-híd, az ágak hegyén őgyelgő üde rügyek és mások elvezetnek a csodafához, nyitott mesekönyv lesz minden, ahol megjelenik a múlt és jelen, ahol szikrázik a lét, s ébresztőt fúj a Hargita. S a vadvirágok tavaszán megújul megint a történelem, a helyszín, ahol a székely él és remél…
Meleg szavakkal ajánlom Köntés György első, eddig egyetlen verskötetének alkotásait olvasásra és továbbgondolásra!
Dr. Péter Sándor. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. november 20.
AJÁNLÓ
KÖNYVBEMUTATÓ
* Ma 17 órától a maksai református egyház imatermében bemutatják dr. Kerekes Jenő háziorvos Rendhagyó családtörténet és napló című könyvét, valamint Köntés György, a maksai iskola egykori tanárának verseskötetét.
* Holnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című könyvet, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból. A kötetet Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója és dr. Borcsa János ismerteti, valamint megtekinthető lesz a tudós kéziratos hagyatékának az a része, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A kötet a helyszínen megvásárolható.
KÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK
* Ma 18 órától a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Útirajzok. Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztette és előadja: Csadi Zoltán színművész (Budapest). Kedden 17 órától tisztelgés Incze László muzeológus, történész, tanár sírjánál a baróti római katolikus temetőben, emléktábla-avatás, 18 órától Bánffy Miklós pályaképe – kiállításmegnyitó Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében.
DESIGNHÉT
A november 20–24. között Sepsiszentgyörgyön zajló 3. Design Week keretében ma 17 órától a 2. Csernátoni Design Táborban készült terveket mutatják be a Magmában. 18 órától TWIST, a 3D-ékszerek világa – Török Réka jelmeztervező, ékszerkészítő, a REKKO brand tulajdonosa és Simon Norbert divatfotós közös kiállítása a Lábas Házban. 18.30-tól: „Mesélő jelmezek” – kiállítás, könyvbemutató, filmvetítés a Lábas Házban. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)