Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kozsokár Gábor
83 tétel
1993. szeptember 29.
Szept. 29-én frakcióvezető választást tartott az RMDSZ képviselőházi csoportja, Tokay György lett az elnök, Bárányi Ferenc és Borbély László az alelnökök. A frakció kilenc tagja /András Imre, Birtalan Ákos, Borbély Imre, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenő, Sinkó István, Szilágyi Zsolt, Varga Attila és Zsigmond László/ kivonult az ülésről és nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen, hozzátéve, hogy tudomásul veszik a többség akaratát, de emlékeztettek az SZKT szeptemberi állásfoglalására: a Neptun-üggyel kapcsolatban Tokay György és Borbély László képviselők politikai hibát követtek el. A szenátusi RMDSZ-csoportban korábban volt már választás, melynek eredményeként Verestóy Attila lett az elnök és Kozsokár Gábor az alelnök. /Mózes Edith: Kivonulás a frakcióvezető-választásról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./
1993. október 9.
Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátor elmondta, hogy levelet írt Vacaroiu miniszterelnöknek, kérve, helyezzék hatályon kívül a Kovászna megyei prefektusnak a román iskolák kötelező felállítására vonatkozó rendeletét. - Romániában a nemzetiségi statútum, az 1945. évi 86-os törvény ma is érvényben van, egy 1991-es alkotmányjogi egyetemi tankönyv is megemlíti. /Tóth Erzsébet: A jognak kosra Háromszéken. = Magyar Nemzet, okt. 9./ Az 1945-ös nemzetiségi statútum szövege, egyben Rozsnyai Sándor értékelése: Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
1994. szeptember 3.
A Szenátus őszi ülésszakának első napján megválasztotta a vezetőséget. Elnök továbbra is Oliviu Gherman, a titkárok között megmaradt Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátor. - Az RMDSZ a majd napirendre kerülő oktatási törvénytervezet módosításáért folytat harcot. Ez nem lesz könnyű, mert a Románok Nemzeti Egységpártja szept. 2-3-i tanácskozásán ismételten leszögezte, hogy kisebbségi vonatkozásban sokallja a törvénytervezetnek a Képviselőházban elfogadott változatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
1994. október 20.
Corneliu Vadim Tudor szenátor, a Nagy-Románia Párt elnöke okt. 19-én az ún. Hargita-Kovászna megyei vizsgálat /Har-Kov jelentés/ megismétlését kérte, azt állítva, hogy elnyomják az ott élő románokat. Kozsokár Gábor szenátor válaszában rámutatott arra, hogy ne névtelen levelekre hivatkozzon Tudor, hanem hozzon hivatalos kimutatásokat. Tudor újból szót kért és katonai megoldásokat sürgetett a székely megyékben. Végül a Szenátus nem foglalt állást az ügyben. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 20., /Új Magyarország, Magyar Hírlap, okt. 20./
1996. február 7.
Az RMDSZ szenátusi frakciójában is megtörtént a tisztújítás febr. 6-án, a frakció elnöke ismét Szabó Károly, elnökhelyettes Seres Dénes, a titkár továbbra is Buchwald Péter. Az RMDSZ-frakció javaslatára Kozsokár Gábort újraválasztották a szenátus egyik titkárává. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 7./
1996. február 17.
"Febr. 15-én a szenátus nagy többséggel elfogadta a pártokról szóló törvény felsőházi változatát, amely nagy mértékben akadályozza a pártok bejegyzését. Szabó Károly, az RMDSZ szenátusi csoportjának vezetője sajtóértekezletén kijelentette, hogy ezt a szöveget inkább "a pártok betiltására irányuló törvénynek" kellene nevezni. A szövege eltér a képviselőházi változattól, egyeztetésre lesz szükség a két ház között. A képviselőház 2500 alapító tagot írt elő 10 megyéből, az új változat 10 ezret 21-ből, s legalább 300-at egy-egy megyéből. Kozsokár Gábor, az RMDSZ szenátora rámutatott, hogy ezek az előírások sértik az alkotmányban a szabad társulásra vonatkozó jogot. Ugyancsak elfogadhatatlannak minősítette a szenátor azt a szenátusban beiktatott szöveget, miszerint minden pártnak "a nemzeti érdeket kell szolgálnia". Feltette ugyanis a kérdést, ki határozza meg a nemzeti érdeket? /"A pártok betiltására irányuló törvény" A szenátus megszavazta. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"
1996. március 4.
Márc. 4-én sok újságíró volt kíváncsi a szenátorok véleményére. Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátor a vezető kormánypárt tagtoborzását a régi katonafogdosáshoz hasonlította. Állami hivatalokban, vállalatoknál csak az lép előre, csak az maradhat a helyén, aki belép a pártba. Más szenátorok az országos tömegtájékoztatási eszközök kisajátítása, választási propagandára való felhasználása ellen keltek ki. Ugyancsak elítélték azt, hogy a kormány rendkívül magas összegért, külföldi hitelből új, szupermodern nyomdát vásárolt a civil őrszolgálatnak, az SPP-nek. /Zsehránszky István: Parlamenti ügyelet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./ Megjegyzés: A kilenc román titkosszolgálat egyike az SSP, az államelnökség mellett működő testőrszolgálat /SPP/, élén Dumitru Iliescu vezérőrnaggyal, Iliescu elnök unokatestvérével. Ezen szolgálaton belül működik az Elnöki Politikai Információs Iroda /BIPP/, amely az elnök ellen irányuló lehetséges veszélyek elhárításával foglalkozik. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), 1995. ápr. 12./
1996. március. 13
"Márc. 12-én a szenátus gyorsított tűzte napirendjére Ion Predescu /Szociális Demokrácia Pártja, a vezető párt/ és Valer Suian /Román Nemzeti Egységpárt/ által benyújtott kezdeményezést, majd Hajdú Gábor és Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátorok módosító indítványait elvetve, az RMDSZ ellenszavazatával, elfogadták az immár hírhedt rendelkezéseket, hogy 3 hónaptól 3 évig terjedhető börtönbüntetéssel sújtható más állam zászlajának, felségjeleinek kitűzése, illetve himnuszuk eléneklése, továbbá 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés róható ki "az ország vagy a román nemzet bármely eszközzel történő nyilvános gyalázásáért". A törvényjavaslat képviselőházi vitája még hátravan. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 13., 738. sz./"
1996. március 28
"Az RMDSZ bukaresti székházában márc. 27-én tartott sajtótájékoztatón Markó Béla elnök beszámolt az RMDSZ-delegáció részvételéről az EDU párizsi pártelnöki konferenciájáról, amelynek zárónyilatkozatába a nemzeti kisebbségi kérdés fontosságára utaló értékelés bekerült, az RMDSZ javaslatára. A választások közeledésével a nacionalista retorika felerősödött, Markó Béla említette az RNEP szélsőséges, magyarellenes nyilatkozatait, az Evenimentul Zilei két számában az "állam biztonságát fenyegető" magyar veszélyről szóló "dokumentumokat". Vida Gyula a nagy késéssel megkezdődött költségvetési vitáról és a kormány tervezetéről mondott kritikus véleményt. Mátis Jenő adatokkal bizonyította, hogy a költségvetési tervezet hamis adatokra épül. A kereskedelmi mérleg 2 milliárd dolláros hiányt mutat, a lej 1995-ben 46 %-kal leértékelődött, zuhanása tovább tart. Markó Béla cáfolta, hogy egyezség létezne a vezető kormánypárt és az RMDSZ között, viszont képtelenségnek nevezte, hogy a magyarság szervezeteivel való bármilyen együttműködés súlyos vádnak minősül Romániában. Szabó Károly szenátor elmondta, hogy a titkosszolgálat, az SRI igazgatója, Virgil Magureanu köszörüli a kést, mellyel a román politikai pártok harcba indulnak a választásokon. Az SRI azzal ijesztgeti az embereket, hogy Magyarország a nemzeti össztermék 6,6 %-át fordítja a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ pénzelésére, s rajta keresztül a Románia elleni diverzióra. Ismeretes, hogy a valóságban az MVSZ támogatására juttatott összeg a magyar költségvetés 0,2 %-át teszi ki. És költségvetésről van szó, nem nemzeti össztermékről. /Zsehránszky István: Fenik a késeket - készül a mutatvány! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 27., 748. sz./ Markó Béla szövetségi Megjegyezte, hogy pillanatnyilag az RNEP még a kormány tagja, és cáfolta, hogy az RMDSZ a kormány nagyobbik pártjával, az RTDP-vel bármiféle együttműködést alakított volna ki: ehhez ugyanis az RTDP-nek sok tekintetben változtatnia kellene magatartásán. Kozsokár Gábor szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási kampány közeledtével megsokasodtak a parlamentben az olyan demagóg törvényjavaslatok, kezdeményezések, amelyek különböző kategóriáknak ígérnek kedvezményeket. Bodó Barna arról tájékoztatott, hogy az RMDSZ küldöttsége Párizsban Markó Béla vezetésével a napokban részt vett a centrum és jobbközép pártokat tömörítő EDU - Európai Demokrata Unió - pártvezetőinek konferenciáján. Az ott elfogadott nyilatkozatba az RMDSZ kezdeményezésére külön szakasz került a nemzeti kisebbségek jogainak védelméről, és Markó Béla szövetségi elnöknek alkalma nyílott Alain Juppé francia miniszterelnököt is röviden tájékoztatni a romániai magyarság helyzetéről, a román-magyar viszonyról. /Nacionalista retorikától mentes választási kampányt RMDSZ-sajtóértekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28/"
1996. május 23.
Máj. 23-án a parlamenti pártok képviselői találkoztak Iliescu elnökkel. Az RMDSZ-t képviselő Kozsokár Gábor szenátor és Vida Gyula képviselőházi frakcióvezető a parlamenti és elnökválasztás külön időpontja mellett érveltek és a parlamenti választásokon a 3 %-os küszöböt tartották elfogadhatónak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 24., 787. sz./
1996. június 18.
Jún. 18-án Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátor javaslatára tárgyalták az 1945 után politikai okokból üldözött, külföldre deportált, illetve hadifogságba esett személyek jogaira vonatkozó 118/1990-es törvényrendeletet. A megszavazott módosítás értelmében a jogosultak, akik még nem tudták beszerezni igazoló irataikat, további, 1997. dec. 1-jéig tartó haladékot kaptak erre. A képviselőházban már előzőleg elfogadták ezt a módosítást. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 18./
1996. június 29-30.
"Kozsokár Gábor szenátorújabb részleteket ismertetett a tanügyminisztériumi brigád Kovászna megyei ellenőrzéséről. A megyei tanfelügyelőségen hagyott jegyzőkönyvben határozott utasítások szerepeltek leváltásokra, büntetésekre. A tanügyiek és Kozsokár Gábor is tiltakozott, a minisztériumhoz fordultak. Ezután már azt mondták, hogy a jegyzőkönyv nem végleges. Kiderült, hogy Rákosi Zoltán tanfelügyelő elsiette a dolgot, ő már több leváltásról és szankcióról intézkedett /Fekete Miklós (Kézdivásárhelyi Pedagógiai Líceum), Budai István aligazgató (Kézidvásárhelyi Mezőgazdasági Líceum), Korodi Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, akit azzal vádoltak, hogy jogtalanul vette fel fizetését/. A szankciókra nem kerül sor. Az ellenőrző brigád kifogásolta, hogy a vegyes iskolákban kevés a román aligazgató, szerintük az igazgatók felének románnak kellene lenni. A tanügyiek összetétele valójában megfelel Kovászna megye összetételének: 76 % magyar, 24 % román. /Zsehránszky István: "Fő szempont: a nemzeti!" Beszélgetés a megkülönböztetésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29-30./"
1996. július 4.
Kozsokár Gábor, az RMDSZ szenátora júl. 4-én írásos beadvánnyal fordult Octav Cosmanca államtitkárhoz, a kormány helyi közigazgatásért felelős főosztályának vezetőjéhez, Vlad-Adrian Casuneanu, Kovászna megye prefektusa visszaéléseivel, szándékos mulasztásaival kapcsolatban: szabotálta az állami lakások jogi helyzetét szabályozó törvény alkalmazását. A helyi tanácsok időben beadták az állami lakások visszaszolgáltatására vonatkozó kéréseket elbíráló bizottságok kinevezésével kapcsolatos javaslataikat, a prefektus halogatta a kinevezést, emiatt nem lehetett megkezdeni a kérések elbírálását, lassan lejár a határidő. Végül a prefektus júl. 2-án kiküldte a kinevezésről szóló rendeleteit, de márciusi és áprilisi keltezéssel. Kozsokár Gábor kivizsgálást és törvényes felelősségre vonást kért az ügyben. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 4., 816. sz./
1996. szeptember 5.
Az RMDSZ szenátusi csoportja szept. 2-án megtartotta tisztújító közgyűlését, ennek eredménye: Verestóy Attila a frakció elnöke, Szabó Károly az alelnöke, Buchwald Péter a titkára. A frakció ismét Kozsokár Gábort javasolta a szenátus Állandó Bizottsága titkári tisztjébe. Hasonlóképpen tisztújító közgyűlést tartott az RMDSZ képviselőházi csoportja is. Változatlan maradt a vezetőség: Vida Gyula frakcióelnök, alelnökök: Pécsi Ferenc és Szilágyi Zsolt, titkár: Fekete Zsolt, az Állandó Bizottság titkárává ismét Kónya-Hamar Sándort javasolták. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
1996. szeptember 26.
A szenátus eredeti napirendjét felborítva szept. 26-án sürgősségi eljárással a magyar-román alapszerződést tárgyalta. Szabó Károly az RMDSZ álláspontját ismertette az 1201-es ajánlás szűkítő értelmezéséről. A megszorító értelmezésmód azzal fenyeget, hogy azzal az 1201-es lényege sikkad el. Ezenkívül az egyházi és közösségi javak visszajuttatására és a kollektív jogokra vonatkozó szövegek kihagyása indokolja azt, hogy az RMDSZ-szenátorok nem támogatják fenntartás nélkül az alapszerződést. Az alapszerződést ratifikálta a szenátus 87 igen, 13 nem ellenében és 3 tartózkodással. Az öt RMDSZ-szenátor közül dr. Csapó József és Hosszú Zoltán ellene voksoltak, Kozsokár Gábor és Szabó Károly tartózkodott, Gazda István pedig nem szavazott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 26., 874. sz./
1996. november 8.
A nov. 3-i választásokon az RMDSZ a következő eredményeket érte el: RMDSZ államelnök-jelöltjére leadott szavazatok száma: 761 007, az összes szavazat 6,02 %-a, ezzel Frunda a negyedik lett a jelöltek közül. Az RMDSZ szenátorjelöltjeire leadott szavazatok száma: 836.705 /6,81 %/, a képviselőjelöltjeire leadott szavazatok száma: 812.206 /6,64 %/. Az RMDSZ a szenátusban 11, a képviselőházban 25 mandátumot szerzett. Az RMDSZ szenátorai: Csapó József, Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Menyhért Gábor, Kozsokár Gábor, Lőrincz Gyula, Markó Béla, Puskás Bálint Zoltán, Seres Dénes, Szabó Károly, Verestóy Attila, képviselői: Antal István, Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Becsek-Garda Dezső, Birtalan Ákos, Böndi Gyöngyike, Elek Barna, Kakassy Sándor, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Kónya Hamar Sándor, Kovács Csaba Tibor, Márton Árpád Ferenc, Mátis Jenő, Nagy István, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Rákóczi Lajos, Székely Ervin, Szilágyi Zsolt, Tamás Sándor, Tokay György, Vajda Ferenc, Varga Attila, Vida Gyula. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 8., 905. sz./ Az 1990-es választás eredménye: A képviselőházban RMDSZ 991 601 szavazat /7,23 %/, a szenátusban: RMDSZ 1 004 353 szavazat, /7,20 %/, A parlamenti helyek megoszlása: Nemzeti Megmentési Front 355 mandátum, RMDSZ 41 mandátum. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1990. máj. 27./ A parlamentbe jutott RMDSZ képviselők: Tokay György /Arad megye/, Szilágyi János /Beszterce-Naszód m./, Nagy Béla, dr. Csapó József, Szilágyi Zsolt /Bihar m./, Madaras Lázár /Brassó m./, Brendus Gyula /Fehér m./, Borbély Ernő, Csutak István, Incze Béla, Borsos Géza, Nagy Benedek /Hargita m./, Pillich László, Podharadszky László, Eckstein Kovács Péter /Kolozs m./, Domokos Géza, Márton Árpád, Bajcsi Ákos /Kovászna m./, Zonda Attila /Máramaros m./, Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly, Zsigmond László /Maros m./, András Imre, Pécsi Ferenc, Varga Attila /Szatmár m./, Vida Gyula /Szilágy m./, Bárányi Ferenc /Temes m./, RMDSZ-szenátorok: Hosszú Zoltán /Arad m., Demény Lajos /Bihar m./, Fazakas Miklós /Brassó m./, Hajdú Gábor, Verestóy Attila /Hargita m./, Szőcs Géza /Kolozs m./, Király Károly, Kozsokár Gábor /Kovászna m./, Csiha Tamás /Máramaros m./, Markó Béla /Maros m./, Szabó Károly /Szatmár m./, Tóth József /Szilágy m./. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1990. máj. 29./ 1992. szept. 27-i választás: A képviselőházban: RMDSZ 7,46 % /811 290 szavazat/ - 27 képviselői hely. A szenátusban az RMDSZ 7,58 % /831 469 szavazat/ - 12 szenátor. Az RMDSZ képviselőjelöltjeire 1990. májusában 983 890-en szavaztak, most 172 600-zal kevesebben, az RMDSZ szenátorjelöltjeire pedig 1990-ben 1 094 353-an adták voksukat, most viszont 262 884-gyel kevesebben. /Szabadság (Kolozsvár), 1992. okt. 9., Dimineata (Bukarest), 1992. okt. 11./ Az 1992. szept. 27-én megválasztott RMDSZ szenátorok: Hosszú Zoltán /Arad m./, Csapó József /Bihar/, Incze Tibor /Fehér/, Verestóy Attila, Hajdú Gábor /Hargita/, Buchwald Péter /Kolozs/, Kozsokár Gábor, Magyari Lajos /Kovászna/, Markó Béla, Frunda György /Maros/, Szabó Károly /Szatmár/, Seres Dénes /Szilágy/, RMDSZ képviselők: Tokay György /Arad/, Rákóczi Lajos, Szilágyi Zsolt, Székely Ervin /Bihar/, Szilágyi Zoltán /Beszterce/, Madaras Lázár /Brassó/, Borbély Imre, Nagy Benedek, András Imre, Asztalos Ferenc, Antal István /Hargita/, Takács Csaba /Hunyad/, Sinkó István, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenő /Kolozs/, Márton Árpád, Zsigmond László, Birtalan Ákos /Kovászna/, Borbély László, Kerekes Károly, Elek Barna, Németh János /Maros/, Mazalik József /Máramaros/, Varga Attila, Pécsi Ferenc /Szatmár/, Vida Gyula /Szilágy/, Bárányi Ferenc /Temes/. /Szabadság (Kolozsvár), 1992. okt. 9./
1996. november 28.
A szenátus nov. 27-i ülésén a szenátus elnökévé választották Petre Romant /87 szavazattal, ellene 52-en voksoltak/, a Társadalmi Demokrácia Pártja jelöltje, Teodor Melescanu ellenében. Az RMDSZ Kozsokár Gábort jelölte a szenátus állandó bürója titkári tisztségébe. A szenátus elfogadta a 143 szenátori mandátumot igazoló bizottság jelentését, Ion Iliescut is szenátorrá választották /Szabadság (Kolozsvár), nov. 28., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 27., 916. sz./ A képviselőház elnökévé választotta Ion Diaconescut, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnökét. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
1997. február 3.
"Az RMDSZ képviselőházi csoportja február 3-án megválasztotta a frakció új vezetőségét. A frakció elnökévé Varga Attila Szatmár megyei, alelnökeivé Asztalos Ferenc Hargita, illetve Kovács Csaba Brassó megyei képviselőt választották, míg a frakciótitkári tisztséget továbbra is Ráduly Róbert látja el. Ugyanakkor a frakció ismét Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselőt javasolta a Képviselőház Állandó Bizottságának titkári tisztségébe, és a Képviselőház plénuma a javaslatot megszavazta. Ez utóbbi tisztségbe az RMDSZ szenátusi frakciója is megtette javaslatát, amelyet a Szenátus plénuma február 3-i, első ülésén elfogadott, így a Szenátus Állandó Bizottságának titkári tisztségét továbbra is Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátor tölti be. Az RMDSZ szenátusi frakciójának új vezetőségét szerdán, február 5-én választják meg. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 3., 958. sz./"
1997. február 4.
"Febr. 3-án a szenátusban sor került az Állandó Büró újraválasztására. Az RMDSZ-t megillető titkári tisztségre 108 szavazattal 26 ellenében ismét Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátort választották.Ugyanezen az ülésen Puskás Bálint Kovászna megyei és Szabó Károly Szatmár megyei szenátor politikai nyilatkozatot terjesztett elő. Puskás Bálint a hatnapos munkahét visszaállítását célzó, kormánykörökből is származó kezdeményezések ellen érvelve kifejtette, hogy egy ilyen intézkedésnek nem látnák hasznát sem a dolgozók, sem pedig a nemzetgazdaság. Szabó Károly azt az igényt fogalmazta meg, hogy az áramszolgáltató vállalat (RENEL) fizetési késedelem esetén mindaddig ne rójon ki késedelmi kamatot, amíg a megfelelő összeg fedezhető az előfizetőktől bevételezett biztonsági letétből. Amennyiben pedig ilyen késedelem nem áll elő, a szóban forgó letétért járó törvényes kamatot ne sajátítsa el – illetéktelenül – a RENEL, hanem utalják át azt az előfizető számlájára. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 4., 959. sz./
1997. március 5.
"A Szenátus márc. 3-i ülésén az RMDSZ-frakció részéről Kozsokár Gábor és dr. Csapó József élt az interpelláció jogával. Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátor szorgalmazta a burgonyatermelőknek nyújtandó kedvezmények és anyagi támogatás megadását. Dr. Csapó József Bihar megyei szenátor interpellációjában a hazai és nemzetközi jogrendet, a magántulajdon sérthetetlenségét semmibe vevő ügyletnek minősítette a nagyváradi Urszula Apácarend Kolostorától annak idején önkényesen és jogcím nélkül állami tulajdonba vett ingatlan lakásállományának a bérlők számára történő eladását. Követelte a visszaélés szankcionálását és a szóban forgó ingatlan egyházi tulajdonba való visszajuttatását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 4., 978. sz./ Ugyanezen a szenátusi ülésen Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke élesen bírálta a volt román uralkodót, Razvan Dobrescu parasztpárti szenátor visszautasította ezt a hangot, erre Tudor és párthívei tiltakozásul elhagyták a termet. - Ugyancsak bírálta a volt király fogadását Ion Iliescu elnök, aki pártja vezetőségének jelenlétében márc. 3-án ünnepelte 67. születésnapját. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./"
1997. március 10.
"A Szenátus márc. 10-i, hétfői ülésén a politikai nyilatkozatok során Eckstein-Kovács Péter és Kozsokár Gábor szólalt föl."
1997. április 10.
"Ápr. 8-án Emil Constantinescu államelnök kezdeményezésére tanácskozás zajlott le a Cotroceni Palotában, amelyen részt vettek a koalíciós pártok vezetői, a kormányfő és a kormány tagjai, a szenátus és a képviselőház elnökei, a két ház szakbizottságainak elnökei vagy alelnökei. A tanácskozáson az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök távollétében Takács Csaba ügyvezető elnök, továbbá Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetők, Kozsokár Gábor és Kónya-Hamar Sándor, a szenátus, illetve a képviselőház Állandó Bürójának titkárai, Hajdú Gábor, Vida Gyula és Asztalos Ferenc szenátusi, illetve képviselőházi szakbizottsági elnökök, illetve alelnökök képviselték. Hasonlóképpen jelen volt a tanácskozáson az RMDSZ két minisztere, Tokay György és Birtalan Ákos, valamint dr. Molnár Géza, az egészségügyi minisztérium államtitkára. - A tanácskozáson a koalíciós együttműködés időszerű kérdéseiről, a kormányzati és parlamenti munkában való részvétel hatékonyságának javításáról, az álláspontok egyeztetésének és a nézetkülönbségek tisztázásának és kiküszöbölésének szükségességéről folyt eszmecsere. Constantinescu bírálta, hogy egyes miniszterek és koalíciós képviselők egyéni nyilatkozataikban eltérnek a koalíció programjától. Hangsúlyozta, hogy javítani kell a kapcsolatot a kormány és a törvényhozás között. A részvevők megerősítették a parlamenti többség pártjainak politikai akaratát az együttműködés javítására, a kormányzati és törvényhozási munka hatékonyságának növelésére, a társadalmi és gazdasági reform megvalósítása érdekében. Az RMDSZ álláspontját a felmerült kérdésekben Takács Csaba, Birtalan Ákos és Vida Gyula fejtették ki. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 9., 1004. sz., Szabadság, ápr. 10./ A tanácskozás előtt nyilvános vita robbant ki a kormány ellenőrző hivatala és a Petre Roman által vezetett Demokrata Párt között, miután a hivatal szerint Petre Roman, Traian Basescu közlekedési miniszter és mások jogtalanul használnak protokollvillákat. A Demokrata Párt kiadott nyilatkozat szerint ezzel a párt kiszorítására törekszenek. Radu Vasile, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt főtitkára visszautasította Petre Roman álláspontját. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./"
1997. április 10.
"Ápr. 10-én az RMDSZ parlamenti frakciójának nevében Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátor az 1997. évi költségvetési törvénytervezet általános vitája során a két Ház együttes ülésén kijelentette, hogy a tervezet előkészítői a szakbizottságokban végzett munka folyamán igyekeztek a kiadási oldalon a meglévő és kiszámítható erőforrások lehető legjobb elosztására, különös tekintettel a szükségben lévők, a nehéz körülmények között élő rétegek szociális védelmére. Bár a meglévő keretek igencsak szűkösek, a törvényhozás elé terjesztett költségvetési tervezet a jelenleg rendelkezésre álló források méltányos elosztását célozza. Az RMDSZ szenátora reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a nyár folyamán újabb pénzügyi erőforrásokat tárnak fel ? többek között a korrupciós ügyletek visszaszorításával, a tartozások behajtásával, a veszteségek felszámolásával ?, ami lehetővé teszi a költségvetés módosítását és az objektív szükségletek jobb kielégítését. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a helyi közigazgatási egységek költségvetése még mindig igen nagy mértékben függ a központi költségvetéstől. Mindezek ellenére, az adott helyzetben ezt a költségvetést az RMDSZ parlamenti csoportja támogatja és meg fogja szavazni ? jelentette ki végezetül Kozsokár Gábor szenátor. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 15., 1008. sz./ Ápr. 10-én megkezdődött, majd ápr. 11-én folytatódott az 1997. évi költségvetés általános vitája a két ház együttes ülésén. Az RMDSZ képviselőházi frakciója részéről Nagy István Hargita megyei képviselő szólalt fel. Ugyancsak ápr. 10-én az együttes ülésen jóváhagyták Románia részvételét az Albániába küldendő nemzetközi védelmi alakulatokban. Az RMDSZ álláspontját a kérdésben Szabó Károly Szatmár megyei szenátor fejtette ki, hangsúlyozva, hogy szövetségünk támogatja a romániai zászlóalj részvételét az albániai béke és stabilitás helyreállításában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 14., 1007. sz./"
1997. május 7.
"Máj. 7-én Kozsokár Gábor és Puskás Bálint szenátorok, illetve Birtalan Ákos és Márton Árpád képviselők felkeresték hivatalában Victor Ciorbea kormányfőt. A megbeszélés tárgya a Sepsiszentgyörgyön megkezdett csendőrlaktanya-építés vitatott ügye volt. A Kovászna megyei honatyáknak a környező lakótelepbe beékelődő építkezés leállítása mellett érvelő, dokumentumokkal alátámasztott előterjesztését a miniszterelnök megértéssel tudomásul vette. Tisztázódott, hogy jelenleg csupán állagmegőrző munkálatokat végeznek a helyszínen, ugyanakkor körvonalazódott egy kölcsönösen elfogadhatónak ígérkező kompromisszumos megoldás lehetősége. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 7., 1021. sz./"
1997. augusztus 30.
"Augusztus 30-án, szombaton Markó Béla szövetségi elnök, Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Orbán Árpád megyei tanácselnök, Kozsokár Gábor szenátor, Márton Árpád és Tamás Sándor képviselők, Gazda László alprefektus és Örsi Imre, az Állami Vagyonalap Igazgató Tanácsának tagja Kovászna megyei körúton vett részt. A Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Baróton megtartott polgári fórumokon a résztvevők beszámoltak a nagyszámban megjelent érdeklődőknek az RMDSZ elmúlt 9 hónapi kormányzási szerepéről és válaszoltak a lakosság kérdéseire. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 1., 1103. sz./"
1997. szeptember 3.
"Szept. 1-jén tartotta tisztújító ülését az RMDSZ parlamenti csoportja. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének újraválasztották Verestóy Attilát, alelnöknek ugyancsak Hajdú Gábort, a titkár Puskás Bálint lett, a szenátus titkárává Kozsokár Gábort választották. A képviselőházi csoport vezetőjét, Varga Attilát is újraválasztották, alelnökök: Asztalos Ferenc és Márton Árpád, a titkár Ráduly Róbert. A képviselőházi titkár Kovács Csaba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./ "
1997. szeptember 4.
"Szept. 4-én Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Birtalan József gazdasági alelnök, Niculescu Antal kormányfőtitkár-helyettes, Kozsokár Gábor, Hajdú Gábor és Puskás Bálint szenátorok az RMDSZ bukaresti székházában fogadták Dr. Habsburg Ottót, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökét és az Európa Parlament tagját, akit Romániába elkísér fia, Habsburg György főherceg is. Markó Béla ismertette a romániai demokrácia, ezen belül a kisebbségek helyzetének alakulását, a reform helyzetét és a jelenlegi kormánykoalíció erőfeszítéseit hazánk integrációja irányába. Az RMDSZ vezetői ugyanakkor kiemelték a külföldi befektetések fontosságát is. Dr. Habsburg Otto emlékeztette a jelenlevőket, hogy eddig következetesen kiállt az európai eszme mellett és ezért aktívan támogatja a közép-kelet-európai országok felzárkózását. A Páneurópai Unió elnöke szerint a novemberi változások óta állandóan javul Románia külföldi megítélése, ami alapfeltétele az integrációnak. "A demokratikus erők, köztük az RMDSZ kormányalakítása után teljes mértékben támogatom Románia integrációs törekvéseit. Sok még az előttünk álló feladat, de optimista vagyok" - mondta az Európa Parlament tagja, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az integrálódni kívánó országok megítélésében elsőrendű fontossággal bír a kisebbségi kérdés megfelelő kezelése is. Bukaresti látogatása során Dr. Habsburg Ottó találkozni fog Adrian Severin külügyminiszterrel, Alexandru Herlea integrációs miniszterrel, Tokay György kisebbségvédelmi miniszterrel, Victor Bostinaruval, a képviselőház külügyi bizottságának tagjával és a román parlament integrációs bizottságainak tagjaival. A találkozókon Habsburg György azt próbálja feltérképezni, hogyan segítheti konkrétan Románia európai integrációját. Otto von Habsburg, a politikai és társadalmi tudományok doktora, 1979 óta tagja az Európa Parlamentnek; a jelenleg kormányzó német Keresztényszociális Unió /CSU/ listáján választották meg. A Külpolitikai és Biztonsági, illetve a Költségvetési Bizottság tagja, a Közép-Kelet-Európa munkacsoport elnöke. 1936 óta küzd a közös Európáért a Páneurópai Unió keretében, melynek elnökévé 1973-ban választották. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), 1997. augusztus 30. és szeptember 2. között került sor az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Politikai Bizottságának soros ülésére, melyen a romániai delegáció képviseletében részt vett Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei képviselője is. A bizottság beszámolókat hallgatott meg a Szovjetunió utódállamainak demokratikus fejlődéséről, majd elfogadta az európai kisebbségek általános helyzetéről szóló jelentést. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4., 1106. sz./"
1997. szeptember 6.
"Az Európai Idő munkatársa szerint vannak táborok az RMDSZ-ben. Két csoportosítását közreadott a hetilap. Az egyik szerint van Markó-párt, köztük van - többek között - Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Gábor, Kelemen Hunor, Kozsokár Gábor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Riedl Rudolf, Takács Csaba Tokay György és Verestóy Attila, van Tőkés-párt, köztük van Csapó József, Kónya Hamar Sándor, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Mátis Jenő és Szilágyi Zsolt. A lap bizonytalanok közé sorolta azokat, akiket nem tudott besorolni, köztük van Birtalan Ákos, Kiss J. Botond, Ráduly Róbert, Tamás Sándor, Varga Attila és Vida Gyula. Az Európai Idő másik felosztása, arra az esetre, ha esetleg a Frunda-Verestóy pártot ütne. Akkor a Markó-párt tagjai között található Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Kelemen Hunor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Szabó Károly, Takács Csaba, a Frunda-Verestóy pártban pedig Asztalos Ferenc, Borbély László, Dézsi Zoltán, Hajdú Gábor, Kozsokár Gábor, Tokay György. /Kocsis Károly: Hány tábor van az RMDSZ-ben. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./ "
1997. december 17.
A szenátus dec. 16-án nagy többséggel újra megerősítette az oktatási törvénnyel kapcsolatban a múlt héten elfoglalt, a kisebbségek anyanyelvű oktatását több tekintetben ismét korlátozó álláspontját. A testület a múlt heti szakaszonkénti voksolás után ezúttal jórészt a "Pruteanu-változatban" - tehát az ellenzékkel összefogó parasztpárti oktatási bizottsági elnök által szorgalmazott módosításokkal - szavazta meg az oktatási törvény egészét. A szavazás ezúttal is titkos volt. A plénum a dec. 10-i voksolásnál elkövetett ügyrendi hibára való tekintettel ismét szavazott arról a módosításról, amely arra kötelezi a kisebbségi diákokat, hogy az 5. osztálytól kezdve ugyanazokból a tankönyvekből tanulják a román nyelvet és irodalmat, mint a román anyanyelvű tanulók (ami nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe hozza őket) - és a titkos voksoláson ismét nagy többséggel, 78 szavazattal 42 ellenében elfogadta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ? / Verestóy Attila szenátor ügyrendi javaslatot tett: arra való tekintettel, hogy a törvénytervezet egyik cikkelye lehetővé teszi minden formában és minden szinten a kisebbségek anyanyelvű oktatását, egy másik pedig ezzel össze nem egyeztethető módon megtagadja az önálló anyanyelvű egyetem és egyetemi karok létesítésére vonatkozó jogot, vizsgálják meg újra a kérdést. Petre Roman szenátusi elnök ezt azzal vetette el, hogy a szavazási eljárás megfelelt a házszabályoknak, ezért nem lehet visszatérni a kérdésre. A szavazást követően Markó Béla elmondta, hogy a voksolás kimenetele a történtek fényében nem meglepő, de kifejezte meggyőződését, hogy a képviselőházban – ahol a koalíció vezetőinek ígérete szerint nyílt lesz a szavazás – ezt ki fogják javítani. Markó hangsúlyozta, hogy nagyobb fegyelmet vár el a koalíció működésében; a kormányzati együttműködés jövőjéről szólva aláhúzta, hogy az RMDSZ nem fogadhatja el, hogy egy olyan koalíció korlátozza a kisebbségi jogokat, amelynek ő maga is tagja. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./ Kozsokár Gábor szenátor rámutatott, hogy más törvények esetében ilyesmire volt példa, de ez sem hatott. Pruteanu szenátor, az oktatási bizottság parasztpárti elnöke a maga részéről kifejtette: szerinte nincs ellentmondás, mivel az egyik cikkely azt tartalmazza, hogy a jogot a törvény feltételei szerint lehet gyakorolni, a másik pedig... maga a feltétel.Végül a szenátus egésze 105 szavazattal 19 ellenében 2 tartózkodás mellett elfogadta az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet egészét a vitában megszavazott módosításokkal együtt, tehát ebben a változatban a kisebbségeknek nincs joga önálló egyetem és kar létesítésére és a testület más pontokon is lefaragott egyet-mást a kisebbségek számára kedvező intézkedésekből, bár néhány kedvező intézkedés - így a kisebbségi anyanyelvű szakoktatás és felvételi vizsga - változatlan formában "átment". /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 16., 1176. sz./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szavazás után az újságíróknak nyilatkozva rámutatott, hogy a voksolás kimenetele a történtek fényében nem meglepő, de kifejezte meggyőződését, hogy a képviselőházban - ahol a koalíció vezetőinek ígérete szerint nyílt lesz a szavazás - ezt ki fogják javítani. Az RMDSZ, hangsúlyozta, nagyobb fegyelmet vár el a koalíció működésében. A kormányzati együttműködés egészének jövőjéről szólva hangsúlyozta, hogy az RMDSZ természetesen nem fogadhatja el, hogy egy olyan koalíció korlátozza a kisebbségi jogokat, amelynek ő maga is tagja. Míg Markó Béla a szenátus folyosóján az újságírók egyik csoportjának gyűrűjében nyilatkozott, a másikban George Pruteanu, az oktatási bizottság parasztpárti elnöke volt a központ: ő abbeli meggyőződését hangoztatta, hogy a képviselőházban a szavazás "még titkosabb" lesz és ott is az ő álláspontja fog győzedelmeskedni. Amikor az újságírók azt kérdezték tőle, nem zavarja-e, hogy pártjának és a koalíciónak álláspontjával ellenkező nézeteit érvényesítve veszélyezteti a koalíció működését, Pruteanu kijelentette: nem tud arról, hogy pártja más álláspontot foglalna el. A szenátor újságkivágások részleteivel illusztrálta, hogy pártjának vezetői támogatják, az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva pedig kijelentette, nem olvasta azt a megállapodást - és a tartalmát sem ismeri -, amelyben pártjának elnöke, Ion Diaconescu és a három másik koalíciós pártnak az elnökei, köztük Markó Béla december 3-án megállapodtak, milyen formában fogadják el a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyeket. Mi több, a szenátor a rögtönzött sajtóértekezleten beharangozta, hogy a titkosszolgálatokhoz fordul a legutóbbi erdélyi útjain tudomására jutott súlyos dolgok ügyében, nevezetesen a magyarországi egyetemek kihelyezett erdélyi részlegeit minősítette a román oktatás egységét és Erdélyt fenyegető jelenségnek. A szenátor közölte, közzé fogja tenni a "Gheorghe Vasilétől és Vasile Gheorghétől" (azaz meg nem nevezett románoktól) szerzett ebbeli súlyos értesüléseit. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
1998. február 3.
Febr. 2-án megkezdődött a szenátus és képviselőház tavaszi, június 30-ig tartó ülésszaka. A szenátus és képviselőház egyaránt megválasztotta állandó elnökségét. A Funar-szárny kiválása nyomán csökkent a Román Nemzeti Egységpárt súlya. Elutasítottak Funar igényeit, aki saját embereinek követelte a képviselőházi, illetve szenátusi RNEP-frakciók vezető posztjait.Titkári tisztségében újraválasztották az RMDSZ jelöltjeit, a szenátusban Kozsokár Gábort, a képviselőházban pedig Kovács Csaba Tibort. Az RMDSZ képviselőházi frakciója vezetőjének újraválasztották Varga Attilát, /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./ az alelnökök: Márton Árpád és Vajda Ferenc, az RMDSZ-frakció titkára Szilágyi Zsolt lett. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 3. -1199. sz./