Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kozma Zsuzsanna
1 tétel
2014. augusztus 24.
Szent István király szobránál ünnepeltek a marossárpatakiak
Az előző évekhez hasonlóan, a történelmi szoborparkban szervezett ünnepségen, Marossárpatakon idén is megemlékeztek államalapító királyunkról, Szent Istvánról.
A vasárnap délelőtti istentiszteletet követően a gyülekezeti tagok a közeli Szent István-szobor elé vonultak át, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, valamint rövid kultúrműsort mutattak be. Ezúttal sem hiányoztak a rendezvényről a helyi hagyományőrző Mátyás-huszárok, akik teljes felszerelésben, lóháton érkeztek az ünnepségre.
lőször Mózes Sándor tanár, műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: örvendetes, hogy a marossárpatakiaknak lehetőségük van egy meghitt környezetben ünnepelni. „Történelmi szoborparkunk, államalapító királyunk, Szent István kőmása egy olyan helyszín, amilyennel a Kárpát-medencében csak nagyon kevés település büszkélkedhet” – jelentette ki a műsorvezető. Kozma Barna polgármester a nap jelentőségéről, nemzeti identitásunk ápolásának és megőrzésének fontosságáról beszélt, Berekméri Edmond Szent István érdemeit foglalta össze. „Mi, szervezők, úgy gondoljuk, hogy nemzeti ünnepeinket méltó módon meg kell ünnepelni minden kicsi közösségben, hiszen ezáltal évről évre erősíthetjük nemzeti identitásunkat” – hangsúlyozta Kozma Barna polgármester.
A Marossárpatakért Egyesület és a helyi RMDSZ szervezet helyezett el koszorút Miholcsa József Szent István király szobránál. Ezt követően a Hol vagy István király c. dalt énekelte Berekméri Réka és Fülöp Szonja, alkalomhoz illő, hazafias verset mondott Kozma Zsuzsanna. A Székely János nevét viselő helyi hagyományőrző ifjúsági néptánccsoport marossárpataki táncokat mutatott be, majd a himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
Berekméri Edmond, Székelyhon.ro