Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kozma Ildikó
1 tétel
2013. május 21.
Pedofilvád Charles Fejtő ellen
Pedofíliával és gyerekkereskedelemmel vádolják Charles Fejtőt, egy nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítóját. Fejtő Ferenc francia–magyar történész, baloldali publicista, tiszteletbeli Népszava-főszerkesztő fia ellen a napokban emelt vádat a nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT).
A nyomozó hatóság bejelentése szerint a 66 éves, francia állampolgárságú férfi két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma lányt. A vádirat értelmében a gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai Kozma Ildikó adta el Fejtőnek, aki nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele és barátaival együtt orgiában való részvételre is kényszerítette.
Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez azonban most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal megpróbálta kicsempészni Romániából a kiskorút. A nagyszalontai határőröknek felmutatott, hamisított személyazonossági igazolvány szerint a lány betöltötte 18. életévét, holott a valóságban csak 14 éves volt. A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Fejtőhöz hasonlóan az ügyészség gyerekkereskedelem miatt vádat emelt az anya ellen is, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztet, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat menekített ki a délkelet-ázsiai országból. Az ügy után menesztették az ASPECA éléről a férfit, aki a bűnvádi eljárás beindítása után nem sokkal elhagyta Romániát.
Krónika (Kolozsvár)