Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kozma Géza
2 tétel
2002. június 26.
Marosvásárhelyen zajlottak a Katolikus Napok. Jún. 23-án a Marosvásárhelyen élő katolikus öregdiákok ünnepelték meg, hogy 300 éve indult újra a városban a katolikus oktatás. Az ünnepség fő szónoka dr. Péter Mihály akadémikus orvosprofesszor volt. Az öregdiákok jól dokumentált emlékkönyvet jelentettek meg a Lyra Kiadó gondozásában. Ebből megtudhatjuk, hogy milyen neves tanárai, diákjai voltak a gimnáziumnak, például dr. Gáspár Lóránd, Apollinaire-díjas, Franciaországban elő költő, aki 1995-ben elnyerte a Francia Akadémia költészeti nagydíját, és akit a héten a Marosvásárhelyi Napok keretében Pro Urbae-díjjal tüntetnek ki; Gergely Géza színházi rendező; Gherasim Emil Áron szerkesztő, költő, műfordító; dr. Horváth Ágoston latin-francia szakos író, tanár; dr. Horváth Attila vegyész, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészeti karának a megalapítója; Kacsó Sándor író; Kozma Géza gordonkaművész, a Marosvásárhelyi Filharmónia lapító tagja; Kozma Mátyás orgonaművész; Mikó László jogász, gazdasági szakíró; Murádin László nyelvész; dr. Szabó György egyetemi tanár; Szász Endre képzőművész, a híres hollóházi porcelángyár stúdiójának megalapítója; Weszely Tibor matematikus, Bolyai-kutató és sokan mások. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az ünnepség alkalmából levelet intézett az öregdiákokhoz, melyben emlékeztetett: tizenkét év szabadság ellenére sem állíthatták vissza hitvallásos iskoláikat. /Máthé Éva: Katolikus Napok - Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2010. március 10.
Hatvan év tükrében
Ünnepel a Művészeti Líceum
1949. december elsején kezdte működését a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum. A megyeszékhelyen már évtizedekkel korábban, még Bernády György idején megkezdődött a művészeti oktatás. 1908-ban Bernády zeneiskolát hozott itt létre, ebből fejlődött ki a későbbi Zenekonzervatórium, melynek első igazgatója Metz Albert hírneves zeneszerző, karmester, hegedűművész volt. A képzőművészeti oktatás 1932-ben kezdődött Marosvásárhelyen Szabad Képzőművészeti Tanfolyam néven. Ezeknek az iskoláknak a hagyományait örökítette tovább a Művészeti Líceum, melynek élén elsőként Izsák Márton szobrászművész állt, első igazgatóhelyettese pedig Kozma Géza zeneszerző, hegedűművész volt. Az évek során az intézmény helyettes vezetőjének tisztségét Trózner Sarolta, Erkel Ferenc dédunokája is betöltötte. A tanintézet első évfolyama 1953-ban ballagott. 1955–56 között a zeneosztályokat – az elemi kivételével – Kolozsvárra költöztették, a képzőművészeti osztályokat pedig szovjet modell szerint műszaki iskola néven a helyi inasiskola hatáskörébe helyezték. Az 1959–1960-es tanévben Zene és Képzőművészeti Általános és Középiskola néven válhatott újra kerek egésszé a helyi művészeti oktatás. 1977 és 1990 között a 18-as Általános Iskola, illetve a Pedagógiai Líceum adott otthont a művészképzésnek. A Művészeti Líceum az 1990-91-es tanévben alakult újra.
A Kultúrpalota a kezdetektől fontos szerepet töltött be a művészetis fiatalok életében: nemcsak a zene- és képzőművészeti oktatásnak adott otthont, kisterme hosszú ideig a vidéki diákok szálláshelyéül is szolgált. A tanintézet bentlakása 1980-ban épült fel és 2008-ig működött.
A Művészeti Líceum hat évtizede tesz eleget küldetésének, a fiatal tehetségek felkutatásának és művésszé nevelésének, termeiből számos olyan egyéniség került ki, akik felülmúlták mestereiket. Közülük neves szakemberek itthon és sokan a határon túl – Magyarországon, német, francia, olasz földön – kamatoztatták az értékes útravalót. Az iskola hatvanadik születésnapján a jelenlegi diákok március 10-én kiállítással és hangversennyel ünnepelnek. E két rendezvény bizonyára újra alátámasztja azt, amit már sokszor tapasztaltunk: a múzsa az agg falak között is folyamatosan újjászületik.
Nagy Székely Ildikó. Forrás Népújság (Marosvásárhely)