Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovrig Annamária Magdolna
13 tétel
2005. április 18.
A dési EMKE és RMDSZ április 16-án nyolcadik alkalommal rendezte meg a regionális Petőfi Sándor szavalóversenyt. A József Attila–centenárium tiszteletére a verseny kiegészült rajz-, illetve énekversennyel. A résztvevők József Attila verseihez készítettek illusztrációkat, és dalok hangzottak el a költő megzenésített verseiből. Közel száz résztvevő jelent meg. /Kovrig Annamária: „Petőfi Sándor” vers- és prózamondó verseny Désen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./
2006. május 3.
Désen vendégszerepelt a nagyváradi Kiss Stúdió Színház az Üzenet az otthoni hegyeknek című színpadi játékkal, melyet eddig több mint 140 alkalommal mutattak be, az előadás a romániai kisebbségi színházak kollokviumán a közönség díját nyerte el. Most Désre hozták el Wass Albert író üzenetét. Üzenet volt ez honszeretetről, megmaradásról, a hontalanság tragédiájáról. /Kovrig Annamária: Üzenet az otthoni hegyeknek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. augusztus 12.
Több mint 80, mezőségi általános iskolás gyerek vett részt augusztus első hetében a magyardécsei angoltáborban, amelynek rendezői a dési Bonaventúra Szórványkollégium három nevelője – Gózner Károly és felesége, Annamária, valamint Péter Tibor. Tavaly Bálványosváralján rendeztek hasonló tábort. Köszönet illeti az angoltábor támogatóit: a Communitas Alapítványt, Füstös Katalint és a dési ferences rendházat. /Kovrig Annamária: Magyardécse. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. november 16.
Kilencedik alkalommal szervezték meg a néptáncfesztivált Désen, régen tapasztalt összefogással. Idén öt magyar és egy román csoport mutatta meg, hogy azon a vidéken hogyan táncoltak az ősök, milyen ruhát hordtak és milyen alkalmakkor perdültek táncra. Dezső Attila, a dési Aranyeső tánccsoport vezetője, lelke, és a rendezvény szervezője (a Dési Civil Műhellyel együtt) elmondta: rég nem tapasztalt összefogásban és támogatásban volt része. Az előadást a szamosújvári Harmadik Zenekar kísérte élőzenével és ők biztosították a talpalávalót is az esti táncházban. /Kovrig Annamária: IX. néptáncfesztivál Désen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2013. április 23.
Betekintés a dési magyarság életébe
III. Lakossági Fórum Désen
A legutóbbi helyhatósági választásokon Dés szavazókörzetében az 1480, RMDSZ-re leadott szavazat eredményeként az önkormányzatban két tanácsos képviseli a 14,7%-os dési magyar közösség érdekeit. Kovrig Annamária (aki egyben az RMDSZ dési szervezetének elnöke) és Varga Loránd a közösségépítést tűzte ki fő céljául, a helyi magyarság minden korosztályának igényeit és érdeklődését szem előtt tartó rendezvények szervezésével, természetesen a lehetőségek szerint. Ezt a célt szolgálják a lakossági fórumok is: az elsőn Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes és Szabó Gábor szakfelügyelő volt a meghívott, a másodikon pedig Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, a vidékfejlesztési iroda igazgatója tartott tájékoztatót a vidékfejlesztési lehetőségekről, pályázatokról. Az április 16-i, szintén a dési Magyar Házban megtartott harmadik fórum témáját az RMDSZ-es tanácsosok mintegy 10 hónapos tevékenységi beszámolója képezte. A találkozó végeztével a hallgatóság az utóbbi 23 év legkonkrétabb, leghihetőbb beszámolójaként jellemezte és fogadta el ezt a jelentést.
Kovrig Annamária és Varga Loránd beszámolójából, valamint a kérdéseimre adott válaszaikból kitűnik, hogy a dési RMDSZ és egyben a Civil Műhely, a Kádár József Kultúregyesület és az Aranyeső Egyesület fiatal vezetői Dés 14,7%-ra csökkent, és mindinkább fogyatkozó tendenciát mutató magyar közösségének megmaradásáért, munka- és tanulási lehetőségeiért, hagyományunk ápolásáért kíván tevékenykedni. Helyi tanácsosként ilyen megfontolásból kértek tagságot a tanács tanügy-kultúra, valamint az ingatlanok vásárlásával-értékesítésével foglalkozó szakbizottságába is, ezenkívül vezetőbizottsági tagok a magyar tagozattal is rendelkező Piticot napközi óvodában és az 1-es számú Általános Iskolában.
– Néha keményen, okosan kell tárgyalni, kitartóan képviselni érdekeinket – mondja Varga Loránd –, és kis lépésekkel elérni, hogy egyházaink, iskoláink, óvodáink meg is kaphassák azt, ami jár nekik, legyen szó támogatásról vagy bármi másról. Utánajártunk például annak, hogy az elmúlt 24 év alatt a helyi költségvetésből a magyar egyházak eddig soha nem kaptak anyagi támogatást építkezésre vagy javításokra. Szóvá tettük, kiharcoltuk, így 2013-ban a helyi református és katolikus egyháznak összesen 19 ezer lejt osztottak le javításra, 11 ezer lejt fenntartásra, kultúrára pedig 20 ezer lejt kaptunk a dési költségvetésből. A megyei költségvetésből Dés a helyi RMDSZ képviselőinek száma szerint 21 ezer lejt kapott, célszerűen a malatói napközi és a déscichegyi napközi kerti bútorral, illetve az 1-es számú Általános Iskola modern eszközökkel való felszerelésére. Itt újra és újra felhívjuk a figyelmet a pályázati lehetőségek kihasználására: akik ezt nem teszik meg, legyenek egyházak, tanügyi vagy kulturális szervezetek, nem részesülhetnek az egyébként jogos anyagi támogatásból”.
Magyar Napok Désen, először
A két tanácsos törekszik a magyar–román és a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére, ilyen indokból a dési Magyar Házban szolgálati irodát nyitottak, ahol be lehet jelenteni a különféle lakossági panaszokat. Ezeket a tanácsosok továbbítják az illetékes önkormányzati szervekhez, ugyanakkor követik azok megoldását is – ha ez elmarad, a tanácsülésen hivatalos választ kérnek az illetékesektől.
Ami a legsürgetőbb megoldandó feladatokat illeti, mindketten a dési Magyar Ház rendbetételét nevezik meg elsőnek (a közösségi ház állapotáról részletesebben április 19-i számunkban olvashattak – szerk. megj.), remélve, hogy minél több cserépjegyet fognak vásárolni a közeljövőben azok, akiknek szívügyük Dés, illetve a dési magyar közösség. Ami pedig a közelebbi terveket illeti, már készülnek a szavalóverseny szervezésére, a dési Diáknapokra, a Néptáncfesztiválra, majd augusztus 17–18-án az első ízben megrendezendő Dési Magyar Napokra.
„Tanácsosként nem csak a magyar közösség ügyei foglalkoztatnak – folytatja Varga Loránd –, hanem a város általános, megoldásra váró problémái, mint a „csókaelhárítás” – nemrég tudtuk meg: szaporodásuknak természetes módon mókusok betelepítésével lehet elejét venni –, a város energetikai programja, a város közbiztonságának növelése, valamint az autós forgalom biztonsági kamerás felügyelete. Ezekre konkrét programokat dolgoztam ki, szakértőket kutattam fel, így most már csak határozat kellene hogy szülessen a dési tanácsban ezek megvalósítására, véghezvitelére. Ezenkívül igyekszünk minden városi rendezvényen – koszorúzások, nemzeti ünnepek, emléktábla-avatások stb. – jelenlétünkkel képviselni a dési magyarságot.
Kovrig Annamáriát befejezésül a távolabbi terveikről kérdeztem. „Jövőre városunk 800 éves fennállását ünnepli. Dés alapítóinak méltó emléktáblát szeretnénk, miután ősi temetőnket három éve feldúlták, új parkoló építése címén. El szeretnénk érni az 1848-as Oroszlános emlékszobornak a város tulajdonába való helyezését, majd annak restaurálását, és persze mielőbb be kell fejezni a Magyar Ház teljes felújítását. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a kulturális rendezvények építik és hozzák egy fedél alá a magyar közösséget. Igyekszünk hatékonyabban megszervezni munkánkat, minél szélesebb körben bevonni mindazokat, akik tenni akarnak közösségünkért. Sokan nem hiszik el, de 70 szavazaton múlott, hogy két tanácsos képviselheti közösségünket ott, ahol a város életét szervezik, azét a városét, ahol, ha egyre kevesebben is, de még 14,7 %-os arányban jelen vagyunk.”
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 12.
Krónikás a krónikásról
Kiss Ferenc történész Kádár József, Dés városának és a Szamosok vidékének krónikása című kötetét ismerhették meg az érdeklődők múlt héten a dési Magyar Házban. Kovrig Annamária a Kádár József Kultúregyesület nevében köszöntötte a szerzőt, ugyanakkor néhai Balogh Zoltán mérnök, tanár nevét említette, akinek szívügye és óhaja szerint történt az egyesület névadása. Márton Kalapáti Jolán tanárnő a nagyszámú résztvevő láttán elismeréssel nyugtázta a désiek érdeklődését városuk személyiségei iránt, kiemelve a helytörténeti munkák fontosságát.
Ezután Kiss Ferenc ismertette többéves kutatómunkája eredményét, a mostani kötetet, amellyel tisztelegni kívánt Dés 800 éves okiratos említése előtt. Argumentum címmel indítja tanulmánykötetét, megindokolva a témaválasztást: „Kádár József a hazai településtörténet, demográfia és néprajz adatszerű feldolgozásával, tényrögzítő módszerével egy tárgyilagosabb történetírás útját járta, szakképzettsége, sokoldalúsága hozzásegítették időtálló műveinek megírásához. Életfelfogása, tudományos felkészültsége feljogosít arra, hogy munkásságát kellő módon értékeljük és időszerűvé tegyük, mert a Szamosok vidéke népi és művi kultúrája napjainkban már elképzelhetetlen annak a hatalmas adathalmaznak a tanulmányozása nélkül, amelynek feltárásán, feldolgozásán és tudományos rendszerezésén Kádár József egy életen át fáradozott.”
Kádár József 1850. január 28-án született Várfalván, unitárius szülők gyermekeként. Tordai és kolozsvári diákévei, majd budapesti felsőfokú tanulmányai után került Désre, ahol magyar irodalom és történelem szakos tanárként tevékenykedett. Tízéves kutatómunkájának eredményeként született meg Szolnok-Dobokavármegye monographiája című, közel négyezer oldalas, hétkötetes műve, amelyet saját költségén jelentetett meg 1901 és 1905 között.
Lukács
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 9.
16. Petőfi Sándor Szavalóverseny Désen
Bálványosváralja, Magyardécse, Vice és Dés 60 diákja mérte össze versmondói tudását december 6-án a Petőfi Sándor Szavalóversenyen.
„A Communitas Alapítvány, a Kolozs Megyei Tanács és a dési városi tanács anyagi hozzájárulásának köszönhetően immár 16. alkalommal volt lehetőségünk a szép magyar beszéd ápolását hivatott rendezvényt megszervezni, a szórványban ezen igen fontos feladatot elvégezi” – emelte ki köszöntőjében Kovrig Annamária, az RMDSZ dési szervezetének elnöke.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 18.
Két nap a világ: XII. Dési Találkozó és III. Dési Magyar Napok
Két nap alatt közel ötszáz – köztük számos Désről elszármazott – személy vett részt a Dési Magyar Napok rendezvényein, amelyet idén is a Luidort Péter és családja által felkínált magánterületen rendeztek meg, a XII. Dési Találkozóval egyetemben.
E telken ugyanis immár 12. éve folyamatosan találkoznak a hazalátogatók az itthon maradottakkal: az egykori egyéni kezdeményezés összefogással, nagyot álmodással olyan sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen a fényképek tanúsága szerint minden korosztály – a karon ülő picitől a 80 évesig – nagyon jól érzi magát. Mindez nem sikerülhetett volna egyes intézmények, továbbá magánszemélyek, médiapartnerek támogatása nélkül, éppen ezért a szervező Kádár József Kulturális Egyesület, valamint az Aranyeső Egyesület nevében Kovrig Annamária és Dezső Attila fontosnak tartotta a támogatók megnevezését: Bethlen Gábor Alap, Dési Városi Tanács, Kolozs Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Paqstudio, Római Katolikus Egyház és Bonaventura Társulat, Luidort Péter Transilvania Camping (a rendezvény színhelye is), Varga Lóránd RMDSZ-es tanácsos, továbbá köszönetüket fejezték ki a Szabadság közéleti napilap, a Radio Fir és Dejeanul helyi médiapartnereknek is.
A III. Dési Magyar Napokat ifj. Lakatos Péter dési származású, Marosvásárhelyen szolgáló református lelkész nyitotta meg, továbbá üdvözölte és szólt a vendégekhez Takács Attila konzul, ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Costan Morar, Dés polgármestere. Elhangzott többek között a folytatás, hagyományaink megőrzésének szükségessége. Volt pesszimista és volt optimista gondolat is a dési magyarság fennmaradásának jövőjét illetően.
Ami pedig az „informálisabb” részt illeti, találkoztak szétszakadt családok, osztálytársak, rég nem látott barátok, ismerősök, kik olykor bizonytalanul szólították meg egymást: tetszik emlékezni rám? Sokan erre az időpontra időzítették pihenőszabadságukat, mint például az a – már 20 éve – Hollandiában élő kétgyerekes apuka is, aki konkrét kérdésekkel, nagy érdeklődéssel vett részt a Deme Ilona családterapeuta által tartott beszélgetésen, ráadásul nem egyedüli férfiként. Női szemmel jó volt konstatálni, hogy elmúlt az az idő, amikor egy ilyen tabufeszegető kerekasztal mellé lasszóval sem lehetett volna egy férfit bevinni.
Lukács Éva
Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 10.
Bár fogy, egyre tevékenyebb a dési magyarság
Kell a Magyar Ház, kell a képviselet
A magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult 2015 legforróbb témájának Désen – hangzott el azon a találkozón, ahol az elmúlt év eredményeiről számolt be a Dési Városi Tanács két RMDSZ-es tagja. A város fogyatkozó magyarsága életképes csapattal küzd a megmaradásért, érdekeinek érvényesítéséért.
Kovrig Annamária, a dési RMDSZ elnöke és Varga Loránd vállalkozó, városi tanácsosok minden évben beszámolnak az eredményekről, kihívásokról, egyébként állandó kapcsolattartásra törekednek a dési magyarság minél szélesebb rétegeivel. A valamikor többségében magyarok lakta városban most zárni kell a sorokat: a fogyatkozó magyarságnak sok sajátos problémával kell megküzdenie. A városban zajló magyar tevékenységeket jellegzetes összefonódás jellemzi: a Civil Műhelynél, az RMDSZ-ben, a Kádár József Kulturális Egyesületben nagyjából ugyanazokat a városukért, a magyar közösségért tevékenykedő személyeket látni.
2015 legégetőbb kérdésének a magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult. A helybeliek összefogásával sikerült megakadályozni a 2015–16-os tanévkezdés után bejelentett osztályösszevonásokat, ám az anyanyelvi oktatás továbbra is sok odafigyelést igényel. Minden korosztályt összefogó közösségépítő sikerélmény a tavaly már harmadszor megszervezett dési magyar napok. Jelentős kezdeményezés eredményeként a dési magyarok havonta két alkalommal, egyenként 100-120-an a kolozsvári színház vagy opera valamelyik előadására Kolozsvárra utaznak szervezett formában. Mindezeken túl havonta népfőiskolai előadáson vehetnek részt az érdeklődő désiek, és fontos rendezvény a Petőfi szavalóverseny, Mikulás ünnepség, az 1848-as ünneplés és felvonulás az oroszlános emlékműhöz, ugyanakkor jelentős hagyomány lett immár, hogy a végzős diákok évenként felváltva hol a katolikus, hol a református templomban szerveznek ballagási ünnepséget.
LUKÁCS ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 17.
Dés: ünnepi megemlékezés díszpolgáravatással
Ünnepeljük együtt a szabadságharc emlékét – szólt felhívásában a dési magyarsághoz a Kádár József Kulturális Egyesület, az RMDSZ helyi szervezete és az 1-es számú általános iskola magyar tagozata. Válaszként a buzdításra fiatalok és idősek töltötték meg zsúfolásig a Polgármesteri Hivatal dísztermét, ahol Kovrig Annamária, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke és Varga Loránd városi tanácsos voltak a – korábbi évekből megszokotthoz képest eltérő forgatókönyv szerint zajló – rendezvény házigazdái. 
Előbb Tárkány Margit tanárnő 5–8. osztályos tanítványai léptek fel irodalmi-zenés műsorral, eredeti szöveganyag alapján 1848 forradalmi hangulatát idézve, illetve a 4–8. osztályosok Aranyeső néptánc csoportja a Rezeda együttes zenei összeállítása alapján – Dezső Attila és Réti Róbert által koreografált – szatmári, mezőségi és kalotaszegi táncokat mutatott be szemet gyönyörködtető, az eredeti népviselet alapján megvarrt ruhákban. A népviselet és a vadonatúj hangtechnika is a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhető.
L. É. Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 27.
A mozgósítás a prioritás Kolozs megyében
VÁLASZTÁS – A mozgósításon múlik, hogy a Kolozs megyei magyarság érdekképviselete meg tudja-e őrizni a június 5-ei helyhatósági választások után a négy évvel ezelőtt megszerzett pozícióit az önkormányzatokban.
Ezt nevezte a kampány legfontosabb célkitűzésének Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje is, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy négy évvel ezelőtt a 48 ezres kolozsvári magyarság alig egyharmada szavazott, ez a 27 tagú városi tanácsban négy RMDSZ-es tanácsosi mandátumra volt elegendő.
A kincses városi tanácsosjelölt-listát vezető Horváth Anna abban bízik, hogy az egyházak által javasolt Gergely Balázs, a rendkívül népszerű Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is segít majd a legutóbbi választásokon otthon maradt 30 ezer kolozsvári magyar megszólításában. A lista harmadik helyén a már komoly tanácsosi tapasztalattal rendelkező Csoma Botond, az RMDSZ megyei elnöke szerepel, és befutóhelyet kapott még Rácz Levente is, Oláh Emese bejutásához viszont a négy évvel ezelőttinél jobb eredményre van szüksége a szövetségnek.
Miután a koalíciós törekvések kudarcba fulladtak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önálló tanácsosjelölt-listával próbálja átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos választási küszöböt és Fancsali Ernő személyében saját polgármesterjelöltet is állított. Az IRES közvélemény-kutató intézet felmérése szerint egyébként a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Emil Bocnak nem kell kiköltöznie a városháza polgármesteri irodájából: a jelenlegi polgármester első helyen áll a népszerűségi listán 42 százalékkal, őt a függetlenként megméretkező Octavian Buzoianu követi 17 százalékkal, míg Horváth Anna alig 4 százalékon áll.
Az RMDSZ négy évvel ezelőtt öt megyei tanácsosi mandátumot szerzett – Vákár István, Németh András, Okos-Rigó Dénes, Lőrinczi Zoltán László és Ferencz István tagja a 34 fős testületnek –, ezen az eredményen Vákár István szerint megfelelő mozgósítás mellett javítani tudna a szövetség. Vákár egyébként az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje és listavezetője, a befutó helyen pedig Deák Ferenc, Balla Ferenc, Lőrinczi Zoltán László és Enyedi Tamás szerepel. A szövetség ugyanakkor megállapodást kötött a Magyar Polgár Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetével, így a billegőnek számító hatodik helyen Keizer Róbert, az alakulat megyei elnöke indul.
Az EMNP megyei tanácsosjelölt-listáját Soós Sándor, a szervezet megyei elnöke vezeti, a második helyen pedig Mihály Ágnes szerepel. A néppárt egyébként azt tűzte ki célul, hogy megduplázza a négy évvel ezelőtti eredményét. Az alakulat egyébként Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát, ezen kívül nyolc polgármesterjelöltet is indítanak.
Az RMDSZ 45 településen próbál beleszólni az önkormányzati munkába és 14 településen jelentkezett be a polgármester-választásra. 2012-ben a szövetség nyolc településen állított polgármestert Kolozs megyében. „A helyhatósági választások legfontosabb célkitűzése, hogy minden magyarlakta településen jelen legyünk az önkormányzatokban" – nyilatkozta korábban Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke.
Tordán jelenleg két RMDSZ-es tanácsos képviseli a helyi magyarságot, közülük Csép Leylla – a városi szervezet elnöke – újrázhat, a második befutóhelyen pedig Bogádnffy Gábor Norbert szerepel, míg Józsa István Lajos abban bízhat, hogy ezúttal nagyobb lesz a magyarok szavazókedve. Aranyosgyéresen is a két tanácsosi mandátum megőrzése a szövetség első számú célja, a feladatra Szabó Robert István és Vitus János vállalkozna. Désen Kovrig Annamária Magdolna és Varga Lóránd Gyula próbál újrázni a helyi tanácsban, egy jobb eredmény mellett Madar Tímea is mandátumhoz juthat.
Bánffyhunyadon is két képviselője van a magyar közösségnek a tanácsban: az RMDSZ-es Vasas István és Csüdöm Ferenc, aki még az MPP-t képviselve „futott be", de idén már a néppárt színeiben indul újra a tanácsosi tisztségért. Az RMDSZ viszont most Buzás Fekete Máriát és Döngölő Csabát indítja az első két helyen. Szamosújváron Kasza Tamás, Török Bálint és Feketelaki Tibor neve szerepel az RMDSZ-lista első három helyén.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 11.
Változatos programkínálat az V. Dési Magyar Napokon
Kovrig Annamária: mindenkit ugyanolyan nagy szeretettel várunk
Idén ötödik alkalommal szerveznek Dési Magyar Napokat augusztus 10. és 12 között. A rendezvényről Kovrig Annamáriát, dési tanácsost, a helyi RMDSZ szervezet elnökét kérdeztük.
– Augusztus 10 és 12.-e között ismét Dési Magyar Napok. Ismét, tehát volt korábbi kiadás is. Hányadik alkalommal szervezik a rendezvénysorozatot? Miben változott, mivel egészült ki a program az elmúlt évekhez képest?
– Ötödik alkalommal szervezzük meg a Dési Magyar Napokat. Az előző évek sikereit szem előtt tartva alakítottuk ki az idei programot is. Stílusát tekintve nagyjából ugyanolyan, amilyen az előző években, természetesen a tematika változik. De idén is kulturális, illetve gyerekprogramokkal várjuk az érdeklődőket.
– Mit lehet tudni bővebben ezekről a kulturális és gyerekprogramokról?
– Az esemény tegnap kezdődött. Az ARTA galériában képkiállítást szerveztünk erre a napra Dés a festészetben címmel, amelyen dési festőművészek alkotásait lehet megtekinteni. Pénteken 19 órától kezdődik a város főterén a nemzetközi néptánctalálkozó, az Aranyeső néptáncegyüttes szervezésében. Szombatra egész napos programot terveztünk: 10 órától kézműves foglalkozás lesz a gyerekeknek, és bűvész előadás Belloni közreműködésével. Ugyancsak szombaton lesz a gulyásfőzés, majd 18 órától koncertek. Fellép az Operettissimo, a Knock Out zenekar, majd a Budapesti Randevú címet viselő koncert következik Miller Zoltán és Vágó Bernadette előadásában. A szombati események a Green Pub nyári kertjében zajlanak majd.
– Kiknek szól elsősorban ez a rendezvény, gondolhatunk itt idősekre, családosokra, fiatalokra és gyerekekre is?
– Úgy próbáltuk kialakítani a programokat, hogy minden korosztály megtalálja a számára legfontosabbat. Mivel többféle tematikájú esemény van, nehéz megmondani, ki az elsődleges célcsoportunk, egy azonban biztos: a dési és Dés környéki magyarokat szeretnénk megszólítani, kicsitől nagyig. Mindenkit ugyanolyan nagy szeretettel várunk.
– Ki a főszervezője ennek az eseménynek?
– Az esemény főszervezője a Dési Kádár József Kultúr Egyesület, ugyanakkor a helyi RMDSZ tagjai is bekapcsolódtak a szervezési folyamatba. A néptánctalálkozót a helyi tánccsoport vállalta fel, ugyanakkor önkéntesek is besegítenek a magyar napok előkészítésébe.
– Hogyan sikerült tető alá hozni az eseményeket? Vannak támogatók? Az önkormányzat mivel járult hozzá a programhoz?
– Az esemény megszervezése sok anyagi és humán erőforrást igényel, illetve rengeteg befektetett energiát. A költségek fedezésére több támogatót kerestünk és találtunk is: a Communitas Alapítvány és az RMDSZ, a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Bethlen Gábor Alap, és nem utolsósorban a polgármesteri hivatal.
– Honnan érkeznek a résztvevők, előadók?
– Előadók jönnek Kolozsvárról és Magyarországról is. A résztvevők nagy része Dés magyar közösségének tagja, viszont a városból elszármazottak közül akadnak, akik az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Hollandiából, Svédországból vagy Magyarországról érkeznek haza. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén Komáromból is érkezik egy kisebb delegáció az eseményre. A dési magyar közösség tagjai már többször is részt vettek a magyarországi testvértelepülés eseményein és megtisztelő számunkra, hogy az idén őket is fogadhatjuk Désen. A rendezvény sikerességét a mindenkinek szóló programokban látjuk, ugyanakkor sikeres rendezvénynek tekintjük azt is, ha minél többen hazalátogatnak a városba.
Ballok Zsuzsa Csilla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 18.
Remek hangulat a Dési Magyar Napokon
Minden korosztály találhatott magának kedvére való programot a hétvégén zajlott ötödik Dési Magyar Napokon. A három napos rendezvény a désiek számára jó alkalom a találkozásra, összegyűlésre, beszélgetésekre, amelyre gyakran a városból elszármazottak, akár külföldön élők is hazalátogatnak, hogy napközben a programok során, vagy este a koncertek alatt régi ismerősekkel társaloghassanak
A rendezvény csütörtökön kezdődött a Dés a festészetben című kiállítás megnyitójával. A tárlat anyagát a dési magyar festők városról készített képei alkották, így állítottak ki például számos Incze János vagy Angyalossy György művet. Mivel a bemutatott képzőművészeti alkotások egy részét a dési magyarok ajánlották fel, izgalmas lehetett a szóban forgó festményeket az alkotó más képei mellett látni, betekintést nyerni a művész tevékenységébe a saját falukon elhelyezett képek, illetve a szomszéd nappaliját ékesítő darabok segítségével.
A kiállítás vasárnap is látogatható volt délelőtt egy órán keresztül, ekkor számos ember jött el az ARTA Galériába megcsodálni a városáról készített festményeket, képeket. Izgalmas volt számomra is dési nagyszüleim képeit más képek mellett látni, a kiállítást pedig nagymamám „tárlatvezetése” még érdekesebbé tette: hozzáértően mesélte, melyik kép hol készült, ki festette stb. Egy pöttöm kislány lelkesen mutatta melyik a kedvenc képe, érdekes módon, éppen egy olyan alkotást választott ki, amely nagyszüleim nappalijának falát diszíti.
„Pénteken a néptáncosok lakták be a főteret, ugyanis ekkor zajlott a nemzetközi néptáncfesztivál, a Kolozsvárra érkező néptánccsoportok betáncolták a teret Désen is” – mesélt a Magyar Napokról Kovrig Annamária, dési tanácsos, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy este, ahogy illik egy néptánctalálkozó után, táncházba látogathattak el a dési magyarok.
Szombaton a rendezvényeket a főtérről a központi Green Pubba költöztették, ahol délelőtt kézműves foglalkozásokon, bűvészmutatványokon vehettek részt a kisebbnek, míg az idősebbek gulyásfőzéssel „szórakoztak”, délután pedig elkezdődtek a koncertek, a mulatozás.
Kovrig Annamária szeretné, ha a rendezvény mindenkihez szólna, és ezen mindenki jól érezné magát. A szervezőknek fontos, hogy minden nemzedék kedvére való zenét találjon a rendezvény programjában, így hívták meg az eseményre az Operettissimót, hisz az idősebbek az ilyen jellegű zenét kedvelik, illetve a kolozsvári Knock Out zenekart, hogy a rock stílus rajongói is szórakozhassanak szombat este.
Arra is kíváncsi voltam, milyen programokon vehet részt egy tizenéves az ilyen jellegű rendezvényeken. Varga Fruzsina elmondta: rendkívül élvezte az eseményt, számos programon vett részt, és szerinte mindenki jól érezte magát a Dési Magyar Napokon.
„Délelőtt voltam kézműves foglalkozáson, azt nagyon szerettem. De hasonló módon élveztem a nemezelést és a gipszfestést is. Délután, mivel nagyon meleg volt, a felnőttekkel behúzódtunk az árnyékba, és beszélgetéssel ütöttük el az időt. Este a bulira még az idősek is kijöttek” – mesélte Fruzsina.
A fiatal lány elmondta: a koncertre érkezők közül mindenkit ismer: „egy-két arc van, akit nem tudok hova tenni, egyébként mindenki másról tudom, hogy kicsoda”.
A szombati eseményeket a Green Pubban szervezték meg, a kisebb méretű terasz pedig nagyban hozzájárult a családias, otthonos és meghitt hangulat kialakulásához. Minden érkező lépésenként ismerősökbe botlott, az asztaloknál ülő társaságok tagjai gyakran cserélődtek, de a beszélgetés hangulatán ez semmit nem változtatott. A rendezvényen régi osztálytársak is találkozhattak egymással, a nagyszülők büszkén dicsekedtek az elszármazottaknak a nagyra nőtt unokákkal.
A dési közönség előtt koncertezni valóságos főnyeremény: a kicsik a színpad előtt ugrabugráltak, míg szüleik, nagyszüleik a hátsó sorokban táncoltak, énekeltek, szórakoztak, ahogy Fruzsina is megjegyezte: itt mindenki jól érezte magát zenei ízléstől és kortól függetlenül. Igaz, a jó hangulat kialakításához kellett az Operettissimo, a Knock Out zenekar és a Budapesti Randevú koncertje is.
„Azért van szükség a rendezvényre, hogy megmutassuk magunkat a mellettünk élőknek, és láttassuk: a dési magyar közösség él és ápolja kultúráját. Emellett a rendezvény nagy találkozásoknak ad helyet, hisz a Magyar Napokra a Désről elszármazottak is haza szoktak jönni” – mondta Kovrig Annamária tanácsos.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány, az RMDSZ, a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Bethlen Gábor Alap és Dés Polgármesteri Hivatala támogatta.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)