Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács-Ungvári Noémi
1 tétel
2016. szeptember 6.
Közösségápolás Uzonban
Tíz éve sikeres és bensőségessé vált baráti kapcsolatot tart fenn az uzoni református gyülekezet és egyházközsége a Pest megyei Mendével. Nem testvérgyülekezeti, hanem örökölt polgári kapcsolatot ápolnak: a mendeiekkel való találkozás minden esztendőben várt esemény. Most az uzoniakra került a sor, akiket már családi szálak kötnek a Budapesti Ferihegyhez és a savanyú káposztájáról híres Vecséshez közeli Mende lakóihoz. A négyezres lélekszámú település a Gödöllői-dombság lankáin terül el.
„Az egymás hite általi lelki épülés érdekében tartjuk fenn a kapcsolatot, amelyhez szorosan kötődik a bennünket körülvevő világ megismerése, megmutatása, hiszen jól tudjuk, közel fél évszázad pergett le azóta, hogy ilyen utazásra és találkozókra nem engedtek alkalmat – magyarázta a jeles találkozó hozadékát az uzoniak református lelkipásztora, Ungvári Barna András. – A mendeiek is ezt tették, bemutatták a település tágabb környékét, ami már azért is fontos, mert megismerkedhettünk Ópusztaszerrel, az 1896-ban az ezeréves ünnepségek tiszteletére megépített hét történelmi millenniumi emlékhely egyikével. Magyarhonban ünnepeltük meg augusztus 20-át, emlékezetes módon, ugyanis a helybeli plébános társaságában a festői Mátraszentimrén vettünk részt ünnepi szentmisén, ahol mi is elvégeztük a magunk módján az újkenyér megáldását, újzsengét ünnepeltünk a Duna–Tisza közén. Megéltük a kapcsolatok erősödésének örömét, átadtuk mAradandó ajándékunkat, egy olyan fotóalbumot, amely a két közösség évtizedes kapcsolatát örökíti meg.”
Mende vidékén két vár romjai is megtalálhatók. Az elsőt a Kr. e. 13 században élő bronzkori nép építette, a helybeliek Leányvárnak nevezik. A másikat már az Árpád-korban emelték, ez a mendeiek szerint a Lányvár. A török hódoltság idején a régi települések elpusztultak (romjaikat feltárták), a kipusztult magyarság helyébe a többségükben evangélikus hitben élő felvidékiek telepedtek. Az uzoniak itthon is megtartották az újkenyér ünnepét, amely hagyományosan a családok, rokonok, az ismerős közösségek ünnepe. Ekkor került sor a 10, 25, 50 éve házasságot kötöttek találkozójára is. Szeretettel fogadták körükben Szentgyörgyi Zsombor Mihály nyugalmazott Kézdivásárhelyi lelkipásztort, aki a szomszédos Bikfalván telepedett le, ő mondta az ünnepi úrvacsorai ágendát. Látogatásunk idején zajlott az uzoni vakációs bibliahét utolsó előtti napja. Népes gyereksereg töltötte együtt a közösségépítő, eseményekben gazdag hetet. Öröm volt látni, hogy a lelkipásztor vezetésével Nagy Hajnalka, Kovács-Ungvári Noémi vallástanár és a fiatalok mekkora hozzáértéssel szervezték-bonyolították a rendezvényt, amely immáron szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel ért véget. Itt a gyerekek a szülők jelenlétében tettek tanúbizonyságot mindarról, amivel egy hét alatt lelkiekben-szellemiekben gazdagodtak, s megköszönték a támogatóknak, hogy mindennap jutott számukra falnivaló, édesség.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)