Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovács-Kendi Lehel
3 tétel
2005. május 25.
Megjelent Kovács Kendi Lehel Nagy-Kő-havas / Erdély hegyei, 28. /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve: a Brassó közvetlen közelében fekvő Nagy-Kő-havasról. /Megjelent. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2014. november 23.
120 éve a tündérkert védelmezői
Tematikus park és kincskereső túraútvonal felavatásával ünnepelte az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi szakosztálya alakulásának százhuszadik évfordulóját szombaton. Az egyesület sok mindent megért, az 1894 őszére datált születést követően többször félbeszakadt a tevékenység, ám a turistamozgalomnak mindig akadtak olyan éltetői, akik felvállalták az újjászervezést, az egyesület által meghatározott értékek továbbvitelét.
Elődeink munkáját folytatjuk lendülettel és elszántsággal – hangzott el a szombati ünnepségen a Deság-patakánál lévő színpad mellett, ahol az EKE-ÖKO tematikus parkkal ajándékozta meg magát és a természet szerelmeseit az EKE székelyudvarhelyi osztálya. Az ünnepséggel összekötött túrán több tucatnyi lelkes természetjáró vett részt.
Nemzettudat-erősítés kirándulással
Erdély egyik legrégebbi civil szervezete, az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsváron alakult meg 1891-ben, Székelyudvarhelyen pedig 1894. november 18-án alakult meg az osztály, melynek célja a természetjárás fellendítése, a népi hagyományok ápolása és a gyógyfürdők népszerűsítése volt – tudták meg a tematikus park avatásán jelen lévő természetjárók Kovács-Kendi Leheltől, az EKE székelyudvarhelyi osztályának elnökétől. Mint az egyesület Erdély című folyóiratának korabeli lapszámaiból kiderül, az udvarhelyiek nagy reményeket fűztek az egyesülethez, ugyanis a székely város társadalmát is részben ők hivatottak összekovácsolni. Bár a kezdetekben lendületesen működött a székelyudvarhelyi osztály, az első világháború véget vetett tevékenységének.
Újjászületést hozott a rezsimváltás
Az 1989-es decemberi események hatására újjászerveződött az erdélyi magyar turistamozgalom, ekkor tevődött fel az EKE újjászervezése is. Az udvarhelyi EKE 1991-ben alakult újra, a kezdeti lelkesedés azonban lankadt a következő években, a tagság csökkent, és a túrák is megszűntek – magyarázta Kovács-Kendi Lehel. Azonban a diákságra támaszkodva 1996-ban ismét új láng lobbant fel a székelyudvarhelyi EKE szívében, ekkortól már folyamatosan növekedett az érdeklődés, szélesedett a tevékenységi kör, valamint a rendezvények sokszínűsége.
Nyomot akarnak hagyni
A megvalósítások közül elsőként a Szejkefürdőn 2005-ben megrendezett Orbán Balázs-emléktúrát említette Kovács-Kendi Lehel. Azonban az évente megszervezett Hargita teljesítménytúra is oszlopos tevékenysége a székelyudvarhelyi szakosztálynak, továbbá a Budvár-kupát is sikerként könyvelik el. Az országos rendezvények sorában a 2012-ben megszervezett EKE-vándortárbor volt kiemelkedő a székelyudvarhelyi osztály tevékenységében, ugyanis rekorddöntő részvétellel zajlott. A rendezvény új korszakot indított el a székely anyaváros szervezetében – a szervezés igazi csapattá kovácsolta a tagságot. Mára már mintegy 130 tagot számlál a székelyudvarhelyi osztály, ebből közel ötvenen aktívak.
Folyamatosan bővülő álom
A környezetvédelmi nevelésre fektetett hangsúly, valamint a maradandó nyom hagyása ihlette a Zete tanösvény születését. 2006-ban határozták el a tanösvény kialakítását, tavaly Ivótól Deságig tartó bicikliúttal gazdagították Udvarhelyszéket, valamint egy információs házikót is létesítettek. A gyerekeknek is izgalmas természetjárást ígérő tanulmányi park mögött Szederjesi Tamás áll, aki szívvel-lélekkel dolgozott az útvonal kialakításán, takarításán, valamint az információs táblák megvalósításán.
A gyerekekre összpontosítanak
A mintegy négy kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, nemcsak kellemes időtöltést, hanem értékes és hasznos információkat nyújt, a gyerekek számára pedig játékos és kalandos élménnyé változtatja a természetjárást az információs házikó mellett látható kincses térkép, amely a környékre épült. Az interaktív tanösvénnyel főként a gyerekeket terelné vissza a természetbe az udvarhelyi EKE. Kovács-Kendi Lehel elmondta, hogy az elkövetkezőben olyan infrastruktúrát akarnak kialakítani a Deság-pataknál, amely egy erdei iskola megteremtéséhez nyújt megfelelő környezetet.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. december 12.
Útikönyv Udvarhelyszék természeti látványosságairól
Udvarhelyszékről szóló, képekben gazdag honismereti és természetjárási könyvet mutattak be szerkesztői hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
A telt házas bemutatón az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) udvarhelyszéki osztálya, illetve a Mark House Kiadó közös gondozásában idén megjelent Barangolások Udvarhelyszéken – Orbán Balázs nyomában című turisztikai, földrajzi, néprajzi ismeretterjesztő kiadványt ismerhette meg a székelyudvarhelyi közönség. A könyvet a szerkesztők, Kovács-Kendi Lehel, Dezső László és Dezső Mátyás, illetve Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bíró Barna Botond mutatta be.
A régió többi térségéről az előző években már jelent meg hasonló kiadvány, így hiánypótlónak tekintették az Udvarhelyszékről szóló kötetet. Dezső Mátyás szerint az, hogy Udvarhelyszék maradt utolsónak, előny is, hiszen az előző kiadványok összeállítása során szerzett tapasztalatokat is felhasználták, valamint technikai szempontból is fejlődtek az utóbbi években.
A könyv az előző kiadásokhoz hasonlóan a tájegység természeti szépségeit, épített örökségét, hagyományait mutatja be, viszont terjedelmében jóval bővebb, ugyanis miközben az előzők 112 oldalasak, az új kötet 168 oldalas, ráadásul a 450 fotó mellett magában foglal egy térképet is Udvarhelyszékről. A kiadványhoz a szöveget Kovács-Kendi Lehel írta. Az EKE udvarhelyszéki osztályának elnöke az eseményen azt is elmondta, hogy a könyv bemutatja Udvarhelyszék összes, azaz mind a 126 települését, rövid leírásokkal, viszont „a kiadvány igazi hangulatát a képek adják”. Az anyaggyűjtés, a barangolások során számos videofelvétel is készült, amelyekből egy nyolcperces rövidfilmet a bemutatón is levetítettek. Ezt a könyv egyik fotós-szerkesztője, Dezső Mátyás készítette. A felvételen a képi barangolás zenei aláfestését a Szentegyházi Gyermekfilharmónia előadása adja. A filmet bárki megnézheti a kiadványban lévő QR-kód segítségével, vagy a YouTube videomegosztón, a könyv címére keresve. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro