Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács Szabolcs
5 tétel
2014. február 12.
Lehetőségekre van szüksége a kereső gyülekezeteknek
A peregrinációnak, azaz a külföldi egyetemeken való tanulásnak hagyománya van Erdélyben. A középkortól kezdve időszakosan erdélyi lelkészek, tanítók, humanisták járták a nyugat-európai híres egyetemeket, Svájctól, Németországon keresztül Hollandiáig sok helyen megfordulva, majd egy vagy több évi tanulás után visszatértek szülőföldjükre, és nemzedékeket tanítva adták át tudásukat. Ez a gyakorlat ma is működik, jóllehet a háttérintézmények, az egyes tanulmányi programok már sokkal tudatosabban készítik elő és támogatják ezt – állítja Kovács Szabolcs nyárádszentimrei-seprődi református lelkész, aki tavaly tért haza hollandiai tanulmányútjáról.
– Milyen céllal utaztak Hollandiába és mennyi időt töltöttek ott?
– Lelkészként mindig kihívás elé állított a gyülekezetépítés gyakorlati munkája, az emberekkel való törődés, az élethelyzetek valós felismerésének feladata, a szakszerű segítségnyújtás, amely végső soron arra ösztönzött, hogy tovább tanuljak, képezzem magam, és a magam helyén, küldetésemben helytálljak. Így adódott, hogy a holland-magyar Fundament/Iránytű Alapítvány tanulmányi programját megpályázva egy éves lehetőséget kaptunk családostól, hogy a hollandiai Kampenben tanulhassunk. A Kampeni Református Teológia népszerű munkája ismert Európa-szerte. Főleg hollandul és angolul folyik az oktatás, ezért nem ritka, hogy külföldi vendégdiákok tanulhatnak itt. Miután a szentimrei gyülekezet presbitériuma beleegyezését adta eltávozásunkra, 2012 augusztusában családostól kiutaztunk Kampenbe.
– Mi tanultak ott ez idő alatt?
– Az ösztöndíj jó lehetőség volt mindnyájunk számára, és ezt igyekeztünk is kihasználni. Hollandiában első kihívásunk a nyelvtanulás volt. Ez alapfeltétele az ottani beilleszkedésnek, jóllehet sok holland jól beszéli az angolt és más idegen nyelvet is, tehát a kapcsolatteremtés könnyen, hamar lehetséges. Bennünket rögtön közösségi tagként fogadott a helyi református gyülekezet, bemutattak mint távolról érkező vendégeket, és mindvégig figyelemmel kísértek az egy év alatt. Többször meglátogattak, sokan felajánlották segítségüket és sok kérdésben eligazítottak, amely könnyebbé tette ottlétünket. Egy öntudatos, jól szervezett református közösséget ismerhettünk meg Kampenben, jóllehet ott még számos más református egyház működik.
A teológiai tanulmány egy éves időtartamú mesterképzésre vonatkozott a gyülekezeti missziológia szakterületén. A jól strukturált tananyagot hét témaspecifikus modul és egy záródolgozat foglalja magába. A teológiának jól felszerelt és egyszerűen kezelhető könyvtárrendszere van, amely akár otthonról is látogatható interneten keresztül. A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan intenzív nyelvkurzuson vettünk részt feleségemmel. Szükség volt erre, mert alapját képezte ottlétünknek és tanulmányainknak. A gyerekek, hét és nyolc évesen egy közeli iskolába lettek beírva, a legkisebbik még túl kicsi volt ahhoz, hogy oviba járjon. Ők gyorsan beilleszkedtek, barátokra tettek szert, hamarosan összejártak a közös szülinapozásra vagy játszani. Látnunk kellett, hogy a gyerekek sokkal könnyebben veszik a nyelvi akadályokat, mint mi, felnőttek. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy gyerekeink jól be tudtak illeszkedni az oktatási rendszerbe, amely sokkal inkább az egyénre szabott fejlődésre alapozott, mint a teljesítményre és versenyre.
– Milyennek ismerték meg Hollandiát?
– Hollandiai ottlétünk alatt megismerhettünk egy érdekes világszemléletet, láthattunk egy kultúrát, mely élni akarásról és tudásról tanúskodott. Láttuk az emberi ész és kéz vívmányait, a hatalmas védőgátakat és támfalakat, a csatornarendszereket, amelyek visszaszorították a belvizeket, láttuk a hatalmas földterületeket, amelyeken városok, műutak, gyárak létesültek csupán az elmúlt ötven év alatt. Láttuk az emberek hazafias lelkesedését, amint királyuk trónra lépését ünnepelték, láttuk felvonulásaikat, díszes viseleteiket, zenekarokat, városi forgatagot, amely elkápráztatott. Láttuk a régi korok zászlóvivő háromárbócos kereskedőhajóit és a modern technika vívmányaiként számon tartott szélturbina-erdőket. Hallottuk a gyülekezetek énekét, mely betöltött templomot, fület és szívet egyaránt. Jó volt látni a gondozott és tisztán tartott természetet, a végtelen tulipánmezőket, a régi szélmalmokat és a szabadon legelésző ménest, gulyát vagy juhnyájat. Mindezt öntudatosan, jól szervezett és kivitelezett központi vezetéssel sikerült elérni.
– Milyen területen, hogyan hasznosíthatja itthon a tanultakat, a tapasztalatokat?
– Egy év hamar eltelt, és már pakolhattunk is, hogy hazatérjünk. Idehaza már várt a szentimrei és seprődi gyülekezet. Örömmel jöttünk, mint akiknek küldetésünk van még hátra. Olykor elgondolkodom magamban: vajon szükségszerű-e, hogy külföldre menjen az ember, hogy meglássa az otthon megoldásra váró gondokat? Úgy tűnik, igen. Hazatértünk és sok dolgot hoztunk magunkkal. Emlékeket, baráti kapcsolatokat, jó benyomást és élményeket egy távoli kultúráról és népről. Ismereteket, nyelv- és szakismeretet, amelyet jó haszonnal tudunk idehaza a gyülekezet javára fordítani. Lelkesedést, missziói gondolatokat és válaszlehetőségeket hoztunk, amelyre hiszem, nagy szüksége van minden időben a kereső gyülekezeteknek. És nem utolsósorban hálával tértünk haza Isten iránt, hogy egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, amelyre szívesen emlékezünk családunk és gyülekezetünk közösségében. Kérem Isten áldását mindazok életére, akiknek adománya és háttérmunkája e tanulmányi program létét és működését eredményezte. Hiszem, hogy hasznos és nemes célt szolgál, s kívánom Isten áldását azok életére, akik tanulmányaik rendjén ezután lépnek a peregrinusok nyomába.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,
A peregrinációnak, azaz a külföldi egyetemeken való tanulásnak hagyománya van Erdélyben. A középkortól kezdve időszakosan erdélyi lelkészek, tanítók, humanisták járták a nyugat-európai híres egyetemeket, Svájctól, Németországon keresztül Hollandiáig sok helyen megfordulva, majd egy vagy több évi tanulás után visszatértek szülőföldjükre, és nemzedékeket tanítva adták át tudásukat. Ez a gyakorlat ma is működik, jóllehet a háttérintézmények, az egyes tanulmányi programok már sokkal tudatosabban készítik elő és támogatják ezt – állítja Kovács Szabolcs nyárádszentimrei-seprődi református lelkész, aki tavaly tért haza hollandiai tanulmányútjáról.
– Milyen céllal utaztak Hollandiába és mennyi időt töltöttek ott?
– Lelkészként mindig kihívás elé állított a gyülekezetépítés gyakorlati munkája, az emberekkel való törődés, az élethelyzetek valós felismerésének feladata, a szakszerű segítségnyújtás, amely végső soron arra ösztönzött, hogy tovább tanuljak, képezzem magam, és a magam helyén, küldetésemben helytálljak. Így adódott, hogy a holland-magyar Fundament/Iránytű Alapítvány tanulmányi programját megpályázva egy éves lehetőséget kaptunk családostól, hogy a hollandiai Kampenben tanulhassunk. A Kampeni Református Teológia népszerű munkája ismert Európa-szerte. Főleg hollandul és angolul folyik az oktatás, ezért nem ritka, hogy külföldi vendégdiákok tanulhatnak itt. Miután a szentimrei gyülekezet presbitériuma beleegyezését adta eltávozásunkra, 2012 augusztusában családostól kiutaztunk Kampenbe.
– Mi tanultak ott ez idő alatt?
– Az ösztöndíj jó lehetőség volt mindnyájunk számára, és ezt igyekeztünk is kihasználni. Hollandiában első kihívásunk a nyelvtanulás volt. Ez alapfeltétele az ottani beilleszkedésnek, jóllehet sok holland jól beszéli az angolt és más idegen nyelvet is, tehát a kapcsolatteremtés könnyen, hamar lehetséges. Bennünket rögtön közösségi tagként fogadott a helyi református gyülekezet, bemutattak mint távolról érkező vendégeket, és mindvégig figyelemmel kísértek az egy év alatt. Többször meglátogattak, sokan felajánlották segítségüket és sok kérdésben eligazítottak, amely könnyebbé tette ottlétünket. Egy öntudatos, jól szervezett református közösséget ismerhettünk meg Kampenben, jóllehet ott még számos más református egyház működik.
A teológiai tanulmány egy éves időtartamú mesterképzésre vonatkozott a gyülekezeti missziológia szakterületén. A jól strukturált tananyagot hét témaspecifikus modul és egy záródolgozat foglalja magába. A teológiának jól felszerelt és egyszerűen kezelhető könyvtárrendszere van, amely akár otthonról is látogatható interneten keresztül. A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan intenzív nyelvkurzuson vettünk részt feleségemmel. Szükség volt erre, mert alapját képezte ottlétünknek és tanulmányainknak. A gyerekek, hét és nyolc évesen egy közeli iskolába lettek beírva, a legkisebbik még túl kicsi volt ahhoz, hogy oviba járjon. Ők gyorsan beilleszkedtek, barátokra tettek szert, hamarosan összejártak a közös szülinapozásra vagy játszani. Látnunk kellett, hogy a gyerekek sokkal könnyebben veszik a nyelvi akadályokat, mint mi, felnőttek. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy gyerekeink jól be tudtak illeszkedni az oktatási rendszerbe, amely sokkal inkább az egyénre szabott fejlődésre alapozott, mint a teljesítményre és versenyre.
– Milyennek ismerték meg Hollandiát?
– Hollandiai ottlétünk alatt megismerhettünk egy érdekes világszemléletet, láthattunk egy kultúrát, mely élni akarásról és tudásról tanúskodott. Láttuk az emberi ész és kéz vívmányait, a hatalmas védőgátakat és támfalakat, a csatornarendszereket, amelyek visszaszorították a belvizeket, láttuk a hatalmas földterületeket, amelyeken városok, műutak, gyárak létesültek csupán az elmúlt ötven év alatt. Láttuk az emberek hazafias lelkesedését, amint királyuk trónra lépését ünnepelték, láttuk felvonulásaikat, díszes viseleteiket, zenekarokat, városi forgatagot, amely elkápráztatott. Láttuk a régi korok zászlóvivő háromárbócos kereskedőhajóit és a modern technika vívmányaiként számon tartott szélturbina-erdőket. Hallottuk a gyülekezetek énekét, mely betöltött templomot, fület és szívet egyaránt. Jó volt látni a gondozott és tisztán tartott természetet, a végtelen tulipánmezőket, a régi szélmalmokat és a szabadon legelésző ménest, gulyát vagy juhnyájat. Mindezt öntudatosan, jól szervezett és kivitelezett központi vezetéssel sikerült elérni.
– Milyen területen, hogyan hasznosíthatja itthon a tanultakat, a tapasztalatokat?
– Egy év hamar eltelt, és már pakolhattunk is, hogy hazatérjünk. Idehaza már várt a szentimrei és seprődi gyülekezet. Örömmel jöttünk, mint akiknek küldetésünk van még hátra. Olykor elgondolkodom magamban: vajon szükségszerű-e, hogy külföldre menjen az ember, hogy meglássa az otthon megoldásra váró gondokat? Úgy tűnik, igen. Hazatértünk és sok dolgot hoztunk magunkkal. Emlékeket, baráti kapcsolatokat, jó benyomást és élményeket egy távoli kultúráról és népről. Ismereteket, nyelv- és szakismeretet, amelyet jó haszonnal tudunk idehaza a gyülekezet javára fordítani. Lelkesedést, missziói gondolatokat és válaszlehetőségeket hoztunk, amelyre hiszem, nagy szüksége van minden időben a kereső gyülekezeteknek. És nem utolsósorban hálával tértünk haza Isten iránt, hogy egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, amelyre szívesen emlékezünk családunk és gyülekezetünk közösségében. Kérem Isten áldását mindazok életére, akiknek adománya és háttérmunkája e tanulmányi program létét és működését eredményezte. Hiszem, hogy hasznos és nemes célt szolgál, s kívánom Isten áldását azok életére, akik tanulmányaik rendjén ezután lépnek a peregrinusok nyomába.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,
2014. november 10.
Ünnepelt a marosvásárhelyi Református Kollégium
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 28.
Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 6.
Marossárpatak ismét bemutatta értékeit
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 17.
Keresztény lovas tábor Szentegyházán
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)