Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács Nóra
3 tétel
2013. május 23.
Új útra indulnak (Kicsengetés a Bod Péter Tanítóképzőben)
Utoljára szólalt meg tegnap az iskolacsengő a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző három líceumi – matematika-informatika, filológia, pedagógia – és titkárság–könyvelés szakos posztlíceumi osztálya számára. A három líceumi osztályban 85-en, a posztlíceumi osztályban pedig 15-en végeztek.
Elsőként Len Rita iskolaigazgató búcsúbeszéde hangzott el. „Induljatok tovább, járjátok a számotokra kijelölt utat, mi majd integetünk innen, a partról, és mindig szeretettel várunk vissza. Kívánunk jó utat, pontos térképet és boldog célba érkezést” – hangzott az igazgató búcsúja. A megyei tanfelügyelőség nevében Kőmíves Noémi szakfelügyelő, a városi önkormányzat és polgármesteri hivatal nevében Derzsi Gyula alpolgármester, az iskolai szülőbizottság részéről Deszke Piroska köszöntötte a ballagókat. A Határtalanul projekt részeként a dunakeszi Nagy Sándor József Gimnázium jelen levő képviselői, Kovács Nóra diákigazgató és Szenkovits Bence köszöntötték a végzősöket. Ezt követően az óvodások és kiskiskolások búcsúztak el műsorral a székely ruhás végzősöktől. A tizenegyedik osztályosok nevében Páll Anna Brigitta szólt a ballagókhoz, majd a Szóbohóc Színjátszó Csoport tagjai vettek búcsút zenés-verses műsorukkal azoktól, akikkel az elmúlt négy év alatt együtt léptek színpadra. A táncosok a Gyöngyvirág Tánccsoport tagjaival közösen járták el búcsútáncukat. Az iskolazászló és aranykönyv átadását követően a kimagasló tanulmányi eredményeket elért tanulókat jutalmazták. Az évfolyam legjobb tanulója Demeter Róbert. Az önkormányzat díját is ő vehette át az alpolgármestertől. Az iskolán és az önkormányzaton kívül még díjazott a Tanulók Klubja, a Rotary Klub és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. A ballagók nevében Demeter Róbert búcsúzott el az iskola tanáraitól és diákjaitól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. június 1.
Aranka György-verseny a tordai Jósikában
Jósika Miklós Elméleti Líceum
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum adott otthont Kolozs megye V-VIII. osztályos diákjai számára szervezett Aranka György Nyelv-és Beszédművelő Verseny idei fordulójának május 11-én. A versenyre a következő magyar vagy magyar tagozatos iskolák neveztek be: Kolozsvárról az Apáczai-líceum, a Báthory-líceum, a Brassai-líceum, az unitárius kollégium, a Református Kollégium, a Sigismund Toduta Zenelíceum, az Octavian Goga Iskola és a Talentum Református Iskola diákjai, Désről az 1-es számú iskola diákjai, Bánffyhunyadról a Technológiai Líceum tanulói, a körösfői Kós Károly Iskola, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola diákjai jelezték részvételi szándékukat a szervező Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjai mellett .
mérhette össze helyesírási, nyelvhelyességi, szövegértési, szövegalkotási és versmondási képességeit: Édes anyanyelvünk, Szép magyar beszéd és Versben bujdosó versenyformákban.
A párhuzamosan zajló írásbeli, majd szóbeli megmérettetés után a vendég diákok és kísérő tanáraik városnézésre mentek Szabó Hajnalka magyar szakos tanárnő vezetésével, aminek során a tordai templomokat, Jósika Miklós szülőházát, a Történelmi Múzeumnak helyet adó fejedelmi házat látogatták meg. Ezután az iskolanapok alkalmából Tordára látogató kiskúnfélegyházi vendégdiákok társaságában közös ebéden vettek részt. Az ünnepélyes díjkiosztásra az ótordai Református templomban került sor.
Édes anyanyelvünk V-VI. osztályosok kategóriája:I. díj: Pethő Róbert (Jósika Miklós Líceum), II. díj: Péntek Alíz (körösfői Kós Károly Iskola), III díj: Román Sarolta (unitárius kollégium), dicséret: Kelemen Szabolcs (Octavian Goga Iskola), Boros Péter (unitárius kollégium), Horváth Márton (Apáczai-líceum).
VII-VIII. osztályosok kategóriája: I. díj: Mátó-Székely Orsolya (unitárius kollégium), II. díj: Farkas Anna (unitárius kollégium), III. díj: Nagy-Betegh Kamilla (unitárius kollégium), dicséret: Benő Loránd (Báthory-líceum), Orbán Dávid (dési 1-es számú iskola).
Szép magyar beszéd V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Lázár Katalin (Sigismund Toduta Zenelíceum), II. díj: Dimény Kristóf (unitárius kollégium) és Péntek Kitti (körösfői Kós Károly Iskola), III. díj: Ilyés Anna-Boróka (Apáczai-líceum), dicséret: Palocsay Johanna (Octavian Goga Iskola),Varga Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Kovács Nóra (körösfői Kós Károly Iskola), II. díj: Szallós-Kis Csaba (Brassai -líceum), III. díj: Ilyés Zalán György (Apáczai-líceum), dicséret: Kömöcsi Panna (unitárius kollégium), Simon Eszter Nóra (Báthory-líceum).
Versben bujdosó V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Gyurka Sára Krisztina (Református Kollégium), II. díj: Vernes Anita (unitárius kollégium), III díj: Czire Orsolya (unitárius kollégium), dicséret: Kerekes Ákos (Apáczai-líceum), Kun Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Pánczél Kata (unitárius kollégium,), II. díj: Sánta Orsolya (unitárius kollégium), III. díj: Mihály Renáta (körösfői Kós Károly Iskola), dicséret: Szalma-Győrfi Anna (Báthory-líceum), Benedek Ida (Báthory-líceum)
Mihályfalvi Zsuzsa

2015. december 14.
Összeforrott a csapat (Pódium csoport)
A kovásznai diákszínjátszás immár 43 éves múltra tekint vissza. 2012 tavaszán zajlott a 40 éves megemlékező találkozó, az alkalomra dokumentumértékű könyvet is kiadtak. Ezen a találkozón esett szó a színjátszó tevékenység felnőtt szintű folytatásáról. A Pódium színjátszó csoport 18 éve alakult, tagjai nagyjából a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt diákszínjátszói.
A csoportot Molnár János tanár szervezte, ugyancsak ő rendezte az előadásokat. Néhány év után tevékenysége leállt, végül 2013 februárjában nekifogtunk újból a szervezésnek, aztán a tréningnek. Keresni kezdtük azt a műfajt és stílust, azt a szerzőt, aki a többségnek megfelel. Rejtő Jenő mellett döntöttünk. Így került sor az év végén az Élőhalott és a Cseberből vederbe című vígjáték kovásznai bemutatójára. Követte a Rézrúd és a Háremőr című darab.
A csoport tagjai közül páran már távoztak, helyettük újak csatlakoztak. Jelenlegi aktív tagjaink: Kiss Gábor, Csorja Zoltán László, Csorja Tímea, Veres István, Dali Loránd, Nagy Hunor Lajos, Mátyás Imola, Dóczi Linda Zsuzsanna, Ördög Attila, Kovács Nóra, Sinka Norbert, Pál Lajos. A távozók között említjük Péter Hajnalt, Kádár Katát, Debreczi Kingát, Szabó Barnát és Pál Szilviát. Életkor szerint 16 és 54 év közötti, különböző foglalkozású, végzettségű emberek tagjai a társulatnak. Rendezőnk, Molnár János két esztendő szép és eredményes munka után lemondott – sajnos. Mostani rendezőnk Lázár-Prezsmer Endre a sepsiszentgyörgyi Kónya Adám Művelődési Háztól. Előadásokat tartottunk a közeli falvakban. Részt vettünk színjátszó találkozókon és fesztiválokon. A tervek szerint december 22-én Szászrégenben lépünk fel.
Mostani darabunk ugyancsak Rejtő-jelenet, a Tehén. Ezt követi a hónap folyamán Apósom, a vezér, illetve a Szeánsz a fegyházban. Ezekből szeretnénk kabaréelőadást összeállítani az év végére. Molnár tanár úrral az idén nekifogtunk egy nagyon szép Wass Albert-színmű betanulásának. Címe: A lélek útja. Ezt szeretnénk jövőben befejezni.
Munkánkban nagy segítséget nyújt Czilli Balázs, a Kovásznai Művelődési Ház igazgatója. Nemcsak a színpadon ügyeskedünk, hanem részt vettünk a Kovásznán rendezett bográcsfőzőversenyen, ott III. díjat kaptunk. A városunkba rendezett Aquarius 2015 rendezvény hígpalacsintasütő-versenyének II. díját nyertük el. Rangos esemény volt számunkra a sepsiszentgyörgyi töltöttkáposzta-főzőverseny, az ott nyert díj a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel és az ottani elismerés.
Nagyon fontos és összetartó tevékenység a próbák utáni vita a Kráma vendéglőben. Mindezek által összeforrott csapatnak érezzük magunkat. Célunk a kovásznai közönség megnevettetése, megpróbáljuk néhány percre elfeledtetni a hétköznapok búját-baját, az élet nehézségeit.
Pál Lajos csoportvezető