Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács Márton
4 tétel
2014. június 16.
Különdíjas a Tompa Miklós Társulat
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.
A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.
A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.
A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.
A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.
A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért. A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.
A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.
A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos- díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda. A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt.
A tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták as versenyprogram előadásait. Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 30.
Gyergyóújfalu büszkeségeit díjazták
Közösségi tevékenységükért közel harminc személyt részesített elismerésben Gyergyóújfalu önkormányzata. A kitüntetettek a keddi, év végi dísztanácsülésen vehették át a személyre szóló díszokleveleket. Valamennyiük méltatásában az önzetlen szerepvállalás, a becsülettel végzett munka kapta a legnagyobb hangsúlyt.
Hagyomány immár Gyergyóújfaluban, hogy oklevéllel jutalmazzák egész évi tevékenységükért azokat, akik az öt településből álló nagyközség életében önzetlenül vállalnak közösségi szerepet, illetve azokat, akik Újfalu hírnevét viszik a nagyvilágba. Akárcsak az előző alkalmakkor, a keddi dísztanácsülésen is sok személynek kijárt az elismerésből, a községközpont lakói mellett a kilyénfalviak és a tekerőpatakiak köreiből is szép számmal akadt díjra érdemes személy. Voltak, akik életpályájukért, mások a szakterületükön végzett tevékenységükért vehették át a polgármesteri díszoklevelet.
Kézművesek, hagyományőrzők, sportolók, pedagógusok, zenészek és hangszerkészítők részesültek kitüntetésben, de elismerő oklevelet szakács, szabómester és varrónő is kapott. Nagycsaládokat is kitüntettek, és elismerés járt a község legidősebb lakójának is. Az egyéni kitüntetések mellett közösségeket is díjaztak: díszoklevél járt a tekerőpataki polgárőrségnek, illetve a Katorzsa Sport Klub labdarúgóinak.
Az istenének homokszemekből és ködből oszlopot építő ember történetéből kiindulva Gál Katalin tanácsos oszlopépítőkként jellemezte a kitüntetetteket, akik gyermekszeretetből, kitartásból, önzetlenségből, elköteleződésből, kultúrából, becsületességből, kemény fizikai és szellemi munkából, kreativitásból, közösségek összetartásából építettek már számtalan oszlopot.
Az ünnep szónoka az elismerésben részesülők közös vonását emelte ki. „Önökben egy dolog közös: a hit. A hit abban, hogy tenni, építeni kell, még akkor is, ha vannak, akik időnként ledöntögetik az önök hitének oszlopait. Önök mindannyian elköteleződtek egy olyan területen, ahol a Jóisten talentumokat adományozott, és ezeket a képességeket megsokszorozták, megsokszorozzák” – fogalmazott Gál Katalin.
Arra buzdította a kitüntetetteket, továbbra is tartsák szem előtt, hogy megéri elköteleződni, dolgozni, becsületesnek lenni, alkotni, gyermekeket nevelni. Ezen erények erősítését célozza a községvezetés elismerése is – hangoztatta.
Elismerésben részesült a kilyénfalvi György Mihály, Kovács Julianna, György Vilmos, Péter Sándor, Salamon Éva, Fodor Márton és Magdolna, Kovács Ferenc és Margit, Czirják Irén. Újfaluból Bányász Jolán, Kovács Márton, András József, Mihálydeák József, Sólyom János, Mihálydeák Ferenc, Simon Mária, Kovács Júliánna, Elekes István, Simon Szabolcs, Sólyom László, Gáll Csaba, Csata Levente, illetve a Katorzsa Sport Klub leigazolt labdarúgó játékosai kaptak díszoklevelet. Tekerőpatakról Horváth Sándor, Todor Irén, Fodor Klementina, György Márton, Gergely József, illetve a polgárőrség csapata lett az idei év kitüntetettje.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

2016. március 7.
Az első 70 év – Az üvegcipő
Március 10-16. között kerül sor Az első 70 év címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulóját ünneplő évfordulós rendezvénysorozatra, melynek keretében megtekintetők a Tompa Miklós Társulat jelenleg műsoron szereplő reprezentatív előadásai, emellett tárlatmegnyitókra, színházi előadások archív felvételeinek megtekintésére, kegyeleti temetői sétára, szakmai találkozókra kerül sor.
Az ünnepi hét nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának bemutatója lesz, Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész rendezésében. Szereposztás: Simon Boglárka, Berekméri Katalin, Varga Balázs, Korpos András, Nagy Dorottya, Tollas Gábor, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Kilyén László, Kiss Bora, Ördög Miklós Levente, Biluska Annamária, Hollai Heiser Anna, Bokor Barna, Kovács Botond, Lőrincz Ágnes, Gecse Ramóna, László Csaba, Bartha László Zsolt, Illés Alexa, Wessely Zsófi, Bálint Örs, Gergely Botond. Zenészek: Engel Lajos Lehel, Kostyák Márton, Makkai István, Ősz Domokos. Jelmeztervező-asszisztens: Szabó Annamária, díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor, dramaturg: Mohácsi István, zene: Kovács Márton, díszlet: Mohácsi András, jelmez: Remete Kriszta, segédrendező: Fülöp Bea.
A bemutató előadásra március 10-én, csütörtökön 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek.
Pr-titkárság. Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 30.
Új emlékjel Kézdiszárazpatakon
A kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola udvarán ünnepélyes keretek között avattak fel egy újabb emlékjelt. Az iskola és a faluközösség a magyarországi Piliscsaba testvértelepülésen élő és tavaly elhunyt Kovács Márton (1958–2016) zenetanárnak, liturgikus zenésznek, illetve a két település testvérkapcsolatának állított maradandó emléket.
Az emlékfát Balogh Tibor és Farkas András, Kézdidszentlélek, illetve Piliscsaba polgármestere leplezte le, áldást mondott Bodó Imre ny. főesperes, az egyházközség plébánosa. Az emlékfa-állítást Biró Levente Tibor tanító kezdeményezte. Érdeklődésünkre elmondta: Kovács Márton, a kis székely falu igaz barátja a múlt év őszén hirtelen és viszonylag fiatalon, alig 58 évesen hunyt el. Tíz éve szinte minden esztendőben piliscsabai tanulókat hozott Kézdiszárazpatakra, akiket családoknál szállásoltak el, hogy megismerkedjenek az itt élő emberekkel, lássák, hogyan ünnepel a székelység március 15-én. Biró Levente Tibor ez év januárjában Fülöp Ferenccel és Benkő Lászlóval elment az erdőbe, a Gálosok-részre megfelelő fát keresni. Így akadtak rá a célnak megfelelő kétágú fára, amely több száz kilogrammot nyomott. Fülöp Ferenc két lovával szállította le az erdőből, miután lehántották, átvitték Kézdisárfalvára Szabó Ottó fafaragóhoz, aki Biró Levente Tibor elképzelése alapján munkához is látott. Az emlékfára felkerült a Nap és a Hold, a turulmadár, az Árpád-pajzs, a hármashalom és a kettős kereszt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)