Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1996. június 18.
Nagykároly megválasztott polgármestere Kovács Jenő vállalkozó, aki az Új Demokrácia Párt képviselője, aki Reiszler János /RMDSZ / ellenében győzött. Szatmárnémetiben Horea Andreco lett a polgármester, Riedl Rudolfra 27 ezren szavaztak, 6 ezerrel többen, mint az első fordulóban. Amennyiben az első menetben szavaztak volna rá ennyien, ő lehetett volna a város polgármestere. Kézdivásárhelyen Szigethy István független jelölt /1995-ben még a város RMDSZ-elnöke volt/ lett a polgármester /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
1996. augusztus 8.
A református világtalálkozóhoz kapcsolódó ünnepség keretében aug. 5-én Nagykárolyban, szülővárosában, a templomkertben leleplezték Károli Gáspárnak, a Biblia fordítójának szobrát. A félalakos szobor Deák Árpád fiatal marosvásárhelyi szobrász alkotása. Márkus Endre lelkipásztor 1993-ban kezdeményezte, hogy állítsanak szobrot a város nagy szülöttjének, nemcsak reformátusok, hanem katolikusok, sőt ortodoxok is adakoztak, a legnagyobb segítséget a gönci testvérgyülekezet adta. A szoboravató ünnepségen többek között Szilágyi Ferenc, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, Beraru Ioan ortodox és Opris Gheorghe görög katolikus pap mondott beszédet, Kovács Jenő polgármester az ittmaradást szorgalmazta, Nagy László helybeli tanár pedig könyvet írt erre az alkalomra Károli Gáspárról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest, aug. 8./
1996. augusztus 8.
A református világtalálkozóhoz kapcsolódó ünnepség keretében aug. 5-én Nagykárolyban, szülővárosában, a templomkertben leleplezték Károli Gáspárnak, a Biblia fordítójának szobrát. A félalakos szobor Deák Árpád fiatal marosvásárhelyi szobrász alkotása. Márkus Endre lelkipásztor 1993-ban kezdeményezte, hogy állítsanak szobrot a város nagy szülöttjének, nemcsak reformátusok, hanem katolikusok, sőt ortodoxok is adakoztak, a legnagyobb segítséget a gönci testvérgyülekezet adta. A szoboravató ünnepségen többek között Szilágyi Ferenc, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, Beraru Ioan ortodox és Opris Gheorghe görög katolikus pap mondott beszédet, Kovács Jenő polgármester az ittmaradást szorgalmazta, Nagy László helybeli tanár pedig könyvet írt erre az alkalomra Károli Gáspárról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest, aug. 8./
1998. augusztus 10.
Markó Béla Szatmárnémetiben közösségi fórumon találkozott a megye lakosaival. A fórumon ott volt többek között Riedl Rudolf, a megye prefektusa, Varga Attila, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Erdei Líviusz megyei főtanfelügyelő-helyettese, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Markó Béla elmondta, hogy a jelenlegi román politikai elit gyermeteg, nem tekinthető minden esetben tárgyalóképes partnernek. Az RMDSZ kormányban való részvételével szólásszabadságát és külföldi mozgáslehetőségét is korlátozta. Nagykároly polgármestere a határátkelők ügyét hozta szóba, kitérve a forgalomtól elzárt Nagykároly-Mátészalka vasútvonalra is. A kettős állampolgárságról felesleges beszélni, mert magyar részről ezt nem kínálták fel. Markó Béla élesen bírálta azokat a pártvezetőket, akikkel egyszer már sikerült egyezségre jutni, de ezek álláspontjukat nem érvényesítik pártjukban. Ezzel a tanügyi megállapodásra utalt, melyet sorra megszegnek a koalíciós társak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./
1999. május 11.
A nagykárolyi városi tanács és a Kaffka Margit Művelődési Társaság elhatározta Károlyi Sándor /1668. március 20. - 1743. szeptember 8./ szobrának felállítását, jelentette be Kovács Jenő polgármester. /Szobor Károlyi Sándornak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
1999. július 6.
"A Nagykároly és Vidéke című hetilap /főszerkesztő Silimon Várday Zoltán/ sok helyi dologgal foglalkozik. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a legutóbbi számban kifejtette: "Nagykároly évi adóbevétele 13 milliárd lej, Mátészalkáé 4,3 milliárd forint, kb. 258 milliárd lej. Ennyi jövedelme egész Szatmár megyének nincs." /"A reform szótól jobban félnek, mint az elvtárstól!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./"
1999. augusztus 27.
Kovács Jenő polgármester tárgyalt annak a nagyváradi cégnek a vezetőjével, amelyik augusztus 20-án rádióadást indított be Nagykárolyban, és abban állapodtak meg, hogy az itteni stúdió a románon kívül (a műsoridő felében) rövidesen magyar, illetve német nyelvű adást is fog sugározni. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy kereskedelmi adóról van szó. Magyar nyelvű rádióadás lesz Nagykárolyban. /Magyar nyelvű rádióadás lesz Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 27./
1999. szeptember 6.
Befejeződött az a másfél évig tartó rendezvénysorozat, amelyet Petőfi születésének 175. évfordulójakor kezdett el a kárpát-medencei magyarság és a költő halálának 150. évfordulójáig tartott. Szept. 4-én Erdődön emlékeztek Petőfire, azon a helyen, ahol feleségül vette Szendrey Júliát. Ezentúl minden év szeptemberének első szombatján a Koltói Õsz rendezvényeihez felzárkózik az erdődi Petőfi-nap is. Az idei rendezvényre sokan eljöttek. Dávid Gyula arról beszélt, hogy a Petőfi-ünnepségsorozat Erdődön vette kezdetét, másfél év alatt szobrokat és emléktáblákat avattak fel, és ugyanitt ér véget, úgy, hogy Petőfi továbbra is társunk marad. Nagykárolyban a Petőfi-szobor előtt folytatódott a megemlékezés. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere köszöntötte a megjelenteket. /Elek György: Petőfi-nap Erdődön és Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 6./
2000. január 7.
Szatmárnémeti legnagyobb példányszámú helyi román lapja, az Informatia Zilei a város lakói közül az év emberét és az évtized emberét is megjelölte első januári számában. Az évtized kilenc embere közt csak két magyar van, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, aki a magánszektor fejlesztésében és Szabó István, a megyei önkormányzat alelnöke, aki a megyei költségvetés egyensúlytartásában szerzett valóban elismerésre méltó érdemeket. De a kilenc közt ott van Vasile Mois is, aki szélsőséges nézeteivel a románok többsége számára sem szimpatikus. A listát Virgil Magureanu, a SRI volt igazgatója vezeti, azzal az indoklással, hogy Szatmár megyéből származik, az elmúlt évtizedben innen ő jutott legmagasabb közjogi funkcióba, és leváltása után ide tért vissza. A lapnak az év emberéről készült listáján a húsz személy közt mindössze három magyar van: Riedl Rudolf prefektus, Szabó Károly szenátor és Varga Attila parlamenti képviselő. - Vitatható a lap névsora, hiszen helyet kaphatott volna Reizer Pál megyéspüspök, Schupler Tibor, a Caritas igazgatója, Ilyés Gyula alpolgármester, Szilágyi Ferenc vállalkozó, aki a köz(színház stb.) érdekében megmozgatta a privát szektort, vagy Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. /Pécsi Ferenc és Szabó István az évtized szatmári emberei közt! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./
2000. január 31.
1945 januárjában Szatmár megyéből megközelítőleg 5000 személyt - férfiakat és nőket vegyesen - deportáltak a volt Szovjetunióba, több évig tartó úgynevezett "jóvátételi közmunkára". A szomorú esemény 55. évfordulóján, január 29-én a Művelődési Minisztérium Nemzeti Kisebbségi Igazgatósága, a Szatmár Megyei Múzeum, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Nagykárolyi Német Demokrata Fórum rendezésében Nagykárolyban tartották meg a volt deportáltak találkozóját. A találkozó római katolikus Nagytemplomban kezdődött, ahol Heinrich Antal főtisztelendő celebrált szentmisét, magyar és német nyelvű szentbeszédet mondott. A következő helyszín a temetőben a volt nagykárolyi deportáltaknak állított emlékmű volt. A színházteremben Kovács Jenő polgármester beszédében elmondta, hogy csak 1989 után hallott a svábok deportálásáról. Karol König, a Művelődési Minisztérium Nemzeti Kisebbségi Igazgatóságának az igazgatója emlékeztetett: a deportálás idején, a második világháború végén még több mint 700 ezer német élt Romániában, mára 80 ezerre apadt a számuk. A fogyatkozás ellenére a nemzetiségi tradíciók ápolásáról nem szabad lemondani, hangsúlyozta. Az esten elhangzott, hogy a kutatások alapján 10 ezerre tehető azoknak a romániai németeknek a száma, akik sohasem tértek haza a deportálásból. Az esten Kiss Zoltán református tiszteletes elhurcolásának történetét, illetve a volt Szovjetunióban megélt kálváriáját ismertette. /Boros Ernő: Nagykároly. Deportált-találkozó - hatodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 31./
2000. május 18.
Máj. 13-án tartotta meg V. kongresszusát Nagykárolyban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete közel 80 küldött és számos meghívott részvételével. Az RMGE a szervezet 10 éves fennállását is megünnepelte. Dr. Csávossy György, az RMGE leköszönő elnöke megnyitó beszéde és Kovács Jenő, Nagykároly polgármesterének üdvözlő szavai után Pete István szakminisztériumi államtitkár beszélt a szakmai civil szerveződések fontosságáról. Elmondotta: a következő periódusban fontos, hogy az állami gazdaságok privatizációjából a magyarok is kivegyék részüket. Péter Pál, az RMDSZ gazdasági alelnöke azt hangsúlyozta: az RMDSZ az előző évek gyakorlatától eltérően lényegesen többet foglalkozik gazdasági, egzisztenciális kérdésekkel, és ebben az RMGE jó partnernek bizonyul. Felszólaltak a vendégek, Szigeti János, a budapesti Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium küldötte, Jakab István, a Gazdakörök és Termelőszövetkezetek Országos Szövetségének vezetője, Szekeres Sándor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának küldötte, majd Farkas Zoltán a 156 éves RMGE történetét ismertette dióhéjban. Gróf Teleki Domokos gernyeszegi földbirtokos 1844-ben kezdeményezte az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet létrehozását. Az első világháború utáni időben dr. Szász Pál lett az EMGE elnöke, aki később kommunista börtönökben hunyt el. Neményi József Nándor államtitkár a mezőgazdaságban kialakuló versenyhelyzet fontosságát hangsúlyozta. Neményi szerint Románia európai felzárkózása távoli remény: a mezőgazdaság felzárkózása elképzelhetetlen 2020 előtt. Romfeld János gyergyói küldött kifejtette: amíg Romániában 4,7 millió földtulajdonos átlagban 2,28 ha területen gazdálkodik teljesen kezdetleges módszerekkel, kevés a remény az agrárágazat fejlődésére. - Az országot uraló gazdasági csőd közepette támogatás nélkül nehéz fenntartani a gazdaköröket. A tisztújítás eredménye: Sebestén Csaba az elnök /aki végül ellenjelölt nélkül maradt/. A továbbiakban 11 rendes tagot és 4 póttagot választott meg a közgyűlés. Az új elnökség túlnyomó többsége székelyföldi lett. A kongresszus dr. Csávossy Györgyöt megválasztotta tiszteletbeli elnöknek. /Makkay József: Emberi színjáték Nagykárolyban. V. küldöttülését tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete. Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./ AZ RMGE V. küldöttülésén Nagykárolyban Kovács Jenő polgármester fontos bejelentést tett: magyar nyelvű agrárfőiskolai tagozatot akarnak Nagykárolyba telepíteni, s ehhez megtették az első lépést. Két csoportra gondoltak, egy általános mezőgazdaságira és egy kertészetire. Mind a gödöllőiek, mind a debreceni és nyíregyházi egyetemi agrároktatók szívesen segítenek. Ha megnyílik a Csanálos-Vállaj határátkelő, amire a két kormány megállapodása alapján még az idén jó esély van, akkor Debrecenből vagy Nyíregyházáról egészen könnyű lesz az ingázásuk. Péter Pál, az RMDSZ ügyvezető elnökségének gazdasági alelnöke többek között arról beszélt: hiba volt, hogy az RMDSZ az első években túlságosan a kulturális problémákra összpontosított, ezzel is magyarázható, hogy a gazdasági szerveződés lemaradt, s az itt jelentkező sajátos érdekeinket nehezen tudják megvédeni. - Az RMGE beszámolójábók kiderült, hogy az Ezüstkalászos-tanfolyamoknak csak a múlt évben 660 résztvevője vizsgázott sikerrel. Az 1993 óta megjelenő Erdélyi Gazdából eddig 70 ezer példányt nyomtak, 2000 májusában már 8000 példányt. - Jó javaslatok hangzottak ela kongresszusson: az Ezüstkalászos-tanfolyam intézményesítése, a Hangya szövetkezeti mozgalom újraindítása, a gazdaasszonyok képzésének a beindítása vagy a szakosodás. Többen úgy vélték, hogy az RMGÉ-n belül meg kell alakítani a különböző szakcsoportokat (kertészet, marhatartás stb.), mert a mai körülmények közt már nehéz minden tevékenységet átfogni. /Sike Lajos: Nagykárolyban tartotta tisztújító közgyűlését az RMGE.. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./
2000. november 17.
Nov. 16-án Nagykárolyban felavatták a szatmári (belső) vámiroda nagykárolyi kirendeltségét. Bekő Tamás polgármester mondott beszédet. A kirendeltséget Kovács Jenő volt polgármester kezdeményezte. A tervet az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt parlamenti képviselői, illetve szenátorai támogatták. Nagykároly és Tasnád város, valamint az övezetbe tartozó települések számára ez pozitív esemény. Ezáltal a vidéken a járművek mentesülnek a Szatmár-Nagykároly út oda-vissza való megtételétől. A jövőben ez a kirendeltség független vámirodává válhat. /Boros Ernő: Tegnap Nagykárolyban belső vámot avattak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 17./
2002. október 20.
"Zalatna Magyarország két volt miniszterének születési helye, itt született Lukács Béla, kereskedelemügyi miniszter 1847-ben és Lukács László pénzügyminiszter 1850-ben. Zalatnán szept. 29-én ökumenikus istentisztelet keretében megemlékeztek a néhai Lukács Béláról, aki sokat tett Zalatnáért: a Gyulafehérvár-Zalatna vasútvonal építésével a várost bekapcsolta a vasúthálózatba, megépíttette az almási utat, létrehozta a kőfaragó ipariskolát. A Mária-Valéria híd építése is az ő nevéhez fűződik. - Zalatnán 1896-ban emeltek emlékművet, amelyet az út javításakor 1995-ben ledöntöttek. Most újra látható restaurálva a református templom mellett, Gyulafehérvártól 10 km-re, Zalatna felől jövet az 1848. október 23-i vérengzésben 700 meggyilkolt magyar áldozatnak (köztük Lukács Béla szüleinek és öt testvérének) állított obeliszk. Az ünnepségen és a koszorúzáson részt vettek az ügy támogatói, köztük Kovács Jenő, a Vas megyei Közútkezelő KHT igazgatója, Feist György levéltáros, volt szombathelyi alpolgármester, Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Vetési László, az erdélyi református egyházkerület szórványügyi előadója és mások. /Megemlékezések az Ompoly völgyében. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 20./"
2002. december 20.
"A Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciója az 1992-1996 közötti (első) választási ciklusban: György András Gábor, Szabó István, Török László István, Erdei Dolóczki István, Kádár Ferenc, Fischer Ildikó, Marginean Mária Éva, Poszet Otto, Riedl Rudolf, Keizer István, Feldmesser Tamás, Szabó József Mihály, Hölczli József, Antal István János, Kovács Valeria Rodica, Zakota Zoltán. Az 1996-2000 közötti választási ciklusban: Szabó István, Varga Lajos, Erdei Dolóczki István, Marginean Mária Éva, Kádár Ferenc, Draveczky Károly-József, Riedl Rudolf, Kaiser István, Járay Ernő, Hölczli József, Szabó Tibor, Bócsi Sándor, Leitner János, Balvinszky Sándor. Az őszi parlamenti választások után a kormány az RMDSZ által jelölt Riedl Rudolf tanácsost nevezte ki főispánnak. Helyette Harkel János került a testületbe. Ugyancsak ebben a ciklusban búcsúzott el a megyei tanács jogi bizottságának egyik leghozzáértőbb tagjától, Járay Ernőtől, akinek halálával újabb űrt kellett pótolni a tanácsban. Helyére Veres István került. A 2000-ben lezajlott helyhatósági választások után: Szabó István, Erdei Dolóczki István, Draveczky Károly-József, Marginean Mária Éva, Véron András István, Kovács Jenő, Szilágyi Ferenc József, Keiser István, Veres István, Visnyai Csaba, Bartos Bertalan, Hölczli József, Harkel János Antal, Leitner János. Miután az őszi parlamenti választásokon Erdei D. Istvánt képviselővé választották, helyére Nagy József került a tanácsba. A megyei tanács dec. 20-i ünnepi ülésén megemlékeznek az elhunyt tanácstagokról: Járay Ernőről és Feldmesser Tamásról. /(benedek): A megyei tanács RMDSZ-frakciója. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 20./"
2003. augusztus 6.
"Zajkány falu határában, a történelmi Erdélyt Bánságtól elválasztó Vaskapunál volt egyszer egy emlékmű. A Hunyad megyei magyarság állította a millennium évében (1896), Hunyadi János török fölötti ottani győzelme tiszteletére. Tizenegy éve eltűnt a buzogány az emlékmű tetejéről, az idén tavasszal, húsvét táján a többi résznek is nyoma veszett. Pedig az emlékmű ápolása, karbantartása, esetleges felújítása szerepelt a 2002-es SZDP-RMDSZ protokollumban. Augusztus első napjaiban már a helyet is alig lehet felismerni, a bozót mindent benőtt. Kovács Jenő Vas megyei (Magyarország) honatya több, károkat szenvedett erdélyi emlékmű visszaállítását szorgalmazta. Elképzelései szerint Zajkányban az eredeti hasonmását állítják fel. Erre az anyaországiak anyagi fedezetet, akár munkaerőt is biztosítanának. /Chirmiciu András: Magyarországi segítség a zajkányi emlékműnek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./"
2004. február 2.
Január 29-én Székelyudvarhelyen tartotta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusát. – A romániai magyarság számára biztosítani kell a "választás szabadságát" – így foglaltak állást a küldöttek, hitet téve az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, elhatározva, hogy a szövetség saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Több mint ötszáz ember volt jelen, ebből 240 regisztrált küldöttként. Ezen a napon csatlakozott a tavaly nyáron Székelyföldön létrehozott szövetséghez a nagyváradi, szatmári, nagybányai, szilágysági és kalotaszegi polgári kör. Nagy tapssal fogadták Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Tőkés beszédében a "politikai önszerveződés fontos állomásának" nevezte a kongresszust. Élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte "véglegesen kisiklott", a román kormánypárttal való együttműködésében partnere lett a "bársonyos kommunista visszarendeződésnek". Szász Jenő, az MPSZ elnöke a romániai magyarság két táborra szakadásáról beszélt. Azokon a helyeken pedig, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt – tette hozzá –, az MPSZ kész együttműködni minden magyar szervezettel a képviselet szavatolása érdekében. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: eljött a "magyar nemzeti újraegyesítés" ideje. A magyar kormányhoz címezve szavait hangoztatta: nincs többé "határon túli magyar ügy", csak magyar ügy létezik. Az egyik a "választás szabadságáról" szól, a második az MPSZ programjának alapelveit rögzíti, különös tekintettel az autonómia megvalósításának konkrét feladataira. A harmadik határozat értelmében a kongresszus Tőkés László javaslata alapján felkéri a Fideszt, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy Románia európai integrációját az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa. /Saját jelölteket indít az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusa Kössük újra a szövetséget! címmel fogadta el az MPSZ programjának alapelveit. A választás szabadsága című dokumentum leszögezte: az MPSZ az idei helyhatósági választásokon „Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát". Levélben üdvözölte a kongresszust dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Czirják Árpád érseki helynök, valamint Szűrös Mátyás, a magyar Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke. /Sarány István: A Magyar Polgári Szövetség kongresszusa. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./ Egységesen kívánják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben az Erdélyben megalakult polgári egyesületek, körök, csoportok. Meghívták és helyet tartottak fent Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, a Kovács Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, és Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének. Sárközi Zoltán nagyváradi MPE-elnök bejelentette, hogy egyesülete erősíteni akarja a Szász Jenő vezette szövetséget. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő az ezer tagot számláló, Szatmár megyei Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület csatlakozását jelentette be. Megjegyezte, nagykárolyi polgármesterjelöltjük, Kovács Jenő a Német Demokrata Fórum támogatását is élvezi. Dénes András a nagybányai polgári körök, Papp Lajos a „közel 309 tagot számláló” szilágysági polgári egyesület, Kusztos Tibor pedig az 544 tagú kalotaszegi polgári csoport csatlakozását jelentette be. A marosvásárhelyi Tőkés András kijelentette, a mai magyar hatalom tulajdonképpen Bukarest eszköze az erdélyi magyarság kézbentartására. Az alapelvekben megfogalmazták, hogy a Magyar Polgári Szövetség „nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magának valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”. A kongresszus felkérte a Fideszt és az MDF-et, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy a Néppárt csak az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa Románia európai integrációját. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Hadrendbe állt az RMDSZ ellenzéke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2004. február 23.
Február 20-án az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének választmánya titkos szavazással elfogadta a testület előtt megjelenő valamennyi, RMDSZ–es megyei tanácsos beszámolóját. A választmányi ülésen csupán Kovács Jenő nem jelent meg, aki bár még az RMDSZ–frakció tagja, a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként indul Nagykároly polgármesteri tisztségéért. A választmányi ülésen Ilyés Gyula megyei elnök kifejtette: tiszteletben tartja Kovács Jenő döntését, hogy egy más szervezetben kíván politizálni, azonban úgy véli, hogy az RMDSZ tanácsosaként elvárható, hogy adjon számot tevékenységéről a szervezetnek. Kereskényi Sándor szenátor kifogásolta, hogy a Megyei Könyvtár élén mindeddig olyan személyek álltak, akik nem érezték magukénak az intézmény működését. /T. L.: Elfogadták az RMDSZ–es megyei tanácsosok beszámolóit. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./
2004. március 2.
Márc. 6-án fogja megtartani első közgyűlését a szatmárnémeti Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), jelentette be sajtótájékoztatóján Pécsi Ferenc. Az MPSZ elnöke elmondta, sikerült működőképes szervezetet létrehozniuk Nagykárolyban és a megye több más községében is, elmondása szerint ma már 1500 tagja van a polgári mozgalomnak. Nagykároly esetében Kovács Jenő személyében már ismert polgármesterjelölt mellett más települések jelöltjeit egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni. Nem dőlt még el, milyen településeken száll majd versenybe MPSZ–jelölt a polgármesteri vagy valamelyik tanácsosi székért, az RMDSZ–képviselő szerint a jelöltállítás szükségességét úgy állapítják majd meg, hány velük gondolkodó jön el a polgári szervezet találkozóira. Készülnek a választási programok, amelyek városonként fognak változni, a helyi igényeknek megfelelően. Pécsi szerint a napokban szavazásra kerülő helyhatósági választási törvényre antidemokratikus, hiszen kiközösíti a most alakuló szervezeteket, köztük az MPSZ–t is. Pécsi javasolta, tartsanak olyan megmérettetést a voksolás időpontja előtt, amelyikből kitűnik, melyik szervezet jelöltjének lehet nagyobb esélye a választásokon. /Princz Csaba: Pécsi Ferenc: RMDSZ–MPSZ megmérettetést szeretne a helyhatósági választások előtt a polgári szárny. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 2./
2004. március 3.
Pécsi Ferenc Szatmár megyei RMDSZ-es képviselő elmondta, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) az RMDSZ-től függetlenül, saját listákkal vesz részt a június 6-i helyhatósági választásokon. Pécsi eredetileg az általa vezetett Pro Civitate Egyesület nevében kívánta ismertetni a jelöltlistákat, azonban az új választási törvény egyik, Pécsi által diszkriminatívnak tartott szakasza szerint a helyhatósági választásokon a nemzeti kisebbségek azon szervezetei vehetnek részt, amelyek tagsága az illető nemzeti közösség legalább 15 százalékát képviseli az ország legalább 15 megyéjében, megyénként legalább 300 taggal. A képviselő szerint ez a kitétel arra kényszeríti a Pro Civitate Egyesületet, hogy az MPSZ színeiben vegyen részt a választásokon. Szatmár megyében az MPSZ polgármester-jelöltet állít Szatmárnémetiben és Nagykárolyban, valamint "minden olyan községben, ahol a magyar közösség óhajtja ezt". Ilyés Gyula Szatmár megyei RMDSZ-elnök szerint Pécsi szándéka régóta ismeretes. /Önállóan indul Szatmár megyében a választásokon az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./ Pécsi Ferenc kifejtette, a „másik oldal", az RMDSZ már erőteljesen kampányol, s ezért a sajtóban egyoldalúan jelennek meg a dolgok. A Polgári Egyesület Szatmár megyében kiépítette struktúráját. Vidéken kisrégiókban építkeztek, ezt tartották megfelelőnek, de már Szatmárnémetit 14 körzetre osztották fel. Eddig 1500 tagjuk van a megyében. Pécsi Ferenc elismerte, hogy eddig egyetlen (többségben) katolikusok lakta községben sem sikerült szervezetet létrehoznia a PE-nek. Nagykárolyban Kovács Jenő a jelöltjük /a Romániai Magyar Szó megjegyezte: „vállalkozóként megbukott”/. „Ha az RMDSZ is megnevezi jelöltjét, akkor javasolunk egy közös megmérettetést, egyféle előválasztást” mondta, s aki nagyobb támogatottságot kap, az lesz a hivatalos jelölt. Pécsi Ferencet otthagyta gazdasági vállalkozásának néhány szakembere. A képviselő mindezt az RMDSZ ellene irányuló aknamunkájának tudja be. /Sike Lajos: Csak református falvakban van szervezetük! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./
2004. április 22.
Közgyűlésen rangsorolta városi és Szatmár megyei tanácsosjelöltjeit a Magyar Polgári Szövetség szatmárnémeti szervezete. A listán többen vannak olyanok, akik korábban az RMDSZ-ben választmányi (vezetőségi) tagok voltak, így például Kovács Jenő, a volt nagykárolyi polgármester, dr. György Ágoston, a volt megyei egészségügyi igazgató, Kádár Ferenc nagykárolyi tanár, vagy Zeng László szatmári mérnök. Sike Lajos újságíró szerint a kiszorultak pártjának is tekinthető az RMDSZ itteni ellenzéke, a szatmári reformátusok presbitériumához kötődnek, a megyei tanácsosi lista vezetője ugyanis Pécsi Ferenc, az RMDSZ parlamenti képviselője, aki a presbitérium kurátora. /Sike Lajos: Hajrá reformátusok, hajrá magyarok! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2004. május 10.
"Nem az MPSZ, a kiábrándultság osztja meg az erdélyi magyarságot" – fogalmazott máj. 8-án Szatmárnémetiben sajtótájékoztatóján Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Szatmár megyei Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szatmárnémeti független magyar polgármesterjelöltje. Sok helyen – az MPSZ ajánlása ellenére – egyes román pártokban szóródott szét a megye magyarságának az RMDSZ–től elfordult része. Ezt mi előre láttuk, ezt a szavazói réteget szerettük volna összefogni az összmagyarság érdekében. Ezeket az elfordulókat akarta az MPSZ összefogni. Szatmár megyében az MPSZ öt független polgármesterjelöltet indít: Szatmárnémetiben Pécsi Ferenc, Nagykárolyban Kovács Jenő, Börvelyben Fosztó Zoltán, Lázáriban dr. Kovács Ottó, Ákoson pedig Ugri Sándor indul függetlenként. Pécsi elmondta még: alkotmányellenes módon nem csak az MPSZ választáson való részvételét akadályozták meg, de tagjaik független jelöltként való indulását is. A Központi Választási Iroda előbb egyetlen példányban kérte a jelölttámogató aláírási jegyzéket, majd egy másik határozatában már négy példányban. /(bódi): Pécsi Ferenc, Szatmárnémeti független magyar polgármesterjelöltjének sajtótájékoztatója. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 10./
2004. május 11.
Máj. 9-én, vasárnap délután tartotta Szatmárnémetiben kampánynyitó rendezvényét a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete, a Fidesz Történelem Fő utca csapatának közreműködésével. A megnyitót Pécsi Ferenc a MPSZ megyei elnöke tartotta. Németh Zsolt képviselő /Fidesz/ főleg az anyaország EU-s csatlakozásának kihatásairól és magyar-magyar kapcsolatokról beszélt. Németh Zsolt botrányosnak tartja azt a módot, ahogyan a román hatalom a MPSZ-hez viszonyul. Ez megkérdőjelezi Románia demokratikus jellegét, s egyben veszélyezteti az ország EU-s csatlakozását. Szilágyi Zsolt képviselő szerint a „hatalom az RMDSZ cinkos támogatásával módosította a választási törvényt úgy, hogy megnyomorítsák a Magyar Polgári Szövetséget". Bemutatták az MPSZ függetlenként induló jelöltjeit. Pécsi Ferenc Szatmárnémetiben szeretne polgármester lenni, Kovács Jenő pedig Nagykárolyban. Az újságíró beszámolója szerint a műsorban „magyarkodva hazafiaskodó” dalokat énekeltek. /(Sike Lajos): Csakugyan ez volna a Fő utca? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
2004. június 3.
Idén januárban Székelyudvarhelyen az erdélyi Magyar Polgári Szövetség gyűlést tartott, azután nem késtek a fulmináns nyilatkozatok. Az RMDSZ csúcsvezetése szerint "az MPSZ az erdélyi magyarságnak olyan parányi töredékét képviseli, hogy az még matematikailag is elhanyagolható". A máskor oly lomha román parlament hirtelen villámgyors sebességre váltott. Pár hét, sőt, pár nap alatt áthajszolta gépezetén a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét, hogy mielőbb közhírré tehesse: fantaszták elfogadhatatlan műve, ezért elutasítandó. Románia kormánya úgy döntött, hogy nemzeti kisebbségi szervezetek tagjainak aláírásgyűjtőlista–modelljét megváltoztatja. Az elmúlt szűk másfél hónap során kétszer a parlament, most, immár harmadszor a kormány módosította az aláírásgyűjtő lista modelljét. A Magyar Polgári Szövetséget, formai hibákra való hivatkozással az Országos Választási Iroda kizárta a helyhatósági választásokról, dacára annak, hogy a kritériumoknak megfelelően tizenöt megyéből és Bukarestből nem 25 000, hanem 54 115 aláírást gyűjtött össze, s adott le. Tőkés László kifejtette: "Aki Kovács Jenőre, Hegedűs Pálra, Fosztó Zoltánra, dr. Kovács Ottóra, a többi független tanácsosjelöltre szavaz, az az erdélyi magyar nemzeti politikára szavaz" Ezután az MSZP csak a túlélésre vállalkozhat. Ha pedig a túlélés sikerül, polgármester– és tanácsosjelöltjei révén politikai vereségét erkölcsi győzelemmé konvertálhatja, jegyezte meg Tőkés László. Elkezd szervezkedni, újjászervezi magát az őszi választásokig, és akkor újrakezdheti a zsákutcába jutott romániai magyar politikai élet megújítását. Őszig talán sikerülhet az MPSZ–nek komoly politikai erővé szerveződnie, mert az RMDSZ-t csak Bukarest és Budapest tartja fenn. /(bódi): Magunknak kell megteremtenünk (Autonómia). = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 2., folyt.: jún. 3./
2004. július 1.
A Magyar Polgári Szövetség megalakulásakor jelezte, hogy csak ott állít majd jelölteket, ahol nem veszélyezteti a magyarság egységét. Kovács Jenő, a nagykárolyi MPSZ függetlenként induló polgármesterjelöltje csak az ötödik helyet érte el. Pécsi Ferenc, aki Szatmárnémeti polgármestere szeretett volna lenni, nem tudott annyi hiteles aláírást összegyűjteni, mint amennyi függetlenként való indulásához szükséges volt. A második fordulóban nem kérték fel híveiket, hogy az RMDSZ jelöltjeire, vagyis Bekő Tamásra és Ilyés Gyulára szavazzanak. Bogdándon az MPSZ megosztó magatartása miatt a rendszerváltás óta először nem helybeli sem a polgármester, sem az alpolgármester. A 13 tagú tanácsnak 7 magyar tagja van, ebből négy RMDSZ-es, a másik három független, illetve demokrata párti. /Sike Lajos: Bogdándon sikerült szétverni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./
2004. október 20.
A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./
2006. május 11.
Tőkés László püspöke hirdetett igét május 10-én Nagykárolyban, a Nagykárolyi Református Egyházmegye közgyűlésén. Nagy Sándor, az egyházmegye esperese közölte, mind a 32 gyülekezet képviseltette magát a közgyűlésen. Az igehirdetést követően az egyházmegye adminisztratív ügyeinek a megtárgyalására, majd a Presbiteri Szövetség tisztújítására került sor. A szövetség új elnöke Geréb Miklós (Ákos), egyházmegyei főgondnok lett, titkárnak Bessenyei Károlyt (Lele) választották, a jegyző Gáti Dezső (Tasnád), a pénztáros Kovács Jenő (Nagykároly) lett. /(fodor) Egyházmegyei közgyűlés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 11./
2006. december 11.
Julianus-díjban részesültek a hét végén Csíkszeredában a kolozsvári egyetem elbocsátott oktatói, Hantz Péter és Kovács Lehel, akárcsak Bodó Barna, aki a két másik díjazottal együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottságot (BKB) vezeti. A Julianus-díjat a csíkszeredai Julianus Alapítvány kuratóriuma ítélte oda. Ezt az elismerést első ízben 1993-ban osztotta ki Azoknak a munkáját díjazzák, akik a szórványmagyarság felkutatása, identitásának megőrzése érdekében cselekedtek. Az előző években díjazottak között volt Orbán Viktor volt magyar kormányfő, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Beke György író, Csoóri Sándor költő, Kallós Zoltán néprajzkutató, Dobos László felvidéki író, Tőkés László református püspök, a vajdasági Kasza József, illetve a kárpátaljai Kovács Miklós. Idén Eva Maria Barki bécsi jogász, Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) leköszönt elnöke, a sepsiszentgyörgyi Dan Manolachescu médiamenedzser, valamint a szombathelyi Kovács Jenő és munkatársai részesültek elismerésben „a magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságukért”. Eva Maria Barki ügyvédként a rendszerváltást megelőző években magyar és erdélyi magyar menekültek ügyét vállalta fel, a kilencvenes évektől a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit támogatta. Emiatt Romániában két ízben is nem kívánatos személynek minősítették a hatóságok. Csapó József, az SZNT leköszönt elnöke a Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét dolgozta ki. A sepsiszentgyörgyi Dan Manolachescu román médiavállalkozó végigjárta Európa autonóm területeit, ott szerzett tapasztalatait igyekszik megosztani román és magyar honfitársaival. Kovács Jenő szombathelyi útépítő mérnök és csapata az erdélyi szórványvidékeken számos magyar vonatkozású műemléképület, emlékmű megmentésében vett részt. /Julianus-díjat kaptak a kolozsvári egyetem elbocsátott oktatói. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2008. január 24.
Szatmár megyében a nyári önkormányzati választások egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e megtartani az RMDSZ jelöltjének a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget. Négy évvel ezelőtt bravúrnak számított, hogy Ilyés Gyula győzött a negyven százalékban magyarok lakta városban. Kereskényi Gábor, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke bizakodó. Esélyeiket az is növeli, hogy a magyar ellenzék csak mértékkel kíván versenybe szállni. Hegedűs Pál, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta, sem Szatmárnémetiben, sem Nagykárolyban nem szándékoznak polgármester-jelöltet állítani. Olyan községekben, illetve kisvárosokban viszont, ahol erős a helyi szervezetük – például Tasnádon, Ákoson vagy Lázáriban –, ha bejegyzik a pártjukat, pályázni fognak a tisztségre. ”Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester újra kívánja jelöltetni magát. Nagykárolyban az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum (NDF) közti megegyezésen múlik, hogy ismét a szövetség állíthat-e polgármestert a városban, vagy sem. A legutóbbi népszámláláson ugyanis a 23 ezres város lakóinak 52 százaléka vallotta magát magyarnak. Kovács Jenő RMDSZ-alelnök már bejelentette indulási szándékát, többek véleménye szerint azonban a második mandátumát töltő Bekő Tamás jelenlegi polgármester is újrázna. Kovács Jenő az 1996–2000-es ciklusban volt polgármester Nagykárolyban. Akkor az Új Demokrácia Pártja színeiben nyert, rá egy évre viszont beiratkozott az RMDSZ-be. /Babos Krisztina: Megvédenék a tisztségeket. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2008. május 16.
Bekő Tamás, Nagykároly első embere bejelentette: nem indul újra a polgármesteri székért, elég volt a nyolc esztendő, elfáradt. Helyébe Kovács Jenő mérnököt ajánlja, aki nehezebb időkben már volt polgármester, de 2000-ben éppen az ő javára visszalépett. Bekő továbbra is kitart az RMDSZ mellett. Előzőleg Veres János magyar pénzügyminiszter adta át Bekőnek a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét. Csehi Árpád, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke és megyei tanácselnök-jelöltje megegyezett Hegedűs Pállal, az MPP Szatmár megyei elnökével: az MPP őt támogatja, viszonzásként belementek abba, hogy az MPP megyei tanácsos-listát tegyen le. Az újságíró negatív példaként hozta: Tasnádon és Újvárosban fontos lett volna, hogy csak az előválasztáson győztes RMDSZ-jelöltek induljanak, azonban az MPP is indított jelölteket. „Miért? Csak! Bosszúból” – így az újságíró, hozzátéve, kezdi hinni, hogy sok MPP-st csakugyan Basescuék biztatnak és pénzelnek. /Sike Lajos: Tisztesség. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./
2008. május 30.
Tavaly Markó Béla azt hangoztatta Csíkszeredában, azért kampányolnak az EP-választások előtt pityókával a kezükben, hogy Brüsszelben legyen piaca a krumplinak. Most sok ezer tonna pityóka rohad a pincékben. Meggyengült Székelyföld megtartó ereje az elmúlt időszakban, állapította meg Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Székelyudvarhely történetesen sikeres városnak számít, de ez nem enyhíti az összképet. Gazdasági szempontból Hargita megye az ország egyik kullogó megyéje. Az RMDSZ tartalmilag nem tud újat mondani, negatív kampányba kezdett, lejárató hadjáratot indított az MPP ellen. Negatív kampányújságot adtak ki, amelyhez nem adta senki a nevét, afféle „szamizdat” rágalomhadjárat az 1989 előtti időszakra emlékeztető titkosszolgálati módszerekkel. És ezt az RMDSZ csúcsvezetősége műveli. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke arról panaszkodott, hogy elfajult a kampány, példának felhozta, hogy két maszkos fiatalember Borboly Csaba az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltjének arcképét megjelenítő szalmabábut égetett. Szász Jenő nem csak elhatárolódott, hanem ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen. Bihar megyében az MPP nem indított megyei tanácselnök-jelöltet, és Nagyváradon sincs polgármester-jelöltjük. Ugyanez a helyzet Nagyszalontán, Margittán, Szatmárnémetiben is. Nagykárolyban az RMDSZ-es Kovács Jenőt a sajátjuknak érzik. Kolozs megyében az MPP az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltjét támogatja, Kolozsváron polgármester-jelöltet nem indított. Marosvásárhelyen sincs önálló polgármester-jelöltjük, hogy az RMDSZ jelöltjének az esélyét növeljék. Ezekért a nagyvonalú gesztusonkért azonban nem kaptak cserébe semmit, csak lejárató kampányt. Elvárták volna a minimális támogatást, azt például, hogy Maros megyében a megyei tanácselnöki tisztségbe meghagyják az MPP-s Tőkés Andrást, mint egyetlen magyar jelöltet. Szász Jenő azt üzeni a választóknak, hogy ne féljenek, csak így tudták megváltoztatni az egypártrendszert. Ez közép- és hosszútávon megteremtheti az új összefogást. /Székely Kriszta: Megkezdődött az erdélyi magyar rendszerváltás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./