Megjelent az új Művelődés
Egy fiatal, ma a kincses városban élő csíkszeredai lány javasolta 2011-ben: legyen Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa 2015-ben. Erről és a siker hozadékairól ír a friss Művelődés vezércikkében Farkas András.
A májusi lapszám Közösség c. rovatában Józsa Benjámin és Serfőző Levente a szebeni magyarok HÍD egyesületét mutatja be, Egyed Emese pedig a temesvári Bartók Béla Gimnázium szervezésében megtartott Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalmi verseny országos döntőjéről ad számot.
A Színpad rovatban Palocsay Kisó Kata a bábszínház rejtelmeiben kalauzolja (tovább) az olvasókat. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Lukács Csaba publicistával és világjáró riporterrel folytatott beszélgetésének záró részét közli, amelyben az észak-koreai kommunista diktatúra valóságába nyerhet betekintést az olvasó.
A Galéria rovatban Orbán István Fazakas Tibort és op-art művészetét, az Enciklopédia rovatban pedig Kovács J. Attila az erdélyi gyógynövényismeret kiemelkedő alakját, Rácz Gábort mutatja be. Kolumbán Szende és Socaci Anita nagyenyedi diákok néhai Weress Margit kollégiumi tanár Áprily Lajoshoz és Reményik Sándorhoz fűződő barátságát ismertetik, a Könyvesház rovatban pedig Sz. Kurkó Irén Szekernyés Jánosnak a magyarság bánsági emlékjeleiről írt könyvét recenzálja. Krónika (Kolozsvár)

Kerekasztal a székely eredetről – Szabadegyetem Baróton
Baróton javában zajlik a II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor, amelyen neves előadók a székelység őstörténetének kulcskérdéseit taglalják, ezzel is közelebb juttatva az érdeklődő hallgatóságot a tisztánlátáshoz, eredetünk még sokak számára homályos részleteinek a feltárásához. A tábor második napján Demeter László múzeumigazgató-történész moderálásával az előadók közül többen kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, az alábbiakban az ott elhangzottakból szemelgetünk.
A beszélgetést Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató indította, elmondva érdekes nézetét, miszerint Attila halála után a hunok egy Campo Chigla nevű, védhető helyre húzódtak vissza, ahol már nem hunoknak, székelyeknek nevezik őket a krónikák. A névváltozás a korabeli bizánci íróknál is megjelenik, ők még egy szklavin nevű népről tesznek említést, akik mindegyre betörnek a bizánci birodalomba, majd aztán 800 körül a szklavin elnevezés helyét a szkíta váltja fel.
– Maguk a székelyek is szkítáknak nevezték magukat a középkorban, ezért meggyőződésem, hogy a szklavin nép maga a székely nép volt, akik Attila halála után a mai Havasalföld és Moldva területén éltek egészen 1000–1150-ig, amikor aztán átjöttek a Kárpátokon és elfoglalták a mai Székelyföldet.
Elméletét dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista is elfogadja. Mint mondta, Attila halála után a hun birodalom részekre szakadt, egyik lehetséges hely, ahova menekülhettek a hunok, lehetett a Sántha által említett Moldva és Havasalföld is. Másrészt meggyőződése, hogy a mai Erdély területe 450 után sem került idegen uralom alá, az is tény, hogy a hunok egy része itt maradt. Bizonyítékok erre az Attiláról fennmaradt legendák, történetek, a hun hagyományok.
Dr. Darkó Jenő történész a történetíró Jordanes szemléletéről beszélt, mely más megvilágításba helyezi egy másik ókori nép, a dákok történetét is, míg Czeglédi Katalin nyelvész azt foglalta össze, milyen nyelvi bizonyítékok igazolják, hogy a magyar nyelv nem az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, hanem a szkíták és hunok által beszélt egykori nyelvvel van kapcsolatban, mely kapcsolat láncszemei itt Erdélyben lelhetők fel a legnagyobb számban.
Dr. Kovács J. Attila biológus szintén más szemszögből közelítette meg a történelmi tényeket. A fennmaradt dűlőnevekből, vagy növények, fák elnevezéseiből is sok mindenre lehet következtetni szerinte: mint ilyent, megemlítette a napos, száraz élőhelyet kedvelő cserefát, azzal a párhuzammal, hogy elődeink sokáig élhettek egy olyan helyen, ahol ez a fa tömegesen előfordult, ezt bizonyítja „csere” előtagú szavaink gyakorisága is.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Magyar Örökség-tábor Baróton
Savanyú vetrecét, kőlevest is főztek
Július 8–11. között zajlott Baróton, Erdővidék Múzeumának udvarán a második alkalommal megszervezett Magyar Örökség-tábor, melynek egyik nem titkolt célja, hogy az érdeklődők neves előadók révén nyerjenek betekintést népünk régmúlt eseményeinek történéseibe, másrészt, hogy megismerkedjenek egykori magyar népi foglalkozásokkal, mesterségekkel, hagyományokkal. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, ők a táborban játszva szórakozhattak, és szórakozva tanulhattak.
A nyitónap rendezvényeiről már beszámoltunk lapunkban: Erdővidék nagyjairól nyílt kiállítás a múzeum Kászoni Gáspár Termében, melyet Demeter László múzeumigazgató mutatott be, majd délután Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi muzsikus és hangszerkészítő jóvoltából a népzenénk alapjait ismertető műhelymunka zajlott. Az előadások késő délután kezdődtek: Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyeket említő bizánci forrásokról beszélt, dr. Darkó Jenő történész és Kovács J. Attila biológus pedig Benkő József erdővidéki polihisztor munkásságát elevenítette fel.
Csütörtökön Tordai Iluska bibarcfalvi népművész vezetésével és Hoffmann Edit muzeológus közreműködésével kezdődtek a kézműves-foglalkozások: nemcsak gyermekek, felnőttek is körbevették az agyagozóasztalt, türelmük, kitartásuk pedig nem maradt eredmény nélkül. Kisedényeket, dísztárgyakat készítettek a szorgos kezek, mindenki haza is vihette a sajátját.
Ezzel egy időben a budapesti Rumi Tamás segítségével a gyerme­kek rovásbetűkkel ismerkedhettek, számítógépes játék segítségével is gyakorolva azok jelentését. Az agyagozás pénteken is folytatódott, szombaton pedig a nemezelőké volt a nap, a tevékenységet Egyed Edit tanítónő irányította. Mindemellett szombaton a múzeum udvarán felállított nagy üstben kőlevest főztek a kicsik, ugyanott pénteken savanyú vetrece készült Bágyok Károly és segédei jóvoltából. Mindkét ízletes készítményből kedvükre falatozhattak a látogatók.
A rendezvény zenei programjáról Ségercz Ferenc és barátai mellett a dévai Renaissance együttes is gondoskodott, őket korabeli ruhákban táncolva pénteken láthatta a közönség, de a Budapestről érkezett Pap Endre is külön színfoltja volt a tábornak: nemcsak a hortobágyi gulyáslegényekre emlékeztető kalapjával és bajszával hívta fel magára a figyelmet, de magával hozott hangszereivel is. Távol-keleti készítésű, mongol és kínai citerákat mutatott be, előadásában a magyar és a keleti népek zenéjének párhuzamára világított rá.
Idén is a tábor vendége volt dr. Thiele Ádám kovács, akit a látogatók legtöbbet ezúttal is a tavaly saját kezűleg tapasztott kohó mellett láthattak szorgoskodni. Nélkülözhetetlen kalapjával és napszemüvegével rendíthetetlenül fújtatta több napon át a tüzet, szemléltetve azáltal, hogy miképp is készítették eleink, bő évszázadokkal ezelőtt a számukra oly fontos vasszerszámokat. A művelet érdekessége volt, hogy a megolvasztott vasérc helyből származott, a Barót melletti Katica bányából. Előadásában a damaszkolás technikájáról beszélt, oszlatva a damaszkolt pengék körüli néhány tévhitet is: mint mondta, a damaszkolás szerepe egykor a díszítés volt, ma inkább üzleti funkciója van. A damaszkolt pengéket könnyebben és magasabb áron el lehet adni.
Kovács J. Attila biológus: nemcsak a székely társadalom, az azt körülvevő növények is változnak, és ez nem feltétlenül válik hasznunkra
A szabadegyetem neves előadói idén is a magyarság, a székelység őstörténetének szálait boncolgatták, talán egy kivétellel: a marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon tanító Kovács J. Attila biológus a Székelyföldön is terjedő özönnövényekről értekezett. Az őshonos növényekre, s mint ilyenek, a mezőgazdaságunkra is káros, „özönszerűen” terjedő növényfajokat ismertetett, figyelmeztetve: gazdálkodjunk hagyományosan, de ami fontosabb, ne hagyjuk parlagon földjeinket, hiszen azzal csak a burjánzó fajokat segítjük.
Dr. Czeglédi Katalin nyelvész: a finn–ugor-elméletet „megrendelésre” készítették
Dr. Darkó Jenő, dr. Benkő Mihály, dr. Obrusánszky Borbála történészek, dr. Tallós Emil jogász, Tóth Zoltán Henrik őstörténész, dr. Czeglédi Katalin nyelvész és nem utolsósorban a belgrádi dr. Alexandar Uzelac fiatal történész előadásai azonban már a tábor fő tematikájához kapcsolódtak, mélyítve a hallgatók történelmi ismereteit, vagy éppen újabb gondolatokat, kérdéseket ébresztve bennük, melyekre választ talán a szabadegyetem következő kiadásán kaphatnak majd.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Honismereti előadások Baróton
Örökségünkről szabadon
Negyedik alkalommal szervezte meg Baróton Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetemet és tábort.
A csütörtökön tartott hivatalos megnyitón Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója köszöntötte a vendégeket, ezúttal is hangsúlyozva, hogy a tábor ideje alatt elhangzottak, ahogy eddig sem, ezután sem feltétlenül a hivatalos történészek által elfogadott nézőpontokat képviselik, ám ettől függetlenül a táborban mindenki szabadon elmondhatja meglátásait a magyar őstörténettel kapcsolatban. A cél nem az, hogy bárkivel is szembemenjenek, hanem, hogy gondolatokat ébresszenek a hallgatókban, és esetlegesen a méltán nagyvilág-szerte híres erdővidékiek munkásságára is ráerősítsenek.
Dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista úgy fogalmazott, a népünk történelmét kutatók mindig tudnak új eredményeket felmutatni, és ezek, ha most még nem is, de egy-két évtized múlva akár általánosan is elfogadottakká válhatnak – ez a tény pedig a tábor szükségességét igazolja.
Betyárkártya-kiállítás és nyelvészeti előadások
A tábor egy kiállítással kezdődött. A kiállító a gyergyóalfalusi Vargyas Ildikó képzőművész volt, aki a Betyárkártya című, színes pannókból álló kiállítását hozta el Barótra. A kiállításon az általa készített magyar betyárfigurás kártyát, illetve a figurákat (a betyárokat) bemutató könyvet is meg lehetett vásárolni.
A középiskolát Csíkszeredában végző képzőművész Pécsett járt egyetemre, ahol nemcsak művészetet, de teológiát és képzőművészet-terápiát is tanult. Élete már ott a művészet körül forgott, és azon gondolkodott, mit adhat olyan művészi dolgot az emberek, de inkább a fiatalok kezébe, ami, ha csak néhány órára is, de elvonhatja őket a számítógép, vagy az okostelefonok elöl. Férje révén jött az ötlete, hogy magyar figurás kártyát alkosson, amit meg is valósított.
A tárlatmegnyitó után Czeglédi Katalin nyelvész előadása következett A Volga-Urál vidéki földrajzi nevek magyar nyelvi kapcsolatairól, elemezve többek között a Tortoma és a Barót helyneveket is ilyen vonatkozásban. Így a hallgatóságnak elmondta, hogy a bara szó például a csuvas nyelvben is meg van, árkot, patakot, mélyedést jelent, az ót pedig az Olt folyóhoz köthető szó.
Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyek kölcsönszavait vizsgálta előadásában, levonva azt a következtetést, hogy a székelyek igenis ott voltak a magyar nyelv megszületésénél, és emlékeznek olyan dolgokra, használnak olyan szavakat, amiket mások már nem. Több olyan, a székelyek által ma is használt szót említett – például kujak vagy radina –, melyek megtalálhatóak a ruszin nyelvben is, bizonyítván, hogy valamikor a két nép egymás mellett élhetett. A kutató szerint a Kárpátokon kívül, a mai Moldva területén, ahonnan a székelyek a bizánci előretörés miatt kellett aztán később átkeljenek a Kárpátok hágóin. Érdekes volt megállapítása, ami a zelegorkodik szót illeti. Szerinte a román salahor szóból származik, ami napszámost jelent, akik nappal dolgoztak, este meg zelegorkodtak… így maradt fenn mai jelentése.
Mezőségi daloktól az erdővidéki gyógynövényekig
A pénteki nap köpeci fiatalok népdalelőadásával kezdődött. A Nagy Adél tanítónő által betanított csoportnak ez volt az első nyilvános fellépése, szép, mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Legközelebb a Barót Napok alkalmával, vasárnap 13.30-tól lépnek fel, ott ismét lehet majd látni, hallani őket. Ezután a múzeum melletti ifjúsági központ előterében megnyílt Benkő Mihály keletkutató fotókiállítása a mai Kazahsztán területén élő kipcsak-magyarokról. A kiállítást bemutató kutató elmondta, az ottani mazsarok, vagyis magyarok úgy tudják, hajdanán törzseik egy része nyugatra ment – ezek lennénk mi, Kárpát-medencei magyarok –, de ismerik például Hunor és Magor legendáját is.
Ezt követően a nagybaconi származású Bartha Sámuel Gergely tartott beszámolót az erdővidéki népi gyógynövény-ismeretet összefoglaló munkásságáról: mint mondta, már számos településen gyűjtött adatokat, de munkáját folytatná, és ehhez olyan erdővidékiek segítségére számít, akik rendszeresen gyűjtenek gyógynövényeket, rendelkeznek ilyen ismeretekkel. E-mail címe: samuelgergely@gmail.com, telefonszáma +36.303.003.951.
A nap hátralevő részében Kovács J. Attila botanikus, illetve Sófalvi András régész is tartott előadást.
Történelmi folyóirat születik
A szombati nap Obrusánszky Borbála, valamint Darkó Jenő történészek előadásaival kezdődött. Obrusánszky a mai Oroszország európai területén valaha élt jürkákról értekezett, elmondva, hogy ennek az ősi népnek közük nem volt a finnugor népekhez – szkíták voltak. Darkó Jenő a Szent László király idejében lejátszódott történelmi eseményeket elemezte, kitérve az akkori Magyar Királyság mai értelemben vett külpolitikai körülményeire is.
A nap eseménye a hamarosan megjelenő Kelet Kapuja című történelmi folyóirat bemutatása volt. A szerkesztők rámutattak arra, hogy a folyóiratra igenis igény van, egyrészt, mert számos, tanulmányait publikálni kívánó történészt manapság háttérbe szorítanak, másrészt viszont az olvasók is igénylik a hiteles tanulmányokat, hiszen hiába az internet, a számtalan információforrás, a hamis hír is legalább ugyanannyi.
A tábort Kun-Gazda Gergely, Harangozó Imre és Ségercz Ferenc előadásai zárták, minekutána a múzeum udvarán a baróti unitárius nőszövetség tagjainak jóvoltából puliszkás hagymatokányos vacsora várta a vendégeket.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)